Készült: 2024.03.29.16:45:14 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

338. ülésnap (2013.12.17.), 107-109. felszólalás
Felszólaló Dr. Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 14:58


Felszólalások:  Előző  107 - 109  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Balczó Zoltán képviselőtársam tényleg nagy ívű felszólalása ismét rámutatott arra, hogy igazán mély, komolyan vehető demokratikus elkötelezettséggel ebben az Országgyűlésben jelenleg egyedül a Jobbik-frakció rendelkezik. Aki figyelemmel kísérte ezt az egész délelőtt óta tartó vitát, az mélyen meggyőződhetett erről. Remélem, elnök úr Facebook-bejegyzése nem fog valami hasonló dehonesztáló megjegyzést tenni ennek kapcsán rólam, mint amit múltkor tett, és már törölte onnét, bízom benne. Kezdeményeztem...

ELNÖK: Kérem, hogy térjen a tárgyra!

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Igen, máris arra térek rá.

Tehát gyakorlatilag mit kell elmondani a házszabály-módosítás vitájában? Sok érdekes, fontos módosító javaslat áll előttünk, és tulajdonképpen ez alapján fogja a törvényalkotási és ellenőrzési munkáját végezni az Országgyűlés 2014-18 között. Tehát ez azért nem egy jelentéktelen dolog. Nem arról van szó, hogy nem tudom, társasjáték-szabályokon vitatkozunk, nem tudom, ki milyen figurával hova léphet. Ez a játékrend fogja meghatározni azt, hogy milyen keretek között születnek Magyarországon a mindenkire kötelező normát megfogalmazó jogszabályok, ez fogja meghatározni, hogy milyen rendben fognak a munka világában dolgozni az emberek, az itt hozott normák fogják eldönteni a civilek életét, a szociális szektorban dolgozók életét, a nyugdíjasok helyzetét, a tanulók helyzetét, mindenki életét ezek fogják befolyásolni.

Éppen ezért nagyon fontos lenne nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy ezek a szabályok itt átlátható módon szülessenek meg, és a többpártisága, a többpólusossága, a színessége a társadalomnak meg tudjon jelenni nemcsak formálisan, nemcsak úgy, hogy beülhetünk a helyünkre ellenzéki képviselőként, és ott feszíthetünk, hanem a munkában is jelenjen meg ez a sokrétűség, amelyet egy társadalom lenyomatként ad egy választás során.

Ez jelenleg egy olyan színes lenyomat, hogy hiába lett 2010 áprilisában egy kétharmados többsége 52 százalékos választói támogatással a Fidesz-KDNP-kormánynak, mégiscsak van közel egymillió ember, aki mondjuk, a nemzeti radikális képviselőkre szavazott, és gyakorlatilag olyan helyzet adódik, amelyben a mostani, a jelenkori parlamenti munkában gyakorlatilag szinte minimális a normatív eljárásjogi ráhatási lehetőségünk a folyamatokra.

Nem mondom, hogy tartalmilag nincs, mert azért sok esetben tudjuk tematizálni a vitákat is. Például a mai nap egy tökéletes példa erre, tehát az országgyűlési törvényről szóló vitában és a házszabályvitában eddig meghatározó jelentőségű felszólalás - talán Bárándy Gergely felszólalását kivéve, meg természetesen Gulyás Gergely válaszolt, de ő nem úgymond vitázott, tehát ő a végén előterjesztőként értékelt, de fideszes képviselőtől, KDNP-s képviselőtől nem hallottunk vitába bocsátkozó érdemi hozzászólást.

Szeretnék a 11. számú módosító javaslat mellett még további érveket elmondani, Balczó Zoltán képviselőtársunk utalt rá, ez a kétperces vita, a kétperces hozzászólás. Hogy ez érthető legyen a kedves polgároknak, itt annyit kell elmondanunk, hogy a képviselőnek kötelessége részt venni a plenáris ülésen - ez van nagybetűkkel, aranybetűkkel az országgyűlési törvényben. Nagyon sokan már eleve nem tesznek ennek eleget. De aki eleget tesz, ott is van egy többletkötelezettség. Tehát a puszta passzív részvétel mellett részt is kéne venni a vitában, tehát kellene érveket elmondani, ellenérveket elmondani kulturáltan, az elnöki levezetés keretei között.

Azt tapasztaljuk, most már gyakorlatilag tendenciaszerűen - még talán 2011-12 elején, környékén, tehát az első két-három évben, másfél-két évben voltak azért parázs viták, tehát valóban zajlott oda-vissza ütköztetés, akár az általános vitában, akár a részletes vitában, a kettő-, illetve háromolvasatos rendszerben, amiben vagyunk, mert záróviták is vannak, van zárószavazás előtti módosító javaslat, de ezek a viták gyakorlatilag mára megszűntek. Tehát tulajdonképpen kicsit ilyen monologikus helyzetben érezzük magunkat, tehát mondjuk a magunkét, felállunk és leülünk, majd utána zárszóban elmondja az előterjesztő, hogy miért volt úgymond helytelen és hülyeség, amit mondtunk. De hogy lett volna arra lehetőség, hogy esetleg mi is válaszoljunk, az már nagyon ritkán fordul elő.

(14.20)

A kétperces hozzászólás egy ilyen műfaj, és lehet azt mondani, hogy jaj, Istenem, a rendetlenség felé mozdult el a Ház, ez a sok kétperces, ez a sok zavaró hozzászólás, hát ez szörnyű dolog. Kérem szépen, lehet időkereteket szabni a vitának, szokták is tenni, hozzáteszem, nem nagyon szeretjük ezt, de volt már ilyen, és ha időkeretek közé szorítanak egy vitát, akkor könyörgöm, adják már meg a lehetőséget arra, hogy az akár az általános vitában, akár a részletes vitában a tematikus, hosszabb felszólalások után vagy között, ráadásul vezérszónoki rendben folytatott vitánál vezérszónoklatok között nincs is helye kétpercesnek, de hogy ebben a rendben valamilyen módon gyors reagálással, villámgyorsan egy-egy hazugságot, egy-egy csúsztatást, egy-egy füllentést igenis a helyére lehessen tenni, vagy be lehessen hozni egy pluszadalékot, egy pluszgondolatot azon érv mellett, ami a tematikus, nagyobb felszólalásban elhangzott. Tehát ennek a rendszerből való kiesése vagy korlátozása miatt, mert most, ha jól látom, úgy korlátozzák, hogy frakciónként egy képviselő mondhat el véleményt, ami tulajdonképpen nem más, mint ilyen parlamentgépek üzemelésének irányába viszi el a parlamentet, tehát magyarul, minden frakciónak csak egy álláspontja lehet, például az a fajta színesség, amiről beszélt Balczó Zoltán képviselőtársunk, hogy valóban például jómagam mint nemzeti jogvédő képviselő több esetben, adott esetben tényleg egy kicsit más színezetű álláspontot képviselek, ezt én már nem fogom tudni elmondani adott esetben, de nem fogja tudni a Fidesz-KDNP soraiból sem elmondani, pedig tudom, hogy ott is sokféle ember, sokféle árnyalatú, gondolkodású ember ül.

Tehát lesz majd egy témafelelős, és a témafelelős lesz az, aki ott reagálhat, a többiek meg gyakorlatilag küzdjenek esetleg az álmossággal, ha nem alszanak el, vagy a laptopjukon készítsék elő a másnapi előterjesztésüket, tehát ez marad. Ez nagyon-nagyon komoly veszteségeket fog okozni a magyar parlamentarizmusnak. Mondom, már most is azt kell mondanom, hogy szinte kitüntetés járna annak a polgárnak, aki ezeket a vitákat nézi, de ezek után már bele van kódolva a rendszerbe az, hogy még az esélye sincs meg annak, hogy változatos, érdekes legyen a vita.

A 18. módosító javaslat egy hozzám nagyon közel álló javaslata Schiffer Andrásnak. Ez nem másról szól, mint arról, hogy a bizottsági nyilvánosságnak ad egy speciális garanciát, nem akármilyen rendelkezéssel, hozzáteszem, egy teljesen elvárható és teljesen minimális követelményt támaszt. Azt mondja, hogy a bizottságnak a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatról szóló szavazás eredményéről és egyáltalán az arról szóló állásfoglalásáról, hogy a módosító javaslatokról milyen döntés született a bizottságban, mert, hangsúlyozzuk ki még egyszer, az önök javaslata szerint megszűnik a plenáris részletes vita... - és az egészet, ezt a részét áttolják, elbújtatják a bizottságokba. Mi az elvárható? Ez egy részletes vita jelenleg, ezt most még, ha valaki nagyon akarja, akkor, ha jól tudom, a Parlament TV-n vagy pedig az Országgyűlés honlapján nézheti. Ha a bizottságokba betolják a részletes vitát, akkor megszűnik ez a lehetőség, hacsak nem biztosítják azt a lehetőséget, ami a folyamatos közvetítést jelenti, amit az Európai Parlament bizottságaiban tapasztalhatunk; ezt ezúton is kérjük. Schiffer András ennél visszafogottabb, nem is egy folyamatos online közvetítést kér, bár hozzáteszem, kérhetné, hanem azt mondja, hogy a teljes hangfelvétel vagy jegyzőkönyv az ülésnap végéig kerüljön felrakásra a bizottsági ülést követően. Tudom, hogy leterheltek a gyorsírók, és minden tisztelet és elismerés az övéké, mert valóban felelősségteljes és komoly munkát végeznek, nem hiba nélkül, hozzáteszem, ezt az én nem régi, múlt heti bizottsági ülésem esete mutatja, hogy sajnos komoly hibák kerültek a jegyzőkönyvbe, és emiatt bírságoltak meg tegnap, teljesen törvénytelen módon, de ennek ellenére meg kell állapítanunk, hogy nagyon fontos az, hogy a jegyzőkönyvek elkészüljenek és felkerüljenek.

Én csináltam egy statisztikát, kedves képviselőtársaim, és röviden elmondanám önöknek. Én két bizottságban vagyok tag, az emberi jogi bizottságban és az alkotmányügyi bizottságban. Ha most megnézik a parlament.hu-n, akkor azt látják, akik érdeklődnek a bizottságok munkái iránt, a következő megdöbbentő eredményt látják: az alkotmányügyi bizottságnál a legfrissebb ülés jegyzőkönyve november 5-ei. Igen, jól hallották, november 5-ei jegyzőkönyv szerepel fenn elérhető módon. Tíz darab jegyzőkönyv hiányzik, tíz ülés jegyzőkönyve hiányzik. Mert vannak szerencsésebb bizottsági tagok, akik adott esetben lehet, hogy fél évben ülnek tízszer össze, vagy legalábbis három hónapban, az alkotmányügyi bizottság egy olyan bizottság, amely egy évben körülbelül 120-szor ül össze, tehát az év minden harmadik napján ülésünk van. Na most, elnézést kérek, ez megengedhetetlen. Tehát én tudom jól, hogy egy különleges tudás a gyorsíróké, és nem ők tehetnek róla, hogy a logisztikai rendszer úgy működik, hogy lassú az átfutása a munkájuknak, ezt is megértem, de akkor tessék erőforrásokat bevonni, kedves házvezetés, tehát ez tűrhetetlen. Ez a nyilvánosság elvét durván és súlyosan sérti.

Nézzük az emberi jogi bizottságot: ott november 19-ei a legfrissebb ülés, amely fenn szerepel, ez sem fogadható el, és itt található meg az a gyöngyszem, amely talán a magyar parlamentarizmus egyik rekordere, bár lehet, hogy valamelyik bizottság ezt túlteljesítette. A szociális törvény módosítása kapcsán négy módosító javaslat képezte a napirendet meg az egyebek - három perc alatt sikerült elintézni a bizottságnak ezt az ülést, tehát három darab perc alatt sikerült egy ilyen bizottsági vitát megnyitni, lezárni, közben szavaztak is, és még az előterjesztő is nyilatkozott. És a végén Lukács Tamás elnök úr megköszönte a fegyelmezett munkát. Igen, mert az ő "fegyelmezett munka" fogalma az, hogy ne szóljunk hozzá, ne hátráltassuk az eseményeket, ne bontsuk meg azt a szép rendet, ami az előrehaladás ritmusát jelenti. Ez a jövőkép vár a magyar parlamentarizmusra. Kérem szépen, bár ezt sok mindennek lehet nevezni, de többpárti parlamentáris demokráciának nem. Orbán Viktort idéztem, a '94-es mondását, hogy ha ez kiesik a rendszerből, akkor az egyén szabadsága korlátozódik, és ez nem egy jó irány. Hát, ez nem egy jó irány, kérem szépen, úgyhogy ezen változtatni kell.

Hozzáteszem, van egy csoda: a december 5-ei ülés jegyzőkönyve fenn van már a világhálón az emberi jogi bizottságban - de miért? Azért, mert ott történt egy rendkívüli eseménynek mondott esemény, árulkodott egy képviselő, vagy valamit kitalált egy képviselő, valaki mondott valamit, jelesül én mondtam állítólag ott valamit, és emiatt hirtelen meglett a jegyzőkönyv. De egyébként rendes ügymenetben ezek a jegyzőkönyvek nem készülnek el. Hát hogyan tájékozódhat nemcsak az állampolgár, most akkor tegyük félre az állampolgár gondolatát, hanem a szakma hogyan tudja követni a parlamenti jogalkotási munkát? Akár egy dohányjövedéki törvény, vagy egy szerencsejáték-törvény, vagy egy költségvetési törvény, vagy egy bármilyen szakmai, például közlekedési tárgyú törvény, ezerféle témát mondhatnék, akár a szociális szektort - hogyan tudja a szakma követni? Sehogy! Egyébként hozzáteszem, nekünk képviselőként hogyan kell végezni a munkánkat? Úgy, hogy fejből kell emlékeznünk arra, hogy mi történt a bizottsági üléseken. Én nem tudom behozni, mondjuk, a hétfő esti általános vitára az ülés jegyzőkönyvét, hogy ki mit mondott, tehát ezt nekünk meg kell jegyezni. Nem baj, ez a dolgunk, tehát igyekszünk ezt ellátni, csak nem biztos, hogy ezt mindenki jól tudja elvégezni. Úgyhogy ezek a gondolatok lényegesek.

Én még a 13. javaslatról szeretnék beszélni a részletes vitával kapcsolatban, itt egy jobbikos javaslatunk azt mondja, hogy a szükségesség és a szabályozási elvek is képezzék tárgyát a részletes vitának. Tehát a részletes vita ne legyen önkényesen lekorlátozható csak és kizárólag a módosító javaslatokra, hiszen az egyes módosító javaslat rámutathat arra, hogy mégsem szükséges a szabályozás, mégsem jó generálisan a szabályozás, tehát nem jók a szabályozási elvek esetleg, vagyis szélesebbre kell nyitni az ollót.

Úgyhogy ezt a gondolatsort szerettem volna elmondani, és még egyszer Mark Twain mondását felidézni, amit már az országgyűlési törvény vitájában is megtettem, aki nem kevesebbet mondott az emberek és az ő hülyének nézésük összefüggéséről, mint azt - megpróbálom szó szerint idézni, hogy pontos legyek -, hogy az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket. Tehát én most szeretném tényleg a tisztelt polgártársakat arra kérni, hogy ne hagyják magukat hülyíteni, és követeljék ki maguknak azt, hogy egy demokratikusan működő parlamentjük legyen, ahol az ő szavazatukkal nem lehet kufárként úgymond kereskedni. Az emberek szavazata egy szent dolog. Valaki bemegy a fülkébe... - önök szent fülkeforradalomnak minősítették a 2010. áprilisi eseményeket, tehát komolyan kellene venni egy fülkei eseményt, vegyük komolyan. De akkor utána négy évig is vegyük komolyan, és tiszteljük meg a polgárokat azzal, hogy jelen vagyunk, nem helyettesítgetjük magunkat, nem hiányzunk az ülésekről, nem csinálunk látszattevékenységeket, hanem valóban átlátható, demokratikus, sokrétűséget megragadni képes parlamenti munkát teszünk le az asztalra, mert ezzel vagyunk méltók az eleinkhez, akik jóvoltából a magyar parlamentarizmusnak nagyon szép hagyományai vannak.

(14.30)

Ehhez kell visszakanyarodni, ehhez ez a csodálatos épület nagyon szép keretet ad, de ezt tartalmilag is nekünk meg kell valósítani. Ebben a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja egyedül áll, hogy ezt követelje és ezt szembesítse önökkel. Úgyhogy kérem, hogy ne álljanak ennek ellent, és tegyék meg azt, amit a nép kér a nép nevében.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  107 - 109  Következő    Ülésnap adatai