Felszólalás adatai

Egyébként rátérve valóban a bv. témára, Csóti András parancsnok urat és kollégáit én is nagy szeretettel köszöntöm, és köszönjük, hogy a bizottság ülésére is eljött, és reméljük, hogy talán ezzel a közös munkával hozzá tudunk járulni, hogy egy-két ponton megjavítsuk ezt a törvényjavaslatot.

A fő probléma az egész javaslattal, amikor sajtótájékoztatót tartottam, én úgy fogalmaztam ezt meg, hogy az előzetes várakozások ellenére ez egy farkasbőrbe bújt bárány. Mert a kormányzat szépen előadta, hogy önfenntartó börtönök lesznek, fizetni kell kiegészítő szolgáltatásokért, most majd eljön az a világ, amikor nem lesz jó vagy senkinek nem lesz jó börtönben lennie, és a társadalom által elvárt szigor is megjelenhet. Nos, ebből szinte semmi nem köszön vissza a javaslatban, és elég ebben a körben arra utalni, hogy már a preambulumban, illetve a célként megfogalmazott rendelkezések között és visszatérően a joganyagban olyan meghatározásokat láthatunk, hogy "törekedni kell arra, hogy az elítélt életkörülményei közelítsenek a szabad élet általános körülményeihez". Én ezt egy kicsit erősnek tartom. "A szabadságvesztés végrehajtása során a büntetés-végrehajtási szervezet az elítélt életébe csak a büntetés céljának eléréséhez szükséges mértékben avatkozik bele." Majdhogynem bocsánatot kér a törvényjavaslat, hogy az elítélteket bent kell tartani a börtönökben, illetve az egyéb bv. intézetekben. "Az elítélttel való foglalkozás terén a kényszerelemeket lehetőleg háttérbe kell szorítani", és amit elmondtam, többször megjelenik a szabad élet körülményeihez való közelítése a rabok viszonyainak és körülményeinek, illetve a végrehajtó szerveknek csak a szükséges mértékben szabad irányítaniuk a fogvatartottak életét.

(14.50)

Nem az a baj, hogy ez a szemlélet megjelenik, hanem az, hogy, úgy érzem, kizárólagosan jelenik meg a javaslatban. Úgy gondoljuk, hogy a fogvatartottak egy része nem szeretne visszailleszkedni a társadalomba, és számukra csak az elrettentés az az eszköz, amivel talán el tudja érni a társadalom, hogy törvénytisztelőbb életmódot folytassanak. Bizony, az ő esetükben a reintegrációs szemlélet sajnos nem fog eredményre vezetni. Egyébként hozzáteszem, még mielőtt egyoldalú elfogultsággal vádolnának, hogy bizonyos esetekben viszont segíteni kell az elítélteket, hogy visszailleszkedjenek, amennyiben ők is ezt szeretnék, minden segítséget meg kell adni. De sok esetben láthatjuk, hogy a médiában nyilatkoznak az elkövetők, hogy ha kijövök a börtönből, ugyanott fogom folytatni, ahol abbahagytam, és válogatottnál válogatottabb gaztetteket fogok végrehajtani. Ezekben az esetekben is kellő hatékonysággal fel kell lépni, mert egyébként a társadalmi elvárás semmilyen módon nem fog megvalósulni.

Önfenntartó börtönökről beszélnek. El kell ismerni, hogy előrelépés történt a rabmunka frontján az elmúlt időszakban. Jómagam több büntetés-végrehajtási intézetet is meg tudtam látogatni, és még szándékozom is a jövőben, lévén, hogy nem lehet úgy beszélni a témáról, hogy az ember ne tapasztalja személyesen a problémákat. Való igaz, sok esetben normális, kulturált körülmények között élő ember számára elrettentőek lehetnek a magyar börtönviszonyok. Viszont ahol semmilyen közmű nincs bevezetve, mondjuk, egy ingatlanba, és valaki onnan kerül be a börtönbe, annak igenis ez lehet akár csábító is.

Bár a rabmunka terén valóban történtek előrelépések, és ennek örülünk is, de még mindig egyfajta jutalomként jelenik meg a munka. Pedig bizonyos esetekben ezt kötelezővé lehetne tenni, és akár kényszerrel is dolgoztatni kellene a rabokat, hiszen aki jutalomként fogja fel és dolgozik, valószínűleg könnyebben visszaintegrálódik, de aki ezt elutasítja, annak a számára is kötelezővé kellene tenni. Jelen pillanatban az elítéltek kevesebb mint 20 százaléka dolgozik. Ezt a háttéranyagból tudhattuk meg. A rabok eltartása elég magas összeg, bár Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szóvivője szerint ez 2300 forint/nap. Én ennél magasabb összegekről tudok, szerintem ez egy csalóka szám lehet, és minden költséget nem tartalmaz. Tehát mindenképpen a munkának mint kötelezettségnek és akár bizonyos szempontból büntetésnek, aki úgy fogja fel, büntetésnek is felfogható módon meg kellene jelennie. Itt el lehetne mondani a bányamunkát, ami kizárttá teszi a szökést. A külső munkavégzés esetén ugyanis mindig felmerül, hogy hatalmas a rabok őrzésének költsége, egy bánya esetén nem tudnának sehová szökni, ez is egy jó ötlet lehet, amit talán be lehetne építeni.

Alapvetően a börtönnek visszatartó erővel kellene bírnia. Tehát nem elég az a megfogalmazás, hogy csak célszerű lenne, ha a tartásukhoz a rabok szélesebb körben járulnának hozzá, ez tulajdonképpen csak egy kívánalomként jelenik meg. A magyar realitás sajnos - és erről Bárándy képviselőtársam is beszélt -, hogy a magyar börtönőrök fizetése sok esetben annyira alacsony, hogy egy multicégnél egy pénztáros sokszor hasonló összeget vagy akár többet keres. Ez bármennyire megdöbbentő, de így van. A közvélemény ezen gyakran megdöbben, ezt tapasztaljuk lakossági fórumokon, de tényleg, hogy lehet egy embert rávenni arra, hogy ilyen alacsony fizetésekkel akár olyan emberekre vigyázzon, akik a tényleges életfogytiglanban semmilyen pluszbüntetésre nem számíthatnak. Ha mondjuk, egy kihegyezett fogkefével torkon szúrják a börtönőrt és az meghal, vagy bármilyen módon a legválogatottabb bűncselekményeket elkövetik, nem kaphatnak súlyosabb büntetést gyakorlatilag. Tehát nagyon komoly életveszélyben vannak akár a börtönőrök. Arról nem is beszélve, hogy gyakorlat az, hogy fenyegetéseket kapnak adott esetben olyan módon, hogy ez ne legyen tanúsítható, és jól tudjuk, hogy sok esetben milyen nehézfiúk vannak a börtönökben. Ezt eltűrni egy multicég pénztárosi fizetéséért, minden tiszteletem a börtönőröké és ezúton is köszönjük nekik azt a kitartást, amivel a társadalom által anyagilag nem kellően elismerve végzik napi életveszélyben a munkájukat.

Egyébként az integrációval kapcsolatban erősebben meg kellene jelennie a vallás szerepének és a börtönön belüli vallásgyakorlásnak. Statisztikák alapján kimutatott, hogy a legkisebb arányban, világ- vagy nyugati trendeket nézve is a legkisebb arányban azok lesznek visszaesők, akik valóban valamiféle vallási elhivatottságból a hitben meg tudják találni a reményt. Erről nagyon jó tapasztalatok vannak, és úgy gondolom, hogy ezt a jövőben is erősíteni kellene.

Úgy gondolom, hogy általánosságban ez a büntetés-végrehajtási modell inkább a nyugati vagy északi modellekre hasonlít, amit nem tartunk egyébként kielégítőnek és a magyar börtönviszonyokra használhatónak. Mondok egy egyszerű példát. A társadalom úgy gondolhatja, hogy a rabok a börtönben vannak, ha elítélik őket, mondjuk, egy fegyház fokozatban lévő rab. És mit láthatunk? Látogató intézeten kívüli fogadása, ami a részletes indoklás szerint az intim környezet megteremtésére is szolgálhat. A kimaradás lehetősége akár csoportosan is, ez maximum 24 óra lehet. Fegyházból is lehetőség van erre, vagy akár az eltávozásra, ami fegyház esetén évi 5 nap, börtön esetében évi 10 nap lehet őrzéssel vagy anélkül, és ez már egy fegyházbüntetés egyharmadának a letöltése esetén is engedélyezhető. Ezért találkozhatunk olyan esetekkel, sokszor a médiában megjelent súlyos bűncselekmények esetében is, hogy az, aki ezt elkövette, annak valójában a börtönben lenne a helye, de egy eltávozáson volt és nem ment vissza. Az ember elgondolkodik azon, hogy most akkor hogy van ez. Úgy gondoljuk, a börtönben van a rab, akit fegyházra ítéltek, és mégis engedik eltávozni.

Önmagában nem tenném kizárttá, hogy a legjobb magaviseletű emberek esetén, kellően nem súlyos bűncselekmény esetén ez megtörténhessen. De ha valaki csak elvan, és kirívóan nem sérti a magatartási szabályokat, akkor azt már akár el is engedhetik egy kis eltávozásra. Az a megkülönböztetés, önmagában azt feltételként szabni például a jutalmaknál, a soron kívüli látogatásnál, látogató intézményen kívüli fogadásánál, a jutalomkimaradásnál vagy jutalomeltávozásnál, hogy ismételten és súlyosan ne szegje meg a magatartási szabályokat, ez, azt hiszem, abszurd. Egy kicsit azért belefér, hogy renitenskedik, de attól még jutalmat is kaphat, mert jogszabály alapján ez nincs kizárva.

Itt említhetném a magánelzárás intézményét mint büntetésnek a csökkentését, az időtartamát öt nappal csökkentik, fegyház esetén 30-ról 25-re, egyébként a börtön és a fogház fokozatban is 5-5 nappal csökkennek ezek a magánelzárási lehetőségek. Nem gondolom, hogy olyan jól állnánk, hogy lehetőséget kellene adni arra, hogy a felső határ csökkentésre kerüljön. Nem is értem megint, ezt a liberális szemléletet honnan örökölték meg, illetve hogy merült fel annak a fejében, aki megírta ezt a javaslatot; biztos megint a kiváló nyugati példák, amik teljesen használhatatlanok a magyar viszonyok között.

De mondok egy másik példát, ez is kedves kis példa. Szexuális bűnelkövetőkkel történő foglalkozásról szól az új bv. törvény. Nagyon megörültem, hogy itt valami újabb intézkedésre, újabb szigorra lehet számítani. Az európai példákat átemelik itt is. Azt kell látnunk, hogy az olyan személyek esetében, akik 18 év alatti személyekkel szemben szexuális bűncselekményeket követtek el, azt tartják forradalmi áttörésnek, hogy önkéntes alapon viselkedésterápián vagy csoportos foglalkozáson vehetnek részt. Egyszerűen nem is értem.

Lengyelországban és az európai országoknak egy meghatározó részében alkalmazzák az egyébként nem visszafordíthatatlan gyógyszeres kezelésként az úgynevezett kémiai kasztrálás intézményét. Ez nem azt jelenti, hogy valakit örökre kasztrálnánk, hanem egy olyan gyógyszeres kúrát jelent, amivel az elkövető szexuális vágyát kordában lehet tartani. Természetesen, ha a kezelés megszűnik, helyreállnak ezek a hormonális folyamatok. De arra nagyon jó, hogy ezt kötelezően elrendelve, főleg miután a börtönből kiengedésre kerülnek az ilyen szexuális elkövetők, lehessen ellenőrizni akár a pártfogó felügyelői rendszerrel és egyéb ellenőrzési módokon, hogy valóban beszedi ezeket a tablettákat, mert ezt ilyen egyszerű módon is meg lehet oldani. Úgy gondoljuk, hogy így kiengedhető a társadalomba a büntetése letöltése után egy szexuális bűnelkövető.

(15.00)

De egyébként az esetek többségében valakit ugyanúgy molesztálni fog vagy meg fog rontani az ilyen elkövető. Ezt nem szabad engedni a társadalommal szemben.

Azt már nem is mondanám, hogy "természetesen" ösztöndíj jár annak, aki tanul, fizetett szabadság annak, aki dolgozik, ami szintén nem gondolom, hogy arrafelé menne, hogy itt a munka valóban akár büntetésként is megjelenhessen. Tehát összességében elmondható... - elnök úr, egy perc hosszabbítást kérhetek? (Jelzésre:) köszönöm szépen -, tehát elmondható, hogy sajnos túl liberális a szemlélete ennek a javaslatnak, vagy így, ebben a formában túl liberálisnak tartjuk ahhoz, hogy támogatható legyen. Be fogunk terjeszteni módosító javaslatokat. Természetesen még többet tudtunk volna, ha megfelelő idő állt volna rendelkezésre, hogy szövegszerűen ezeket megtegyük.

Hozzáteszem, hogy amiket elmondtam, és a reintegrációra ez különösen igaz, ez lehetne bizonyos elkövetők esetén realitás. De az egész magyar börtönviszonyra ezt ráhúzni, teljes mértékben azt mutatja számomra, hogy a magyar valósággal nem voltak tisztában, akik ezt alkották, és sajnálatos módon valóban, ha az anyagi körülményeket a rendszer beindításához nem tesszük oda, akár, ahogy elmondtam, a börtönőrök fizetésére vagy a börtöndolgozók körülményeinek javítására, akkor semmi nem fog változni, csak szép szabályokat írunk. Illetve egy dolog fog változni: esetleg több rab lesz a börtönön kívül, mint jelen pillanatban. Nem gondolom, hogy a társadalomnak ez lenne az érdeke, és nem gondolom, hogy amikor a Fidesz-KDNP-t kormányra juttatta a kétharmad, akkor ezeket az elvárásokat fogalmazta meg.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)