Készült: 2019.04.21.23:16:11 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
5 34 1998.07.03. 7:30  1-199

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A kormányprogram sok olyan tartalmi elemet, tisztességes szándékot és törekvést fogalmaz meg, amivel a Magyar Igazság és Élet Pártja - különösen az elmúlt tíz-tizenkét év tényeinek ismeretében - egyetért. Ezért összességében ezt a programot támogatni fogjuk.

Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy néhány esetben célszerű volna egyértelműbbé tenni az anyagot. Több vonatkozásban hiányosnak tartjuk a programot alapvető kérdések tekintetében, és végül félő, hogy pénzügyileg a törekvések jó része az anyagban vázolt módon nem alapozható meg. Idéznék: "A polgári koalíció kormányának programja a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés programja." A gazdasági növekedést a GDP változásán keresztül szoktuk mérni. Horn Gyula úr tavaszi ülésnyitó aktuális öntömjénezése során elmondta: a GDP növekedése a multiknak köszönhető. Magyarra lefordítva: a magyar gazdaság, a magyar ipar, a magyar mezőgazdaság, kereskedelem, szolgáltatás s a többi teljesítménye továbbra is csökkenő tendenciát mutat, nem fejezte be zuhanórepülését. Ezért nem siker, hanem tragédia az, hogy a GDP növekedése a multik eredménye!

Kérdés: a polgári koalíció kormányának programja milyen gazdasági növekedésről beszél? A válasz egy újabb idézet: "A gazdaságpolitika ösztönzésével kell elérni mind a külföldi tőke beáramlási ütemének fenntartását, illetőleg növekedését, mind pedig a hazai kis- és középvállalati szféra eddigieknél lényegesen dinamikusabb fejlődését." Ezzel egyet is lehetne érteni. A kérdés csak az: mivel, milyen eszközökkel kívánják a hazai kis- és középvállalkozásokat dinamikus fejlődés útján elindítani, illetőleg azon megtartani?

Ha ez pusztán azt jelenti, hogy a multik kegyében bízva több beszállítási és bedolgozói tevékenységet próbálunk számukra kisírni, ez bizony kevés. Szükség van erre is, de csak ez - az életveszélyes. Ez ugyanis egyenlő a modern gyarmatosítással és a teljes függőséggel. Emellett magyar iparra - különösen feldolgozó- és élelmiszeriparra -, magyar mezőgazdaságra, magyar kereskedelemre és szolgáltatásra, valamint magyar kutatási és műszaki fejlesztő tevékenységre van szükség. No meg arra, hogy az okos kisvállalkozó középvállalkozóvá, az okos középvállalkozó nagyvállalkozóvá nőhesse ki magát.

Mi kell ehhez? Hazai tőke és a tisztességes haszonból visszafizethető hitelfeltételek mellett folyósított kölcsön; esetleg még állami támogatás is. No meg egyenlő, a multikkal, a külföldi befektető tőkével azonos versenyfeltételek! Ugye, mindebből semmi nincs - illetőleg pont a fordítottja van. De ma már olyan magyar bankrendszer sincs, amelyik az állami akaratot direkt vagy indirekt hatásokra valóban közvetíti is. Eddig csak a külföldi tőke előtt állt nyitva minden kapu, és még sok minden más is. Fel kell tennem a kérdést: láttak már olyan nemzetgazdaságot, amit kizárólag a külföldi tőke állított talpra, hozott rendbe? Láttak már jótékonykodó külföldi tőkebefektetőt?

Ezt az országot legalább tíz-tizenkét éve több csatornán keresztül egyszerre és állami segédlettel tökéletesen kifosztották. Ha ez a kormány komolyan veszi ígéreteit, vázolt törekvéseit és szándékait, akkor ezt nem hallgathatja el! Az ország népének joga van megtudni, hová lett a nemzeti vagyon jelentős része, a bankkonszolidáció fedőnév alatt hogyan és kik csapolták meg az adóinkból összeállt nemzeti jövedelmet, mindez milyen érdekeket szolgált. De az is alapvető kérdés, hogy mindebből megmenthető-e ma még valami, és ha igen, akkor ezért mit teszünk. Ugyanis véleményünk szerint nem lehet szó nélkül tudomásul venni a ránk hazudott status quót.

Szerintünk a programban minderről beszélni kellett volna. Beszélni kell arról is, hogy a külföldi és a belső adósságállomány mikor és miért keletkezett, a pénzt kik, mire használták fel. De nem a mesék szintjén, ahogy eddig történt! Tudni kell, kik, milyen felhatalmazás alapján vették fel, kik, mire költötték ezeket a kölcsönöket, hiteleket. Tessék végre elszámolni! Tessék bemutatni, hogy eddig mit és mennyit fizettünk vissza, ebből mennyi a kamat, mennyi a tőketörlesztés, kik és miért alakították át az állami kölcsönöket magánhitelekké. Tessék teljeskörűen elszámolni! Mit kell tenni azért, hogy ilyen eladósodás ne ismétlődhessen meg? Hát erről is szólnia kellene a programnak!

Ugyancsak kapcsolódik ehhez, méghozzá igen szorosan, egy alapvető kérdés, nevezetesen az, hogy a deklarált ígéretek, szándékok, törekvések pénzügyi megalapozottsága joggal vitatható. Ha ugyanis - és az anyagból számomra ez derült ki - változatlanul folytatódik a ránk erőltetett ortodox monetáris politika, akkor a szándékokból nem lesz semmi, nem lehet semmi. Ez a monetarizmus a gazdagokból még gazdagabbakat, a szegényekből még szegényebbeket gyárt, ezért lett kitalálva - s ez egyébként az országokra is így igaz -, emellett nagy ívben kerüli a reálszférát. Ezt az agonizáló pénzpolitikát egyébként is el kellene kezdeni fellazítani, lebontani, új utakat kell keresni.

 

(11.00)

 

Mindezt azért mondtam el - és még sok mindenről beszélhetnék, ha az időm engedné -, mert szívvel-lélekkel azon vagyok, hogy ez a kormányprogram valóban meg tudjon valósulni. Ezért kérem önöket, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, gondolkodjanak el ezeken a felvetéseken! Köszönöm a türelmüket. (Taps a MIÉP, szórványos taps a Fidesz padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
9 85 1998.09.14. 8:50  64-94

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoport nevében: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A kincstári vagyont kezelő szervezet annak idején a Németh-kormány országlása alatt alakult meg. Ez összefüggésben volt akkor a Munkásőrség azonnali megszüntetésével. A kezelt vagyon először a Munkásőrség vagyona volt, aztán később ehhez kerültek különböző úton egyéb vagyontárgyak, például a szovjet hadsereg kivonulása kapcsán az itt hagyott javak, Bős-Nagymaros, társadalmi szervezetek vagyona, az állam mint örökös vagyona és egyéb, jogszabályok által aztán már a kincstári vagyonkezelés hatáskörébe utalt ügyek.

A szervezetet annak idején Békesi László, akkori pénzügyminiszter hozta létre, azt kell mondanom, hogy félelmetes és hihetetlen felelőtlenséggel. Valami irtózatos szervezet jött létre, ahol a lényeg az volt - hiszen az vezérelte az alapítót ennek a szervezetnek a létrehozásában -, hogy elbújtassa azokat az embereket, akiket esetleg egy várható rendszerváltozás netántán kellemetlenül érinthet.

Így aztán a kincstári szervezetnek - amit akkor már ZÁVKI-nak, Zárolt Állami Vagyont Kezelő Igazgatóságnak hívtak - az összetétele valahogy úgy nézett ki, hogy tábornokok, volt sztsz-esek, hármas ügyosztályosok, munkásőrök és egyéb megbízható káderek valóságos gyűjtőhelye, arzenálja volt ez a cég. Azt kell mondanom, hogy magának a vagyonnak a kezeléséhez - mit mondjak, kezeléséhez, a nyilvántartásba vételéhez - értő ember az egész cégnél nem volt.

Hozzá kell tennem, hogy a valódi hozzáértés hiánya mellett a legtöbb esetben - és ezt nyugodt lélekkel kijelenthetem - a tisztesség és a felelősség hiánya is végigkísérte ennek a szervezetnek a működését. És bár sok minden változott az évek során, azért én még ma is hiányolom a szakértő vezetés kialakulását, és a törvényesség érvényesülését ennél a szervezetnél.

Állításaimat egyébként nem az ujjamból szoptam, ezt számtalan ÁSZ- és KEI-vizsgálat, no meg a saját tapasztalataim is alátámasztják. Ez a szervezet az állatorvosi lóhoz hasonlóan az összes létező betegséget bemutatta, cipelte évekig, részben még ma is, továbbá tudatos és rafinált szélhámosságok hihetetlen televényét és szövevényét hozta létre. Bíróságokon több ügy, több szálon zajlik, és ha valaha valaki is komolyan vette volna, hogy a kincstári vagyonnal mi is történik, akkor most a bírósági eseteknek a húszszorosával kellene szembenézni.

 

(19.10)

 

Mindezt tehette ez a kincstári vagyont kezelő szervezet, tehette, éveken keresztül tehette, kormányokon keresztül tehette, és akkor, érdekes, nem volt olyan rendkívül fontos ügy ez a kincstári vagyon, akkor nem foglalkozott vele az Országgyűlés hosszas vitákon keresztül, hogy ki fogja kezelni ezt a vagyont, ki fogja felügyelni ezt a vagyont, akkor nem születtek ekkora problémák, pedig a vagyon jelentős része ezekben az években tűnt el.

Tulajdonképpen furcsa, hogy egyszerre MSZP-s, SZDSZ-s képviselőtársaink olyan súlyos következményt magában hordozónak látják azt, hogy a felügyelő miniszter személye megváltozik. Itt, ennél a szervezetnél bizonyos nem az volt eddig sem a fontos, és ezután sem az lesz a fontos, hogy ki a felügyelő miniszter. Ez egy huszadrangú kérdés. Itt tartalmi kérdéseket kell rendezni, mert mindegy, hogy ki felügyeli a kincstári vagyon kezelését végző szervezetet, ha az az állami felügyelet nem teremt rendet a szervezet egészében, ha nem gondoskodik a megfelelő szellemi, gyakorlati tudással, tiszta erkölccsel rendelkező és kompromisszum nélküli, felelősséget is vállaló vezetésről, továbbá a világos, egyértelmű és szilárd jogi szabályozási háttérről.

A kincstári vagyonkezelő szervezet tevékenységét tekintve a privatizációs folyamat részeként is felfogható egy bizonyos cselekvési szegmensben. Ezzel a privatizációval is - amelyet ez a szervezet folytatott le - egyszer el kellene számolni. Az előzményeket ismerve nehéz feladat lesz, de ez alól nem lehet kibújni, ezt előbb-utóbb meg kell tenni. Továbbmegyek: a törvények kijátszásával elorzott javakat vissza is kellene szerezni. Ez sem lesz egy könnyű feladat, de ez alól sem lehet kibújni a végtelenségig.

Annak reményében, hogy az új gazda jobb lesz az eddigi Pénzügyminisztériumnál, a Magyar Igazság és Élet Pártja úgy gondolja, hogy nyugodt lélekkel egyetérthet a változtatással, és mi támogatjuk ennek az elfogadását.

Magára a jogszabályra is hadd tegyek azért egy észrevételt, amit én a tapasztalataim alapján fontosnak tartok. Arra hívnám fel a figyelmet, hogy szerencsésebb volna, no meg egyértelműbb is - hogy ne lehessen utólag és később egymásra mutogatni -, ha a módosítás 1. § (2) és (4) bekezdésében foglaltakhoz egyaránt a pénzügyminiszter és a kincstári vagyonért felelős miniszter együttes jóváhagyását írnánk elő. Higgyék el, hihetetlen módon egyértelműsítené ez az előírás a továbbiakban a különböző társaságokban való részvételt.

Kérem, fontolják meg véleményünket, és az SZDSZ-es, MSZP-s képviselőtársaimnak mondom, hogy gondolják meg, érdemes-e - ha szabad ezt mondanom: - lejáratni magukat azokkal a felvetésekkel, amelyekkel meg akarják akadályozni ennek a törvénymódosításnak a megszületését. Hiszen ha ekkora felelősséget éreznek, miért nem érezték azt tíz éven keresztül?

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
10 225 1998.09.15. 11:30  222-230

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnöknő, köszönöm a szót. Képviselőtársaim! A költségvetési beszámoló nehezen áttekinthető, mert nem kétoldalasan, mérlegszerűen mutatja be a bevételek és kiadások alakulását. Emiatt a tervezett és a módosított költségvetéstől való eltérések egyaránt nem vagy csak igen nehezen követhetők. Ez elsősorban természetesen szerkesztési hibának tűnik, annak látszik, de nem az, mert ez tartalmi hiányosságokat is takar, és akár szándékos is lehet.

Néhány adat szinte kihámozhatatlan. Talán nem véletlen, de tény, hogy nem állapítható meg a külső és belső államadósság bruttó összege és annak alakulása sem, noha ezzel összefüggésben látszólag rengeteg adatot közöl az anyag. Ebből következően nem állapítható meg az államadósság bruttó terhe, kamata sem pontosan, valamint a különféle és rendkívüli törlesztések pozitív vagy negatív hatása sem. Azt mindenesetre érzékeljük, látjuk, kiszámolhatjuk - ha megpróbáljuk -, hogy megközelítőleg napi 3 milliárd forintot tesznek ki a kamatterhek. Ezt csak úgy érdekességképpen mondom, miközben a rendőrség fejlesztésére nem tudunk adni három-, négy- vagy ötnapi törlesztési tehernek megfelelő támogatást. Egy-egy ügylet kapcsán ugyan nyújtanak információt az adósságállománnyal kapcsolatban egy-egy ügyletről, de önmagában és összességében az egész nem tekinthető át.

A miniszter úr azt említette expozéjában, hogy csökken az állam adóssága. Én nem láttam ilyen csökkenést; illetőleg lehet, hogy relatív értelemben csökken, mondjuk, valaminek a százalékában kifejezve csökken. Mindenesetre meg kell hogy mondjam, hibásnak tartom azt a gyakorlatot, hogy mindent a GDP százalékában tárgyalunk, és ezzel illuzórikus tendenciákat sugall az anyag. A terhek, de ha úgy tetszik, kiadások vagy kötelezettségek kielégítése nem a GDP-ből történik, hiszen az nem bevétel! Jobb esetben van valami sztochasztikus kapcsolat a bevétel és a GDP között, de ez akár negatív kapcsolat is lehet.

Természetesen más a helyzet egy olyan gazdaságnál, mint például a német gazdaság, amely évtizedek óta azonos piacgazdasági körülmények között fejlődik. Ott valóban mutathat például a GDP százalékában kifejezett mutatók rendszere és ezek összehasonlítása valami érdemlegeset és valóban értelmezhetőt, de nálunk nem ez a helyzet. Ezért az adósságok mértékeit, terheit a társadalmi tiszta jövedelem százalékában inkább lehetne értelmezni, ha mindenáron relatív és nem abszolút számokat kívánnak szerepeltetni.

Jó volna tudni, és ezt részletezően ki is kellene mutatni, hogy a bruttó adósságból milyen levonások alapján lesz nettó adósságállomány. Persze tudom, ezt tanítják, de azért én szeretném látni, hogy például adott esetben miket is vonunk le, és hogyan jön ki az úgynevezett nettó adósságállomány. Már csak azért is érdekes ez, mert az MNB és a PM számai nem szoktak egyezni. Egyet tudunk, hogy irtózatos kamatterhet cipel magával ez az ország, mint ahogy említettem.

Idetartozó téma az MNB és a PM közötti devizaadósság-csere témája. Ennek következtében 1749,7 milliárd forinttal növekedett a költségvetés kamatozó devizaadóssága, és ezzel egyidejűleg csökkent a nem kamatozó forintadóssága, illetőleg megszűnt a kamatmentes lejárat nélküli adósságállomány. Az adósságcsere jelentősen rontott a költségvetés helyzetén, hatása nem egy évre korlátozódik, ez öröklődő. Ennek kapcsán arra hivatkozik a szöveges indokolás, hogy "az adósságcserére a kormány döntését követően az Állami Számvevőszék ellenjegyzésével került sor." Ezzel, gondolom, az ügylet szabályosságát kívánják az előterjesztők hitelesíteni. Csakhogy az ÁSZ-nak a technikai lebonyolítás és a számviteli elszámolási szabályosságra vonatkozó ellenjegyzése nem ad választ és igazolást sem az adósságcsere tartalmi elemeivel kapcsolatos kérdésekre! Nem adott erre kielégítő választ az PM és az MNB Országgyűlés előtti, 1997 júniusában történt beszámolója sem. Dodonai, elnézést a kifejezésért, halandzsa ilyen esetekben nem fogadható el.

Ennek kapcsán nehéz nem beszélni arról, hogy tarthatatlan az az állapot, mely szerint a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét senki soha nem ellenőrizheti érdemben. Persze tudom, auditálják a mérlegét - erről külön megvan a véleményem. Ezáltal tulajdonképpen a Magyar Nemzeti Bank és vezetése törvény felettivé válik, ami adott esetben tragikus következményekkel járhat. Nem szólva arról, hogy ilyen körülmények között a Magyar Nemzeti Bank éves beszámolóiban a Nemzeti Bank mindenkori vezetése azt mond, amit csak akar. Tehát, ha úgy tetszik, a törvényhozás félre is vezethető, tartósan, folyamatosan.

Ennek kapcsán nem tudom megállni, hogy ne utaljak arra, amit a miniszter úr szintén említett, az infláció kérdésére. Ki felel ebben az országban a bankjegyforgalomért, ha nem a jegybank? Kinek a dolga az inflációt megfékezni, ha nem a jegybanknak? Honnan kerül több pénz a gazdaságba a szükségesnél, ha nem a jegybankon keresztül? Erről soha senki sem szokott beszélni még véletlenül sem!

Úgy gondolom, éppen a Magyar Nemzeti Bank feladatainak az egész országra nézve kiemelkedő szerepe miatt az Országgyűlésnek joga és kötelessége a Magyar Nemzeti Bank ügyeit ellenőrizni és összefüggéseiben ismerni, sőt a mindenkori kormány munkájába integrálni.

 

 

(17.30)

 

Valószínűleg az sem véletlen, hogy a költségvetési beszámolókból nem állapítható meg a kormány kötelezettségvállalása a maga folyamatában, és a potenciális, esetleg több évre terjedő, ebből eredő teher sem. Az évközi módosítások, a rendszerből adódó saját előirányzat-növelési lehetőségek nem jelennek meg a beszámoló rendszerében, így a kiadások szükségszerűsége sem ellenőrizhető, de még az sem, hogy létezik-e egyáltalán olyan feladat, amire a pénzt költötték vagy a többletkiadást fordították.

A költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló ellenőrzéséről szóló ÁSZ-jelentések ugyanakkor indokolatlanul diszkrétek, mérsékeltek és finoman átfésülten fogalmazottak. Számtalan, évek óta fennálló törvénysértést sorolnak fel ugyan, és emellett igen sok rosszul szabályozott, kellően át nem gondolt előírást bírálnak. Azzal mindenképpen egyet lehet érteni, amit az ÁSZ úgy fogalmazott meg - s ezzel a Magyar Igazság és Élet Pártja is egyetért -, hogy "a költségvetés tervezése és a költségvetési gazdálkodás területén világos és egyértelmű szabályok alapján áttekinthető helyzetet, rendet kell teremteni". Csakhogy évek óta visszatérően jelzett hiányosságokról, azok megszüntetéséről van szó vagy lenne szó, nem először.

Azt hiszem, feltehetem a kérdést: minek az ellenőrzés, minek a beszámoló és minek annak a vitája, ha az Országgyűlés képtelen döntéseinek érvényt szerezni, az évek óta tartó törvénysértő gyakorlatokat megszüntetni, az ilyen gyakorlatot folytatókat, a törvénysértőket képtelen szankcionálni? Ne lehessen következmények nélkül számokkal zsonglőrködni, elhallgatni vagy tudatosan kicsavart összefüggésekben bemutatni az ország szempontjából alapvető pénzügyi folyamatokat!

Számtalan kifogásolható, helytelen és hiányos elemről lehetne beszélni még épp az ÁSZ-jelentés kapcsán, de félő, hogy elvesznénk a részletekben. Azt hiszem, ennyi is elég. Különös súlya van ugyanis annak, hogy az 1997. évi költségvetés végrehajtásával nem egy év, hanem egy négyéves ciklus is lezáródott. Remélem, lezáródott, a szó szoros értelmében. Remélem, az önmagát polgárinak hirdető kormány tisztában van azzal, hogy egy ország költségvetése és annak végrehajtása nem egy öncélú, következmények nélküli mutatvány. A költségvetés mindannyiunké, a magyar népé. Jogunk és kötelességünk áttekinteni, megérteni, bírálni, alakítani, sőt számon kérni is, hiszen egy kicsit a közös sorsunkról van szó.

A Magyar Igazság és Élet Pártjának az a javaslata - noha tudjuk, hogy az új pénzügyminiszter csak névleges előterjesztő -, hogy a költségvetés végrehajtásáról szóló jelentést és törvényjavaslatot az Országgyűlés csak az alapvető hiányosságok határidős pótlása esetén fogadja el. Vagyis kérjük - kedves képviselőtársaimat is kérjük -, hogy az előterjesztőt kötelezzék határidővel a hiányosságok pótlására. Az ÁSZ kapcsolódó jelentéseit ugyanakkor természetesen elfogadásra javasoljuk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
10 233 1998.09.15. 1:50  218,230-254

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elhangzott itt az, hogy olyan állapot sohasem lesz, hogy egy ellenőrzés ne találjon valamit. Persze ez igaz, csak azért nem lehet ilyesmivel elbagatellizálni a lényeges kérdéseket. Itt nem pitiáner dolgokról van szó! Én nem azt teszem szóvá, amit az ÁSZ például szóvá tett, hogy egy egytizedes számolási hiba van valahol az anyagban. Itt nem erről van szó, kérem szépen! Itt arról van szó, hogy egy beszámolóból nem lehet megállapítani például, hogy mekkora az ország bruttó adósságállománya. Tessék már fölfogni: ennek a teljes ismerete nélkül hogyan hoz ez a parlament döntést majd a jövő évi költségvetésről?! Itt nem lehet viccet csinálni ebből, kérem szépen! Ez az egyik.

A másik: ez nem regény. Persze, hogy nem regény. Nekem mondja? Húsz évig dolgoztam a Pénzügyminisztériumban. Én tudom, hogy ez nem regény, nem is úgy olvastam, mint egy regényt, és nem is az a követelményem ezzel az anyaggal szemben, hogy regény legyen - bár ez az anyag inkább egy regényhez hasonlít, mint egy beszámolóhoz.

Ami pedig a Nemzeti Bankot illeti: abszurdum, hogy a Nemzeti Bank szent tehén legyen és mindentől független legyen. Mitől független? A magyartól, a nemzetitől vagy a magyar nemzettől? Mitől független?!

A Magyar Igazság és Élet Pártja igenis követelni fogja, ameddig itt ül, ebben a parlamentben, és ameddig ez meg nem történik, hogy igenis biztosítsák a Nemzeti Bank ellenőrzését és teljes átvilágítását! Tudni akarjuk, hogy mit csinál a Nemzeti Bank!

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
10 243 1998.09.15. 1:20  218,230-254

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): A Nemzeti Bank függetlenségét senki sem vitatja. Itt az a kérdés, hogy ki mit ért függetlenség alatt. Próbáltam egy kicsikét viccelődve elmondani, hogy mitől független: a magyartól, a nemzetitől, vagy a magyar nemzettől.

Bármilyen független legyen egy állami hierarchiában elhelyezkedő szervezet, amelyik egy államra nézve sorsdöntő jogosítványokkal bír, nem dolgozhat úgy, hogy ne legyen leellenőrizve. Kizárt dolog! Ez nem a függetlenségét érinti. Mert ha nincs ellenőrizve, akkor van az, amit Balczó úr mondott, hogy a Nemzeti Bank bead egy jelentést, abban azt ír le, amit akar, hiszen ellenőrizhetetlen. Legfeljebb azokra a sarokszámokra kell vigyáznia, amiket a pénzüggyel, mondjuk, rendszeresen egyeztet, nehogy véletlenül valami boruljon, és azt mond, amit akar. És ha olyan kérdést tesznek föl, ami nem tetszik neki, arra nem válaszol, és önmaga minősítésében húsz évre letitkosítja. Ugye, uraim? Na, ez történt! Ilyen függetlenség nincs, sehol nincs! (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
10 247 1998.09.15. 1:50  218,230-254

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Kérem tisztelettel, hadd mondjak valamit az auditor cégre. Kérem szépen, a Nemzeti Bank auditor cégének a vezetője az a Kemenes Ernő, aki akkor volt a Tervhivatal elnöke, amikor Surányi úr volt az államtitkára. Én többet nem akarok ehhez hozzátenni. Ez az egyik. Tehát ennyit az ellenőrzésről, és azt hiszem, nem kell bővebben kifejteni.

A másik, kérem szépen: meg kell mondanom azt is, hogy lehetetlen, ezt tessék megérteni, és ez sehol nincs, a világon sehol nincs, lehetetlen, hogy ne lehessen nemzeti bankot leellenőrizni. A másik ellenőrzés pedig, amelyre ön hivatkozott, az ÁSZ-é, az technikai, számviteli szabályok... (Dr. Veres János közbeszólása.) Ne tessék mondani nekem, a számvevővel beszéltem délelőtt erről, én kérdeztem meg, hogy mit vizsgáltak! (Dr. Veres János közbeszólása.) A számviteli, elszámolási, technikai ügyekre vonatkozó ellenőrzést végezte el. Magyarul azt, ami a pénzügynél történt, hogy hogyan került átvételre, hova lett. És senki az égadta világon nem vizsgálta ennek az adósságállománynak vagy nem is tudom minek, ennek az adósságcserének a belső tartalmát, összefüggéseit, okszerűségét, szükségszerűségét, és főleg nem tárták a parlament elé. (Dr. Gidai Erzsébet: Így van!)

Elnézést kérek, azért egy ezerhétszáz-egynéhány milliárdos összegnél azért valami köze mégiscsak van a magyar parlamentnek ehhez az országhoz, nem? (Dr. Veres János közbeszólása.) Nahát, azért mondom! (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
15 145 1998.09.30. 5:50  1-191

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Vendégek! Képviselőtársaim! Valamikor régen, ha nem is a lakosság egészére, de jelentős csoportok részére működött egy nyugdíjbiztosítási rendszer. Részben állami, részben magán és társas formában nyugdíjegyletek, nyugdíjpénztárak és különféle biztosítási intézmények működtek. Ezek pénzeket kezeltek, amiket befizettek, és természetesen megfelelő módon befektették, forgatták vagy ingatlanvagyonokon keresztül fialtatták a társadalom egészének a hasznára, és természetesen ebből fizették a tagjaiknak a nyugdíjakat. Nem is fordult elő olyan eset, hogy az aktuálisan fizetendő nyugdíjaknak, járadékoknak ne lett volna fedezete. A rendszert ugyanis csak kétféleképpen lehetett volna szétverni: egy vágtató inflációval egybekötött gazdasági világválsággal, vagy ha valahol valakik loptak.

Ez utóbbira hívom fel szíves figyelmüket. Ugyanis a fordulat éve táján megkezdődött az államilag intézményesített rablási, fosztogatási folyamat, amely metamorfózisokon átment ugyan, de mind a mai napig tart. A korábban említett nyugdíjintézményeket leállamosították szőröstül-bőröstül. Aztán létrehozták az egyetlen, az igazi szocialista nyugdíjbiztosítót, meztelenül, vagyon nélkül. A különbözetet természetesen felélték, eltűnt, ahogyan ez általában is és azóta is működik, legfeljebb a fedőakciók neve változik. Magától értetődő módon arról is gondoskodtak, hogy az új, egyetlen állami intézmény egy percig se rendelkezhessen az elvileg hozzá befolyó pénzekről. Az ilyen címen befolyt pénzeket ugyanis költségvetési bevételként kezelték, és nagyvonalúan el is költötték. Ez volt a rablás második fázisa. Egyébként a folyamatos rablás a magyarázata annak, hogy miért nincs pénzügyi fedezete az emberi szintű nyugdíjnak. A felélt pénz ugyanis nem fial, nincs hozama, szétolvad - legfeljebb annál fial, aki ellopta.

Aztán hallották, a nyolcvanas évek végén részvényvásárlásba, értékpapírba fektetni jó üzlet volt valakinek nyilvánvalóan. Mellesleg jegyzem meg, hogy ugyanez a helyzet az egészségügyi ellátásunk környékén is. Aki nem hiszi, számoljon utána.

A szakértők, akik pénzügyileg, ugyebár, rendbe tették az országot, amikor újból hatalomra kerültek, újabb trükköket agyaltak ki, hogy az agyonfejt, csont-bőr tehénből még valamit kisajtoljanak. Ma ezt úgy hívjuk szemérmesen, hogy az új kombinált nyugellátási rendszer. Nagy átverés - újabb rablási fázis! Valamit kapsz az államtól is, de ha nem akarsz éhenhalni, akkor magánnyugdíjpénztárakba fizethetsz, és persze kötelezően. Ha egy fokkal ennél is többet akarsz, szintén magánnyugdíjpénztárba fizetsz. Ja, garancia? Az semmire nincs... Gondolj a Globexre! Vakulj, magyar! És közben, csak hogy érezd, hogy szakértőkkel van dolgod, négy év alatt sikerült közel 20 százalékkal csökkenteni a nyugdíjak amúgy is alacsony szintű reálértékét. Ezek azért teljesítmények, ismerjük el!

No persze, ha hatalmon maradnak ezek az urak, úgy két eset lehetséges. Az ígéretet nem teljesítik - nem ez lenne az első eset -, és hivatkozási alapot is könnyen találnak, elvégre eléggé leleményes emberek. Vagy teljesítik az ígéreteket, de egyidejűleg más címen azonnal el is vonták volna, vagy az irányított infláción keresztül még '99-ben ki is egyenlítik ezt a terhet. Ismerjük ezeket a módszereket; ötven év alatt, ha nehezen is, de megtanulta a buta magyar.

Mindenkinek világosan látnia kell: ennek a mai félig-meddig provokációval felérő vitának nem a nyugdíjasok helyzete a tétje a szocialista és neoliberalista körökben, hanem a hatalom bármely áron való visszaszerzése!

A Magyar Igazság és Élet Pártja tudja, milyen megalázó módon tengődnek a nyugdíjasok. Felháborító és egyben undorító is az a mód, ahogyan a harmincöt-negyven-negyvenöt évet kemény munkában eltöltött és már akkor a béreken keresztül is becsapott emberekkel elbánik, elbánt nyugdíjrendszerünk és elbántak életellenes kormányaink!

A MIÉP-nek az a véleménye, hogy a nyugdíj nem ajándék: az jár. A nyugdíjasoknak joguk van a megélhetést garantáló nyugdíjhoz, sőt olyan nyugdíjhoz, amelyik kifejezi aktív korukban elért fizetésük színvonalát is. A MIÉP vállalja ezért, hogy minden törvényes eszközzel küzd azért, hogy az ez ideig körülbelül 25 százalékos reálnyugdíj-csökkentés visszaadásra kerüljön a nyugdíjasoknak. És ez, kérem szépen, önöknek, a polgári kormánynak a feladata! S hogy ez valóban megtörténjék, ahhoz úgyszintén ennek a polgári kormánynak kell a garanciákat is megadnia.

Gondolkodó magyar Nyugdíjasok! Ne tűrjétek, hogy nyomorotok okozói politikai eszközként használjanak fel benneteket! Be kell végre fejezni az ötven éve tartó anyagi és erkölcsi zuhanórepülést! Ki kell egyszer végre szállni a hintából, emberek!

Köszönöm. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)

(13.00)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
19 16 1998.10.20. 4:50  15-19

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Televízió - amely állítólag közszolgálati, mint tudjuk - eljutott oda és abba az állapotba, amikor úgy tűnik, nincs kiút, nincs már hová süllyedni. Erkölcsileg és anyagilag egyaránt az egész egy nagy csődtömeg. Gazdálkodása - amennyiben ezt a valamit így lehet nevezni - a teljes összeomlás állapotában van.

A közszolgálatiság normáinak érvényesülését egyébként sok minden gátolja, így többek között a szándék hiánya mellett az MTV reklámfüggősége, hiszen az intézmény működőképessége már-már alapvetően kereskedelmi bevételein múlik. E bevételek begyűjtése érdekében az MTV gyakran törvénysértő gyakorlatot folytat, sorozatosan sérti meg a médiatörvény reklám- és szponzorálási tilalmát, korlátait.

A szakértelem diadala, hogy még ilyen gyakorlat mellett is az üzleti tervben előirányzott reklámbevételnek csak mintegy 50 százaléka realizálódott 1998-ban. A Magyar Televízió Közalapítvány hónapok óta nem rendelkezik kuratóriumi elnökséggel, nem rendelkezik közszolgálati műsor-szolgáltatási szabályzattal, és mindenekelőtt nem rendelkezik a közszolgálatiság teljesítéséhez elengedhetetlen, az objektív műsorpolitikát lehetővé tévő szükséges mennyiségű és biztonsággal tervezhető pénzforrásokkal.

Csak ízelítőül hadd mondjak néhány adatot. 1996. október 1-jei megalakulásától kezdve maga előtt görget egy 1,4 milliárdos APEH-tartozást, egy 1,5 milliárdos fizetési hátralékot az Antenna Hungária felé, 1997-re datálhatóan egy közel 2 milliárdos központi költségvetési követelést, 1998-ra jelentkezik a médiatörvényhez képest 1,5 milliárdos támogatási igénye, ami a mai napig is rendezetlen.

 

 

(9.40)

 

Négy-hat hónapja nem képes beszállítóinak számláit kifizetni, ezen belül a műsorkészítő munkatársakat sem fizeti. Kifizetetlenek a külföldi beszállítók is, a nemzetközi szervezeti tagdíjak is, és a műsorcserék '97-98. évi követelései is - s a többi s a többi, folytathatnám.

Megállapíthatjuk: az elektronikus médiaszektor átgondolatlan, és akkor finoman fogalmaztam; privatizációja, a szabálytalan, felelőtlen, és ilyennek megtűrt belső gazdálkodás, az előző, mindenben szakértő kormányzat lekezelő és ezen keresztül tudatos politikai függőséget teremtő finanszírozási gyakorlata a Magyar Televíziót most, 1998 utolsó hónapjaiban a közvetlen csőd, összeomlás állapotába hozta. Ugyanakkor érthetetlen és elfogadhatatlan a Magyar Igazság és Élet Pártja számára az a helyzet, hogy hónapok óta miért nem kerül felállításra az MTV Közalapítvány Kuratóriuma. Igaz, azt sem értjük, miért nem választható meg a MIÉP jelöltje az ORTT elnökségébe. Meg egyáltalán: miért, milyen célból és milyen erők akadályozzák a MIÉP jelöltjeinek a törvény alapján járó kuratóriumi képviseletét?

Egy dolog biztos: amennyiben nem történik gyors és hathatós kormányzati pénzügyi beavatkozás, és az Országgyűlés továbbra is vonakodik a kuratórium tagjait hivatalba helyezni, úgy az MTV Rt. látványos csődje, bukása elkerülhetetlen. Ennek következménye lehet a műsorkészítés, illetőleg a televíziózás időbeli korlátozása, a műsor teljes ellehetetlenülése, súlytalanná válása, míg maga az intézmény pedig privatizációs prédává válhat, dolgozói pedig, nem utolsósorban komoly problémaként az utcára kerülhetnek. Melegágya ez a helyzet a hír- és aktuális műsorok befolyásolásának is, a politika és pénztőke összefonódott érdekbefolyásának is.

Kérdés, meddig nézi ezt a kormány tétlenül, mit tervez a kormányzat a teljes anyagi, erkölcsi és pénzügyi összeomlás elhárítása érdekében. Remélem, valami elképzelés van erről. Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
19 189 1998.10.20. 3:20  188-194

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! A pályavasút jelenlegi helyzete mind a jogos hazai igényekhez, mind pedig az európai színvonalhoz képest egyaránt rendkívül elmaradott. Úgy tűnik, hogy ez az elmaradottság egyre nagyobb méreteket ölt. A nemzetközi törzshálózati vonalak tekintetében talán egyedül a villamosítottság színvonala megfelelő, de mintegy 500 kilométer hosszúságú második vágány kiépítése hiányzik, és a 60 kilogramm/folyóméter súlyú sínek beépítettsége is csak néhány százalék.

Probléma van a hazai törzshálózati vonalakkal is. Ugyancsak elmaradottak az egyéb belföldi fővonalak, a mellékvonalak tekintetében pedig végre egyszer dönteni kellene arról - egy átgondolt stratégia alapján -, hogy mi lesz a sorsuk. Itt egyébként döntési kényszer állapota is elő fog állni, hiszen előbb-utóbb az egész összeomlik, mert olyan állapotban van.

Probléma van a műtárgyakkal, a hidak felújításával, újjáépítésével, újak létesítésével, magasépítmények felújításával, bontásával, új építéssel, az épületfelújítások halmozottan elmaradnak, de probléma van az egész vízgazdálkodási rendszerrel, szennyvíztisztítókkal, biztosító berendezésekkel, távközlési eszközökkel. Folytatni kellene az egyébként még viszonylag kedvező képet mutató vonalvillamosítást is. A pályavasút működési és fejlesztési finanszírozása látszólag rendezett, problémamentes, hiszen jogilag szabályozott. Ez azt jelenti, hogy a működési költségeket a pályát használó vállalkozó vasútnak kell fedeznie. Ebből az amortizáció fejlesztésre és felújításra fordítható, míg a pályafejlesztési forrása költségvetési teher.

Valójában évek óta azt látjuk, hogy forráshiányos állapot van. Úgy gondoljuk, hogy a pályavasút katasztrofális összeomlásának elkerülése érdekében sürgős intézkedésekre volna szükség. Így véleményünk szerint a kormánynak ki kell dolgoznia egy 2008-2010-ig terjedő rekonstrukciós és fejlesztési koncepciót. Ezt célszerű jóváhagyatni az Országgyűléssel is, hiszen a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezetet megfelelő ütemezésben és forrásbontásban meg kell teremteni. Ez azt is jelenti, hogy a pénzügyi kormányzat feladatává kell tenni, hogy vegye figyelembe az igényeket a költségvetés tervezése során. Aztán már most derítse fel az egyes esetleges nemzetközi segítségeket, amelyeket igénybe lehet venni, vizsgálja felül az amortizációs kulcsokat és alkalmazott díjtételeket. Ha ez nem történik meg, akkor sajnos meg kell élnünk a pályavasút teljes lezüllését és alkalmatlanságát.

Ezért kérdezem tisztelettel, tisztában van-e a tárca a pályavasút helyzetével. Mit óhajt tenni a tárca az összeomlás elkerülése érdekében? Tisztában van-e a tárca azzal, hogy az időtényező, a gondok görgetése, a tervszerű munka beindításának elodázása pénzügyileg is reménytelen helyzetet teremt, mert a költségek az idő függvényében exponenciálisan növekednek?

Érdeklődéssel várom miniszter úr válaszát. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
19 193 1998.10.20. 1:10  188-194

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Örömmel hallottam azt, hogy a tárca elkészít egy ilyen hosszabb távú programot, és beterjeszti a kormány elé. Még egyszer azt mondanám, hogy talán szükséges volna ezt az Országgyűléssel is megismertetni. Végül is olyan pénzösszegekről van itt szó, amelyek országgyűlési szinten is - például a költségvetés készítésekor - döntést igényelhetnek.

 

(15.30)

 

Talán egy fél mondat erejéig vitatkoznék azzal, hogy a könnyebb fajsúlyú sínek letétele is megoldást jelent. Igen, lehet, hogy ma megoldást jelent a még ennél is gyengébb építésű pályáknál, de ha fejlesztjük a vasutat - és nagy pénzért fejlesztjük -, akkor azt hosszú távra kell fejleszteni, és én a magam részéről pénzpocsékolásnak tartom azt, hogy nem a lehető legjobb és leggyorsabb közlekedést biztosító síneket fektetik le.

Ezzel együtt természetesen - miután kielégítette az igényemet - elfogadom a miniszter úr válaszát. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 62 1998.10.27. 13:20  25-67

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Államtitkár Úr! Tulajdonképpen nehéz feladat egy-egy adóról, annak változásairól beszélni és azt megítélni úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk az adók, illetékek és járulékok rendszerbeli vagy egyéb változásainak összességét. Tulajdonképpen nem is nagyon lehetne egy jogszabályt kiemelve arról külön tárgyalni. Ezért bevezetésként engedjék meg nekem, hogy a részletek elhagyásával néhány szót ejtsek a lakosság terhelhetőségi szintjéről, és az állami adó jellegű bevételek valamilyen sajátos, fordított rendszeréről, valamint belső ellentmondásairól. Tudniillik amennyiben a költségvetést megalapozó adók, illetékek és járulékok javasolt rendszerét és ezek összhatását vizsgáljuk, akkor minden ellenkező híresztelés és propaganda ellenére a következő tendenciákat ismerhetjük fel:

A lakosság adó jellegű terhei nőnek. A tehernövekedésnek nem sok köze van az arányos teherviselés fokozottabb érvényesítéséhez. Adórendszerünk felülről lefelé végzi továbbra is az újraelosztást - egy fordított adópiramis -, ahelyett, hogy ez a folyamat alulról felfelé történne, ami logikusabb és lényegesen egyszerűbb is volna minden szempontból. A javasolt módosítások felerősítik a monetáris rendszer által generált folyamatokat ahelyett, hogy tompítanák azokat, vagyis a szegények száma egyre nő, és a szegények pedig egyre szegényebbek lesznek. Lehet, hogy a gazdagok száma idővel egyre kevesebb lesz, de egyre nagyobb vagyonkoncentráció mellett, az egyszer biztos.

Az adórendszer 1999. évi változásának irányáról kiadott tájékoztató ismét és megint mindent a GDP-hez viszonyít, és ahhoz viszonyítva értékel. Ez sajnos - ezt már kifejtettem egyszer -, nem mindenben helytálló következtetések levonására csábítja az előterjesztőt, a nemzetközi ajánlásokra való hivatkozások pedig kissé nevetségesek, hiszen olyan, mintha a bálnák ajánlásait általában a hangyákra nézve kívánná valaki kötelezővé tenni. Meg kell mondanom, hogy a változtatások összességéhez tulajdonképpen nem kellett kormányváltás, ez ment volna enélkül is.

Nézzük e vázlatos bevezető után a személyi jövedelemadó tervezett változtatását. Úgy tűnik - ezt sajnos, meg kell jegyeznem -, hogy akik ezt a javaslatot kidolgozták, nem nagy barátai a polgári kormánynak, legalábbis ha az ígéretekhez viszonyítjuk. A javaslat nem szüntet meg általunk elképesztőnek tartott anomáliákat, de ehelyett bőven megajándékoz bennünket újakkal is.

A Magyar Igazság és Élet Pártjának az a véleménye, hogy semmivel sem védhető, elképesztő orcátlanság volt, amikor valakik kitalálták, hogy a nyugdíj bármilyen összefüggésben a személyi jövedelemadó alapja lehet. Úgy tűnik, ezt a diszkriminációt a polgári kormány fenn kívánja tartani. Tudom, ilyen bérek mellett az adó önmagában is - ahogy mondani szokták - az állam arroganciája, de azért az több a soknál, amit a nyugdíjasokkal tesznek! Amikor nyugdíjasaink munkát vállalnak, az 90 százalékban, a legtöbb esetben kényszer; élni akarnak, esetleg lakást, rezsit kifizetni, és néha talán még enni is. Ezeket az embereket sarcolja meg az állam? Ezeket az embereket hozza olyan helyzetbe, hogy kényszer-munkavállalásuk mellett végül is kevesebb legyen a munkájuk által elért jövedelem, mint másé? Szégyenletes! Hogy mennyire az? Például nem adózik a kamatjövedelem, még akkor sem, ha az tíz nyugdíjas tízévi nyugdíját jelenti valakinek, akinek már amúgy is sok pénze van, valószínűleg az utóbbi tíz évben a mi zsebünkből kilopva. De a nyugdíjast megsarcoljuk! Bravó!

 

(11.00)

 

Egyébként megjegyzem, úgy tűnik, a kamatjövedelmekről nem sok fogalmunk van, pedig érdemes lenni tájékozódni. Az általunk úgy csodált és áhított fejlett nyugati országokban a vagyonnövekedés leggyorsabb eszköze a kamatos kamat. Minden más vagyonnövekedés eltörpül emellett, és van egy nagy előnye: ehhez még dolgozni sem kell. Óriási vívmány - legalábbis így lett tálalva - a hat adólépcső, adókulcs háromra csökkentése.

Az indoklás még valami olyasmit is emleget pozitívumként, hogy így közelít a rendszer a lineáris - zárójelben írják: egykulcsos - rendszerhez.

Nem tudom ugyan, hogy ez miért és hol követelmény, és ez miért lenne nálunk korszerű, azt mindenesetre eléri a javasolt rendszer, hogy alapesetben, a bérből, fizetésből élő egyedülállóak esetében a bruttó 13 százalékos keresetnövekedés mellett is csökken a reálkereset 1 és 8,5 százalék között. Egy ideig nem változik, aztán egy picikét megint csökken, és - mit tesz isten! - a legmagasabb régiókban minél többet keres valaki, természetesen annál kedvezőbb számára ez az adórendszer!

Mi a bajom ezzel? Roppant egyszerű! Egyrészt családon belül pont a legalacsonyabb jövedelműeknél a férj annyival kap kevesebb nettó bért, mint amivel többet kap a felesége, ha van gyerek, vagy fordítva. Akkor meg minek ez az egész játék?

Aztán milyen adózási gyakorlat az, hogy a minimálbért is megadóztatjuk? Ilyen esetben egy munkanélküli feleség elég ahhoz, hogy ketten kevesebből éljenek, mint a létminimum. De adót, azt fizetnek! Mi ez? Ez vetekszik Bokros Lajos hagymázos agyszüleményeivel! Én szégyellném magam, ha ilyet terjesztenék elfogadásra az Országgyűlés elé!

Samuka! Mi akarsz lenni, ha megnősz? - Multimilliomos Magyarországon! Mert ebben az országban, úgy látszik, csak multimilliomosnak érdemes lenni. Csakhogy a valamiféle középosztály egyre lejjebb süllyed, és egyre kevesebb az egyre gazdagabb elit. Mi ez? Szociális piacgazdaság? Hát mit akar ez az állam? Folytatjuk a Bokros-féle nép- és nemzetellenes pénzpolitikát? Hol van itt arányos teherviselés? Mivel arányos? Aztán miért haragszik ez a kormány pont azokra, akik mindig mindent megfizettek, mert nem tudják kikerülni: a bérből és fizetésből élőkre?

A havi 4200 forintos adójóváírás lecsökken 3000 forintra; az éves jóváírás 20 százalékról 10 százalékra, de a csökkentett adójóváírás is csak 83 ezer forint/hó bruttó bér szintjéig vehető igénybe.

Újból el kell mondanom: buta magyar, miért tanulsz te, miért van neked diplomád, miért töröd te magad, miért akarsz te valamit elérni ebben az életben? És megkérdezem: a Pénzügyminisztériumban hány értelmes, hadra fogható ember élhet majd ezzel a kedvezménnyel, államtitkár úr?

Ugyanakkor természetesen azok, akik az 1999. évben az 1 876 100 forintot meghaladó jövedelmet realizálnak, az azt meghaladó rész után nem fizetnek járulékot, mert miért fizetnének. Ez igen! Ez is haladó hagyomány, tudom, csak a karbantartásról kellett gondoskodni! Csakhogy a bolsevik reformkommunista agyszüleményektől egyszer már meg kellene tudnunk szabadulni! Bizony, úgy gondolom, joggal elvárható lett volna ez az önmagát polgárinak hirdető kormánytól.

Más baj is van azonban a járulékokkal: a bruttó bérből, vagy ha úgy tetszik, jövedelemből levonják az adót, de levonják a járulékot is. Nem kétszer adózik itt valami? Mi ez? Ez is nemzetközi elvárás, közeledés a linearitáshoz, vagy csak badarság?

Adóztatjuk az értékpapírt, ha valaki piaci ár alatt jut hozzá. Nesze neked, dolgozói részvény! Igaz, a spontán privatizációval vagyonokat lehetett szerezni egy perc alatt, és természetesen adómentesen. Adóztatjuk a felvett hitel kamatkedvezményét, de milliárdos kamatjövedelmeket nem.

Vállalkozóbarát, hazai befektetőket ösztönző adórendszer - mondják. Jó volt erről hallani, hogy ilyet várhatunk. Aztán - el kell olvasni a javaslatot - azt látjuk: csak korlátozás, kedvezményszűkítés. Íme, még Bokros Lajost is lehet überelni! Nézzék csak meg a javaslat 10., 13., 14., 18., 19. §-át!

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem foltozni kell ezt az adórendszert - és most megint az egész csomagról beszélek -, hanem a liberálbolsevik torzókat kell felváltania egy tisztességes, átgondolt, összhatásában is górcső alá vont és megvizsgált, új, valóban a polgári tisztesség alapján álló adórendszernek! Ez nem az!

Ez így egészében elfogadhatatlan számunkra, rendszerében is, és maga ez a szóban forgó törvénymódosítás is. Ez egy lépcső lehet, de ez a lépcső sajnos nem vezet sehova. Ezért a Magyar Igazság és Élet Pártja ezt a javaslatot - most már a személyi jövedelemadóról szólok - nem tudja elfogadni.

Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 194 1998.10.27. 3:20  193-199

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Korábbi interpellációm a pályavasút gondjaival foglalkozott. Most az úgynevezett vállalkozó vasút égető kérdéseire szeretnék választ kapni.

A vállalkozó vasút működési és fejlesztési finanszírozását önmagának kell elvileg megtermelnie, vagyis úgy kell dolgoznia, hogy a bevételnek fedeznie kell a kiadásokat, továbbá az amortizáció és az adózott nyereség - ugyancsak elvileg - a fejlesztés forrása. A valóságban, mint tudjuk, a bevételek nem fedezik a kiadásokat, az elavult, az összeomlás szélén álló járműpark lecserélésére, felújítására még az amortizáció sem áll forrásként rendelkezésre, mivel a gazdálkodás veszteséges.

Ez a végsőkig leegyszerűsített összefoglalás is bizonyítja, hogy a vállalkozó vasút léte és jövője igen gyors, mondhatni, azonnali intézkedéseket igényel. Ennek azonban csak akkor van értelme, ha a döntések egy középtávú koncepció kereteibe illeszkednek, különben félő, hogy csak kapkodó tüneti megoldások születnek.

A vállalkozó vasút feladata a személy- és árufuvarozás megszervezése és lebonyolítása. Ehhez többek között megfelelő eszközökre van szükség, de az eszközök mellett természetesen jól kiépült, működőképes informatikai rendszerre is szükség van, és alapfeltétel a pályavasút kiépítettsége. Ma, ha a MÁV Rt. általános állapotát szubjektíven kell megítélni, az emberben óhatatlanul felmerül a balkániság gondolata, de egyéb képzettársításokat is átéltem már különböző utazásaim során - Pakisztán, India, Dél-Amerika egyes területei jutottak eszembe.

Feltéve a pályavasút megfelelő fejlesztését, modernizálását, vagy ha úgy tetszik, európaizálását, véleményem szerint a következő fejlesztések nélkülözhetetlenek: egyrészt komoly mértékben növelni kell az utazási sebességet; nagymértékben javítani kell a szolgáltatások minőségét, hiszen még az is előfordulhat, hogy a MÁV-ot kizárják a nemzetközi forgalomból; és a selejtezések és felújítások mellett a beszerzésekről is gondoskodni kell, körülbelül 150 vontató jármű megfelelő összetételével, 350-400 személygépkocsi beszerzése szükséges, körülbelül ötezer, megfelelő összetételű teherkocsit kell beszerezni, és természetesen a nemzetközi informatikai rendszerhez is illeszkedni kell. A felújításra és a folyamatos karbantartásra és javításokra ugyancsak szükség van, ha nem akarjuk megismételni az elmúlt tíz-tizenöt év züllesztő folyamatait.

Ezért kérdezem tisztelettel: tisztában van-e a tárca a vállalkozó vasút helyzetével és a nemzetközi forgalomból való esetleges kizárás következményeivel? Tisztában van-e a tárca azzal, hogy a fejlesztések elodázása az idő függvényében egyre reménytelenebb helyzetet teremt? Mit óhajt tenni a tárca a vállalkozó vasút korszerűsítéséért?

Érdeklődéssel várom miniszter úr válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 198 1998.10.27. 1:00  193-199

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Örömmel hallottam a válaszát, miniszter úr. Abban is osztom a véleményét, hogy valóban nem lehet egyik évről a másikra vagy akár egy négyéves ciklusban megoldani a MÁV problémáit.

Azt kell mondanom, örömmel tölt el az is, hogy önök is egy hosszabb távú elképzelésben gondolkodnak, és önök is körülbelül tíz-tizenkét éves időhorizontban látják a MÁV rendbetételének lehetőségét.

Tulajdonképpen mindkét interpellációmmal az volt a célom, hogy egy kicsit ráirányítsam a kormányzat egészének, ezen belül a pénzügyi kormányzatnak a figyelmét az itteni problémákra, és egy kicsit talán elérjem azt, hogy helyrebillenjen az egyensúly a személy- és árufuvarozás tekintetében a vasút és az országút között.

Köszönöm a válaszát, elfogadom. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
23 12 1998.11.02. 4:40  11-15

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A magán-nyugdíjbiztosítás bevezetéséből és hivatalos szorgalmazásából következik, hogy nyugati mintára egy-két éven belül bevezetik majd hazánkban is a magán-egészségbiztosítást. A magán-nyugdíjbiztosításról még nincs elég tapasztalatunk, némi gyanút mindössze az kelt, hogy a Globex Rt. is foglalkozott ilyesmivel, és ezzel a pénzzel is meglépett. Na meg a törvényi garanciák is hiányoznak! Az emberek tulajdonképpen joggal bizalmatlanok, sok a csalás és kevés a leleplezés, még kevesebb a felszámolt és megbüntetett bűnbanda! Szedik, gyűjtik a pénzt úton-útfélen, dagadnak a ciprusi és Virgin-szigeteki számlák!

Az egészségbiztosítással azonban sajnos más baj is van. Bármilyen szándékokat hangoztat is a kormány, akármennyire is támogatja a családokat, elhihetjük azt is, hogy jelentősen mérsékli az inflációt, sok munkahelyet teremt, a társadalom kettéosztottságát, a szegényekre és gazdagokra szakadottságot azonban egy-két éven belül nem lesz képes - még ha szándékában is áll - megszüntetni.

Mi lesz ennek a következménye a magán-egészségügybiztosítás vonatkozásában? A kevés gazdag - pénzügyi, bankár új elit, felső középosztálybeli -, akinek lesz rá pénze, és finomabb elbánást igényel magának, átmegy a magánkörbe. A többi meg ott marad kis jövedelme szerinti kis befizetéseivel a sovány ellátásban, amely azonban - miután a nagy jövedelműek kiváltak - egyre soványabb lesz. A szegények ezt úgy élik meg, hogy az állam magára hagyta őket, kivonult a biztosításból. Számukra közömbös marad, hogy emiatt a költségvetés gondjai mennyivel nőttek, nőnek, hiszen már ma is tapasztalhatjuk ezt a folyamatot.

A magánbiztosítók ezenfelül természetesen haszonra dolgozó társaságok lesznek, befektetésként kezelik a gazdagok pénzét, és takarékoskodni fognak. Hogyan tudnak takarékoskodni? Pofonegyszerű! Az egészségeseket fogják biztosítani! Azokat az egyébként derék polgárokat, akik a reggelt a teniszpályán kezdik, és egészséges életmódjuk következtében egyébként is sokkal kevésbé betegednek meg, mint azok, akik súlyos gondokra ébrednek, nem is reggeliznek, csak gürcölnek, és felemésztik magukat. A magán-egészségbiztosítók nyilvánvalóan a nagy életbiztosító intézetek fiókjaiként átveszik anyavállalataik biztosítási termékeit, módszereit, és vigyázó szemüket a kockázati tényezőkre vetik. Jól megvizsgálják a biztosításra jelentkezőket; a betegesek, véznák, dohányzók, magas vérnyomásúak maradjanak szépen az állami társadalombiztosítás nyakán!

Ennek a felszólalásnak, tisztelt Ház, nincsen más célja, mint felhívni a figyelmet ezekre a veszélyekre, a társadalom kettéhasadásának roppant és csak tragikus végű lehetőségére. Ez a folyamat sajnos már régen elkezdődött, egész monetáris politikánkból is ez adódik. A leszakadók és a megkapaszkodók, a hirtelen meggazdagodók nem ugyanabban a világban élnek már ma sem. Ennek a helyzetnek további éleződése az egész társadalomra nézve csak rosszul végződhet. Ezért már most nagyon szigorúan meg kell vizsgálni a már működő nyugdíjbiztosítókat, alaposan meg kell gondolni az egészségbiztosítás ilyenfajta kettészakítását, és mindenekelőtt vaskézzel kell elejét venni a társadalom további kettészakításának.

Mindezt, hölgyeim és uraim, nyugati és harmadik világbeli tapasztalatok, illetve - akár hiszik, akár nem - világbanki szakértők elemzései alapján mondtuk el. Idejében!

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
23 71 1998.11.02. 1:20  43-82

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Van egy tiszteletteljes kérdésem a kormánypárti képviselőkhöz: hogyan lehet a személyi jövedelemadó adóalapjának része olyan jövedelem, amely ha kizárólagos jövedelem, úgy nem adózik? A kérdés akár általános is lehetne, de én most konkrétan a nyugdíjakra, illetve a nyugdíjasokra hegyezném ki.

Önök azt hiszik, ehhez elégséges jogalap az, hogy annak idején valami marxista-leninista beidegződésű reformkommunista így döntött? Ez tudniillik súlyos diszkrimináció! Amikor a nyugdíjasaink munkát vállalnak, akkor ezt kényszerből teszik - ezt elmondtam már a nagy felszólalásomban -, legalábbis ez az általános. A magyar nyugdíjas is szeretne jól élni, szeretne élni a hobbijának: utazgatna, világot látna, mint német, osztrák, francia, svéd, norvég, svájci, angol társai - de ő megélni akar! Ezért kell őt mindenki másnál kedvezőtlenebbül megadóztatni? Hát milyen szemlélet ez?!

Szintén a kérdéshez tartozik ugyanakkor, hogy miért nem adóköteles a kamatjövedelem. Akinek kizárólagosan ez a jövedelme, ebből él és ragyogóan él, az vajon miért nem fizet személyi jövedelemadót? (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van!)

Köszönöm. (Taps a MIÉP és az MSZP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
24 40 1998.11.04. 13:00  23-83

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Ismét egy 1997. évi pénzügyi beszámolót van módunk tárgyalni, most a társadalombiztosításét.

Tulajdonképpen egy érdekes olvasmány, és tanulságos. Az indokolás is kitűnően eleget tesz a formális elemzés összes iskolában tanult követelményének. A bevételek és kiadások tervezettől való eltérésének okai, a hatások számszerűsítése, mondhatni, klasszikusan skolasztikus. Elnézést kérek természetesen ezért a megjegyzésért, hiszen tudom, hogy ennek így kell lennie, valóban nem akartam ezzel senkit megbántani - de ez így van.

A képviselő tehát bajban van, mihez is szóljon hozzá, hiszen az adatok tények, amelyek tudvalevőleg makacs dolgok, amikről pedig nincsenek adatok, azoknak - minden bizonnyal - az ügy lényege szempontjából nincs jelentőségük. Nos, ilyenkor van kiemelt szerepe annak, hogy elvileg közelítsük meg, járjuk körül a kérdést; bár jelezni szeretném, hogy az adatokhoz is lesz néhány megjegyzésem.

A nyugdíjakkal kapcsolatos vitanapon már tettem egy halvány kísérletet arra, hogy kifejtsem, az egész rendszer az általánosságban is ismert bolsevik módszer szerint alakult ki, aszerint fejlődött, nevezetesen a rablás és a valódi helyzet folyamatos elkendőzése jegyében, és minden jel arra utal, hogy a rendszerváltozásnak nevezett hatalomátmentés a társadalombiztosítás pénzügyeiben csak ezen a lényegén nem változtatott semmit. Márpedig - ahogy ezt mondani szokták - itt van az eb elhantolva. Ez az alapkérdés!

Az Antall-Boross-kormány ezen a területen sem merte elvállalni a generális rendezést, nem beszélve az egyébként mindent oly nagy szakértelemmel pénzügyileg rendbe tevő Horn-Kuncze-kormányról. Ha valaki ugyanis veszi a fáradságot, és kiindul az induló, államosításkori vagyonból, a pénz-, ingó és ingatlan vagyonból, valamint ehhez hozzászámítja a mindenkori folyamatos befizetéseket és kiadásokat, továbbá nagyjából, körülbelül tisztában van a kamatoskamat-számítás rejtelmeivel, az igen hamar belátja, beláthatja, hogy a társadalombiztosítási alapok szufficitesek, legalábbis annak kellene lennie - matematikailag. De hiába mondják, hogy ez a tudomány egzakt - mármint a matematika -, íme, az eredmény egészen más.

A jogfolytonosságot is figyelembe véve nagyszüleink, szüleink és mi magunk is egy szerződést komolyan vettünk, elvégre törvényeken, jogszabályokon alapult, és szorgalmasan fizettünk - a munkáltatónk ugyancsak. Az én korosztályom egész életében még azt is kénytelen volt tudomásul venni, hogy azért olyan sírni-röhögnivaló a fizetésünk, mert a gondoskodó szocialista állam garantálja gondtalan megélhetésünket életünk végéig, és természetesen a magas színvonalú egészségügyi ellátásunkat is. S ugyebár, ha ezt is hozzáadjuk a fizetésünkhöz és sok egyéb jót, amit a szocializmus ígért, akkor egészen finom a helyzet. Persze, tudtuk akkor is, hogy ez nem igaz; de tudomásul vettük, jobb híján.

Amikor a mindenkori kormányzat általunk ismeretlen céljai érdekében sajátjaként kezelte és költötte el pénzünket, hölgyeim és uraim, megcsalta és meglopta a saját népét! Ez tény, még akkor is, ha erről beszélni nem szalonképes. Márcsak azért is, mert ez a kizsigerelt magyar nép lassan fütyül a szociálliberális urak és hölgyek szalonjaira, sőt, elege van belőlük.

Aztán szerintünk lopni, csalni, hazudni - ez az, ami nem szalonképes! Ebben az országban a szentség szintjére emelték a művi úton, lelkiismeretlenül összehordott kölcsönök visszafizetési és uzsoraszintű kamatfizetési kötelezettségét. Felelős kormányaink még azt is elintézték nekünk, buta magyaroknak, hogy különféle állami vagy állami kezesség mellett nyújtott hiteleinket magánhitelezők kezére játsszák, nehogy véletlenül valaki elengedjen, mérsékeljen, felfüggesszen valamit. Hogy hogyan kerül ez ide? - roppant egyszerű. Ha arra van pénzünk, hogy 1000 milliárdos nagyságrendben kamatokat fizessünk, és évente ki tudja mennyit törlesszünk, ha belehalunk is, akkor a magyar néptől a társadalombiztosítási rendszeren keresztül is ellopott pénzt tekintsék kölcsönnek kormányaink. Méghozzá olyan kölcsönnek, amelynek kamata és törlesztése esedékessé vált. Magyarázzák meg a Valutaalapnak, a Világbanknak vagy másoknak, hogy most ide kell a pénz!

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Egész egyszerűen nincs erkölcsi alapja annak, ami az elmúlt négy évben történt a nyugdíjak és az egészségügyi ellátás területén. De ki merem jelenteni, jogi alapja is rendkívül ingatag, alkotmányba ütköző, mert nemzet- és népellenes volt. S az idegen érdek szolgálata itt is tetten érhető. Mindezt azért kellett kifejtenem, mert szeretném tanulságul felhívni a kormánykoalíció figyelmét: amíg idegen érdekek és célok teljesítésére, felelőtlenül felvett és soha el nem számolt kölcsönök törlesztésére és kamatfizetésére, idegen vállalkozások adómentességére - de garantált hasznára -, bankkonszolidációra, saját önkormányzataink becsapására felbérelt álügyvédek sikerdíjára és sok egyéb úri huncutságra van pénz, addig nem hivatkozhat senki arra, hogy a társadalombiztosítás területén valamire nincs pénz.

Ha minden másra kell lennie pénznek, akkor erre is kell lennie! De ha úgy tetszik, hiszen leállamosították, és saját céljaikra használták fel pénzünket engedélyünk nélkül, akkor tekinthetik ezt akár kárpótlási kötelezettségnek is. Csak ebben az esetben most nem egyes rétegeket kell kárpótolni, hölgyeim és uraim, hanem 10 millió embert érint az ügy.

 

 

(11.40)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem demagógia, ez nem populizmus! Ha mindenáron minősíteni kell, akkor ez egy megalázott, meggyalázott és többszörösen kifosztott, becsapott nemzetnek a panaszkiáltása. Akinek van füle hallásra, az meghallja idejében. Kérem, gondolják át egyszer alaposan az elhangzottakat!

A következőkben a beszámoló egyes részeihez kívánok hozzászólni. "A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei között 20 milliárd 39 millió forint, az Egészségbiztosítási Alap bevételei között pedig 16 milliárd 527 millió forint a kinnlevőségek behajtásából származik" - mondja az anyag. Azonban az indokoló rész sem tartalmaz sokkal többet erről, legfeljebb a tervezett összeggel veti össze a tényleges behajtás összegét, és ez véleményem szerint kevés. Nélkülözhetetlenül fontosnak tartom - személy szerint én - annak ismertetését, hogy a két alapnál külön-külön mennyi az összes kinnlevőség. Aztán jó volna tudni, hogy az elmúlt négy év alatt kiknek engedtek el tartozást és miért. Az összes kinnlevőségnek mi az összetétele, kikből áll a legnagyobb adósok sora? Aztán célszerű volna egy becslést látni arról is, hogy mi a fekete- és szürkegazdaság hatása az alapok bevételét illetően.

Mindkét alapnál igénybevételre került az 1996. évi pénzmaradvány. Itt is közlik azt, hogy ténylegesen mennyit vettek igénybe. Jó volna tudni, mennyi volt az a pénzmaradvány, miből származik, és ha nem az egészet használták fel, hol a különbözet, és mi lett vele.

A törvényjavaslat 18. §-ának (3) bekezdése pedig egész egyszerűen közli - idézem -: "Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a tb pénzügyi alapjai 1998. évre megállapított hiánya legfeljebb 54 milliárd 953 millió forinttal túlteljesül." Mi ez? És miért vegye ezt tudomásul az Országgyűlés? Indoklás, pótköltségvetés, sehol semmi - de vegye tudomásul.

Hölgyeim és Uraim! A demokrácia kilencedik évében azért már illene tudni, hogy az Országgyűlésnek nem az a feladata, ha bármit eléraknak, arra rábólintson. Remélem, ez az idő elmúlt, hála istennek! Jó volna ezt már egyszer tudomásul venni és akceptálni.

Az Állami Számvevőszék kapcsolódó jelentésében foglaltakkal zömében, nagyrészt egyetértünk. A javaslatokat a kormány és az illetékes szervek figyelmébe ajánljuk.

Sok mindenben alátámasztja előadott nézeteimet az ÁSZ-nak az a megállapítása, hogy a tb-alapok konszolidálása nem történt meg. Bár nyilván mást ért alatta, mint amiről szóltam, de azért jelez valamit, hogy mégiscsak van ebben valami. A "hogyan tovább", ha nem vállalja ez a kormány sem a rendbetételt, sajnos nem vitás: vagy belehal előbb-utóbb a költségvetés és azon keresztül mi mindnyájan, vagy közvetlenül mi halunk bele, mi, magyarok. Részben éhen halunk, részben nem lesz egészségügyi ellátásunk. Félek, ismerve az évek óta folyó gyakorlatot, hogy ez utóbbinak van reálisabb esélye. Adja Isten, hogy ne legyen igazam!

Tisztelt Polgári Kormány! Tisztelt Koalíciós Képviselők! Higgyék el: le kell leplezni a múlt valamennyi bűnét, és egyértelműen megnevezve a bűnösöket a magyar nép elé kell tárni az igazat, az igazat! Helyre kell állítani, illetve meg kell alkotni az áttekinthető, tisztességes és világos társadalombiztosítási rendszert! És ha el kell kezdeni újból elölről, akkor el kell kezdeni újból, elölről, de az igazat kell mindig megmondani. Ezt várja önöktől a társadalom, ezt várják az emberek.

Hadd tekintse a Magyar Igazság és Élet Pártja ezt az anyagot egy korszak lezárásának. Bízzunk abban, hogy a polgári kormány rátalál a helyes megoldások útjára. Ennek reményében a MIÉP a beszámolót elfogadja, de kérdéseimre azért szeretnék választ kapni.

Köszönöm türelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
26 115 1998.11.10. 2:20  114-122

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A könyvvizsgáló teljes felelősséggel tartozik munkájának eredményéért, s így akár anyagi felelősséggel is. Amit egy jó nevű könyvvizsgáló tanúsít, azt szinte megkérdőjelezhetetlen igazságként kell elfogadni - legalábbis Európában ez a divat.

A hazai könyvvizsgálói piacon igen jelentős feladatokhoz jutott a Deloitte & Touche cég; alig található az utóbbi időben olyan jelentősebb állami vagy államközeli megbízás ebben a szakmában, amelyikben ez a cég valamilyen módon ne lenne érintett. Működését azonban igen furcsa jelenségek kísérik: évekig nem tűnt fel ennek a cégnek az MNB felhalmozódott vesztesége.

 

 

(15.00)

 

Ez a csekélység 1750 milliárd forintjába kerül a magyar államnak - még ha csak annyiba, mert ebben egy csomó egyéb vonzat is van! Az Ybl Bank felszámolása kapcsán a cégnek nem tűnt fel, hogy a felszámolás alatt lévő bank az államtól 6,6 milliárd forint konszolidációs pénzt kapott. Az sem jelentett gondot, hogy a felszámolási vagyonból mint felszámoló áron alul eszközöket értékesített olyan cégeknek, amelyeknek ugyancsak ő volt a könyvvizsgálója. A Postabank 100 milliárdos végű - és jó, ha csak annyi - hiánya szintén e cég könyvvizsgálási bábáskodása alatt jött össze. Aztán az MNB-ben nemcsak könyvvizsgálóként vett fel évi közel 50 millió forintot, hanem ugyanennyit tanácsadóként is, és ilyen minőségben a Postabanktól is felvett egy csomó pénzt. Mellesleg jegyzem meg, a számviteli törvény szigorúan tiltja, hogy azonos cégnél a könyvvizsgálatot végző más funkciót is ellásson.

Sorolhatnám napestig, de félek, hogy az időből kiszaladok, ezért megkérdezem államtitkár úrtól, meddig mehet el egy cég erősen vitatható tevékenysége. Meddig végezhet háboríthatatlanul és zömében állami vagy államközeli megbízásként könyvvizsgálói, értékbecslési, felszámolási, tanácsadói munkákat egy olyan cég, amelynek a tevékenységéhez ennyi furcsa és rendkívüli ügy tapad? Avagy egy idegen név mögé rejtőzve, állami segédlettel mindent el lehet követni Magyarországon?

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
26 119 1998.11.10. 1:10  114-122

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyjából azért tudtam, hogy a jogszabályban mi van felsorolva. Csak azt nem értem, ha egyszer állami megbízásokban olyan dolgokat tapasztalhatnak sorozatosan - ha valakit érdekel és utánanéz, természetesen akkor -, amiket tapasztalhatnak, akkor vajon kire vár az, hogy a megfelelő lépéseket megtegye és fellépjen ez ellen. Kire? Énrám? Vagy kire? Ez az egyik.

A másik: itt nem egyszerűen erről van szó - példaképpen elmondtam és megneveztem egy céget -, de itt egy szakma hiteléről és tisztességéről van szó! Magánkönyvszakértők, kisemberek, akik beleásták magukat ebbe, és becsülettel, tisztességgel dolgoznak, hogy állnak meg a közvélemény előtt, amikor egy hangzatos külföldi név alá bújt cég azt csinál, amit akar, arra ad ki tanúsítványt, amire akar?!

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
30 72 1998.11.18. 20:40  1-217

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés egyik kritikus pontja a hiány és annak a finanszírozása. Miért szeretnék én most a következőkben erről a hiányról beszélni? Egyrészt azért, mert ez a hiány nem annyi, mint amennyit kimutat a költségvetésről szóló törvény, hiszen a költségvetési törvényben megjelenő főösszegek gyakorlatilag nem tartalmazzák az adósságszolgálat terheit. Másrészt azért is beszélni szeretnék erről, mert ezek azért jelentősen változtatnak a pozíciókon: a GDP százalékában kifejezve sem annyi már az annyi, mint amennyinek be van állítva - erre szokták azt mondani, hogy ügyes.

Aztán beszélni kell erről azért is, mert az államháztartási törvény előírja, hogy a költségvetési törvényben jóvá kell hagyni a hiány finanszírozási módját is, sőt azt is előírja, hogy az Országgyűlésnek be kell mutatni a költségvetési hiány finanszírozásának mérlegét eszközök szerinti bontásban. Nos, ebben a meglehetősen testes anyaghalmazban ezekre nézve nem lehet információkhoz jutni. Na igen, tudom, az általános indoklás 6. fejezetében szó esik erről, de meglehetősen összevontan, hivatkozva egy egységes stratégiára, de arról nem esik szó, hogy ez alatt mit is kell érteni. Ez titok? És ha igen, miért?

Az ehhez fűzött utólagos pénzügyminisztériumi magyarázat, ne haragudjanak, egyenesen nevetséges! A szocializmus építésének legszebb időszaka jut eszembe, amikor az egyik jelmondat úgy hangzott, hogy: "Éberség, elvtársak! Az ellenség keze betette a lábát!" Ha itt minden titok, akkor milyen ismeretek alapján dönthet egy képviselő?

Bár a kiadások egy része még mindig felesleges és pazarló - és gondolok itt elsősorban az államigazgatási és felügyeleti körben megjelenő pazarlásra -, úgy tűnik, hogy ez a költségvetési hiány beépült, tartóssá vált oly módon, hogy lassan alapvető feladatainak sem tud eleget tenni az állam - vagy ha úgy tetszik, a kormány -, ugyanakkor, furcsa jelenség, szinte rájátszik minden kormány arra, hogy ez a helyzet minél elmélyültebb és szilárdabb legyen. Bizony, épp ésszel nehéz ezt megérteni, de azt is sejtjük, hogy ez nem lehet véletlen. Miből is ered ez az állandósított hiány?

Elsősorban abból, hogy az egymást követő kormányok lényegében azonos alapelvek szerint, szolgai módon tesznek eleget olyan érdekek prioritási igényeinek, amelyek lehetetlenné teszik a nemzeti érdekek érvényesülését, és a tartós, végérvényes, modern gyarmatosítás állapotába juttatják az országot és népét.

 

(11.20)

 

Persze nem mindenkit, egy szűk réteg ettől meggazdagodik, és egyre nagyobb tömegek süllyednek a bennszülötti nyomorba. Ezt a folyamatot éljük, hölgyeim és uraim!

Aztán nem kell különösebb képesség ahhoz sem, hogy ezt a hatást mint folyamatot a nálunk gazdagabb és magasabb szinten álló országokban is felismerjük, a nálunk alacsonyabb szinten élő országokban pedig, még Európában is, a nyomor elképesztő növekedésével együtt a kormányzatok teljes bénultságát is tanulmányozhatjuk. Miért beszélek erről? Azért, mert ez a költségvetés tartalmaz ugyan tűzoltó jellegű lépéseket, még elismerésre méltó törekvéseket is - agrárium, oktatás, kultúra, közrend, sorolhatnám -, de egyetlenegy reform értékű lépést nem lehet felfedezni ebben a költségvetésben; sőt az indokoló részekből kirajzolódik egy, a szükségeshez képest teljesen ellentétes törekvés, az ártalmas ideológiák - és persze gyakorlat - még az eddiginél is következetesebb követési szándéka. Beszéljünk nyíltan! Mik is voltak az elmúlt években végrehajtott változások? Mit hajtottak végre az előttünk járó kormányok? Tulajdonképpen egy szélsőjobboldali programot hajtottak végre, egy olyan programot, amilyet a komprádor burzsoák csináltak a dél-amerikai államokban, ezt hajtották végre. (Moraj. - Dr. Lamperth Mónika: Fuú!) Tulajdonképpen ezért nem értem, hogy az MSZP és az SZDSZ köreiben miért nem tapsikolva fogadják ezt a költségvetést, hiszen tendenciájában és elveiben ugyanez fogalmazódik meg.

Szemben az általános indoklásban kifejtett költségvetés-politikai célokkal - mert hiszen onnan idézek -, miszerint a költségvetés újraelosztó szerepét csökkenteni kívánják, egy olyan tökéletes és minden oldalról kifosztott, nemzeti valójában súlyosan sérült, objektív lehetőséget mélyen alulteljesítő, már-már kolonalizált és mesterségesen tőkeszegény állapotban tartott országnak valójában pontosan ennek a fordítottjára van szüksége. Magyarországnak egy szilárd, erős, megfelelő állami vezetésre van szüksége, egy olyan kormányra, amelynek a célja nem a nemzet lerombolása, a saját erőforrások idegen kézbe adása, az állampolgárok engedelmes fogyasztóvá silányítása, hanem ennek az ellenkezője. Magyarországnak nemzetépítő államra van szüksége, olyan államra, amely a hazai vállalkozásokra támaszkodik, azokat hozza helyzetbe - mert csak ez a miénk! -; amely tisztességes munkát és ezzel párhuzamosan tisztességes megélhetést nyújt minden tisztességes állampolgárának; olyan államra van szüksége, amely vállalkozóit nem kiszolgáltatott bedolgozókká akarja lesüllyeszteni, amely nem bérrabszolga- vagy pincérországot akar kiépíteni. Olyan kormányra van szüksége, amely a saját népét szolgálja és megvédi, amennyire csak lehet, a globalizáció internacionalizmusától és a monetarizmus kapzsiságától vagy mindkettő nemzet feletti hatalmától.

A Magyar Igazság és Élet Pártja parlamenti frakciója nem tud mit kezdeni ennek a költségvetésnek a számszerűségeivel, nem is nagyon kéri számon, hogy ez vagy az miért ennyi vagy annyi - legfeljebb megjegyezzük, hogy némi akarattal több is jutna nemzeti céljainkra.

Nem is a kiadási előirányzatokkal van azonban bajunk, hiszen tudjuk, nem lehet egyik pillanatról a másikra a determinációkat feloldani, tudjuk, nincsenek csodák, de az egész anyag indokoló részeiből megismert személetet bizony számon lehet és kell is kérni! Az indokolás harmadik részében szóba kerül a monetáris szektor. Sokszor elmondtuk már: a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a Kereskedelmi Világszervezet ránk erőltetett monetarizmusa még sehol a világon nem hozott valóban érdemleges eredményt, ellenben hihetetlen rombolást, népek kifosztását és tönkretételét igen; és minden ígérete ellenére elképesztő munkanélküliséget, tömegek lesüllyedését hozta. Ebben nem feltétlenül e szervezetek - ahogy azt mondani szokták - gonoszsága játszik szerepet, hanem inkább a hibás és rég elavult friedmani elméletre épített és a féktelen mohóságtól még tovább rontott elmélet és gyakorlat, valamint az a tévhit, hogy rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyekkel egy ebből a rendszerből adódó világválság, összeomlás megakadályozható. Csakhogy ez veszedelmes tévhit, és hogy az, azzal naponta szembesülhetünk. Ma, a derivatív üzletek korában már például egy pillanat alatt összeomolhat minden, az egész világ pénzügyi és gazdasági rendje, úgy, ahogy áll. Egy ilyen hihetetlenül ingatag talajra nem lehet százszázalékos bizonyossággal tartósan építeni. Képtelenek vagyunk - legalább - mások példájából tanulni?! Minél jobban beleágyazódunk ebbe, annál nagyobb az a veszély, hogy nem lesz már kivédhető.

Itt kell ismét kitérnem arra az érthetetlen, számomra teljesen érthetetlen magatartásra, hogy az ÁSZ nem vizsgálhatja az MNB gazdálkodását. Nem a monetáris politika ellenőrzéséről volna itt szó, vagy nem is arról van szó - ezt hangsúlyozni kell, nem erről van szó -, az ugyanis a kormány és az MNB közös kialakításában kell hogy működjön; természetesen ez sem lehetne titok, erről is informálni kell az Országgyűlést. A bécsi MNB-érdekeltség összeomlása során Surányi úr nyilatkozott, azt mondta: természetes, hogy az MNB helytáll a cégért - na ja, nem az első eset, ez a bécsi, volt már másik is; meg hogy Surányi úr helytáll - nem ő áll helyt, a magyar nép áll helyt, mindnyájan állunk helyt.

Itt kell újból visszatérni a magyar költségvetéshez, annak állandósult hiányához és a kitörés reménytelenségéhez, ha továbbra is makacsul ragaszkodunk az ellenérdekű felek jó tanácsaihoz. Mi derül ki, ha az adósságszolgálat terheit vizsgáljuk? 1999-ben naponta több mint 2 milliárd 86 millió forintot fizetünk kamat címén, és naponta 2 milliárd 288 millió forintot fizetünk hiteltörlesztés címén; naponta - naponta! - mintegy 4,5 milliárd forintot fizetünk egy olyan pénztömeg után, amellyel kapcsolatban soha senki ennek az országnak és ennek a népnek nem számolt el mind a mai napig. Aztán ebben jelentősen benne van az is, hogy a '97. évi MNB-PM adósságcsere szintén hétpecsétes titokként van kezelve. Igaz, az egész adósságcsapda - mint mondtam - keletkezése, folyamata, mindene titok. De milyen demokrácia az, amelyben közölt tényekre csak rábólint a parlament, anélkül, hogy tudná, miről is van szó?!

Aztán természetesen az állandó hiányt táplálja az örökké, újból és újból felmerülő, szinte naponta jelentkező bankkonszolidáció és a közvetlen lakosságkifosztó befektetési brókercégek összeomlási folyamata - közönséges bűnügyek ezek. Kérem, tessék végre észrevenni, hogy itt tudatos fosztogatásról van szó, amelynek ügyében az etikai kérdések mellett a rendszerbeli problémákban kell keresni az okokat, na meg a háttérben meghúzódó és megbúvó globalizáció szándékaiban, no meg a derivatív üzletekben - ez utóbbiakban ugyanis veszteni is lehet. Nyugodtan kijelenthetjük: nincs az a szerencsejáték, amely ennyire veszélyes lehetne, saját pénzén ám tegye valaki, ha ez a hobbija, de egy ország pénzén ezt tenni, az már goromba dolog!

 

 

(11.30)

 

Az ország pénze ugyanis a mi pénzük, a kormány a mi kormányunk - és ha az, akkor miért engedi ezt, és miért állja a cechet? Meg kellene minden ilyen ügyletet adóztatni, méghozzá keményen! A hiány állandósulását segíti elő, ha mi magunk, önként és dalolva hozunk létre olyan konstrukciókat, amelyek megcsapolják a költségvetést, és szűkítik annak lehetőségét, hogy saját életünket úgy-ahogy kiépíthessük. Persze ezt nem annyira önként, de szakértői kormányunk dalolva hajtotta végre. Ez pedig a társadalombiztosítási rendszerünk teljes leépülése, újraszabályozása és végső fokon költségvetési tétellé válása, illetve ennek a folyamata. Meg is dicsért érte bennünket az IMF - vagy ahogyan mondani szokták: az "ájemef". Csakhogy ennek van, mint látni fogják, egy öngól jellege is.

A magyar kormányok hosszú sora a két tb-alap bevételeit saját bevételként használta. Ez úgy működött, mint egy tartós kölcsön, amelyik részt vett a költségvetés finanszírozásában. Csakhogy ez a szakértői módon kitalált kirovó-felosztó rendszer egyszer csak hiányokat produkál, kezd terhessé válni. No, de hát a monetarizmus jegyében a kőből is ki kell facsarni a vizet! Akkor a képlet egyszerű: létre kell hozni a magánnyugdíj-intézeteket, és régen bevált gyakorlattal, vagyis kényszerrel, államilag kötelezően, ha lehetséges. Még jó, hogy nem lőnek közben!

Valami pénz így is összejön. No, nem az államnak, hanem olyan magánvállalkozásoknak, amik majd úgymond ezt a pénzt befektetik a befizetők javára. Nem akarok Hofival versenyezni: "Ó, Globex-ország és népe!" Aztán, ami hiányzik, azt a költségvetés állja. No, nem egészen! Gondoskodni kell arról, hogy az egészségügyi ellátás magas színvonala kellő halandóságot biztosítson, a nyomor szintjére kell süllyeszteni a nyugdíjasainkat, és ez ugyebár jelentős költségcsökkentést eredményezhet. Ezután következhet az egészségügy magánosítása is. Van itt még tartalék!

A társadalombiztosítási alapok terhére a mondottak szerint felvett kölcsön, hölgyeim és uraim, ugyanolyan szentség, ha egyszer a költségvetést finanszírozó kölcsön volt, mint minden más kölcsön. Nincs sem erkölcsi, sem jogi alapja annak, hogy ez ne így legyen - és ez benne az öngól.

Több helyen is hivatkozik a költségvetés indoklása a vállalkozói szféra erősítésének szándékára. A szándékot nehéz komolyan venni, ehhez ugyanis először a versenysemlegességet kellene biztosítani. Sőt, továbbmegyek: ehhez szükséges volna a hazai vállalkozások és termékek protekcionista védelme. Erről azonban szó sincs, sőt éppen ellenkezőleg: minden intézkedés ennek ellenére hat. És itt fölmerül bennem: hogyan lehet olyan irtózatos károkat rendbe hozni, mint az élelmiszeripar és a gyógyszeripar idegen kézbe adása nevetséges pénzért?! Mi ennek ma a következménye, és még mi várható? Aztán az idegen bevásárlóközpontok, vagyis kereskedelmünk idegen kézre juttatása mindezt jól kiegészíti. Erre a tőkére van szükségünk és az ebből eredő munkanélküliségre és elszegényedésre?

Többet szán a költségvetés az agrárium támogatására. Szép dolog, egyet is értünk ezzel, de változatlan szemlélet mellett ez csak meghosszabbítja az agrárium agonizálását, mert komplex önvédelmi megoldásokra van szükség, mert világunkban minden mindennel összefügg.

Én tulajdonképpen nem csodálkozom azon, hogy parlamenti jelenlétem során még egyetlenegy kérdésemre sem kaptam választ. Még olyan egyszerű kérdésre sem, hogy a társadalombiztosítási alapoknak tulajdonképpen mennyi a kintlevősége, mi ennek az összetétele, kik a legnagyobb adósok. Még ilyen egyszerű kérdésre sem kaptam választ. Tudomásul veszem, mert bennünket illik kirekeszteni; de hogy önök közül senkit sem zavar, hogy nem kapnak tisztességes és elvárható információkat, de dönteniük kell, ezen egy kicsit még csodálkozom.

Hiába hiszik pénzügyi irányító agytrösztjeink, hogy az inflációval való játszadozás csak a lakosságot fosztogatja közvetlenül, és elértékteleníti pénzüket. Az infláció az egész gazdaságot, méghozzá a hazai - vagy ha úgy tetszik, a honi - gazdaságot jegeli be, bénítja meg, és az ország minden törekvését, valódi érdekét, annak érvényre juttatását gátolja. Az inflációhoz csak az idegen tőke érdekei kötődnek! - a csúszó leértékeléshez is.

Kamatpolitikánk, ami az inflációhoz is illeszkedik, csak az árak növekedését szolgálja, ezáltal az inflációt gerjeszti. Ördögi körök ezek, de egy biztos: nekünk halálos, másnak jó üzlet, és jó eszköz a modern gyarmatosításhoz.

Részletek elmondására volt csak lehetőségem. Így mondandóm sem lehet kerek és egész, de számháború helyett arról kívántam meggyőzni önöket, hogy alapvető szemléletmód-változásra van szükség. Minden determináltság mellett a nemzet saját ereje a legnagyobb erő, ha ezt a nemzet önépítésére használjuk. Nem számszerűségek, hanem elsősorban e szemlélet hiánya miatt, az indokolásból kiolvasható szándék miatt a Magyar Igazság és Élet Pártja nem tudja támogatni és elfogadni ezt a költségvetést. Alapvetően hibás rendszerekben lehet ugyanis valamit jobban vagy rosszabbul csinálni, csak jól nem.

Hölgyeim és Uraim! Kérem, gondolkodjanak el ezen! És ha igaz, hogy a politika a lehetőségek művészete, fontolják meg egymást követő kormányaink: éltek-e a lehetőségekkel, tettek-e rá egyáltalán egy kísérletet, vagy csak visszaéltek vele? Köszönöm a türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 44 1998.11.20. 9:40  1-123

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Két dologról szeretnék viszonylag röviden beszélni.

Ehhez a költségvetéshez tartozik egy ÁSZ-jelentés is. Az ÁSZ minden évben vizsgálja a költségvetés tervezetét, sok és hasznos megállapítást tesz, ami a számszerűségek megalapozottságát illeti, figyeli a törvényi változások szükségszerűségét és konzisztenciáját, valamint az államháztartási törvényi előírások betartását.

 

(11.20)

 

Mindezek keretén belül felhívja a figyelmet a neuralgikus pontokra is. Tudomásom szerint azonban az állami számvevőszékek, számvevőségek európai gyakorlata nem ismer ilyen jellegű feladatot, és ebben az ismeretemben tulajdonképpen megerősített az ÁSZ egyik vezetője, aki úgy fogalmazott, hogy ez a vizsgálatuk tipikusan egypártrendszerű, nem illik igazán a jelenlegi helyzethez, szemben azzal, hogy a teljesítést utólag természetesen - máshol is - vizsgálják az állami számvevőségek, számvevőszékek. Azt fűzte ehhez hozzá, hogy szerinte egy demokráciában a képviselők minden szükséges tájékoztatást megkapnak, megszerezhetnek, de kontroll a politikai ellenérdekeltség is és a többi. Ezen elgondolkoztam, és arra a megállapításra jutottam, lehet, hogy ez elvileg így van, de az én véleményem az, hogy a mi demokráciánk, a mi parlamentünk - számomra legalábbis úgy tűnik - még sokáig nem tudja nélkülözni az ÁSZ előzetes vizsgálatát. S annak sok összetevője van, hogy miért.

Mellesleg jegyzem meg, hogy az ÁSZ-ról szóló törvény keletkezési idejéből adódóan ma már tele van anakronisztikus szövegrészekkel, olyannyira, hogy az már zavaró az alkalmazást illetően, ugyanakkor olyan új típusú igények keletkeztek és keletkeznek naponta, hiszen az élet nem áll meg, amelyek hiánya határtalanul megnehezíti - és egyre inkább megnehezíti - az ÁSZ-ban rejlő lehetőségek ésszerű kihasználását.

Erről csak azért ejtettem néhány szót, mert azt hiszem, hogy ennek a parlamentnek igen nagy szüksége van az ÁSZ tevékenységére, igen sok információt szerzünk ezen a csatornán keresztül, és bizony ezt a lehetőséget sokkal jobban, sokkal ésszerűbben is fel lehetne használnia a parlamentnek.

A másik kérdés, amiről beszélni szeretnék - bár Katona Béla úr szerint méltatlan erről beszélni, mert a költségvetésről kellene beszélni, de hát pontosan arról van szó, amikor mégiscsak erről beszélek -: újabb híreink vannak ugyanis a Postabanknál kialakult helyzetről. Úgy tűnik, hogy körülbelül 144 milliárd forint a céltartalék hiánya, 14 milliárd pedig ebben az évben jött össze "sikeresen". Aztán elolvadt az 1996-98 között nyújtott 63,3 milliárd forintos állami támogatás. Úgy tudom, erről Járai Zsigmond pénzügyminiszter úr számolt be a tegnapi kabinetülésen vagy azt követően. A kormány úgy döntött, konszolidálja a bankot, ami azt jelenti, hogy 152 milliárd forint tőkét juttat a banknak, a felhalmozott rossz befektetések és hitelek nagy részét pedig kivonja a banktól, és az ÁPV Rt. kezelésébe adja.

Aztán itt van, ehhez csatlakozó tételként, a Magyar Fejlesztési Bank, ahol egyelőre 40 milliárd a felhalmozott veszteség, de ki tudja, hogy ebből még mi fejlődik ki. A kormány ezt is rendezni kívánja. Nem az botrányos, hogy ezt rendezni kívánja az állam, hanem az - de az aztán igen -, hogy ilyen helyzetek állandóan, újból és újból ki tudnak alakulni és ki is alakulnak. Ezt elképesztő dolognak tartom! Erre azt kell mondanom, hogy ez nem kenhető erre a kormányra, bár az égvilágon mindent megpróbálnak erre a kormányra kenni, noha tulajdonképpen csak most kezdi a tevékenységét. Ezt igazán nem lehet erre a kormányra kenni, de ennek a kormánynak kell állnia a fizetést.

Az elmúlt négy év alatt szakértő kormányunk csak ennél a két banknál ekkora hiány felhalmozását tette lehetővé. Emlékezzenek vissza rá, az első Postabank-botrány során Surányi és Medgyessy urak vállvetve bizonygatták: semmi baj nincs, semmi baj nincs, meg kell nyugtatni mindenkit, minden a legnagyobb rendben van. A pénzt pedig oda kell adni! Vizsgálat? Felelősség? Az ország tájékoztatása a valódi helyzetről? Szó sincs róla! Szép volt, szakértők! Hol van ezek után a GDP százalékában elképzelt 4,3 százalékos hiány. Ez már eredetileg sem volt egészen igaz, mint ahogy azt korábbi felszólalásomban megpróbáltam bizonygatni.

Hölgyeim és Uraim! Meddig mehet ez? De azért továbbra se vizsgálhassa senki a Magyar Nemzeti Bankot, pedig 1997-ben ott is összehoztak, ugyancsak Surányi és Medgyessy urak szakértői közreműködésével, egy jó kis adósságcserét - nem csekély tételt. Kérem és javaslom, ennek az összegnek a költségvetésben is előirányzott kamatfizetését és törlesztését szíveskedjenek felfüggeszteni, és tessék részleteiben kivizsgálni, mi volt e mögött az adósságcsere-játék mögött. Így legalább valami levegőhöz juthat a költségvetés. Azt is tessék nyilvánosságra hozni, hogy ennek a vizsgálatnak mi az eredménye!

Elég volt a titkolódzásból, higgyék el! Nem a szocializmust építjük, ahol minden titok volt! Megérkezett egy levél, szigorúan bizalmas, szigorúan titkos, és viccből erre azt mondtuk, hogy olvasás előtt elégetendő. Valami ilyen játékot játszunk, de ennek semmi értelme nincs. Az volt a hivatalos vélemény akkor, hogy: drága buta polgár, buta magyar, te ne gondolkozz, jobb, ha nem terheled magad ilyen ügyekkel, majd fönt az elvtársak mindent elintéznek - igaz, de a ti bőrötökre. Ezt a gyakorlatot kellene megszüntetni.

Utalni szeretnék arra, amit korábbi felszólalásomban kifejtettem, úgy tűnik, a magyar költségvetésbe szilárdan beépül egy állandósított hiány, és ha egy pici levegő, egy kis rés nyílik, akkor valami érdekes véletlen folytán mindig gondoskodás történik arról, hogy ne lehessen ebből a szorító helyzetből kikerülni. Szerintem ez nem véletlen! De kiút sem lesz soha ebből, ha továbbra is mellébeszélünk, titkolódzunk, és nem tesszük egyszer s mindenkorra tisztába az országot és az ország pénzügyeit. De ebben nem leépíteni, hanem felépíteni kell egy polgári nemzetépítő állam újraelosztó szerepét! Nem két fillérről van ám szó! Tudom, hogy történelmietlen, ha úgy tetszik tudománytalan, de elmondom: 50 százalékkal növelhető lehetne a kiadási oldal - 50 százalékkal! -, ha nem lenne adósságszolgálat és egyéb kétes, titkolt ügyek.

Kérem a kormányt, a koalíció képviselőit, figyeljenek és gondolkodjanak, van min, el kellene indulni most már előbb-utóbb egy magyar felemelkedés útján. Köszönöm türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 48 1998.11.20. 1:00  1-123

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Tisztelt Képviselőtársaim! Nem Surányi úrral van probléma, senkinek sincs vele baja. A titkolózással van probléma! Ez indít el emberekben gondolkodási folyamatokat, amelyek sajnos éppen a titkolózás miatt különböző - lehet, hogy teljesen téves - képzeteket keltenek az emberekben. Tessék egyszer tudomásul venni, hogy ez a parlament nem azért van, mint amiért a szocialista parlament volt, hogy bólintójánosokból álló gyülekezet legyen itt! Ez az Országgyűlés azért van itt, hogy komolyan megvitassa az ország állapotát és helyzetét, és megpróbáljon segíteni. Ehhez pedig információ kell, és nem húsz évre való titkosítás! Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
40 14 1998.12.08. 5:20  13-17

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Az utóbbi időben mintha alábbhagyna az eufóriás hozsannázás az európai csatlakozás gyönyörű és gyors diadalmenetét illetően. Aki figyeli a híreket - különösen a külföldi hírforrásokat is magyarként -, az eddig szokatlan hangokat, felhangokat fedezhet fel a különböző megnyilatkozásokban, de a hallgatások is sokat mondanak.

Úgy tűnik, akik bent vannak és nettó pénzbefizetők, azok szeretnék legalább befizetéseiket visszaforgatni, vagy annál többet saját feladataikra, és egyre kevesebb jut még elvileg is az újonnan csatlakozóknak. Hátha még tovább szaporodnak, mi lesz a kicsikkel, a szegényebb rokonokkal?! Egyre kisebb sajtot egyre több szeletre vágni? No nem! Ez sokaknak nem tetszik. Azt mondják, hogy most már, ha be akarsz lépni a klubba, akkor fizess. Csakhogy mindent összevetve a brüsszeli klubnak is legalább annyira szüksége van ránk, több szempontból is; például piac és ugródeszka további piacok bekapcsolásához. Vagyis a globalizáció folyamata az, ami az állandó bővülést igényli. Szó sincs arról, hogy itt bármi azért történne, hogy nekünk valami jobb legyen.

De az idő objektíve is ellenünk dolgozik, hiszen a tagok számának emelkedése miatt intézményi változások is szükségesek. Ez pénz és idő kérdése, no meg hatalmi viszonyok kérdése is. Lesz min veszekedni nélkülünk is egyelőre. Mint tudjuk, Magyarországnak fájdalmas alkalmazkodást kell tanúsítania, és komoly ráfordításokat kell tennie azért, hogy a diktált feltételeket teljesítse. Bár tudjuk, hogy ma nem Horn Gyula és Kovács László tárgyal rólunk, a bőrünkről a hátunk mögött, tudjuk, és némi bizakodással tölt el minden hazáját és népét féltő embert, hogy talán az új felállásban már nem feltétlen szolgák vagyunk, leszünk. De azt is tudjuk, látjuk, Magyarország átvilágítása - az a bizonyos hét doboz - haladási sebessége, üteme nagyon lassú.

Aztán nem tudjuk, létezhet-e egyáltalán magyar érdekérvényesítés. Mibe kerül ez nekünk? Megéri ez az egyoldalú törekvés? Vagy nem is törekszünk? Lehet, hogy az alku arról folyik, hogyan lehet ezt valamivel kisebb veszteségekkel túlélni? Én még emlékszem a KGST mindenekfelettiségére, a profilrendezésre és annak valamennyi következményére. Belerokkantunk! Most is, csak önként dalolva, demokratikusan? Nekünk minden érdeket ki kell szolgálnunk? Ennyire kiirtásra vagyunk ítélve? De ha nem, akkor miért nincs egy rendszerszemléletű tanulmány az egészről, politikai, gazdasági, szociális, kulturális, foglalkoztatási, egészségügyi és számtalan egyéb kérdés várható alakulásáról, arról, hogy milyen alternatív megoldások vannak, egyáltalán van-e választási lehetőségünk, vagy már rég eldőlt minden, csak mi nem tudunk róla?

Költség és hozam - hát a turbókapitalizmus bajnokai nem értik ezt?! Pedig csak ez vezeti őket! Halljuk, a NATO és az EU rövid idő alatt mintegy 65-80 milliárd USA-dollár lesz. Fizethetünk! Persze a mi érdekünkben - mondják. No de ezt mondják minden csepp vérünkre és minden fillérünkre, amit kisajtoltak belőlünk az elmúlt években, évtizedekben! És hol tartunk? Olvassuk, a Valutaalapban kvótát kell emelnünk. Látjuk a költségvetésünkben az előirányzatokat az EU-munkálatokra. És? Hol tartunk? Mi lesz? Mi folyik itt?

Aztán nekünk, magyaroknak még azzal is foglalkoznunk kell, hogy népünk több mint egyharmada kétharmadnyi elcsatolt területen, határainkon kívül él. Velük, sorsukkal ki foglalkozik? Még egyszer elszakítják tőlünk a trianoni bölcsek? Románia ma rosszabb helyzetben van, mint Bulgária, Ukrajna szóba se jöhet, és így tovább. Aztán ismerik önök az EU nyelvi elképzeléseit? Még az anyanyelvünket is elveszíthetjük, aztán egész kultúránkat, identitásunkat! Persze lehet, hogy néhány rezervátum kuriózumként megmarad. Ez kell nekünk? Mindenáron? Biztos? És ezért még fizetünk, tülekedünk?

Nos, mi ezért aggódunk. Aggódunk a saját népünk iránt, és úgy látszik, ezért vagyunk fasiszták, úgy látszik, ezért vagyunk nácik, és ezt kikérem magamnak! (Hosszan tartó taps a MIÉP-frakció soraiban.)

(9.00)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
40 160-162 1998.12.08. 3:20  160-166

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Korábbi interpellációim a vasút - pályavasút és vállalkozóvasút - közép- és hosszú távú fejlesztésének szükségességével és pénzügyi megalapozottságával foglalkoztak.

Most néhány, nem különösebben nagy költséggel járó szempontra szeretném felhívni szíves figyelmét, amelyek megfontolása segítheti, javíthatja a magyar vasút versenyképességét és talán a jövedelmezőségét is. (Folyamatos zaj.) Nagy hibának tartom, hogy a belföldi, de különösen a nemzetközi személyszállítás mostoha szerepet tölt be vasútunk marketingpolitikájában, annak ellenére, hogy a műszaki és a kényelmi vonatkozásokban történt már némi fejlesztés.

Kérdés, hogy ha a vasút beszerezte a korszerű euro-pullman kocsikat, amelyek valóban európai színvonalú utazást tesznek lehetővé, akkor a médiákban miért nem találkozunk a Magyarországot a kontinens nagyvárosaival összekötő utazási lehetőségek hirdetésével. A rádiót, a tévét hallgatva az embernek az az érzése, hogy ezekkel a viszonylatokkal csak baj van, hiszen csak akkor esik szó róluk, ha egy vonat késik. Miért kell a vonatoknak a határállomásokon - a legszebb pártállami időkre emlékeztetően - 20-30 percet állniuk, ráadásul mindkét oldalon? Itt kivétel talán a Budapest-Bécs EuroCity. Kifelé menet semmi sem indokolja az ácsorgást, hiszen a vám mindenütt lehet mozgóvám. A határállomáson a vámot helyben el lehet intézni. A vonat műszaki ellenőrzését az indulási állomásokon lehetne elvégezni, tehát teljesen érthetetlen ez az ügy.

Indokolatlan a belföldi és a külföldi személyi tarifa közötti éles arány. Igaz, hogy a MÁV és többségében a szomszédos országok vasútjai között 30-70 százalékos kedvezmények vannak, de ezek a menetrend szerint csak a menettérti jegyekre vonatkoznak. Miért?

Miért kerül ugyanarra a helyjegyköteles vonatra belföldi viszonylatban kiadott helyjegy 290 forintba, míg nemzetközi viszonylatban 600 forintba? A nemzetközi tarifában a magyar kiinduló állomástól a határpontig és onnan vissza számolják csak a magyar belföldi tarifát, hiszen a vasút általánosságban nem ad más szolgáltatást a kétféle vonaton.

Hogy az országközi forgalomból a MÁV számára így ne vesszen el a bevétel, meg kellene fontolni, hogy a különbséget, vagy legalább annak egy részét a környezetvédelmi pénzből finanszírozzák, hiszen nagyon fontos volna az idegenforgalomnak a közútról a vasút felé terelése. A forgalom növekedése pedig - a mai, egyes viszonylatokban elkeserítően csekély kihasználtság javulása esetén - egyenesen többletbevételt jelenthetne a MÁV-nak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

 

(15.40)

 

ELNÖK: A kérdést tessék feltenni!

 

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Érthetetlen, hogy miért késlekedik a számítógépes jegykiadás, amikor az Elvira számítógépes információs program az interneten működik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Miért van mindez? Várom válaszát.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
40 166 1998.12.08. 1:00  160-166

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! A múltkor el akartam utazni Miskolcra, és előtte érdeklődni szerettem volna a vonatok indulásáról. Valamennyi családtagomat is igénybe kellett vennem ehhez: öten hívtuk három napig a telefonkönyvben megadott telefonszámokat, de kizárt dolog volt fölhívni.

Aztán visszafelé Miskolcról helyjegyet vettek volna nekem, ha lehetett volna, de csak a vonat indulása előtt lehetett. Megkaptam a helyjegyet húszperces sorban állás után egy létező vagonszám nem létező ülésszámára. Nos, ez ugyan nem volt kérdés, csak azért mondtam el, hogy érzékeltessem, hihetetlen dolgok fordulnak elő a MÁV-nál.

A kérdéseimre természetesen megkaptam a választ, így azt elfogadom. Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
41 42 1998.12.09. 15:20  1-172

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Igen tisztelt Államtitkár Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Közhelyet kell mondanom mindjárt az elején, amikor azt mondom, hogy bonyolult világban élünk. Az információáramlás hihetetlenül felgyorsult, és másodpercek töredéke alatt lehet, sőt olykor kell dönteni és lebonyolítani pénzügyi akciókat.

Az elektronika mindezt lehetővé teszi, és ráadásul szinte majdnem mindenki számára. A pénzügyi bűnözés, az úgynevezett fehérgalléros bűnözés régen ismert, és időtlen idők óta igyekezett minden állam ez ellen fellépni. De hogy utaljak itt egy előttem fölszólalt, bizottsági véleményt ismertető képviselőtársamra: hol vagyunk ma már Al Capone korától! Az elektronika, a mindent maga alá gyűrő globalizáció, a monetarizmus és ennek egyik követelménye, az egész világon végigsöprő dereguláció együttes gyermekeként a pénzügyi és gazdasági bűnözés előtt soha nem látott lehetőségek nyíltak, óriási perspektívák. És éppen az elektronika és a fétissé emelt banktitok szinte lehetetlenné teszik az áttekintést.

A Magyar Igazság és Élet Pártja törvényességet és rendet akar ebben az országban, törvényes rendet - mindig is vallottuk ezt, és ennek kiemelt fontosságát. Ezért ki kell jelentenünk, most mindjárt a bevezetőben, hogy igen, szükség van egy speciális nyomozó szervezetre, ahol elméletileg és gyakorlatilag is korszerű és szakmailag magas szintű ismeretekkel rendelkező emberek hivatásszerűen veszik fel a harcot a pénzügyi gazdasági bűnözőkkel.

A hagyományos rendőri munkán, mint majd azt igyekszem bizonyítani, tulajdonképpen túlnő mindaz, ami itt követelmény. Természetesen az előttünk lévő javaslat - és ezt mindnyájan tudjuk, mindenki, a benyújtó is tudja - nem mindenben fogadható el. Vannak módszerek, vannak jogosítványok, amik szükségtelenek, és éppen ezért joggal kifogásolhatók. Úgy gondolom azonban, hogy a finomításra módja van az Országgyűlésnek, és többek között ez is a dolga.

Mindenesetre a különleges bűnözés különleges jogosítványokat is indokol, ha nem is mindet, ami itt a javaslatban szerepel. A neoliberális, globalizált világ nagy kihívást jelent a világ kormányainak, minden kormánynak. Engedjék meg nekem, hogy néhány példán keresztül világítsak rá erre, és néhány példán keresztül mutassam be azt, hogy mennyire szövevényes és sajátos ez a világ. Ehhez azonban egy kis bevezetőt is engedjenek meg nekem.

John Major, volt brit miniszterelnök 1995 áprilisában kifakadt, mondja: az mégsem megy, hogy a pénzpiacokon zajló folyamatok olyan gyorsasággal és olyan nagyságrendben mennek végbe, hogy ezeknek köszönhetően teljes mértékben kikerülnek a kormányok és a nemzetközi intézmények ellenőrzése alól.

Lamberto Dini ugyancsak volt olasz miniszterelnök, aki azonban korábban hazájának jegybanki elnöke is volt, osztja Major véleményét, és azt mondja, hogy a piacoknak nem volna szabad megengedni, hogy aláaknázhassák egy egész ország gazdaságpolitikáját.

A francia elnök, Jacques Chirac pedig a brókerek kasztját a világgazdaság AIDS-ének nevezte. Pedig a világban tulajdonképpen csak az történt, amit ők maguk és elődeik ágyaztak meg, hiszen a szellemet a palackból kiengedték ők és elődeik, és most panaszkodnak, és egyre többen panaszkodnak, hogy ennek a palackból kiengedett szellemnek nem tudnak parancsolni.

A dereguláció tette lehetővé, hogy az elmúlt tíz évben például a deviza- és a nemzetközi értékpapír-kereskedelemben realizált forgalom több mint a tízszeresére nőtt. Ma egyetlen kereskedési nap alatt a Nemzetközi Fizetések Bankjának adatai szerint mintegy másfél billió dollár értékű valutaállomány cserél gazdát. Ez egy 12 nullára végződő szám, ami megfelel a német gazdaság egész éves teljesítményének, körülbelül.

 

 

(10.30)

 

 

Ugyanilyen nagyságrendet jelent a részvényekkel, kötvényekkel és számtalan más speciális, úgynevezett derivatív üzletekkel lebonyolított forgalom is. A derivatív üzletekben - ez is hozzátartozik ehhez - maga az egyes pénzügyi ügyletekben lévő kockázat válik a kereskedés tárgyává. Ezzel a pénzügyek teljesen elszakadtak a reálszférától. Egy pókerparti több realitással bír minden szempontból, mint egy derivatív üzlet.

E bevezető után példákkal ismertetnék néhány mai pénzeltüntetési módszert, ami, azt hiszem, meg fogja alapozni mindenkiben azt a gondolatot, hogy igenis szükség van speciális nyomozó testületre.

A dereguláció révén megszűnt a tőke mozgásának bármiféle ellenőrzése. Ez a tény tulajdonképpen az országokat megfosztja szép lassan és fokozatosan szuverenitásuktól, államok veszítik el az adóik feletti rendelkezési jogot, vagyis az adófennhatóságukat, kormányok válhatnak zsarolhatóvá, és rendőrhatóságok állnak tehetetlenül bűnöző szervezetekkel szemben, mert nem nyúlhatnak ezek tőkéjéhez, sőt ezek tőkéjének mozgását sem tudják hagyományos eszközökkel és módszerekkel nyomon kísérni. Ezt nevezik szakirodalmi körökben off-shore-anarchiának. A Kajmán szigetektől Liechtensteinig és Szingapúrig közel 100 olyan hely van, ahol az adó vagy a bűnüldöző szervek elől menekülő tőke eltűnik. Nyomtalanul eltűnik - ezek a nagy fekete lyukak. A banktitokra való hivatkozás teszi ezt lehetővé.

A német vagyonbirtokosok csupán a német pénzügyi szakma luxemburgi fiókintézeteinél és befektetési alapjainál több mint 200 milliárd márkát parkoltatnak. A német pénzügyi kormányzat évente milliárdos adóbevételt veszít pusztán ezzel. És most figyeljenek! Az adó elől elmenekített pénz legnagyobb részét az alapkezelők aztán újra - most a német példát mondom - Németországban fektetik be, nemritkán éppen államkötvényekbe. S ezzel mi is történik? Az állam az után fizet még kamatot is, ami pénzt tőle loptak el. Ugye ez elég ismerősen hangzik? Keserves egy bohózat ez!

A másik közismert szélhámosság a transfer pricing. Ehhez az kell, hogy legyen egy rakás leányvállalat, lerakat belföldön és külföldön vagy csak külföldön. Ezek egymásnak számláznak anyagokat, szolgáltatásokat, kutatásokat, sokszor már réges-rég lejárt licenceket és bármit, bármilyen áron. Ennek következtében ott, ahol viszonylag magas az adó, vagy ahol egyáltalán adózni kell, nincs nyereség, az adóparadicsomokban pedig hihetetlen nyereségek jelennek meg, noha sokszor ott a cég egy iroda egy faxszal, telefonnal, egy fő személyzettel. Nem rossz! Hadd tegyem hozzá, hogy ebben óriási, közismert cégek nyakig benne vannak, s szintén a német gazdaságból lehetne konkrét példákat hozni, a BMW-ről, Mercedesről, sok komoly, ismert nagy társaságról.

1994 őszén a tokiói pénzügyminisztérium több mint hatvan vállalattól kétmilliárd márkának megfelelő adót hajtott be utólag ilyen ügyletek feltárása során. Ezeket az ügyleteket úgy lehetett feltárni, hogy bizony be kellett épülni ezekbe a cégekbe. Nem pitiáner, ismeretlen, senki cégekről van szó. Csak kettőt említek mint igen ismert céget, amelyikkel ez megtörtént, például a Ciba-Geigy és a Coca-Cola.

A másik óriási trükk, az úgynevezett double leasing. Ennél arról van szó, hogy a cégek a lízingelt berendezésekre vonatkozó, országonként eltérő, más és más adóleírások szabályai között lévő különbségeket igyekeznek kihasználni, de sokszor még azt is megcsinálják, hogy a gépek, erőművek vagy repülőgépek beszerzési költségeit egyszerre két országban is szerepeltetik adócsökkentő tényezőként.

Széles körben elterjedt módszer a dutch-sandwich is. Ehhez egy holland leányvállalatra van szükség és egy üzemre, amely valamelyik adóparadicsomban, például a Holland Antillákon székel és működik. A kétféle adótörvénykezésnek a kihasználása lehetővé teszi, hogy a vállalati nyereség kilenctizedére öt százaléknál nem kell több adót fizetni.

Számtalan egyéb módszer is ismeretes, napestig sorolhatnám, hiszen ennek a szakirodalma is több kötetre tett szert. Hihetetlen változatos lehetőségek vannak! Sőt, ezek a lehetőségek naponta újra és újra és újak születnek. Ezek a módszerek tulajdonképpen mit szolgálnak? Ezek a módszerek az adócsalókat segítik, a fekete- és szürkegazdaság pénzeinek az eltüntetésére, átmosására és befektetéssel való legalizálására szolgálnak.

Mindezek a kormányok nemzeti költségvetésének a bevételi oldalát nyirbálják meg. Meg kell azonban mondani, hogy nemcsak a bevételi oldal kurtítására szakosodtak az adócsalók vagy a pénzügyi bűnözők. Ugyanilyen módon megjelenik és működik számtalan rendszer a nemzeti költségvetések kiadási oldalainak a megcsapolása, fosztogatása érdekében is, hiszen az egyre csökkenő költségvetési bevétel előbb-utóbb minden kormányt valamiféle módon kiszolgáltatott helyzetbe hoz, és ebben a pillanatban - mondjuk ki nyíltan - zsarolhatók is ezek a kormányok.

A közönséges áfacsalástól - a visszaigénylésre gondolok itt - a beruházások követelésekhez kötött megjelenéséig sok mindent érdemes lenne itt megemlíteni: adómentesség, garantált nyereség, ingyenes telephely, rablóprivatizáció, bankkonszolidáció és privatizáció, lemondás a saját piacunkról, feldolgozóiparunkról s a többi, s ezek kombinált összefüggésrendszere.

Csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy talán az után, ami itt elhangzott, szélesebb körben válik érthetővé, hogy mit is követett el a Horn-kormány, amikor ilyen lehetőségek mellett garantált hasznot ígért az energiaipari privatizáció során - na meg persze adómentességet, a vételárról már nem is beszélek.

Mindenesetre az világos lehet mindenki számára, nem kis pitiáner adócsalásokról kell jogszabályt hozni, s a jogszabály tárgyalása során nem kis, pitiáner ügyekről kell beszélni. Igenis óriási pénzekről, hatalmas üzletekről van itt szó, olyanokról, amelyek a kis népek társadalmát alapjaiban képesek megrengetni. Ez nem túlzás! Itt nem áldott állapotban lévő nők vagy kisgyermekes anyák kutyákkal és sokkolókkal való üldözéséről van szó. Ez pusztán megtévesztés!

A felvetett álproblémák célzatos kihegyezése az ötven éve gyakorolt agymosás, tudati manipulálás része. Ne hagyja magát a társadalom félrevezetni! Ezért tartjuk szükségesnek a speciális bűnügyi terület speciális kezelését, ezért értünk egyet a kormány törekvésével, ha előterjesztésével szó szerint nem is, s ezért a Magyar Igazság és Élet Pártja igennel fog szavazni.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
43 2 1998.12.15. 5:10  1-3

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Olvasom a Magyar Nemzeti Bank "Havi jelentés" című, 1998. évi 10. kiadványát, és azt kell mondanom, tanulságos és érdekes olvasmány, szinte minden fejezete további gondolkodásra ingerel. Ugyanakkor tulajdonképpen semmi újat nem nyújt, olyan, mint a többi MNB-kiadvány, hiszen szellemisége, elméleti alapjai kisebbrészt a klasszikus jegybanki tevékenység minden tankönyvben is fellelhető módszerein nyugszik, nagyobbrészt természetesen a monetarizmus fegyvertárának és követelményeinek felel meg.

Olvasom: A költségvetési hiány finanszírozása ma már kizárólag állampapír kibocsátása útján történik. Az állampapírok tulajdonosi szektorok szerinti megoszlása azt mutatja, hogy a legnagyobb tulajdonosi szektor a "pénzügyi vállalatok összesen", 59,6 százalékban. Ha ehhez hozzászámítjuk a "külföldi, nem rezidens" tulajdont, ami 10,7 százalék, valamint a "nem pénzügyi vállalatok" 10,5 százalékát kitevő részesedését, akkor joggal valószínűsíthető, hogy a külföldi tulajdon bizonyára eléri vagy meghaladja a 65-70 százalékot.

Eszembe jut, amit két német gazdasági újságíró, Hans-Peter Martin és Harald Schuman nagy nemzetközi sikernek örvendő könyvében, "A globalizáció csapdája - támadás a demokrácia és a jólét ellen" című művében ír, többek között erről. Itt bemutatják a multinacionális cégek és a nemzetközi pénztőke urainak különféle pénzügyi csalásaiból származó és az anyaországból kimenekített, a fekete- és szürkegazdaságból származó és átmosott jövedelmek útját, majd így folytatják: "Az adó elől elmenekített pénz legnagyobb részét az alapkezelők aztán újra Németországban fektetik be" - ők a német viszonyokról írnak - "nem ritkán éppen államkötvényekbe. Ezzel az állam azoknak adósává válik, akik elcsaklizták előle adójukat, és még adómentes többletjövedelmet jelentő kamatokkal is megajándékozza őket." További idézet: "Így váltak zsarolhatóvá a nemzeti államok és kormányaik."

Még egy idézet: "Ez a politikai gleichschaltolás az államháztartásokon keresztül valósul meg." A globális, monetáris rendszerhez való csatlakozás "az érintett országok számára olyasmit jelent, mint egyfajta fausti szerződést, lepaktálást az ördöggel" - írja a Newsweek. Ennek következményeként, mint írják, "el kell fogadni a kamathierarchia törvényének való alárendeltséget és a kiszolgáltatottságot olyan hatalmaknak, amelyekről a legtöbb választónak elképzelése sincs." És ehhez csak még egy gondolatot: a pénzügyi szféra kezében összpontosul az állampapírok 60 százaléka, de ezeket az intézményeket konszolidáltuk is. Hányszoros prés ez? Az állam és az állampolgár többszörösen is áldozat.

És máris beugrik egy másik vélemény. Siklaky István közgazda, volt SZDSZ-es kerületi polgármester a Napi Magyarországban írt egy cikket, az a címe, hogy "Akié a pénz, azé az ország". Ebben a következőket írja: "Tiszta piaci eszközökkel nem lehet kijutni a válságból, fel kell használni a szuverén államnak azt a jogát, hogy további eladósodás helyett pénzt bocsát ki, amit igenis, lehet úgy végrehajtani, hogy ne inflációt, hanem teljesítményt gerjesszen." A cikk végén felteszi a kérdést: "Negyven évig a marxizmus-leninizmus dogmáira hivatkozva szolgáltuk a Szovjetunió világhatalmi érdekeit. Akkor erre tankok kényszerítettek. Tíz éve a monetarizmus dogmáira hivatkozva a pénzvilághatalom érdekeit szolgáljuk? Mi leszünk a pénzgyarmatosítók utolsó csatlósai? Nem merünk kitörni?"

És máris eszembe jut egy másik idézet Kopátsy Sándortól, aki közismert balliberális közgazda, aki a Népszabadságban december 12-én megjelent interjújában ugyancsak erről beszél. Már a cím is sokatmondó: "Az államkötvénynél olcsóbb a bankóprés" - ezt aztán szépen ki is fejti.

Csak még egy idézet Siklaky Istvántól: "A Magyar Nemzeti Bank évek óta olyan politikát folytat, amely a pénzgyarmatosítóknak kedvez a magyar társadalom igen nagy többségének rovására."

Ó, most veszem észre: felszólalásom idézetekből állt össze! Nem lenne erre szükségem, hiszen mondhatnám: ez a véleményem, kérem. Mégis jobb ez így. Az MSZP és az SZDSZ bölcsei, akiknek erre, úgy látszik, kizárólagos joguk van, nácizzák le a hivatkozott szerzőket, ne engem!

Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
49 132 1999.02.11. 35:20  111-187

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor hónapokkal ezelőtt elolvastam ezt a beszámolót, többször is arra gondoltam, hogy vajon mi értelme van annak, hogy erről vitát vagy közös kiértékelést tartsunk, hiszen mindaz, ami ebben a jelentésben le van írva, tényként megtörtént a múltban, lezajlott, tulajdonképpen megváltoztathatatlan; ráadásul egy másik, más összetételű parlament, más kormány idején zajlott le mindez, és talán, reményeink szerint, egy másik gazdaságpolitika jegyében.

Aztán menet közben, meg az ismételt olvasás után rá kellett jönnöm, hogy azért ez a beszámoló mégiscsak érdekes lehet ma is, és talán a jövőre nézve is tartalmaz használható gondolatokat, ha nem is a közölt számoknál leragadva elemzünk, hanem általánosságban, a számok mögött megbúvó szándékok, gondolatok, törekvések fényében, és elsősorban a jövő aspektusából tárgyaljuk ezt a beszámolót.

Rá kellett azonban jönnöm arra, hogy az anyag bősége miatt igen nagy a veszélye az eltévelyedésnek, és egy ilyen felszólalás keretében egész egyszerűen nem lehet teljes körű kiértékelésre vállalkozni. Ezért végül is úgy döntöttem, hogy csak néhány, számomra és a frakcióm számára fontosnak tűnő dologról beszélek a következő néhány percben. Tény: én nem dicsérni jöttem; nem is agyagba döngölni, de nem dicsérni. Akkor vágjunk bele!

Most is, mint már annyiszor, szóvá kell tennem: nem tartom helyesnek, hogy minden folyamat elemzéséhez, nemzeti banki anyagokban, költségvetési anyagokban, állami anyagokban mindig mindent a GDP százalékában megadott mutatókban találunk. Ez lehet európai vagy akár az egész fejlett világban bevált módszer, de nem helyes az ilyen módon képzett mutatókat abszolutizálni hazai viszonyaink között.

Sokszor elmondtam, de el kell mondanom újból és újból: más a helyzet a Német Szövetségi Köztársaság esetében, és megint más a mi viszonyaink között. A németek ötven-egynéhány éve gazdaságukat tekintve egy szerves, mondhatni azonos trend mentén lényegében töretlen fejlődési utat jártak be. Így gazdasági elemzéseikhez használható mutatórendszer alakítható ki úgy, hogy az egyes jelenségeket és azok számszerű értékeit a GDP-re vetítve is vizsgálják. A nemzetközi összehasonlításokhoz is alkalmasak lehetnek az így képzett mutatók, mondjuk, Németország és Franciaország összehasonlítása esetén. Bár meg kell jegyeznem, hogy a tartósan homogén fejlődési pályán mozgó gazdaságok esetében is feltétlenül szükség van a GDP összetételének, illetőleg változásának vizsgálatára is, különben félrevezető következtetésekre kerülhet sor.

 

(17.10)

Ha itthon, magyar viszonyok között a GDP százalékában hasonlítgatunk, elemezgetünk mutatókat, akkor gyakorlatilag önmagunkat ámítjuk, önmagunkat csapjuk be vagy vezetjük félre adott esetekben, attól függően, hogy milyen mutatóról van szó.

Tudniillik, magyar viszonyok közt nem elég annak vizsgálata, hogy a növekedés koncentráltsága és szétterülése mit mutat, és hogyan viszonyulnak ezek az arányok egymáshoz. Nem elég gazdasági ágazatokra vagy tevékenységekre bontva megfigyelni a bruttó össztermék alakulását, hanem mindenekelőtt összességében és az említett aggregátumokban egyaránt azt kellene egyértelműen bemutatni, hogy a GDP növekedése, változása mennyiben a multinacionális cégek eredménye, hogyan alakul ez a mutató, ha csak a magyar vagy magyar többségi tulajdonban álló cégek, vállalkozások teljesítményének alakulását mutatjuk ki. Lényegében mindez a megállapítás áll az export-import alakulására is.

Aztán világosan látni kell, hogy nem ad mindenre választ a GDP alakulása, volumenének növekedése. Az sem mindegy ugyanis, hogy a magyar társadalom egészének mit ad a GDP növekedése, hogyan járul hozzá például a társadalmi összkiadások fedezéséhez, a nemzeti jövedelem növekedéséhez. Érdekes volna látni, hogyan is alakult ez a folyamat és például a nemzeti vagyon nagysága, mondjuk, az utóbbi 10-12 évben. Oly büszkék vagyunk arra, hogy milyen mértékben jön be a külföldi tőke az országba. Mély hallgatás övezi, hogy ezzel szinte párhuzamosan, egyidejűleg mennyi tőke kerül ki az országból. Erről sem ártana tudni vagy képet kapni. Legnagyobb sajnálatomra nem látok ilyen elemzéseket. Sokszor öncélú, kiagyalt mutatók teljesítése a külső, diktált feltételeknek mindenáron való megfelelés - ez lenne az egész gazdaságpolitikánk alapja? Vagy szeretnénk valami mást is elérni?

Tudom, a közös Európába való mielőbbi beágyazás kormányzati alapkérdés, ezért mindenre készek. Azt is tudom, ehhez ilyen mutatókban kifejezett mesterséges mércéknek kell többek között megfelelni, még akkor is, ha valójában maguk a tagállamok sem felelnek meg ezeknek. Csakhogy óhatatlanul eszembe jut, hogy a különféle mutatóknak való sikeres megfelelés még önmagában soha semmit nem oldott meg. Itt vagyunk egy páran idősebbek, gondolják csak végig, akik végigélték: 1968-ig az éppen akkor aktuális mutatóknak ragyogóan megfeleltünk. Igaz, ezek mennyiségi mutatók voltak, de lényegileg a maival azonosan abszolutizált mutatók voltak, és persze ezek a mutatványok ráadásul többnyire még hamisak is voltak, és talán ma is azok részben. Igaz, hogy arra is emlékeznünk kell, amit Rákosi elvtárs mondott ilyen ügyek kapcsán, gondoljanak csak arra, hogy "nem ehetjük meg a holnap aranytojást tojó tyúkot". Kérem, azóta is várja ez az ország az aranytojást, és ez így megy végig, végig. 1968 - micsoda új kihívás, mondtuk, óriási dolgok, de megint csak mutatókban kifejezett rendszereknek kellett megfelelnünk, és egyre lejjebb süllyedt ez az ország!

Tudomásul kell venni, és szembesülni kell azzal, hogy egy ország valódi gazdasági ereje, valódi gazdasági potenciálja nem mindig ítélhető meg helyesen azáltal, hogy eleget tesz-e nemzetközi mutatómércéknek vagy sem. Aztán amikor a sikeres exportnövekményről beszélünk - a beszámoló is a multik teljesítményéről vagy nagyrészt azok teljesítményéről beszél -, akkor eszembe jut: ilyesmivel áltatjuk magunkat, Magyarországnak kell bebizonyítania a világnak, hogy mondjuk, az Opel, az Audi egészen ügyes, versenyképes termék? Vagy hogy a Philips termékei eladhatók? Nevetséges, csak éppen nevetni nincs kedvünk, hiszen itt valahol a dolgok mélyén a bőrünkről van szó.

Mert mit is sugallnak ezek a dolgok? Találjuk fel a csőben a lyukat, propagáljuk az evidenciát, és közben csináljunk úgy, mintha mindez a mi eredményességünk lenne. Nem! Nekünk a saját termékeinket kellene tudnunk felvonultatni, mert csak ez a mi gazdasági eredményünk. Ellenkező esetben, higgyék el, a legelmaradottabb népek közé fogunk besorolni szép lassan, és az egész ország csak bérrabszolgák és munkanélküliek tömegéből, no meg egy 10 százalékos, elidegenedett, zsoldos elitből fog állni, miközben a Magyar Nemzeti Bank ragyogó mutatókkal büszkélkedhet majd. Egyébként ennyit a magyar gazdaság túlfűtöttségének kérdéséről.

Most akkor szólnék néhány szót a monetáris politikáról. A monetáris politika a pénzkínálat átgondolt ellenőrzése, és befolyásolása bizonyos gazdasági célok elérése érdekében. Mit ellenőriz, mit befolyásolhat a monetáris politika? A kamatlábakat, a devizaárfolyamokat, az árszínvonalat, illetőleg inflációt, deflációt és a pénzkibocsátást, vagyis a pénz mennyiségét. Alapvető célja azonban a gazdaságban zajló ingadozó, nem stabil folyamatok ellenére a pénzügyi stabilitás biztosítása, illetőleg ha a gazdaságot lényegében stabilnak tekintjük, akkor az arra való törekvés, hogy pénzügyi oldalról ne fenyegesse a gazdaságot destabilizáció. Ezzel egyben két nagy iskola álláspontjához is jutunk: az egyik felfogás a keynesi, a másik a monetarista álláspont. Világosan látni és tudni kell azonban, hogy ezen két állásponton belül és kívül is egyaránt igen sok nézet uralkodik vezető közgazdasági gondolkodók körében, és távolról sem egységes a ma tudománya a tekintetben, hogy a két alapálláspont és a számtalan egyéb vélemény közül mikor mit és hogyan célszerű felhasználni, alkalmazni, és főleg mit milyen súllyal kell kezelni a gazdaságpolitikában.

Mindezek előrebocsátása után idéznék két megállapítást a neves professzor, Meir Khon egyik művéből. A mű címe: Bank és pénzügyek, pénzügyi piacok. "A monetaristák úgy látják, hogy a gazdaság stabilizálását vagy finomhangolását szolgáló törekvések félreértésen alapulnak. Először is a gazdaság nem szorul segítségre. A keresleti oldali sokkhatások - mint például a beruházási kedv változásai - csekély hatást gyakorolnak a kiadásokra. Másodszor: a gazdaságpolitika hatásai hosszú és bizonytalan késedelemmel érvényesülnek a gazdaságban. A késleltetés miatt nem lehet pontosan meghatározni az időzítést, és a szükséges gazdaságpolitikai beavatkozás mértékét. A monetaristák nem hisznek abban, hogy átváltási viszony érvényesül az infláció és a munkanélküliség között. Hitük szerint a monetáris politika tulajdonképpeni feladata nem a kibocsátás, hanem az árszint stabilizálása."

Aztán kicsit később egy másik passzus - bocsássanak meg ezért, de ezt is idéznem kell szó szerint - a következő: "A pénzmennyiség stabil, hosszú távú növelésének monetáris politikáját viszont - legalábbis elvileg - könnyű megvalósítani. Feltételezve, ahogy a monetaristák is teszik, hogy a pénzmultiplikátor stabil vagy legalábbis előre jelezhető, mindössze annak biztosítására van szükség, hogy a monetáris bázis növekedési üteme összhangban legyen a pénzmennyiség kívánatos növekedési ütemével. Ha a pénzmultiplikátor konstans, akkor a pénzmennyiség 2 százalékos növekedéséhez a monetáris bázis 2 százalékos növekedése szükséges. Rendszeres, nyílt piaci vásárolások során könnyen elérhető a monetáris bázisnak a célkitűzésben szereplő növekedési üteme."

Úgy gondolom, hogy a Magyar Nemzeti Banknak ez évek óta egyik alapállása. Persze az anyag olvastán megszédül az ember, mi mindenről esik szó, de nyíltan bevallva, az anyagból kiderülően is 1997-ben és, mint tudjuk - hiszen megkaptuk az anyagot -, 1999-ben is a szolgált, kiemelt cél az árstabilitás irányába való fokozatos javulás elérése volna.

 

(17.20)

Ezért minden, és emellett természetesen sok egyéb is történik, ahogy ez szükségszerűen - sokszor feleslegesen - lenni szokott, de mindig minden a mutatóknak való megfelelés jegyében.

Aztán ehhez a kérdéshez tartozik tulajdonképpen a forint csúszóleértékelésének a kérdése is. Előre kell bocsátanom, ezt mint módszert nem Magyarországon találták ki, nem Surányi úr találta ki, ez a módszert ismert; ha úgy tetszik, minden jobb tankönyvben szerepel. Csakhogy ezt igen ritkán alkalmazzák, és ami a legfontosabb, mindig csak rövid időszakaszokban - és nem véletlenül. Nálunk ez egy évek óta folyó, előre meghirdetett gyakorlat, ami kizárólag az idegen befektetőknek előnyös majdnem minden ügylet kapcsán és a magyar érdekek ellenében. Ideje lenne már, hogy a már nem is annyira új kormány erre felfigyeljen.

Bizony meg lehet kérdezni, hogy ez a monetáris politika miben és mennyire hatékony. Egy dolog biztos, eszközrendszere és annak alapján megfogalmazott igényei szinte lehetetlenné teszik egy ésszerű, a nemzet egészének megfelelően előnyös és kiegyensúlyozott gazdaságpolitika, társadalompolitika kialakulását. És ez bizony igen nagy hiba! Az ember ugyanis hajlamos lenne azt a romantikus hitet táplálni, hogy a közgazdaság-tudomány egyik fundamentális feladata adott körülmények mellett és közepette az egész adott közösség számára a legjobb és legszélesebb körű fejlődési lehetőségek kialakításának biztonságos és egyben tudományos megalapozása. Csakhogy, ha ez csak a legkisebb mértékben is igaz, akkor tanulni ugyan mindenből lehet, de tudomásul kell venni: nem lehet kívülről kapott recepteket vakon alkalmazni, nem lehet öncélú vagy fontos mutatókhoz egyaránt görcsösen ragaszkodni, függetlenül a társadalom megoldatlan problémáitól; azaz lehet, de annak többnyire gyászos következményei vannak. Ezt is megtanulhattuk volna az elmúlt 50 év gyakorlatából.

Ugyanis, tisztelt "másság-szakértők", azt is tudomásul kell venni, hogy minden ország más, más helyzetben van, uniformizált megoldások nem vezetnek sehova sem. Az sem, ha ezért kívülről - ki tudja milyen érdekekből - vállveregetést is szoktunk kapni. Ugyancsak a romantika körébe fogják itt néhányan sorolni a következő gondolatot is. Ha van egy olyan gazdaságpolitikai koncepció, amely adott országban kielégíti a közgazdaság-tudomány említett alapcélját, és van olyan kormány, amelyik ebbe az irányba is végre el akar indulni, akkor kérem, a költségvetési politikának és a monetáris politikának minden eszközzel és összehangoltan ezt a gazdaságpolitikát kell szolgálnia. És ez, kérem - újból el kell mondanom -, nem esik mindig egybe a kívülről diktált mutatók teljesítésével vagy az arra való törekvéssel. Noha kétségtelen, elismerem, tudom, törekedni kell a legkisebb konfliktusok melletti megoldásokra. Mit jelent azonban ez az egész? Azt jelenti: nem a monetáris politikáé a primátus! És majd ha lesz olyan magyar kormány, amelyik erre rájön, és ennek alapján lépni is mer, akkor meggyőződésem, hogy ez a gyakorlat által is igazolt lesz.

Hölgyeim és Uraim! Az IMF, a Világbank szakértői tanácsai, utasításai, a monetarizmus eszköztárának elvakult, kizárólagos alkalmazása még egyetlenegy ország felemelkedéséhez sem járultak hozzá! De azt tudjuk mindnyájan, hogy katasztrofális folyamatokat már elindított, nem is egyet. A jegybank monetáris politikáját, egy kormány költségvetési politikáját természetesen igen fontos dolognak kell tartanunk. Megfelelő összhangjuk is alapkérdés. De a döntő kérdés az, hogy mit, milyen mértékben és milyen módon, kinek, kiknek az érdekében szolgálnak. Éppen a fontosságuk miatt sok tekintetben teljesen helytelen a parlamenti gyakorlatunk is. A demokrácia egyik döntő fontosságú megnyilvánulása ugyanis az, hogy alaposan és sokoldalúan informált képviselők vitatják meg, módosítják, alakítják az ország életét meghatározó törvényeket, határozatokat, az ország népének egészét érintő fontos ügyeket.

A költségvetést megtárgyaljuk, majd a végrehajtott költségvetést is számba vesszük. De az alapinformációk ismeretének szinte teljes hiánya mellett, és ez egy abszurdum! Nem számháborút kellene játszani, hanem célokat megfogalmazni, beágyazva egy hosszabb távú gazdaságpolitikai, társadalompolitikai koncepcióba, annak megvalósítható ütemébe; számon kérni a realizálódást, okulva az eltérésekből és annak okaiból. De ez nem működhet teljes körű informáltság nélkül. Így csak a lobbyérdekekért folyó számháború vívható, és ennek sok értelme nincs.

Miről is beszélek? Csak néhány példa, hölgyeim és uraim! Mivel 1997-ről van szó eredetileg, és mellesleg ma '99-et írunk, továbbra sem tudjuk, hogy tételesen mi volt a konkrét tartalma az 1750 milliárd forintos deviza- adósságcserének. De a költségvetés tárgyalása során az elképesztő kamatterhekkel szembesültünk, találkoztunk. Ha minden rendben van, világos és helyes, akkor mi olyan titkos ebben, hogy ezt azóta sem vizsgálhatta meg senki érdemben? Nem kapunk információt az adósságcsapda kialakulásáról, és arról, kiktől, kinek a felhatalmazása alapján, milyen kölcsönöket vettek fel, és azt mire költötték. Nem tudjuk tételesen még azt sem, hogy a jelenlegi külső-belső adósság miből áll, milyen tételekből áll! Én például még arra sem kaptam választ - immáron ötödször kérdezem meg -, hogy a társadalombiztosítási alapoknak kik a legnagyobb adósai, mióta, kiknek engedték el a tartozásait és miért. Hát 2-3 ember magántitkai adósságcsapdába süllyeszthetnek egy országot?! Hát hol itt a demokrácia?!

Órákat lehetne beszélni azokról az ügyekről, amelyekre nézve néhány féligazságon kívül egész egyszerűen nem jutunk információhoz. Hogyan dönthet ilyen körülmények között felelősen egy képviselő? Hit alapján? Tehát a költségvetés parlamenti vitájában is van mit kifogásolni! De az teljesen érthetetlen, hogy az ezzel kötelezően összhangban levő monetáris irányelveket tényként közlik az országgyűlési képviselőkkel, és nincs mód arra, hogy ezt megvitassuk. Egész egyszerűen érthetetlen számomra!

Hogyan tud a parlament eleget tenni a legalapvetőbb feladatának, ha ezt nem tárgyalják meg nyilvánosan? - a bevezetése előtt, természetesen. Sehogy! Akkor ez egy diktátum? - mármint a monetáris politika. A pénzügyminiszter és a jegybankelnök magánügye? Mi az oka ennek? A válasz többnyire körülbelül annyi, hogy csak, vagy még ennyi sem. Nem beszélnek arról, amit kellemetlennek tartanak. Egyre sűrűbben azonban az a válasz, hogy: ja, hát titkos ügyről van szó, banktitok, üzleti titok, minden titok. Csak sajnos a következmények nem azok, és a következményeket nem azoknak kell viselni, akik mindent titkosnak tekintenek.

A Magyar Nemzeti Bank esetében ehhez még csatlakozik a függetlenség hangoztatása. Sokszor feltettem már ezt a kérdést, ma újból felteszem: mitől független, kitől független a Magyar Nemzeti Bank? Mit is jelent ez a függetlenség? Mi ennek a tartalma?

És most engedjék meg, hogy újból Meir Khon professzor úr már említett művéből idézzek.

 

(17.30)

Igaz, az idézet az Egyesült Államokra vonatkozik, de azért látni fogják majd, illetve hallani fogják, hogy nagyon jól adaptálható a magyar viszonyokra. Mondanám az idézetet: "A FED jelenlegi függetlensége jó dolog-e vajon? Néhány közgazdász úgy véli, hogy nem. Naiv dolog volna úgy elképzelni a FED-et, hogy önzetlenül a közjó megvalósítására törekszik. A FED önös érdekekkel is rendelkező szakapparátus, amely nagyobb hatalom és presztízs elérésében érdekelt, és a közjóval szemben valószínűleg ezeket az érdekeket részesíti előnyben." Aztán pár sorral tovább, újból idézem: "Milton Friedman például hosszú ideje amellett érvel, hogy a FED-et nagyobb mértékben kell felelősségre vonhatóvá tenni intézkedéseiért. A FED céljait világosan meg kell fogalmazni, s teljesítményét annak megfelelően kell megítélni, hogy mennyire sikerül megvalósítani a szóban forgó célokat. Ha nem sikerül elérni a kitűzött célokat, akkor a kormányzókat el kell bocsátani. Friedman még azt is fölvetette, hogy a FED-et a kincstár hivatalává kellene tenni. Ilyen esetben a gazdaságpolitikai kritikáknak mindössze egyetlen címzettje lenne, a jelenlegi gyakorlat mellett a dolgok rosszra fordulásakor a FED és a kincstár egymásra háríthatja a felelősséget."

Milton Friedman egyébként a monetarizmus atyja, kedves képviselőtársaim, és a hazai liberálisok kedvenc Nobel-díjas közgazdásza, megfellebbezhetetlennek kikiáltott elméleti szakembere. Úgy gondolom azonban, hogy a Magyar Nemzeti Bank ellenőrizhetőségének kérdésében nekünk nincs szükségünk friedmanokra, enélkül is könnyen belátható: ha egyszer a következményeket viselnie kell a társadalomnak, akkor a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzésének megszervezése a mi dolgunk, tisztelt képviselőtársaim, már csak a tulajdonos jogán is! A Magyar Igazság és Élet Pártja ehhez ragaszkodni fog.

Új, de kapcsolódó témaként kell elmondanom, hogy én tulajdonképpen nem csodálkozom a sorozatos bankcsődökön, brókercsődökön, az ebből eredő állandósult konszolidációs igényeken és nyomáson. Két oka is van ennek. Az egyik állami hatósági ellenőrzés hiányossága vagy ha úgy tetszik, csődje hazánkban és ehhez kapcsolódóan a Pénzügyminisztérium korábbi vezetésének rendkívül furcsa, szinte érthetetlen magatartása. Elképesztő az a lazaság, amit ezen a téren tapasztalhattunk. Itt senki nem felel semmiért, ha egyszer a hatalomban érzi magát? Gyökeres változásra van szükség!

A másik - és ezért kezdtem el erről beszélni - a Magyar Nemzeti Bank szerepe. Jó és általánosítható példa erre a Postabank-ügy, de akármelyik másik is. A helyzet kialakulásában a tőke és a megkövetelt tartalék szabályozása és aránya révén, valamint a leszámítolási ablak révén észre kell vennie a közelgő csődöt a Magyar Nemzeti Banknak és nemcsak pillanatnyi mentésben kell részt vennie, hanem azonnal és keményen kell fellépnie és jeleznie, hogy itt valami durva baj van. Ez azonban nem történt meg. De hogyan is lehetne ezt a Magyar Nemzeti Banktól megkövetelni vagy számon kérni? Hiszen látjuk, tudjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank még a saját cége körében sem képes idejében beavatkozni. Szomorú, de jellemző, egy újságcikkből kellett arról értesülni, hogy az MNB bécsi bankjának az újságcikk szerint 80 milliárdos vesztesége van - vagy több, ki tudja. A legszomorúbb az egészben az, hogy amikor a múlt héten a számvevőszéki bizottság tárgyalta az MNB helyzetét, akkor erről a témakörről nem vagy alig lehetett információt kapni, azt is csak úgy, hogy szigorúan titkosnak minősített anyagot kaptunk, amit zárt ülésen tárgyaltunk.

De, tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt képviselőtársaim, egy "a" betűt nem találtam az egész anyagban, ami indokolná a titkosítást. Természetesen a titkos anyagból nem idézhetek, mert titoksértést követek el. Nos, ezért az újságcikkhez kell fordulnom - ami egyébként ott le van írva, ezerszer inkább titkosnak lenne minősíthető -, és abból a következőket tudjuk meg: 1998. október 21-én e témakörben már folyt megbeszélés az Országgyűlés költségvetési bizottságában. Gondolom, ez is szigorúan titkos volt, mert én erről például nem tudok semmit, az újság viszont igen. Eszerint Surányi úr elmondta, a deficit hosszú időn keresztül halmozódott fel, és igyekeznek a veszteségek fedezetét a Magyar Nemzeti Bank mérlegében megteremteni. Kérem, ehhez tulajdonképpen kommentár sem kellene, de azért kommentáljuk! Ha a veszteség hosszú időn keresztül halmozódott fel és ezt a Magyar Nemzeti Bank vezetői is tudták, akkor vajon miért kellett megvárni, hogy az 5-10-20 milliárdos veszteség 80-100 vagy ki tudja, hány milliárdos vesztességgé dagadjon? Miért kellett megvárni azt, hogy ezt a céget most már az Úristen sem veszi meg, még ingyen sem kell senkinek?

Aztán, hogy a veszteség fedezetét a Nemzeti Bank mérlegében megteremtik. Már ugyan miből? Úgy, hogy közvetve vagy közvetlenül elszámolják a költségvetéssel mindnyájunk pénze terhére. De ezekhez az ügyekhez legalább két fél kell, az MNB elnöke és a pénzügyminiszter. Az 1750 milliárdos adósságcseréhez ugyancsak ez a két fél szükségeltetett. Hát mi ez? Vagy tán épp ezért ilyen titkos minden? Emlékezzenek csak vissza arra, hogy az első postabanki ostrom idején és közvetlenül utána miket nyilatkoztak! Gondoljanak Medgyessy úr nyilatkozataira! Az MNB elnökének nyilatkozatára! A pénzügyminiszter közigazgatási, politikai államtitkárainak a nyilatkozatára! Hogy minden rendben van, pillanatnyi dolgokról van itt szó, semmi probléma nincsen. Aztán később eljutottak odáig, hogy igen, azért pénzt kell kapnia a Postabanknak. Akkor kérdezték Medgyessy úrtól, hogy mi ez, újabb bankkonszolidáció? Azt mondta, annak nevezik, aminek akarják. Kell minősítenem ezeket a megjegyzéseket és mondatokat?

A folyamatos mellébeszélések, a titkok fátylával borított ügyek és féligazságok az egyik oldalon, a másik térfélen 10 millió ember pénze folyik ezernyi lyukon, de még kérdezni sem szabad, hogy hová, kikhez és miért. Vegyük tudomásul, higgyük el, mert a mutatók egyébként javulnak! Ez igen! A Magyar Igazság és Élet Pártja nem osztja ezt az álláspontot. A magyar népnek ugyanis elege van a folyamatos ködösítésből és örökös ígérgetésből és az örökös fizetésből is. Ezért a következőket javasoljuk:

Hivatott ellenőrző apparátus világítsa át az MNB több évet átfogó gazdálkodását, és a jelentést tárgyalja meg a parlament. Az MNB gazdálkodását és egyéb bankfunkcióit, amelyet a jelenlegi jogszabályok is az Országgyűlés ellenőrzési hatáskörébe utalnak, rendszeresen ellenőrizze az Állami Számvevőszék, és a jelentéseket a képviselők tárgyalják meg. Ennek feltételeit haladéktalanul meg kell teremteni. Meg kell vizsgálni a hatósági felügyeletek működését és haladéktalanul meg kell szervezni, jogszabályilag megalapozni a folyamatos és hatékony ellenőrzést, és ezt számon is kell kérni.

A Magyar Nemzeti Bank éves monetáris irányelveit a költségvetés irányelveivel együtt a vonatkozó évet megelőzően tárgyalja meg az Országgyűlés. Ennek keretében azt is vizsgálni kell, hogy a nemzet érdekei, a kormány meghirdetett gazdasági és társadalompolitikai törekvései hogyan kapnak támogatást a monetáris politikán és a költségvetésen keresztül, hol, milyen természetű akadályok lebontására kell törekedni a siker érdekében. Vizsgálja meg az ÁSZ az 1750 milliárd forintos deviza-adósságcserét tartalmilag is, az összetétel valamennyi elemét részleteiben és jelentését tárgyalja meg az Országgyűlés! Gondoskodjék a kormány arról, hogy a statisztikai adatszolgáltatás terjedjen ki a multinacionális cégek teljesítménye nélküli mutatók bemutatására, feldolgozására, közlésére!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képviselőtársaim! Mindezek után itt van ez a bizonyos országgyűlési határozati javaslat, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke írta alá, amivel én és mi, a Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselői nem tudunk mit kezdeni. Remélem, az elmondottak után önök se látják ilyen felhőtlennek a világot!

 

(17.40)

Hozzá szeretném tenni, és ezt mindenképpen hangsúlyoznom kell, a Magyar Igazság és Élet Pártját, személy szerint engem, semmilyen személyes indulat, egyéni érdek, elfogultság nem fűt. Éppen az objektivitás, a demokratikus véleményalkotás követeli meg az átláthatóságot, a törvényes rendet, az ellenőrizhetőséget. És ugye, bennünket azért küldtek ide, hogy ennek a legjobb tudásunkkal eleget tegyünk; ezt szeretnénk. És ha idáig el is jutunk, akkor szabadultunk majd meg, akkor mondhatjuk, hogy megszabadultunk az 50 éve belénk rögződött hibás reflexeinktől, akkor esik majd le a hályog a szemünkről, addig csak Kosztolányi Dezső kis verse szerint vagyunk hivatalnokok, idézem: "Öreges a baktatása, a kezében aktatáska, olyan mint egy vak tatácska." Mi lássuk fától az erdőt is! Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
49 146 1999.02.11. 1:00  111-187

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Stabilitás, elhangzott itt többször is, Bauer képviselő úr részéről is, de a monetáris politikáról szóló anyagban is. Ez úgy néz ki, hogy tízmillió, ezen belül hatmillió nyomorba züllesztett ember hátán a nemzeti vagyon és a belső piacok jelentős részének elvesztésével a magyar ipar, kereskedelem, mezőgazdaság szétverésével, minden magyar teljesítmény elfojtásával, naiv magyar emberek rendszeres kifosztásával valósult meg. Ez gazdaságpolitika? Ez a pénzügyi mutatók fetisizált, öncélú, stabilizációja és stabilitása! Kit, mit és hogyan védett mindez? Ha ez továbbra is így folytatódik, igen nagy baj lesz, bérmunkás és pincér nemzetté válunk, nem hiszem, hogy ezt akarjuk. (Taps a MIÉP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
49 168 1999.02.11. 0:50  111-187

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ez nem fog tartani két percig sem. Igen tisztelt képviselőtársam, Keller úr, a Bokros-csomag egyik nagy vívmányának lett nevezve az, hogy javult a fizetési mérleg állapota. Aztán kiderült az, hogy persze, hoztak egy intézkedést, amelynek következtében muszáj volt neki javulni, és utána elindul ugyanaz a folyamat, amely előtte volt. Mert az folyik most pillanatnyilag, kérem szépen! És ezt nem elég megállapítani és nem elég monetáris eszközökkel belenyúlni, az okait kell feltárni, kérem szépen! Mert Kosztolányi Dezső kimeríthetetlen, erre is azt írta, hogy "Csodálkozol a kokainistán? Gondolkozz az okain is tán!" És akkor majd rá fogunk jönni.

Köszönöm. (Ifj. Hegedűs Lóránt tapsol. - Derültség a MIÉP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
57 16 1999.03.23. 5:05  15-19

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az Európai Unió bizottságának lemondása, amit frakcióvezetőnk tegnap napirend előtti felszólalásában is megemlített, olyan tény, amely mellett nem lehet elmenni szó nélkül, és az Országgyűlés sem engedheti ezt meg magának. Ez ugyanis olyan válság, amelyik magát az Uniót ugyan nem veti szét, de az új tagok felvételének a kérdését, akár tetszik nekünk, akár nem, a beláthatatlanul hosszú, bizonytalan távlatba állítja. Ha pedig a magyar közvélemény az elégtelen tájékoztatás miatt, a Magyar Országgyűlés az oda nem figyelés miatt, a kormány pedig pusztán az európai megfelelés érdekében ezt a tényt nem érdeme, fontossága és következményeinek súlya szerint kezeli, akkor jóvátehetetlen hibát követ el.

Innentől kezdve ugyanis felesleges minden fillér, amit az európai csatlakozásunk érdekében a közös európai kalapba beledobálunk! Felesleges és idő előtti minden olyan megszorítás, amelyet magunk, iparunk, mezőgazdaságunk, kereskedelmünk ellenében ígérünk és alkalmazunk az európai csatlakozás reményében, mert ebből a csatlakozásból a következő évszázad első tíz évében bizonyosan nem lesz semmi! Az a Bizottság ugyanis, amelyik ezt a csatlakozást a részes államok és kormányok fölött, sokszor azok akaratával szemben szorgalmazta, amelyik tervezte és hajtotta mielőbbi felvételünket, az elbukott és megbukott, mégpedig sűrű, hajókötél vastagságú korrupciókötelekben - a korlátlan piac és a dereguláció nagyobb dicsőségére.

Az Unió ettől természetesen megmarad. Megmarad magának, és egészen addig megmarad, amíg megteheti, hogy mindent kihasznál a közvetlen környezetében, amellyel enyhítheti a saját gondjait, amelyek szintén súlyosak.

Képtelenség, hogy a szegény, kirabolt, katasztrófák sújtotta Magyarország egy évtizedes ácsorgás és idomulás után, termőföldjének, iparának, kereskedelmének átengedésével, értelmetlen alakoskodással, nettó befizetőként várakozzék még egy évtizedig, teljes bizonytalanságban! Álljunk meg hát! Halljunk szót végre! Mondjanak bizonyosat! Döntsék el a saját belső ügyeiket, és hagyják abba az üres ígérgetéseket! Ha pedig most másra nem képesek, mondják meg, mondják ki: bevettünk benneteket a NATO-ba, legyen ennyi elég! Elég is!

Ebből az is következik, hogy a hitelfelvételek és kötvénykibocsátások politikájából is elégnek kell lennie! Az a felvetés ugyanis, hogy vegyen fel a kormány vagy az MNB, vagy akárki 2 milliárd dollár hitelt az árvízkárok helyreállítására és újjáépítésre, teljességgel elfogadhatatlan! Erről szó sem lehet! Mert van itt pénz, kérem, mindenre! Hiszen kamatot fizetünk, törlesztünk, bankokat konszolidálunk - mindent fizetünk, amit csak kívülről diktálnak nekünk!

Aztán van itt pénz, bent a magyar bankokban, bent a Magyar Nemzeti Bankban. Azt írja ugyanis a zöld Világgazdaság - egy osztrák lapra hivatkozva -, hogy az MNB nem talál vevőt bécsi bankjára, amelynek 4 milliárd schilling behajthatatlan követelése van.

 

(9.40)

No de akkor ennek a 4 milliárd schillingnek mint fedezeti tőketartaléknak és mint biztosítéknak ott kell lennie Surányi György bankjában, a Central Wechsel und Credit Bankban! Ha nincs ott, akkor csaltak, és akkor büntetés jár érte - mégpedig komoly! Ahelyett, hogy Surányira bíznánk az újabb hitelfelvételt vagy kötvénykibocsátást, hozzák haza azt, ami megmaradt Bécsben a kétes hírű, ellenőrizhetetlen vállalkozásból! A bécsi fiaskót - és ez nagyon szépítő kifejezése a dolgoknak - elszámolásnak, elszámoltatásnak és büntetéseknek kell követnie. A 4 milliárd schillinget forintra számítva ma már közel hússzal kell beszorozni - hála Surányi úr inflációs monetáris politikájának, természetesen. Ezt a pénzt szórták szét az osztrákoknak és a jó ég tudja, kiknek a Magyar Nemzeti Bank által alapított bankban. Ebből, kérem, újra lehet szabályozni a Tiszát, helyre lehet állítani a bel- és árvízkárokat, és munkát lehet adni 200 ezer embernek - és még kölcsönt sem kell felvenni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Így jön össze az európai buborék a magyarok pénzével!

Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
57 244 1999.03.23. 2:23  243-247

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Megint több tízezer embert foszt ki a pénzügyi szektor, olyanokat, akik adózott jövedelmükből, egy élet összekuporgatott pénzéből államilag engedélyezett és felügyelt kötvényeket, nevezetesen a Realbank Rt. R-96 és R-2000 kötvényeiből vásároltak.

Bár a pénzintézeti törvény alapján ugyan a banktartozások elévülhetetlenek, a csődtörvény szerint a hitelezői igénybejelentéseket a felszámolás Cégközlönyben való leközlésétől számított 40 napon belül meg kell tenni, mert ezután örökre elévülnek. Itt tehát egy jogharmonizációs probléma is van.

Ugyanakkor az ÁPTF 1998. július 14-én megtiltotta az akkor még prosperáló Realbanknak, hogy a bank fizessen - egy ismeretlen válogatási elv szerint. Tudniillik az előbb említett kötvényekről van szó. Az ügyfeleknek az érvényes kötvények alapján történt diszkriminatív leválogatása és a két legnagyobb volumenű kötvénycsomag forgalmazásának a betiltása egyben a bank teljes - és azt lehet mondani, szándékos - tönkretételét és csődbevitelét is jelentette. Az ÁPTF-nek ehhez a letiltáshoz nem volt joga, mert ezzel a bank ügyfeleit diszkriminatív módon különböztette meg - a károkozásról már nem is beszélve.

Az OBA az 1998 szeptemberében bevitt tőkéjével tulajdonossá vált, és a felszámolási eljárásban a betétesek helyére állt. Ez is törvénytelen, hiszen nem betétes, hanem tulajdonos, és az OBA-nak éppen az lenne a dolga, az lenne a feladata, hogy védje a betétesek érdekeit.

Mit kíván tenni a pénzügyi kormányzat ebben az ügyben? Hányféle módon lehet állampolgárokat megkülönböztetni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) és aztán kifosztani? Mi folyik, folyhat ebben az országban, egy állítólagos jogállamban? Tűzze a kisember a semmit nem érő kötvényeit a kalapjára?! (Az elnök ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) De hát kalapdísznek is alkalmatlan! Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
62 151 1999.04.13. 3:17  150-156

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Az MNB-nek az 1999. évi monetáris politikai irányelveit áttanulmányoztam. Olyan anyagról van szó, amit az Országgyűlésnek illett volna részleteiben is megvitatni. Ha elfogadjuk azt, hogy az ország mai helyzete kivédhetetlen és szükségszerű folyamatok következménye, valamint azonosulni tudunk a tájékoztatóban megfogalmazott legfőbb céllal, az infláció fenntartható csökkentésével, akkor az anyag szakmai része tulajdonképpen megfelelő lehetne.

A Magyar Igazság és Élet Pártja hazánk mai állapotát azonban nem tekinti kivédhetetlen és szükségszerű folyamatok eredményének, mint ahogy nem is az. Tudjuk, ehhez bizony ostoba, szűk látókörű és gyáva, nómenklatúra-, burzsoá érdekeket képviselő, mameluk beállítottságú állami vezetésre és kormányokra volt szükség; no meg mindezt gátlástalanul alátámasztó médiára. Az inflációt pedig magunknak gyártottuk, azóta is eredményesen küzdünk ellene.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a világon végigsöprő, irányított pénzügyi, gazdasági, politikai áramlatokkal nem lehet hazánknak totálisan szemben állnia. Nem is ezt kérjük számon. Mi a totális önfeladást, a védelmi rendszerek hiányát, az emberek folyamatos, állandó becsapását, félrevezetését, az ország kiárusítását, tudatos rombolását, az adósságcsapda mesterséges fenntartását és a mindenhez tapadó erkölcsi nihilizmust kifogásoljuk.

A kérdés az: változik itt valami, vagy csak a retorika? Miért jogos a kérdés? Az irányelvek szerint a költségvetési és a monetáris politika összehangolt működésére van szükség, de egyidejűleg az állami újraelosztás arányának további csökkentését kell szorgalmazni.

Ez utóbbi igény a költségvetés indokolásában is fellelhető; ott is kifogásoltuk. A költségvetés és a monetáris politika összhangja ugyan alapkövetelmény, de nem úgy, hogy közben a költségvetés a legalapvetőbb feladatainak sem tud eleget tenni. Itt nem összhangról van szó, hanem monetáris terrorról! Ezt a költségvetést, ezt az állami újraelosztást persze ésszerűsíteni lehet, de mérsékelni nem, éppen ellenkezőleg, szerepét lényegesen növelni kellene. Persze, nem feltétlenül az adósság növelése útján, hanem annak felszámolása, kiküszöbölése révén, a nemzeti jövedelmet és vagyont ezerféle módon megcsapoló lehetőségek megszüntetése révén. De más lehetőségek is léteznek.

A kormányzati perspektíva mellett sajnos bekövetkezik a gyarmatstátus, vagyis a régió helytartójává süllyed a mindenkori kormány, hiszen eszköztelen, kiszolgáltatott, zsarolható, kívülről könnyen kézben tartható. És ha az éles ellenállás, szembenállás nem is kérhető számon, a törekvések és szándékok, azok felelősségteljessége és tisztessége, a nemzet iránti elkötelezettsége igen.

Államtitkár úr, ön szerint miért nem tárgyalja az Országgyűlés a monetáris irányelveket? Ez valóban szükségtelen ön szerint is? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a fölszólalási idő leteltét.) Komolyan gondolja államtitkár úr, hogy ez a költségvetés túl bő, lötyögős, feltétlenül szűkíteni kell? (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
62 155 1999.04.13. 0:41  150-156

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Államtitkár Úr! A költségvetés bevételének több mint egyharmadát az adósságszolgálat kamatrésze viszi el ebben az országban. Ezenkívül minden évben gondoskodnak arról, hogy bankkonszolidációk meg egyéb jogcímeken lehetőleg minden oldalról megcsapolják a költségvetést. Tény - nem lehet rajta vitatkozni -, hogy a magyar költségvetés évek óta a legalapvetőbb feladatainak sem tud eleget tenni. Emellett azt előirányozni, hogy a költségvetés szerepe csökkenjen az újraelosztásban, az bűn a nemzet ellen. Nem tudom elfogadni a válaszát! (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 205 1999.05.04. 3:03  204-210

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A monetáris politikai irányelvekben és a költségvetés szöveges indoklásában egyaránt megfogalmazódott az az igény, hogy az állami újraelosztás arányát tovább kell csökkenteni. Ez a felfogás a magyar nemzet, a magyar népesség szempontjából életveszélyes. Miért? Mert a globalizáció és a hozzá rendelt monetáris rendszer elemi érdeke a szuverén államok felbontásával, döntési hatáskörük folyamatos szűkítésével és pénzügyi ellehetetlenítésével kezdődik. A végcél az államok szuverenitásának megszüntetése. A globális világrendnek ugyanis nincs szüksége nemzeti kormányokra, csak régiók helytartóira, akik nagy alázattal hajtják végre, amit kívánnak tőlük, és rendet tartanak a ma nálunk fejlettebb országokban is kialakuló 20-80-as társadalomban - vagyis a kiválasztott elit javára az arctalan tömeggé silányított nép ellenében.

Ez az áhított világrend azonban szerencsére összeomlik, mielőtt megvalósulhatna, ugyanúgy, mint századunk másik, de hasonló célú és közös tőről fakadó nagy hazugsága, a szocializmus építése és a kommunizmus ígérete. Csakhogy nem mindegy, hogy ez a világméretű összeomlás hol, milyen állapotban éri az egyes nemzeteket! Nos, ez a kormányok felelőssége! A kormány feladata ugyanis, hogy minden állampolgára számára biztosítsa a lelki, szellemi és anyagi gyarapodás, az egészség megőrzésének a lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy az oktatás, a művelődés, az értelmes munkából való megélhetés, az egészségvédelem kereteit meg kell teremteni, a finanszírozhatóságát fenn kell tudni tartani. S mindezt nem elég elvileg belátni! Ehhez bizony ma Magyarországon nem az újraelosztás csökkentését, hanem bővítését kell megcélozni. Államiságunk fennmaradása függ ettől!

Mindezeknek megoldása nem várható a korlátlan piactól, a globalizációtól és az ezekhez kapcsolt monetarizmustól. A multinacionális cégek csak az elérhető legmagasabb haszon miatt működnek mindenütt, hazánkban is - ők ezt a gondot nem veszik le az állam, a mindenkori kormány válláról! Ki kell tehát építeni a lokális, átlátható méretű lelki, szellemi és anyagi megélhetés hálózatát, amit egyben az adott helyen mindenki a sajátjának is érezhet.

 

(15.50)

 

Mindezek kiépülését szervezni, ösztönözni, sőt pénzügyileg támogatni kell. Előbb-utóbb, tisztelt kormány, tisztelt pénzügyminiszter úr, dönteni kell: demokráciát, valódi demokráciát és felelős kormányt - vagy a demokrácia látszatát keltő, de valójában helytartói, rendfenntartó apparátust akarunk-e? Önök mit akarnak?

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 209 1999.05.04. 0:58  204-210

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Tisztelt Miniszter Úr! Nem aközött kell párhuzamot vonni, hogy esélyteremtő állam és paternalista állam, avagy libertariánus állam legyen - nem erről van itt szó, kérem szépen! Itt arról van szó, hogy ezt az országot negyven éven keresztül a szocializmus építésének jegyében lerombolták, tönkretették, utána tízegynéhány éven keresztül kirabolták, kiárusították, sárba taposták az emberek becsületét és tisztességét, és egy szétzilált, lerombolt, tönkretett országban élünk - erről van szó! Ezt az országot nem lehet esélyegyenlőség címén finanszírozgatni, itt helyre kell állítani azokat az alapvető intézményeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy ez az ország visszajusson oda, ahol az európai rangsorban egyszer volt!

Ezért nem fogadom el az ön válaszát, miniszter úr. (Taps a MIÉP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 255 1999.05.04. 1:46  254-258

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A 62. számú vasútvonal Barcsról indul, és megy Középrigócon át Villányig mintegy száz kilométer hosszan. A vonal egyes szakaszain már csak 40, illetve 20 kilométer/óra sebességgel lehet haladni. A pécsi igazgatóság vezetője azt nyilatkozta az elmúlt években a Somogyi Hírlapban és a Dunántúli Naplóban, hogy Harkány és Középrigóc között a vasúti közlekedést fel lehetne cserélni autóbuszokra, a vonalrészt pedig át kell építeni kerékpárútnak. Ezt a szemléletet átvette a Dráva-völgyi Regionális Vasút vezetője is, akihez az említett vonalrész vezetése tartozik. A vezérigazgatóság műszaki igazgatóhelyettese pedig azt nyilatkozta, hogy aki az ormánsági vasútra csak egy forintot is mer költeni, azt 24 órán belül elbocsátják.

A 62. számú vonalat a század elején építették, azóta sem volt ilyen nagyarányú fejlesztés az Ormánságban. Egy közeli vonal fejlesztésére Pécsvárad és Palotabozsok között 100 milliót kapott az igazgatóság, de fejlesztés helyett vonatpótló autóbuszok üzemeltetésére költötték az összeget. Az úgynevezett BZ-szerelvény üzemeltetése csak fele ennyibe került volna. Ki érti ezt? Tegyék rendbe - ez a kérés - a 62. számú vonalat a fővonalakról felszedett sínekkel, mert az Ormánságnak szüksége van a vasútra. A vasútellenességet száműzni kellene a közlekedéspolitikából.

Tisztelettel kérdezem, mi lesz a sorsa a 62. számú vasútvonalnak. (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
70 26 1999.05.07. 20:51  1-167

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Ház!

Bevezetésül annak kívánok hangot adni, hogy mindenképpen helyes és üdvözlendő az a törekvés, amely szerint végre előtérbe kerül az államháztartás funkciók szerinti tervezése, illetőleg finanszírozása.

Meggyőződésem, ha lesz erő ennek az átalakítási folyamatnak a végigviteléhez, ha mindezt megfelelő következetességgel foglalják majd rendszerbe, áttekinthetőbb és világosabb lesz az államháztartás egésze mind a tervezés, mind a beszámolás tekintetében. Azonban meg kell jegyeznem, hogy nagy ellenkezésre kell számítani, hiszen ebben az ügyben rengeteg az ellenérdekű fél.

Ezzel párhuzamosan jónak tartom a több évre szóló államháztartási kitekintést, tervezést, és annak állandóan göngyölt újragondolását, karbantartását, tehát magát a módszert. Persze lehetne vitatkozni az időzítésen, de én inkább azon a véleményen, elven állok, hogy egyszer mindent el kell kezdeni - ezt is; akkor is, ha ma esetleg túl sok a zavaró körülmény. Sokkal nagyobb baj, hogy az ebben a tájékoztatóban, ezekben az anyagokban foglaltak tartalmi elemeivel, elvi alapjaival nem tud a Magyar Igazság és Élet Pártja azonosulni.

Az idő korlátozottsága miatt természetesen tudom, hogy a teljesség igényével nem léphetek fel. Bár szinte mondatról mondatra lenne mit vitatni, pusztán a számomra legfontosabb elvi kérdéseket fogom felvetni.

(11.20)

Frakciótársaim majd kiegészítenek. Az elképzelések egyik pillére, hasonlóan a monetáris irányelvekhez, az infláció fenntartható csökkentése. Ez aztán direkt és indirekt módon tulajdonképpen összefügg az egész anyaggal. Az infláció elleni küzdelem és az ehhez kapcsolt monetáris politika tekintetében a következőket kell megjegyeznem.

Ami az inflációt illeti, minden számszerű elemzés nélkül is megállapítható, hogy az utóbbi 10-15 év hazai inflációja és az annyit emlegetett bérkiáramlás között semmilyen összefüggés nincs. Erről csak azok beszélnek, akiknek a jövedelme a magyar átlagjövedelmeknek mintegy százötvenszerese, és ezért ennyire irritáló, sőt nyugodtan ki merem mondani, gusztustalan, amikor erről olyan nagy előszeretettel beszél, mondjuk, az MNB elnöke.

Az infláció nálunk alapvetően két tényezőre vezethető vissza. Egyrészt az árban realizálódó adók, járulékok és vámok, illetőleg a begyűrűző egyéb költségek, mint a 8 százalék garantált haszon az oly bölcsen privatizált energiaszektorban, az indokolatlanul magas kamatlábak, a külföldiek által felvert ingatlanérték és bérleti díjak, és sorolhatnám hosszú ideig. Másrészt a Magyar Nemzeti Bank által alkalmazott forintleértékelési gyakorlat, ezen belül az évek óta alkalmazott csúszóleértékelés hatása. Kétségtelen, ezen felül, de éppen a rossz megoldások alkalmazása miatt van és hat az árnövekedés irányába a köztudatba beépült inflációs várakozás is.

Van még egy tényező, amiről szintén nem szoktak beszélni. Kicserélődött a fogyasztói termékek jelentős hányada hazairól külföldi eredetűre, még akkor is, ha a külföldi terméket belföldön állították elő. Igaz ez a legalapvetőbb élelmiszerektől a szórakoztató elektronikáig majdnem mindenre. Ez ugyanakkor visszahat a magyar termelőkre, akik lassan minden vonatkozásban kiszorulnak a hazai piacról. Mindezek következtében ki kell mondani: az infláció minden évben annyi volt, amennyire beállították a mindenkori kormány tudtával, akaratával vagy passzív tudomásulvételével a globalizáció és a nemzetközi karvalytőke hazai helytartói. Tehát az infláció elleni, úgymond, küzdelem nem más, mint szemfényvesztés.

Hogy valami jót is mondjak: úgy tűnik, a jelenlegi kormány ezt az eddigi játékot nem tűri tovább, bár nem tudom, hogy ez mennyire tudatos. Természetesen a restrikció és a felelőtlen rablóprivatizáció következtében összeomlott magyar gazdaság teljesítménye zuhanórepülést mutatott, ezt tudjuk, aminek következtében átmenetileg, de elég hosszú időre valóban csökkent a termelékenység is, de ezt a bérek és jövedelmek reálérték-csökkenése is követte. Ugyanakkor az infláció és a körülötte kialakult monetáris manipuláció irtózatos károkat okozott a lakosságnak, a nemzetnek, és kizárólag idegen érdekeket szolgált.

Idéznék Meir Kohn professzor úrtól, a "Bank és pénzügyek, pénzügyi piacok" című művéből: "Ha költségoldali infláció esetén a pénz mennyiségének megfelelő bővülése nem kíséri az árak emelkedését, akkor az eladások visszaesnek, és munkásokat bocsátanak el. A fokozódó munkanélküliség miatt megáll a bérek növekedése, s a folyamat így véget is ér." Nos, nálunk nem ért véget, holott egyébként minden más bekövetkezett. Ezért említettem az infláció okaként néhány egyéb tényezőt is. Ezek közül a leggyalázatosabb a forint csúszóleértékelésének folyamata, hiszen itt a gazdaságban lezajló tényleges folyamatoktól teljesen függetlenül, előre meghirdetett időközökben és mértékben, hivatalból leértékelődik nemzeti valutánk. Az idegen tőke pusztán emiatt jelentős extraprofithoz jut, teljes egészében a mi kárunkra. A leértékelésnek ez a módja egyben fenntartotta a Magyar Nemzeti Bank által előre meghirdetett inflációs várakozásnak megfelelő inflációs nyomást.

Volt tehát mi ellen küzdeni monetáris eszközökkel! Hadd jegyezzem meg: régi általános gyakorlat ez. Teremtsél magadnak egy ellenséget, akkor van mi ellen küzdeni, harcolni, és közben senki nem veszi észre, hogy mi is az igazi ellenség, a valódi vész, és így természetesen küzdeni sem tud ellene. Ügyes!

Maga a csúszó-forintleértékelés is egyébként úgynevezett monetáris eszköz. A hazai monetáris gyakorlat hosszú ideje úgynevezett restrikciós, megszorító, korlátozó pénzpolitika. Ilyen politika tartós alkalmazása mellett elvileg és gyakorlatilag nem is lehet keresleti infláció. Erről sem szoktunk beszélni, no meg egy következményről sem: a restriktív pénzpolitika ugyanis minden esetben - és ez törvényszerű - recessziót jelent, visszaesést, hanyatlást a saját hazai gazdaság egészére nézve, és így monetáris politikánk eme remekműve biztosította egyéb, hasonlóan mesterségesen és szándékosan létrehozott tényezők mellett a hazai gazdaság mesterséges tönkretételét, annak érdekében, hogy helyet és teret csináljon a nemzetközi tőke behatolásának, és ezzel egyidejűleg ideológiát teremtsen az eszeveszett és rablóhadjárattá vált privatizációnak.

De részben ez a pénzpolitika indította el a bankkonszolidációs sorozatot is. Mert mit is ír a recesszióról szólva Meir Kohn professzor? "A gazdasági visszaesések, recesszió mindig is üzleti összeomlásokkal és a rossz hitelek elszaporodásával jártak." Persze a hátrányok csak a hazai vállalkozásokat sújtják, sújtották, hiszen a külföldi befektető mindettől független, a saját valutája, a saját bankjai révén. A külföldi befektető ennek a helyzetnek csak a számára kínálkozó előnyeit élvezi.

Mint tudjuk, Surányi úr szerint a csúszóleértékelést és a restriktív pénzpolitikát továbbra is alkalmazni kell - a kormány pedig ehhez bólogat. A makrogazdaság kereteiről szóló tájékoztató egyik részének szövege egyébként stílusában jelentősen eltér a másik két anyagtól. Ez természetesen nem lehet véletlen. Gyanítom, Surányi úr és monetáris céljai állnak emögött. Az anyagban hemzseg a felesleges és rosszul alkalmazott idegen kifejezések tömege, és az önigazolás csúcsa a "prudentia" szó kifacsart változata, mely szerint a Surányi-Bokros duó prudens, ha nem tudnák. Minden oldalon többször is prudens. Sőt, fundamentumaival és aggregát output áldozatokkal együtt is prudens, különös tekintettel az infrastrukturális projektekre és a jelentős transzferekre és a sterilizált intervenciókra és a volatilitásra - ték az unctával certa, erősen recidíva jelleggel. (Sic!) Gratulálok! Csak mindettől sajnos nem lesz igaz az, amit mondanak és amit sugallnak.

Idézet a '99. évi monetáris irányelvekből, ami egyébként lényegében megtalálható a kapott anyagokban is: "Az állami re.. resz... redisz..." Bocsánat! "Az állami redisztribúció... (Kuncze Gábor: Mondj újraelosztást! - Derültség.) további csökkentése a hiány mérséklésével párhuzamosan megnöveli a magánszektor számára elérhető forrásokat, és jótékonyan hat a gazdaság növekedési lehetőségeire". Majd: "Az árfolyamrendszer védelme érdekében az MNB rákényszerülhet az előretekintő reálkamat emelésére, a kamat csökkentése ütemének lassításával vagy átmenetileg kamatemeléssel is. Ebben az esetben a magasabb kamatszint miatti esetleges növekedési áldozatot is vállalja." Majd: "a magasabb reálkamatok ugyanis megnövelik a háztartások megtakarítási hajlandóságát és mérséklik a lakosság hitelvételét". Ez, ugye, durva ellentmondás egész rövid időn belül.

Mi is a helyzet valójában? A költségvetés hosszú évek óta a legalapvetőbb funkcióinak nem tud eleget tenni. Ezt a tényt nem kell bővebben részleteznem, hiszen a bőrén érzi mindenki. Ezért rohad le, megy tönkre az a kevés, ami még úgy-ahogy megvolt, működött. Az útviszonyok, a vasút helyzete, az oktatás, az egészségügy, az ország kulturális színvonala, városaink, falvaink lakhatósága, gondolok itt: víz, csatorna, levegőtisztaság, szemét, épületeink állapota, vízvédelmi rendszereink, hajózás, közbiztonság, élet- és vagyonvédelem, hadsereg, ingatlan- és földnyilvántartás - és napestig sorolhatnánk. Szégyenfolt a Vár állapota, az Országháznak is esélye van arra, hogy ledől egy tornya.

Az ország állapota, kérem, katasztrofális! Ezt a költségvetést, ezt az állami újraelosztást egész egyszerűen nem lehet, nem szabad mérsékelni. Éppen ellenkezőleg: a költségvetés szerepét lényegesen növelni kellene, hogy megállapítsuk egyre mélyebbre való általános lezüllésünket, és elindíthassunk egy talpraállási folyamatot. Persze nem az adósság növelése útján, hanem annak felszámolása, kiküszöbölése, semlegesítése, valamint a nemzeti jövedelmet és vagyont ezerféle módon megcsapoló lehetőségek megszüntetése révén - meg egy alapvetően más pénzpolitika segítségével.

(11.30)

Ez utóbbihoz azonban célra, a cél megvalósításához elhatározásra, megfelelő pénzügyi vezetésre és partneri jegybankra van szükség. Miután pedig, mint azt már előzőleg említettük, nálunk nem keresleti nyomás okozta az inflációt, így ennek semmi köze nincs a költségvetési újraelosztás jelenlegi mértékéhez, vagyis a csökkentési igény okai is egészen máshol keresendők. Hiszen ma az eladósított állam, pusztán a kamatterhek miatt, az egyébként meglévő tényleges lehetőségeinek csak alig kétharmadát tudja az újraelosztási folyamatba bevonni. És akkor még törlesztési kötelezettségek is vannak, meg a restriktív pénzpolitika következtében és a hanyag ellenőrzés miatt konszolidációs kiadások! Akkor miről van itt szó? Ez a kormány is önként, dalolva veszi tudomásul, hogy eszközök hiányában már lassan nem is kormány?

Aztán mit mond még ez a monetáris irányelv, amivel a kormány azonosult ezekben az anyagokban is? Elhúzza a mézesmadzagot: ha csökken az állami újraelosztás, akkor növekszik a magánszektor által elérhető források mennyisége - azaz hitelhez juthat a magyar gazdaság. De szép is volna, ha ez igaz volna - csakhogy erről szó sincs! Az utolsóként idézett részből ugyanis mérföldhosszan kilóg a lóláb, és azonnal megérthető a valóság.

Minden szakmai halandzsa ellenére - vagy amellett - mire is készül az MNB? A reálkamat esetleges emelésére, úgymond, az árfolyamrendszer védelme érdekében. Annak az árfolyamrendszernek a védelme érdekében, amelyet Surányi úr ront le éjjel-nappal évek óta a kreált inflációval, a csúszóleértékeléssel, a kamatpolitikával, a hazai saját gazdaság restriktrív finanszírozásával, az állami veszteségforrások növelésével és számtalan apró, látszólag hasznos vagy annak ideologizált intézkedéssel. Ez igen! Vakulj, magyar! Mellesleg pedig, mint ahogyan az MNB monetáris politikai irányelvei fogalmaznak, a magasabb reálkamatok mérséklik a vállalatok, vállalkozók és a lakosság hitelfelvételét. Persze megint csak a magyarokról van szó, rólunk! Hogy lesz így magyar gazdaság? Az esélyegyenlőség? Az pedig még viccként sem említhető meg!

Aztán elhangzik mindig: vigyázzunk, nehogy túlfűtsük a magyar gazdaságot! Miről beszélnek itt, kérem? Nevetséges! Hogyan érvényesül közben a magyar kis- és középvállalatok helyzetbe hozása, a magyar termelő és szolgáltató szervezetek kiépülése? Hogyan lehet ilyen felfogás mellett foglalkoztatottságot növelni? Sehogy! Kérem, a Fidesz programjában még az volt - idézem szó szerint -: "Ma már nem igaz az a tétel, hogy Magyarországon az állami újraelosztás mértéke túlságosan magas, sőt bizonyos tekintetben csak fokozott állami szerepvállalás ad esélyt az európai modell megvalósítására." Milyen igaz ez, kérem! Hát mi történt akkor?! Az a válasz netán, amit a prudens tájékoztató így foglal össze: "E folyamatok kapcsán a gazdaságpolitikának azzal kell számolni, hogy autonómiája jelentősen csökken, mert a továbbiakban csak olyan célok és megközelítések jelölhetők ki, amelyek egyrészt a globalizációs törvényszerűségeket figyelembe veszik, másrészt teljesítik az EU-tagság elnyerésével járó elvárásokat"? Ugye tetszik tudni, miről van itt szó? Ugye értik? Nem is kell kommentárt fűznöm hozzá.

De azért hadd mondjam: ezt az országot és ennek népét 45 éven keresztül a szocializmus építése ürügyén rombolták le és tették tönkre, utána pedig kifosztották: adósságcsapda, privatizáció, bankkonszolidáció. Lelkileg, szellemileg a sárba taposták, elvették az önbizalmát - még a történelmét is! Hát csicskásnak, pincérnek akarunk mi az Európai Unióba menni? Milyen állapotokat viszünk mi ebbe az Európai Unióba? Hatvan évvel ezelőtt ez a Magyarország az európai népek rangsorában ezerszer különb helyen volt, mint ma!

Aztán a bűvös szavak közé tartozik a "stabilitás" kifejezés is - hiszen ki ne értene egyet a stabilitás fontosságával? Emlékezzenek vissza rá: Horn Gyula is ezzel dicsekedett, hogy megteremtettük az ország pénzügyi stabilitását. Ez így, mondjuk, természetesen nem volt igaz, de a szöveg alkalmas arra, hogy sok monetáris beavatkozást látszólag igazolni lehessen. Csakhogy a már idézett Meir Kohn professzor szerint: "A pénzügyi rendszer stabilitását a stabil és alacsony kamatlábak mozdítják elő." Akkor pedig éveken keresztül miről beszéltünk? És most, most miről beszélünk?

A Magyar Nemzeti Bank, mint azt már bemutattam, titokban kamatemelést készít elő, s a kormány ezzel egyetért. Akkor mit stabilizálunk? Zavart és eklektikus pénzpolitika ez - de nem véletlenül! Ezekkel az önmagukkal is ellentmondásban álló, zavaros, szakmai tolvajnyelven írott, prudens anyagokkal Surányi úr gyakorlatilag felhatalmazza önmagát, hogy azt csináljon, amit csak akar! Igazán úgy gondolja a kormány, hogy ezek mozdítják elő a magyar érdekeket? Nem lennének ennél fontosabb dolgaink? Nem kellene a privatizációt felülvizsgálni és korrigálni, amíg még lehet? Nem az adósságállományt kellene egyszer alaposan átvilágítani, és persze végre nyilvánossá tenni, különös tekintettel az MNB 1750 milliárdos, költségvetésre testált csomagjára? Nem kellene egyszer legalább elszámolni? Miért félnek a nyilvánosságtól?

Nem az ország és a lakosság állapotával kellene inkább foglalkozni, miközben persze arra sem ártana rámutatni, miért olyan, amilyen? Nem kellene levonni azt a konzekvenciát, hogy ezt így, ahogy eddig csináltuk, nem lehet tovább folytatni? Bizonyára nem a válasz, legalábbis az anyagokból ez derül ki.

Akkor folytatom én! Helyes gazdaságpolitikai lépés volt például az élelmiszeripar privatizációja? Jó ennek az országnak az, hogy sorra bezárnak cukorgyáraink, növényolaj-ipari üzemeink, konzervgyáraink, húsipari feldolgozó üzemeink, hogy ezzel ezrével döntik nyomorba a dolgozókat és a mezőgazdasági vállalkozókat? Ezzel is növelve a munkanélküliek számát, akikről egyébként botrányosan hamis statisztikákat közlünk? Vagy továbbra is a szakértelem csúcsának tekintik az energiaipari privatizációkat, beleértve a garantált 8 százalékos hasznot is? Tudják önök, hogy mi mindent lehet költségként elszámolni akkor is, ha fel se merül?

Siránkozunk azon, hogy mennyi pénz áramlik kifelé az országból, és nem akarjuk észrevenni: hát ezt építettük bele a rendszereinkbe! Arról a pénzről pedig már nem is beszélve, amelyik egészen más, örökre rejtve maradó módokon kerül ki az országból! Nemcsak az anyag, elvtársak, a pénz is megmarad, csak gazdát cserél! Nem lenne jó ennek utánanézni?

Aztán megint a GDP: tessék már egyszer kimutatni a valódi nemzeti bruttó terméket, hadd lássuk, mit ér minden, ami magyar! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Az önök GDP-je a 10-15 évvel ezelőttit érte el: hol tart a valódi nemzeti bruttó össztermék? Lejárt az időm (Derültség.), pedig mint mondtam, minden mondattal vitatkozni lehetne (Kuncze Gábor: Önvallomás!), de nem tudom tovább folytatni - az elnök úr csönget.

Tisztelt polgári Kormány! Szíveskedjenek azért ezeken a felvetéseken elgondolkodni! (Az elnök ismét csenget.) Félő, hogy amennyiben nem változik a kormány véleménye és szemlélete, a MIÉP frakciója nem tudja támogatni a törekvéseiket. (Kuncze Gábor: Csak nem? Ne idegesíts! Koalíciós válság! - Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
70 48 1999.05.07. 1:46  1-167

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb elhangzott a tartalékok kérdése, hogy az anyagban van tartalék. Aztán elhangzott az is, hogy vajon a külföld megítélése milyen, mármint a külföldiek megítélése és ítélete Magyarországról. Ehhez szeretném hozzáfűzni a következőket: az anyag tartalékként kezeli, hogy tovább kell liberalizálni. Na de hát, tisztelt hölgyeim és uraim, mit? A föld következik? (Dr. Kis Zoltán: Az már elkelt!) Ja, ezért kell megutáltatni a magyar paraszttal, ugye? (Dr. Kis Zoltán: Az is megtörtént!) - a mezőgazdaságot és az állattenyészést.

Aztán ilyen tartaléknak lehetne tekinteni - de erről nem ír az anyag - a barterkereskedelmet. Kérem, tudom, hogy ez egy retrográd nézet, nem is tartom olyan fontos ügynek, de azt nem értem, hogy miért kell erőnek erejével megakadályozni azt, hogy a felesleges készleteinket a barterkereskedelem útján értékesítjük. Azért nem értem ezt, mert a nálunknál ezerszerte gazdagabb Svájcnak, mondjuk, ez megéri, sőt mi több, még olyan központi szervezete is van, amely a barterügyleteket bonyolítja.

(12.00)

Nekünk ez nem kell! Ezek szerint mi gazdagabbnak érezzük magunkat, mint Svájc!

A harmadik tétel a külföldi megítélés. Kérem, tisztelt hölgyeim és uraim, ha mi mindig csak arra figyelünk oda, hogy a globalizáció urainak, a monetaristáknak, az európai uniós kibiceknek feleljünk meg (Közbeszólások az MSZP soraiból: Jaj!), és semmit nem törődünk azzal, hogy közben velünk, velünk, magyarokkal mi lesz, akkor nagyon nagy baj van, akkor ez a kormány nem magyar kormány. Ezt tessék tudomásul venni! (Zaj. - Közbeszólások: Hú! Akkor mi? Francia? Kínai? - Elmondtad az összes...)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
72 14 1999.05.25. 4:46  13-17

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Kormánytagok! Képviselőtársaim! Hazánk a pénzügyi botrányok folyamatos sorozatának országa lett. Nap mint nap szembesülünk valamilyen sokkoló hírrel, és ezek vége mindig ugyanaz: a kárvallott közvetve vagy közvetlenül a magyar nép, a magyar nemzetgazdaság.

Sokat és sokféle módon loptak, raboltak el tőlünk az elmúlt 50 évben, de az olyan szemérmetlen, gátlástalan fosztogatás, mint amilyen a privatizáció ürügyén és a sorozatos bank-, értékpapír- és egyéb pénzügyi csalássorozatok keretében történt és történhet mind a mai napig, az példátlan! A legutóbb kipattant botrány most már egyértelműen a Magyar Nemzeti Bankra, a nemzetgazdaság központi bankjára irányítja a figyelmet. Már az eddigiek során is felmerülhetett volna az MNB felelőssége, hiszen tessék csak elolvasni az 1991. évi LX. törvényt a jegybanki ellenőrzésről, vagy a jegybank és az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet kapcsolatáról.

A CW Bank kapcsán a felelősség kérdése közvetlen módon vetődik fel. És mi történik? Surányi úr nyilatkozgat. Úgy tesz, mint egy kívülálló igazságosztó. Megbíz és fizet vizsgálatokat, és különféle megállapításokat ő értékel, és ő állapítja meg, hogy történt-e egyáltalán valami. Elképesztő! Ilyen is csak nálunk történhet meg, mert itt a főnök, úgy látszik, nem felel semmiért.

Ha ezt 1996-ban teszi meg, rendben is volna. De három évig mit csinált? A már hivatkozott törvény értelmében az MNB élén elnök áll. Az MNB-re háruló feladatok ellátásáért, az MNB működésének irányításáért pedig az elnök felelős. Bizony ám, az egészért úgy, ahogy áll! Aztán a ködösítés az összeg körül: 60-70 milliárd forintos veszteségről van szó, mondják. Dehogy ennyiről! Csak amit tényszerűen tudunk az előző évek miatt: már körülbelül 160 milliárd forintnál tartunk. És amiről még nem tudunk! Mert ugye csak azt tudjuk, amit Surányi úr megenged! Egyébként minden más banktitok, üzleti titok, államtitok. Aztán a veszteség - mondják - 1990 és '96 között keletkezett. Igen? '96-ban az osztrák felügyelet 1 milliárd schillinges hiányt állapított meg - ma 4 milliárdot. Hogy van ez? Itt valaki akkor nem mond igazat!

A másik ködösítés: az MNB már korábban is intézkedett, leállított és leváltott különböző vezetőket a bécsi banknál. Ó kérem, nézze már meg valaki, hogy például Paul Auerbach úr - ahelyett, hogy bíróságra került volna - mit kapott végkielégítésként kézbe, illetve Venezuelában lévő privát cégeinek mit utaltak át! Aztán milyen biankó általános kezességvállalási nyilatkozatot adogatott az MNB vezetése a CW Bank veszteségei vonatkozásában ahelyett, hogy feltárták volna a tényleges helyzetet?!

Tisztelt Kormány! A magyar népnek elege van abból, hogy a vérével és verejtékével létrehozott javak rafinált csalók kezén, kézen-közön eltűnjenek, és még felelős se akadjon! Majd akik a javakat ellopták, ránk erőltetnek egy Bokros-csomagot, hogy tovább sarcoljanak. Jelentem innen alulról, hogy nekünk, bennszülötteknek vészesen fogy a türelmünk. A Magyar Igazság és Élet Pártja nevében felszólítom a tisztelt kormányt, tegye végre egyértelműen rendbe a magyar pénzügyi világot, ne tűrje el tovább az egész országnak, népünknek szemérmetlen kifosztását, lépjen fel ez ellen teljes erővel és elszántsággal!

Képviselőtársaim! Ez a parlament évek óta megakadályozza azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrizhesse. Még azzal sem éltek, hogy azokat az ellenőrzéseket elvégeztessék, amelyekre a törvény ma is felhatalmazást ad. Nem kellene elgondolkodni ezen?! Tudják, bűnösök közt cinkos, aki néma. Hát még az, aki magatartásával segít a közös vagyon fosztogatóinak! Mi itt mindnyájan felelősek vagyunk, ha továbbra sem történik semmi! Mutassuk meg végre, hogy hazánk jogállam, nincs törvény feletti személy, törvény feletti csoport! Bizony, mondjuk ki, a főnök is felelős. Különben, sajnos, joggal tartanak bennünket egyesek birkanépnek.

Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
73 122 1999.05.31. 6:08  21-125

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! A mai vitadélutánon állandóan az okozatokról, a következményekről beszélgettünk, és mindenki a maga szája íze szerint azt kereste, hogy az adott következmények alól milyen úton lehet vagy nem lehet kibújni, vagy melyik út a megfelelő, vagy melyik út a nem megfelelő.

Azt hiszem, az a véleményem, hogy az okozatok hínárjából nem lehet kilépni, csak akkor, ha az okról beszélünk. Úgyhogy engedjék meg nekem - bár ezt nem először teszem, hiszen már sokszor elmondtam -, hogy most ennek a vitának a kapcsán is megpróbáljam igen röviden összefoglalni az ezzel kapcsolatos véleményemet.

Kérem, a ciklikusan ismétlődő egyensúlyi problémák, ha változatlan gazdaságpolitikát és változatlan pénzügypolitikát tételezünk fel, kizárólag és csak Bokros-Surányi-módon kezelhetők. Persze ezek mindig tüneti kezelések, így hatékonyságuk egy-két, maximum három évre korlátozódik, aránytalanul nagy társadalmi áldozatokkal járnak, és lényegileg nemhogy nem jelentenek megoldást, ciklikusan és folyamatában ezek egyre kiélezettebb válságokat indukálnak.

Annak idején a programja alapján úgy tűnt, hogy ezt talán bizonyos mértékig felismerte a Fidesz. Most azt kell mondanom, hogy úgy látszik, valójában nem ismerte fel. Nem ismerte fel azt, hogy a teljesen egyoldalúan folytatott gazdaságpolitika törvényszerűen szüli újra és újra ugyanazokat a problémákat. Ez van bekódolva a nyolcvanas évek vége óta folytatott gyarmatosító jellegű, kívülről diktált gazdaságpolitikába, pénzpolitikába, annak kvázi génrendszerébe. Ezt tessék megérteni! Ez a természetes fejlődése ennek! Ebből a folyamatból ki kell tudni szállni, mert enélkül nincs talpraállás, nincs felzárkózás. Ellenkezőleg: egyre reménytelenebbé válik a bennszülött lakosság helyzete.

Mert miről van szó? Nem lehet az ország egész jövőjét csak és kizárólag a külföldi tőke beáramlására alapozni, és mindent ettől függővé tenni, ennek alárendelni. Így a kormány zsarolhatóvá válik, és ha egyszer azzá vált, keményen meg is fogják zsarolni.

Sokszor, sokféleképpen elmondtam már, és említettem már azt, ami lényegében gyönyörűen megmutatja az ellentmondást, hogy hogyan alakul az annyit emlegetett GDP. És tessék már egyszer megnézni, hogyan alakul emellett a nemzeti össztermék! Tessék már egyszer megnézni, hogy így zuhant le, és azóta évek óta stagnál!

Kérem szépen, tudomásul kell venni, hogy legalább olyan mértékű belső saját teljesítménynövekedésre van szükség hosszabb távon, mint amit a külföldi befektetések eredményeként várunk. Ehhez ma már az esélyegyenlőség, tisztelt Pénzügyminisztérium, kevés. De az sincs, és itt van a kutya elhantolva!

(19.20)

Ha ezt a tisztelt kormány nem képes megérteni vagy nem akarja megérteni, akkor bizony elveszítjük hazánk felett az uralmunkat! Ezt tessék tudomásul venni! Ezért kell növelni az állami újraelosztást, ezért kell sürgősen megváltoztatni a restriktív pénzpolitikát, ezért kell sok mindent felülvizsgálni: például a privatizációt, de akár azt is mondhatnám, hogy a dereguláció folyamatát, hogy meddig lehet még folytatni, a monetáris politikát, és még folytathatnám, az adósságállomány kezelését és még sok mindent. Egyébként iskolapélda erre, hogy mennyire ordítana a szükségessége ennek a felülvizsgálatnak: nézzék meg az élelmiszeripar olyan csodálatos privatizációjának az eredményét, mint amit végrehajtottak! Lassan ott tartunk, hogy még a baracklekvárt is importból fogjuk beszerezni! A vajból, a margarinból, a tejszínből, a húsból, a cukorból és még a kamillateából is import útján fogunk kapni valamit - ha kapunk még valamit.

Tessék elhinni, ezen áll vagy bukik az is, hogy meddig lesz egyáltalán döntési lehetősége egy magyar kormánynak! Mikor válik rendfenntartó helytartóvá - erről is beszéltem már -, pojácává, nullává, és meddig tud még egyáltalán valamit tenni a saját országának népéért? Ez, kérem, mindennek a lényege, ezt kellene végre egyszer megérteni. Utána pedig vállalni kell, hogy ebbe az irányba megtesszük az első lépéseket is; előre és nem hátra. Ez nem könnyű, ezt tudjuk, de el kell kezdeni a folyamatok ésszerű átrendezését.

Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP és a FKGP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
79 127 1999.06.15. 2:03  126-134

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! A CW Bank-ügyben is Surányi úr kezében futnak össze a szálak. Ő fizeti és értékeli a vizsgálatokat, dönti el, kit terhel, kit nem felelősség, van-e egyáltalán ügy vagy sem. Állításait mindenki ismerheti a sajtóból.

Nézzük az elhallgatott tényeket! 1990-ben kinevezi CW-vezérigazgatónak Makai Imrét, aki a nyolcvanas években alapszervi párttitkáraként alapozta meg szakmai karrierjét. Jól érezte magát Bécsben, és hozzáértés híján az osztrák helyettesekre bízta az érdemi munkát. Most Surányi úr, majd ha úgy dönt, feljelenti. Mentesül minden felelősség alól a felügyelőbizottság, ahova '91-ben Surányi úr kinevezi Hárshegyi Frigyest elnöknek, '96 végéig az is marad. Nyilatkozata szerint akkor 13-15 milliárd forint volt a behajthatatlan követelés. '95 nyarán már Surányi újból elnök. Hogyan lett közben ebből 70 milliárd?!

De ártatlan az fb, hiszen '95-ben Surányi beülteti oda azt a Riecke Wernert, akiből a Horn-kormány alatt alelnököt csinált és ma is az.

(14.00)

Bár törvény írja elő, Surányi úr három és fél éve nem értékesíti a CW Bankot. Ezzel az anyagi káron kívül elszabotálta a törvény végrehajtását is. Vajh' miért? A jelenlegi vezérigazgatót, Láng László elvtársat szintén Surányi úr nevezte ki. Fő a megbízhatóság! Most ő szervezi a bank eladását. De bebizonyítottuk, és senki nem cáfolta, rossz diagnózis és terápia alapján a monetáris politika a magyar nemzet kárára idegen érdekeket szolgált. A bankkonszolidációs és egyéb pénzügyi botránysorozatban az MNB rendre elmulasztja a törvényi kötelezettségeit. Nincs feltárva, miért nem fizet elvárható mértékű nyereséget a költségvetésbe az MNB. Titok és gyanú lengi körül az úgynevezett devizaadósság-cserét, és úgy mellesleg, eltűnt Magyarország aranykészlete.

Folytathatnám még, de mi kell még? Meddig sérthetetlen és törvények felett álló a Magyar Nemzeti Bank elnöke? (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
79 131 1999.06.15. 1:16  126-134

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Tisztelt Miniszter Úr! Ugye, amikor 70 milliárdról beszélünk, mind a ketten tudjuk, hogy az már legalább 140. Ezt, ugye, tudjuk. Azután, kérem szépen, senki nem beszélt még - mert, ugye, nem volt időm itt felsorolni -, de mondjuk meg kellene egyszer nézni, hogy mi a szerepe a Nemzeti Banknak a Kajmán-szigeteki, meg a különböző egyéb off-shore cégek alapításában. Milyen pénzből, kinek a megbízásából finanszírozta ezeket? Milyen alapon tulajdonos vagy résztulajdonos ilyen különböző off-shore cégeknél? És napestig sorolhatnám.

Itt nem az a kérdés, hogy mit ír elő a jogszabály! Itt az a kérdés, hogy ki a tulajdonosa ennek a Nemzeti Banknak. És ha a tulajdonos megvan, akkor annak a tulajdonosnak pontosan azért, mert nemcsak a saját pénzéről, hanem az egész ország pénzéről van szó, kutya kötelessége utánajárni minden egyes témának! Ezzel tartozik önmagának és az egész magyar népnek!

Egyébként értettem a válaszát, értem. Annak örülök egyben, hogy talán egyre több ember kezdi már megérteni, hogy miről is van itt szó.

Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
81 213 1999.06.22. 3:23  212-218

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Mint köztudott, a West End létrehozásának ötlete a MÁV Rt. vezérkarától ered. Úgy hírlik, Tömpe-Sipos-Urbán elvtársak mesteri hármasa az ötletgazda. Indult az ügylet 3,8 hektáron, azután 5,3 hektárra nőtt, és ma úgy tűnik, hogy az étvágy csillapíthatatlan - ki tudja, mi lesz a vége. A Demján Sándor nevével is fémjelzett TriGránit Rt. - vezérigazgató Bartha Ferenc - rendelkezik a területtel. Úgy tűnik, hogy a kanadai Much cég pedig a befektető. Jó volna tudni, milyen üzletet kötött a MÁV, és mindebből kinek lesz haszna. Egy dolog biztos, a kanadai csoport teljes állami garancia mellett szerzett hitelből, és nem saját tőkéből fogja a beruházást megvalósítani. A beruházás és a piaci értéken történő majdani hasznosítás így teljesen kockázatmentes - mármint a kanadaiaknak. Mellesleg jegyzem meg, ilyen feltételek mellett magyar vállalkozó is akadna. De hol kap magyar cég ilyen ajánlatot? Saját hazájában biztos nem!

A következőket kérdezem:

Az állomási területek eladása során reális értéken történtek-e az ingatlanhasznosítások? Sikerült-e az így befolyt összegekből valamit a vasúti rekonstrukcióra is költeni vagy annak finanszírozására fordítani? Sikerült-e a pályaudvar részleges felülépítéséből legalább annyi kiegészítő pénzforrást szerezni, hogy a felülépített szerkezet alatt korszerű, a jelenlegi előírásoknak megfelelő vasúti pálya, biztosítóberendezés, utastájékoztatás és a többi valósuljon meg? Vannak-e olyan koncepciók, amelyekben lehetőséget kaphat a hazai kis- és középvállalkozói réteg is? Megalapozott vasútüzemi, utasforgalmi, technológiai vizsgálatok alapján készültek-e a Nyugati pályaudvar vasúti koncepciótervei, hogy a csillogó épületek mellett a vasúti létesítmények is valahogy a kor színvonalán valósuljanak meg?

A Nyugati tér átalakulása, tömegközlekedési súlyának felértékelődése, a vasúti kapcsolatok és az ott ezért megkövetelt biztonsági kérdések komplex kezelést igényelnek. Ezért fontos a szakhatóságok összehangolt munkája az engedélyezési eljárások törvényes végrehajtásánál. Aggasztó, hogy a kivitelezés érvényes építési engedélyek nélkül folyik, a hivatalos aláírások és eljárások megkerülésével, nem először az ilyen nagy beruházásoknál. A kész tények elé állított állami érdekeltség, kötelezettségek viszont mindig hátrányos kompromisszumra kényszerülnek.

Miért a vasúti feladatok elhagyásával alakulnak az építési fázisok? Miért barkácsolják a Ferdinánd-hidat, és a megnövelt, felülépített vasúti terület pénzbeni megváltása megtörtént-e? Ki és hogyan képviseli ebben az esetben a vasút érdekeit? Miért a vasút kényszerül a beruházó által okozott idő- és pénzügyi zavar miatt szakmai visszalépésekre? Miniszter úr... - illetve államtitkár úr, elnézést -, mint a MÁV Rt. alapító tulajdonosi képviselője milyen döntésekkel, közreműködésekkel vesz részt a szereplők számára kölcsönösen előnyös megoldások kialakításában?

Kénytelen vagyok ezeket a kérdéseket feltenni, hiszen olyan nevek állnak e mögött az ügylet mögött, hogy az ember óhatatlanul rákérdez. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
81 217 1999.06.22. 1:04  212-218

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Én nagyon örülnék annak, ha valóban nyugodt lehetnék a tekintetben, hogy itt minden a legnagyobb rendben van az előkészítéstől egészen a már elvégzett munkálatokig és a jövőben elvégzendő munkálatokig. Én erről nem voltam, és tulajdonképpen a válasza révén sem vagyok teljes egészében meggyőzve. Én annak örülnék, ha a minisztérium azért alaposan utánanézne annak az ötlet születésétől napjainkig, hogyan is néz ki ez az egész beruházás, kinek az érdeke húzódik meg emögött.

Leszámítva azt, hogy igen, egy jól sikerült városrész mindenkinek tetszhet és az nagyon jó lehet, azért én tudok arról, hogy az összes kiskereskedő kikérte magának a környéken, és fel van háborodva, a közlekedésrendészet sincs oda az ötlettől, a parkolási lehetőségek nincsenek megoldva. Úgyhogy én nagyon kérem a minisztériumot, hogy szíveskedjék ennek az ügynek egy kicsikét a mélyére kaparni, utánanézni. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Ezt a választ nem tudom elfogadni. Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 37 1999.09.09. 13:18  1-136

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A MIÉP frakciója számára kedvezőtlen időbeosztás miatt most a délelőtti felszólalásomban általánosságban kívánok véleményt mondani a törvénycsomaghoz adott általános előterjesztői indokolás alapján, és délután, igaz, a televíziós közvetítési időn túl, ismertetem a MIÉP-frakció álláspontját a személyi jövedelemadóról, illetőleg a biztosítási adóról, és igyekszem néhány tippet is adni a pénzügyi kormányzatnak.

Hölgyeim és Uraim! Zavaró számomra az, hogy az anyag a kényszert egy program részeként aposztrofálja, vagyis a szükségből erényt kovácsol, és közben arról beszél, hogy cél például a jövedelemcentralizáció csökkentése, miközben gyakorlatilag a fordítottja történik. Aztán érdekes: egyszerre a kiszámíthatóság, a folyamatosság és a stabilitás értékeinek megszilárdítása, megőrzése fontosabbá vált, mint az adórendszer ígért, radikális átalakítása. A harmadik, említésre érdemes gondolat pedig az, hogy a terheket egyértelműen növelő módosítások esetében pedig kényszerről beszélnek, jogharmonizációs kötelezettségről, EU-irányelvekről, és valamiféle homályos nemzetközi tapasztalatokról. Az indoklásból általam az előzőekben kiemelt elemek egymással összefüggő gondokról, félfelismerésekről és azok tüneti kezeléséről szólnak, és számomra egyértelműen azt jelzik, ez a kormány apróbb hangsúly-eltolódásoktól eltekintve, de lényegében egész pénzügyi rendszerünket, a jelenlegi csődhelyzetet, és egyéb súlyos társadalmi-gazdasági károkat okozó pénzügyi rendszerünket változatlanul kívánja továbbvinni a kitaposott úton.

Ezen az úton ölelkezik a liberál-bolsevik új elit és a globalizáció cápáinak érdeke, a modern gyarmatosítás. Ez lenne a mai felelős kormány igazi célja? Nem hiszem! De akkor miért nem indul el a nemzeti érdekek hangsúlyosabb védelme irányában? Mert vagy nem tud, vagy nem mer, vagy - de erre gondolni se kívánok - nem is akar szembenézni a valósággal.

(10.40)

Világosan kell látni ugyanis, hogy a változatlan neoliberális monetarizmus eszmeiségébe burkolt nemzet- és népellenes pénzpolitika csak az önfeladáshoz, a gyarmati státusz mielőbbi kialakulásához vezet. Szükséges volna a jövedelemkoncentráció csökkentése? Fontos volna a kiszámíthatóság, a folyamatosság és a stabilitás? Jó volna a tisztességes és átlátható közteherviselés? Szükséges volna új alapokra helyezni pénzügyi, költségvetési, államháztartási rendszerünket? Természetesen igen. Bár - meg kell jegyeznem - éppen a közölt nemzetközi adatok alapján nem tudom, hogy a jövedelemkoncentrációt és a költségvetés újraelosztási szintjét miért kellene mindenáron csökkenteni. De erről már sokszor beszéltem, úgy tűnik, hiába. Bár, azt szokták mondani, a süketség betegség.

Csakhogy egyik oldalról, amikor ezekről a követelményekről beszélnek - és hallottuk sokan beszélnek erről -, leginkább azok, akik megakadályozzák azt, hogy ebben az országban bármit is lépni lehessen. Hiszen egyik oldalról, amikor ezekről a követelményekről van szó, akkor a ki nem mondott, de valódi cél az, hogy az arctalan nemzetközi finánctőke és globalizmus teljes térnyerését szolgáló további deregulációval züllesszünk szét mindent, ami még van - mert hiszen nem kormány kell ide, hanem helytartói apparátus -, a másik oldalról pedig ott van a kőkemény realitás, a mesterségesen, gondos munkával kialakított tények, kiépített adottságok sokasága, amibe tudatosan ágyaztak be és tartanak fogva bennünket. Kiváló elvtársak és neoliberális, libertariánus ügynökök dolgoztak ezen igen eredményesen Fekete Jánostól napjainkig.

De ezt a mesterségesen kiépített csapdarendszert és a benne rejlő szándékot végre egyszer fel kellene ismerni - és ez sem elég! -, térnyerését meg kell állítani, fel kell számolni. A Magyar Igazság és Élet Pártja erre kívánja biztatni a tisztelt kormányt, ha önmagát komolyan akarja venni, ha valóban a népét kívánja szolgálni. Ezt úgysem lehet megúszni, ez a választóvonal! Kérdés: nekiveselkedünk vagy befekszünk? És itt, ebben az esetben nincs harmadik út. Dönteni kell! Mert példának okáért ha nyilvánossá téve átvilágítjuk az adósságszolgálatot, beleértve az MNB által áttestált 1750 milliárd forintos tételt is, és a terhek felszámolására teszünk lépéseket, ha átvilágítjuk a magyar bankrendszer egészét, s nemcsak a Postabankot, ha a tulajdonos jogán a Magyar Nemzeti Bank működését is ellenőrzi majd az állam, és újraszabályozzuk a pénzintézetek működését - beleértve a Nemzeti Bankot is -, ha a pénzkibocsátás monopóliumát visszaszerzi az állam, ha a monetáris politikát nem idegen kibicek sugallatára alakítjuk ki, és sorolhatnám a szükséges lépések hosszú-hosszú sorát, akkor megvalósítható a jövedelemkoncentráció optimális szintjének - ha kell, esetleg csökkentésének - feladata, méghozzá a költségvetés újraelosztó szerepének csökkentése nélkül is.

Egyébként, miután ebben az országban évtizedek óta semmire se jut pénz, ami magyar érdekeket szolgálna, és már minden le van rohadva, nem tudom kezelni ezt a rögeszmeszerűen ismételt lózungot, hogy csökkenteni kell a költségvetés újraelosztó szerepét. Ebben a magántőke mobilizálását tekintve sem osztom az előterjesztők véleményét. Dehogy is ez segíti a tőke behatolását, kibontakozását, hiszen nem sztálinvárosokat, leninvárosokat kérünk mi számon. Ellenkezőleg! Pont fordítva van ez egy olyan helyzetben és olyan szinten lévő országban, mint Magyarország. Amit a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank rögeszmeszerűen hirdet, csak és kizárólag a gyarmatosítás térnyerését szolgálja, automatikus átvétele a gyarmatosítók hazug, félrevezető ideológiájának. El kellene felejteni sürgősen! Ugyanakkor végre valóban fel kellene számolni azt az elképesztő méretű pénzherdálást, amit idegen érdekek kedvéért gáláns dzsentriként engedünk meg magunknak.

Mindez hogy függ össze az adópolitikával? Hát úgy, ha a kormány nem nekiveselkedik, hanem befekszik, akkor törvényszerű, hogy nem lehet radikális adóreformot, sőt semmilyet sem lehet végrehajtani. Ennyire egyszerű ez! Az átfogó reform tehát annak szemléleti egyoldalúsága bukott meg, nem pedig az év közben történt rendkívüli események miatt. Erre hivatkozik az előterjesztő. Ezek legfeljebb megkönnyítették a felismerést.

Persze leghangosabban most azok kérik számon a radikális változásokat, akiknek köszönhetően alakult ki a mindent megbénító csapdahelyzet. Ez már így szokott lenni, ezt hívják bolsevik taktikának. Ismerjük lassan idestova ötven éve. És ne feledjék azt sem, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a libertariánus szemlélet és a bolsevizmus édestestvérek, minden látszólagos ellentétük ellenére. Amikor egyértelműen terheket növelő intézkedésekről esik szó az anyagban, akkor az EU-ra hivatkoznak, nemzetközi tapasztalatokra, jogharmonizációra és egyéb hasonló érvekkel próbálják indokolni tervezett lépéseiket. S ez valószínűleg részben igaz is. Meg kell azonban jegyeznem, ha a magasan fejlett gazdaságokhoz igazodó terheket hazánkban minden kritika nélkül vezetjük be, valójában nem közeledünk, hanem távolodunk Európától. Ugyanis megtörtént a jövedelmek hozzáigazítása a lakosság körülbelül 20 százalékánál, no de mi van a 80 százalékkal, igen tisztelt képviselőtársaim? Meg hol van az a társadalmi-gazdasági, ha úgy tetszik polgári környezet, ami kialakulhatott, mondjuk, Németországban vagy más vezető ipari hatalomban.

Aztán azt is világosan látni kell, hogy a költségnövelő intézkedések a költségoldali inflációt táplálják, amit aztán zseniális monetaristáink keresleti infláció elleni eszközök bevezetésével kezelnek. A következmények pedig egyre katasztrofálisabbak. Ezt nem akarják önök észrevenni?! Az évtizedek óta gyakorolt restrikciós pénzügypolitika valamennyi borzalmas következményét nem akarják észrevenni? Ezt már csak az nem látja, aki nem akarja.

Csak példaként vessünk egy pillantást a betegellátás területére. Mit gondolnak, meddig lehet elmenni? Mit gondolnak, végül is ki fizeti meg ezt az egész mókát, ami itt történik? És ki sínyli meg? Milyen biztosítási rendszer az és hol a vége? Ha nem a bőrünkről lenne szó, azt mondanám, hogy kezd az egész nevetségessé válni. Azért, mert felelőtlen korábbi kormányaink idegen és aljas indítékú tanácsok nyomán az államilag kifosztott társadalombiztosítási intézményeket nem helyezték tisztességes, új alapokra, most a többszörösen kifosztottak ennek is igyák meg a levét?

(10.50)

Akinek pénze van, azt ez nem érdekli! Na de hát te meg, buta magyar, dögölj meg?! Hát milyen biztosítási rendszer ez? Mi köze van ennek már a biztosításhoz?

De itt is az a helyzet, hogy ez a kormány ezt örökölte szakértő elődeitől - ezt a helyzetet alakították ki nekünk, bennszülötteknek! Nem is ezt kérjük számon ettől a kormánytól, hanem azt, hogy semmit sem tesz annak érdekében, hogy véget vessen ennek az aljasságnak. Vagy akkor már legyenek nagyvonalúak, tisztelt kormány! Ne fizessenek egyáltalán táppénzt! Mit kell itt elaprózni a dolgokat?

Ezt mindenképpen el kellett mondanom elöljáróban, és délután a szakmai résszel kívánom folytatni. Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 83 1999.09.09. 19:13  1-136

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy - mint ahogy azt délelőtt már jeleztem - most a törvénytervezetek némelyikéhez szóljak hozzá.

Szeretnék néhány megjegyzést fűzni a személyi jövedelemadóval kapcsolatos javaslatokhoz, valamint a biztosítási adóval összefüggő elképzelésekhez. Természetesen javaslataink is vannak, ezeket is röviden ismertetni fogom.

Elöljáróban el kell mondanom: nem illik az ellenzéktől számon kérni azt, hogy nem dicséri az előterjesztéseket. Én ugyan sok mindennel egyetértek, sok mindennel nem értek egyet, de nyilván azokról a kérdésekről fogok beszélni, amelyeknél problémát látok, és erre fogok koncentrálni.

A személyi jövedelemadóról a Magyar Igazság és Élet Pártjának frakciója tavaly a nagyobb arányú változások kapcsán már részletesen kifejtette a véleményét, nem is szavaztuk meg. Elmondtuk, hogy ez a szabályozás a magasabb jövedelműeket preferálja az alacsonyabb jövedelműek terhére, és a legalacsonyabb jövedelműek esetében még a gyermekkedvezmények igénybevételének a lehetőségét is elveszi. Bizonyos jövedelemhatárok között a nominális bérfejlesztés ellenére abszolút értelemben csökkenhet a kereset - ez elő is fordult egyébként -, vagy eltűnt a bruttó szinten kapott reálbér-növekedés.

Az ilyen és ehhez hasonló problémák az infláció és a béremelések következtében nemhogy továbbra is fennállnak, hanem, azt kell mondanom, nagy körben még fel is erősödtek. Ez a személyi jövedelemadó erősíti, gyorsítja - és ezt tavaly is elmondtuk - annak a bizonyos 20-80-as társadalomnak a kialakulását. Tulajdonképpen az ellen a kívánalom ellen hat, hogy a középosztályt erősíteni kellene, föl kellene emelni embereket a középosztályba és kialakítani egy vastag középosztályt. Ez ellen hat, és így egészében véve a magyar társadalom érdekeinek is ellenében hat, ellenében működik, segíti a gyarmati helyzet kialakulását.

Mindez nem újdonság, hiszen, még egyszer mondom, elmondtuk tavaly is, és a továbbiakban is kénytelen vagyok olyan dolgokat felemlíteni, amelyeket tavaly ugyancsak kifejtettem. Így a Magyar Igazság és Élet Pártja továbbra is az egyik legnagyobb orcátlanságnak tekinti azt, hogy nyugdíjasok munkavégzése esetén a jövedelemadót a nyugdíj összegével növelt kereset alapján kell kiszámítani. Elmondtuk már - de mint itt már többször elhangzott ma, ismétlés a tudás anyja -: nyugdíjasaink zöme nem azért vállal munkát, mert a harácsolás megszállottja, hanem pusztán azért, hogy fizetni tudja a lakását, lakásának rezsijét, hogy enni tudjon néha, mondjuk, egy-egy csirkeszárnyat is, és nem pedig azért, hogy meggazdagodjon, nem pedig azért, hogy vagyonokat halmozzon fel a nyugdíjából.

Azt is elmondtam már tavaly, hogy szívesen élnének a mi nyugdíjasaink is úgy, mint azokban a társadalmakban, amelyeket úgy irigylünk, hiszen a német, dán, holland, svéd - és ki tudja még, hány országbeli - nyugdíjasok azzal foglalkoznak, hogy a hobbijuknak élnek, hogy utaznak, világot látnak, jól élnek. Szívesen megtennék ezt a magyar nyugdíjasok is. A mi nyugdíjasaink, kérem szépen, legfeljebb guberálni járhatnak el, azt is titokban, mert ha véletlenül jövedelemhez jutnak, akkor azt ez a társadalom megsarcolja. Az a társadalom, amelyik elsikkasztotta a nyugdíjaiknak a pénzét! Ez egy hihetetlen arcátlanság!

Polgári Kormány! Nem kellene ezt a mocskos örökséget végre egyszer felszámolni?

 

(12.50)

Csodálatos kontrasztja ennek az, hogy miközben minden jövedelem után adót kell fizetni - a minimálbér után is adót kell fizetni, minden fillér után adót kell fizetni -, a kamatjövedelem nem adóköteles. Annak a VIP-listás, különleges vágású - idézet Sztálintól - személynek egy fillér adót nem kell fizetnie, aki félmilliárdot évi 33 százalékkal kamatoztat. Számolják csak ki ezt, hölgyeim és uraim, hogy mekkora pénzről van szó!

Tehát aki dolgozik, az fizessen, akármennyit is keres, vagy börtönbe kerül! Aki ki tudja, honnan, összerabolt pénzét dolgoztatja maga helyett, óriási jövedelmeket kasszíroz, az mindenki mást kinevethet, kiröhöghet, az nem fizet adót! Belevigyoroghat a minimálbér környékén tengődő adófizető képébe! Hát mi ez, kérem?! Hát még van történész, aki a hajdani főnemesség adómentességét kifogásolni meri?! Hát itt az új főnemesség, kérem - nemesség nélkül! Polgári Kormány! Mi ez?

Persze, adóztatni nem az inflációs rátát kell, hanem a nettó hozamot - ez igaz. De az már nem igaz, hogy ezt technikailag nem lehet megoldani! Én felajánlom: ingyen szívesen elmagyarázom a megoldást, ha erre a pénzügyi apparátus képtelen. Igaz, akkor fölmerül az a kérdés, hogy minek ez az apparátus.

Egyébként ajánlom, nézzen valaki utána annak, hogy a kamatos kamat szerint hogyan is nőnek vagy nőhetnek a nettó hozamok! Ezek előbb-utóbb tényleges, elkölthető jövedelemmé válnak. Most akkor jövedelemadó-rendszer működik nálunk vagy valami más? És ha más, a másság minden mélységes tisztelete mellett kérdezem: hát mi az a más? És miért nem annak nevezzük akkor, ami? Bizony, itt volna az ideje egy átfogó adóreformnak! De ennek előfeltétele - mint ahogy azt délelőtt bátorkodtam kifejteni -: szakítani kell a libertariánus elméletekbe ágyazott, nemzet- és népellenes pénzpolitikai szemlélettel!

Biztosítási adó: no persze, itt is nemzetközi gyakorlatra, EU-ajánlásokra, irányelvekre, ki tudja, mire hivatkozik az előterjesztő. Igen ám, csakhogy ezeknek az ajánlásoknak, irányelveknek nincs demokratikus legitimációja! Még a tagok tekintetében sem, és egyelőre még tagok sem vagyunk! Legitimációt ezek akkor kapnak, amikor egy nemzeti kormány, illetőleg parlament azt jóváhagyja.

Vannak közismert renitens államok, amelyek ugyan tagok, és mégsem tartják fontosnak, hogy ezeknek az ajánlásoknak, irányelveknek legitimációt adjanak. Vagyis itt teljes egészében belügyről, saját elhatározásról van szó, félreértés ne essék! És a megoldási mód tekintetében sincs semmiféle nemzetközi elkötelezettségünk. Nem kell mindig más takarójával takarózni! Nekünk Magyarországon a saját problémáinkat kell megoldani, azon a módon, ahogy az nekünk a lehető legjobb!

Ezt előrebocsátva ki kell jelentenem, hogy magyar viszonylatban az elképzelt biztosítási adó egyenesen elképesztő gondolat és, tisztelt polgári kormány, polgárellenes! Miért? Hát a polgár valahol ott kezdődik, hogy nem az égi mannát várja, nem csodát remél, hanem mindent megtesz maga is azért, hogy egy őt vagy családját esetleg sújtó káreseményt megelőzzön, illetőleg a bekövetkező kár veszteségeitől önmagát és családját megvédje. Ez a fejlett, sokak által annyira irigyelt országokban szilárdan ki is alakult. Nálunk nem! De mindennél többet érne, ha mielőbb hazánkban is ez lenne a természetes! Az önök által is hivatkozott természeti események mindezt ékesen bizonyítják.

Ebből következik, hogy nálunk ösztönözni és nem adóztatni kellene például a termény-, az állat-, a vagyonbiztosítást, tulajdonképpen minden biztosítási formát és azok széles körű elterjedését, akár még kedvezményekkel is.

Az pedig viccnek tűnik, hogy kötelezően elrendelünk egy biztosítást, amit a honpolgár adózott jövedelméből ki is fizet, aztán ezt a jogkövető magatartást megadóztatjuk. Bravó, gratulálunk! Közben - és ez köztudott - a gépkocsi-tulajdonosok húsz százaléka most is fütyül a kötelező előírásokra! Jót nevethetnek balek társaikon! De talán ez az igazi megoldás, tisztelt Pénzügyminisztérium! Minden biztosítást kötelezővé kell tenni, és aztán a megkötött biztosítás adóköteles! Ügy el van intézve!

Aztán, ha egyszer az a cél - és ezt önök mindenhol leírják -, hogy csökkentsük az elvonást, a centralizálás mértékét, miért van szükség ilyen félelmetes attrakciókra? Vagy mégis kell a pénz? No akkor, mint a jövedelemadó esetében, a Magyar Igazság és Élet Pártja ad néhány tippet. Olyan lehetőségeket tárok fel, szintén ingyen és bérmentve, amelyek kivételesen nem a magyar népet, nem a tisztességes, törvénytisztelő bennszülötteket sújtja, fosztogatja, hanem azok egy körét, szeletét, akik közvetve vagy közvetlenül okozói annak, hogy ez az ország, a magyar nép olyan állapotban van, amilyenben.

Az egyik javaslatom arról szól, hogy meg kell adóztatni a devizaügyleteket. Paul Hellyer, Kanada volt miniszterelnök-helyettese és sok közgazdasági, pénzügyi vezető testület nagy tekintélyű tagja írja "A globális pénzügyi válság túlélése, avagy a remény közgazdaságtana" című művében: "Nincs még egy olyan területe a pénzvilágnak, ahol nagyobb szükség lenne a korlátozásra, mint a devizakereskedők köre. E nagy mellényű érdekcsoport szárnyainak megnyirbálása lényeges gazdasági reformlépés." Egyébként maga az ötlet nem tőle származik, nem is tőlem, ezt először James Tobin, Nobel-díjas közgazdász szorgalmazta 1978-ban.

Tisztelt Magyar Kormány! Hát nemcsak Milton Friedmant meg a chicagói iskolát, meg ki tudja, mi mindent kell követni! Gondolkodjanak el esetleg egy másik Nobel-díjas közgazdász javaslatán is!

Nem tudom megmondani, hogy milyen bevételt jelentene hazánkban egy ilyen adó, ha az, mondjuk, 0,5 százalékban kerülne meghatározásra. De - elvégre a globalizmus bűvkörében téblábolunk, akkor mondhatom én is így - globálisan a devizaügyletek volumene meghaladja a napi egybillió dollárt, és ez igen nagy összeg; valószínűleg nálunk sem két fillér.

Ugye, világos, hogy nem azokra a szerencsétlen magyar turistákra gondolok, akik valutát akarnak kiváltani, hiszen azokat naponta becsapja a bankvilág, élén a Nemzeti Bankkal?! Nem! Nehogy félreértés legyen, ki kell hangsúlyoznom: devizaügyletekről bátorkodtam beszélni. Már tavaly is említettük, és most újból nyomatékosan felvetem a derivatívokkal kapcsolatos javaslatainkat.

A félreértések, valamint a tudatos félremagyarázások megakadályozása érdekében tisztázni szeretném, milyen körre gondolok. A származékos értékpapírok adásvételének teljessége szinte áttekinthetetlen, naponta születnek új trükkök, de mindenképpen ide tartoznak a tőzsdei határidős kamatügyletek - interest futures -, a kamatopciók, a határidős devizaügyletek - currency futures -, a devizaopciók, a határidős értékpapír-piaci indexügyletek, az értékpapír-piaci indexopciók, a kamatlábak swap-ügyletei - interest rate swaps -, a deviza- és keresztárfolyam-kamatláb swap-ügyletei, és - hadd tegyem hozzá - néhány közülük olyan bonyolult, hogy maguk a bankfelügyeleti hatóságok is gondban vannak a megértésükkel.

 

(13.00)

De az a kisebbik baj, hogy ez ilyen nehezen érthető terület, mert ezek egy egészen kis része úgynevezett indokolt tevékenység, mint például az árfolyam-ingadozások fedezése. De a többsége közönséges hazárdjáték, amely egy pillanat alatt robbantani tud egy ország pénzügyi helyzetében, de ne vegyék túlzásnak, ha azt mondom, hogy egy rossz, ilyen derivatív játékkal bizony a világ pénzügyi rendszerét fel lehet robbantani!

Különösen veszélyes az, hogy az igazán nagy profitok csak a megszokottól eltérő pénzügyi eszközökkel és megoldásokkal lehetségesek. Ezért a növekedésre történő összpontosítás helyett leleményességüket és energiájukat papírral való hazárdjátékra fordítják a tisztelt bankok is és természetesen egyéb üzleti körök is. Azzal pedig, hogy a bankszakmán kívüliek alaptevékenységeik elősegítése helyett szintén a hazárdírozás felé lesznek csábítva, újabb kárt okoznak a reálgazdaságnak, a reálszférának.

Mint említettem, extrém esetben ez az egész hazárdjáték akár a világ pénzügyi összeomlását is okozhatja. Ezt nem megint én találtam ki, ezt már sok nagyszerű cég, bank összeomlása bemutatta. Kérem, csak egy példát mondanék, a Procter and Gamble elég nagy cég, amely egy ilyen ügyletben akkorát bukott, hogy azóta sem tért magához. A The Banker 1993. februári száma szerint "A bankok 10 billió dolláros derivatív piacba gabalyodása ketyegő időzített bomba a világ számára". Kérem, a derivatív ügyleteket meg kell adóztatni, méghozzá a kötés pillanatában! Ez előbb-utóbb általánossá válik, de nem ártana úttörőnek lenni. Jó volna, ha hazánk idejében venné fel a minden kormány arcába dobott kesztyűt - na és ez bevételnek sem volna rossz.

Hadd tegyem hozzá - ez is nagy név -, hogy Lyndon La Rouche azt javasolja, hogy az ilyen ügyleteket 0,1 százalékos adóval kellene sújtani. Igaz, van vita róla, hogy ennek van-e visszatartó ereje vagy nincs, de ha már megakadályozni nem lehet, akkor legalább lefölöznie illene a magyar államnak, hiszen végre egyszer nem az agyonsanyargatott emberek zsebéből lopnák ki a pénzt.

Ha ez a kormány valóban céljának tekinti a szétrombolt magyar középosztály helyreállítását, az egész nép felemelkedésének lehetővé tételét, akkor bizony ennek neki kellene állni, és nem szabad visszariadni attól, hogy ez munka, esetleg nagy ellenállásba is ütközhet, sőt lehet, hogy akik eddig kívülről vállat veregettek, ideiglenesen megsértődnek - mégis el kell indulni! El kell indulni! A MIÉP-frakció által felvetett kérdések, hölgyeim és uraim, nem kerülhetők meg. Előbb-utóbb ezekkel mindenkinek szembe kell néznie. Újból mondom, amit délelőtt mondtam, hogy dönteni kell: nekiveselkedünk - vagy befekszünk! A MIÉP nem fekszik be, és nem alkuszik a magyar nép bőrére.

Azt azonban el kell mondanom, és tulajdonképpen nem is csodálkoztam rajta, hogy a délelőtti felszólalásomnak hatása volt az MSZP köreiben - nem csodálom. Ugye, egyet felejtenek el az urak, hogy igen, adóügyekről van szó, én is arról beszéltem - csak önök okozatokat tologatnak egymásnak, és nem beszélnek az okokról! Persze tudom, ez kellemetlen, de sajnos az ok-okozati összefüggések létező dolgok, ezt már felfedezték.

Köszönöm a szíves türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
86 119 1999.09.10. 4:24  1-122

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Hallgatva ezt a vitát, önkéntelenül újból meg kell kérdeznem, hogy most van pénze ennek a költségvetésnek elegendő, vagy nincs elegendő pénze. Azaz szükség van-e erre a jövedelemkoncentrációra, vagy nincs rá szükség? Csökkenteni kell a költségvetés vagy akármilyen módon az állami újraelosztás szerepét? Hova, meddig vagy tulajdonképpen miről van itt szó?

Kiderül, hogy az égvilágon semmire nincs pénz, ugyanakkor azt kell mondanom, hogy a MIÉP már tavaly javasolta például a kamatadó bevezetését - amit elmondtam az idén is, illetve most is -, és további adónemekre és azok bevezetésére is látunk lehetőséget, adtunk javaslatot. Igen, igaz, hogy ezek olyan adók, amikre mi javaslatot tettünk, amik nem közvetlenül azokat sújtják, akik bérből és fizetésből élnek, ez igaz. Na, de kérem szépen, azért ebben az országban a haszonélvezők is fizethetnek egyszer, gondolom, olykor-olykor adót is!

(13.10)

Valamilyen módon, gondolom, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy jól élnek itt, lébolnak. Egész egyszerűen érthetetlen, hogy a kormányzat például egy olyan teljesen nyilvánvaló dolgot, hogy a kamatból jövedelem lesz, nem képes megadóztatni: egész egyszerűen nem érti az ember, hogy milyen érdekcsoportok szövevénye állhat e mögött a konok elzárkózás mögött!

Ez különösen azért furcsa, mert ugyanakkor, amikor arról van szó, hogy a bennszülöttek bőrén kell spórolni, akkor rendkívül találékonyak. Akkor ki lehet húzni mindenki alól mindent, még a lepedőt is! Tessék tudomásul venni, hogy szemléleti váltás nélkül óriási bajok lesznek ebben az országban! És ez csak az egyik vetülete a dolognak.

A másik vetülete pedig az, hogy tűrhetetlen, hogy itt minden pénzügyi eszközzel - most nem csak az adókról beszélek, minden pénzügyi eszközzel - kizárólag a bennszülöttek rovására történnek mozgások! És itt azért beszéljünk még néhány konkrét dologról! Tűrhetetlen, hogy a bankok, a pénzintézetek hogyan járulnak hozzá ennek az országnak a költségeihez! Ez nevetséges állapot! Miért nem vizsgálják ezt felül, miért nem borítják ezt ki?

Ugyanez a helyzet az adósságszolgálattal is. Mondja már meg nekem egyszer valaki, hogy Magyarország eddig mekkora összeget fizetett törlesztés és kamattérítés címén! Mondja már meg nekem ezt valaki! És aztán nézzük meg, hogy a különböző hitelfelvételekből ennek az országnak milyen haszna volt! Aztán tessék mérleget vonni, és tessék megmondani nekem, hogy itt mi történt! Abszurd dolgok ezek, és érthetetlen, hogy nem hajlandó a magyar nép érdekeit szolgáló, erre esküt tett kormányok sorozata arra, hogy ezekkel a kérdésekkel szembenézzen. Döbbenetes, egész egyszerűen érthetetlen!

Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
88 12 1999.09.28. 4:12  11-13

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyre aggasztóbb jelenségek sorozatával szembesülünk nap mint nap. Valamikor az úgynevezett spontán privatizációnak nevezett csalássorozattal indult el a szekér. Az akkori komisszárok ma milliárdos újgazdagok. Aztán felgyorsultak az események: kérész életű pénzintézetek loptak, csaltak, szédelegtek, majd a bankkonszolidáció címszó alatt fosztogatták az országot és népét.

A nagy sikersztori, a privatizáció párhuzamosan zajlott. Soha ennyi korrupciót, soha ilyen vagyonvesztést nép még nem szenvedett el - kis kisiklás a Tocsik-ügy. Tovább! Postabank, kétszer is. Menteni, amíg csak lehet. A Medgyessy-Surányi duó szerint mindent meg kell tenni, mert ha nem, az veszélyezteti az ország stabilitását. Ja? Hogy csaltak, loptak, hazudtak és fosztogattak? - az mellékes körülmény!

Kunos-Kovács-ügy - előtte, közben. Végül mégiscsak valami váltás, VIP-lista, ugyan nagyon soványka, hiszen a cégekről és azok tulajdonosairól még nem tud a nyilvánosság. Kik a károsultak és kik a haszonélvezők? A károsultak mi, bennszülöttek vagyunk, ezt még meg lehetett tudni! Egyébként minden banktitok, üzleti titok csak azért is titok, ha másért nem, azért, mert Surányi úr titkosította, mint az adósságcsere nevű képződményt - amit ugye az ÁSZ vizsgált. No igen, könyveléstechnikailag. Óriási! Kérdezzék meg egyszer az ÁSZ vezetőit!

Aztán, míg a plebs a Bokros-Surányi-csomagtól szédeleg, a VIP-huszárok vígan élnek, 10 százalékon felvett pénzüket 33 százalékon kamatoztatják. Jó buli!

Tovább! A már megszokott, makulátlan szegfűs tábor úgy gondolta, mindez nem elég. Néhányan felcsaptak ingatlanügynöknek. Elvégre szakszervezeti vezetők, és ők is a szekértáborba tartoznak!

Bécsi MNB-leányvállalat. Fizetünk, mint a köles, ki tudja, miért, mennyit, kinek, meddig! Buta magyar! Hát figyelj, így kell ezt csinálni! (Dr. Kis Zoltán: Lenézed a választókat?) Mindezért felelős? Ja? Majd a felelős vizsgálatot indít, mert ő csak azért felelős! Egyébként semmiért! Makulátlan, mint a szegfűsök, madarasok, chartások úgy általában. Meg egyébként is: összeomlik a pénzügyi világrend! Hiszen nemcsak a BUX csökkent, hanem a világ összes tőzsdéjének ez volt a tendenciája! Igaz, erről nem illik beszélni. De ilyen fontos embert nem lehet kritizálni! Hát hogy képzeled ezt te, becsapott buta magyar?

Vannak itt törvények?! Törvényesség?! Hatályos törvény alapján felszólítják a szegfűsök hangadóit, hagyják abba a közszereplést! Széttárt kezek: na és?! S ezzel el is van intézve! Közben nem elég még a préda! Jogerősen is elítélt, de egyébként természetesen makulátlan keresztapák titkos találkákon szervezik az újabb akciókat. Itt is együtt: szegfűsök, madarasok, bűnözők. Na és? - mondják.

Mi van ebben az országban? Kik kiket védenek? A mi kutyánk kölyke?! Hol élünk? Hova jutunk, mi szegény tisztességes bennszülöttek, ha nekünk ez a demokrácia?! Ha nekünk ez a törvényesség?! És még ezt is sokallják, hiszen aki ezt szóvá meri tenni, az az ingatlanügynökök, pufajkások és körmösök szerint, és ki tudja még, kik szerint, szélsőséges, kirekesztő, rasszista - agyon kell verni!

Tessék mondani: mi van ebben az országban?! (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
90 265 1999.09.30. 0:07  1-427

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Nem kértem szót, elnézést. Valami tévedés történt.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
93 38 1999.10.19. 26:42  25-39

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tavaly, amikor az ez évi költségvetést tárgyaltuk, bár sok volt a kifogásunk, és alapelvi, felfogásbeli kérdéseket vetettünk fel, volt egy mindent feloldó mentsége az előterjesztőnek, amit valóban figyelembe is lehetett venni. Nevezetesen azt, hogy az előző kormányok tevékenységének hordalékaként, különösen a megelőző négy év nemzetrontó politikájának következményeként, az új kormánynak olyan determináltságokkal terhelten kellett költségvetést készítenie, amelyekkel szemben, érthető módon, tehetetlen volt.

Ami valójában akkor a Magyar Igazság és Élet Pártja részére elfogadhatatlanná tette ezt az egészet, az volt, hogy elveiben, szemléletében, a költségvetési és monetáris politika évtizedes gyakorlatában a folyamatosságot és a változatlan tendenciák követését ígérte, valósította meg az 1999. évi költségvetés. Ezen az sem változtatott, hogy néhány halovány súlypontáttolódást azért észlelni lehetett. Azt hittük, azt reméltük, hogy egy év elteltével a kormány, ígért gazdaságpolitikájának megfelelően, szemléletében és főbb elveiben újszerű költségvetést igyekszik kialakítani, még akkor is, ha a számszerűségeket tekintve bizonyos determinációk továbbra is fennállnak.

Sajnos, úgy tűnik most, tévedtünk. Azt hittük, reméltük, hogy a hatalmon lévő koalíció felismeri a kialakult csapdahelyzet ok-okozati összefüggéseit, és megteszi azokat a lépéseket, amelyeket a józan ész diktál, hogy szabadulni tudjunk a népünkre mesterségesen ráerőltetett béklyóktól.

Azt reméltük, hogy a hazug, agymosó évtizedek után ez a kormány el mer és el tud indulni a nemzeti érdekek érvényesítésének kétségkívül rögös útján. Most megint azt kell mondanom, úgy tűnik, tévedtünk. Mert mit is jelent például az a miniszterelnöki vélemény, hogy a Magyar Nemzeti Bank és Surányi György kiváló monetáris politikát folytatott? És hogyan függ ez össze a fiskális politikával és a kétségkívül fennálló csapdahelyzettel? Ki fogom fejteni, hogy miről is van szó, de tömören - és ezt most nagyon szomorúan mondom - azt jelenti ez a vélemény, hogy minden marad a régiben.

A változás pusztán abban jelenik meg, hogy a nómenklatúra elit hatalmi helyzetét képes-e felváltani a koalíció klientúrájához tartozó elitcsoport, vagy hogy az egymás közötti osztozkodás acsargással járó és zajló csatájában melyik fél tud előnyösebb és tartósabb pozíciókat megszerezni. Ha ez így van, az bizony szomorú, tragikus! Reméljük, ez mégsem így van, mégsem így lesz.

A '80-as évek második felében már kialakultak az adósságcsapda szilárd alapjai. A beetetés tökéletesen sikerült! Az arctalan tőke akkor már sokat tudott, vagy érzett meg a jövőt illetően. Felerősödött az a szemlélet is, hogy a gazdaságtalan vállalatokkal valamit tenni kell. A gond csak az volt ebben, hogy nem objektív mércék vonták meg a határt, mikor gazdaságtalan egy vállalat, s mikor nem, hiszen erre a rendszer nem volt alkalmas. Akkorra már kialakult hazánkban az a monetarista, kívülről sugallt elv is, hogy gazdaságosan csak a magántőke vezérelhet vállalkozásokat, s mivel ez nálunk nem alakulhatott ki, nem jött létre, csak az importált tőke lehet hatékony.

Hivatkozva az állami és lakossági túlköltekezésre, már akkor elkezdődött az a restrikciós monetáris politika, amelyik lényegében azóta is tart. A mesterséges és célzott pénzszűke következtében a megrendelő nem tudott fizetni a szállítónak, a gyártó nem tudott fizetni a bedolgozóknak, az alvállalkozóknak vagy az anyagért. A következmény: még a legjobban prosperáló cégek is leültek. Megindult a spontán privatizáció is, melynek során az állami vagyon legértékesebb egységei tűntek el kézen-közön, és váltak egyszerre csak magántulajdonná. A pártelit egy részéből így lett - a semmiből és a senkikből - új, újgazdag, új elit.

Ez az immár politikai és gazdasági erő-összefonódás volt a következő időszak legkövetkezetesebb hatalmi tényezője, a korábbi külföldi kapcsolatok révén a nemzetközi tőke és a bűnözés útjának hazai egyengetője és az ehhez kapcsolt hazug ideológia legelszántabb hirdetője; már csak azért is, hogy saját, kápószerű hatalmát mindenáron, saját népének érdekei ellenében is fenntarthassa.

 

(11.10)

A rendszerváltozásnak nevezett hatalomátmentés aztán végképp megnyitotta a zsilipeket. Kezdődhetett az ország legális kiárusítása és fosztogatása, az idegen tőke korlátlan, zabolátlan beáramlása. Mi kellett ehhez? Továbbra is az ezeket a célokat kiszolgáló pénzügyi politika.

Ugyanezen idő alatt állami intézkedések sorozataként beindult egy inflációs folyamat is. Ez tipikus költséginflációként kezdődött. Okai röviden: kezdődött a bérbruttósítással, majd következett az árkiegészítések megszüntetése, az áfa többlépcsős bevezetése és számtalan egyéb intézkedés, állami intézkedés, de ide tartozik, a már akkor élő és működő restrikciós pénzpolitika, az indokolatlanul magas kamatláb, a belső hitelszűke, pénzszűke.

Már korábban egyszer idéztem, elmondom újra, mit ír a költséginflációról Meir Kohn. Idézem: "Ha költségoldali infláció esetén a pénz mennyiségének megfelelő bővülése nem kíséri az árak emelkedését, akkor az eladások visszaesnek és munkásokat bocsátanak el. A fokozódó munkanélküliség miatt megáll a bérek növekedése, és a folyamat így véget is ér." Nos, ez a folyamat nálunk lezajlott - de nem ért véget. Miért? Döntően azért, mert a Nemzeti Bank a költségoldali inflációt is azonnal úgy kezdte el kezelni, mintha keresleti oldali inflációról lenne szó, erről pedig egy évek óta tartó restriktív pénzpolitika mellett ugyebár - ezt mindenki tanulhatta! - lehetetlen még beszélni is. Ez a kezelés azonban tartósította, sőt gerjesztette az inflációt, hiszen továbbra is magas, sőt egyre magasabb kamatlábakat alkalmaztak, durva forintleértékelés történt, és az inflációs nyomást is garantálta ez az intézkedés, sőt az inflációs várakozást is.

A folyamat a belső magyar gazdaságban minden fejlődési lehetőséget leállított, és tovább rontotta a privatizációra váró vállalatok jövedelmezőségét. Nem volt ez véletlen! A magyar gazdaság így összeomlott, és mint egy hatalmas vákuum, nemcsak nyitott a külföldi tőke felé, hanem azt óriási sebességgel szinte beszívta az országba, hiszen a kialakult helyzet óriási üzleti lehetőségekkel, óriási extraprofittal kecsegtette a külföldi tőkét, már csak azért is, mert ez a belső gazdaságot jegelte, tönkretette, a versenynek még a látszatától sem kellett tartani. Ezzel dicsekedni szoktak, mint óriási sikerrel: Magyarországra áramlott a legrövidebb időn belül a legnagyobb értékben a külföldi tőke. Csak arról hallgat mindenki, hogy ez mibe került nekünk, magyaroknak, és hogy mindennek mi a következménye, milyen perspektívába ágyazódott ezzel az ország és népe!

Eltűnt a nemzeti vagyon jelentős része. Mit ígértek? A privatizációs bevétellel kifizetjük az ország adósságát. Kifizettük? Horn Gyula miniszterelnökként így dicsekedett itt: "1400 milliárd forint volt a privatizáció összes bevétele - óriási! -, rendezni tudtuk az ország adósságát." Egy szó sem volt igaz ebből! A privatizációs bevétel egyébként az érték 10 százaléka körül mozog, de ha az okozott károkat is számításba vesszük, akkor mi fizettünk, fizetünk mind a mai napig, és ki tudja, meddig fizetünk azért, hogy kifosztottak bennünket - ezért a nagy privatizációs sikersztoriért!

De térjünk vissza az oly zseniális, prudens monetáris politikára. A gyorsan és nagy volumenben beáramló tőke bizony most már valódi keresletoldali inflációt is gerjesztett, és ettől valóban megbillent az egész gazdaság, komoly bajok mutatkoztak, amit már pusztán monetáris eszközökkel nem lehetett kezelni. Mellesleg jegyzem meg, hozzájárult ehhez az Antall-kormány kárpótlási remeklése is, ami valójában fedezetlen pénzkibocsátás volt. A Magyar Nemzeti Bankot valószínűleg azért nem izgatta ez az ügy, mert ezzel csak a jegyeket negyed áron felvásárló külföldi és belföldi kápó-hiénák jártak jól, amikor 150-250 százalékos értékben felhasználhatták, befektethették. A kárpótoltakat ez a játék csak becsapta, eszközül használták fel őket.

Hölgyeim és Uraim! Ezért, az így kialakult - mit így kialakult: szándékosan kialakított! - helyzet miatt kellett elsöpörni minden további akadályt a külföldi tőke útjából. Ezért kellett végül is a Bokros-csomag, amit helyesebb volna Surányi-Bokros-csomagként emlegetni. Minden, évtizede tartó belső pénzügyi restrikció mellett ezért kellett a pénzügyi egyensúlyt úgy megoldani, hogy mindent és mindenkit meg kellett nyomorítani belföldön, a dolgozókat, a nyugdíjasokat, a munkanélkülieket, a betegeket, az öregeket és a gyermekeket, a családokat, az oktatást, az egészségügyet, a magyar kis- és középvállalkozókat, vagyis mindenkit, aki eddig is áldozata volt a felelőtlen, nemzetrontó politikának.

Irtózatos árat fizetett megint és ismételten a magyar bennszülött azért, hogy a külföldi tőke és labanc kiszolgálói minden eddiginél nagyobb extraprofitot vágjanak zsebre. Még a könnyeinket is dollárrá változtatták! Ez aztán az igazi cinizmus! Ezzel persze újabb lökést adtak a privatizációnak, a tőkebeáramlásnak, amit továbbra is minden bennszülött kárára, csúszó forintleértékeléssel, magas belső kamatlábbal, a költségvetés szigorú korlátok közé szorításával igyekeztek és igyekeznek támogatni a libertariánus guruk. Mindezt közgazdasági halandzsába burkoltan, az ország népének tudatos félrevezetésével meg lehetett, meg lehet tenni, mert a mindenkori magyar kormány ezzel ért egyet.

Tisztelt Kormány, Kormánykoalíció! Tudják önök, hogy mivel értenek egyet? Látják önök ezeknek a törvényszerűen bekövetkező következményeit? Felfogják végre, hogy nevetséges és egyben sírnivaló, amikor önök a magyar vállalkozások támogatásáról, a versenysemlegességről beszélnek? Tudják önök, hogy olyan rendszert támogatnak és vállalnak föl magukévá, amely elméletileg sem tartható fenn, és amely csak oda vezethet, hogy az ország gyakorlatilag kápók vezette gyarmatként fog működni?

De miután ez a divat, nézzük meg a hatékonyság oldaláról az egészet! Alaptétel: a külföldi működőtőke-áramlás és a gazdasági növekedés között szoros, sztochasztikus összefüggés mutatható ki. Az egy főre jutó GDP bővülése jelentős mértékben függ a külföldi beáramló tőke szintjétől. Morita japán közgazdász elemző számításai szerint az 1981 és 1996 közötti 15 évben az egy főre jutó külföldi működőtőke 1 dollárral való növekedése Spanyolországban 4,15 dollárral növelte az egy főre jutó GDP-t, Portugáliában 4,82-vel, Görögországban 3,56-tal, Csehországban 3,1-gyel, Lengyelországban 4,69-cel. Magyarországon ez a mutató, tisztelt hölgyeim és uraim, 0,69 dollár - miközben, ugye, a legtöbb tőke hazánkba érkezett! Hol és kinél hever vagy tűnt el végleg mintegy 20 milliárd USA dollár?

Morita udvarias - japán! - és visszafogott módon többek között a magyar adósságállományt, ami Horn Gyula szerint már nincs is, a privatizáción keresztül történő tőkebeáramoltatást, az alacsony tőkefelhalmozási szintet, a külföldi és belföldi tulajdonú szektor éles elkülönülését és a hazai bérek mérsékelt növekedését hozza fel magyarázatul. Bizony, nem kellene különösebben megerőltetnem magamat, hogy mindezt még ki is egészítsem. Egy biztos: mindez alátámasztja azt, amit mondtam.

 

(11.20)

 

De van itt más is. Állandóan arról beszélnek, azt állítja a monetáris politika és ez a költségvetés - s ebben az a szomorú -, hogy a külföldi tőke csak akkor jön be, ha a költségvetés lehetőleg semmit se költ, semmit se fordít újrafelosztásra. Ez azt is jelenti, hogy akkor jön be a külföldi tőke, ha továbbra sem fejlődik, sőt lehetőleg még inkább elsorvad a hazai kis- és középvállalkozás, beleértve a mezőgazdaságot is, elvégre kell a föld, hiszen Demszky úr még a temetőket is eladja alólunk, hogy még holtan se fekhessünk magyar földben, és Surányi úr szerint keményen kordában tartják a kiáramló béreket. Ez utóbbi természetesen csak a népesség 80 százalékára vonatkozik, a szolganépre, a 20 százalékos, részben kápóelitre természetesen nem.

S mindez miért? Mert ennek a rendszernek az életben tartásához, igen tisztelt hölgyeim és uraim, változatlan értékben számolva legalább évi 2-2,5 milliárd USA-dollár beáramlására van tartósan szükség, és ennek helyet kell csinálni. Ez történik velünk, bennszülöttekkel! Ennek készül a hely tizenöt éve, és készül, úgy látszik, a jövőben is. Erre építeni egy ország gazdaságpolitikáját abszurdom, ez agyrém! A mi megmaradásunk szempontjából mindenképpen az.

Csakhogy - és itt van a bökkenő - ha ilyen gazdaságpolitikát ilyen eszközrendszer mellett kíván a tisztelt magyar kormány folytatni, és erre még azt is mondja, el akarja hitetni, hogy ez a jó, akkor az ilyen kormányok bizony sajnos nem magyar kormányok, ezek már helytartók, ezek már úgy működnek, ahogyan valaki megálmodta. Mert - hogy világos legyek - itt már nemcsak a világon végigsöprő globalizmusról, nem a minden résbe befurakodó arctalan finánctőkéről és ezek irtózatos következményeiről van szó, meg arról, hogy erre sem vagyunk felkészülve, felvértezve. Minden, amit eddig elmondtam, egyértelműen azt bizonyítja, hogy magyar viszonylatban még ezen kívül is kell lennie valaminek, hiszen ami itt történt, történik, az a maga nemében páratlan, arra Európában - hiába hivatkoznak rá éjjel-nappal - nincs példa.

Mindez, igen tisztelt hölgyeim és uraim, nem olcsó populizmus, nem náci alapvetés, mint ahogy azt néhány kis- és nagykörmös mondaná. Ezek az állítások adatokon alapuló tények, szinte függvényszerűen bizonyíthatók. Így lettünk 3 millió koldus országa! Gratulálok!

Eddig látszólag nem a költségvetésről beszéltem. De aki elolvasta és ismeri az általános indokolást, az abban kifejtett nézeteket, az tudja, hogy fejtegetéseim bizony szorosan kapcsolódnak ehhez.

További néhány szót szólnék a költségvetésről és annak általános indokolásáról. Winston Churchillnek - de a világ nagyjai közül bárkinek - az idézete nem segít ezen a költségvetésen. Amire szükség van, mondja. De kinek? Nézzük meg, hogy nekünk, magyar bennszülötteknek ez a költségvetés mit ad! Ez a költségvetés összegszerűségeiben és szemléletében egyaránt azt reprezentálja, hogy pontosan olyan, amilyennek egy gyarmatosító szándék azt előírta. A MIÉP ezért tiltakozik és elutasítja úgy, ahogy van. Ez a költségvetés nem nyújt még a legalapvetőbb tényleges szükségletek fedezésére sem semmit. Nemhogy előrelépést támogatna az ország legégetőbb gondjainak megoldása tekintetében, ellenkezőleg, relatív elmaradottságunkat növeli, konzerválja részben, és lehetetlenné teszi a kitörést.

Ez a költségvetés ékes bizonyítéka annak, hogy semmilyen magyar érdekre nincs pénz. Azt mutatja, az állam önmagát hozza egyre inkább olyan állapotba, hogy eszközök hiányában a kormányok tehetetlen végrehajtói legyenek a gyarmatosító hatalom akaratának. Ez a költségvetés módszertanában, tartalmában és eszmeiségében egyaránt maga a csőd. A MIÉP leghatározottabb véleménye, hogy a magyarság fennmaradását csak egy megfelelő eszközökkel és hatalommal rendelkező nemzetépítő állam képes garantálni.

Két elvi különbséggel kell még foglalkoznom, és ez összefügg az eddig tárgyaltakkal is. Azt mondja az anyag, hogy csökkenteni kell a jövedelemkoncentrációt. Igen, de attól függ, hogy mire gondol az előterjesztő, mert ez általában ugyanis nem igaz. Miért ilyen alapon hasonlítjuk össze a magyarok jövedelemelvonását a GDP százalékában kifejezve olyan országokkal, mint Hollandia, Franciaország, Ausztria, Németország, Egyesült Királyság. Ezeknek legfeljebb a háború utáni években kialakult szintje hasonlítható össze a jelenlegi magyar mutatókkal. Mert mi ott tartunk, ahol. Aztán milyen összehasonlítás az, amikor az egy főre jutó elvonás és az egy főre jutó GDP tekintetében nagyságrendi különbségek vannak köztük és köztünk?! Egy teli pohárba elegendő a párolgást utána tölteni, de egy üres pohárba?! Ezt minden gyerek tudja. Ilyen mutatókkal érvelni bizony nem közgazdászokra vall.

De ha elfogadjuk az összehasonlítást, akkor is miért kellene nekünk alacsonyabb mutatókat produkálni, mint Franciaországnak vagy Hollandiának. A lakosságtól valóban kevesebbet kellene elvonni, ezt lényegesen csökkenteni kéne. Ehhez azonban a jövedelemelvonás szerkezetét kell megváltoztatni. A MIÉP számtalan javaslatot tett már erre. Tessék megadóztatni a természetes és jogi személyek kamatjövedelmét, a devizaügyleteket, a derivatív üzleteket! Tessék megadóztatni a bankokat és egyéb pénzintézeteket ahelyett, hogy újabb lakossági teherként biztosítási adót vetnek ki! Tessék megadóztatni a multikat és az egyéb külföldi vállalkozásokat, legalább a magyar vállalkozásokkal azonos módon!

Aztán itt van az adósságállomány kérdése. Hiába mondják arra, hogy csökken, ami nő! Persze, tudom, a GDP százalékában. De a GDP növekménye nem magyar teljesítmény, az adósságteher viszont bennünket terhel; bennünket, bennszülötteket. Tessék megsarcolni a semmiből kinőtt vagyonokat! Aztán hol vannak az MNB befizetései? A jegybank, amelyik közvetlenül is felelős a sorozatos bankkonszolidációs ügyekért is, csak viszi a pénzt? Bonifert Donát közgazdász kandidátus írt egy cikket a Magyar Nemzetben, ahol gyönyörűen leírja ezt a folyamatot. S a végén leírja azt, hogy "a Magyar Nemzeti Bank pénzpolitikája tehát a CW Bank 70 milliárdjánál messzemenően súlyosabb következményekkel jár - ez már a konklúzió levonása - az ország gazdasága részére, s ezek helyrehozatala hosszú évekre nyúló nehéz feladatot ró majd az ország mindenkori kormányára". Íme, hogy összecseng ez azzal, amit bátorkodtam kifejteni! Mint mondtam, Bonifert Donát közgazdász kandidátus nem MIÉP-tag, életemben nem láttam, csak ért a szakmájához és tisztességesen gondolkodik.

Tisztelt Kormány! Önöknek ezek szerint nincs hozzáértő emberük? Hányszor, hány csatornán keresztül kell még fizetnünk a kifosztóinknak? A jövedelemkoncentráció a lakosság, valamint a magyar kis- és középvállalkozók tekintetében és terheinek lényeges csökkentése mellett változatlan maradhat, minden feltétel adott erre, sőt még nőhet is. Az újraelosztás szintje pedig egész egyszerűen nem csökkenthető, ha az ország állapotát figyelembe vesszük, sőt növelni szükséges. Erre egyébként fedezetet nyújthat az ország államigazgatásának, közigazgatásának egyébként is elengedhetetlen racionalizálása.

Összefoglalva: amíg a kormányzat kritikátlanul aláveti magát a monetarista terrornak, addig nemzetépítő szerepet nem tölthet be, nem szolgálhatja saját népe érdekeit, ellenkezőleg, a gyarmatosítók szándékait támogatja a fiskális politikán keresztül is.

Hölgyeim és Uraim! A Magyar Igazság és Élet Pártja ugyanakkor elítéli és elutasítja az MSZP és az SZDSZ álnok és szemforgató megnyilvánulásait.

(11.30)

Hiszen elsősorban ők azok, akik ezt az országot végképp ilyen állapotba taszították! Ők azok, akik ezt az egész ördögi csapdahelyzetet kialakították! Nekik egész egyszerűen nincs joguk számonkérni! Számháborúzzanak, legyen nekik ennyi elég, hámozzák a luftballont!

Ugyanakkor a Magyar Igazság és Élet Pártja felszólítja a kormányt: állítsa meg a nemzet- és népellenes folyamatokat; vizsgálja felül a gazdaságpolitikáját, ennek valamennyi szegmensét; tegyen erőfeszítéseket a jelenlegi helyzet negatívumainak felszámolására; vessen véget a nyílt gyarmatosítási törekvéseknek, és tegyen meg mindent az ország belső gazdaságának és tisztességes társadalmának kiépítése érdekében!

Ezt a költségvetést egyébként a Magyar Igazság és Élet Pártja nem fogadja el. (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
94 266 1999.10.20. 1:15  172-363

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Negyven éven keresztül a termelékenységgel szédelegtünk. Azt ígértük ennek a szerencsétlen magyar népnek, hogy a termelékenységünk olyan nagy ütemben fog nőni, hogy utolérjük ezeket a gaz imperialistákat, az Egyesült Államokat, és még le is hagyjuk őket.

Ugyanúgy, mint most a GDP-növekedés ütemével: ahogy az egyik hazug illúzió volt, és a nép becsapását szolgálta, úgy hazug ez is, több oknál fogva. A GDP növekedése csak akkor ér valamit nekünk, magyaroknak, ha a magyar belső gazdaság legalább olyan ütemben erősödik, legalább középtávon olyan ütemben erősödik, mint a kívülről jött befektetés által tulajdonolt gazdaság. Ha erre az arányra gondot fordítottak volna bármikor is a tisztelt előző kormányok, nem lett volna infláció vagy legalábbis nem ilyen, és holtbiztos, hogy szükségtelen lett volna a Surányi-Bokros-csomag. Ezt szíveskedjenek figyelembe venni! Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
94 274 1999.10.20. 1:37  172-363

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Folytatva az előző gondolataimat: az a tény, hogy tizenöt éven keresztül a belső és a kívülről jött fejlődési lehetőségeknek a helyes arányaival nem foglalkozott senki, csak a rablóprivatizáció útján és egyéb úton beözönlő külföldi tőkét szolgáltuk ki, mára már teljesen felborult a magyar gazdaság valódi egyensúlya, és nem mutatókra gondolok, hanem a tényekre. Ha mi valóban azt akarjuk, hogy Magyarország fejlődjön, a magyar nép tudjon kikeveredni saját hazájában a megalázottság és kirekesztettség állapotából, hogy itthon is otthon érezhesse magát - és minden tisztességes ember otthon érezhesse magát -, akkor az eddigi tendenciákat sürgősen meg kellene fordítani. Ez azt jelenti, hogy minden erővel a saját belső magyar gazdaság, ha kell, protekcionista módon történő fejlesztésének kell prioritást adni. Sok időnk erre már nincs.

Nagyon jó lenne, ha végre ezt a hatalmon lévő kormány tudomásul venné, és megpróbálná ebben az irányban elmozdítani a tevékenységét. Különben hiába papolnak Európáról reggeltől estig, ott is csak a területünk, a hely, a tér kell és a szolgaszemélyzet, a szolganép. Azt hiszem, ez nem perspektíva!

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
94 278 1999.10.20. 1:03  172-363

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács képviselőtársamnak válaszolnék. Azt, kérem tisztelettel, hogy mekkora a privatizációs vagyon, tíz év alatt senki ezen a világon nem mérte fel! Ezért én nem merném azt mondani, hogy ennyi vagy annyi az Állami Vagyonkezelő vagyona. Fogalmam sincs, hogy mennyi; mint ahogy arra se lehetett mit mondani, amikor Horn Gyula bejelentette, hogy óriási eredmény, 1400 milliárd forint a privatizáció összes bevétele. Igen ám, csak jó lett volna tudni, tisztelt uraim, hogy mekkora vagyon állt e mögött a bevétel mögött! Ez természetesen szól az Antall-kormánynak is, szól önöknek is, mert önök is ellazsáltak négy évet ebben a témában, miközben vidáman privatizáltak, és fogalmuk nem volt, hogy mit privatizálnak, és úgy tűnik, hogy ennek a folytatását sürgetik. Én ezen nem csodálkozom, mert maguk ezt így csinálják. Köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 50 1999.10.21. 1:28  1-301

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót. Hölgyeim és Uraim! A Surányi-Bokros-csomag a külföldi tőke beáramlásának csinált helyet; annak az ellensúlyozása volt, a belföldi gazdasággal és a lakossággal szemben. Ez a külföldi tőke hasznára, a magyar nép és gazdaság rovására az egyik legpiszkosabb trükkje volt a korábbi kormánykoalíciónak.

Ha valakit is érdekelt volna a magyar gazdaság arányos fejlesztése, nem kellett volna Surányi-Bokros-csomag, és ma lenne magyar gazdaság, amely a külföldi tőkével együtt nagyon jól működhetne, de önöket, MSZP és SZDSZ, csak a kápóhatalom érdekelte, és az idegen érdek kiszolgálása, csak a privatizációs fosztogatás és a külföldi tőke beáramlása. Most kényszerre hivatkoznak? Ez az önök libertariánus, tudatos, nemzetrontó gazdaságpolitikájának egyenes következménye, uraim! És ameddig ez a magyar kormány ezzel a gazdaságpolitikával nem szakít, a helyzet ismétlődően egyre súlyosabb lesz, tisztelt hölgyeim és uraim.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 145-149 1999.10.21. 0:15  1-301

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Nem értem.

ELNÖK: Elhasználták az időkeretüket.

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): A délelőttit.

ELNÖK: A tv-műsor előttit, amit 15 óráig közvetít a televízió, tehát addig még 14 másodperc áll a rendelkezésére.

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnézést kérek! Akkor vissza minden!

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
95 202 1999.10.21. 1:51  1-301

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy nincs itt Szekeres úr, mert végighallgattam Szekeres Imre képviselőtársamat, és szeretnék tőle kérdezni valamit.

Most tulajdonképpen mit akar, milyen álláspontot képvisel az MSZP? Szerintük növelni szükséges a költségvetés újraelosztási szerepét, vagy nem. Sőt, továbbmenve: szerintük növelni kell ezek szerint a jövedelemkoncentrációt, vagy sem?

Azért kell ezt megkérdeznem, mert úgy tudom, az MSZP a monetarista-libertariánus eszme alapján áll, és most úgy tűnt, vagy úgy tűnhetett, hogy minden egyes tételnél több pénzre lenne szüksége az MSZP-nek, erre, arra, amarra; különösen kifogásolták a beruházások szűkülését, illetőleg azt, hogy nem bővül az összes létező létesítménnyel, amelyeket Szekeres Imre felsorolt. Ha ez igaz, hogy bővíteni kell a lehetőségeket, akkor kezd közeledni az álláspontunk, és ezt örömmel konstatálnám, de akkor Surányi úr védelmét is abba kellene hagyni! Az elmúlt 4 év alapján némi önkritikát kellene gyakorolni, mert itt bizony ellentmondás van. Nem lehet úgy csökkenteni valamit, hogy közben növekedjen is.

Ha pedig továbbra is kitart a monetarista-libertariánus szemlélet mellett az MSZP, akkor sajnálom, de azt kell mondanom, hogy ami elhangzott, az csak szemforgató propagandafogás volt.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
100 283-301 1999.11.11. 30:43  254-338

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A maga nemében új műfaj mutatkozott be az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentéssel. Igazság szerint - ha nem is ilyen szemléletű tartalommal - erre 1989 óta szükség lett volna. Én nem óhajtok ügyrendi kérdésekről beszélni, de mindenképpen az elején meg kell jegyeznem azért azt, hogy ennek az anyagnak igen komoly súlya van, ez az anyag igen nagy érdeklődésre tart számot, ennek az anyagnak igen nagy nyilvánosságot kellene kapnia, és bizony ilyen körülmények között mégiscsak elgondolkodtató az, ha egy ilyen ügyet szinte suttyomban tárgyalunk, eldugva itt néhányan. (Dr. Kis Zoltán: Helyes!)

Az ilyen jellegű jelentésekre azonban a Magyar Igazság és Élet Pártja szerint nem azért kell sort keríteni, mert ez az európai gyakorlat, vagy mert törvény írja elő, hanem elsősorban és mindenekfölött azért, mert ezt diktálja a saját érdekünk. Nekünk magunknak kell tisztán látnunk, hogy saját nemzeti érdekeinknek megfelelő kivezető utat találjunk az agrárium sajnos hihetetlenül és mesterségesen szétzilált katasztrofális helyzetéből.

Az előterjesztő igyekezett átfogó képet adni a magyar agrárgazdaság valamennyi szegmenséről. A tulajdonviszonyokról, termelésről, feldolgozásról, intézményrendszerről, kutatásról és sok mindenről, továbbá még egy összeállítást is adott a jövő feladatairól. Mégis a jelentést elolvasva furcsa és egy kicsikét hiányérzetnek tűnő érzetei támadnak az embernek. Így aztán a Magyar Igazság és Élet Pártja sok megállapítást vitat, sokkal nem ért egyet, ezekre azonban csak példaszerűen tudok kitérni, hiszen az idő nem engedi meg, hogy passzusonként végigmenjek az előterjesztésen, és minden egyes általam furcsának talált megjelöléssel, meghatározással, hasonlattal vitába szálljak.

Leginkább azonban az hiányzik ebből az előterjesztésből, amiről ez nem beszél, ami kimaradt. Visszatérve az előterjesztésre, több helyen felmerül a mezőgazdaság üzemiszerkezet-változásának a kérdése, amiből az derül ki, hogy valamiféle nagyüzemi fejlődés felé kell ösztönözni ezt az ágazatot. Nem derül ki azonban, hogy az előterjesztő mit és miért tart kívánatosnak. Nem vitatom, lehet, hogy valóban valami ilyen szerkezetváltozásra van szükség, de tudni kellene pontosan, hogy miről is van itt szó. Hadd fűzzem ehhez hozzá, hogy ezzel a bizonyos részaránytulajdon-kiadási üggyel kapcsolatban nemigen tartom valószínűnek, hogy ezzel bármit is el lehessen érni, ezek a résztulajdonok már nem léteznek, kérem szépen, zömében már elintézték ezt a résztulajdonügyet, suttyomban vagy nyíltan megszerezték azok az urak, akiknek erre szükségük volt, vagy fölélte az üzem, mert valamiből élnie kellett.

Tehát azt kell mondanom, hogy miután nem derül ki az anyagból pontosan, hogy mit akarunk, ezért ezt a gondolatsort én csak úgy tudom folytatni, hogy azt azonban tudjuk, mi felel meg a globalizmus érdekeinek, mert tudjuk, hogy ez a gőzhenger nem kíméli az agrárgazdaságot sem, és ez különösen akkor igaz, ha a nemzetek kormányai nem védik meg saját nemzeti érdekeiket.

Idézném az előterjesztést. Azt mondja: "A koncentráció erősítését a magyar mezőgazdaság versenyképességének javítása, az EU-ban zajló és igen gyors méretnövelési irányzatokhoz való felzárkózás céljából egyaránt ösztönözni és támogatni indokolt." Hát kérem, itt is több problémám van. Egyrészt én nem vagyok erről meggyőződve, hogy az Európai Unióban valami igen gyors méretnövelési irányzat mutatkozna. Van olyan ország, ahol ez zajlik, hiszen ez felel meg a globalizmus érdekeinek - majd hozok én erre példákat is -, és van olyan ország, ahol nem ez folyik, tehát nem hiszem, hogy ezt sommásan el lehetne intézni. Ez egy ugyanolyan hasonlat, mint amikor a költségvetés során állandóan ahhoz hasonlítgatunk, hogy Nyugat-Európában mi van, aztán kiderül, hogy: ja igen, hát van olyan állam, ahol így van, van olyan állam, ahol úgy van. Egyáltalán nem biztos, hogy nekünk mindenképpen igazodni kell valamelyik irányzathoz.

Aztán nem értem ezt a szöveget, hogy ezt a méretnövelést miért kellene támogatni. Amikor azt mondjuk, hogy támogatni, akkor ez azt jelenti, hogy ehhez pénzügyi támogatást kell nyújtani, mert ez azt jelenti szerintem, és másképp nemigen lehet támogatni, vagy legalábbis nehéz, el lehet rendelni, ilyenre is volt már példa.

Valóban így gondolják ezt? Valóban a méret a meghatározó? Hát hol van itt akkor a kertország, kérem szépen, amiről annyit beszéltek, a családi farmergazdaság, amiről szintén annyit beszéltek?! Hol vannak itt a kisgazdák, akik ezt hirdették, úgy is mint párt is? Aztán nem tudom, hogy tudják-e önök ennek a folyamatnak a következményeit is. Tudják-e, hogy mit készítenek elő?

Ajánlom, hogy el kellene olvasni - nem ártana egyébként a képviselő uraknak - David Korten professzor "A tőkés társaságok világuralma" című könyvét. Azt kell mondanom, hogy ez nem egy szégyen, érdemes elolvasni, például Desmond Tutu dél-afrikai anglikán érsek, aki mellesleg Nobel-díjas, egyenesen kötelező olvasmánynak minősíti ezt a könyvet, de a könyv magyar kiadásának előszavát író Kindler professzor is így gondolja.

Én az ezzel foglalkozó részt röviden foglalom össze önöknek, és itt az egész folyamat egy része gyönyörűen nyomon követhető.

 

(19.20)

1935 és 1989 között - ez egy elég hosszú időszak - az Egyesült Államokban a kis farmok száma 6,8 millióról 2,1 millióra csökkent, miközben a lakosság megduplázódott. Ahogy szűkült a farmok száma, úgy tűntek el a helyi beszállítók, a kereskedők és más kisebb cégek is, amelyek valamikor a farmereket támogatták, azokkal szimbiózisban éltek. Egész vidéki közösségek tűntek el. Az Egyesült Államok tíz legnagyobb farmja ma már nemzetközi agrárgazdasági tőkés társaság. A folyamat azóta felgyorsult és - sokkal gyorsabb ütemben - ma is zajlik.

További példa: két vállalat uralja az Egyesült Államok gabonaexportját, három vállalat a marhahúspiacot, négy a cereáliapiacot és így tovább. Ezek a nagy cégek diktálják a feltételeket - méghozzá keményen -, maga a föld népe pedig teljesen kiszolgáltatott.

Idézném Korten professzor könyvéből az erre vonatkozó részt: "Élelmiszer-termelő és mezőgazdasági rendszerünk úgy szerveződik, hogy a vegyipari és a mezőgazdasági, élelmiszer-ipari óriásvállalatok számára termelje a nyereséget, és ne legyen tekintettel sem az emberek, sem az ökoszisztémák álláspontjára."

A farmergazdaságokban a korábban állandóan foglalkoztatottakkal szemben is óriási átrétegződés következett be. Kiderül, hogy ennek a folyamatnak az a vége, hogy a vándorló alkalmi munkások terjedtek el, akik éhbérért dolgoznak a végsőkig kizsigerelt földeken. Kérdés: modern zsellér- és mezőgazdasági alkalmi-, idénymunkás-réteget kívánunk kialakítani, néhány irányító, először hazai, aztán külföldi vízfejjel? Sajnos, összecseng ez az agrárfoglalkoztatásról szóló részben leírtakkal is. Tulajdonképpen elképesztő, hogy miket állít be pozitívumként ezen a téren az anyag.

Idézek az előterjesztésből: "Az újonnan regisztrált munkanélkülieknél, akiknek utolsó munkahelyük a mezőgazdaság vagy az erdőgazdálkodás volt, az 1997. évinél kedvezőbb képet mutatnak a létszám- és megoszlási adatok. Míg 1997. év februárjában a munkanélkülivé válók 15,4 százalékát tették ki az ágazatból kikerülők, addig júliusban már csak 7 százalékot. Az idénymunkák beindulásával ez a kedvező folyamat tovább folytatódott."

Ó, Lenin elvtárs, nem éltél hiába! Statisztikai tanaidnak mindig lesznek lelkes folytatói! És aztán, szintén idézem az anyagot: "Nőtt a szezonális, időszakosan és alkalmilag foglalkoztatottak száma is." (Derültség.) Aztán erre a korona, szintén idézet az anyagból: "A mezőgazdaságban foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete továbbra is a nemzetgazdasági átlag alatt van, mintegy kétharmada, ami az ágazat lemaradó kereseti helyzetének konzerválását tükrözi." Mint mondjak? Bravó, csak így tovább! Ez aztán a perspektíva!

Megjegyzem, elképesztő az egész anyagban végigvonuló statisztikai mágia, hiszen összehasonlítanak megint olyan dolgokat, amiket nem lehet, összehasonlítanak valamit valamivel, amiből nem lehet levonni semmilyen következtetést, de mégis levonják a következtetést. Szóval, hihetetlen manővereket mutatnak be az anyagban, és egy csomó dologról, ami tulajdonképpen valójában megmagyarázná ezeket a folyamatokat és ezek belső összetevőit, azokról egy árva szó nincs. Én fogok róla szót ejteni.

Egyébként ha az ember tovább olvassa az anyagot, nagyon sokszor a szocializmus építésének legszebb évei jutnak az eszébe, mert (Közbeszólás az MSZP soraiból: Voltak olyanok is.) - igen voltak. Ezért mondom, hogy a legszebb évei jutnak az eszembe, mert miközben minden le van rohadva - helyesebben mondva: készakarva le van rothasztva -, ez az anyag nagy álobjektivitással tárgyalja a különféle ügyeket. Valahogy úgy, hogy vannak problémák, elvtársak, de alapvetően jó úton járunk. Igaz, közben már út sincs; elfogy. (Herbály Imre: Még az elvtársak is elfogytak.)

A jelentés karakterisztikusan semmit nem minősít, semmit nem elemez, semmit nem visz végig a maga ok-okozati összefüggéseiben. Legfeljebb az EU-csatlakozás homályos feltételei vonatkozásában, természetesen teljesen indokolatlan hurráoptimizmussal, de a ténylegesen kialakult helyzet ok-okozati összefüggéseit, az egész hihetetlen társadalmi kártékonyságát egy szóval nem említi az anyag. Szó sincs arról, hogy miféle mélységes aljasság volt az egész élelmiszeripar és az elsődleges feldolgozóipar külföldieknek való elprédálása minden feltétel nélkül, és hogy ennek milyen irtózatos negatív hatása volt az egész mezőgazdaságra.

Vagy ugyancsak a példa kedvéért: többször, sok helyen megállapítja az anyag - még ábrázolja is -, hogy nyílik az agrárolló, elvtársak, egyre csak nyílik. Az egyik oldalról szemlélve ez nem a legjobb tendencia, de egyébként - dicsekszik szintén az anyag - az ágazat így hozzájárult, keményen hozzájárult az infláció elleni harchoz. Hiszen a termelői, felvásárlási árak alig nőttek valamivel. Hát igen, ez aztán a megoldás! Valóban van mivel dicsekedni! A magyar mezőgazdasági kis- és középvállalkozók megnyúzásával, meggyalázásával küzdött egy ágazat egy olyan infláció ellen, amit az állam a Nemzeti Bank segítségével mesterségesen alakított ki, tart fenn az idegen érdekek minél jobb kielégítése érdekében. Hát ez valóban nagyon jó, dicséretes, gratulálunk!

Aztán a terület- és vidékfejlesztésről: ez bizony egy rendkívül ellentmondásos fejezet ebben az anyagban, önmagában is. Egyrészt a mezőgazdaság és élelmiszeripar, elsődleges feldolgozóipar vázolt tere és fejlődési iránya eleve ellentmond minden ésszerű területfejlesztési elképzelésnek, különösen az úgynevezett elmaradt régiók tekintetében, másrészt a célként kitűzött költségvetési politika, nevezetesen a jövedelemcentralizáció csökkentése, az újraelosztás további visszafogása - miközben az égvilágon semmire nincs pénz - és a nem létező hitelpolitika vagy a nagyon is létező restrikció mellett minden érdemi előrejutás lehetetlen. Ezt egyszer végre már itt, ebben a parlamentben tudomásul kell venni!

Hadd idézzek megint a jelentésből: "Magyarországon az egyes térségek között a fejlettségben meglévő különbségek tartósan léteznek. Az 1990-es évek a már korábban meglévő feszültségeket többnyire kiélezték, sőt, újabb feszültségeket is teremtettek." - Ez így szokott lenni. - "Drasztikusan csökkent a mezőgazdasági foglalkoztatottság, szinte teljesen megszűnt az ingázókat foglalkoztató nagyvárosi szervezetek munkaerő-igénye, a kisvárosokban telephelyszerűen működő ipari foglalkoztatók jelentős része is tönkrement, az élelmiszer-ipari kapacitások kihasználtsága csökkent. Mindezek a folyamatok a legerőteljesebben a kistelepüléseken élők megélhetését nehezítették, és ezeknek a településeknek a legrosszabb az esélyük - más tényezőkre is tekintettel - a felemelkedésre."

Hadd tegyem hozzá: mindez igaz, de nem véletlenszerű következmény. Az anyag itt sem foglalkozik az ok-okozati összefüggések láncolatával. Az általános problémák, a kórokozók azonban itt is, az agrárium egészében és a területfejlesztés egészében is ugyanazok. Hiszen általános problémákról van szó. Ez pedig teljesen hibás, tíz éve vagy talán több éve is folytatott elvtelen, nemzet- és népellenes gazdaságpolitikában gyökeredzik, amelynek keretében csak és kizárólag mindig a globalizmus és a minden szabályt felrúgó nemzetközi finánctőke érdekeit szolgálták, részben ostobaságból, részben ki tudja, miért, részben hatalomátmentési reflexből fakadóan a tisztelt kormányaink.

 

(19.30)

Így lett internacionalizmusból a nemzetek feletti tőke szolgálata, ahelyett, hogy önmagunk nemzeti létét, önmagunk megmaradását, tényleges fejlődését építettük volna fel, noha a rendszerváltás ezt ígérte.

Újból idézek az anyagból: "A jövő fejlődési esélyeit pedig döntően befolyásolják a tőkebefektetések, a külföldi működőtőke térnyerése." Hát igen! Mert a globális vállalkozások és a nemzetközi fináncuzsorások legfőbb gondja a magyar nemzet fejlesztése, felemelkedése, a magyar nép jóléte! Ezek a magyar kormányok - és sajnos ez is - elképesztő kalandorpolitikát folytatnak saját népük ellen, amikor nem hajlandók tudomásul venni: magunkon csak mi magunk tudunk segíteni! És ez igaz a területfejlesztésre is.

Minél inkább kicsúszik minden a mi kezünkből, és válik valamilyen idegen érdekké, nemzetek feletti hatalmi térré, annál szegényebbek és kiszolgáltatottabbak leszünk, szolgák lassan már saját volt hazánkban! És közben EU-zunk reggeltől estig! Afrikai bérekkel, munkanélküliséggel, egy teljesen szétvert gazdasággal, amelyben csak a globalizmus oszlopai és a karvalytőke prosperál - mi pedig itt állunk eladósodva, kirabolva, agymosottan és többszörösen megalázva! Hát mit akarunk mi az EU-tól? Legyen elég az, amit Orbán miniszterelnök úr nyilatkozott, ami úgy szól, hogy gazdaságilag hazánk EU-tagnak tekinthető. Bár így is maradna!

Idézek Kopátsy Sándor, tudós közgazdász barátom "Van kiút" című könyvéből (Pásztohy András: Az aztán reménykeltő!): "A térség országainak kormányai azt akarják elhitetni népükkel: minden bajnak az az oka, hogy még nem tagjai az Európai Uniónak. Ha egyszer végre bebocsáttatnak, minden gond megoldódik." Tudni kellene azonban, hogy minél gazdagabb egy ország, a lakossága annál kevésbé lelkesedik a tagságért, és minél szegényebb, annál kevesebb hasznot húzott abból. Európa két leggazdagabb népe, a svájci és a norvég nem akar tag lenni. A svédek, a finnek és az osztrákok csak kis többséggel, éppenhogy. A legszegényebb tagok, a mediterrán térség népei pedig már tagok - és mégis, egyre jobban lemaradnak.

Majd kissé tovább azt írja Kopátsy barátom: "Jó volna tehát azzal foglalkozni, ami időszerű és sürgős: a belső, a rajtunk múló feladatok megoldásával. A szocializmus nyomorában a kommunista Paradicsommal etettek bennünket, most, az elszegényedés és a munkanélküliség gondjai között az európai tagságokkal." Nos, kell ehhez kommentár? Nem hiszem! Bizony, súlyos szemléleti gondokkal terhes az agrárpolitikánk, de csak olyan módon, mint ahogy az egész gazdaságpolitikánk, és ez a jelentés is.

Aztán miről nem beszél az előterjesztő? Mi hiányzik? Elsősorban a százezernyi magyar Tiborc panasza. Erről egy árva szó nincs ebben az anyagban! Pedig meg vagyon írva: a szombat van az emberért, nem pedig az ember a szombatért, és bizony, a gazdaság van az emberért, nem az ember valamilyen öncélú gazdaságért!

Az elmúlt ötven évben mindent elkövettek az ügyeletes zsenik a parasztság, a föld népének kerékbetörése érdekében. Megkapták az áhított földet - és aztán elszabadult a pokol! Persze volt már ilyen, emlékezzenek! A magyar paraszt egy falat kenyér nélkül, ávós fegyverek kíséretében ment aratni! Padlásseprés, feketevágás, kuláklikvidálás! A helyi ávós brigantik betegre verték a parasztot - mert magyar volt, mert dolgozott, mert szerette a földjét, mert tette a dolgát! (Pásztohy András: Te jó Isten!) Hányan tűntek el örökre, hány családot nyomorítottak meg úgy, hogy még ma is félnek az unokák! Gumipitypang, kovad a gyapot - és Magyarország gabonaimportra szorult (Dr. Kis Zoltán: Narancs!), és nem volt mit ennie!

Ideológia mindenre volt és van! Emlékezzenek! Földet kaptál? Mindent elvettek! Téeszesítés erőszakkal! Megint verték a parasztot, mint a répát! És ideológia mindenre volt! Aztán jött a rendszerváltásnak hazudott szélhámosság, és ugyanazok a brigantik nyúztak, nyúznak, akik eddig - csak a mögöttes spiritusz rektor változott? Vagy az sem? Csak egy mutációról van szó?

Újból idézek Kopátsy Sándor barátom művéből (Németh Imre: 98 forint!): "Olyan új mezőgazdaságra való átállás vált elkerülhetetlenné, amelyben az árutermelő, viszonylag erősen szakosodott, családi tulajdonra épülő farmergazdaság a meghatározó. E feladattal kapcsolatban az illetékeseknek azt kellett volna szem előtt tartaniuk, hogy ez az átállás nagyon idő- és tőkeigényes feladat. Sok türelem és még több pénz kell hozzá. Ezzel szemben nemcsak a gazdaságpolitika, hanem az első szabad választással hatalomra került konzervatív középjobb politika is boldogan követte a nyugati tanácsokat abban, hogy a mezőgazdaság támogatását gyorsan és következetesen meg kell szüntetni. Ez önmagában elég lett volna ahhoz, hogy tönkretegyen minden olyan gazdasági alapot, amelyre az átállást építeni lehetett volna."

Aztán a szociálliberális kormány - ezt már én mondom (Dr. Kis Zoltán: Jólesett!) - megkoronázta az egészet, és az agrárium tovább süllyedt, és nincs mit örülnünk, még ma is süllyed.

Aztán idézem tovább Kopátsy Sándort, azt mondja: "Jellemző módon ma a kárpótolt falusi lakosság sokkal rosszabbul, főleg sokkal több gonddal, létbizonytalanságban él, mint tíz évvel korábban. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Abban az erőszakkal kollektivizált...

ELNÖK: Képviselő úr, elnézést kérek, egy pillanatra!

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): ...mezőgazdaságban...

ELNÖK: Elnézést kérek, képviselő úr! Egy pillanatra, meg tetszene engedni? Csak tájékoztatásként szeretném mondani, hogy nyolc férfi vár még hozzászólásra, akik előzetesen írásban jelentkeztek. Ahogy látom, elképzelhető, hogy még többen is benyomják a gombot, normál felszólalásra. Én nagyon tisztelem Kopátsy Sándort, higgye el (Rozgonyi Ernő: Igen.), és ha én ott ülnék a helyén, én se lennék különb. És elnézést kérek, csak annyit...

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): De ne haragudjon, elnök úr...

ELNÖK: Igen?

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): ...itt nem volt időkeret...

ELNÖK: Képviselő úr, nincs időkeret...

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): ...ebből következőleg úgy gondolom, hogy elmondhatom, amit akarok!

ELNÖK: ...épp azért kéne méltányossági okból, hogy a hátralévő nyolc ember érdekében és a többiek érdekében, ha lehetne, tényleg az 1998. évi jelentésről beszéljünk...

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Arról beszélek!

ELNÖK: Tudom, közvetve minden összefügg természetesen. Egy politikai gyűlésen, amit esténként tartok, ezeket a gondolatokat én is elmondom (Derültség.), nem vagyok én se különb. Csak azt az egyet kérném, azt a méltányosságot szeretném most öntől kérni, hogy még nyolc képviselő - többek közt az ön frakciótársa is - vár felszólalásra, és jó lenne most tényleg az előttünk levő J/1642. és a H/1762. javaslatra szorítkozni...

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr...

ELNÖK: ...és véleményem szerint nem szabadna az idézeteket, ne haragudjon!

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Körülbelül öt perce beszél az elnök úr most már, ezalatt én be is fejeztem volna...

ELNÖK: Szerintem sajnos nem, látva a papírok tömegét! (Derültség.) Akkor arra kérem, hogy legyen szíves folytatni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Gondolom, ezek után még annak kellene jönni, hogy tegyem fel az utolsó kérdésemet, nem?

ELNÖK: Nem!

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Mert azt hittem... Kérem szépen: "Megállapítható az, hogy tulajdonképpen a korábbi dotációk leépítése következtében a magyar mezőgazdaság az elmúlt évek során legalább tíz évvel hátrább került a végső cél, a farmergazdaság kiépíthetőségétől." Jóval hátrább van, mint a rendszerváltás előtt volt! A dotációk gyors és drasztikus leépítése pedig katasztrofális következményekkel járt, és ennek a korrekciója sokszorta többe fog kerülni, mint amennyit annak idején megtakarítottak vele az igen tisztelt kormányok.

Egyébként - és erről sem ír az anyag - az annyira irigyelt Nyugat a mezőgazdasági termelési érték 50 százalékát, egyes országokban 70-80 százalékát adja támogatásként. De nem a kufároknak, hanem elsősorban a termelőknek kell adni a támogatást! Azt, ami valójában nem is támogatás, éppen az agrárolló bizonyítja ezt, hanem teljesen jogos igény!

 

(19.40)

A kisgazdák többletpénzt kérnek a költségvetéstől. Gondolom, részben megalapozni akarták ezzel az anyaggal is. Kell ez a pénz? Kellene, sőt szerintem ennek a négyszerese is kevés lenne. Ez a pénz az eredeti célok megvalósításához szükséges, és nem valami birtokszerkezet-átalakításra, nem EU-csatlakozás előkészítésére és nem intézményrendszerek nyakló nélküli létrehozására.

Aztán nem ír róla, nem azzal hasonlítgatja a mezőgazdaság eredményét ez az anyag, hogy a mezőgazdaságunknak milyen is a tényleges teljesítő képessége. Miért nem 1989-hez hasonlítanak minden adatot? Akkor körülbelül kiderülne az, hogy hol tartunk ma a mezőgazdaságunkkal, hiszen körülbelül 50 százaléknál tartunk úgy nagy átlagban. A műtrágya-felhasználásban 20 százaléknál tartunk úgy nagy átlagban. Nem beszél arról az anyag, hogy kiknek a kezében van a felvásárlás, és azok mit keresnek rajta, és mi jut a termelőnek és mikor, kikhez, hogyan és miért folyik be az egyébként szűkös támogatás. Miért a felvásárló és az exportőr keres ezen? Miért nem jutnak el ezek a támogatások a termelőhöz?

Nem ír az előterjesztő arról - noha ez szorosan összefüggene az előzőekben említett tényleges teljesítőképességgel -, hogy a magyar mezőgazdaság fél kézzel képes évi 15 millió tonna gabonára, holott a búza, a gabona, de az egész élelmiszeripar termelése és a feldolgozás éppen a termékein keresztül döntő stratégiai fegyver, és egyre inkább azzá válik. Ezt a világhódítók, a világot kormányzó erők pontosan tudják. Ezt akarjuk tönkre tenni? Ezt engedjük ki a kezünkből? Ezt nem tudják szakértő politikusaink? Persze, mi nem akarunk senki fölött uralkodni, de saját lehetőségeinkre alapozva kivédhető és túlélhető a globális imperializmus és annak az összeomlása. Lehet, hogy ez fáj, lehet, hogy ezért kell szétverni mindent véglegesen. Ne hagyjuk!

És végül nem ír az anyag arról, hogy nekünk ezt a magyar földet mindenképpen meg kell őriznünk; erről sem szól az anyag. Ennek a magyar földnek a kétharmadát már kilopták alólunk azok, akikhez most dörgölődzünk, de ezt az egyharmadot nekünk meg kell őriznünk, és ezért köszönettel tartozunk, hálával tartozunk azoknak, akik ezt az áldott földet szeretik, művelik, ápolják, gondozzák, mint a sajátjukat, mint a mi földünket, mint a magyar földet. Ezért ennek az anyagnak is mindenekfelett ezt kell szolgálnia, nem az EU-t, nem a globális érdeket, hanem ezt a népet kell szolgálnia, ezt a földet, ezt a nemzetet. Minden másból - hiszen elég sok éven keresztül néztük végig, azt hiszem, kimondhatom - elegünk volt.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiból. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Igen!)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
100 315 1999.11.11. 1:17  254-338

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Szektorsemlegesség a támogatásban - ezt én lehetetlennek tartom, mert más és eltérő az induló pozíció. A belső piac ilyen szégyenletesen alacsony szinten tartása és a korlátlan élelmiszerimport mellett nem lehet a magyar agráriumot talpra állítani, versenyképessé tenni. A felvásárlás kérdése nem megoldott, egy abszurdum, hogy a felvásárló, az exportőr meggazdagszik, a paraszt, a termelő meggebed! Itt rendet kell csinálni!

Szerintem államilag támogatni kell az elsődleges magyar feldolgozóüzemek hálózatának kialakítását - húsipar, konzervipar, étolaj-, cukorgyártás s a többi, s a többi, s a többi. Valamilyen módon ugyanis egyértelművé kellene tenni többek között azt is, hogy a külföldi üzemek vagy termelnek azonos feltételekkel, verseny mellett, vagy ha csak piacot kívántak venni, akkor a piacon is számolniuk kell ezzel a versenytényezővel. Ki kell mozdulni ugyanis valamilyen módon a holtpontról, és ezek, úgy érzem, vannak olyan sarkalatos kérdések, amivel illett volna, kellene foglalkozni.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
109 12 1999.12.14. 5:16  11-15

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A lakosság által elkölthető jövedelmek színvonala és a társadalmi szintű termelékenység között szoros kapcsolat van. A GDP növekedése - különösen az egy főre eső - a társadalmi termelékenység növekedését jelzi a több évtizedes szerves fejlődést produkáló nyugat-európai országokban. Nálunk azonban a GDP növekedése szinte kizárólag a globális és multinacionális, továbbá egyéb külföldi, többnyire vámszabad területen működő cégek tevékenységére vezethető vissza, és még így sem érjük el az ország 1989. évi teljesítményét.

Pusztán ezért a reálértéken mért keresetek összessége elvileg nem érhetné el az 1989. évi reálértéket. A nálunk működő, valójában nem biztosítási alapon álló nyugellátás rendszerére is sajnos ez igaz. Tetézi a gondokat, hogy a GDP növekedése nálunk nem a társadalmi termelékenység növekedését fejezi ki, hiszen a saját, a magyar gazdaság jelentős része évek óta csökken vagy stagnál, és ez jelenleg is így van. Igen kis hányada, a többnyire kétes vagyonokon alapuló tevékenység növekszik, és ennek zöme még ma is a fekete- és szürkegazdaságba nyúlik át. Természetesen vannak kivételek is. Amíg az állam tulajdonában álló cégek helyzete többnyire ugyancsak katasztrofális - például a MÁV -, a magyar bérszínvonalat, nyugdíjakat akkor lehet reálértéken is érezhetően növelni, ha a saját, a magyar gazdaság teljesítménye nő. Ennek mérhetősége miatt a GDP figyelése mellett a GNP-t is számba kellene venni, sőt, elsősorban és kiemelten azt.

Emellett azt is látni kell, hogy a kiáramló bérek, jövedelmek, inkluzíve nyugdíjak összességét kell a termelékenységgel szinten tartani, hiszen ha ezt nem tennénk, ellenkező esetben a szükségesnél több pénz kerülhet a forgalomba, és ez valóban most már inflációt gerjeszthet. Az egyes rétegek között ugyanakkor világviszonylatban is jelentős különbségek keletkeztek a jövedelmekben, így a lakosság mintegy 20 százalékának reáljövedelme hihetetlenül megnőtt és egyre növekszik, míg 80 százalékának jövedelme stagnál, csökken, sőt, mint tudjuk, 3 millió ember e réteg alján, a létminimum alá süllyedt.

Egyszerű összefüggések ezek, az átlagpolgár diploma nélkül is képes ezt megérteni. Az elmúlt tízegynéhány év alatt folytatott romboló, kiárusító, s egyben gyarmatosító jellegű gazdaságpolitika vezéreinek is tudniuk kellett mindezt, meg a szakszervezeti vezetőknek is, akik most a bérkövetelések élére állnak. Ha ezt tudták és tudják, akkor miért nem követelték meg a kormányoktól a gazdaság arányos fejlesztését, miért tűrték el a magyar gazdaság mesterséges lerombolását, a gyors és felelőtlen kiárusítását, és csak az idegen tőke nyakló nélküli beáramlását szolgáló törekvéseket?! Akik ma a legjobban kiabálnak, maguk hozták létre a kialakult helyzetet, méghozzá tudatosan! Nem az a legnagyobb baj, hogy ezek az elvtársak ezzel nyíltan a kormány csőbehúzásán fáradoznak, hanem az, hogy ezt a felelőtlen játékot az egész magyar nép hátrányára, boldogulása ellenére művelik. Nem zavarja, sőt, boldoggá tenné őket, ha az inflációellenes politika zátonyra futna.

A Magyar Igazság és Élet Pártja mindig is küzdött az önfeladó gazdaságpolitikai ellen, és biztatja, bátorítja a kormányt, hogy minden erejével, rendelkezésére álló valamennyi eszközével a magyar kis-, közép- és - ki merem mondani - nagyvállalkozások fejlődését, fejlesztését segítse elő, beleértve ebbe az agrárgazdaságot és annak második lépcsőjét, az élelmiszeripart, illetőleg egyéb feldolgozóipart is. Ennek szolgálatába kell állítani minden lehetséges erőforrást, de továbbmegyek: ezt kellene szolgálnia a tudománynak és az oktatásnak is.

Ne habozzon a kormány, az utolsó pillanatokban vagyunk! Ez a jövőnk, a magyar jövő, enélkül csak Európa gyepű szolganépe, Európa koldusai lehetünk. Elfogadhatatlan az arra való hivatkozás, hogy ehhez hiányoznak a megfelelő eszközök.

Legközelebb arról kívánok beszélni, hogy mik és hogyan szerezhetők meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és hogyan vethetők be az ehhez szükséges eszközök. Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
109 72 1999.12.14. 1:26  71-79

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az, hogy megszűnt a tőke mozgásának bármiféle ellenőrzése, végzetes, önjáró folyamatot indított el, amely az országokat módszeresen megfosztja a szuverenitásuktól, és máris anarchisztikus vonásokat mutat. Államok veszítik el adófennhatóságukat, kormányok válnak zsarolhatókká, és rendőrhatóságok állnak tehetetlenül a bűnöző szervezetekkel szemben, mert nem nyúlhatnak ezek tőkéjéhez.

A világot átszövő libertariánus pénzügyi rendszer államellenes trendjét semmi sem bizonyítja drasztikusabban, mint az úgynevezett off-shore központok kialakulása. Döbbenten olvasom a Napi Gazdaságban, hogy mintegy 46, kifejezetten off-shore cég hazánkban telepedett meg. A Kajmán-szigetekkel vetekszik immáron Újlengyel, Alsópetény, Kismaros, Legénd, Szeghalom, de Budapest és egyéb nagyvárosaink is. Mi, bennszülöttek csak nézünk, és csodálkozhatunk: Kajmán-szigetiek lettünk, szinte észre sem vettük. Elképesztő! Ide jutott a magyar jogállam? Vajon mi ebben a magyar érdek? És ha van ilyen - amit kétlek -, akkor hova süllyedt a magyar állam, sőt, a magyar állami morál?

Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
109 76 1999.12.14. 0:41  71-79

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Tisztelt Miniszter Úr! Az adócsalás és a pénzmosás, mint olyan, hivatalból üldözendő bűncselekmény. Ne csodálkozzunk, hogyha bűnrészesek vagyunk, a majdani következményeken. A Magyar Igazság és Élet Pártja minden eszközzel fellép és tiltakozik ez ellen a folyamat ellen. Jó volna, tisztelt magyar kormány, egyértelműen gátat vetni ezeknek az elképesztő folyamatoknak. Vagy úgy gondolják, ez a jövő? Akkor jaj neked, Magyarország! Ha egy törvényről, bármikor hozta, bárki hozta, bármilyen célból hozta, kiderül, hogy alkalmatlan, hogy rossz, tessék azt idejében megváltoztatni!

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
111 36 1999.12.20. 5:18  35-36

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Minden ország lakosságának életszínvonala az adott ország gazdasági erejének tükörképe.

A globalizmus mamutjainak többnyire vámszabad területen végzett tevékenysége és az idegen tőke minden szabályt felrúgó beáramoltatása egyes mutatókon ugyan javíthat, de nem képes, nem is feladata az ország valódi helyzetén változtatni. Sőt, ha ezt a folyamatot, a GDP-növekedést, nem tudja a magyar gazdaság fejlődése követni, a GNP növekedése, úgy egyértelműen gyarmati sors vár az országra. Úgy tűnik, bizonyos mértékben ezt végre felismerte a kormányzat is, így azt kell mondanunk, erőfeszítések folynak, programok készülnek annak elősegítésére, hogy minél több vállalkozás valamilyen formában és módon beszállítója lehessen a nagy külföldi cégeknek. Kétségtelen, ha már így alakult az elmúlt 10-15 évben gazdaságunk, erre valóban szükség van. Egyértelműen szeretném azonban a figyelmet felhívni arra, hogy ez nem elég.

Ez a beszállítói programra épített gazdaságfejlesztés ugyanis egyik oldalról növeli függőségünket és esetlegességünket, másrészt pedig az ebben részt vevő vállalkozások helyzete sem megnyugtató. A diktált ár alacsony jövedelmezőséget biztosít, és mivel kevés a saját tőke, hitelhez jutni pedig szinte lehetetlen, vagy a magas kamatteher miatt a hitel nem vállalható, ezek a vállalkozások nem tudnak az igényekhez rugalmasan alkalmazkodni, és ez bizony piacvesztést jelenthet. És ezzel el is jutottunk a kis- és középvállalkozások, az egész agrárium, de még a nagyvállalkozások egyik alapvető, általános problémájához; mert működőképes, rugalmas hitelrendszer nélkül nincs fejlődő gazdaság. Mellesleg jegyzem meg, hogy ezt mi, magyarok is legalább 150 éve tudjuk. (Folyamatos zaj.)

Hozzáteszem, hogy a többszörösen kisiklatott, kifosztott és tönkretett magyar gazdaság talpraállításához, fejlesztéséhez, felvirágoztatásához bizony az államnak is hozzá kell járulnia, ha úgy tetszik, kimondom, protekcionista eszközökkel is, aztán szervezéssel, és az állami akarat végrehajtatásával is - ha a kormány még kormány. Ugyanis ha az, akkor felelős a saját gazdaságának állapotáért és alakulásáért, és ebben az esetben bizony felül kell vizsgálni a költségvetési politikát, azon belül az egész adórendszerünket, mert annak nem eurokonformnak, hanem a magyar viszonyok közt célszerűnek kell lennie, másként kell kezelnünk az adósságszolgálatot, és a nemzeti érdekek szolgálatába kell állítani a magyar bankrendszer még meglévő romjait; illetőleg, ideje lenne elgondolkodni egy, az agráriumot is magába foglaló, a magyar vállalkozásokat finanszírozó, az állami akaratot közvetíteni hajlandó bankhálózat létrehozásáról.

Minden vonatkozásban ugyanis külső haszonleső és sanda szándékú kibicek sugallatára kialakított, rossz úton járunk. A külső tőke szabad grasszálása, a szinte ingyen átadott nemzeti vagyon bágyadt működtetése, a csak befelé restriktív monetáris politikával párosulva, minden és minden kizárólag a gyarmatosítást szolgálja, és megbénít minden tisztességes magyar próbálkozást. Rajtunk kívül senkinek nem fűződik érdeke egy erősödő, jó magyar gazdasághoz, ezért - és ezt tessék végre tudomásul venni - ennek felépítése a mi dolgunk, a felelős magyar kormány feladata. Ennek halogatása, pótcselekvésekre átváltása, valamilyen távoli célra, vagy akár az EU-csatlakozásra hivatkozva, egyszerűen nem engedhető meg.

Például a Nemzeti Bank évtizedek óta harcol az amúgy nem létező infláció ellen, hiszen 15 éve tartó restriktív pénzpolitika mellett nem lehet valódi infláció. Költségoldali infláció, az van! Csakhogy ez ellen pedig nincs mit harcolni monetáris eszközökkel. És mégis van infláció! Akkor mitől jó ez a monetáris politika? Megmondom: a külföldi tőkének jó. De mi, bennszülöttek is a világon vagyunk, és mi is élni akarunk.

A Magyar Igazság és Élet Pártja ezért nyomatékosan kéri a kormányt, minden erővel és eszközzel a saját magyar gazdaságot, ezen belül az agráriumot állítsa talpra, ösztönözze a korszerű működésre és az állandó fejlődésre, és mindenekelőtt ennek teremtse meg pénzügyi, gazdasági, jogi feltételeit, megbízható rendszerét. Mert a magyar nép nem gyarmati sorsot akar, világ cselédje sem akar lenni. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Élni akar!

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
116 42 2000.02.07. 6:29  29-117

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Előre szeretném bocsátani, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja mind az ifjúsági sportot, mind a tömegsportot, mind a minőségi versenysportot rendkívül fontos dolognak tartja.

Ugyanilyen fontosnak tartja természetesen a sportkör, a sportlehetőségek eszközeit, épületeit, létesítményeit is. Mégis azt kell mondanom, hogy a MIÉP frakciója nem ért egyet ezzel a törvénymódosítási javaslattal. Egyszer: azért nem értünk vele egyet, mert rendszeridegen - ez rendkívül fontos dolog! A törvény olyan szervezetek vonatkozásában engedte meg az 1 százalék átengedését, amelyek közhasznú, közcélú civil szervezetek, közhasznú, közcélú alapítványok, amelyeknek jelentős támogatást lehetett és lehet ilyen módon nyújtani. Ebből a sorból ez mindenképpen kilóg, mert ha ez belefér, akkor az árvíz- és belvízvédelem érdekében is ezt a módszert lehetne alkalmazni, s bármilyen probléma esetén szintén ezt a módszert lehetne alkalmazni.

Azt kell mondanom, visszataszítónak tartjuk, hogy ilyen szirupos, nosztalgiázó propaganda folyik, hogy így is, úgy is, amúgy is adakozzunk, ahelyett, hogy egyértelműen tisztázni kellene, meg kellene állapítani, ki, kik a felelősök például azért, hogy ez a tűzeset előfordulhatott, vagy netán szándékos gyújtogatás történt.

Egyébként hadd tegyem hozzá, mindig mi fizetünk, mindig a lakosság fizet! Mindig az adófizető polgár pénzéből valósulnak meg ezek a létesítmények! Miért kellene ehhez még valamilyen módon külön is adakozni, akár törvénnyel szentesítve, akár másképpen?

Joggal lehet feltenni azt a kérdést is, hogy miért nem volt biztosítás. Vagy ha már az épület nem volt biztosítva, akkor miért nem biztosították magát az eseményt, amire bérbe adták? Vagy aki bérbe vette, miért nem biztosította? Hiszen olyan célra használták, ami idegen volt a sportcsarnoktól, olyan áruhalmazokat halmoztak fel, amelyek tűzveszélyesek - miért nem őrizte ezeket senki? Miért nem vigyázott ezekre senki? Az a cég, amelyik ezt szervezte, amelyik erre a célra kibérelte a sportcsarnokot, miért nem gondoskodott arról, hogy megelőzzön ilyen eseteket, vagy miért nem kötött ő biztosítást, valamiféle felelősségbiztosítást vagy egyebet? Hiszen az alapelv az, legalábbis annak kellene lennie, hogy az fizessen, aki gyújtogatott, vagy akik ezért a helyzetért felelősek; mert érdekes módon ilyenkor felelős a legtöbbször nincs.

Feltehetném a kérdést: mi lesz, ha leég az Operaház, mi lesz, ha leég a Nemzeti Múzeum, mi lesz, ha leég az Országház? Mindig kalapozni fogunk, könnyes szemmel? (Dr. Gidai Erzsébet: Ez sincs biztosítva!)

Egyébként beszéltem statikus mérnökökkel, akik értenek hozzá, és akik a helyszínen is kint voltak. A falak némi megerősítésével, a feszítőkonzolok megerősítésével új tetőt kell húzni az épület fölé, apróbb felújításokat, javításokat végezni, amik már amúgy is régen esedékesek lettek volna, el kell végezni, és az ügy be van fejezve. Nem, most nem erről van szó, most majdnem úgy tűnik, hogy valaki még örül is annak, hogy ez a tűzeset megtörtént, mert most szebbet, jobbat, nagyobbat fogunk építeni. Mert mi megmutatjuk! Esetleg még máshol is fogjuk építeni.

S itt megint elgondolkodik az ember: csak nem a terület kell valakinek? Vagy valami erős mamutcégnek jól fizető munkát kell adnunk, vagy vajon mi van itt a háttérben? Arról nem is beszélve, hogy ha a magyar állam az elmúlt években ezermilliárdokat tudott bankkonszolidációra - a csalók helyett - zsebből kifizetni, akkor, gondolom, fel tudja újítani ezt a sportcsarnokot, sőt ad absurdum, ha mindenáron nagyobbat, szebbet, jobbat akar helyette, azt is fel fogja tudni építeni! Miért kell ilyenkor mindig könnyzacskó-rezegtető módszerekkel, álságos módon a lakosságot valamilyen módon, valakiknek a terhére megfejni?

Igen, szükség van a Budapest Sportcsarnokra, és építse újjá vagy építse meg újból, szebben, jobban, nagyobbra az állam, a kormány és a főváros, hiszen a fővárosnak többek között csak 86 milliárd forintja van tartalékban - jut erre is!

Ezért a Magyar Igazság és Élet Pártja ezt a törvénymódosítást nem támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
117 4 2000.02.08. 3:54  3-6

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt mondják, azt hirdetik, hogy hazánkban immáron kétségkívül piacgazdaság van, szabadversenyes piacgazdaság. A verseny szép, jó és hasznos - örülj magyar, végre olyan áldásokban részesülsz, amelyekről korábban még csak nem is álmodhattál! És lám, ez a hálátlan, buta magyar mégsem örül eléggé. Úgy érzi, többsége a saját bőrén, hogy valami nem úgy működik, ahogyan ígérték, valami megint nem az, aminek mondják. Igaz, ez nem újdonság, több mint ötven éve élünk hazugságban, ámításban, s részesülünk - a média jóvoltából - állandó agymosásban. De talán éppen ez fordul a visszájára, hiszen így egyre több ember kénytelen elgondolkozni azon, amit tapasztal és lát, és egyre több honfitársunknak nyílik ki a szeme. Mert ugyan milyen versenyről, milyen egyenlő esélyről és versenysemlegességről beszélnek?!

A globalizmus bástyái, a vámszabad területiek hatalmas tőkével, a magyar kormányok megzsarolásával és önkéntes protekcionista támogatásával, a jegybank monetáris rásegítésével azt csinálnak, diktálnak és uralnak, amit csak akarnak. Ingyen vagy nevetséges árakon kebelezték be a magyar nemzeti vagyont, a közteherviselés alól kivonják magukat, ellenőrzést nem tűrnek - és akkor ezernyi piszkos trükkről, csalásról még nem is beszéltem. A magyar vállalkozó, a magyar paraszt, a termelő, szolgáltató vagy kereskedő pedig nyakig zsákba varrva, szabadon vehet részt a táncversenyben - igaz, minden létező adót, járulékot fizet, minden lépését ellenőrzik, hitelt nem kap vagy csak vállalhatatlan feltételekkel, és folytathatnám a sort. De versenyezhet, szabadon - körülbelül annyi eséllyel, mint a féllábú, tébécés öregúr a versenyre kitenyésztett világbajnok futóval szemben.

Ez igen! Mert itt, kérem, esélyegyenlőség van, ez egy tiszta verseny, erre vigyáz, erre ügyel az adófizető magyarok pénzéből fenntartott intézmény, a Gazdasági Versenyhivatal. Persze jó lenne tudni, mivel is foglalkozik ez a szervezet - gondolom, védi a cápákat egymástól, a kisebb halak meg forduljanak fel, ha egyszer magyarok. Mert itt, kérem, rend van, no és persze felelős magyar kormányok. Hiszen van itt perspektíva: néhányan majd bedolgozók, bérmunkások lehetnek idegenek gyarapodására, a magyar nyomor konzerválása érdekében - de legalább, momentán még, a saját hazájukban. Nos, erre mondják tíz éve: ez egy átgondolt gazdaságpolitika, a jövőnk, így fogunk felzárkózni - Közép-Afrikához.

(8.40)

Ez piacgazdaság? Vagy ez valami egészen más? Meddig lehet ezt még csinálni? Meddig lesz még minden tisztességes, verejtékes magyar munka, tudás és akarás naponta letaposva? Vagy nekünk ez a sorsunk? A bőgatyások sorsa? Az sem, lassan abból is kifogyunk! Az álságos, szemforgató szövegekből és ígérgetésekből tulajdonképpen mindenkinek elege van már. Fújjunk hát ébresztőt magunknak és kormányainknak, magyarok! Elvégre egyelőre még mi vagyunk többségben.

Köszönöm a türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
128 18 2000.03.22. 15:24  2-79

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Hallottunk itt reményt keltő, igyekezetet tükröző szavakat, és hallgattunk itt álságos, szemforgató, számonkérő szöveget is. Eszembe jutott, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű - ez már így szokott lenni, de azért ne mutogassunk vissza. Hát persze: reform, vagy retorika? Ügyesen feltették ezt a kérdést a szocialisták, ők, akik a szofista retorika tanult bajnokai. Szofisták, mert minden helyzetben mindent meg tudnak magyarázni, és ha szükséges, mindent meg is tudnak cáfolni a megrendelő igénye szerint. Aztán van valami furcsa ellentmondás is ebben a kérdésfeltevésben.

 

 

(11.10)

 

 

Ha valamit megreformálni szándékozom, akkor azt nyilván azért teszem, hogy hatékonyabb legyen, jobban működjön, eredményesebb legyen. Az eredményesség szempontjából ma azt kell mondanom: a magyar egészségügy még soha sem volt olyan mélyponton, mint az eddigi reformokat követően. Az egészségügy immáron hosszú ideje a zuhanórepülés állapotában van, és sajnos ezt bizonyítja valamennyi egészségügyi statisztikai adatunk is.

Ezek után némi cinizmussal, átvett cinizmussal joggal tehető fel a kérdés, mi ártott többet a magyar egészségügynek, a magyar népnek: a reformok vagy a retorika? Vagy, tessék mondani: a rombolás, a züllesztés, a minden működőnek a tönkretétele, a működések szándékos akadályozása, az reform? Ó, nagy reformerek, tessék mondani: volt, van egy világos, jól átgondolt, a magyar viszonyoknak és állapotoknak megfelelő stratégiai elképzelés? Van ehhez egy kidolgozott taktikai program? Van ehhez pénz? Vagy pusztán arról van szó, tisztelt vitanapot provokálók, hogy végre kell hajtani, hajtatni mindenáron valamit, amit a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, vagy ki tudja ki és milyen érdekek diktálnak. És most ezt a folyamatot kéne folytatni, ezt kellene számon kérni ma?

Még pénzügyminisztériumi tisztviselő koromban alkalmam nyílt arra, hogy több kollégával együtt részt vegyek egy megbeszélésen, ahol a Világbank és az IMF képviselőivel kellett tárgyalni. Konkrétan a lakáshelyzetről volt szó. Kollegáimmal együtt megdöbbenve tapasztaltam, hogy a szakértőknek fogalmuk sem volt erről az ágazatról, nem ismerték sem a hazai, sem a nemzetközi gyakorlatot, történelmi áttekintésük végképp nem volt az egészről, ennek ellenére véleményük természetesen volt, sőt tanácsokat is osztogattak. Döbbenetes volt, soha sem fogom elfelejteni. Kollégáimtól azt is tudom, hogy akik más területeken voltak tárgyalni ugyanezekkel az urakkal, ugyanezt tapasztalták. Egy dologhoz persze értettek ezek a szakértő urak: szajkózni a monetarista ultraliberális lózungokat, teljesen függetlenül attól, hogy mi a valóság, mi a realitás. Az a valóság, amit mi is megváltoztatandónak ítéltünk, meg is akartunk változtatni, csak nem mindegy, hogy valaki egysíkúan, kizárólag pénzügyi oldalról néz valamit, vagy a helyzet ismeretében. Nem akarok itt arra utalni, hogy hasonlított a dolog arra, mint amikor itt Magyarországon mindenáron gumipitypangot, narancsot, citromot, mit tudom én, mit kellett volna termelnünk. Ez a hozzáértés teljes hiánya, ez valamilyen akaratnak, valamilyen vágynak csak a puszta kifejeződése.

De térjünk vissza az egészségügyre! Mint ahogy a gazdaság van az emberért és nem az ember a gazdaságért - persze ez egy szélsőséges MIÉP-es nézet, ugye -, úgy az egészségügy sem tárgyalható sem reform, sem retorika oldaláról szerintünk önmagában vagy pusztán a globális, szabályozatlanul grasszáló tőke perspektívájából; az egészségügy is az emberért van. Nem azon a hazug retorikai elv alapján, emlékeznek, hogy "legfőbb érték az ember!", mert amikor ezt hirdették, akkor itt a magyar ember Recsktől Kistarcsáig, Váctól Szegedig és gyűjtőig vagy az akasztófáig egyáltalán nem volt érték. Természetesen ilyen értéket mi nem akarunk.

Hazánk népességének egészségügyi állapota egy fél évszázada egyre gyorsuló ütemben romlik. A rendszerváltás ezt csak tovább rontotta. Néhány ésszerű lépés ugyan történt, de aztán semmi több. Különösen sokat romlott a helyzet 1994-98 között. Ez a romlás ma elsősorban a népesség számának radikális csökkenésében kísérhető nyomon, ami két okra vezethető vissza: az élveszületések számának folyamatos csökkenésére és a halálozás számának egyidejű emelkedésére, különösen a korspecifikus halálozási arány romlott a középkorúak hátrányára.

A hatékony prevenció hiányán és az egészségügyi ellátás elégtelenségén kívül a lakosság általános állapotának rombolásáért is tulajdonképpen számos együttesen ható tényező a felelős. Ezért ha az ország egészségének az állapotáról kell beszélnünk, nem szűkíthetjük le az egészségügy vagy az egészségügyi adminisztráció területére. Hiszen az egészségügyön túllépve ilyen a környezetszennyeződés, a csatorna hiánya, a szennyezett ivóvíz, a féktelen és ellenőrizhetetlen kemizálás, a levegő szennyezettsége; ilyen az egészségtelen és hiányos táplálkozás, elhízás és éhezés. Ilyen az önpusztító életmód - ami nem mindig az individuumból ered -, az alkoholizmus, a kevés pihenés, a többletmunka és munkanélküliség, a létbizonytalanság és az állandó stressz. De meg kell említenem a liberális abortusztörvényt is, a szociálpolitika elmaradottságát, a szándékos erkölcsrombolást, a nevelés szinte teljes hiányát, és még sok mindenről beszélhetnék.

Reform vagy retorika? Mi ártott többet? Emlékezünk talán még néhányan arra a szlogenre, hogy "asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség". Ezt Rákosi pajtás találta ki nekünk, nem azért, hogy a magyar nép szaporodjon, hanem azért, hogy az általa kispolgárinak ítélt erkölcsöt valamilyen módon le lehessen rombolni. Ez az erkölcsi rombolás folyik mind a mai napig, azt kell mondanom, sikeresen.

Hol tartunk ma? A Ratkó-korszak vége óta majd hatmillió gyermeket kapartunk ki, öltünk meg; 1998-ban napi 189-et, korábban napi 200-210 gyereket. Igaz, ez ugye szalonképes, uraim, szalon szakértő hölgyek és urak és elvtársak? Persze, hogy az! A gyilkosok szalonképesek, a MIÉP nem. De ebben az a szép, hogy ezt önök bírálják el.

Dicsőséges reform volt az is, hogy a kórházi ágyakat tízezrével építették le, kórházakat szüntettek meg. Kinek a parancsát hajtották végre 1996-ban? A program készítői meg is írták, hogy a Világbank intencióit hajtották végre. Hogy ezek milyen szakértők, arról már szólottam, ehhez nem kell kommentár.

A kórházak megszüntetésével, átprofilírozásával elértük azt, hogy Rejtő Jenő-i - alias P. Howard - fordulatokat él át vagy élhet át egy beteg, amikor fél Magyarországon keresztül szállítják, mire orvos elé kerül. Így jó ez, ugye? Hiszen ha a szállítás közben meghal, legalább nincs vele több gond. Ez nem reform, hölgyeim és uraim, ez cinizmus, méghozzá a javából!

Aztán emlékezzenek a fogorvosi ellátás körüli cécókra! Akinek éppen nem volt fogproblémája, halálra nevethette magát, az összes kabaré ezzel foglalkozott. Ez igen, ez volt a reform! Aztán az egész nemzet érdekeit szem előtt tartó egészségpolitikai koncepció hol van? A teljes hiánya állapítható meg, a magyar egészségügy szétzúzásában pedig nemzetidegen érdekek érvényesülnek. Az egészségügy felső és középvezetésére a restrikciós monetarista politika szolgai végrehajtása a jellemző, s ebből ered minden bizonytalanság, kapkodás és koncepciótlanság is. Isten mentsen egy ilyen folyamat folytatásától!

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

A Magyar Igazság és Élet Pártja egészségügyi programjának a jelszava az, hogy rendet, tudást, tisztességet az egészségügyben. A MIÉP-nek természetesen egészségügyi programja is van. Nem akarom önöket azzal szórakoztatni, hogy ezt az egészségügyi programot ismertetem, de néhány alapelvét engedjék meg, hogy azért elmondjam. (Kuncze Gábor: Ezt még soha nem tettétek meg!) A magyar népesség számának katasztrofális csökkenése mindent megelőző első számú sorskérdésünk, a népszaporulat növelését, a népesség egészségügyi állapotának a javítását elsőrendű feladatnak kell tekinteni.

 

(11.20)

 

Az élethez, ezen belül az egészséges élethez való jog alapvető emberi jog. A társadalom és minden tagja számára az egészség alapvető érték. Az egészségügyi rendszer alapfeladata a lakosság egészségi, teljes testi, szellemi és szociális jóléti állapotának megőrzése, javítása, az egészségi állapotot veszélyeztető tényezők, hatások elleni eredményes küzdelem. A lakosság egészségügyi állapotáért az állam felelős, az egészség megőrzéséhez és az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzájárulás lehetőségét az államnak garantálnia kell!

A MIÉP az egészségügyi szempontoknak a törvényhozásban, a gazdasági döntésekben és a tárcák közötti egyeztetésben, a beruházások területén prioritást szeretne biztosítani. A MIÉP az egészségügy ellátás minden területén a prevenció szemléletét és gyakorlatát kívánja megvalósítani. Sorolhatnám még sokáig, de van még egy igen fontos része ennek, ezt mindenképpen el kell mondanom: tisztességes munkáért tisztességes bért az egészségügyben is!

A MIÉP ilyen elvek alapján kidolgozta a részletes egészségügyi programját, és ha úgy tetszik, ilyen elvek alapján szeretné azt megreformálni. Hisszük és valljuk, amit gróf Széchenyi István mondott: "A lakosok testi és lelki szebbítése, íme ez, és csak ez lehet a kormányoknak legfőbb feladata, minden mellékes tekintet a fő cél által háttérbe szoríttatik." Mondhatják, ez mind szép - de irreális. Mert nincs rá pénz. Igen. Amíg a kormány beleragad az idegen érdekek szolgálatába, amíg az amúgy sem létező, de hivatkozási alapnak kitűnően megfelelő pénzügyi egyensúly a fontos egyedül, ameddig a monetarista szemlélettől nem látjuk, mint ahogy mondani szokták, a fától az erdőt, ameddig a Nemzeti Bankot nem foglalja vissza az állam magának (Kuncze Gábor: Sőt, az Egészségügyi Minisztérium!), addig persze, hogy nem lesz pénz! Addig semmire nem lesz pénz!

De nemcsak az egészségügyre nem lesz pénz, hiszen tudják, semmire nincs pénz. Mutassanak nekem egy olyan területet, amely egyébként költségvetési kompetenciába tartozna, és ez a költségvetés alkalmas megfelelő szinten finanszírozni! Ugye, hogy egyetlenegyet sem tudnak mondani! Nincs is! De hát tisztelt polgári kormány, ameddig semmire nincs pénz, hogyan lehet arról beszélni, azt leírni az anyagaikban, hogy a költségvetés gazdasági szerepvállalása túlsúlyos, akadályozza a külföldi tőke beáramlását - arról nem is beszélve, hogy a külföldi tőke eddig még egyetlenegy ország gondját nem oldotta meg! Nem is fogja! Mert ez is a mi dolgunk. Csak másképpen kellene a lóra ülni. Tudják: középre!

Ennyit a reformról és a retorikáról, no meg rólunk, magyarokról és az életünkről, az egészségünkről. Minden területen egyre világosabban kirajzolódik: gondjainkat nekünk, magunknak a saját helyzetünk és igényeink figyelembevételével, a saját érdekeink szerint kell megoldanunk. Ez nem a Világbank feladata, ez nem az IMF feladata - ez a mi feladatunk! Magyar út kell és felelős, nemzetépítő állam, ha életben akarunk maradni.

Köszönöm a szíves türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
132 22 2000.04.11. 4:38  21-24

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A napokban a média többször foglalkozott azzal a súlyossá pumpált problémával, amit az MSZP dobott a köztudatba, nevezetesen azzal, hogy ó, mily borzalom, a hadsereg további létszámcsökkentése során káderezés folyik, felmérik, ki volt úgynevezett politikai tiszt. Az MSZP szerint ez súlyos törvénysértés, a személyiségi jog lábbal tiprása, meg egyébként is ugyebár a hadseregnek politikamentesnek kell lennie. Ez boszorkányüldözés - sipítják. Hangsúlyoznom kell: a kutya sem foglalkozik azzal, hogy ki volt a tisztek közül MSZMP-tag. Hiszen ha nem hadnagyként akartak nyugdíjba menni, kénytelenek voltak belépni az élcsapatba. A hisztéria kimondottan a volt politikai tisztekkel függ össze.

Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy egy valamirevaló hadseregben a tisztekről olyan törzslapot vezetnek, amelyről egész pályafutásuk nyomon követhető. Gondolom, ez a Magyar Honvédségnél is így volt és van. Így van, hacsak jótékony kezek nem avatkoztak be, vagyis ha nem manipulálták, nem hamisították meg ezeket az adatokat, vagy nem tüntették el őket. Ha a törzslapok rendben vannak, nem kell semmit sem tenni, semmit sem kell vizsgálni, senkit nem kell káderezni, hiszen ha akarom, tudom, hogy ki volt a politikai tiszt. Ha manipulálták az adatokat, akkor ez bűncselekmény! Kérem, a tetteseket bíróság elé kell állítani! Hogy ez egyébként - ha volt ilyen - milyen érdekeket szolgált, nem nehéz kitalálni.

Aztán van itt valami, amit nem is ért az ember. Ezrével bocsátottak el katonatiszteket az utóbbi 10-12 évben. Hát csak katonai szakmákkal rendelkező tiszteket, hajózókat, híradósokat, tüzéreket s a többi távolítottak el, és a politikai tisztek maradtak? A szakértő reformerek csak szétverték, lerombolták - elnézést a kifejezésért -, legatyásították ezt a magyar hadsereget? A reformtevékenységük nyomán csak romok és a nagy nihil maradt - no meg a politikai tisztek?

Most, amikor a miniszterelnök úr szerint befejeződött a rendszerváltás, még ott vannak a megcsappant tisztikarban a volt komisszárok, az idegen hatalmakat gátlástalanul kiszolgálók, a hivatásos agymosók és gondolatellenőrök, a bolsevik ideológia önkéntes prédikátorai, azok, akik aljas módon besúgóvá züllesztettek kiskatonákat, hogy saját bajtársaik után kémkedjenek presszióval, zsarolással, fenyegetéssel?! Hát ezek védelme lenne a záloga annak, hogy demokratikus, politikamentes hadseregünk legyen?! Nevetséges!

A Magyar Igazság és Élet Pártjának igaza van, amikor azt mondja, hogy valódi rendszerváltás még nem volt! A demokrácia kulisszái mögül még mindig azok acsarkodnak ránk, azok kezében van a tényleges hatalom a társadalom számtalan ágán-bogán elrejtve, akik a sárba taposták, meggyalázták, megalázták ezt az országot és ennek az országnak a népét. Gyalázatos játék ez, hölgyeim és uraim! És nem tudom, miért és meddig kell ezt eltűrni, tisztelt kormánypártok! Ütőképes hadsereget akarunk? Igen, azt akarunk! És ehhez alapkérdésként kapcsolódik a volt politikai tisztek, komisszárok jelenléte? Isten őrizz!

A Magyar Igazság és Élet Pártja azt mondja: olyan tisztikarra van szüksége ennek az országnak, amelyik művelt, korszerű tudással rendelkezik, és amelynek minden egyes tagjában olthatatlan hazaszeretet él. A bolsevik komisszárokból elég volt! Ki velük a demokratikus magyar hadseregből! És akkor majd talán egyszer lesz egy magas erkölcsi színvonalon álló, valóban politikamentes Magyar Honvédség. Isten adja, hogy így legyen! (Taps a MIÉP és a Független Kisgazdapárt soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
134 20 2000.04.13. 12:07  1-33

ROZGONYI ERNŐ a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A Balaton - és ez köztudott, ezzel nem mondok nagy újdonságot - Közép- és Nyugat-Európa legnagyobb tava, és sajátos lehetőségeinek a figyelembevételével nyugodtan azt mondhatjuk, hogy hazánk büszkesége és egyben kincse. Sok mindent megélt, sok minden túlélt már, és koránál fogva bizony elég törékeny az egészsége.

A Balaton geológiai kialakulása a tudomány szerint valamikor a pleisztocén végén kezdődött. Ez ugyan évtízmilliókat jelent, de a tó és környéke nagyjából a mai formáknak megfelelően nyilván ennél jóval fiatalabb, mintegy 25 ezer éves. Azért ez sem egy kis kor! Mivel a tó állandó vízutánpótlással, egyben lefolyással is rendelkezik, a vízminőség védelmében egy óriási vízgyűjtő terület megfelelő védelme is szükséges. A közvetlen környék mintegy 2550 négyzetkilométeres vízgyűjtő, a legnagyobb tápláló folyónak, a 139 kilométer hosszú Zalának pedig mintegy 2622 négyzetkilométeres a vízgyűjtő területe. Mint az közismert, mederforrások nem táplálják a Balatont. Az évszázadok folyamán óriási a feltöltődés, elsősorban a nyugati medencében, de lassúbb feltöltődés történik valamennyi, a tóhoz futó völgyfenéken is, ami aztán tulajdonképpen magában a tómederben rakódik le.

A geológusok véleménye szerint minden állóvíznek azonos és közös a sorsa; nevezetesen, lassan feltöltődik és elhal. Ez szerintük a Balatonnál is így lesz, bár igaz, hogy ezt egy több ezer éves folyamatnak tekintik. Azonban ezek intő jelek, érdemes e problémákra odafigyelni. A geológusok azt is tudják a mederben végzett fúrások alapján, hogy bizony volt, amikor a tó vízszintje lényegesen magasabb volt a jelenleginél, és bármily hihetetlen, volt, amikor a tó kiszáradt. Ez is egy érdekes dolog, hiszen mai szemmel elképzelhetetlennek tűnik, hogy természetes körülmények között egy ilyen tó kiszáradjon. Igaz tehát - egy ilyen rövid áttekintés is igazolja -, hogy bizony a Balaton már mindent túlélt, átélt; érdemes, kell vele foglalkoznunk.

 

(10.30)

 

Óriási történelmi, kulturális, zoológiai, botanikai és geológiai múlt tapad a Balatonhoz és környékéhez. Úgy gondolom, a tó megőrzése, életének fenntartása nekünk, ma élő magyaroknak elsőrendű feladatunk, annak ellenére, hogy ez a feladat az idők folyamán egyre nehezebb, egyre bonyolultabb, és mondjuk meg őszintén, egyre költségesebb. Évmilliók során a természet maga sok mindent megoldott: kivédett, átalakított; de aztán olyan újabb, távolról sem természetes események következtek be, amiket a természet már nem tud korrigálni, nem tud kijavítani.

1861-ben nyitották meg a Duna-Száva-Adria-vasutat, és ezzel megindult a tömeges turizmus, a tömeges üdülési, nyaralási folyamat, és átalakult, tulajdonképpen megkezdődött az átalakulása a Balatonnak mint üdülőhelynek. Olyan civilizációs folyamatok indultak el, amelyek gyorsították a tó öregedési folyamatát. A partokat elérte ez a civilizáció és ezzel együtt a szennyezés, a rombolás, azért, mert ezzel a folyamattal nem tartott lépést, még nyomokban sem, a célszerű és előrelátó védelem. Különösen elképesztő mindaz, ami a szocializmus építésének korszakában történt ezzel a tóval. Nem kívánok erről részletesen beszélni, ismerjük mindnyájan, csak egy utalást teszek: például a Kis-Balaton ügye. Ezeknek a folyamatoknak mindmáig ható irtózatos következményei vannak.

Valójában - és ezért kellett ezt a bevezető részt is elmondanom - akkor érti meg az ember ennek az egész előttünk lévő szabályozási elképzelésnek a fölöttébb kiemelkedő jelentőségét, ha mindezt tudja, legalább így körvonalakban tudja, átérzi, és némi felelősségérzettel is rendelkezik.

Sokan minden bizonnyal azt fogják mondani, hogy ez a szabályozás túl szigorú. Úgy vélik, akik ezt állítják, hogy korlátozza a szabadosságot, mások, és részben ide tartozónak vallom magamat is, legszívesebben nagyobb mértékű szigorúságot látnánk, követelnénk. Különösen az aggasztja ezen utóbbi csoportot, így engem is, hogy visszamenőleges hatálya nincs. Persze tudom, hogy ez nem is igen lehetne, de leginkább az kellene, hiszen a tó környékén annyi minden történt az elmúlt évtizedekben, hogy irtózatos nehéz itt már valamit csinálni. Gondoljanak például arra a rengeteg csatornázatlan üdülő- és lakóépületre, azokra a lakóhajókra, ahonnét a szennyvíz a talajba, vízbe és így a tóba kerül. Nekem van olyan élményem sajnos, amikor úsztam a Balatonban, és egy halom fekália úszott velem szembe, és tudom, hogy ez nem egy egyedi eset, ez már másokkal is előfordult.

Reálisan szemlélve azonban azt kell megállapítani, hogy a tervezett szabályozás ugyan, sok tekintetben helyesen, valóban szigorú, ugyanakkor azonban kellően méltányos is. Talán egy kissé túl méltányos, itt is túlzottan engedékeny amikor a parttól távolodva egyre enyhíti az előírásokat, holott tulajdonképpen, mint ahogy azt vázoltam itt, amikor a vízgyűjtő medencékről beszéltem, az egész vízgyűjtő rendszert kellene bizony megfelelő szigorúsággal szabályozni. Irtózatos dolog lenne, és természetesen nincs is kitéve ilyennek a tó, ezt csak példaképpen hozom fel, de irtózatos dolog lenne, ha valami olyan szennyező anyag kerülhetne a tóba valamilyen úton-módon, ami például olyan kárt okozna, mint a ciánszennyezés a Tiszán. Elképesztő károkat okozna ez! Én azért azt mondom, hogy az egész vízgyűjtő medencét egy kicsikét szigorúbban kellene megfogni.

Igen sok tekintetben üdvözlendő tehát a szabályozás szigora, de engem személy szerint például továbbra is aggaszt a környezet túlzott beépítése, a nyári hónapok irreális terhelése. A mennyiség és minőség itt semmiképpen sincs egyensúlyban. És így azokon a területeken, ahol ez még lehetséges, bizony keményebb korlátozások szükségesek. Egész egyszerűen ökológiai szükségszerűség helyenként a természetes partok és azok környezetének a megtartása, megóvása. A túlzott beépítettség, ami már sok helyen bekövetkezett, a továbbiakban mindenképpen megakadályozandó, ha van csatorna, ha nincs, ha van víztisztítómű-kapacitás, ha nincs. Vannak olyan területek, ahol egész egyszerűen nem szabadna megengedni a további építkezéseket. Aggasztónak tartom az ősnádasok helyzetét. Évről évre zsugorodik, holott fontos ökológiai és tájjellegű a szerepe, funkciója van, és természetesen a Balaton élővilága szempontjából is fontos. Itt bizony még rekonstrukciós munkákra is szükség lehet.

Szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy túl soknak tartom már most is a vízben lévő műtárgyak számát, és félő, hogy minden annak megfelelő öbölben, partszakasz mentén további ilyen kikötők létesülnek, hosszan a vízbe nyúló mólók létesülnek. Nem volna helyes.

Aztán itt van a Kis-Balaton, már egyszer utaltam rá, azt hiszem, teljes egészében vissza kellene állítani a Kis-Balatonnak a szerepét, és ezenfelül még mesterséges beavatkozást is igényel ennek a szennyeződésnek és feltöltődésnek a visszaszorítása.

Természetesen tudom, hogy nem minden fér bele a területrendezés tárgykörébe. De el kellett mondanom legalább néhány olyan dolgot, amivel többet kellene foglalkozni, többet kellene törődni, és amire, valljuk be őszintén, jóval többet kéne költeni. Nekünk! Nem a külföldnek, nekünk! Mert ez a mi tavunk, és szeretném, szeretnénk ha a mi tavunk maradna.

A Magyar Igazság és Élet Pártja szereti a rendet, mert a káosz ellentéte, és mert segít a társadalomban eligazodni, beilleszkedni és biztonságban élni. Ez a törvényjavaslat a maga sajátos eszközeivel a rend kialakulását segíti elő. Ezért üdvözöljük és szükségesnek tartjuk. Fogjunk tehát össze! Igyekezzünk megkeresni a legjobb megoldásokat, ne féljünk a szigortól! Remélem, sok jó módosító javaslattal kiegészülve hasznos és jó szolgálatot tehet ez a törvényjavaslat, amikor majd hatályba lép.

Arra kérem az előterjesztőt, a szakmai bizottságokat és a koalíciós kormánypártokat, ne támogassák a lazító törekvéseket, ugyanakkor álljanak ki az esetleges további ésszerű szigorítások mellett. A Magyar Igazság és Élet Pártja támogatja ennek a törvényjavaslatnak az alapvető céljait, és azért fog dolgozni, hogy ez a törvényjavaslat minél előbb hatályba léphessen.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
139 34 2000.05.04. 8:44  23-51

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Ne tekintsék valamilyen szokványos tiszteletkörnek, de azzal kell kezdenem, hogy az ÁSZ 1999-ben is hatalmas munkát végzett, igen széles körben biztosítva ezzel számunkra az egyes területek kritikai áttekintését. Összességében az elvégzett ellenőrzések, a különféle megállapítások az ÁSZ-tól megszokottan jó minőségűek, vagyis mind a mennyiségileg, mind a minőségileg végzett munkáért elismerés és köszönet illeti az ÁSZ munkatársait és vezetőit. A Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportja nagyra becsüli az Állami Számvevőszék tevékenységét.

Természetesen ezek a vizsgálatok tükröt is tartanak elénk, és az a kép, amivel ilyenkor szembesülünk, nemcsak pozitívumokból áll, már csak azért sem, mert az ellenőrzésnek nem az az általános feladata, nem az az általános célja, hogy dicsérjen, hanem elsősorban az, hogy a problémákat a felszínre hozza, azokkal szembesítsen bennünket, törvényhozókat. A szabályozás hiányosságaitól a végrehajtás rendellenességéig az ok-okozati összefüggések felmutatása a cél, és olyan javaslatok megfogalmazása, amelyekkel megelőzhető a bajok kialakulása, kiküszöbölhetők a szabálytalanságok, és kiegyensúlyozott, hatékony gazdálkodás megszervezésére nyílik lehetőség.

Ebben az anyagban is számos fontos, jelentős súlyú terület gondjai kerülnek tömören elénk, mintegy összefoglalását adva a sok irányú vizsgálatból leszűrhető tanulságoknak. Bár megfogalmazástól függően bizonyos előrelépésnek tekinthető az, hogy az Állami Számvevőszék által ellenőrzöttek részéről minden javaslatra, megállapításra készült valamilyen válasz, a magam részéről ezt azonban csak formai gesztusnak ítélem. Fontosabb volna, ha a javaslatokkal, megállapításokkal kapcsolatban realizálódásról lehetne beszélni. Ez azért lenne fontos, mert számtalan olyan hiányosság merül fel, amelyek évente ismétlődnek, mintha soha senkinek ezzel nem lett volna gondja, és ez bizony nagy baj. Nagyobb erővel, több eréllyel kellene elsősorban nekünk és a kormánynak fellépni az ilyen ismétlődő hibák, vétségek esetében, és természetesen ez akkor is igaz, ha a bírálat nekünk vagy a kormánynak szól. Sőt, elsődlegesen nekünk és a kormányzatnak kell - kellene - példát mutatnia.

Egyre nagyobb hangsúlyt kap - helyesen - azon tények sokasága, amelyek rendszerbeli hibákra utalnak. Bizony, az államháztartás egész rendszerének korszerűsítése, a finanszírozási rendszer megváltoztatása mind szemléletileg, mind gyakorlatilag lassan már elodázhatatlan. A bázisszemlélet kényelmessége és a feladatfinanszírozás feszessége, de egyben lényegesen nagyobb hatékonysága birkózik elvileg egymással. Nem vitás, hogy itt feltétlenül előre kell lépni, mégpedig a feladatfinanszírozás irányába.

Számtalan egyéb fontos kérdést emelhetnék ki az Állami Számvevőszék jelentéséből, de engedjék meg, hogy most olyan dolgokról tegyek említést, amelyekről nem szól ez a jelentés, és nem szóltak a korábbi évek jelentései sem. Elöljáróban hangsúlyoznom kell, hogy erről a hiányról nem az Állami Számvevőszék vezetői, munkatársai tehetnek - ez bizony a mi hibánk.

Nem szól ez a jelentés például a Magyar Nemzeti Bankról, annak gazdálkodásáról, holott évek óta gyakorlatilag nettó fosztogatója a költségvetésnek. A Magyar Igazság és Élet Pártja többször hangsúlyosan felvetette ezt a kérdést, és szomorúan kell megállapítani: egyetlen frakció sem támogatta, hogy a Nemzeti Bankkal kapcsolatos vizsgálatokba valamilyen módon, elsősorban a gazdálkodásával kapcsolatban, de általánosságban is az Állami Számvevőszéket be lehessen vonni. Még a törvény által lehetővé tett vizsgálatok sem történtek meg, mert erre sem volt igénye a parlamentnek.

Egyre inkább szembesülünk azzal a ténnyel, hogy bizony szükséges lett volna ilyen vizsgálat már évek óta, és mulasztásunk következményeivel - ez meggyőződésem - még fogunk találkozni a jövőben is, ha most sem vagyunk hajlandók továbblépni.

Ugyanez vonatkozik az egész adósságkezelési rendszerre, az úgynevezett adósságcserétől az adósság összetételéig és az adósságszolgálat módjának és kérdésének kérdéskörére is. Persze itt is érdemi ellenőrzésre gondolok, hiszen formai ellenőrzésre mindig mód van és volt, ha máskor nem, akkor a költségvetés keretében. De a képviselők egész egyszerűen nem jutnak hozzá olyan alapvető és ugyanakkor rendkívül fontos információkhoz, amelyekre munkájuk során szükség volna, azért, mert az Állami Számvevőszék sem juthat hozzá.

Aztán itt van az Állami Számvevőszékről szóló törvény kérdése. Sem a számvevőszéki bizottság, sem a parlament nem tett meg mindent, sőt mondhatnám, hogy semmit sem tett meg annak érdekében, hogy az ÁSZ szabályozásával összefüggő jogszabályok korszerűsödjenek, hogy egy új vagy újszerű, Számvevőszékről szóló törvény szülessen, születhessen. Elképesztő, hogy ilyen fontos kérdésben napi pártpolitikai célok miatt nem vagyunk képesek előrelépni.

Nyomatékosan kérem képviselőtársaimat, a frakciókat, gondolják végig mulasztásaink következményeit, gondolják végig, hogy óriási tételekről nincs konkrét ismeretük, ismeretünk, és mégis döntenek, döntünk. Vajon milyen alapon?! Ez nem hit- vagy pártpolitikai kérdés, hölgyeim és uraim, ez alapvető képviselői etikai kérdés is! Nagyon kérem, próbáljunk ezen változtatni, és kérem, igénylem a kormánytól is az ilyen irányú kezdeményezést, vagy ha ilyen irányú parlamenti kezdeményezés van, annak a támogatását.

Aztán igény az is, hogy kapjon nagyobb teret, kapjanak nagyobb teret az Állami Számvevőszék jelentései. Fontos ügyekről ugyan születtek jelentések, talán egy-egy bizottság megtárgyalta, ugyanakkor plenáris ülésen nem került megtárgyalásra. Nem apróságokra gondolok; bizony komoly, súlyos, nehéz anyagokról is van itt szó.

A Magyar Igazság és Élet Pártja az eddiginél is nagyobb mértékben kíván támaszkodni az Állami Számvevőszék tevékenységére, és kéri a frakciókat, a képviselőket, pártállástól függetlenül, tegyék lehetővé, hogy az Állami Számvevőszék minden olyan területen végezhessen vizsgálatot, ahol közvetve vagy közvetlenül állami pénzek mozognak. Kötelességünk tudni, hogy mi történik az adózók pénzével, és kötelességünk erről az adózókat is tájékoztatni. Így működik a Magyar Igazság és Élet Pártja szerint a demokrácia.

Köszönöm szíves türelmüket. (Balczó Zoltán tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
147 171 2000.06.13. 3:05  170-175

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy 1993 óta húzódó földkiadási ügyben öt egri, Eger környéki család fordult önökhöz, és kérte levelében a segítséget. Minden fórumon elismert jogos igényük teljesítését kérték, remélték. 1993 óta ebben az ügyben már minden létező törvénytelenségre fény derült, az okirat-hamisítástól a hatalommal való visszaélésig, a nyilvánvaló csalástól a fenyegetésig, és az ennek alapján megkötött oroszlánszerződésekig, a gazdasági visszaélésektől az ilyen ügyekben mindig megjelenő korrupció gyanújáig.

A hét éve tartó viaskodásban egy dolog vált nyilvánvalóvá: a tsz vezetőiből alakult egyszemélyes kft.-k érdekében minden nemtelen fegyver bevethető, a volt párttitkár urak vagyonosodása fontosabb minden törvénynél. Érthetetlen, hogyan lehet a helyi földkiadó bizottság elnöke az a Cseh Sándor, aki ugyanakkor a létében érdekelt Vítis-94 Kft. egyszemélyes tulajdonosa, hogyan folytathatta teljesen törvénytelen működését, ha ebben nem partnere a Heves Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetése, hogyan tagadhatja meg ez utóbbi a minisztérium államtitkára, helyettese vagy illetékes főosztálya utasításait, és milyen állami hivatal az, amelynek a vezetőire nem vonatkoznak a törvények.

De továbbmegyek: hogyan lehetséges az, hogy több olyan megoldási javaslat született már az önök hatalomátvétele óta, ami megfelelt volna az érdekelt feleknek, de az utolsó pillanatban valaki mindig meg tudta akadályozni az ügy lezárását; persze, csak az öt család ügyét, a közben kiderült törvénysértések elkövetőit és támogatóikat felelősségre is kellene - már rég kellett volna - vonni. Miután a közigazgatási államtitkár is tett ilyen elfogadható javaslatot, tekintettel a minisztérium hierarchiájára, vajon ki tudta megakadályozni ennek a valóra váltását?

Azt ugyanis könnyen meg lehet érteni, hogy a szocialista miniszter és szabad madaras politikai államtitkára alatt lehetett packázni az ilyen ügyekben. Azt is tudjuk, hogy az Antall-kormány alatt minden megtörténhetett. De elfogadhatatlan, hogy ma még ilyen ügy egy kisgazdák által vezetett minisztériumban nem nyerhet rendezést, nem érvényesülhet a törvényesség, karikatúrát lehet csinálni jogállamiságunkból.

Tisztelt Államtitkár Úr! Hét év után mikor várható ennek az ügynek precedens értékű lezárása, vagyis mikor jutnak végre jogos tulajdonukhoz az érintettek? Mikor és milyen felelősségre vonást kezdeményez a minisztérium? Felülvizsgálja-e a tárca országosan is, hogy miként hajtották végre a törvényi előírásokat a földkiadásokkal kapcsolatban?

A Magyar Igazság és Élet Pártja nyomatékosan kéri, tegyenek rendet, és szolgáltassanak igazságot a megfélemlített és amúgy is elgyötört föld népének. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
147 175 2000.06.13. 1:13  170-175

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Remélem, nem időhúzás céljából tologatják összevissza ezeket az aktákat, hiszen már millió helyen megvizsgálták ezeket az alapbizonylatokat, millió helyen feldolgozták, millió helyen megtették a szükséges megállapításokat. Egész egyszerűen érthetetlen az, hogy miért labdáznak ezzel a kérdéssel. Hét év alatt azért bele lehet fáradni egy ilyen dologba, és abszurdumnak tartom azt, hogy a családi vagyont, ami az övéké, azóta más használja, teljesen jogtalanul más takarítja be a termést, és más szedi be utána a pénzt. Elképzelhetetlen ez egy jogállamban! Bizony meg kell kérdeznem: milyen jogállam van Magyarországon, ha egy ilyen ügyet képtelen elintézni egy szerencsétlen magyar állampolgár hét év alatt?

Természetesen elfogadom, hogy elindult valami, és talán-talán az ügy végére pont kerül. Remélem, hogy így lesz, mert a Magyar Igazság és Élet Pártja ebben az ügyben nem fog hallgatni, figyelni fogjuk.

Köszönöm szépen. Elfogadom a válaszát. (Taps az FKGP és a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
149 42 2000.06.15. 17:29  15-209

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon? Természetesen ezt az SZDSZ-en kívül senki sem tudja, még csak nem is sejti. Hiába, no... - azért jó, hogy ebben a ciklusban még itt vannak közöttünk. (Derültség a Fidesz soraiban.)

Ez a mindent tudás ugyanúgy jellemzője a szabad madaras libertariánizmusnak, mint a példaszerű toleranciájuk. Elvégre mindig tudomásul veszik azt, ha valaki vagy valakik mindenben egyetértenek velük. Toleranciájukkal, másságakceptálásukkal baj csak akkor van, ha valaki vagy valakik tőlük eltérő véleményt mer formálni. Akkor bizony merő toleranciából hamar megszületik a számukra teljesen kézenfekvő ítélet: dilettáns, tisztességtelen - és ez még a jobbik eset. Mert hiszen legtöbbször ez nem elég, előjönnek korunk liberális sztereotípiái: szélsőséges, fasiszta, náci, fajgyűlölő, antiszemita.

 

 

(10.30)

 

A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a végeredmény függvényszerű pontossággal, lényükből fakadóan garantáltan bekövetkezik. Így aztán, ha vitatkozni kell, nyerő helyzetben vannak vagy legalábbis azt hiszik - hiszen mit tehet az, akire szakmai érvekkel szemben valamilyen címkét sütnek? No, meg a vitanap címéből is következik - és erre fölhívom a figyelmüket -, hogy akinek más véleménye van, az nem tisztességes. Ezért aztán mindjárt ezt a címet kell itt elöljáróban és a leghatározottabban visszautasítanom. Provokáció ez, kérem, a javából! Nem kell ezt mindenkinek szó nélkül eltűrnie! (Dr. Kiss Gábor: Nem, nem! Ezt sem!)

Ha már egyszer erről a témáról vitanapot tartunk, akkor ám legyen, de a kérdés, ha vázlatosan is, nagyobb áttekintést igényel. Az útépítés, kérem tisztelettel, egy speciális szakma, amit a nyolcvanas években néhány nagy állami út- és hídépítő cég reprezentált és tizenegy közúti építő vállalat. A Németh-kormány alatt, mint ahogyan ez más szakmákban is történt, az úgynevezett spontán privatizáció jegyében itt is lezajlott az a folyamat, hogy a vállalatok legértékesebb részeiből kft.-k és egyéb cégformátumok jöttek létre, természetesen azok vezetésével, akiket korábban pártunk és kormányunk nevezett ki. Így aztán ez a vagyon is megbízható elvtársi kezekbe került. A maradékot később privatizálták, illetőleg a spontán szabadrablással született cégeket eladták, átjátszották külföldi kézre. Újgazdag elvtársaink, gondolom, busás haszon fejében tették ezt. Így született a honi mezőkön a Strabag, a Bau-Holding. A külföldi cégek, miután a már elavult technológiával rendelkező vállalatokat felvásárolták, ahogyan ezt szintén már számtalan egyéb példából ismerjük, egy fillért nem áldoztak fejlesztésre, hiszen ők nem kapacitásokat vettek meg, hanem piacot. Ezért ekkora sikersztori ez a magyar privatizáció, nemcsak ebben a körben, úgy általában is!

Egy jelentősebb útépítő cég maradt magyar, a Hódút, amit dolgozói kivásárlás útján privatizáltak. Hogy ez versenytárs ne lehessen a külföldi cégekkel szemben, arról az MNB zseniális monetáris politikája és az egyéb bankok hitelpolitikája gondoskodott. Így ez a cég magyar, de szegény, állandó tőkehiánnyal küszködik. Ugye, ismerős képlet? Persze volt és van még egy-két kisebb útépítő cég, ezek azonban önállóan nem alkalmasak autópálya építésére. Közben a Bau-Holding és a Strabag az aszfaltkeverék előállítására egyesülést hozott létre, természetesen bérletként bevitt keverőberendezésekkel. Ma ők adják az aszfaltkeverék-termelés 70 százalékát hazánkban. Mellesleg jegyzem meg, ma az évi termelés 2-2500 tonna/év, ami körülbelül az egyharmada az 1990 előttinek, és mélyen az EU-átlag alatt van egy főre vetítve. Ez a teljesítményzuhanás alapvetően a finanszírozási gondokra vezethető vissza, tehát arra, hogy a beruházások, felújítások elmaradtak pénz hiányában.

1995-96-ban megjelentek a piacon a valódi magyar kis- és középvállalkozások, s ezekből potenciálisan tulajdonképpen kinőhetne valami, de ehhez több folyamatos megrendelés és az üzemvitelhez, fejlesztéshez hitel szükséges. Megjelent a színen egy úr is, aki korábban a tizenegy megyei útépítő vállalat egyikének volt kinevezett vezetője, majd - lásd spontán privatizáció - ki tudja, milyen érdemek alapján a Strabag magyar igazgatója néhány évig, és innen való távozása után ez az elvtársból lett úr megvette a Mélyépítő Budapest nevű céget, no és mellesleg vett egy magasépítő céget is. Ugyanez az úr vállalta magára, hogy tömöríti a kisebb cégeket MN-Aut néven. Ha belegondolok, mindez tulajdonképpen örvendetes fejlemény. Számomra az okoz némi fejtörést, hogy vajon mindezt miből... De miért kellene mindig a kákán csak a csomót keresni? De azért jó lesz megnézni, egy kicsikét odafigyelni az erről az oldalról származó sugallatokra is.

Mindenesetre, ha ma körülnézünk, tulajdonképpen ez a hazai szereplőgárda, vagy marad valamelyik európai mamutcég. Tulajdonképpen nagy falat ez a magyar autópálya-építés hazai viszonylatban, érthető, ha a mára kialakult helyzetben harc folyik a koncért. Szerintem most is és itt is egy kicsit ez folyik.

Most nézzük meg röviden a másik oldalt! 1990-ben szakemberek elkészítették a közúthálózat fejlesztésének tízéves programját. Eszerint az 1990-ben meglévő ismeretek alapján kimunkált lemaradásunkat kellett volna behozni 2000-ig. Nos, ennek a tervnek a 10 százalékát sikerült megvalósítani. Így aztán ebből a tízéves programból már hosszú távú koncepció lett. Íme ez a két és fél kormányzati ciklus falrengető eredménye, és bármennyire is szeretnék egyesek, ezt nem lehet a jelenlegi kormányra kenni. A dicstelen teljesítmény egyébként egyértelműen pénzügyi-finanszírozási okokra vezethető vissza. Ilyen esetekben és számtalan egyéb vonatkozásban derül ki sok minden. Többek között a rosszul megválasztott monetáris politika, a meggondolatlanul és bűnös módon végrehajtott privatizáció, az, hogy hamis az az állítás, mely szerint magas az állami újraelosztás szintje, és végső soron a teljesen hibás és nemzetellenes gazdaságpolitika, vagyis az ország teljes kiszolgáltatottsága.

És ebben már az egymást követő kormányok, ha nem is egyforma mértékben, de ludasok. Generációk nőttek föl a szocialista tervgazdaság emlőin. Emiatt jelentős szerepe volt és sajnos van is még a tapasztalatlanságnak és annak, hogy világbanki és egyéb külföldi tanácsadókra kritika nélkül támaszkodtak. Sőt, még ma is inkább hisznek az ellenérdekelt külső tanácsoknak, dicsekszenek és örülnek az ellenérdekeltek vállveregetésének, mintsem felmérnék kormányaink a saját érdekeink mentén gondolkodva az előrelépés lehetséges módjait.

De térjünk vissza a tárgyalt témához! Beszéljünk a koncessziós szerződésről! A koncessziós szerződés megkötését megelőzően nem mindegy, hogy kinek az ajánlatát fogadjuk el. Nem mindegy, milyen mélységben és mit vizsgálunk, mérlegelünk.

Mit kell vizsgálni? Egyrészt a kivitelezői kapacitások alkalmasságát, másrészt a megvalósításhoz kapcsolódó pénzügyi konstrukciót kell igen alaposan vizsgálni, de nemcsak mint a beruházás pénzügyi megalapozását, hanem úgy is, hogy ennek milyen terhei, milyen következményei vannak közép- és hosszú távon, és azt, kik milyen összetételben és arányban fogják viselni. Nos, itt követett el igen nagy mulasztást, vagy ha úgy tetszik, ezen a ponton volt hallatlanul könnyelmű és meggondolatlan az SZDSZ vezette minisztérium. Egyrészt az már világos volt, hogy az M5-ös nem működik az M1-es Győr-határ közötti konstrukció szerint, de ezt a konzekvenciát nem vonta le senki, elsősorban Schamschula úr nem vonta le ezt a következtetést.

Közben kormányváltásra került sor. A koncessziós szerződés érvényességének egyik feltétele az volt, hogy hat hónapon belül prezentálják a teljeskörűen kidolgozott pénzügyi konstrukciót. Ez nem teljesült. Erre Lotz miniszter úr ahelyett, hogy azonnal szerződést bontott volna, meghosszabbította további hat hónappal ezt a határidőt. Mondanom sem kell, ez sem teljesült. Így aztán a harmadik hat hónap után tulajdonképpen azt írta alá, amit elé tettek. Így például kötelezettséget vállaltunk arra is, hogy ha nem lesz elég a folyamatos bevétel, akkor készenléti forrásból biztosítjuk a kieső összeget. Mellesleg jegyzem meg, hogy az M3-as nem koncesszió, a magyar állam által létrehozott részvénytársaság csinálta.

Nos, mindaz, amit itt vázoltam, egy dolgot mindenképpen bizonyít, különösen, ha az SZDSZ vezette minisztérium tényleges munkáját is figyelembe vesszük.

 

 

(10.40)

 

Nevezetesen azt, hogy csalhatatlan recept bizony nincs és nem volt a birtokukban, sőt, megállapíthatjuk: az utóbbi évek arra mentek el - most az utóbbi évekre gondolok -, hogy a helyzet valamiféle felmérése, kiértékelése és rendbetétele történjék meg.

Kell az autópálya-építés? Kell! El vagyunk maradva még a saját elképzeléseinkhez képest is? Igen! Kellene gyorsítani? Igen! De mindezt nem mindegy, hogy milyen áron - tehát nem mindenáron! Tiszteletet és elismerést érdemel az a kormány, amelyik keresi a lehető legjobb megoldást, amelyik keresi a leggazdaságosabb beruházási lehetőségeket, de egyben a magyar gazdaságot kívánja működtetni, és amelyik kormánynak nem mindegy az sem, hogy milyen lesz a várható forgalom és annak költsége és bevétele egyaránt.

Már csak azért is tiszteletet és elismerést érdemlő ez a magatartás, mert ennek ugyan természetes magatartásnak kellene lennie, de eddigi kormányaink nem fordítottak erre figyelmet. Lehet, hogy ez fáj egyeseknek. Ezért, tisztelt volt kormánykoalíció, nem támadni kellene, hanem részben kollektíven - beleértve ebbe az Antall-kormányt is - önkritikát kellene gyakorolni, de ha ezt nem tesszük, akkor legalább mélyen hallgatni kellene, vagy - és ez lenne a helyes - a kibontakozást segíteni pozitív, konstruktív magatartással.

Szögezzük le - mert ezek faktumok -: a kormány elképzelése semmilyen jogszabályba nem ütközik. Ezt már mások is kifejtették, és itt hiába olvasnak fel brosúraszövegeket, hiába olvasnak fel jogszabályok preambulumából, higgyék el nekem, ami nem vonatkozik valamire, az nem vonatkozik valamire, és ezzel ez az ügy le van zárva. Aztán: a Kecskemétet elkerülő szakasz 1,65 milliárd forint/kilométer. A Kecskemét-Kiskunfélegyháza közötti szakasz 1,5 milliárdba kerül. Az M3-as Gyöngyös-Füzesabony közötti szakasza pedig 900. A számok önmagukért beszélnek.

A még Schamschula György által jegyzett szerződést Lotz Károly úr kétszer módosította, mindig a szerződő fél javára. De amikor mindez visszaütött, akkor Schamschulára mutogattak, mert hát ez így tisztességes. Schamschula legalább elindított valamit, amit Lotz úr ugyan tovább rontott. De önöktől, tisztelt SZDSZ, milyen folytatható, ésszerűen folytatható örökséget örökölt e tárgyban a mai kormány? (Tompa Sándor: Füzesabony nem volt?) Aztán itt vannak az álviták - mert hiszen de jó dolog, ha lehetnek -: matrica vagy kapuk. Hát kérem, ez nem lehet vita tárgya, hiszen mind a kettő bevett megoldás, és talán annyi önállósága még lehet ennek a magyar kormánynak, hogy maga döntsön ilyen - mondjuk meg őszintén - pitiáner, csak önök által felfújt ügyben. (Közbeszólás az MSZP soraiból.)

Mindenesetre azt el kell mondanom, hogy az M7-es felújítása és továbbépítése bizony nem halasztható, nem halasztható ennek kapcsán például az Andor utcai bejárat áteresztőképességének a valamiféle módon való biztosítása, és általában valóban fel kellene pörgetni az útépítést.

Végezetül: a Magyar Igazság és Élet Pártja minden olyan kormánytörekvést üdvözöl és támogat, amely a nemzeti érdekek figyelembevételével, a magyar munkaerő foglalkoztatásával a belső magyar gazdaság élénkítését szolgálja, azzal függ össze. Bár a gazdaság egyéb területén is üdvözölhetnénk - és egyre gyakrabban - ilyen kezdeményezéseket! Arra bátorítjuk a kormányt, hogy a pénzügyek körében is legyen innovatív és egy kicsit bátrabb, hiszen ha az országból folyamatosan kivonásra kerülő, de itt kitermelt jövedelmekre gondolunk, akkor nyilvánvalóan álságos minden olyan sugallat, amely inflációs veszélyről, a gazdaság túlfűtöttségéről beszél, és egyéb monetarista álproblémákkal igyekszik gyarmati sorban tartani és egyre mélyebben ebbe taszítani országunkat.

Meg kell jegyeznem, csak így lehet valóban hatékonyan Phare-pénzekhez és egyéb ilyen jellegű kedvezményekhez is nyúlni, mert ezek mellé, tisztelt uraim és hölgyeim, nekünk is le kell valamit tenni. Pénzt!

Tisztelt SZDSZ! És ilyenkor jön az öngól, hiszen önök szerint az a jó, ha az állam semmibe sehogyan nem avatkozik be, és ehhez persze különösebb költségvetési bevétel, újraelosztás sem kell. Persze az is öngól, mindenképpen az lesz, ha a kormány is beleáll ebbe a kátyúba.

A Magyar Igazság és Élet Pártja arra buzdítja a kormányt, hogy döntései során elsősorban mindig a magyar nemzeti érdekeket szíveskedjék előtérbe helyezni, és próbáljon meg a lehetőségekhez képest minél inkább elszakadni attól a gyakorlattól, hogy külső, ellenérdekelt felek vagy konkurensek szabják meg, mi a jó a magyaroknak. Ha egy kicsit összekapjuk magunkat, akkor ezt talán mégiscsak mi tudjuk jobban, és higgyék el, erre van az előre! (Taps a MIÉP soraiban, szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
154 12 2000.09.05. 4:49  11-14

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a megmaradt kicsiny, de drága és áldott magyar földdel, mint valami különös adománnyal, örökséggel kellene sáfárkodnunk. Meg kellene becsülnünk nagyon. Ez még a miénk - lehetne.

A magyar paraszt az egész nemzet óriási szerencséjére még makacsul ragaszkodik a földhöz, szeretettel és sok munkával műveli, használja, éli. Mégis a magyar agrárium teljesítménye az 1980-as évekhez viszonyítva 40-50 százalékos, mezőgazdasági tevékenységből tisztességesen megélni szinte lehetetlen, hiszen évek óta még az önköltség, a ráfordítás sem térül meg a bevételből. A magyar mezőgazdaság, inkluzíve élelmiszeripar potenciálisan legalább 40 millió embert tudna eltartani, s mivel a kapacitásokat ki kell használni, a mai teljesítmény egyben hihetetlen pazarlás is.

Milyen politikai döntéssorozat vezetett a jelenlegi állapotokhoz? Az idő előtti átgondolatlan szövetkezeti átalakulási törvény és a társasági törvény. Ezek általában is lehetővé tették az úgynevezett spontán privatizációt, meg ilyen módon lehetett földet, jószágot, felszerelést, azaz vagyonokat átmenteni országló urainknak, kivonni a felosztás alól. A mezőgazdaság átalakítását a földkiadási törvényhez és a mindenkit becsapó kárpótláshoz kötötték, szemben az egyetlen ésszerű megoldással, nevezetesen a reprivatizációval összekötött földreformmal. Mivel ezeket a törvényeket az ellenérdekelt felek hajthatták végre, még ezen belül is a legdurvább csalások, zsarolások, az emberek megfélemlítése és félrevezetése övezte ezeket az aktusokat. De kit érdekelt ez? Még ma sem érdekel senkit tapasztalataim szerint.

Idő előtt kritikátlanul elfogadták kormányaink az ellenérdekeltek, a globális nemzetközi tőke és a rosszhiszemű gyarmatosítók minden kívánságát, így a barterkereskedelem azonnali megszüntetését, miközben például Svájcnak megéri; a mezőgazdaság állami támogatásának drasztikus leépítését, miközben a bölcs tanácsadók a magyar támogatás tízszeresével támogatják a saját mezőgazdaságukat; a vámok teljes lebontását, miközben mindenki más vámokkal és egyéb módon védekezett a magyar termékek ellen. A teljesen szabad, szabályozatlan piac szent nevében megnyitották az importot, sőt ösztönözték azt. Ezzel is jót rúgtunk a saját belső piacunkba és a termelőkbe! A felvásárlást átadtuk kufároknak, a banki háttérmegbízottaknak, szélhámosoknak, ezzel ugyancsak kiszolgáltatták parasztságunkat. Aztán kihúzták alóluk a biztos hátteret jelentő élelmiszeripart, a feldolgozóipart, a világ legaljasabb és legostobább öngyilkos privatizációja során. Megvette és tönkretette a konkurencia a kapacitásainkat, de leginkább megvette a piacot. Az újsütetű gazdákat egy fillér állami támogatás, kedvezményes hitel nélkül hagyták, hadd gebedjenek meg! Újra kezdhetitek - mondták. Ha ennyire kellett nektek, tessék, ennyi nem elég? Hihetetlen, hogy ez megtörténhetett. Közben - ha törvényes, ha nem - veszik idegenek bagóért a kifulladtak földjeit, a magyar földet. Kit érdekel?

 

 

(9.00)

 

Sorolhatnám még napestig, de öt perc erre nem elég. Egy dolog tény: a Németh-kormánytól napjainkig csak olyan intézkedések születtek, hogy abban a mezőgazdaság garantáltan tönkremegy. Ez pedig a butaság mellett szégyenletes. A magyar mezőgazdaság szétverése - mivel ennyi ostobaság nem lehet véletlen, ebből következően - tudatos és szándékos politikai cselekedetek sora, elsősorban a liberálbolsevik, avagy neoliberális erők sugallatára, ösztönzésére, hosszú távú idegen érdekek céljából. Ez a globalizmus tarvágásának előkészítése, ami a magyar agráriumot teljesen át fogja alakítani. Nagyüzemek, külföldi és belföldi kápótulajdonban uralják majd ezeket, és bérmunkásokkal idényszerűen fognak dolgoztatni. A vevők és részben a tulajdonosok is globális élelmiszer-ipari világcégek lesznek. A parasztság mint olyan megszűnik létezni - egyébként ez is cél: gyökértelen, fogyasztói massza kell.

Nem valami rémlátomás ez, hanem kiszámítható jövő, bár sokan ezt még ma sem akarják elhinni vagy tudomásul venni. Mi meg, magyarok ezt eltűrni nem akarjuk. Történhet-e valami más? Legközelebb erről szeretnék szólni.

Köszönöm türelmüket. (Taps a MIÉP soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
154 147 2000.09.05. 2:49  146-151

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi történt a Realbankban az 1998. szeptember 4-i tőkeemelés után, amikor a bank tőkehelyzete rendezésre került, de ennek ellenére nem fizették vissza 30 ezer kötvényes ügyfél pénzét?

Gondolhatják sokan, hogy egyszerűen azért nem kaptak pénzt a kötvényesek, mert a Realbank csődbe jutott, és nem tudott fizetni. A valóság azonban egészen más, ugyanis 1998. szeptember 4-én teljesen rendezték a bank tőkehelyzetét, és ezért a bank nem volt csődben. De az új tulajdonos, az Országos Betétbiztosítási Alap mégis leállította a kötvények visszafizetését. Az OBA indokolatlan és szerintem jogsértő eljárása a Realbank ügyfeleinek 70-80 százalékát érintette.

Az OBA feladatul kapta a bank megmentését oly módon, hogy tőkeemeléssel tegye rendbe a bankot, majd a bank működését javítsa fel, és végül adja el a bankot egy szakmai befektetőnek. Az OBA azonban ezt a feladatát nem teljesítette, hanem hagyta tönkremenni a bankot és hagyta befagyni a betéteket, sőt rásegített a bank összeomlásának folyamatára. Kiderült, hogy az OBA vezetőjének a törvényes és vállalt kötelezettségük ellenére valójában nem is volt célja a bank és az ügyfelek megmentése. Ezért meg sem kísérelték a bankot működtetni és feljavítani, hanem - jegyzőkönyvek tanúsítják - hideg fejjel kiszámították, hogy jobban jár az OBA, ha gyorsan felszámoltatja a bankot. Mert ha működtette volna, úgy a banknak előbb-utóbb a kötvényeket vissza kell fizetni, de ha felszámoltatják a bankot, akkor az OBA-é marad a pénz, mert a felszámolási kifizetések során megelőzi a kötvényeseket, és fel tudja venni a 30 ezer ügyfél elől a bankban visszatartott pénzt.

Korrekt pénzügyi rendszerben ez nem járható út, mármint hogy az OBA ügyes jogi trükkökkel 30 ezer betétes és kötvényes ügyfél terhére szerezzen anyagi előnyt. Mint ahogy az sem járható, hogy az ÁPTF vezetői az OBA érdekeit előbbre valónak tartják a pénzpiaci ügyfelek érdekeinél, és védik az OBA magatartását az ügyfelekkel szemben.

Tisztelettel kérdezem, hogy a Pénzügyminisztérium mikor vizsgálja ki a történteket, és mikor kaphatunk erről részletes tájékoztatást. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
154 151 2000.09.05. 1:03  146-151

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Államtitkár Úr! Köszönöm a választ. Valóban úgy tűnik, hogy közöttünk valami félreértés van, de hát azért él bennem a gyanú, hogy 30 ezer ember véleménye mégsem alapulhat tévedésen. Tehát valaminek itt mégiscsak lenni kell, ami azért mégsem úgy zajlott le, ahogyan le kellett volna zajlania, vagy nem úgy zajlik jelenleg, mint ahogyan annak le kellene zajlania.

Úgy gondolom, hogy 30 ezer ember annyit legalább megérdemel, hogy a felvetéseikre, gondjaikra egyszer már alaposan kivizsgálják a helyzetet, élen a Pénzügyminisztériummal, és valamiféle megnyugtató és időhorizontban is elhelyezhető választ kapjanak.

Mindenesetre az ön válaszából számomra az derül ki, hogy a Pénzügyminisztériumban megvan a szándék arra, hogy a törvényes járandóságok kifizetésre kerüljenek, ezért a válaszát elfogadom. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 64 2000.09.06. 14:23  19-225

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző évek költségvetési anyagaiban, de itt a vitában is állandóan visszatérő vezérmotívum a túlzottan magas jövedelemelvonás, a jövedelmeknek a költségvetésben való túlzott koncentrációja és az ehhez kötődő másik elvi tétel, nevezetesen az, hogy túl nagy az állami költségvetés újraelosztási funkciója. Elhangzott ma is már, százalékos arányokat emlegettek egyesek, hogy 40 százalékos elvonás, 41 százalékos, 41,2 százalékos. Tessék elhinni, hogy ezek mögött a százalékok mögött objektív mérce nem húzódik meg. Az a törekvés, hogy az állam bevételei és így a kiadási lehetőségei csökkenjenek, a monetarizmusnak egy általános alapelve, ezt kényszerítik rá erre az országra immáron 15 éve, és sajnos azt kell mondanom, hogy ennek dőlnek be sorozatban igen tisztelt kormányaink. Aztán ezek a tételek általában sem igazak, és az alátámasztásul szolgáló lózungok kifejezetten tudománytalanok, szándékosan félrevezetőek. Ennek a részletes bizonyításába nem kívánok most beleszállni, mert hiszen én ezt már igen sokszor elmondtam különböző alkalmakkor, amikor csak tehettem, mindig valamilyen módon szóba hoztam.

Ami itt a probléma, az az, hogy ezen az elvonáson belül milyenek az arányok. Ki fizeti a révészt? Ki viseli a terheket? Ez bizony már nem mindegy, ez már minősíti is, hogy egy-egy kormány tulajdonképpen mit is akar, mit is szándékozik, és hogyan képviseli a saját népe érdekeit. Itt meg kell állapítani azt, és ez igaz, hogy a lakosság és különösen a bérből és fizetésből élők adóterhelése összességében kirívóan magas. Egy normális, fejlődő társadalomban ez az adóterhelés teljesen indokolatlan, megmagyarázhatatlan szinte. Ennek a kirívóan magas terhelésnek számos egyéb részelem mellett két alappillére van, nevezetesen a személyi jövedelemadó és az áfa.

(10.50)

 

A bérből és fizetésből élőket azért kell kiemelnem, mert ez az a kör, amely a jelenlegi módszerekkel jól ellenőrizhető, amely nem tud semmit sem elszámolni, elkenni, visszaigényelni, vagyis nem tud élni sem a törvényes, sem törvénytelen eszközökkel annak érdekében, hogy enyhítsen a terhein.

Ehhez még hozzá kell tennem a minden szempontból kiszolgáltatott nyugdíjasok népes táborát is. Egyébként a napokban a sajtóból értesültem arról, hogy Békesi elvtárs, volt pénzügyminiszter, volt MSZP-s politikus kidolgozta az SZDSZ részére az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszerét. Ebben a hírben tulajdonképpen az az örvendetes, hogy Békesi elvtárs olvas szakirodalmat. Ugyanis Paul Helier javasolja ezt "A globális pénzügyi válság túlélése" című munkájában - Kanadának. Igaz, ott egészen más szintű a társadalmi-gazdasági helyzet, mások a jövedelmi viszonyok, no meg a könyv úgy egyébként a neoliberalizmus, a monetarizmus és a globális világhódítás ellen íródott. Talán még egyszer el kellene olvasni ezt a könyvet, hátha akkor meg is értik.

Kétségtelen - ezt mindenképpen előre kell bocsátanom -, hogy ebben a személyi jövedelemadó-konstrukcióban mutatkozik valamiféle gesztus a gyermekes családok irányába. Ez azonban édeskevés, ettől ez a rendszer még nem elfogadható, mert egy csomó olyan problémát hordoz magában, amit nehéz lenyelni és elviselni.

A személyi jövedelemadó úgynevezett egyenes adó. Az ilyen adók egyik nemzetközileg is elfogadott alapelve pedig az, hogy mindenki teherbíró képességének arányában járuljon hozzá a közteherviseléshez. Ez az alapelv különösen azokban az országokban fontos, amelyek valóban a jövőt tekintve eredményesek akarnak lenni, sikeresek akarnak lenni.

Egyetértek Kopátsy Sándorral, aki azt mondta, hogy "a világ minden sikerországa az átlagosnál nivelláltabb jövedelemelosztást valósított meg, ennek érdekében olyan drasztikusan progresszív jövedelemadóval sújtotta a gazdagokat, amelyekre ma már nincs szükségük. Jó volna, ha a tudós közgazdászok és gazdaságpolitikusok nemcsak arra hivatkoznának, hogy milyenek jelenleg a gazdag országokban a jövedelemadó felső sávjaiban a kulcsok, hanem arra is emlékeznének, hogy mivel kezdték a meggazdagodásuk előtt: a gazdagok 80-90 százalékos jövedelemadója szinte általános volt." Szívemből beszél, igaza van.

Egyébként is mi mindig arra hivatkozunk, ami azokban az országokban valóság és realitás, amelyekben az egy főre eső GDP vagy az átlagkereset a miénk tízszerese vagy annál is több. Kérem, a dolgot így egész egyszerűen nem lehet összehasonlítani! Erre a szintre ugyanis el kell jutni, és mást jelent az, hogy ide el kell jutni, és más az a helyzet, hogy ott vagyok. Ezt végre egyszer fel kellene fognia mindenkinek, aki ilyen kérdésekkel akar foglalkozni.

De térjünk vissza a személyi jövedelemadó témájára. Mi egyrészt - a "mi" alatt nem magamat értem, hanem a kormányzatot - szemérmetlenül megadóztatjuk a létminimum alatti jövedelmeket is, különösen széles körben, ha valóban családban gondolkodunk, hiszen ott az egy főre jutó jövedelem határozza meg az életszínvonalat. Persze ebben az értelemben ez a jövedelemadó távolról sem gondolkodik családban.

Másrészt nevetséges szinten adóztatjuk a kiugróan magas jövedelműeket, arról nem is beszélve, hogy ezek többnyire be sem vallják ezt a jövedelmüket, miközben olajsejkek ütődött gyermekeinek pazarló életvitelével pöffeszkednek közöttünk. De hát érdekes módon ezt a kutya sem ellenőrzi, sőt minden olyan törekvés, amelyik arra irányulna, hogy ez érdemben ellenőrizhető legyen, azonnal torpedót kap, amint a gondolat felmerül. Ezért ebben a körben, a kifejezetten gazdagok körében lényegesen magasabb adókulcsra van szükség, legalább 60 százalékra gondolok én itt. És megfelelően széles körű érdemi ellenőrzésre, hogy ne lehessen kibújni alóla. Ugyanakkor a nulla adókulcs újbóli bevezetése indokolt lenne, és szerintem ez lenne a tisztességes.

Ha pedig valóban családbarát jövedelemadót akarunk, akkor tudomásul kell venni, hogy az együtt élő házaspár és az általuk közös háztartásban nevelt kiskorú gyermekek esetében az egy főre eső jövedelmet kell adóalapnak tekinteni - és ebben az esetben felesleges minden normatív beavatkozás; legfeljebb az egy főre eső jövedelem számítási módját kell meghatározni.

Látszólag örvendetes esemény, legalábbis számomra az volt, hogy a részvényekből, a tőzsdézésből és a derivatív ügyletekből származó jövedelmeket is adóztatni kívánják.

Kérem, ez megfelel annak az elvnek, miszerint a keletkezés mikéntjétől függetlenül minden jövedelem adóköteles; még büszke is lehetnék erre, hiszen erről egyedül én beszéltem korábban. De hát itt sem lehet feltétlenül és felhőtlenül lelkesednem, mert messze nemcsak erről van itt szó, és magam is, amikor korábban megtettem ez irányú javaslataimat, ennél szélesebb megközelítést tartottam szükségesnek.

Egyrészt a derivatív ügyletekből származó személyi jövedelem ellenőrizhetőségét vitatom. Itt megint csak egy-két balek fog adózni, másrészt a derivatív ügyletekkel nemcsak az a baj, hogy abból jövedelem keletkezik vagy keletkezhet - és itt most nem is csak arra gondolok, hogy ez az egész derivatív játék veszélyeztetheti az egész világ pénzügyi rendszerét, hanem arra, hogy nekünk általában is arra kell törekednünk, azt kell szolgálnunk és ösztönöznünk, hogy a pénz, a tőke a reálszférában érvényesüljön és ott jusson megfelelő haszonhoz. Ezért kézenfekvő volna a derivatív ügyleteket már a kötéskor, a várható eredménytől is vagy a veszteségtől függetlenül megadóztatni, míg ezzel egyidejűleg a reálszférában való befektetést az eddigieknél nagyobb mértékben kellene és lenne célszerű ösztönözni.

A részvényekből, azok forgatásából és a tőzsdei nyereségből származó jövedelmek adóztatásával, no meg az osztalékadóval kapcsolatban a magyar közszolgálati televízió szükségesnek tartotta hat alkalommal - legalábbis én ennyiszer láttam - bejátszani Szalay Gábor SZDSZ-es képviselőtársam felháborodott tiltakozását. Szerinte ugyanis az Orbán-kormány intézkedéseinek hatására már eddig is majdnem összedőlt a magyar tőzsde, és ezt csak tetézi a tervezett adóintézkedés.

Kérem, ez nevetséges! Hiszen - gondolom, ezt mindnyájan tudják - volt bessz meg hossz bőven a különböző tőzsdéken, az egész világon, kérem szépen, anélkül, hogy azt Orbán Viktorra lehetne kenni bármilyen formában is. Kérem, nem kell összetéveszteni Orbán Viktort Bill Clintonnal, a szezont a fazonnal. Ezeket a különbségtételeket azért, úgy gondolom, az SZDSZ-nek is illene megtennie.

A sajtóról pedig - beleértve sajnos a közszolgálatit is - mit mondjak? Én tulajdonképpen nem csodálkozom, legfeljebb azon, hogy az ilyen jellegű tájékoztatást eltűri a közvélemény, no meg a kormány, no meg a parlament.

Visszatérve ahhoz az elvhez, mely szerint minden jövedelem adóköteles, továbbra sem értem, miért nem adóköteles a kamatjövedelem. Természetesen az adó alapja a nettó hozam - nem igaz, hogy ez nem állapítható meg!

Ugyancsak - már harmadszor ismételve magamat - felháborítónak tartom, hogy nyugdíjas munkavállalók esetében a nyugdíj összegével megemelten kell kiszámítani az adó alapjául szolgáló és az adósávokba beilleszkedő összegeket. Miközben újsütetű milliárdosok jókat nevetnek azokon a nyomorultakon, akiket többszörösen kifosztottak, és akik most helyettük is eltartják ezt az államot.

Évtizedes hiánya a jövedelemadó-rendszernek még ma is az ellenőrzés lehetetlensége. Szembe kellene nézni azzal a ténnyel, tisztelt polgári kormány, hogy amíg nincs mód a tételes elszámoltatásra, amíg nincs egy bevalláson alapuló vagyonkataszter, és így az sem tisztázható, hogy ki milyen módon jutott a vagyonához, addig csak a kisember fizet, csak a nyomorult, európai mércével mérve gyalázatos színvonalon élő kisember tartja el ezt az országot, beleértve a milliárdos urakat is.

 

(11.00)

 

Ez a rendszer csak azt garantálja, hogy a nagy rablók - a mai divatos szóval élve: az új elit - egyre gazdagabb lesz, sőt a külföldi gyarmatosítók mellett ez a kápóelit lesz egyedül gazdag. Ez a folyamat pedig, kérem szépen, nem tartozik a klasszikus polgári erények közé a harmadik évezred küszöbén! Ez valami egészen más!

A társasági adóról egész röviden csak annyit, hogy nem az a baj, hogy az 18 százalék, és ezzel lényegesen alacsonyabb, mint az európai országoké; nem ez a baj, kérem, annak van egy hozadéka, hogy ilyen alacsony. Még az se volna baj, ha 15 százalék lenne. A baj az, kérem, hogy ez az adó vagy vonatkozik mindenkire, vagy senkire. Ezt mindenkinek meg kell fizetni - a külföldinek is! Ezt szíveskedjenek egyszer már tudomásul venni! Egyébként a tisztességes verseny is ezt igényelné, hozzátéve, hogy még így sem tisztességes a verseny, hiszen egészen más tőke áll Nagy Jenőné kiskereskedő, és mit tudom én, valamelyik plazaüzemeltető mögött.

Összegezve, a Magyar Igazság és Élet Pártjának véleménye szerint ezt a toldozott-foldozott, reformkommunista tákolmányból kinőtt rendszert már ideje lenne felcserélni egy világos, áttekinthető és igazságosabb közteherviseléssel.

Köszönöm türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban. - Dr. Turi-Kovács Béla tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
157 16 2000.09.08. 13:18  1-103

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szerdán beszéltem arról, hogy túlzottan magas a lakosság adóterhelése, és így tulajdonképpen a költségvetés bevételi oldalának megalapozása szempontjából is azt lehet megállapítani, hogy a lakosság fizet jóformán mindent.

Azt is megemlítettem, hogy ez azért van, mert két olyan szabályozórendszer működik, amelyik ezt erősíti, ezt táplálja. Az egyik a személyi jövedelemadó, a másik az áfa. A személyi jövedelemadó kapcsán elmondottuk azt, hogy tulajdonképpen lényegbevágó változás nincs abban, amit javaslunk: nullás adókulcsot szeretnénk és egy 60 százalékosat, és a sávoknak egy kicsit jobban való széthúzását. Gondolom, ez összességében a személyi jövedelemadó mértékén különösebb változást nem okozna.

Ha az a megállapításunk, hogy magas a lakosság adóterhelése, akkor a másik alappillérrel kell foglalkoznunk: nevezetesen, itt jön elő az áfa kérdése. Hadd tegyem mindjárt azt is hozzá, hogy eddig minden kormány reggeltől estig arra hivatkozott, ha a lakosságra nézve kellemetlen és terhelő dolgot akart bevezetni, hogy Európa, európai jogharmonizáció, európai joggyakorlat, európai ez, európai az, európai amaz.

Ugyanakkor - ugye milyen érdekes? - vagy mélyen hallgatnak, vagy rendkívül ritkán szólnak arról, hogy az áfa - az az áfa, amit mi Magyarországon alkalmazunk - messze kilóg a nemzetközi sorból; egész egyszerűen indokolatlanul magas. Hadd tegyem hozzá, hogy ez lényegesen hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság adóterhelése irracionálisan magas.

Persze, ennek megvan a maga oka. Valahol be kellett és be kell szedni azt a költségvetési bevételt, amiről nagyvonalúan lemondanak kormányaink akkor, amikor a külföldieket, a pénzintézeteket és számos egyéb területet nem hajlandók kellőképpen megadóztatni. Azaz amit az egyik oldalon odaadnak számunkra majdnem idegen és időnként majdnem káros területek preferálására, azt a magyar fogyasztónak, a lakosságnak, a bérből, fizetésből élőnek kell fizetnie - elegánsan.

Aztán ezzel párhuzamosan olvashattuk a szinte dicsekvő megállapítást az FVM előterjesztésében - amikor a helyzetjelentést tárgyaltuk -, hogy az inflációt jelentősen fékezi az agrárolló nyílása, vagyis az, hogy a mezőgazdasági termelőt terményeinek átvételekor becsapják, munkájának gyümölcsét még az előállítás költségén sem honorálják, és jellemző módon ezen a megállapításon egyedül a MIÉP háborodott fel.

Pedig, kérem szépen, ha ebbe belegondolunk, ez valami egészen elképesztő és mélyen erkölcstelen. De ha már össze lehet kötni ezt a két dolgot - nevezetesen, az inflációt és az agrártermékek felvásárlási árát -, akkor érdemes ezt a kérdést egy másik oldalról is megvizsgálni.

A Magyar Igazság és Élet Pártja programjában egyébként is szerepel az, hogy az egész áfarendszert át kell tekinteni, az egész áfarendszert megfelelő, a jelenleginél lényegesen alacsonyabb színvonalon kell meghatározni, de ezen belül van egy olyan javaslatunk is, hogy az alapvető, a saját agrárium által megtermelt, közvetve vagy közvetlenül előállított élelmiszer-ipari termékek esetében vagy el kell törölni az áfát, vagy lényegesen mérsékelni szükséges azt.

Több dolgot is rendezni lehet ezen keresztül. Egyrészt ezzel csökkenthető az agrárolló szétnyílási folyamata árrobbanás és infláció nélkül, hiszen megnyílik a mód arra, hogy végső áremelés nélkül lehessen rendezni és emelni a termelői árat, és csökkenteni lehessen azt az - mondom, még egyszer mondom - európai szinten mérve is irracionálisan magas terhet, amit a lakosság a jelenlegi rendszerben visel.

 

(10.00)

 

Ilyenkor szokták azt mondani az okos közgazdászok - tudják, a fából vaskarikások, akik részben reformkommunistaként indultak, aztán átvedlettek, már csak üzleti megfontolásokból is neoliberális monetaristákká -, hogy egy ilyen lépés olyan mértékben csökkentheti az adóbevételt, ami már veszélyezteti a költségvetés egyensúlyát. Ez így természetesen nem igaz, mint ahogy az egész elméleti rendszerük nem igaz, hazug és ámító. Bőven van mit megadóztatni, ha ilyen gond van.

Két év óta már több tippet adtam, adtam a szerdai felszólalásomban is, de szívesen megismétlem, összefoglalom ma is, hogy mi minden lehetőség nyílik meg még arra, hogy a lakosság adóterheit csökkentsük, és mégis meglegyen az adóbevétel, esetleg még több is legyen, mint jelenleg. Meg kell adóztatni a kamatjövedelmeket, növelni kell a felső sávok számát és progresszivitását az szja keretében. A derivatív ügyleteket kötéskor kell megadóztatni. A devizaügyleteket meg kell adóztatni, ez az úgynevezett Tobin-féle adó. A külföldi tulajdonú vállalkozásokat be kell vonni abba, hogy az amúgy is alacsony társasági adónak megfelelően legalább valamilyen mértékben hozzájáruljanak a társadalmi közteherviseléshez. Meg kell adóztatni a bankokat és a pénzintézeteket, ráadásul minden olyan ügylet után keményen, amely közvetve vagy közvetlenül nem a reálszférát erősíti. Aztán ki kell építeni a magyar vámrendszert, amelyet teljesen feleslegesen és teljesen idő előtt bontottunk le, szinte semmire. Aztán meg kell adóztatni a reklámtevékenységet, vagyis magát a reklámot.

Hadd tegyem hozzá ez utóbbihoz, hiszen annyit szeretünk európázgatni meg a világ fejlett hatalmaira hivatkozni, hogy Japán, USA, Kanada, Németország és még számos más európai ország, 50 százalékos adót vet ki a reklámra. De ilyenkor nem szoktunk európázni, ilyesmire nem szoktunk hivatkozni. Persze van, ahol a kormányunk szokatlan nagyvonalúságról tesz tanúbizonyságot. Igaz, az érdekelt felek mögött külföldi tőke áll, olyan érdekcsoportok, amelyeket tisztelni, szeretni, csodálni kell. Elvégre ők a másság apostolai - mindjárt rájönnek, hogy kiről van szó -, bármennyire is magyarellenes, társadalomellenes és káros esetleg a működésük. A koncessziós joggal kapcsolatos módosításra gondolok egyébként, amit ráadásul visszamenőlegesen is alkalmazható módon képzelnek el, természetesen azok részére, akik eddigi kötelezettségeiknek törvényellenesen nem tettek eleget - a TV 2-ről és az RTL-ről van szó. És milyen bugyuta az indoklás! Hogy az egyszeri díj fizetésekor nem ismeretes az évente fizetendő díj összege. Ez elképesztő! A számított díjat ki kell fizetni. Bizony, tisztelt államtitkár úr, a 3 milliárd forintos tartozást kamatostul be kell hajtani. Nem tudom, miért nincs behajtva, egész egyszerűen érthetetlen.

A kereskedelmi tévélobbi érdeke íme, megjelenik a kormányzati előterjesztésekben, a pénzügyminiszter előterjesztésében. Mit mondjak erre - gratulálunk! Csak akkor kérem, nem szabad csodálkozni a privatizációtól az olajügyig semmin! Hogy az évenkénti teljesítmény nem ismert és így nem ismert az évenként fizetendő díj - ja kérem, ez roppant egyszerű! Amikor a vagyoni jog átadásra kerül és megállapításra kerül hogy mennyiért, akkor egyszerűen ki kell fizetni egy összegben az áfát utána, és évente el kell számolni a különbözetet. Borzasztóan komplikált!

Egyébként a vagyoni értékű jog átadásával kapcsolatban a törvény egyértelmű - tessék végrehajtani, végrehajtatni! Mert ez ellen a MIÉP a leghatározottabban tiltakozik.

Aztán hadd mondjam el, hogy abban a pillanatban, amikor az általam, a Magyar Igazság és Élet Pártja által vázoltakat netán bevezetik, már az adózásra gondolok, könnyen előfordulhat, hogy a jelenleginél nagyobb adóbevétel mellett a lakosság adóterhelése lényegesen, abszolúte csökken, a költségvetés bevételeinek százalékában egyaránt.

Hadd szóljak valamit egész röviden a helyi adók kapcsán! A helyi adókról szóló 1990. évi törvénynek az új számviteli törvénnyel való összhangja megteremtése érdekében szükséges korrekciókkal egyetértünk, támogatjuk azokat. De meg kell jegyeznünk ennek kapcsán is, hogy az önkormányzatok finanszírozásának az egészét időszerű lenne áttekinteni, az önkormányzatok finanszírozásának az egészét szükséges újólag szabályozni, beleértve ebbe természetesen a központi költségvetéssel való kapcsolatát is. Ennél is világos és áttekinthető szabályozásra volna, van szükség.

A gondok elvileg majdnem azonosak az államháztartással egészével összefüggő szabályozási problémákkal. Igen, mert ehhez az is hozzátartozik, hogy a költségvetés bevételi és kiadási oldalának és tulajdonképpen államháztartásunk egészének a radikális megváltoztatására is feltétlenül szükség van.

Magunkkal cipelünk egy rendszert, amelyről tudjuk hogy nem jó, tudjuk hogy rossz, és a toldozáson-foldozáson kívül egyik kormány se mer alapvetően hozzányúlni ehhez a kérdéshez. Pedig ez megkerülhetetlen, ha valóban el akarunk valamit érni, erre feltétlenül szükség van. Már csak azért is, hogy a magyar adófizetők s a magyar polgárok érdekei érvényre tudjanak jutni, és hogy védekezni lehessen a külföldi tőke urai és a belföldi kápóelit gyarmattartó pöffeszkedései ellen. Akkor majd, és ezt higgyék el nekem, lesz felzárkózás, valódi, igazi, magyar.

Köszönöm szépen. (Balczó Zoltán tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
159 10 2000.09.26. 4:46  9-12

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Három hete bebizonyítottam: a Németh-kormánytól napjainkig óriási politikai felelősség terheli kormányainkat a magyar mezőgazdaság tönkretételében. A mezőgazdaság szétverése tudatos és szándékos politikai cselekedetek sora. Ma a magyar mezőgazdaság és egész élelmiszer-gazdaságunk jóval hátrább van, mint volt az átalakulás előtt, miközben elszállt kihasználatlanul tíz év. A nyugati konkurensekhez képest is lényegesen nőtt lemaradásunk. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar termékei a legkeményebb stratégiai fegyverek. Ezt végre kormányainknak is meg kellene értenie!

Mit lehet tenni? A birtokstruktúra adott, sokat változtatni adminisztratív eszközökkel nem lehet, legfeljebb tovább rontani. Majd kialakul, átalakul, optimalizálódik, ha ehhez megfelelő termelési, értékesítési, támogatási, pénzügyi környezetet, életlehetőséget biztosítunk az egyenlő esélyek elve alapján. Mindenesetre szükséges volna a földkiadási ügyleteket országosan felülvizsgálni a szövetkezetek, kft.-k és rt.-k kapcsolati és szerződéses rendszereivel együtt. Legalább azt rendezni kellene, hogy a szétszórt birtokrészeket valamilyen módon össze lehessen vonni. A mezőgazdaságot, elsősorban a termelőt - és ezt tessék tudomásul venni! - támogatni kell. Minden ország, amelyik ma gazdag, ahol az emberek jól élnek, támogatta és támogatja a mezőgazdaságot, méghozzá a miénknél lényegesen intenzívebb mértékben. Akik ennek ellenkezőjére akarnak rávenni, azok az ellenségeink és semmiképpen sem a barátaink.

Ki kell alakítani a vidék bankját, amelyik közvetíteni tudja az állami szándékot, és hitelt nyújt. Erre a takarékszövetkezetek hálózata tűnik a legalkalmasabbnak. Helyre kell állítani, ha ez szükséges, a barterkereskedelem intézményes, korszerű formáját egy barterközponttal, amelyik az igényeket oda-vissza összehangolja. Ez egyébként átmenetileg egyik akcelerátora lehet az egész magyar gazdaságnak. A biztos piac léte kardinális kérdés. Ezért az Európai Közösségen kívüli piacok megnyerése általában is fontos. A piacot minden libertariánus demagógia ellenére szabályozni kell. Arra kell törekedni, hogy csak olyan cikkek kerüljenek importként hazánkba, amelyek előállítására nincs lehetőségünk. Ezért ki kell alakítani a megfelelő védővámrendszert, ami bevételnövekedést is jelenthet s egyben importcsökkentést. Létre kell hozni - és ez állami feladat, mert nem lehet megvárni, nem is lehet elvárni, hogy ez a mai körülmények között alulról szerveződjék - egy olyan országos szervezetet, amelyik az agrárium részére gondoskodik a beszerzésekről, a gépellátásról, a fejlett technológiák hasznosításáról, a termények felvásárlásáról, feldolgozásáról és értékesítéséről. Valami olyasmire gondolok, mint a Hangya szövetkezet volt, csak korszerűbb, átfogóbb szervezetre. A központ majd területileg is létrehozza a szervezeteit, és a parasztságot folyamatában ezen szervezet tulajdonosaivá kell tenni. Rendezni kell a felvásárlási árakat. Ennek kiváló eszköze az amúgy is időszerű áfaszint csökkentése, amit úgy kellene elkezdeni, hogy a magyar eredetű mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek áfakulcsát lényegesen csökkentjük. Így a fogyasztói ár változása nélkül emelhető a felvásárlási ár. Ki kell építeni a magyar agrártermékek magyar tulajdonú feldolgozó, illetőleg élelmiszer-ipari bázisait. Ennek szervezése, beindítása és megfelelő támogatása szintén állami feladat.

Öt perc kevés; természetesen sok mást is lehet és kell tenni, de - és ezt el kell mondanom - nem elég a pénz. Sok pénz folyt már el ebben az országban ki tudja hány obskurus csatornán és kiknek a zsebébe. A pénzt jól és hatékonyan kell felhasználni. Nem az európai követelményeket kell érvényesíteni, hanem nemzetünk, népünk érdekeit, különben elsöpörnek bennünket, felszippant a globalizmus és a nemzetközi gyarmatosító tőke. Vegyék végre tudomásul: elégedett és erős parasztság, magyar élelmiszeripar nélkül elpusztulunk!

Miniszter Úr! Én nem üzenek önnek, ellentétben az ön államtitkárával, legfeljebb annyit mondhatok itt mindenkinek, bizony jó lenne sietni, mert, hölgyeim és uraim, "nem én kiáltok, a föld dübörög". (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
159 82 2000.09.26. 17:24  23-83

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1999. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolás, az ahhoz kapcsolódó törvényjavaslatok s az általános és részletes indoklás lényegében nem nagyon különbözik a korábbi évek hasonló anyagaiban foglaltaktól.

Persze számok változnak, egyes tendenciák erősödnek, mások gyengébbek, mérséklődnek; hol ezzel, hol azzal játszik a mindenkori kormányzat. A törvényesség határait súroló trükköket is hol itt, hol ott lehet felfedezni. Persze ezeket mi is észrevesszük.

A kapcsolódó ÁSZ-jelentés is a megszokott színvonalat reprezentálja, hiszen az évente ismétlődő hiányosságok egyre inkább rutinszerűvé teszik ezt az ellenőrzést. És erre fel kell hívnom a figyelmet, mert hiba lenne, ha az ÁSZ anyagai ellaposodnának. Ellenkezőleg: véleményünk szerint az ÁSZ tevékenységét minden tekintetben erősíteni szükséges. Ez még akkor is igaz, ha lényegét tekintve - mint azt már említettem - nincsenek a változásnak, a változtatásnak markáns nyomai.

Úgy gondolom, ezekről a kérdésekről az előttem szólók és majd az utánam szólók is beszéltek, beszélnek. Mindez azonban csak a felszín; a felszín pedig olyan, mint a statisztikai átlag: jól képes eltakarni a valóságot, kiválóan alkalmas arra is, hogy elterelje a figyelmet a valódi problémákról, gátolja azok felismerését. Még arra is alkalmas egy ilyen beszámoló, hogy az ügyes indokolás a riasztó számokat, tényeket és tendenciákat elbagatellizálja, netán a tényekkel szemben annak ellenkezőjét akár bizonyítsa is.

Példaként említem itt mindjárt - de tényleg csak példaképpen - az adósság kérdését. A külső és belső adósságot úgy együtt, ahogy van, ami úgy csökken állandóan évek óta, hogy valójában folyamatosan nő, miközben az előterjesztők nagy műgonddal tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a valóságot, a tényeket lehetőleg senki ne ismerhesse meg. Beszélhetnék arról a nagy léggömbről is, hogy mindent a GDP százalékában mutatnak be, mintha a GDP alakulása és a magyar gazdaság állapota között valami szoros összefüggés lenne. Persze van, de egészen más, mint amit el akarnak hitetni velünk.

Sokszor és egyértelműen tettem ezt már szóvá, és a pénzügyi kormányzat érdekes módon ezekre nem kívánt sohasem reagálni. Én ezt megértem. Kellemetlen. Aztán itt van az infláció kérdése. Erről is már sokszor beszéltem. Állításaimra, felvetéseimre soha választ nem kaptan. Ezt is megértem. Ez is kellemetlen. Vagy itt van a fizetési mérleg alakulása, vagy fogalmazzunk egészen egyszerűen és alpárian, annak a kérdése, hogy mit visznek ki ebből az országból az itt előállított profitból, s hogy itt egyensúlyt tartani csak abból lehet, amit behoznak tőkét, egyre többet, egyre többet. Meddig? És hogy ezért kellene most már az egészségügyet, az oktatást és a magyar földet prédának odadobni, és még sok egyebet, többek között népünk kétharmadát szolgának, cselédnek.

Bizony könnyebb a felszínről fecsegni, és számháborúsdit játszani. Könnyebb azon mélázni, és huszonötször vagy ötvenszer megkérdezni, hogy mibe került a tűzijáték, mintha ez lenne ennek az országnak a legnagyobb problémája. De egyfelől biztosíthatok mindenkit, kérem szépen: kevesebbe került, mint a privatizáció, kevesebbe került mint a bankkonszolidáció, és még tudnék néhány példát sorolni.

Hadd tegyek mindjárt hozzá valamit! Úgy tűnik, hogy az az érdeke mindenkinek - még az ellenérdekű feleknek is -, hogy a felszínről folyjon a vita, a felszínről folyjon a csevely. Ez - mint mondtam - mindenkinek tetszik. Lehet dörögni, számháborúzni, és lehet látványosan védekezni is, sőt, ellentámadásba lehet menni. Elvégre a parlamenti demokrácia játékszabályaira ügyelni kell! És ebben aztán, ebben van demokrácia bőven! A felszínen.

Mi van a felszín alatt? És mi van a mélyben, abban a közegben, ami ezt az egész felszínt mozgatja? Egy teljes egészében rossz, öngyilkos gazdaságpolitikai koncepció, és annak minden áron való kiszolgálása. Ehhez makacsul ragaszkodnak kormányaink. Ennek kezdeti elfogadása is nehezen érthető, noha az arctalan tőke urai minden oldalról ebbe az irányba lökdöstek, és minden külső-belső erőt felhasználtak ennek érdekében. Ez kétségtelen, hiszen a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, a gazdasági és politikai nagyhatalmak és azok különböző nemzetközi csoportosulásai minden eszközt bemutattak, bevetettek azért, hogy reánk kényszerítsék a saját elképzeléseiknek megfelelő gazdaságpolitikát.

A különböző csapdákat is mesteri módon elhelyezték, például az adósságcsapdát. Elvégre a pórázt röviden kell tartani! Ami igazán érhetetlen, az az, hogy egyik kormány jön, a másik megy, és mindegyik úgy tesz, mintha nem ismerné fel, hogy egy végzetes tévúton jár. Pedig ezt a tévutat tükrözik évről évre - többek között - a költségvetési és adóanyagaink. Nem csak a számok - nehogy valami félreértés legyen -, elsősorban az egésznek a szellemisége és az ideológiája.

Nő a GDP. Óriási! Igazán örvendetes! Hurrá! Jobban nő, mint az európai átlag. Nagyszerű! Csak hát, uraim, akinek tegnap egy diója volt, és ma kettő, megduplázta a teljesítményét. De ezt csak úgy mellesleg jegyzem meg, mert ugye a GDP és a magyar gazdaság között szinte fordított kapcsolat van valójában. Minél jobban nő a GDP, annál inkább sorvad a magyar gazdaság; szinte egyenletszerűen kimutatható. A GDP növekménye nem a magyar teljesítmény eredménye. Növekedése az öncélú külföldi tőke eredménye, és ezt az eredményt ki viszik hazánkból. Vagy ha egy részét befektetik, csak azért teszik, hogy a következő években még többet kivihessenek ebből az országból.

 

 

(A jegyzői széket Németh Zsolt helyett
dr. Vidoven Árpád foglalja el.)

 

Nő a GDP, négy és fél százalékkal nőtt '99-ben, igen. De közben a mezőgazdaságban megtermelt hozzáadott érték 1,3 százalékkal tovább csökkent, a szállítási ágazat árutonna-kilométerben mért teljesítménye 3 százalékkal alacsonyabb az előző évinél, és a magyar gazdaság úgy összességében, egészében a '80-as évek teljesítményéhez képest 40-50 százalékos, és ezen a szinten vegetál.

Kinek a gazdasága nő, tessék már mondani!

 

 

(13.00)

 

Tessék már egyszer bemutatni a magyar gazdaság teljesítményének százalékában azokat az adatokat, amelyek alakulását oly nagy optimizmust sugárzóan tárják elénk! Vagy ezt nem merik? Aztán tessék a GDP-t vagy a magyar saját teljesítményt, mondjuk, egy főre vetítve bemutatni, aztán ezt hasonlítgassák Európához! Vagy tessék bemutatni, hogy egy magyar állampolgárra vetítve hogy is alakul az adósság és annak terhe!

Büszkén mondják: nő a foglalkoztatottság, csökken a munkanélküliség. Igen, de olyan számbavételi rendszert alkalmaznak a munkanélküliség figyelésére, ami nevetséges és hazug. Tudom, minden fejlett országban így mérnek - mondják önök -, Európában is, ugye? Ez nem mentség. Tessék a valódi adatokat is nyilvánosságra hozni, no meg a belső gondokat is! Például csak azt, hogy aki 45-50 évesen elveszti a munkáját, legyen akár több diplomája és nyelvismerete, nem tud elhelyezkedni ebben az országban.

Finnyás, liberális hölgyek, urak, ez a diszkrimináció nem zavar senkit?! Tudják, milyen az, amikor ezek az emberek először, hogy egyáltalán megéljenek, eladják a dolgaikat, aztán elcserélik a lakásukat egyre kisebbre, egyre kisebb odúra, aztán valami nevetséges nyugdíjat talán valamikor megállapítanak nekik. Elképesztő pazarlás ez, kérem, a legnagyobb kinccsel, és erre nincs mentség.

Szélsőséges a MIÉP - mondják. Kérem, a Magyar Igazság és Élet Pártja sohasem mondta, hogy nem kell beengedni a külföldi tőkét, sohasem mondta, hogy nincs szükség külföldi befektetőkre, de nem az egész magyar gazdaság tönkreverése árán, hanem olyan arányban, amilyen arányban a magyar gazdaság is képes előrelépni. Az arányosságot kérjük számon és azt a hihetetlen kárt, a nemzeti vagyon kiárusítását, minden magyar érdek és kezdeményezés megfojtását, amit egymást váltogató kormányaink oly ragyogó egyetértésben követtek el. Ki akkor itt a szélsőséges?

 

 

(A jegyzői székben dr. Juhászné Lévai Katalint
Mádai Péter váltja fel.)

 

Nem véletlen az, hogy a külföldi tőke hasznosulása nálunk messze a legrosszabb a többi európai országhoz vagy akár a volt népi demokráciákhoz viszonyítva is. Nálunk a külföldi tőke nem serkentette, hanem tönkretette a belső magyar gazdaságot. Nem felhúzó, nem húzó erőt jelentő erő volt, hanem kiszorította a magyar gazdaságot, és lehetetlenné tette és teszi fejlődését. Akkor ki itt a szélsőséges, tessék már mondani?!

Ennek a velejéig rossz gazdaságpolitikának a kinövéseihez tartozik az infláció kérdése is. Egy országban, ahol évtizede restriktív gazdaság és restriktív pénzpolitika folyik, ott nem lehet belső monetáris oka az inflációnak, ezt tessék végre egyszer már megérteni! A Magyar Nemzeti Bank és érinthetetlen gazdája, főnöke pedig monetáris eszközökkel harcol, küzd keményen egy olyan jelenség ellen, ami nem monetáris jelenség.

Igen, kérem, lúdtalp ellen hashajtás - ez igen! Ez a terápia, és erre még büszkék is vagyunk, egy kis csúszóleértékeléssel együtt. Holott csak és kizárólag idegen érdekek szolgálatáról van szó - és van szó -, egy rossz gazdaságpolitika részeként. Mikor veszik végre tudomásul, hogy még soha egyetlenegy ország gondját nem oldotta meg a külföldi tőke önmagában? Ami ebben az országban tízegynéhány éve történik, az a legszemérmetlenebb gyarmatosítás, annak minden nyomorúságával és következményével együtt.

Valamit önök ebből, úgy tűnik, tisztelt kormányzat, felismertek, hiszen eredetileg programjukba tartozott egy teljes körű makroökonómiai reform, meg talán ebből a felismerésből született a Széchenyi-terv is. Csakhogy ahogyan megfagyott az egész adórendszerünk, ahogyan semmivé vált az államháztartás szemléleti és lényegi változása, olyan szánalmasan erőtlen és egyoldalú tulajdonképpen a Széchenyi-terv is. És ezt a változatlan makroökonómiai rendszert, a változatlan monetarista ködösítést, a tőkekivitellel versenyt futó tőkebehozatal mókuskerekét önök továbbra is a felzárkózást biztosító gazdaságpolitikának tekintik, és további két évre is ezt óhajtják konzerválni. Persze jobb, hogy van Széchenyi-terv, mintha nem volna, de ahhoz kevés, kérem, hogy változatlan gazdaságpolitika mellett érdemben bármit is befolyásoljon. Öncsalás, lelkiismeret-nyugtatás.

A Magyar Igazság és Élet Pártja azt várta ettől a kormánytól, hogy a felismeréstől a cselekvésig képes a káros, öngyilkos folyamatokat lefékezni, megállítani, és képes elindítani egy olyan nemzeti gazdaságpolitikát, amely valóban a magyar nép érdekeit szolgálja.

Tisztelt Kormány! Ezzel a kétéves további befagyasztással és eddigi tevékenységükkel bizony ebben a munkában, úgy tűnik, megbuktak, és nem biztos, hogy lesz módjuk pótvizsgázni. Minden változatlan, de van Széchenyi-terv. Nem, ez így nem működik, kérem!

 

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

 

Van még egy izgalmas kérdés: ezzel a magyar gazdasággal, ami van, ami valóban magyar, mi lesz, ha összeomlik az a pénzügyi világrend, amelynek mi csak szenvedő alanyai voltunk eddig is és vagyunk? Hogy élheti túl nemzetünk, kifosztva, minden saját erőforrás és gazdasági potenciál nélkül, tessék már megmondani?! Hogyan tehették, hogyan tehetik ezt az egymást követő kormányok, a szabadon választott kormányok? Hát politikai felelősség nincs, úgy tűnik, csak retorikai szinten? És lelkiismeret? És mégis, ugye milyen érdekes: összességében ma is és további két évig, tisztelt kormány, minden terhet ez a kifosztott magyar nép visel. Arra jó!

Ha ezek után van kedvük hozzá, jó számháborúsdit kívánok. Elégedetten dőlhetnek hátra, egy újabb ügy kipipálva. Szép ez a demokrácia, no meg az idegen, mi meg majd csak kipusztulunk, de ezt a szívességet nem tesszük meg senkinek.

Köszönöm türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
161 371 2000.09.28. 1:20  350-418

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitát is hallgatva és egyébként is, amikor olvastam ezt az anyagot, van egy olyan érzésem, mintha megint valamilyen fordított módon ülnénk azon a bizonyos lovon. Az alaphelyzet ismeretében - mert ismeri az ember, hiszen részt vesz a forgalomban - engem rettenetesen zavar, amikor itt arról hallok, hogy a pontrendszer meg fogja oldani, hogy tragédiák legyenek elkerülhetők, vagy nem fogja megoldani, mondja a másik oldal.

Teljesen mindegy! Tudniillik az alaphelyzeten kellene valahogy változtatni. Mert úgy néz ki, hogy többek között a közlekedés területén is szabályozhatunk mi reggeltől estig, hozhatunk annyi jogszabályt, amennyit akarunk, ha nincs rendőri jelenlét.

Tessék elhinni nekem, hogy teljesen fölösleges minden szabályozás, ha nem tudjuk megoldani, hogy mennyiségileg és minőségileg megfelelő rendőrség legyen, és az ne az őrsökön üldögéljen, hanem kint a területen végezze lelkiismeretesen a munkáját. Itt kezdődik az, hogy rendet lehet-e teremteni a közlekedésben, vagy sem.

Köszönöm. szépen. (Ifj. Hegedűs Loránt tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
163 62 2000.10.16. 23:15  41-133

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Már az adócsomag tárgyalása során világossá vált, hogy a kormány taktikája a mozdulatlanság. Ez azt jelentette, azt jelezte, hogy a költségvetés is - legyen az egyéves vagy kétéves - az elvi folyamatosság, a változatlanság és a mozdulatlanság jegyében készül. Azt kell mondani, hogy ezzel a kör, illetőleg a négyéves ciklus lezárult. Lezárult annak a lehetősége és annak a reménye is, hogy a Fidesz vezetői által meghirdetett és fennen hangoztatott jelmondat valóra váljék, amelyet előttem már annyian idéztek, nevezetesen: rendszerváltásnál kevesebb, de kormányváltásnál több lesz majd, ha a Fidesz átveszi a hatalmat. A dolgok lényegét, ideológiai alapjait tekintve ma már kimondható - íme, már most, a ciklus közepén -, hogy bizony, ez csak kormányváltásocska volt, semmi több. Ennek a megállapításnak a részletes kifejtésére még vissza fogok térni, előzőleg azonban szeretnék néhány észrevételt fűzni a kétéves költségvetés megalapozottságát illetően, valamint véleményt mondani magáról a kétéves költségvetés rendszeréről, realitásáról.

A 2001. évi költségvetés fő bevételeinek megalapozottsága összességében javult - mondja az ÁSZ. Én meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy a bevételi oldal jelentősen alultervezett - kényelmes ez a hálóköntös, kérem, csak egy kicsit slampos. Kritikusnak látom már az első évben is a társadalombiztosítási alapok helyzetét, a helyi önkormányzatok előirányzatainak bizonytalanságait. Rendszerbéli problémákról van itt szó a javából, ezek állandó tovagörgetése, rendszerszemléletű, gyökeres megoldása és ennek örökös halogatása hihetetlen kockázatokat rejt magában, és hihetetlen módon veszélyezteti ezeknek az ágazatoknak a tevékenységét. Félek, hogy ez a helyzet nemcsak konzervál, hanem sok tekintetben tovább rombol, tovább zülleszti az ország egyes területeit. Minden, még az adottnak tekintett, az általunk, a Magyar Igazság és Élet Pártja által állandóan vitatott koordinátarendszeren belül is sajnos így néz ki.

Továbbra is elképesztőnek látom az adósságszolgálattal kapcsolatos terheket, azok kezelését. Egyre inkább előtérbe kerül a jegybank és a kormány közötti kapcsolat kérdése, és egyre nyilvánvalóbb, hogy a Magyar Nemzeti Bank függetlensége elsősorban és mindenekfelett azt jelenti, hogy mindentől független, ami magyar és ami nemzeti érdek - és ez tarthatatlan. A Magyar Igazság és Élet Pártja ez ellen ezúton is a leghatározottabban tiltakozik, és felszólítja a kormányt, hogy ennek az öngyilkos államfelettiségnek vessen végre véget.

A 2002. évi költségvetés megalapozottságát mind a bevételi, mind a kiadási oldal tekintetében lényeges bizonytalanság uralja. Azt kell mondanom, hogy egész egyszerűen mind a bevételi, mind a kiadási oldal csak bizonytalanságból áll, szinte egyetlenegy olyan tétel nincs, amit ma nyugodt lélekkel lehetne egy költségvetésben szerepeltetni.

Azt is el kell mondanom, hogy önmagában a két évre szóló tervezést, tervezési gyakorlatot nem lehet kifogásolni, sőt ennek a törekvésnek örülni lehet; ha van egyáltalán valamilyen gazdasági koncepció - nem sokat láttunk belőle -, annak alakulását, az esetleges beavatkozások szükségességét, az esélyeket, a célok realitását ilyen módon lehet nyomon követni. Segíti ez a módszer az éves tervezés megalapozását is, hiszen folyamatos munkát tételez fel a több évre szóló tervek készítése és azok állandó karbantartása. Ez mindenképpen üdvözlendő és előrelépésnek lehet tekinteni.

Semmi realitása nincs azonban annak, hogy ma egy magyar kormány két vagy több évre szóló költségvetést azzal az igénnyel vigyen a parlament elé, hogy azt úgy, mint eddig az éves költségvetéseket, hagyja jóvá, iktassa törvénybe. Egy kis ország, amelyik ennyire nyitott, ennyire védtelen és kiszolgáltatott a világgazdaság és a nemzetközi tőke nyomásával szemben, amelyiknek jóformán nincs vagy afrikai szintű a saját gazdasága, az bizony már akkor is örülhet, ha éves szinten betartható költségvetést tud produkálni. Elfogadható tehát elvileg a két vagy több évre szóló tervezési gyakorlat, de jóváhagyni, az ország pénzügyi alaptörvényévé tenni csak éves költségvetést szabad. A kalandorság szintjén mozog az, ha a parlament kétéves költségvetést hagy jóvá.

Nem válasz erre a pénzügyminiszter úr meglehetősen cinikus reagálása és nyilatkozatai, nevezetesen, hogy azt mondja, létezik pótköltségvetés is; persze, létezik, vis maior esetén. És azt is hozzátehetném, hogy pót-pótköltségvetés is létezik, csak akkor nem tudom, hogy miért ülünk itt, miről beszélünk itt, ha ilyen szemléletben be lehet nyújtani Magyarországon egy költségvetést. Különösen izgalmas ezt hallgatni egy pénzügyminiszter szájából.

 

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Visszatérve a "kormányváltásnál több" című ígéretre - most már a négy év költségvetésének és annak elvi alapjainak ismeretében -, hogy valójában mi is történt, illetőleg mi nem történt és nem is történik meg ez alatt a négy év alatt, szeretnék arra is utalni, amit a Magyar Igazság és Élet Pártja és én magam is már számtalanszor kifogásoltunk, és ami az alaptétele az e kormány által benyújtott valamennyi eddigi költségvetésnek: ezen alaptétel szerint az államháztartás centralizációs és újraelosztó szerepét állandóan csökkenteni és mérsékelni kell. Ez a tétel az a libertariánus monetarista kényszerzubbony, amelyet a gyarmatosításra, kifosztásra és teljes kizsigerelésre kiszemelt országok részére találtak ki. Aki ebbe önként, még az elvárásokat is túllihegve belebújt és belegyömöszölte mit sem sejtő nemzetét, hazájának és népének irtózatos kárt és szenvedést okozott, és sajnos azt kell mondanom, tragikus perspektívát jelölt ki.

 

 

(15.50)

 

Az ehhez szükséges csapdahelyzetek, zsarolások előkészítő folyamata már a késői Kádár-korszakban elindult, folytatódott a Németh-kormány alatt, majd döbbenetes méretekben aktivizálódott és realizálódott az Antall-, Boross- és Horn-Kuncze-kormányzat idején. A nemzetidegen média ehhez a félretájékoztatás, az agymosás módszereivel hatékonyan járult és járul hozzá ma is.

Tisztelt Kormánykoalíció! Önök ezt a liberál-bolsevik csődtömeget konzerválták, ezt folytatják, minden érdemi kritika és korrekció nélkül. Ezt jelenti ugyanis a mozdulatlanság taktikája. Hogyan juthat eszébe egy józanul gondolkodó embernek, hogy egy olyan ország, amelyben 45 év bolsevik terrorja következtében hiányzik a lakossági saját tőke, mondjon le a jegybankjáról, kótyavetyélje el nehezen kiépített bankszervezeteit, -rendszerét, mondjon le így a hitel gazdaságélénkítő, gazdaságépítő szerepéről, és természetesen mondjon le a költségvetés újraelosztó funkciójáról is; romboljon le minden szabályozást a külföldi tőke elől; árusítsa ki idegeneknek a még meglévő nemzeti vagyonát, az érték 10 százalékán, piacostul, évtizedes kutatómunkák eredményeivel együtt, és természetesen adómentességgel, sőt, infrastrukturális ingyenes szolgáltatásokkal engedje át egész gazdaságát, társadalmát a nemzetközi tőkének?! Mert ugye, az, mint általános csodaszer, majd mindent megold. Örüljünk, hiszen a pénzügyminiszter úr itt örömmel jelentette be, hogy sikerült csökkenteni a költségvetés újraelosztó szerepét, igen. Ebben az örömben, ebben az örömünnepben a Magyar Igazság és Élet Pártja nem hajlandó részt venni.

Nem hisszük, hogy a külföldi tőke az a csodaszer, amely mindent megold. A transznacionális vállalatok, a külföldi tőke merő altruizmusból segít? Elvégre, igaz, szép és jó az idegen, szeretni, sőt tisztelni kell, és akkor minden megoldódik, mint általában a halálban. Ha nem is csodaszer ez a külföldi tőke, azért országunk hasznára is be lehetett volna fogni, csak ehhez a magyar érdekeket képviselő, elkötelezett kormányokra lett volna szükség. És mindent sajnos másképp kellett volna csinálni. Akkor ki kellett volna lépni a monetarista kényszerzubbonyból; akkor nem lett volna szabad privatizálni, vagy nem úgy, az élelmiszeripart, a gyógyszeripart és az energiaszektort, piacostul; akkor a privatizációs bevételt is a hazai gazdaság erősítésére, a magyar vállalkozások fejlesztésére kellett volna fordítani, és a külföldi tőkét pedig olyan ütemben és összetételben - technika, technológia, és nem kereskedelem - kellett volna beengedni, amilyen mértékben a magyar gazdaság is képes fejlődni; akkor nem lett volna szabad a magyar agráriumot szétverni és tönkretenni, bankkonszolidációkra az adózók pénzét elszórni, és folytathatnám napestig a vádiratot. Vádiratot mondtam, tudatosan, remélem, ennek is eljön majd az ideje.

Álszent és hazug az a tétel is, hogy magas a jövedelmek koncentrációja a költségvetésben, mert ezzel szemben az igazság az, hogy a magyar lakosság szemérmetlen megsarcolásából eredő jövedelmek koncentrációja, az bizony igen magas. Ez pedig a teljesen torz, elhibázott adópolitika következménye, amely éppen attól ilyen, hogy egész pénzügyi, gazdasági rendszerünk a globalizmus bástyáinak, a transznacionális vállalatoknak és a mögöttük álló bankházaknak az érdekeit szolgálja. Apropó, igazán örvendetes, hogy a szegény bankárok terhein tovább kívánunk csökkenteni. Ki kellene talán mondani Magyarországon, egyenesen, törvényi szinten, hogy minden idegen tulajdonú és valamennyi pénzintézet fel van mentve örök időkre az adók, a járulékok, az illetékek, a vámok és mindennek a fizetése alól. Nem lenne ez egyszerűbb, tisztelt pénzügyi kormányzat?

Aztán itt van újból az infláció, hiszen erről is írnak, ez is egy sarokkérdése az önök előterjesztésének. Mint ahogyan az lenni szokott, a monetáris politika végső célja, mint ahogy önök fogalmazzák, a tartós dezinfláció. Évek óta ezt írják az anyagokban. Az indokolásban ugyan azt is kimondják, igaz, ezt egészen apró betűkkel írják, hogy az olajár és az élelmiszerek világpiaci konjunktúrája miatt az infláció csökkentése számottevően kisebb a tervezettnél. És mit csinál ilyenkor a Magyar Nemzeti Bank? Mellesleg az anyagban erről egy árva szó nincs: beavatkozik monetáris eszközökkel. Hiszen olvashattuk, tudjuk, az első lépés az volt, hogy felemelte a kamatokat. Az MNB indoklása szerint a szeptemberi fogyasztói árindex felerősítette az infláció alakulásának kedvezőtlen folyamatait, és így erre a lépésre kényszerült. Mit mondjak, igazán csak gratulálni tudok, ezzel egy költségoldalról elindult inflációra ráerősít a bank, monetáris eszközökkel. Ha, kérem, valami gerjeszteni fogja az inflációt a továbbiakban, akkor ez a módszer biztosan beválik - zseniális! Nemrég mondtam, most megerősítem: lúdtalp ellen hashajtó. Ez a terápia csúcsa! Csak az ember elkezd gondolkozni: vajon min törheti a fejét a Nemzeti Bank vezére? Csak nem egy újabb Bokros-csomagot akar Surányi úr megalapozni? Elvégre jó barátok és régi harcostársak.

Az általános indokolás szinte valamennyi megállapításával vitatkozhatnék. Bebizonyíthatnám, hogy nem igaz, vagy tendenciózusan félrebeszél, vagy rendkívül egyoldalú, ugyanolyan téveszmerendszeren nyugszik ugyanis, mint amilyen téveszmerendszer a marxizmus-leninizmus volt - a libertariánus, monetarista téveszmerendszeren. Hozzáteszem, édestestvérek, egy tőből fakadnak. Aztán írnak önök a jövedelempolitikáról is. Eljutnak arra a grandiózus megállapításra, mely szerint követelmény, hogy a reálbérek növekedése ne haladja meg a termelékenység növekedését. És sajnos azt kell mondanom, ez valóban alapkövetelmény. Csakhogy kinek vagy minek a termelékenységnövekedéséről van itt szó, tessék már mondani? Magyarországon ugyanis két gazdaság van. Az egyik a vámszabad-területi, ez virul, növekszik, óriási extraprofitot vág zsebre és visz ki az országból mindnyájunk kárára, de a közteherviselésben nem vesz részt. A másik, a saját magyar gazdaság egyre zsugorodik, legjobb esetben stagnál, úgy tátog, mint a hal az oxigénszegény posványban.

Tisztelt Kormányzat! Vegyék már végre tudomásul, hogy nem az Audi gyár termelékenysége, nem a vámszabad terület termelékenysége határozza meg többek között a magyar jövedelmi viszonyokat sem. Ha nem hiszik, nézzék meg a mexikói gyakorlatot, ahol az Egyesült Államok és Mexikó határán végig, egy óriási sávban működik a vámszabad terület, óriási eredményekkel, ragyogó termelékenységgel, és az ország éhen hal. Ez a perspektívánk, úgy látszik.

Egyedül, és ezt végre egyszer ki kell mondani már egyértelműen és világosan, egyedül és kizárólag a saját magyar gazdaság és annak alakulása nyújthat fedezetet a bérek és nyugdíjak növeléséhez. Ezért, és ezt tudomásul kell egyszer végre venni, minden eszközzel a magyar gazdaság fejlődését, a magyar gazdaság fejlesztését, erősítését kell célul kitűzni, mert annak dinamikája teremti meg az összes feltételt ahhoz, hogy ez az ország valóban talpra tudjon állni, hogy az ország végre valóban egy fejlődési pályán tudjon elindulni.

 

(16.00)

 

Erről így - érdekes módon - szó sincs az indoklásban, se a költségvetési anyagban ehhez hasonlót még nem olvastam.

Ne feledjék, a mai magyar viszonyok mellett egyébként például a fogyasztás növelése is - ami egy örvendetes dolog - sajnos a külföldi áruházláncok forgalmát és hasznát bővíti, hiszen ezt a területet is átengedtük! Hát a magyar annyira buta, hogy nem tudja eladni a káposztát!

Az egyensúly kialakítása, a magyar gazdaság kiépülése szempontjából pedig sajnos azt kell mondanom: a Széchenyi-terv kevés, ösztövér és erőtlen.

Vagy itt van az agrárium helyzete. Ne higgyék, hogy az agrártárca fokozott pénzhajszája és annak akceptálása bármit is megold! A pénz végül is - érdekes módon - sohasem a paraszthoz, hanem mindig a kufárok kezébe jut. Meg egyébként is: hogyan lehet úgy pénzelni valamit, hogy nincs mögötte egy kiérlelt és a parlament által is elfogadott agrárpolitikai koncepció? Hát mi csak bólintsunk rá valamire, amiről azt se tudjuk, hogy micsoda és miért van rá szükség!?

Félreértés ne essék! Nem keveselljük a pénzt, vagy nem sokalljuk a pénzt. Nem erről van szó. Tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar mezőgazdaság talpra állítására egy ilyen tíz év után ezeknél az összegeknél lényegesen nagyobb összegekre van szükség. Nem erről van szó! De ha egyszer egy ilyen állapotban van a magyar agrárium, amilyenben van, tessék az ezért felelős tárcának egy olyan koncepciót kidolgozni, amire érdemes és amire lehet pénzt adni, és főleg ami leellenőrizhető!

Aztán van itt két dolog, amit végképp nem értek. Az egyik: itt mindenki állandóan európázik, az indokolás is, persze csak akkor, ha valami nemzetünknek előnytelen; akkor aztán különösen erre hivatkozunk. Ugyanakkor mélyen hallgat mindenki arról, hogy a közös Európa nem tűri, sőt tiltja az olyan méretű vámszabad-területi gazdaságok tevékenységeket, mint amilyen méretek nálunk kialakultak, és a kényszerpálya révén még a jövőben is bővülnek és kialakulnak.

Hölgyeim és Uraim! Ha bennünket felvesznek véletlenül ebbe az Európai Közösségbe, mit fognak önök csinálni? Hát kipukkad a léggömb! Hát vissza fog esni a GDP! Vagy nálunk ezt elnézik? Európában? Igaz, elvégre a közös Európának is jól jön egy gyarmat. Hogy van ez, tessék mondani?

A másik, amit nem értek: önökről, tisztelt kormánykoalíció, derült ki először, hogy mindezt, amit ma elmondtam, korábban elmondtam, amit a Magyar Igazság és Élet Pártja már évek óta hangoztat, a félelmetes anomáliákat, mellékvágányokat, téveszmés kényszerpályákat, ismerik. Tudják, kérem, önök, hogy miről van szó. Leírta ezt önöknek többek között Tellér Gyula, aki azért nem akárki volt, amikor írása napvilágot látott. Nem tudom, most mi, de akkor a Miniszterelnöki Hivatal politikai elemzések főosztálya vezetője volt. Leírta az uzsoraköröket is, és mindazt, ami ekörül van, és mindazt, ami ebből fakad.

Önökről derül ki először tehát, hogy noha tudják, ismerik, miről van szó, tudják, hova vezet, amit tesznek, és mégis ezt konzerválják, és ebből egyre nehezebb lesz kilábalni. És akkor miért teszik?

A Magyar Igazság és Élet Pártja jelen esetben sem tud azonosulni ezzel a költségvetéssel, ennek szellemiségével, így az adócsomaggal együtt biztos, hogy erre is nemmel fog szavazni. Nem vagyunk hajlandók cinkosai lenni tovább egy ilyen szemléletnek, és ami a legszörnyűbb - mert hiszen a szemléletet ki lehet bírni -, nem vagyunk hajlandók belenyugodni abba, hogy ez ennek az országnak az egyetlen perspektívája.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
166 50 2000.10.19. 16:24  1-301

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Egyszer már módom nyílott arra, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak alakulásáról egy történelmi áttekintést adjak e falak között. Ennek lényege az volt, hogy a bolsevik hatalomátvétel során a nyugdíjintézetek és az egészségügyi biztosítóintézetek vagyona a szabad rablás áldozata lett. Ezt követően az új rendszerű állami ellátás keretében hosszú ideig a bevételek jelentősen meghaladták a kiadásokat. Az így elméletileg rendelkezésre álló tőke célirányos, az adott területek gazdálkodását megalapozó befektetéseire azonban nem kerülhetett sor, mert bekövetkezett a második számú szabad rablási manőver, nevezetesen az, hogy a biztosítási alapok eszközeit a központi költségvetés részévé tették. Olyannyira, hogy még az Állami Biztosító, majd később a Hungária Biztosító is úgy működött, hogy minden bevételük a költségvetés szerves részeként funkcionált, és minden kiadásukat az éves tervalku során hagyta jóvá a Pénzügyminisztérium.

A szabad rablás és ennek útján megszerzett vagyonok felélése egyébként is jól bevált módszere minden bolsevik típusú hatalmi mentalitásnak. Lásd a spontán privatizációt, később a privatizációs folyamatot, a bankkonszolidációt, az orosz államadósság lenyúlását, a tocsikolásokat és egyéb manővereket! Úgy tűnik, a rendszerváltásnak nevezett átalakulások kapcsán egyesekben mégis felerősödött az a gondolat, hogy ezeket a társadalombiztosítási funkciókat közelíteni kellene a biztosításhoz, fel kellene erősíteni, vagyonnal el kellene látni. Ez történt az egészségbiztosítás körében, úgy félig-meddig. A bolsevik mentalitás azonban itt is rögvest megtalálta a lenyúlás módszereit.

Ezek után magam is azt vallom, szükséges volt bizonyos mértékben az állami beavatkozás. Félő, hogy ha ez elmaradt volna, még azt a maradék keveset is eltüntetik elhivatott szakértőink. Igen ám, de így gyakorlatilag visszatértünk a szocializmus építésének obskúrus módszereihez, ami nemcsak valamiféle visszalépés, nemcsak valamilyen illatos déjà vu, hanem következményei is vannak, lehetnek. Két eset lehetséges. Vagy egyre jelentősebb mértékben kell a központi költségvetésből finanszírozni az egészségügyet annak érdekében, hogy valamiféle színvonalváltozásig el tudjunk jutni, vagy az egészségügy teljes lezüllesztése előtt állunk, ami az egész népesség további életesélyeit veszélyezteti. Sajnos, ismerve a kormánynak a téveszmékre, de nagyon is valódi külső érdekekre épülő gazdaságfilozófiáját, nem kérdéses számomra, hogy változatlan kormányzati magatartás esetén inkább ez utóbbi várható, ez következik be; illetőleg a két eset kombinációja is elképzelhető - az sem rossz, elvégre így is lehet pénzt eltüntetni.

Tisztelt Kormányzat! A hazánkért felelősséget érző tudósok, művészek, politikusok, de az átlagos gondolkodó emberek is méltán aggódnak a magyar népesség csökkenése miatt. Ennek egyik oldala a szülési kedv, a családok gyermekvállalási kedvének növelése, az ehhez szükséges biztonságos és perspektivikus élet kialakításának reménye.

A másik oldal azonban - és elsősorban ez az egészségügy feladata és ez az egészségügyi kérdés - az a tény, hogy Magyarországon igen rosszak nemzetközi összehasonlításban mind a születéskor várható élettartam, mind a mortalitás mutatói. Különösen magas a fiatal- és középkorúak mortalitása. Ilyenkor kellene európázni! Ez a tény jelentősen hozzájárul a népesség rohamos fogyásához. A nemzetközi statisztikák ilyen értelmű adatai hihetetlen rossz képet festenek hazánkról. Valahol nagyon megalázóan alacsony szinten vagyunk, és ez nem genetikai meghatározottságú okokra vezethető vissza, hanem a magyar egészségügy tartósan létező hiányosságaira, az egészségre neveléstől a nagyrészt a társadalomra rákényszerített életmódtól, a megelőzésen keresztül a járó- és fekvőbeteg-ellátásig, a gyógyszerellátástól és -hozzáférhetőségtől a kórházi ellátottságig és kórházi állapotokig és nem utolsósorban az egészségügyben dolgozók nevetséges, megalázó, lélek- és személyiségromboló bérezéséig.

 

(10.20)

 

Úgy mellesleg, de nyomatékkal szeretném megjegyezni, hogy ezeken a problémákon nem segít a külföldi tőke, vagyis a privatizáció. Az legfeljebb erről az oldalról is hozzájárul a globalizáció egyik áldásához, a 20:80-as társadalom kialakulásához, ahol is hazánk lakosságának 80 százaléka páriává válik. Óva intek mindenkit, ne tegyék! Tudom, elkezdték már: István Kórház, Szent Imre Kórház, János Kórház, Szent Margit Kórház, vidéken több kis kórház és szanatórium - körülbelül 35 -, és ismert a soproni kórházban zajló részleges privatizáció elhíresült ügye. Sürgősen hagyják abba, mert ennek irtózatos következményei lesznek!

Hadd tegyem ehhez hozzá azt, hogy ebben az országban nincs agrárprogram, ebben az országban nincs egészségügyi program, ebben az országban semmire nincs koncepció. Akkor miről beszélünk mi itt? Hova akarunk mi jutni? Mit is akarunk mi? Aztán itt van az egész gyógyszerkassza kérdése. A kormány kínjában bemerevít, viták - zárt vagy nyitott - és mellébeszélések, alkudozások a gyártók szemérmetlen pénzhajszájában, miközben etikai kódexekről próbálnak mesélni a nagy magyarázók. Etika és transznacionális vállalatok - Istenem, mennyi hazugság, mennyi sunyiság! Úgy látszik, ez ötvenöt éve változatlan, bezzeg privatizálni lehetett, átjátszani külföldi tőkéstársaságoknak szinte semmiért a gyógyszeripart. Akkor, tisztelt kormányzat, tessék viselni a következményeket, tisztelt mindenből kivonulni óhajtó állam!

Miután azt a bizonyos ötvenöt évet - ahogy azt az előbb említettem - én is lehúztam, sajnos, gyakran járok gyógyszertárba, hol vidéken falusi patikába, hol fővárosi patikába. A Bokros-Surányi lakosságnyomorító, a külföldi tőkének helyet csináló aljasságai óta döbbentem látom, hogy idős férfiak, asszonyok négy-öt vénnyel a kezükben faggatják a patikust, hogy mi mibe kerül, aztán szégyenkezve mondják - holott nem nekik kellene szégyenkezniük -, hogy sajnos, csak az egyik receptet tudják kiváltani. Sírni, ordítani, ütni tudnék tehetetlen dühömben. Ide jutottunk, és ahogy önök szellemeskedni szoktak: a helyzet csak fokozódik. Undorító!

Ezzel eljutottunk a nyugdíjbiztosításhoz, a nyugdíjasokhoz, de előbb azonban hadd szóljak arról az egészen furcsa gondolkodásmódról, ami annyira jellemző ma az egész globalista ámításra. A gyógyszertárakat privatizálták. Első menetben a gyógyszerészeket biztatták az önálló üzleti vállalkozásra, de a gyógyszerészek az előttük volt negyvenöt évben nem tartoztak éppen a túlfizetett emberek közé, és az önállóság pénzbe kerül. Levetkőztek, kölcsönt kértek, véres verejtékkel megszerezték az önálló egzisztenciát. Tisztelt államunk a gyógyszer-transznacionálisokkal nem sok eredményt tud elérni, de itt vannak a patikusok, azokkal szemben lehet etikáról és szolidaritásról papolni. Drága a gyógyszer? Akkor legalább a patikus haszonkulcsát kell úgy megállapítani, hogy az valami egészen nevetséges szinten legyen. Zseniális! Az orvosokat pedig arra kell rávenni, hogy csak olcsó gyógyszert írjanak fel. Ezek után a patikus haljon éhen, vagy vegye igénybe uzsorások pénzét, és végső esetben majd megveszik az ő patikáját is a külföldi gyógyszer-kereskedelmi láncok, s ő immáron sokadszor kifosztva mehet vissza pultosnak, vagy akassza fel magát. Ilyen világban élünk.

Visszatérve a nyugdíjasokhoz; nehéz súlyozni, ha azt kell megállapítani, melyik réteg az, amelyiket leginkább becsaptak, félrevezettek, és aztán még meg is alázták, hiszen az egész magyar népet megalázták nem egyszer, és alázzák meg büntetlenül ma is naponta - elvégre jogállam vagyunk. A mai nyugdíjasokat egy életen át kizsákmányolták, azt hazudták nekik, hogy azért olyan silány a bérük, mert magas színvonalú, ingyenes egészségügyi ellátásban részesülnek, és tisztességes megélhetést nyújtó nyugdíjban lesz részük. A silány bérből silány nyugdíj lett, a magas színvonalú, ingyenes egészségügyi ellátásról pedig beszélni sem lehet.

Gondolják, hogy ezt a gyalázatot minden generációval meg lehet ismételni? Persze, miért ne hinnék? Hiszen a buta magyart még emellett le is lehet nézni, csak tudják, egyre több ember kezd gondolkodni, még akkor is, ha ez nem tetszik urainknak; egyre több ember veszi észre, mi folyik itt az átmázolt cégtáblák alatt; egyre nehezebb dolguk lesz. A nyugdíjak eleve alacsony, emberi léthez méltatlan színvonalát tovább csökkentette az elmúlt tíz év. Különösen jeleskedett ebben az MSZP-SZDSZ-kormányzat mohó túllihegésében. Minden hivatalos statisztikai hazudozás ellenére legalább 30 százalékos reálérték-csökkenést kellett a nyugdíjasainknak elviselni az utóbbi tíz évben. A Magyar Igazság és Élet Pártja azt mondja: ebből, uraim, hölgyeim, elég!

Tisztelt Kormánykoalíció! Az önök költségvetése, az önök nyugdíjelképzelése (Tagolva:) elfogadhatatlan. Persze tudjuk, az örök téveszmerendszer - ami az önök téveszmerendszere - és az önök szabadon vállalt kényszerzubbonya nem tesz mást lehetővé, sőt azt is tudjuk, hogy az önök GDP-növekedése egy tökéletesen üres luftballon, hiszen a magyar gazdaság porban hever. De akkor nem kellene ezen valamit változtatni? Elvégre önök vezetik ezt az országot - vagy nem? Legalább három éven keresztül reálértékben évi 8-10 százalékos nyugdíjnövekedést kellene végrehajtani, ami azt jelenti - figyelemmel az önök által olyan hihetetlenül jól kezelt inflációra is -, hogy 2001-re és 2002-re is körülbelül 18-20 százalékos növelés lenne indokolt. Körülbelül ez az, amivel a nyugdíjasok elé lehetne állni úgy, hogy közben a szemükbe is mernek nézni.

Tisztelt Kormány! Tisztelt Képviselőtársaim! Önök most gondolhatják, mondhatják, hogy szép, szép, de egyetlenegy számot nem mondtam ki, noha mégiscsak költségvetésről van szó. Meg kell önöket nyugtatnom: minden számot ismerek, elolvastam, elemeztem, sőt beszereztem az adott szakbizottság teljes vitaanyagát tartalmazó jegyzőkönyvet is, hogy biztosan jól tájékozott legyek, és pontosan ez az, ami miatt mindazt elmondtam, ami az előbb itt elhangzott. Ha nem tettem volna ezt az alapos tájékozódást és előkészítést, talán a puszta számok révén még be is dőltem volna. Aztán azt is mondhatják, hogy igen-igen, van ebben valami, de miből - de ezt ne tőlem, ne a Magyar Igazság és Élet Pártjától kérdezzék!

 

 

(10.30)

 

Mi ezt megmondtuk önöknek már sokszor, és mondjuk hét éve. Ezt önmaguktól kérdezzék meg, Antall-Boross-, Horn-Kuncze-, Orbán-Torgyán-kormányok, önmaguktól vagy esetleg egymástól. És közben gondolkodjanak egy kicsit, ha még tudnak, ha még mernek, arról, hogy a költségvetés jövedelemkoncentrációját és újraelosztó szerepét addig kell csökkenteni - önök és a monetarista próféták szerint -, amíg végtelenül nem konvergál a nagy zérushoz. Ez az önök által adott, az önök által adni kívánt magyar perspektíva - ha hagyjuk.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
168 48 2000.10.21. 1:52  1-243

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. A pénzügyminiszter úrnak az előző előadásához szeretnék hozzászólni, és bár jóformán minden mondatával lehetne vitatkozni, én egy dologra szeretnék rámutatni.

Arról van szó, hogy csökken az adósság, csökken az adósságteher. Igen, azt még elhiszem - hiszen ez egy világos összefüggés -, hogy ha csökken az infláció, akkor a kamatterhekben is nyilván csökkenés következik be, változatlan alapokat tekintve. Az azonban egész egyszerűen nem igaz, hogy csökkenne az adósság állománya és az adósság mértéke. Sőt, ennek az ellenkezője igaz! Az, hogy önök mindent a GDP százalékában mutatnak ki, ez az égegyadta világon semmit nem jelent! Nem jelent azért, mert ezt a GDP-növekedést nem a magyar gazdaság állítja elő. Akik ezt előállítják, azok a közterhek viselésében nem vesznek részt, ebből következik, hogy az adóssággal kapcsolatos valamennyi terhet - kamatfizetést, törlesztést - a magyar népnek kell viselnie.

Hát akkor tessék kimutatni ezt az adósságot az egy főre eső adóssággal, vagy ha mindenáron valamiféle teljesítménymutatóhoz akarják kötni, akkor tessék ezt a hazai bruttó termeléshez, vagy ha úgy tetszik, nettó termeléshez viszonyítani! És akkor beszélgessünk arról, hogy ez hogyan néz ki! Köszönöm szépen. (Szórványos taps a MIÉP soraiban.)

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
168 190 2000.10.21. 0:45  1-243

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Időnként úgy ülök itt, hogy nem tudom, miről van szó. (Dr. Nagy Gábor Tamás: A költségvetésről!) Egészen egyszerűen nem értem. Hallgattam itt Révész Máriusz grandiózus ötletét, hogy 200 százalékot le lehessen írni az adóból annak, aki itt Magyarországon költi a pénzét tudományos kutatásra. Igen ám, kérem tisztelettel, csak akikről ön beszélt, a multinacionális és a transznacionális cégek, azok itt egy büdös fillér adót nem fizetnek! Mondjuk, először meg kellene őket adóztatni, kedves képviselőtársam, és akkor utána lehetne ilyen ötletekkel előállni!

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
170 10 2000.11.07. 4:36  9-12

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Igazság és Élet Pártjának parlamenti frakciója rendszeresen kifogásolta a Magyar Nemzeti Bank jogi státusát, az ezzel összefüggő törvényi szabályozást. Nyomatékosan felhívtuk a figyelmet arra, hogy a jegybank a magyar nemzet érdekeivel ellentétes monetáris politikát folytat, szakmailag is rosszul kezeli az inflációt, veszélyes és tiltott ügyletekben vesz részt, kihasználva látszólagos törvényfelettiségét. Rámutattunk arra, hogy gazdálkodása is áttekinthetetlen, vélhetően sok tekintetben szándékosan hamis. Többször javasoltuk az ÁSZ ellenőrzési tevékenységének kiterjesztését az MNB gazdálkodását illetően - sajnos, sikertelenül.

Felhívtuk a figyelmet arra is, hogy az MNB tevékenysége és a banki csődhelyzetek kialakulása, a konszolidációk szükségessége között szerves összefüggések vannak. Felfedtük, hogy az úgynevezett adósságcsere című nagy manőver mögött vélhetően az MNB más szinteken keletkezett veszteségeinek finanszírozása húzódik meg, s pusztán ezért lengi körül ezt az ügyletet is a mindig gyanús titkosság.

 

(8.50)

 

Rámutattunk az MNB és az ország adósságállományának kedvezőtlen alakulása közötti szoros összefüggésre is. A CW AG-botrány első fuvallatakor már kimondtuk, hogy tudatos és az MNB vezetése által teljes mélységében ismert és támogatott cselekmények sorozatáról van szó, és a kár messze több lesz, mint amiről eredetileg szó volt. Azóta, íme, már az indián rezervátumokban létrehozott játékkaszinók, netán bordélyházak és kábítószer-elosztók mocsaráig is sikerült eljutnunk.

Közben a MIÉP-et minősíthetetlen módon támadta Surányi úr védelmében az MSZP és az SZDSZ. Szívük szerint most is ezt tennék; talán meg is teszik, elvégre betyárbecsület is van ezen a világon - no meg dominóeffektus is. A kormánykoalíció pártjai, bár tudniuk kellett, hogy igazunk van, úgy csináltak, mintha süketek és vakok lennének. Ezzel a tunyasággal időt és lehetőséget adtak és adnak bizonyítékok megsemmisítésére, a sötét ügyletek elsikálására, ahogy mondani szokták.

Most és itt újból felhívjuk a figyelmet, sőt követeljük az anyagilag kizsigerelt, kényszerűségből minden benyújtott hamis számlát kifizető magyar nép érdekében: tessék maradéktalanul felderíteni, feltárni és nyilvánosságra hozni mindent, és tessék a konzekvenciákat egyértelműen levonni! Itt az ideje, de most már nagyon!

Javasoljuk továbbá felülvizsgálni, nyíltan feltárni az úgynevezett adósságcsere valódi tartalmát, Surányi úr kapcsolatait Bokros Lajossal, különös tekintettel a Budapest Bankra, Medgyessy Péterrel az adósságcsereügyben. Vizsgálni kellene az MNB és Surányi úr derivatív ügyletekben való direkt vagy strómanokkal álcázott részvételét és a magyar aranykészlet eltüntetésével összefüggő ügyleteket is.

A konzekvenciák levonása tekintetében az elegáns, de gyáva gondolati síkról a gyakorlati lépésekig is el kellene jutni. Söpörni kell, méghozzá rendesen. A MIÉP álláspontja szerint az MNB-t az államigazgatás szerves részévé kell tenni. Elnöke egyben a kormány tagja. Az MNB felügyeletét a parlamentnek kell ellátnia, és az ÁSZ ellenőrzése mellett folytatja tevékenységét. A pénzkibocsátás állami monopólium, a monetáris politikát ugyanúgy, mint a fiskális politikát, a kormány alakítja ki, a jegybank szakértői apparátusának és elnökének véleményét figyelembe véve. Sem a fiskális, sem a monetáris politika nem önállósulhat, mert mind a kettőnek az a feladata, hogy sajátos eszközeivel összehangoltan segítse, támogassa a kormány gazdaságpolitikájának megvalósulását.

Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Óriási mindnyájunk felelőssége, és erre előbb-utóbb rá kellene ébrednie pártállástól függetlenül mindenkinek, mert ez alól nem lehet kibújni. A szükséges lépéseket meg kell tenni. Egyszer ugyanis el kell majd számolni mindennel, mindenkinek.

Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
170 205 2000.11.07. 3:05  204-210

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A MIÉP két évvel ezelőtt interpellált ugyanebben az ügyben, azonban azóta sem történt semmi. Mint már akkor is elmondtuk, a TVK Rt. privatizációja 1996 júliusában megtörtént, és az 1990. évi LXXII. törvény 218. §-ának (1) bekezdése értelmében benyújtotta igényét a privatizációs ellenértékhányadra. Ezt két részletben meg is kapta. Először 4,4 milliárd forintot plusz 0,8 milliárd késedelmi kamatot, majd a privatizáció teljes befejezéseképpen az állam a tulajdonában maradt részvények értékesítése után, 1997 augusztusában további 0,6 milliárd forintot utalt át a TVK Rt. részére.

A törvény szerint ezeket az összegeket dolgozói részvény kibocsátására kellett volna fordítania a TVK Rt.-nek, azonban milliárdok helyett, a munkavállalók független szakszervezetének kemény tiltakozása ellenére, minden jogszabályt megsértve, mindössze 600 millió forint értékű dolgozói részvényt bocsátott ki a részvénytársaság.

A dolgozók nagy többsége azóta is fut jogos jussa után. A kormányszervek elutasítják őket azzal, hogy az ominózus átalakulási törvény bár kimondja a részvénykibocsátás kötelezettségét, de elmaradása esetére nem fogalmaz meg szankciót. Az ÁPV Rt. azzal szabadkozik, hogy ő csak átutalja a pénzt, de nincs jogosítványa arra, hogy ellenőrizze az összeg további sorsát. Végül az ügyészség a cégnyilvántartásról szóló törvény alapján, amely a jogorvoslatnak egyébként komoly lehetősége lenne, még mindig csak vizsgálódik - ha egyáltalán vizsgálódik ebben az ügyben -, ahelyett, hogy törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezne, miközben a vezetőség tagjai, például Kopátsy Sándor, Lascsik Attila, Lengyel László gazdagodnak - micsoda patinás nevek ezek! -, méghozzá jogalap nélkül, közel 5 ezer dolgozó kárára.

Két éve, 1998-ban azzal fogadtuk el dr. Bogár László államtitkár úr válaszát, hogy kivizsgálják az ügyet, tájékoztatást adnak nekünk és az ország közvéleményének, hogy kinek a zsebébe vándoroltak a TVK Rt. peh-milliárdjai. Választ, tájékoztatást nem kaptunk, nem kapunk. Miért tétlenkedik a kormány a privatizációk és a TVK Rt. privatizációjának felülvizsgálatában?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
170 209 2000.11.07. 0:53  204-210

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Kérem tisztelettel, ma reggel is kaptam egy kioktatást arról, hogy jogállamban élünk. Kérem, ha jogállamban élünk, akkor a jogot érvényesíteni lehet, mert a jogállam ott kezdődik. Ez az egyik.

A másik. Ha önök minden más ügyben visszamenőleges hatályú jogszabályokat is tudnak hozni, mint ahogy most a költségvetésben is meg tudják ezt csinálni, akkor egész egyszerűen érthetetlen dolog az, hogy két éve tudnak erről a dologról, hiszen két évvel ezelőtt interpelláltunk ebben az ügyben, azóta semmi a világon nem történt, önöknek eszükbe se jutott, hogy valamit netántán lépni kellene!

Tudják miért? Azért, mert 5 ezer nyomorult dolgozóról van szó! Ugye a nagyurak, akiket itt név szerint is megpróbáltam felsorolni - egyet-kettőt belőlük -, azok azonban hozzájuthatnak?! Hát ez nem jogállam, vegyék kérem tudomásul, és ezt a választ nem fogadom el! (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
171 16 2000.11.08. 9:45  1-55

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Igen tisztelt Miniszter Asszony! A rendszerváltást követő tizedik évben még mindig nem teljes körű az 1956-os forradalmat, szabadságharcot követő megtorlások áldozatainak rehabilitációja. Ez a tény tulajdonképpen elképesztő, és ékes bizonyítéka annak, hogy a rendszerváltás még korántsem fejeződött be.

A most tárgyalt törvényjavaslat ezt a sajnálatos hiányt kívánja megszüntetni. Elöljáróban kijelenthetem: a Magyar Igazság és Élet Pártja üdvözli ezt a törekvést, és egyben támogatja is.

A rendszerváltásnak nevezett események során három olyan törvény is született, amely az egykori megtorló ítéletek semmisségének és azok jogkövetkezményeinek a megállapítására irányult. A semmisségi eljárások elsősorban a hajdani megtorló ítéletek anyagi jogi részét képező elkövetési tényállási elemekből indultak ki, és igyekeztek azt felszámolni, az ítéletek erkölcsi és jogi következményeivel együtt.

A forradalmat és a szabadságharcot követő időszakban hozott megtorló jellegű ítéletek jelentős része azonban köztörvényes bűncselekmény jogkövetkezményeinek megállapításával álcázta cinikusan, rosszindulatúan megtorló jellegű ítéleteinek meghozatalát. Ilyen elkövetési tényállások voltak például: emberölés, emberölési kísérlet, közveszélyokozás, rablás, lopás, rongálás, súlyos vagy maradandó fogyatkozást okozó testi sértés s a többi. Ezért számos esetben állt be az a sajnálatos helyzet, hogy ezek az alapvetően politikai célzatú megtorló ítéletek hatályban maradtak.

Mire ez a tény világossá vált, kormányváltásra került sor Magyarországon, s 1994-ben egy olyan összetételű szociálliberális kormány került hatalomra, amelynek vezetője, Horn Gyula exminiszterelnök maga is tagja volt az 1956. évi forradalmat és szabadságharcot követő megtorlások egyik terrorszervezetének. Lehetséges, hogy nem érzett elegendő erőt magában arra, hogy múltjával szembesüljön, és ez azt eredményezte, hogy kormányzati ideje alatt nem gondoskodott olyan újabb semmisségi törvény előterjesztéséről - vagy ha ilyen gondolat volt valakinél, nyilván megakadályozta -, amely a kialakult jogi anomáliák felszámolására irányult volna.

Ez alatt az időszak alatt, kétségtelen, Horn Gyula exminiszterelnök úr állami ünnepeken eljárogatott megkoszorúzni azoknak az áldozatoknak a sírját, akik áldozatául estek annak a terrorgépezetnek, amelynek maga is részese volt. Hát ilyen világban élünk!

A '98. évi kormányváltást követően sokan várták a történelmi igazságtétel folytatását. Ez a törvényjavaslat ennek részét képezi. A Magyar Igazság és Élet Pártja a késedelmet nehezményezi, nem a célkitűzést, és arra buzdítana, hogy a történelmi igazságtételt nem ártana más oldalról is tovább folytatni.

A gyilkosok és cinkosaik még itt élnek közöttünk.

 

(9.20)

 

Még politizálnak, be vannak betonozva, a gazdaságban vezető pozíciókat tölthetnek be, mert ilyen világban élünk.

A törvényjavaslat nem tényállásjogi, hanem eljárásjogi szempontból javasolja semmissé tenni a korabeli ítéletek rendelkezéseit, ezt helyesnek tartjuk. A történelmi valóság azt tanúsítja, hogy az 1956. évi forradalmat és szabadságharcot követően a megtorlás szándékával három eljárásjogi jogszabály született a rögtönbíráskodásról és a gyorsított büntetőeljárásról. Valamint még emellett, úgy tudjuk, a gyorsított büntetőeljárás szabályairól külön törvényerejű rendelet szólt.

A hivatkozott eljárásjogi módozatok lefolytatásához testületek felállására is sor került, a rendes bíróságok szervezeteinek rendszere mellett. Ezek a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa, valamint a megyei fővárosi bíróságok keretei mellett szervezett népbírósági tanácsok névre hallgattak. Az ezen testületekben aktív szerepet vállaló bírákat és ülnökeiket nevezte a köznyelv vérbíráknak. Ezek nagy része még ma is köztünk van, és vidáman él. Ezen testületek felállításáról az 1957. évi 25. számú tvr., valamint az 1957. évi 34. számú tvr. rendelkezett. A korábban említett három, majd ez a két jogszabály, együtt ez az öt törvényerejű rendelet egymással összehangolt módon teremtette meg a megtorló jellegű vérbíráskodás alapjait, eljárásjogi és intézményi szinten egyaránt. Az igazságtétel folyamatának megrekesztése miatt napjainkban is vannak még hatályban lévő ítéleteik, melyeket ezen jogszabályok alapján hoztak, és hatályban létük tulajdonképpen szégyenként nehezedik országunkra.

Mint előzőleg említettem, a késedelmet kifogásoljuk, többek között azért, mert ha előbb kerül elénk, mármint az Országgyűlés elé, ez a törvényjavaslat, akkor talán nem írhatta volna dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész Helcz Tibor úrnak, a Volt Magyar Politikai Foglyok Világszövetsége elnökének azt a szégyenletes levelet, amelyben arra válaszolt, hogy miért nem rehabilitálják Tóth Ilonát. A legfőbb ügyész úr ebben a levélben leírja az ügy első- és másodfokú ítéletét, annak hazug indoklását, majd így folytatja, idézem: "A bíróságok ítéletei Tóth Ilona és vádlott társainak beismerő vallomásain és az azokat alátámasztó hitelesítő más bizonyítékokon alapulnak. Koncepciós per nyomai sem tapasztalhatók, és nem voltak fellelhetők. A büntetőeljárás lefolytatása az akkori hatályos törvényeknek, beleértve a terheltek védekezési jogának érvényesülését is, maradéktalanul megfelelt." Igen, kérem, ezt a levelet Györgyi Kálmán 1999. április 21-én írta. Ilyen világban élünk. Ez bizony nem tartozik a jó országimázshoz, majdnem olyan, szellemében ugyanolyan, mint a Kuncze-féle Belügyminisztérium hírhedt személyzetisének a levele Ausztráliába, amely szerint az ÁVH-n soha senkit nem bántalmaztak.

Emberként és magyarként, évtizedeken keresztül naponta megalázottként azonban, jogi formáktól és jogi fogalmaktól függetlenül, engedjenek meg néhány szubjektív megjegyzést is. Akiket meghurcoltak, megkínoztak, testileg, lelkileg bántalmaztak, meggyaláztak, évekre börtönbe vetettek, majd, ha élve szabadultak, nyomorba taszítottak, azoknak 44 év múlva pusztán annyit mondani, hogy pardon, vedd úgy, hogy nem történt semmi, ez gyalázatosan kevés. Tudom, életet visszaadni nem lehet. Valójában meg nem történtté tenni a szörnyű eseményeket nem lehet. De azoknak, akik élnek még, a gyilkosok szándéka ellenére, azoknak a családoknak, akik a bosszúlihegésnek maguk is áldozatai voltak, illene ennél valamivel többet is nyújtani. Jeanne d'Arcot megégették, és aztán, igaz, ez eltartott pár száz évig, szentté avatták. Talán mi előbb adunk elégtételt Tóth Ilonának. De akik még élnek, azoknak a nyugdíjuk megállapításánál a börtönben töltött időt valahogyan be kellene számítani, és kárpótolni is illik őket azért, amit el kellett tűrniük pusztán azért, mert egy független, szabad Magyarországot akartak, és ezért tettek is valamit.

Ezért a Magyar Igazság és Élet Pártja, miközben támogatja ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását, a kárpótlásra vonatkozó kiegészítési javaslatát is benyújtotta. Kérem, szíveskedjenek azt támogatni.

Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
171 22 2000.11.08. 0:54  1-55

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Az "egy disszonáns felszólalás", gondolom, nekem szólt. Lehet, hogy dr. Géczi József Alajos úr fülének disszonáns volt, amit mondtam. Nekem és sok százezer érintettnek azonban az jelenti a disszonanciát, hogy az önök jóvoltából egy Horn Gyula Magyarország miniszterelnöke lehetett, miközben elfelejtett mind a mai napig bocsánatot kérni, többek között '56-os tetteiért, no meg jó néhány évtizednyi tevékenységéért. És a koronát azzal tette fel minderre, hogy az átvilágítás során, amikor felszólították, hogy a törvény értelmében fejezze be politikai ténykedését, az a zseniális válasz jutott az eszébe, hogy: na és?!

Nos, nekem itt kezdődik a disszonancia, tisztelt képviselőtársaim! Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
174 80 2000.11.27. 4:20  77-97

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Módosító javaslatot nyújtottunk be e törvénytervezethez, méghozzá azért, mert - mint ahogy azt említettem az előző általános vita során a felszólalásomban - az a véleményünk, hogy nem lehet elintézni ilyen jellegű dolgokat egy vállveregetéssel. Nem lehet azt mondani valakinek vagy valaki családtagjának, akit megöltek, vagy annak, aki 8-10 évet ült, vagy akit betegre vertek, és utána az egész életét tönkretették, hogy pardon, vedd úgy, hogy nem történt semmi.

Ez egy szép gesztus, hogy végre ezt is törvényesítjük - amit egyébként mindnyájan tudunk már tíz éve, hogy ez így van, most ezt törvényesítjük. De hát azért valamit ezeknek a szerencsétlen embereknek, akiknek az élete ráment arra, hogy '56-ban mertek valamit tenni és vállalni... - ezeket ezzel nem lehet elintézni. Ezért azt javasoltuk, azt javasoltam én személyesen, hogy valamiféle kártérítésben részesedjenek.

A javaslatban a legegyszerűbb megoldásból indultunk ki. Nem akartunk új jogintézményt bevezetni, gyakorlatilag arra tettünk javaslatot, hogy az 1992. évi XXXII. törvény rendelkezései szerint kell eljárni. Úgy gondolom, hogy ez az a minimum, amit egy olyan állam, amely magát jogállamnak nevezi, meg kell hogy adjon azoknak, akik ártatlanul szenvedtek börtönbüntetést, halált, és ezt követően rendkívül hátrányos megkülönböztetéseket. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy úgy hallottam, azok a bizottságok, ahol ezt tárgyalták, nem fogadták ezt a javaslatot valamiféle kitörő örömmel, sőt úgy tudom, hogy a kormány is elzárkózott ennek teljesítése elől.

Én ezt egy rendkívül furcsa dolognak tartom, azt is megmondom, hogy miért. Egyrészt azért, mert polgári peres úton bárki, akiről kimondják, hogy az ítélete semmis, megjelenhet a bíróság előtt, és egy ügyes ügyvéddel tízszer annyi pénzt ki tud csalni vagy ki tud szedni a tisztelt magyar államtól, mint amit így intézményesen tennénk nekik lehetővé - ez az egyik.

A másik pedig, hogy borzasztóan furcsának tartom azt, hogy az állam egyik kezével egy gesztust gyakorolva megalkotja ezt a törvényt, a másik kezével pedig lehetetlenné teszi, hogy az e törvényből eredő, egyébként magától értetődő jogot a törvény biztosítsa azok számára, akik ezt az egész ügyet elszenvedték. Ezt egész egyszerűen nem tudom megérteni, és szerintem erre nincs is magyarázat. Nem lehet olyan magyarázatot kitalálni, amely ez alól felmentené ezt a kormányt.

Én egyet tudok gondolni: talán az zavarta a tisztelt hölgyeket és urakat, hogy a MIÉP tette meg ezt a javaslatot. Amennyiben ez a problémájuk, én felajánlom, hogy egy árva szót nem fogok szólni, ha kijavítanak rajta két vesszőt, és beadják mint Fidesz-javaslatot vagy mint kisgazda javaslatot. Nem fog zavarni, lelkesen meg fogom szavazni, mert természetes és normális gesztusnak tekintem.

Úgyhogy nem tudok mást mondani, mint azt, hogy nagyon-nagyon kérem önöket, hogy jól gondolják ezt meg, és ha úgy gondolják, hogy a semmisség helyes, ennek a megadása, akkor próbáljanak eljutni odáig, hogy az ezzel kapcsolatos kártérítés is ugyanilyen természetes dolog, és ugyanígy rendjén való.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
175 10 2000.11.28. 5:04  9-12

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A létező szocializmus nem tűrte el, ha valaki kilógott a sorból. A szürke és konformista, ha belenyugodott gyatra életszínvonalába, nyugodtan és nagy biztonságban éldegélhetett; a középszerűség volt a legnagyobb érték.

A piacgazdaságra való áttérés egyik jelentős megrázkódtatása társadalmi szinten az volt, hogy ez a biztonságosnak tűnő, de valójában perspektívátlan lét túl gyorsan változott meg. Egyes csoportok előtt megnyílt a gyors felemelkedés útja, a változás előnyösen érintette őket. Mások - és ezek voltak többségben - objektív vagy szubjektív okok miatt nem tudtak megfelelően alkalmazkodni, ők egyértelműen a változások vesztesei lettek. Hogy ki melyik csoportba került, az nemcsak az alkalmazkodóképességen múlt, hanem nagymértékben azon is, milyen volt induláskor a korábbi hatalomhoz való viszonyuk, milyen, többnyire erkölcsileg és tán jogilag is kifogásolható induló pályára tudtak állni vagy állították őket.

Mit mutattak a statisztikai adatok? Az egyes jövedelmi sávok, decilisek átlagainak vizsgálata szerint 1993-95 között a bevallott jövedelemkülönbségek jelentősen növekedtek. 1993-ban az alsó és a felső decilis átlaga között 4,5-szeres volt a különbség, 1995-ben 5,01-szoros volt, 1998-ban nem változott, de azóta, ha lassan is, a különbség tovább nő. A vizsgálat azt is bizonyította, hogy az infláció mindvégig lényegesen jobban sújtotta az alacsony jövedelműeket, mint a gazdagabbakat. Ez a tény a jövedelemkülönbségeket valójában tovább növelte. 1992-97 között a jövedelmek jelentősen ingadoztak, de a reálbérek 13 százalékos visszaesése mellett a foglalkoztatottak több mint 70 százalékánál jövedelemcsökkenés következett be.

Az időszak máig legnagyobb vesztesei az öregek, nyugdíjasok és az alacsony iskolázottságúak, de ide tartoznak azok a 45-50 év feletti értelmiségiek is, akik valamilyen okból elvesztették állásukat, és többé nem tudtak elhelyezkedni, vagy csak nagyon megalázó munkát végezhetnek.

Ami a jövedelmi mobilitást illeti, 1992-95 között magas, '96-98 között lényegesen visszaesik, és ma a jövedelmi egyenlőtlenség stabilitását látjuk.

 

(8.30)

 

A változatlan helyzetűek aránya 1993-95-ben 51 százalék, 1997-98 között a rendkívül magas, 70 százalékos értékre emelkedett. A legszegényebbek egyre nagyobb aránya tartósan reménytelen pozícióba került.

Mit mondanak nekünk ezek a trendek? A szovjet rendszert követő változás, szemben a mai fejlett államok szerves változásával, kihagyta a szociális piacgazdaság grádicsát, és egyből a globalizáció, a libertariánus dereguláció, a monetarista pénzügypolitika hálójába zuhant. Ezt a külső nyomás és kormányaink felelőtlensége zúdította a teljesen felkészületlen magyar társadalomra. Ennek következében a 20:80-as társadalmi struktúra viharos gyorsaságú kialakulásának vagyunk szemtanúi. Közben a magyar gazdaság és belső piacunk is nemzetközi lett, a saját gazdaság leépülése mellett.

Korunk és hazánk gyarmatosítását szemléltetik a nemzetközi tőke és a külföldi tőke arányát százalékos megoszlásban kifejező adatok is. Az Egyesült Államokban ez az arány 72:28, Japánban 96:4, az EU-államok átlagában 69:31, Latin-Amerika, illetve Afrika 52:48 és 64:36. Magyarország esetében ez az arány mintegy 48:52, de például a teljes ipari vertikumban 45:55 százalék. Vagyis úgy tűnik, negatív értelemben sikerült elhagynunk a latin-amerikai és az afrikai átlagot.

És még mi mindent akarunk a külföldi tőke lábai elé tenni? Nem kellene ezen a folyamaton elgondolkodni? Legalább azoknak, akik a nemzeti érdekekről beszélnek, de közben ide juttatták az országot és ezt a folyamatot viszik tovább? Mit gondolnak, hát meddig lehet zülleszteni egy országot, egy nemzetet, és vajon milyen jövő vár így ránk, félig már kimosott agyú, agyonmanipulált, buta magyarokra?

Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
180 351 2000.12.06. 10:11  279-396

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! 1999-ben a mezőgazdaság a GDP százalékában 4,8 százalékos részesedést ért el. Ez '98-hoz képest további csökkenést jelent. Az előterjesztés szerint ez az arány az EU tagországainak többségében 2-5 százalék között van. Az ilyen összehasonlítást félrevezetőnek tartom, mert iparilag nálunk lényegesen fejlettebb országokról van szó, s ezek mezőgazdasági lehetőségei, adottságai sem hasonlíthatók a magyarországi lehetőségekhez, adottságokhoz.

Az 1. számú táblázatból mindenesetre megállapítható, hogy a mezőgazdaság részaránya a GDP-termelésben, a fogyasztásban, az exportban, a beruházásban és a foglalkoztatottságban egyaránt csökkent 1999-ben. És ugye tudjuk, hogy a '98-as bázisév is igen gyatra év volt. A mezőgazdaság beruházásainak alakulása pedig azt mutatja, hogy továbbra sem kecsegtet valamiféle rendkívüli javulás.

Nézzünk meg néhány számadatot, amely a '80-as évek átlagára vetítve mutatja be, hogy hogyan is néz ki a mezőgazdaság jelenlegi állapota. A búza 43,4 százalék, rozs 54,8, cukorrépa 65, burgonya 83, szarvasmarha 49 - ebből tehén 59 -, sertés 61 - ebből koca 47 százalék -, juh 40 százalék, tyúk 40 százalék. És folytathatnám napestig. Az átlag valahol 50 százalék körül van, ha 1999-et a '80-as évek átlagához viszonyítjuk. Sajnos, az egy főre jutó átlagos fogyasztási adatok sem sokkal jobbak, bár enyhén növekvő tendenciát mutatnak.

Ennél sokkal nagyobb gondot jelent az, hogy még ennek a csökkent teljesítménynek sincs igazán biztos piaca, és enélkül nem várható fejlődés sem. Részben a biztos piac hiánya, részben pedig a felvásárlási árak hihetetlen nyomottsága, az a tény, hogy a termelőknek szinte a ráfordítása sem térül meg, az oka és egyben okozója annak, hogy nem látszik semmiféle biztató fejlődésnek még a nyoma sem.

A biztos piac hiányának állandósulása a következő tényezőkre vezethető vissza. Oktalanul hamar, külső sugallatra és saját rövidlátó gazdaságpolitikánk következtében szüntettük meg a barterkereskedelmet. Nagy hiba volt! Elkótyavetyéltük az élelmiszer-ipari kapacitásainkat olyan külföldi cégeknek, amelyek nem termelőkapacitást, hanem piacot vásároltak, ráadásul nevetséges áron. Ennek tragikus hatásait egyre keményebben sínyli meg egész gazdaságunk és természetesen az ágazat is. A 20:80-as társadalom fokozatos kialakulása miatt pedig gyenge a hazai fogyasztás, és egyben nem elég igényes.

Hihetetlenül álságos megállapításnak tartom a jelentés 36., majd 91. oldalán a következő félrevezető, utólagos, igazoló magyarázkodásokat. Idézem: "A beszűkült piacon csak jelentős kockázat vállalása mellett és kedvezményes fizetési feltételek nyújtásával lehetett üzletet kötni, amiben a magyar feldolgozóipar nem tudott versenyezni a tőkeerősebb és jobban támogatott konkurenciával." Majd: "1999 végén az élelmiszer-ipari jegyzett tőke mintegy 60 százaléka volt külföldi tulajdonban. A vállalatok modernizálásához ugyanis, technológiai és technikai átalakításához, a piaci verseny feltételeihez való jobb megfelelésükhöz szükséges tőke a nemzetközi szakmai befektetők bekapcsolódása nélkül nem állt volna rendelkezésre."

Kérem, szégyenletesnek és életveszélyesnek tartom ezt a megfogalmazást. Hiszen mindez csak úgy igaz, abban a közegben, annak a hamis és nemzetellenes ideológiának a vermében igaz, amit a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap tukmált rá felelőtlen kormányainkra, amelyek ezt túllihegve igyekeztek teljesíteni. Ez csak egy olyan országban lehet, ahol a Nemzeti Bank vezérletével szétverték a magyar érdekű bankrendszert, ahol csak a külföldi tőke érdeke fontos, és minden magyar kezdeményezést tudatosan vertek szét. Ebben csak a monetarista szemlélet kritikátlan elfogadása a ludas, a gyarmati béklyóba való önkéntes befekvés.

És hadd tegyem hozzá, mindez nem objektív szükségszerűség, kérem szépen. Gondoljunk arra, hogy például Csehország egészen más utat követett, és nem rossz eredménnyel. Egyébként a 37:63-as tőkearány, az kérem, afrikai szint, vegyék tudomásul! Fideszes képviselőtársam mondotta szűk körben, idézem: "Akárki akármit mond, a magyar mezőgazdaságot csak a külföldi tőke mentheti meg, ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a befektető ebben az esetben is ragaszkodik a tulajdonhoz." Bravó! Így kell megetetni a buta magyart. Csakhogy a magyar nem olyan buta, mint ahogy azt gondolják egyesek. Jó volna abbahagyni ezt a nótát, mert rendkívüli módon irritál. A magyar föld - vegyék tudomásul - a magyar paraszté, és azé is marad.

Ugyancsak furcsa számomra, hogy a jelentés azon siránkozik, hogy a kárpótlási és részarány-tulajdonú földek elaprózódtak, romlott az utak, csatornák állapota, sokszor már a rendeltetésszerű használat is lehetetlen. Kérem szépen, annak idején a földkiadási törvényt és a kárpótlást az a kormányzat szíveskedett összehozni, amelynek a kisgazdák koalíciós partnerei voltak, és amelyik kormányzat egyébként elszabotálta a valódi rendszerváltás végrehajtását. Máig olyan emberek kezében összpontosul a föld feletti döntés és még a kiadott földek műveltetése feletti rendelkezés is, akik a saját bolsevik beágyazású anyagi érdekeik szerint végzik munkájukat, fütyülve minden jogszabályra és törvényre. És tehetik!

Hónapokkal ezelőtt bátorkodtam ebben a témában interpellálni, például az ostoros-novai szőlősgazdák ügyében. Kérem, hiába van hatályos legfelsőbb bírósági ítélet, végzés, a jogos igények kielégítése nem lehetséges. Noha a tárca politikai államtitkára itt, előttünk, az interpelláció során válaszában ismerte el, hogy valóban szélhámosságok sorozata történt. És mi történt azóta, kérem szépen? Packázás, a jogos tulajdonosok napi megalázása. És ez az említett eset csak egy csepp a tengerben.

Tessék kérem rendet teremteni! Tessék a demokratikus rendszer bolsevik haszonélvezőit és ezek támogatóit kiiktatni a döntési körből! Ideje volna!

Rendkívül fontos kérdésnek tekintem az agráriummal összefüggésben is az ország átfogó vízvédelmi és talajvédelmi rendszerének kidolgozását, finanszírozásának megoldását, a folyamatba a közmunkák bekapcsolódását. Kapcsolódik ehhez a vízgazdálkodási és öntözési rendszer kiépítése is, amit szintén rendkívül fontos kérdésnek tekintek. Közismert, hogy az utóbbi években katasztrofális változások álltak be például a talajvíz tekintetében. Nemcsak a talajvíz szennyezett ma már, és egyes területeken teljesen eltűnt, más területeken pedig hihetetlen magasságokat ért el, és elárasztja a pincéket, de ez már szinte szennylé. Kérem, ez alatti vízrétegeket is szennyez már a szennyeződés.

Felmerült az anyagban a fakitermelés kapcsán a lopás. Kérem, a lopás általános. A gazdák sokat panaszkodtak, hogy "én dolgozom, és más arat". Ez rendőri kérdés és állami kérdés. Az államnak kutya kötelessége gondoskodnia a tisztességes emberek védelméről. Sajnálom, hogy a belügyminiszter úr nincs itt, és nem hallja ezt.

Az agrárollón is illik siránkozni. Minden anyagban leírják, hogy nyílik az agrárolló, nyílik az agrárolló. Kérem szépen, vajon kinek a feladata ezt figyelemmel kísérni, és kinek a feladata ezt megakadályozni, netántán egy kicsit összébb csukni? A tisztelt kormányé. Ezt tessék elhinni nekem, mert ez politikai döntés kérdése.

Természetesen idő hiányában messze nem tudtam minden arra érdemes kérdésről szót ejteni; talán majd kétpercesek során. Úgy gondolom, az agrárium helyzete van olyan fontos, hogy ennek tárgyalására több időt lehetett volna szentelni. Az is igaz azonban, hogy igazán valamit érő koncepciót, stratégiát még nem tettek az Országgyűlés elé.

 

 

(17.00)

 

Hozzáteszem, hogy ugyanakkor a költségvetést már elég tisztességesen - különböző agrárkérdésekre való hivatkozással -, elég rendesen megcsapolták. Nem kellene talán ezt a sorrendet megfordítani? Egyet mindenképpen tudomásul kell venni: a búza, a gabona, de az egész élelmiszer-ipari termelés stratégiai fegyver; nagyobb stratégiai fegyver lesz - nem is sokára -, mint az olaj. Aki ezt kiengedi a kezéből, az bolond, és erre nincs mentség. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Meg kellene akadályozni tehát a további romlást. Ébresztő!

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
180 355 2000.12.06. 2:02  279-396

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Említettem az előbb az élelmiszeriparral kapcsolatban, hogy ez a bizonyos 37:63 százalékos tőkearány a külföldi tőke javára afrikai színvonalat jelent, és tulajdonképpen abszolút gyarmati jellegű mutató.

Ennek kapcsán jutott az eszembe, hogy emlékszem arra, amikor a különböző földszerzések ügyében interpelláltak és kérdéseket tettek fel a kollégáim vagy mások, és nem is olyan régen, talán másfél éve Torgyán József miniszter úr itt állította keményen, hogy föl fogja számolni az összes illegális földszerzést, vissza fogja szerezni a magyar földtulajdont.

Külön kitért még az úgynevezett zsebszerződésekre, hogy felülvizsgálják, ez lesz, az lesz, amaz lesz. Kérem tisztelettel, én azóta erről az egész ügyről nem hallok az égadta világon semmit, ezzel szemben - miután elég sűrűn járom a vidéket, meg aztán olvasó ember lévén a vidéki lapokat is el szoktam olvasgatni - állandóan csak arról értesülök, hogy itt is, ott is, amott is további területeket szereztek meg külföldi állampolgárok. További területeket szereztek meg, hol zsebszerződéssel, hol egyéb fondorlatos módon, hol egész egyszerűen ki tudja, milyen módon, de tény az, hogy tíz és száz hektárszámra vidáman használják a területet és élvezik annak minden termékét.

És természetesen a magyar paraszt zselléresedik. Végre eljutunk odáig - tíz év alatt -, hogy egyre több zsellér lesz a magyar parasztból. Nagyon örülnék, ha ez a jelentés például erre a kérdésre is kitért volna.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
180 387 2000.12.06. 1:16  279-396

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót. Mint bemutattam, a mezőgazdaság '99-ben átlagosan 50 százalékát nyújtotta a nyolcvanas évek átlagának. Ebből következik, hogy a GDP százalékában könnyedén teljesíthető 6-7-8-10 százalék is. Különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy a GDP egy értékmutató, és önök dicsekednek vele, hogy a felvásárlási árak milyen nyomottak. Én mondjuk nem dicsekednék ezzel. Ez az egyik.

A másik, kérem szépen, tessék mondani: mennyi az egy főre eső GDP, mondjuk, az NSZK-ban, Franciaországban vagy Svédországban, és mennyi nálunk? No, ennyire vagyunk fejlettek iparilag! Ráadásul ezekben az országokban a saját és idegen tőke aránya pont a fordítottja a miénknek.

Önök egyébként ezzel az 50 százalékos teljesítménnyel is örökös piacproblémákkal küzdenek, legalábbis ezt mondják, az exportőröket agyontámogatják, a barterkereskedelem pedig annyira primitív, amilyenné a résztvevők teszik. Svájcnak például - pedig azt hiszem, valamivel jobb helyzetben levő ország, mint mi - megéri, külön szervezet hangolja össze az igényeket, és csinálja a pénzügyi elszámolásokat.

No, erről ennyit. Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
186 69 2001.02.13. 2:06  68-75

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz programjában eredetileg szerepelt a korábbi évek rablóprivatizációjának felülvizsgálata. Idetartozónak tekintem minden olyan törvény áttekintését is, amelyik a külföldi tőke behatolásának, honi működésének szabályozásával vagy annak hiányosságával függ össze. Ezt a MIÉP támogatta is. A kormány egyik, önmagához képest is nagy mulasztása, hogy e tekintetben nem történt semmi.

 

(13.20)

 

Ugyanakkor szinte naponta szembesülnie kell mulasztásának következményeivel. Gondoljanak például arra, hogy lehúzzák sorban a rolót a privatizált konzervgyáraink, húsipari üzemeink, cukorgyáraink - majd a vajdasági cukorgyárak feldolgozzák a magyar cukorrépát! -, olajosmag-feldolgozó üzemeink, cementgyáraink, és ki tudja, még mi minden döglik be, pusztán azért, hogy függőségünket, kiszolgáltatottságunkat növeljék. Itt van a külföldi bankok nemegyszer dicstelen közreműködése a különféle nemzetellenes, magyarellenes gazdasági-pénzügyi manőverekben. Most pedig a legfrissebb botrányként a kétes hírű orosz gólem kivásárolja a Borsodchemet, a CIB Bank Rt. pénzmosással egybekötött maffiaszerű támogatásával.

Mondják: a pénznek nincs szaga. Nekünk, magyaroknak ezek az ügyletek egyre büdösebbek. Meddig kell népünknek mindent eltűrnie és zsebre vágnia, és miért tűri ezt a kormányzat? Vagy nekünk csak a tényekkel való utólagos, rezignált szembenézés marad? A kormány kötelessége megvédeni országát és népét. Nem gondolják, hogy ideje lenne rendet teremteni? És hogy helyesbítsem a címet: meddig garázdálkodhat büntetlenül a külföldi kalandortőke a magyar nép rovására?

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
186 73 2001.02.13. 0:56  68-75

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): A válasz egyrészt arra vonatkozik, hogy örüljünk, hogy ez a tőke bejött ebbe az országba, a másik pedig tulajdonképpen arra utal, amit általában mindig meg szoktam kapni, ha valamit kérdezek, hogy jogállamban élünk, és ennek megvannak a maga játékszabályai.

Kérem szépen, örülünk mi a külföldi tőkének, ha az valóban olyan működőtőke, amelyik jelent ennek az országnak valamit. Nem örülünk annak a tőkének, amelyik zavart okoz, amelyik elnyomja a magyar gazdaságnak a fejlődését, és amely olyan illúziókba kergeti a kormányzatot, hogy a GDP ekkora meg akkora - ja, igaz, hogy egyébként semmink nincs.

A törvényességi ügyekkel kapcsolatban, amit itt méltóztatott emlegetni, arra hadd mondjam azt, hogy milyen jogállamiság az, és milyen törvényesség az, amikor mindig minden csak ennek a szerencsétlen népnek a rovására történik?! (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
188 98 2001.02.15. 6:26  97-115

ROZGONYI ERNŐ, a számvevőszéki bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az a megtiszteltetés ért, hogy a számvevőszéki bizottság nevében előterjeszthetem önöknek az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. számú törvény önök előtt fekvő módosító javaslatát. Ennek kapcsán engedjék meg, hogy a következőkre hívjam fel a figyelmüket.

Különleges megtiszteltetésnek nevezem ezt, mert a számvevőszéki bizottság ülésén pártállástól függetlenül teljes egyetértésben született meg ez a módosító javaslat. Ez egy egészen ritka alkalom.

Az Állami Számvevőszék több mint tízéves fennállása alatt a demokratikus állami berendezkedés egyik alapintézményének bizonyult. Az Országgyűlés ellenőrző szerveként olyan szerepet tölt be, amely nemcsak a hazai közvélemény körében, de nemzetközi szinten is elismerést váltott ki. Nyugodt lélekkel mondhatjuk azt, hogy az Országgyűlésnek, nekünk, képviselőknek az alapvető biztonságot, az alapvető ismeretanyagokat tulajdonképpen az Állami Számvevőszék nyújtja.

A fejlett nyugat-európai demokráciákban a közpénzek elköltésének szigorú parlamenti kontrollja olyan alapkövetelmény, amely a társadalmi közbizalom fenntartásának egyik fontos feltétele. Az európai integráció előrehaladtával pedig megnőtt az uniós támogatások szerepe, jelentősége és mennyisége, amelynek ellenőrzését az Unió számvevőszéke és a nemzeti számvevőszékek együtt biztosítják. A számvevőszéki bizottság örömmel nyugtázta azokat a híreket, amelyek a magyar számvevőszék nemzetközi tekintélyének növekedéséről szólnak. Ez többek között annak is köszönhető, hogy az Állami Számvevőszék időben megkezdte azoknak az előkészítő munkálatoknak a sorát, amelyek az európai jogharmonizációból fakadnak, ezért már most képes alkalmazni a pénzügyi-gazdasági ellenőrzés nemzetközi sztenderdjeit.

Ugyanakkor az is megállapítható, hogy az 1989-ben megalkotott számvevőszéki törvény ma már több tekintetben is megérett a továbbfejlesztésre, a megváltott bel- és külpolitikai helyzetből adódó kihívásoknak történő hatékonyabb megfelelés érdekében.

 

 

(12.10)

 

Az Állami Számvevőszék szakmai műhelyeiben több, az európai tendenciákat figyelembe vevő szakmai tervezet készült. A számvevőszéki törvény átfogó továbbfejlesztése azonban politikai akarat kérdése, tekintettel arra is, hogy kétharmados törvényről van szó. Ettől függetlenül időről időre adódhatnak azonban olyan helyzetek - és ez egy ilyen helyzet -, amelyek a törvény kisebb, jól körülhatárolható kérdést illető módosítását teszik szükségessé. Ebben, úgy tűnt, sikerült is teljes hatpárti megegyezést elérni. Ehhez hasonló technikai jellegű módosításra mintegy tíz alkalommal került sor 1989 óta. Jelezni kívánom önöknek, hogy a jövőben is sor kerülhet ilyen kisebb-nagyobb módosításokra, melyek között meg kell említenem a köztisztviselői törvény és a számvevőszéki törvény összhangba hozatalát, valamint - ez már egy keményebb dió lesz - a Magyar Nemzeti Bank számvevőszéki ellenőrzésére vonatkozó módosításokat.

A hatályos számvevőszéki törvény jelenleg nem teszi lehetővé, hogy az Állami Számvevőszék nemzetközi viszonylatban is megmutassa képességeit, noha a szervezetnél ennek minden személyi feltétele - szakmai tudás, nyelvismeret - rendelkezésre áll, és ilyen nemzetközi lehetőség, sőt idővel követelmény is egyre gyakrabban adódik és hárul majd a szervezetre. Ilyennek tekinthetjük például az új NATO-székház beruházásainak ellenőrzésére kiírt nemzetközi pályázatot, vagy pedig az ENSZ egyik szakosított intézménye, a FAO pénzügyi ellenőrzésében történő részvétel lehetőségét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt lévő törvénymódosítási javaslat ezen a helyzeten kíván segíteni, amikor lehetővé teszi, hogy a magyar nemzeti számvevőszék mindazon nemzetközi szervezet felkérésére ellenőrzést végezhessen, amely szervezettel egyébként a Magyar Köztársaságnak tagsági vagy partnerségi viszonya áll fenn. Úgy gondolom, hogy ez a célkitűzés valóban pártérdekek felett álló, és jól szolgálja egyben a nemzetközi kapcsolataink fejlesztését és az európai csatlakozás ügyét is. A törvénymódosítás hatálybalépése esetén nem csökkentené, sőt növelné az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek színvonalát, hiszen a nemzetközi tapasztalatszerzés tanulságait a hazai ellenőrzései során is hasznosíthatná.

Kérem ezért a tisztelt kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaimat egyaránt, hogy ezt a módosító javaslatot támogatni szíveskedjenek.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
188 106 2001.02.15. 2:24  97-115

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Nem szeretném önmagamat megismételni, hiszen lényegében ugyanazt mondhatnám el, amit az ajánlásom során elmondtam és előadtam. Talán annyit szeretnék hozzáfűzni a dolgokhoz, hogy én a magam részéről eddig még minden alkalommal az Állami Számvevőszék jelentéseiben és ellenőrzéseiben láttam a biztosítékot arra, hogy az adófizetők pénze, vagy ha úgy tetszik, az állam pénze nem kerülhet elherdálásra, vagy ha ilyen jelek mutatkoznak, akkor azt az Állami Számvevőszék feltárja, megállapítja, tulajdonképpen azt a feladatot elvégzi, ami őrá tartozik.

Itt azt is el kell mondanom, hiszen pont a MIÉP volt az a párt, amelyik annak idején ezt szóvá tette, volt egy felszólalás, aminek az volt a címe, hogy "Meddig hites a könyvszakértő?", és ebben felvetettük azt, hogy úgynevezett neves külföldi könyvszakértő cégek bizony nem kellő megbízhatósággal auditálnak mérlegeket, olyan mérlegeket is, amelyekben az állami pénz is szépen folydogál. Úgyhogy én azt hiszem, hogy a Számvevőszéknek valamiféle szemrehányást tenni, hogy nem eléggé következetes az ellenőrzésében, vagy hogy netántán valamiféle befolyás alatt áll, amikor ellenőrzést végez, azt hiszem, ez egy olyan sejtetés, amely ellen mindenképpen tiltakozni szeretnék.

Egyébként pedig azt kérem, mint ahogy úgy látom, hogy ez a módosítás élvezi a különböző frakciók támogatását, még egyszer azt szeretném hangsúlyozni, hogy örülnék annak, és azt hiszem, mindnyájunk megelégedésére szolgálhatna az, ha ebben mindnyájan, pártállástól függetlenül egyetértenénk és támogatnánk. Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
189 58 2001.02.16. 1:27  3-115

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Surányi György úr azt mondta itt, hogy kinevezése után, amikor észrevette, hogy itt miről van szó, akkor két választása volt. Mondta, hogy vagy kiállok a közvélemény elé és sikítok, ebből nemzetközi botrány lesz, vagy csendben megpróbálom a kárt enyhíteni.

Nos, azt kell mondanom, hogy ragyogóan enyhítette a kárt, hiszen éveken keresztül nem enyhült ez a kár. Most utólag persze mondhatná azt, hogy lehetne ez ötször ennyi is, és az ő tevékenységének köszönhetően csak annyi, amennyi, de arról sem szól a fáma, hogy éveken keresztül kellett pénzt pumpálni a Nemzeti Banknak pontosan a CW Bank miatt is a CW Bank számára, kötelezvényeket kiadni. És nem tudom, ha úgy mindent összeadunk, akkor vajon mibe is került ez a CW Bank nekünk.

A másik, hogy ezt az egész ügyet végül is nem Surányi úr tárta fel most sem. Ha az osztrák bankfelügyelet - és erről nem szól a fáma, kérem szépen - sokadszorra nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, olyannyira, hogy ebből már Bécsben a lapok is írnak, akkor talán még ma sem tudjuk, hogy a CW Banknál milyen ügyletek folynak. Mondjuk, ez is hozzátartozik a dolgokhoz.

Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
189 70 2001.02.16. 1:39  3-115

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót. Tardos Márton képviselő úr felvetésére szeretnék reagálni. Igen, a külföldi agresszív tőke urai, a nemzetközi bankvilág urai sokszor veregették vállon Surányi Györgyöt. De hát ezen nincs mit csodálkozni, elvégre mindvégig, minden mozdulatával és tevékenységével az ő érdekeiket szolgálta, a magyar nemzet érdekeivel ellentétben!

Nekünk olyan Magyar Nemzeti Bank-elnökre van szükségünk, aki ebben a nemzetközi, összefonódott, maffiásodott pénzvilágban képes a magyar érdekeket a lehető legjobban képviselni. Megvédte például ez a Nemzeti Bank a forintot, ami ugye a jogszabály szerint alapvető feladata? Vagy: lehetővé tette ez a ragyogó monetáris politika a magyar vállalkozások kibontakozását? Ellenkezőleg: egy olyan vákuumot teremtett, amely be tudta szívni a külföldi tőkét. Tönkretették az egész magyar gazdaságot, csak azért, hogy ma a vámszabad területi gazdaság alapján GDP-zzenek, és azt higgyék, hogy ez a gazdaság valóban fejlődik!

Hadd mondjam el, hogy Kovács úr, az ön elnöke itt fejtegette, hogyan lehet az, hogy a GDP 4-5-5,5 százalékkal nő, a bérek meg nem. Hát ez nem a miénk! Ez nem a mi teljesítményünk! Hát maguk alapvető közgazdasági fogalmakkal nincsenek tisztában! Hát csak a saját teljesítményünk alapján lehet béreket növelni, uraim! Próbáljanak már egyszer gondolkodni, és utána beszélni!

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
189 90 2001.02.16. 1:33  3-115

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Felmerült az, hogy miért pont csak a CW Bank konszolidációjáról van szó, és miért nem vitatkozunk ugyanennyit a Postabankról vagy másról.

Nos, egyrészt azért, mert a CW Bank mégiscsak a jegybank leányvállalata, és itt a jegybankról van szó. Mert azért egyet tessék tudomásul venni: a jegybank felelős vezetői, beleértve az elnököt is, a Magyar Nemzeti Bank teljes körű tevékenységéért felelnek, az indián rezervátumtól kezdve a bécsi CW Bankig, a hazai monetáris politikáért és minden egyébért, ami a Nemzeti Bankhoz tartozik. Tehát ez nem egyszerűen bankügy.

De ha már felmerült a Postabank ügye, akkor azért hadd mondjam azt, hogy ha ebben az országban egy tisztességes és jó jegybank működik, akkor ennek a Fideszkormánynak semmi dolga nem lett volna a Postabankkal. Emlékezzenek vissza az első botrányokra a Postabanknál! Surányi úr és az akkori pénzügyminiszter, Medgyessy úr azt mondta: semmi probléma nincs ezzel a Postabankkal, a lehető legjobban működik, ez egy pillanatnyi zavar. Öntötték bele a milliárdokat, nehogy valami zűr legyen - és utána az égvilágon nem csináltak semmit! Erről tessék beszélni, meg arról, hogy a CW Banknál ugyanez van!

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)