Készült: 2024.03.28.15:06:34 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

304. ülésnap (2013.09.23.), 315. felszólalás
Felszólaló Zakó László (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 9:24


Felszólalások:  Előző  315  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Ilyenkor el kell mondanom ilyen téma kapcsán, hogy Zalából jöttem, abból a megyéből, amelyik különösen érintett a zsebszerződések és egyáltalán a földvircsaft kapcsán. Velem szemben, a túloldalon int Sáringer-Kenyeres Tamás képviselőtársam, ő is Zalából jött, ő mezőgazdasággal foglalkozik, én nem, beismerem, de olyan megkeresések voltak irányomban, hogy már nem lehettem csöndben, és már sajtónyilvánosság elé is fordultam azon ügyek miatt, amelyek napvilágot láttak, de az eddigi észleléseim alapján nem nagyon borzolta a hatóság idegeit.

Ha az ügyészségek leterheltségével, mondjuk, arányos lehetne az épületük nagysága, akkor Zalaegerszegen egy óriási toronyházat kellene az ügyészségnek húzni ahhoz, hogy az ott foglalkoztatott ügyészek - emberi léptékben mérve az időt - hamar felszámolják azokat a zsebszerződéseket, amelyek csak Zalában vannak. A határszélen több tízezer hektárról beszélünk, ahova naponta járnak át osztrák és szlovén gazdák. Traktorral járnak, tehát az a munkaeszközük, azzal jönnek, és naplemente után pedig mennek haza. Zala megyei képviselőnk, Völgyi Zoltán - nevesítsük, egy nagyon talpraesett, ügyes, Lentiben élő fiatalember - megszállottként megy az ilyen fekete-földügyletek nyomába, és bizony érdekes dolgokat derített már ő is föl.

Rajta keresztül ismertük meg azt a csömödéri történetet, azt a csömödéri halastavas történetet, ahol egy osztrák ember a szép csömödéri tavat majdnem teljesen lecsapolva, milliárdos kárt okozott ott az ebihal-populációban. A bírósági eljárás végén milliós összegre bírságolták, amit persze nem fizetett be, és hogy ne legyenek tájidegen állatok a térségben, ezért zebrákat tartott a tó partján, és szerválokat láttak az emberek, sőt egy mozdonyvezető Jobbik-tagtársunk ütött el véletlenül egy ilyen szervált. Fényképpel igazolta - a sajtóban megjelent - ezt a Zalában őshonos állatot. És ez az ember amúgy még bírságot kapott azért is, mert védett állatok preparátumainak tömegét tárolta a házában. Ez az ember négyszeres léckerítéssel vette körbe a tavat, és egyszerűen tüntetőleg szembeszáll minden magyar joggal, minden ott élővel és azok szép hagyományaival.

Itt van a muraszemenyei horgásztó, amely már félig osztrák kézben van, és azt kell mondanom, hogy legálisan jutottak hozzá; a halastavak sajnos nem esnek itt a szerzési korlátozás alá. Innentől egy lépés az, hogy majd halak telepítését fogják bejelenteni, és mint takarmány biztosítására szükséges földterületet majd korlátlanul vehetnek az országban.

Amúgy a sajnos már legálisan itt lévő, még régen földet szerzett, főleg osztrák vállalkozások részéről várhatjuk azt a következő lépést, hogy majd a moratórium elmúlta után úgy állnak a színre, hogy már a lábukat ide betették, és a még fel nem fedett zsebszerződéseiket legalizálva előállnak több száz milliós vételi ajánlattal, amivel majd nem lesz konkurenciájuk ott az elszegényedett régióban, és megveszik a földet.

A nyomozó hatóságok munkáját azért annyival hadd segítsem, hogy van olyan uniós honlap - én is böngésztem szépen ezeket az oldalakat -, ahol megyékre lebontva fellelhető, hogy melyik gazdasági társaság és magánember hány ezer, tízezer euró támogatást kapott az adott évben. A 2010-11-es adatokat már láttam, érdekes nevekre akadtunk. Uniós pályázati pénzekről lemondani nagy luxus még annak is, akinek esetleg van pénze. Hát, tessenek böngészni, ha kell, az oldal címét megkeresem, mert nekem megvan. (Gőgös Zoltán: ...honlapján fent vannak!) Persze, fent vannak ezek, csak mondom, hogy nem akarásnak nyögés a vége. Ha valaki komolyan foglalkozik ezekkel az ügyekkel, akkor módszeres munkával föl tudja göngyölíteni, ha akarja, ezeket az ügyleteket.

(21.30)

Sajnálom, hogy Zala megye egyénileg megválasztott két olyan képviselője is távol van, akik mezőgazdaságból éltek, élnek, abból tartják fenn magukat, és a választások idején azzal kampányoltak, hogy megakadályoznák a külföldiek földszerzését. Persze tudjuk, hogy ez úgy sikerült, hogy az uniós polgár már nem számít külföldinek, de most ezen lépjünk túl, mert nem erről tárgyalunk. Bizony elvárná Zala megye népe és az ország jelentős hányada, hogy a kormánypárti képviselők, főleg akik a földben érintettek, most verjék az asztalt, és mondják el, hogy igenis, mi élére állunk a törvényjavaslatban foglalt szövegbeli kötelezettségünknek és segítjük a hatóság munkáját; nem, most ellenzékből nekem kell. Nagyon szívesen teszem, de ismerem az ellenzéki képviselőkkel és különösen a jobbikos képviselőkkel szemben tanúsított kormánypárti magatartást, a dafke vagy dacból történő elutasításban is gyakran van részünk. Tehát egy szó mint száz: lenne munkája és munkája lesz szépen a hatóságoknak, ügyészségeknek. Az ügyvédek körmére is rá kell nézni, mert bizony szépen csendben, ahogy Gaudi képviselőtársam is mondta, a köreikben sajnos vannak, akik el tudnak gyengülni egy-egy papírmunka megrendelése során, ha arról van szó, hogy szárazbélyegzővel meg kézjegyükkel hitelesítsenek olyan szerződéseket, amelyek amúgy törvénybe ütközők.

Hegedűs Lorántné képviselőtársammal is voltunk Somogy megyében, ahol a Benetton család sok tízezres földszerzése ellen tiltakoztunk. Itt szerintem a legnagyobb halakat fogják elengedni leginkább, mert talán beletörik a bicskájuk. Nem kellene! Higgyék el, bár sokan a magyar földgazdák egy része is lapítani fog, mert szorult helyzetükből fakadóan adták el valamikor a földjeiket, és sokszor velük érvelünk, hogy a földet a magyar gazdáktól megveszik, de ehhez két fél kellett. Azok is kellettek, akik viszont kiszolgáltatott helyzetben kényszerűségből lépték meg ezt.

A meglévő törvényi szabályozás újragondolását még kezdeményezem befejezésül, mert annyi kiskapu van mostanság. Egyet elmondok; nem nevezem meg, hogy mely település mely okmányirodájának mely dolgozója mondta, hogy akiben van annyi kurázsi és korrupciós hajlam, lehetséges helyben tartózkodást igazolni évekre visszamenőleg, természetesen busás jatt fejében, innentől kezdve a helyben lakás megvan, az iskolázott társam, Magyar Zoltán szerint ilyen ezüstkalászos hétvégi tanfolyamokkal szerzett bizonyítvánnyal megvan a második pipa is a földszerzés előtt, pénz van, hogy megvegyék, és az összefonódások pedig automatikusan megvannak. Ezek azok a kiskapuk, amelyeket még sürgősen be kell zárni.

Nem megnyitva a földforgalmi törvény már lezárt és csúfosan végződött vitáját, de ez az egy előterjesztés, amely támogatható, természetesen még kevés az összes visszaélés teljes körű felderítéséhez. Ebben a kormánypárti képviselők aktivizálják magukat, mert most csak az valósulhat meg, amit ők találnak ki. Biztatom őket, hogy csinálják, mert ha mi tennénk, azt önök elutasítanák.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  315  Következő    Ülésnap adatai