Készült: 2024.03.29.15:22:36 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

176. ülésnap (2000.11.29.), 68. felszólalás
Felszólaló Dr. Kis Zoltán (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:24


Felszólalások:  Előző  68  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Két megjegyzésem lenne, az egyik Vincze képviselő úrhoz. A területfejlesztési bizottságban nem volt konszenzus a vonatkozásban, hogy ezt a törvényt el fogják fogadni, mindössze abban, hogy az előterjesztés alkalmas az általános vitára. Ezt mondta el a bizottsági előadó is, tehát szíveskedjen pontosan idézni, ha már nem annak a bizottságnak a tagja. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy ellenvéleményt még megfogalmazzanak, mint ahogy azt a bizottságban meg is tették.

A másik Zsikla Győző úr korábbi okfejtésére, miszerint a törvényből nem világos, mi az, hogy árutermelő terület, mi az, hogy házikert. Világos, egyértelmű; nem akarom védeni a törvényt, de e vonatkozásban abszolút eligazít. A 2. § a) pontja: szőlőültetvény minden 500 négyzetmétert meghaladó, egybefüggő terület, függetlenül attól, hogy annak hány tulajdonosa van. Ha továbblapoz - mert a végét is el kell olvasni a törvénynek, nemcsak az elejét -, a 6. § 1. pontjában azt mondja: a házikerti szőlő az 500 négyzetmétert meg nem haladó, egy személy tulajdonában vagy használatában lévő terület. Tehát az ön módosítója fölösleges, nem szükséges, a törvény e vonatkozásban jó.

Hogy miben van kifogásom, azt majd ha az idő engedi, és a kétpercesek véget érnek, akkor a vezérszónoklatomban leszek szíves elmondani. Köszönöm szépen.

 




Felszólalások:  Előző  68  Következő    Ülésnap adatai