Bevezetés


A cikksorozat a rendszerváltoztatás 30 éves évfordulója jegyében 2020-ban indult. A Parlament.hu kulturális hírei között hétről hétre visszaemlékező cikkek idézik fel a korabeli fontosabb eseményeket; a hírek között a kommunista diktatúra összeomlásával és az egypártrendszer lebontásával összefüggő történések, valamint a parlamenti demokrácia kiépülésének és a népképviseleti országgyűlés magyarországi újjászületésének mozaikjai elevenednek meg. A cikkek összegyűjtve itt olvashatók el.

30 éve történt

Vissza 30 éve történt – 1990. július 3-án döntés született az új címerről

Hosszú vita után az Országgyűlés 1990. július 3-án a koronás kis címert nyilvánította a Magyar Köztársaság állami jelképévé. Az alkotmánymódosítás szerint, amely 1990. július 11-én lépett hatályba: „A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szentkorona nyugszik.” A rendelkezés a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló – többször módosított – 1949. évi XX. törvény 76. §-a (2) bekezdésének helyébe lépett.

Magyarország címere, amely a Himnusz és Magyarország zászlaja mellett egyik állami jelképünk
Forrás: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum

Közzétéve: 2020. július 3

Kategória: 30 éve történt

Könyvajánló

„...a második magyar ezerév kezdete...” – A magyar népképviselet újjászületése képekben (1990–1994)

A korabeli felvételekkel gazdagon illusztrált, reprezentatív kötet az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásának harmincadik évfordulójára jelent meg az Országház Könyvkiadó gondozásában.

A kötetet itt lehet előjegyezni.