Készült: 2024.03.28.20:23:30 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

259. ülésnap (2005.11.02.), 297. felszólalás
Felszólaló Dr. Wiener György (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:18


Felszólalások:  Előző  297  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nagyon röviden reflektálnék Tóth Imre képviselőtársam felszólalására, aki mint gyakorló polgármester, valóban jól ismeri az önkormányzatok problémáit. Lehet azonban, hogy az önkormányzati reformnak vagy az átfogó regionális államreformnak a kérdéseit mégsem ismeri ennyire jól, hiszen ha megfelelően tájékozódott volna, akkor tudná azt, hogy azért nem tudta az MSZP-SZDSZ-kormány a programját e téren megvalósítani, mert a legnagyobb ellenzéki párt a legerőteljesebben ellenállt bármiféle reform értékű változtatásnak. (Moraj a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Úgy van!)

 

(18.40)

Az Idea-program elképzelései azért nem valósulhattak meg, mert kétharmados törvényeket érintettek, és ezek a kétharmados törvények a Fidesz elutasító magatartásába ütköztek. (Dr. Kovács Zoltán: Annak hívjátok.) Ha megnézné képviselőtársam annak a jegyzőkönyvnek a szövegét, amely 2003 szeptemberében, illetőleg októberében a Belügyminisztériumban készült, és elolvasná Mikes Éva képviselőtársának ottani álláspontját, amely a legegyértelműbben elhatárolódott bármiféle regionális reformtól, illetőleg kötelezően létrehozandó többcélú kistérségi társulástól, akkor nem azt mondaná, hogy az Idea-program keretében a pénzt szétszórták, hanem elismerné azt, hogy a Fidesz megakadályozta egy átfogó decentralizációs program megvalósítását, amelynek eredményeképpen lehetőség nyílt volna arra, hogy a Magyarországon meglévő, valóban nagyon mély területi egyenlőtlenségek mérséklődjenek, miként ez minden regionalizált államban megtörtént.

Egyetlenegy területen valóban volt előrelépés, és ezt esetenként fideszes politikusok is elismerték: a többcélú kistérségi társulásoknak az a formája, amelyet 2004-ben végül is a parlament elfogadott, egy elég jelentős előrelépés volt, azt azonban nem állítanám, hogy rövid távon megtakarításokat tett lehetővé, hiszen a decentralizáció átmenetileg mindig drágább, mint a centralizáció.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  297  Következő    Ülésnap adatai