Együtt határok nélkül
Az Országgyűlés Hivatala új, Kárpát-medencei középiskolásoknak szóló vetélkedőt hirdet.
A vetélkedő időpontja: 2023. június 2., péntek
A versenyen ügyességi és ismeretszerző feladatokat kell majd megoldaniuk a csapatoknak, így nincs kijelölt irodalom a felkészüléshez. A szükséges előzetes tudást a többiek által készített videók adják, melyeket a vetélkedőbe jutó csapatok a résztvevők kihirdetésekor kapnak meg. Az egyes feladatokat a csapatok párokba sorsolva oldják meg. Az, hogy mely csapatoknak kell összedolgozniuk, a helyszínen derül ki.
Valamennyi résztvevő értékes díjakban részesül. A nyertesek pedig részt vehetnek a Rákóczi Szövetség egyik, 2023 nyarán Sátoraljaújhelyen megrendezésre kerülő középiskolás táborában.
A vetélkedő támogatója:
