Készült: 2024.04.19.12:39:27 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

223. ülésnap (2012.10.01.), 226. felszólalás
Felszólaló Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:37


Felszólalások:  Előző  226  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha röviden szeretném véleményezni az előttünk fekvő előterjesztést, azon túl, hogy az valóban jó irányba mutat és a mögöttes ideológiai szálai adott esetben támogathatók, akkor azt mondanám, hogy számok kellenének. Nem elég ugyanis azt mondani, ahogy Lázár János úr elmondta az expozéban - nagyon helyesen egyébként -, hogy itt 30 milliárdos és 20 milliárdos adóbevétel-kiesésről lehet szó, ugyanakkor az előterjesztésben ezek a számok nem húzódnak meg, nem találhatók meg, a mögöttes szakértői számítások sem. Én bizonyos szempontból megértem azt a rohamtempót most ebben az egy esetben, amivel ezt benyújtják, hiszen valóban, ha ennyire önkritikusak, hogy úgy gondolják, hogy önök által felpuhulhatna ez a javaslat, nyilván a saját képviselőik általi módosító indítványok befogadásával, akkor ha önök is úgy érzik, hogy ez a veszély fennáll, akkor ez a veszély vélhetően valós.

Azt is látnunk kell ugyanakkor, hogy az adóbevétel kiesése önmagában nyilván nem lehet egy hátráltató tényező. A probléma azzal van, amellett, hogy a számok és háttértanulmányok hiányoznak, hogy valami történhetett itt most ebben az utóbbi időszakban, hiszen két és fél éve, az utóbbi két és fél évben ez a témakör, amikor mi felvetettük, nem élvezett akkora nyitottságot, mint amekkora nyitottsággal most tudunk végre erről a témáról beszélni, és ezt mindenféle cinizmus nélkül mondom. Ezt a konstruktivitás jegyében mondom.

Viszont azt látniuk kell és be kell látniuk, hogy a korábbiakban az adók megemelésével nem érték el a célt, tehát az ezt a piacot érintő korlátozó intézkedéseik kudarcot vallottak, különben mi szükség lenne erre az új intézkedésre. Azt is látnunk kell, hogy arról sem látjuk a számadatokat, hogy mi történt, amikor korlátozták az úgynevezett játékgépek piacát, ez milyen hatásokkal járt. Nyilvánvaló, hogy sokkal könnyebb lenne elhinni azt, ami itt előttünk van és bizalommal adni a szavazatunkat hozzá, hogyha tökéletesen alátámasztott számsorok, statisztikák és szakértői tanulmányok támasztanák ezt alá. Így csak a feltevés és a remény marad, hogy adminisztratív eszközökkel és tiltással vélhetően hatékonyabbak lesznek, mint az eddigiekben, ugyanakkor erre semmiféle garanciát nem látunk.

Hogy felpuhul a javaslat saját képviselőik által, még egyszer mondom, ez a probléma valós lehet. Emlékezzünk csak vissza az úgynevezett hamburgeradóra, ami hamburgeradóként indult, és három nap alatt valami meglepő és látványos lobbierőnek köszönhetően már chipsadó lett belőle, hiszen pont a legnépszerűbb láncolatok legnépszerűbbnek gondolt élelmiszerfajtái maradtak ki belőle. Tehát ha ilyenfajta felpuhulástól félnek, én ezt meg tudom érteni, hiszen az önök praxisában fordult már elő hasonló.

(20.40)

Viszont azt is végig kell gondolnunk, ha kiszámoljuk, hogy a szerencsejátékok által okozott károk elhárítására mennyit költünk, akkor be kell látnunk, hogy a függőség önmagában ettől a tiltástól nem szűnik meg. Tehát akkor egy komplex csomagban kell gondolkodni, és az alternatív pénzszórási módozatokat is meg kell szűrni, meg kell szüntetni. Erre, mint említettük, a szociális kártya kiváló lehetőséget nyújt, hiszen pontosan arra egy jó eszköz, hogy a szociális transzferek irányítottabban jussanak el azokhoz, akik alanyi joga által vagy akik részére kiutalták azokat. Erre a szociális kártyánál jobb megoldást még nem találtak ki. Tehát ha valóban az az ideológiai cél húzódik meg e mögött az előterjesztés mögött, amiről itt szó volt a korábbiakban, hogy építsük le, valamelyest szorítsuk vissza ezeket a függőségeket, és a szociális transzferek azokhoz jussanak, akiket illetnek, akkor nyilvánvalóan egy támogatható dologról van szó, és a szociális kártya országos bevezetését nyilván önök is támogatni fogják, vagy legalábbis tárgyalnak róla, különben a saját szavaik között feszülne olyan óriási ellentét, ami feloldhatatlanná válna. Tehát azt lenne a legfontosabb megválaszolni, hogy van-e szélesebb értelemben vett, a szociális transzfereket megmozgató cél ezen előterjesztés mögött, vagy pedig valamilyen okokból ezt az egy piaci szegmenst választották ki, ahol vélhetően rendet akarnak tenni, vagy pedig erőből át kívánják alakítani ezt a piacot.

Ha az a cél, hogy a készpénzrendszer kiutalása helyett valamelyest célzatosabbá tegyük ezeket a transzfereket, akkor bizony itt és most, ebben az általános vitában lehetne és kellene beszélni erről, de nem csak a szociális kártyáról, mert legalább ekkora szociális transzfereket tisztító, piactisztító és normálisan irányító célt érnének el, mondjuk, a családipótlék-rendszer átalakításával. Mondok egy nagyon egyszerű példát: magasabb családi pótlékot lehetne adni abból a forrásból, ha csak az édesanya 18 éves korától adnák a családi pótlékot, míg ha az édesanya 13 éves, akkor nem. Mi történne ekkor? Nyilvánvalóan letisztulna ezen pénzforrások elköltési lehetőségeinek a köre, hiszen jobbára csak a felelős gyermekvállalást tanúsítók körébe és kezébe jutna el ez a pénz, nem pedig azok számára, akik megélhetési okokból teszik ugyanezt.

Tehát nagyon sokfelé el lehetne indulni ezen a területen. Én arra szeretnék választ kapni, ha már az előterjesztő részéről számok hangzottak el, akkor ezek a számok miért nem köszönnek vissza az előterjesztésben. Ha önök tiszta és kikristályosodott ideológiai háttérrel bírva tették le ezt az asztalra, akkor ez miért nem tükröződik vissza az előterjesztésben? Még egyszer mondom, a rohammunkát ebben az esetben megértem, ha a kormányzat saját maga is bevallja, hogy a saját képviselőitől puhulna fel ez a javaslat, de válaszolják meg, kérem, azt a kérdést, hogy van-e szociális transzfereket megtisztítani szándékozó ideológia az egész tervezet mögött, vagy csak egy piaci szegmens újrafelosztásáról van szó.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  226  Következő    Ülésnap adatai