Felszólalás adatai

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy kis terjedelmű, de álláspontom szerint bizonyos vonatkozásokban igen lényeges törvénymódosításról van itt szó. Akkor lényeges, ha azokat a háttérkörülményeket is megvizsgáljuk - erre a tíz perc aligha lesz most elég -, amelyek arra vezettek, hogy a Btk. 270. §-a megsemmisítésre került a Legfelsőbb Bíróság előtt.

Én az első és a harmadik tétellel minimálisan szeretnék foglalkozni. Az első tétel valóban egy korábbi jogszabályalkotásból következő igény és szükséglet, a harmadik tétellel bőven foglalkozott az MSZP. Ennek bizonyos részeivel nehéz nem egyet érteni, ugyanakkor azt is meg kell mondanom, hogy bár a magam részéről sokszor és többször hangoztattam, hogy a büntetőjog eszközeit fel kell használni bizonyos körülmények között, de nem biztos, hogy az adott esetben is ez a leghatékonyabb eszköz. Vagy ha mégis ilyen mérvű ez a probléma, akkor egyet kell érteni azzal, hogy ebben az esetben ez a szabályozás meglehetősen súlytalan. Ebben az esetben ennek a visszatartó ereje minimális.

Én a második tétellel szeretnék foglalkozni, és ezen belül is az Alkotmánybíróság 18/2000-es határozatával, ennek az indoklási részével, amiből ez a javaslat most végső soron fakad és táplálkozik.

Az Alkotmánybíróság igen lényeges megállapításokat tett, olyan megállapításokat, amelyek nézetem szerint az egész magyar valóságra kihatnak. Többek között a következőt mondja a Btk. 270. §-a: "Meghatározott bűncselekmény immateriális veszélyeztető jellege szükségképpen szubjektív jogértelmezést igényel, amely magában hordja a nem konzekvens, az önkényes jogalkalmazás lehetőségét." Igaz ez a megállapítás? Minden bizonnyal van benne igazságtartalom. De ha így van, az Alkotmánybíróság indokolásának 9. oldalán a gyűlöletkeltéssel kapcsolatos megállapítás ezzel semmiképpen nem hozható összhangba. A gyűlöletkeltés materiális fogalom? A gyűlöletkeltés nem szubjektív értelmezést igényel? Attól tartok, hogy igen. A konzekvencia tehát itt mélyen és messzemenően hiányzik.

Alapvetően azonban nem ez a probléma az én megítélésem szerint. Az Alkotmánybíróság ad egy példamutatóan jó, a rémhírterjesztéssel összefüggő történeti visszapillantást. Ez a történeti visszapillantás, amely 1879-től egészen napjainkig nyúlik, olyan megállapításokat tesz, amelyekkel nemcsak nehéz vitatkozni, hanem úgy gondolom, hogy ennek a helyes értékeléséből helyes következtetéseket is lehet vagy lehetett volna levonni. Az Alkotmánybíróság ugyanis nem kevesebbet mond - és ezt én igazságtartalomként, igazságként fogadom el -, nevezetesen, hogy a történeti helyzetek a rémhírterjesztéssel kapcsolatos törvényi tényállásokat lényegileg befolyásolják. Más és más körülmények voltak nyilvánvalóan a '67-es kiegyezést követően, mások a harmincas években, ismét mások az ötvenes években, és megint egészen más a korábbiakhoz képest a jelenlegi valóságállapot. Ez így igaz. De igaz-e az ebből levont következtetés? Mert ez az alapvető kérdés.

Külön fontosnak tartotta az Alkotmánybíróság leszögezni a következőt - és ez az, amivel leginkább vitám van. "Az Alkotmánybíróság ez alkalommal is fontosnak tartja annak hangsúlyozását, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak, és a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett." Ez olyan mélyen szántó, és azt kell mondanom - itt utaltam arra -, az egész magyar valóságot értelmező és meggyőződésem szerint félreértelmező megállapítás, amellyel nem lehet nem vitába szállni.

Tudom, hogy nem illik az Alkotmánybíróság megállapításaival vitába szállni, de az én szilárd meggyőződésem - katolikusként is - az, hogy az egyetlen tévedhetetlen az Isten, senki más. Következésképpen mindenki tévedhet. És itt az adott esetben, amikor majd a párhuzamos indokolásra fogok rámutatni, talán az valamit segít ennek az egésznek a megértésében.

A magyar valóságból kell kiindulni, és e tekintetben az Alkotmánybíróság, azt kell mondanom, helyes megállapítással indít. Azt mondja ugyanis, hogy érzi ennek az egész megállapításnak a súlyát, és ezért úgy gondolja, hogy "ez első megközelítésben a hamis információkkal szembeni védekezés eszközeinek erősítését indokolja". Ez az első megállapítás. A contrario azonban jön a következő, amikor is azt fejti ki, hogy ugyan igaz, hogy a médiának olyan túlhatalma van, amilyet ő maga ott leír, de ez a média-túlhatalom az ő álláspontja szerint a kormány számára is rendelkezésre áll, következésképpen gyorsan, pontosan megcáfolhatók ezek a fajta hamis tényállítások. Hát ez az, ami nem igaz.

Aki ilyen megállapítást tesz, szilárd meggyőződésem szerint nem olvas újságot, nem hallgat rádiót, nem néz televíziót. Erre csak azt tudom mondani, hogy ó, mily boldog ember! Igen, valóban az lenne, ha így kívül tudja magát vonni az egész magyar társadalmi valóságon. Magyarországon ugyanis egyes megállapítások szerint kilenctizede a sajtónak és a hozzátartozó médiának, úgy szokták mondani - én ezzel egyébként nem értek egyet -, hogy balliberális. Nem az. Ez a fajta sajtó, ami Magyarországon ilyen mértékben uralja a közvéleményt és a tájékoztatást, csoportérdekek alapján, egyéni érdekek alapján és kifejezetten nem eszmei meggyőződés alapján működik. Ez az én nézetem szerint minden nap, minden olvasatban, minden hallgatásban és minden televízióbetekintésben élvezhető.

Mindenki érzékelheti, hogy ma gátlástalanul lehet valótlan tényekre különböző, és azt kell mondanom, véleményként megjelenő, de valójában igazságtartalomként sugallt cikkeket írni, ilyen híreket közölni, és azt kell mondanom, hogy az egyáltalán nem kormányoldalon álló rádióban és az egyes televíziókban ezeket leközölni. Ha ez így van, akkor ez a megállapítás, azt kell mondanom, alapvetően téves.

Amivel én egyetértek - és azután még visszatérnék ugyanerre a kérdésre, bár időm már rendkívüli módon fogy -, az az, hogy végső soron az a része igaz a megállapításnak, hogy az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a büntetőjogi szankciók kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Ez igaz. Ez egy jogos és indokolt követelmény. Ez itt a reklám helye: Pokol Bélának ezzel kapcsolatban van egy kiváló könyve, ajánlom a bíróságoknak és magunknak is a figyelmünkbe, 12 pontban elmondja az értelmezés lehetőségeit - tessék értelmezni. De semmiképpen ne kényszerítsük a bírót - ezzel egyetértek - olyan helyzetbe, ahol is értelmezhetetlen helyzetekkel kerül szembe, és önmagának kellene a törvényt oly módon magyaráznia, hogy arra büntetőjogi tényállást alapítson.

Nos, azt hiszem, hogy ennek az egész ügynek van egy nagy tanulsága. Nevezetesen, hogy azért az igazságot is ki lehet mondani, éppen ezért Magyarországon szólásszabadság van, véleménynyilvánítási szabadság van, és ennek keretében egy párhuzamos vélemény jelent meg a határozat végén, dr. Strausz János alkotmánybíró részéről. A következőt tartalmazza: "A véleménynyilvánítási és sajtószabadságnak tárgya nem azonos a rémhírterjesztés néven pönalizált elkövetési magatartással." Ez vitathatatlan. "Utóbbi ugyanis egyértelműen a valótlan tény állítását, illetve a valós tény elferdítve történő állítását, avagy e kétféle tény híresztelését nyilvánítja büntetendővé, feltéve, ha ezek alkalmasak a köznyugalom megzavarására." Ez a tiszta és valóságos tényállás.

(10.40)

Majd így folytatja: "E büntető jogszabálynak" - mármint a rémhírterjesztésre vonatkozó megsemmisített jogszabálynak - "nem célja a szabad véleménynyilvánítás, a kritika, az értékítélet vagy az eszmék szabad hirdetésének elfojtása, és arra nem is alkalmas. Az alapjogként definiált véleménynyilvánítási és sajtószabadság nem foglalja magába a tudatos valótlanságok, ferdítések, torzítások, manipulációk közlésének és hirdetésének szabadságát, sőt az utóbbi alkalmas az előbbi kiüresítésére, kioltására." A sajtó lealacsonyításának és eszközként történő felhasználására a történelmet hozza fel példának.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a valós helyzet. Ez a valós helyzet, hogy nem engedhetjük, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amely helyzeten belül a sajtó valótlansággal, rágalommal, mindazzal illethessen bárkit és bármikor a véleménynyilvánítás szabadságaként, amit ez a mostani határozat jószerével nem sugall, csak azt gondolom, hogy gondatlanul a határozatába foglalt. Erre érzett rá egy alkotmánybíró, ez az, amivel nézetem szerint nem lehet vitatkozni, csak egyetérteni. Talán az sem véletlen, hogy ez az egy alkotmánybíró büntetőjogász. Talán az sem véletlen, hogy ez az egy alkotmánybíró (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) büntetőjogászként érzett erre rá. Ezt a jövőre nézve a figyelmébe ajánlom az Igazságügyi Minisztériumnak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket; egyebekben támogatjuk a javaslatot. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)