Készült: 2024.03.29.12:00:51 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

60. ülésnap (2003.03.25.), 103. felszólalás
Felszólaló Arató Gergely (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:09


Felszólalások:  Előző  103  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Néhány dologra szeretnék nagyon röviden reagálni, először is arra, amit Pettkó képviselő úr említett. Félreértés ne essék, nem hiszem, hogy bármifajta gyűlöletkeltés felfedezhető lett volna az én vezérszónoklatomban, még csak az a szándék sem volt benne, hogy elítéljem vagy megbélyegezzem az előző kormányzatot, ez ugyanis nem az én dolgom. Ezt elvégezték a választók, elmondták a véleményüket erről a kormányról tavaly májusban. (Derültség a Fidesz soraiban.) Így aztán, tisztelt Ház, én csak arra törekedtem, hogy megtaláljam azokat a hibákat (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Íme a demokrácia!), amiket el kell kerülnünk, amiket nem szabad újra elkövetnünk. Erre törekedtem, és szomorú vagyok, hogy önök ezeket a hibákat nem belátják, hanem mentegetni próbálják utólag is.

Úgy látom, Gyürk képviselő úrnak egy kicsit rövid az emlékezete, amikor arról beszél, hogy az előző kormány milyen módon fejlesztette tovább az ifjúság helyzetéről szóló jelentést. Olyan módon fejlesztette tovább, hogy ’98-ban és ’99-ben be sem nyújtotta; 2000 májusában benyújtotta, azonban a jobboldali többségű parlament ezt teljes egy évig tárgyalta; és 2001-ben valóban sikerült benyújtani a 2000. évről szóló jelentést, és pontosan egy hónappal a márciusi időpont előtt, február közepén elfogadni. Ezek után nem nagyon tudom, hogy képviselő úr milyen késésről beszél; azt gondolom, hogy egy kormányváltás idején az a néhány hónap elfogadható. Még egyszer mondom, évekre én magam sem látok mentséget, azt viszont nem olvastam a jegyzőkönyvekben, hogy képviselő úr akkor tiltakozott volna ez ellen.

Végül engedjék meg, hogy még egy dologról hadd beszéljek, ez pedig az oktatás. Azt kérdezi tőlem többek között Gyürk képviselő úr is, hogy mit szólok a Bursa Hungarica-rendszerhez, mit szólok a diákhitelrendszerhez. Azt mondom erre, hogy a diákhitelt például magam is kedvelem, már akkor kedveltem, amikor 1994-ben szerepelt a Horn-kormány programjában, és örülök, hogy önök - felhasználva azokat a tervezeteket, amelyeket hátrahagytunk - alig három év alatt kialakították ezt a rendszert. Ennek ugyanakkor nincs túl sok köze ahhoz, hogy a felsőoktatási hallgatók létszáma hogyan változott, mint ahogy ezt az egyik képviselőtársunk említette, tudniillik a 2001-es tanévben alacsonyabb volt ez a növekedés, mint a Horn-kormány idejében átlagosan.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon. - Dr. Jánosi György távozik az ülésteremből.)

 




Felszólalások:  Előző  103  Következő    Ülésnap adatai