Készült: 2024.04.19.22:39:57 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

87. ülésnap (2007.09.10.), 6. felszólalás
Felszólaló Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 7:57


Felszólalások:  Előző  6  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor megköszönöm a köztársasági elnök úrnak, hogy visszaigazolta, hiszen megértette, a Szabad Demokraták Szövetségének azt a szándékát, hogy egy nemzetközi sajtótájékoztató keretében nem fogja a saját országát feljelenteni - valóban az volt a célunk, hogy Magyarországot ne ítéljék meg rosszabbul, mint ahogy valóságosan megítélhető -, ugyanakkor szeretném hozzátenni, hogy az akkori nyilatkozatomat nem az elnök úr, hanem mások sorozatban félreértelmezték, egy-két mondatommal takaróztak, miközben az ott elmondott fontos vagy fontosnak szánt gondolataimmal nem foglalkoztak, azokat szándékosan elhallgatták.

Tisztelt Országgyűlés! Miközben ténykérdés, hogy 2007 Magyarországán a köztársasági elnök palotája előtt a '30-as évekre emlékeztető bőrcsizmák dübörögnek és lőgyakorlatokra készülődnek, és a legordasabb eszméket képviselik, mi is tisztában vagyunk azzal, hogy más a helyzet ma, mint a '30-as években. Nincs az a nemzetközi helyzet, ami a '30-as években Magyarországot körülvette, a körülöttünk lévő európai országok többsége náci vagy fasiszta volt. Mondhatnám azt, hogy a mai politikai elit, szemben az akkorival, nem revansista - az akkori politikai elit első számú külpolitikai prioritása a revansizmus volt. És hadd tegyek hozzá még egy különbséget: a '30-as években a '29-33-as világgazdasági válság után voltunk. Tudom, hogy ma is vannak olyanok, akik szeretnék elhitetni a magyarsággal, hogy ugyanolyan rossz a helyzet - ez egy badarság, ma a helyzet lényegesen jobb, mint akkor volt.

Tehát úgy érzem, hogy a feltételek nem alapozzák meg Magyarországon a valódi náci veszély felmerülését. Ugyanakkor minden demokratikus politikai erőnek világossá kell tennie, hogy miközben ma Magyarországon nincsen nácizmus és nincsen valódi náci veszély sem, az, ami mégis van a köztársasági elnöki palota előtt, az bűzlik és undorító. És hadd tegyem hozzá, hogy nemcsak az bűzlik és az undorító, ami látható a palota előtt, a bőrcsizmák dübörgése, hanem bűzlik és undorító az a játék is, amellyel egyes politikai erők legalábbis nem teszik tisztává a viszonyukat ezekhez a politikai erőkhöz.

Nem kívánom ezt a mai napirend előtti vitát pártpolitikai csatározásra felhasználni, egy dologban azonban tennék egy kivételt: azért vegyük észre, hogy amikor Orbán Viktor úr, az ellenzék vezére arról beszél, hogy a Magyar Gárda rossz válasz, akkor ezzel egyben azt is mondja, hogy a Magyar Gárda elemzése a mai politikai helyzetről valós, csak éppen a válasz rossz. És ez az a pont, tisztelt Országgyűlés, ahol minden politikai erőnek, amely magát demokratikusnak vallja, világossá kell tennie, olyan módon, hogy kettős beszédnek semmi jele ne legyen, hogy a Magyar Gárda nemcsak egy rossz válasz, de az elemzése is, a helyzetértékelése is minden tekintetben elutasítandó. Nem lehet középre helyezkedni.

Akár valóságos a veszély, akár nem, ma Magyarországon százezrek, ha nem milliók félnek, rettegnek attól, amit látnak. Éppen ezért fontos, hogy mindannyian világossá tegyük az álláspontunkat. Én nagyon örülök annak, hogy elnök úr meghallja ezeknek a százezreknek vagy millióknak a hangját, tudom azt, elnök úr világossá is tette, hogy politikusok kérésének nem tesz eleget, én mégis úgy vélem - és hadd fogalmazzam ezt meg -, hogy fontos lenne, hogyha a köztársasági elnök úr is világossá tenné, hogy a harmadik Magyar Köztársaság politikai közössége ezekből a politikai erőkből áll, mert ezeknek a politikai erőknek van legitimációja Magyarországon.

A Szabad Demokraták Szövetsége részéről szeretném világossá tenni, hogy minden politikai vitánk ellenére nemcsak a Magyar Szocialista Pártot, hanem a Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget és a Kereszténydemokrata Pártot is a magyar politikai közösség részének tartjuk, és úgy gondoljuk, hogy helyes lenne, hogyha az ellenzék politikusai is kijelentenék, hogy minden viták ellenére még közelebb tartják magukhoz a kormánykoalíció pártjait, a Szabad Demokraták Szövetségét és a Magyar Szocialista Pártot, mint ezt a szélsőjobboldali förtelmet.

Tisztelt Országgyűlés! Én úgy vélem, hogy a köztársasági elnök úr felszólalásának volt egy nagyon fontos eleme, amelyre fontos reagálni. Ez pedig felszólalásának az elején hangzott el, és arról szólt, hogy bizalom és legalább az alapvető kérdésekben egyetértés, a stratégiai célkitűzésekben egyetértés. Szeretném aláhúzni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nevében teljes mértékben támogatjuk ezt az elképzelést. Fontos lenne persze ehhez az is, hogy a parlamentben helyet foglaló pártok ne tekintsék egymást ellenségnek - erről az elnök úr beszélt -, és ehhez az is kell, hogy ha példának okáért a miniszterelnök szólal fel az Országgyűlésben, az ellenzék képviselői hallgassák meg, ne hagyják el a Parlament üléstermét. És hogyha a köztársasági elnök úr közre tudna működni abban, hogy ez be is következzék, úgy érzem, azzal egy lépést tenne annak a célnak az érdekében, amelyről a köztársasági elnök úr beszélt.

Mint külpolitikus is megköszönöm az ír és a finn példa megemlítését. Ez valóban két olyan ország, amelyben a politikai erők az ország előtt álló stratégiai célok elérése érdekében, miközben a politikai viták fennmaradtak, a fő kérdések tekintetében mégis egyet tudtak érteni. Magyarország pont olyan helyzetben van, mint Írország és Finnország volt akkor, amikor ez az alapvető konszenzus létrejött, és hadd emlékeztessem a tisztelt Házat - és szeretném elmondani, hogy optimizmussal töltött el Orbán Viktor úr rövid hozzászólása, hogy mindenben követik a köztársasági elnök úr instrukcióit -, hogy pontosan két évvel ezelőtt Kóka János tett egy javaslatot a magyar politika egészének, ez pedig az volt, hogy üljünk le, és állapodjunk meg az előttünk álló legfontosabb kihívásokban és a hozzá vezető legfontosabb tennivalókban.

Megkérem önöket, tegyük ezt meg, mert az ország előtt álló legnagyobb probléma valóban nem a nácizmus, hanem az, hogy mit tudunk tenni ezzel az országgal. És hogyha meg tudunk állapodni ezekben az alapvető kérdésekben, akkor még vitázhatunk rengeteg részletkérdésről, de úgy ítélem meg, hogy ha erre képesek vagyunk, akkor valóban megcselekedjük, amit megkövetel a haza.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  6  Következő    Ülésnap adatai