Készült: 2024.04.19.22:50:32 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

279. ülésnap (2005.12.12.), 65. felszólalás
Felszólaló Tasó László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Videó/Felszólalás ideje 3:06


Felszólalások:  Előző  65  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt három és fél évben a Medgyessy-Gyurcsány-kormány ígéreteitől volt hangos a magyar közélet. Több mint 619 ígéret hangzott el, és ezek közül kiemelkedik a már legendássá váló és a kormányfő kedvencévé váló “nem lesz gázáremelésö című ígéret. Persze, 2002 óta már többször megemelték a gáz árát, a lakossági esetében 67 százalékkal, a közületi esetében pedig 117 százalékkal. De ezt a szinte már bájos átverést az országban mindenki ismeri.

A jóságos kormányzók azonban ezt is megfejelték, és a főnök asszisztálásával azt mondták, hogy a legutóbbi drasztikus 19 százalékos gázáremelés nem érinti a falvakat és a városokat. Attól volt hangos a sajtó, hogy maga Gyurcsány Ferenc ígérte minden önkormányzatnak. De a közelmúltban úgyis csak kiderült, mint ahogy minden más esetben megtörtént már, hogy a miniszterelnök úr a receptje szerint a településeken élő emberekkel és azokkal az önkormányzatokkal hajtja be a teljes számlát, amelyek illetékesek. Tehát úgy néz ki, hogy a cselekvés helyett újra maradnak a dumakormány szürkébb hétköznapjain megismert visszamutogatások, és jönnek az újabb szemfényvesztő ígéretek. Az év vége, a választások felé közeledve az adózók pénzéből dübörgő kormánypropagandából újra kiemelkedik a régi legendás ígéret, igaz, már kicsikét retrósítva: nem lesz gázáremelés januárban.

Örömmel tapasztaltam, hogy egy év után eljutott a főnöke füléig a korábbi kérésünk, miszerint ne emeljék meg a gázárakat a fűtési szezon végéig. De úgy érzem, joggal aggódnak ma az országban, hogy vajon mennyibe fog kerülni a valóságban a kampányízű kedvezmény, melyik hónaptól és mennyivel tervezi emelni a gáz árát a miniszterük. Az emberek már nem hisznek a közpénzek milliárdjaiból fizetett átveréseknek, mert a valóság hideg és kemény. Mert a valóság az, hogy a közintézmények megemelt gázszámláit a településeknek kell kifizetni, a megértést imitáló bájolgásokkal ellentétben.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ezért érzik egyre többen úgy az országban, hogy változásra van szükség, hogy a dolgok végre a helyükre kerüljenek. Közben a luxusbaloldal milliárdosai szerint fokozódik a jólét, sőt a széles látókörű kormányfő azt mondja, még a Stájerországban lakóknál is jobban élünk. Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar gazdaság egyik luxusprofitját termelő ágazati lehetőség szabályozása az ön főnöke kezében van. Mivel a főnöke önmeghatározása szerint a magyar állam nevű részvénytársaság alkalmazottja, tisztelettel kérdezem, ön tudja-e, hogy vajon kitől kapott meghatalmazást arra, hogy ígéretükkel szemben mégiscsak a településeken élő embereken hajtsák be a 19 százalékkal megemelt gázszámlát. Mikor és milyen mértékben fog emelkedni a gáz ára január után, mikor fog újra többletterhet okozni az embereknek?

Várom kedves válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)




Felszólalások:  Előző  65  Következő    Ülésnap adatai