K/19975 |
Szán-e stróman, vagy egyéb szerepet barátjának, Mészáros Lőrincnek Magyarország
várhatóan legdrágább vasútépítésében, a Budapest-Kelebia-vonal gigaprojektjében? II. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2018.02.22 |
K/19974 |
Melyek azok a projektek, amelyek kapcsán, az OLAF jelentés nyomán a Fővárosi
Törvényszék börtönbüntetést szabott ki több vádlott esetében? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2018.02.22 |
K/19973 |
Hány ügyben fordult mindeddig az OLAF az ügyészséghez? Ennek nyomán hány esetben
rendeltek el nyomozást, továbbá hány esetben történt vádemelés? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2018.02.22 |
V/19797 |
Változás kell Magyarországon! - Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a
háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati
dolgozóknak! |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Tukacs István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik) és 13 képviselőtársuk. |
2018.02.14 |
K/19719 |
Hány kormánytag távozik az Elios-ügy nyomán? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2018.02.08 |
H/19659 |
A "Csökkentsük az EU-t szétszakító bér- és gazdasági különbségeket" című európai polgári kezdeményezés támogatásáról |
Gyöngyösi Márton (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Volner János (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik) |
2018.02.02 |
K/19640 |
Szán-e stróman, vagy egyéb szerepet barátjának, Mészáros Lőrincnek Magyarország
várhatóan legdrágább vasútépítésében, a Budapest-Kelebia-vonal gigaprojektjében? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2018.01.30 |
K/19636 |
Mit tesz a gyermektartásdíj végrehajtása érdekében a Külügyminisztérium? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2018.01.30 |
K/19635 |
Mit tesz a gyermektartásdíj végrehajtása érdekében az Igazságügyi Minisztérium? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2018.01.30 |
H/19475 |
A Kormány betelepítési politikájának hátterét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Vona Gábor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Heringes Anita (MSZP), Kepli Lajos (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kulcsár Gergely (Jobbik), Lukács Zoltán (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Tukacs István (MSZP), Tóbiás József (MSZP) és 2 képviselőtársuk. |
2018.01.18 |
A/18500 |
A Fidesz a múltat hánytorgatja fel folyamatosan? Akkor beszéljünk a múltról! |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.11.20 |
A/18359 |
"Egyszerű" vállalkozó miniszteri segédlettel. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.11.13 |
H/18211 |
A Magyar Sport Napjáról, a Magyar Parasport Napjáról és a Magyar Diáksport Napjáról |
Dúró Dóra (Jobbik), Földi László (KDNP), Ikotity István (LMP), Nyitrai Zsolt (Fidesz)
2017.11.15.: Mesterházy Attila (MSZP)
2017.12.06.: Dr. Vas Imre (Fidesz)
2017.12.07.: Szilágyi György (Jobbik)
|
2017.11.06 |
A/18166 |
Érinthetetlen Fideszesek. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.11.06 |
A/18163 |
Miniszterelnök Úr, a Fidesz Zrt. vezérigazgatójaként mennyi pénz felett rendelkezik? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.11.06 |
A/18090 |
Érinthetetlen fideszesek. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.10.30 |
V/17955 |
A devizahitel-károsultak érdekében szükséges lépésekről |
Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Demeter Márta (LMP), Ikotity István (LMP), Szabó Timea (független), Magyar Zoltán (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Volner János (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Kész Zoltán (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Szabolcs (független), Fodor Gábor (független), Gyurcsány Ferenc (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Dr. Oláh Lajos (független) és 1 képviselőtársuk. |
2017.10.20 |
I/17770 |
Elszabott vagy inkább elszabotált nemzeti kéményseprés?! |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.10.10 |
H/17595 |
A FIDESZ kampánykiadásait feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Volner János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Kiss László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Heringes Anita (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Ikotity István (LMP), Kepli Lajos (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kulcsár Gergely (Jobbik), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik) és 16 képviselőtársuk. |
2017.09.28 |
A/17497 |
A tündérmesék kormánya. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.09.25 |
A/17389 |
A tündérmesék kormánya. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.09.18 |
T/17383 |
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének emelése érdekében |
Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik)
2017.09.18.: Szilágyi György (Jobbik)
|
2017.09.18 |
T/16794 |
A sportegyesületek és sportvállalkozások működésének hatékonyabbá tétele érdekében szükséges törvénymódosításokról |
Szilágyi György (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik) |
2017.08.05 |
K/16591 |
Miért kell barbár intézkedésekkel ellehetetleníteni a hősökre történő megemlékezést? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.07.10 |
K/16333 |
Súlyos nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel a letelepedési kötvények árusítása? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.07.05 |
A/16232 |
Az adófizetőknek kell kifizetniük a Fidesz miatt kapott büntetést azért, hogy Andy Vajna arannyal etethesse a barátnőjét. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.06.23 |
I/16186 |
Helikopter, luxusrepülő, luxusélet kölcsönökből? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.06.20 |
K/16177 |
Rendelkezik-e Habony Árpád diplomata útlevéllel? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.06.19 |
K/16125 |
Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy sport- és más tömegrendezvényeken a
minimálisra korlátozza egy váratlan tragédia bekövetkeztét? |
Dr. Apáti István (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik) |
2017.06.13 |
T/15896 |
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról a hivatalos és közmegbízatást betöltő személyek fokozott büntetőjogi felelősségének megteremtése érdekében |
Szilágyi György (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik) |
2017.05.31 |
A/15861 |
A közpénz elvesztheti közpénz jellegét? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.05.29 |
A/15751 |
Fogy a magyar! Önök mindent megtesznek a népességcsökkenés megakadályozásának érdekében? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.05.22 |
P/15542 |
Az erőszakra felhívó és az embertelen politikai kommunikáció minden formájának elutasításáról |
Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP)
2017.05.15.: Dr. Hadházy Ákos (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP)
2017.06.02.: Demeter Márta (független), Fodor Gábor (független), Szabó Szabolcs (független), Kész Zoltán (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Timea (független)
2017.06.06.: Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Vona Gábor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik) és 20 képviselőtársuk. |
2017.05.09 |
T/15422 |
Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról |
Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik) |
2017.05.02 |
A/15420 |
A pénztár folyamatosan nyitva. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.05.02 |
A/15417 |
Amíg Önök lopnak... |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.05.02 |
I/15350 |
Egyetlen ügyet sem képes a Kormány hitelesen felvállalni. Soros György nyomdokán
indulva, mennyire hiteles most tagadni az egykori mecénásukat? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.04.26 |
V/15303 |
A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről |
Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Ikotity István (LMP), Szabó Szabolcs (független), Fodor Gábor (független), Demeter Márta (független), Szabó Timea (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Kész Zoltán (független), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Velez Árpád (MSZP) és 1 képviselőtársuk. |
2017.04.24 |
A/15112 |
Rendszerszintű fusizás a katasztrófavédelemnél? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.04.18 |
A/15110 |
Amíg Önök lopnak... |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.04.18 |
K/15062 |
Ápol-e személyes ismeretséget Radu Morar úrral? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.04.12 |
A/14631 |
Benyújtotta már a lemondását a Miniszter Úr? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.03.27 |
K/14602 |
Egyetért-e azzal Miniszterelnök Úr, hogy nem maradhat szponzor nélkül az egyik élvonalbeli kosárlabda csapat? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.03.23 |
T/14434 |
Az állambiztonsági múlt nyilvánosságáról |
Mirkóczki Ádám (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Szávay István (Jobbik) |
2017.03.13 |
V/14429 |
Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében. |
Vona Gábor (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Volner János (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Tukacs István (MSZP) |
2017.03.13 |
A/14416 |
A pénz rendelkezésre áll. A pénztáros a helyén van. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.03.13 |
T/14365 |
A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvénynek az összeférhetetlenség pontos
meghatározása és a közpénzek védelme érdekében történő, a verseny tisztaságát
eredményező módosításáról |
Hegedűs Lorántné (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik) |
2017.03.07 |
T/14185 |
A közpénzek védelme érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról |
Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik) |
2017.02.24 |
A/14081 |
Személyes nyilatkozattétel |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.02.20 |
K/13983 |
Lesz valaha következménye az intézményi működésképtelenségnek? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.02.14 |
I/13966 |
Mikor kívánnak érdemi intézkedéseket tenni az országunkat fojtogató korrupció ellen? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.02.14 |
K/13936 |
Milyen sorsra jutott a hajdúszoboszlói egészségturisztikai projekt? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.02.14 |
K/13935 |
Mikorra várható a Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark Program keretében benyújtott
igények elbírálása? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.02.14 |
T/13838 |
Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása a közpénzek védelme érdekében |
Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik) |
2017.02.07 |
T/13783 |
Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása a köztársasági elnök közvetlen
választásának bevezetése érdekében |
Vona Gábor (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2017.02.02 |
K/13729 |
Mi lesz a balatonfűzfői Balaton uszoda sorsa? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2017.01.27 |
K/13713 |
Megvédi a Kormány a Pilist? |
Szilágyi György (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik) |
2017.01.26 |
T/13190 |
A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek
kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról |
Hegedűs Lorántné (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2016.12.06 |
A/13059 |
Volt-e köze a Fidesznek és Orbán Viktornak a Quaestor csődhöz, és így több tízezer magyar család tönkretételéhez? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.11.28 |
A/12979 |
A klánok nem bántják egymást |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.11.21 |
V/12901 |
A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosítása |
Sneider Tamás (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP) |
2016.11.15 |
A/12885 |
Meddig hazudhat egy miniszter Magyarországon következmények nélkül? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.11.14 |
H/12707 |
A befektetési szolgáltatók 1997 és 2015 közötti állami kapcsolatrendszerének, a befektetési szolgáltatók pénzügyi felügyelete hatékonyságának, a jogszabályi környezet hiányosságainak, valamint a befektetési szolgáltatóknál elhelyezett nemzeti vagyonnak a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóbiás József (MSZP) és 15 képviselőtársuk. |
2016.10.28 |
V/12673 |
A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről |
Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Kónya Péter (független), Szabó Szabolcs (független), Fodor Gábor (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Timea (független), Kész Zoltán (független), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Teleki László (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Volner János (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik) |
2016.10.26 |
T/12669 |
A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról |
Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2016.10.25 |
I/12610 |
Üzenjük a Fidesznek: 98 % a letelepedési bizniszre is nemet mondott! - Ha egy terrorista pénzt fizet a Fidesznek, akkor Önök nyugodtan beengedik az országba? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.10.19 |
T/12465 |
Az országgyűlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelező vagyongyarapodási vizsgálatáról, valamint - a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás szigorításával - vagyonuk átláthatóságának a növeléséről |
Dúró Dóra (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik) |
2016.10.10 |
A/12448 |
A mindennapos testnevelés bevezetése is csak a kormányzati propagandát szolgálta. A tényleges megvalósítás már nem olyan fontos a kormánynak. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.10.10 |
A/12445 |
Nem volt még elég, Miniszterelnök Úr? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.10.10 |
A/12343 |
Ez a hiteltelenség eredménye |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.10.03 |
K/12271 |
Tervezi-e a Belügyminisztérium, hogy részben vagy egészében átveszi a Magyar Labdarúgó Szövetségtől (MLSZ) az OTP Bank Liga mérkőzéseinek rendezésével járó feladatokat? |
Mirkóczki Ádám (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2016.09.26 |
H/12164 |
Az Otthon Melege Program tüzelőberendezések korszerűsítése érdekében történő megnyitásának szükségességéről |
Vágó Sebestyén (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2016.09.20 |
I/11953 |
Belefulladunk a korrupció mocsarába, vagy végre teszünk valamit ellene? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.09.06 |
T/11278 |
A klubkártya és a vénaszkenner megszüntetése érdekében a sportról szóló
2004. évi I. törvény módosításáról |
Szilágyi György (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik) |
2016.07.05 |
T/11245 |
Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról |
Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2016.06.30 |
H/11227 |
A magyar Kormányt és Rogán Antalt ért vádak hátterének kivizsgálására alakított
vizsgálóbizottság felállításáról |
Szilágyi György (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP) és 17 képviselőtársuk. |
2016.06.29 |
A/11107 |
Az ügyészség asszisztál a korrupciós bűncselekmények eltitkolásához? Az ügyészséget nem érdekli a valódi elkövetők személye? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.06.13 |
H/11029 |
Az egyes védelmi és rendészeti beszerzéseket, valamint a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadianyagok értékesítését vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Burány Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 12 képviselőtársuk. |
2016.06.07 |
T/10913 |
Magyarország Alaptörvényének hatodik módosításáról a köztársasági elnök közvetlen választásának bevezetése érdekében |
Vona Gábor (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2016.05.31 |
K/10910 |
Ki is valójában nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó 16 kiemelt sportághoz kapcsolódó sportlétesítmény-fejlesztési feladatok összehangolására kinevezett miniszteri biztos? 3. rész |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.05.30 |
A/10790 |
Meddig vállal közösséget a fideszes politikusbűnözőkkel? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.05.23 |
I/10733 |
Önök off-shore szervezetek? Fáradjon a kasszához, a Magyar Állam szívesen fizet Önöknek! Az off-shore lovagok kora valójában csak az Önök kormányzásával virágzott fel! 4. rész |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.05.17 |
H/10716 |
A Magyar Nemzeti Bank közvagyonnal gazdálkodó alapítványait és gazdasági társaságait terhelő közbeszerzési kötelezettség elmulasztásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dúró Dóra (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Volner János (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) és 14 képviselőtársuk. |
2016.05.17 |
K/10501 |
Minden esetben a vonatkozó jogszabályok szellemében jár-e el a honosítást végző szerv a magyar állampolgárságért folyamodókkal szemben? |
Szilágyi György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik) |
2016.05.02 |
I/10493 |
Önök off-shore szervezetek? Fáradjon a kasszához, a Magyar Állam szívesen fizet Önöknek! Az off-shore lovagok kora valójában csak az Önök kormányzásával virágzott fel! 3. rész |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.05.02 |
K/10429 |
Ki is valójában nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó 16 kiemelt sportághoz kapcsolódó sportlétesítmény-fejlesztési feladatok összehangolására kinevezett miniszteri biztos? 2. rész |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.26 |
K/10397 |
Milyen intézkedéseket kíván foganatosítani a Miniszterelnökség az Országos Logisztikai Központnál uralkodó káosz felszámolása érdekében? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.25 |
K/10322 |
Vállalható-e Miniszterelnök úr számára a HM-EI Zrt. igazgatósági elnökének, dr. Maróth Gáspárnak a személye, akiről kiderült, hogy saját cégének üzletrészein egy ciprusi hátterű offshore szervezettel osztozik? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.20 |
I/10320 |
Önök off-shore szervezetek? Fáradjon a kasszához, a Magyar Állam szívesen fizet
Önöknek! Az off-shore lovagok kora valójában csak az Önök kormányzásával virágzott
fel! |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.20 |
T/10301 |
A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V.
törvény módosításáról |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.19 |
T/10289 |
Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás hatékonyabbá tétele érdekében |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.18 |
H/10283 |
A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés szabályozásának átalakításáról |
Sneider Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.18 |
A/10282 |
Offshore cégek kormányzati ellenőrzése, következmények nélkül |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.18 |
K/10194 |
Kétes döntések, off-shore érintettségek a fogászati turizmus, fogászati innováció területén is? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.12 |
H/10182 |
A 24 órás autópálya-matrica bevezetéséről |
Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) |
2016.04.11 |
K/10181 |
Milyen következményekkel járt az egyes off-shore háttérrel rendelkező kedvezményezettekre nézve a Miniszterelnökség átvilágítása? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.11 |
T/10174 |
A méltatlan személyek részére juttatott állami kitüntetések visszavonhatósága érdekében a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény módosításáról |
Dúró Dóra (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.11 |
T/10164 |
Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvénynek az országgyűlési képviselők offshore cégekben való érintettségével kapcsolatos módosításáról |
Vona Gábor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.11 |
A/10157 |
Szavak, szavak, szavak, de hol maradnak a tettek? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.11 |
K/10150 |
Cégvezetéstől eltiltott személy került kinevezésre az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság igazgatóságába? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.08 |
K/10130 |
Ki is valójában nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó 16 kiemelt sportághoz kapcsolódó sportlétesítmény-fejlesztési feladatok összehangolására kinevezett miniszteri biztos? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.08 |
A/9967 |
A korrupció ötven árnyalata - A 16 évig a Fidesz padsoraiban ülő Horváth Zsolt eltitkolt üzlete is lelepleződött a világ legnagyobb offshore-kiszivárgásában. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.04 |
A/9960 |
A korrupció ötven árnyalata - Elindult-e már a bankok elszámoltatása az egykori SZDSZ által felvett, de vissza nem fizetett, közpénzből származó hitelek ügyében? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.04 |
A/9946 |
A korrupció ötven árnyalata - Törvényt változtatnak, hogy nyugodtan csalhassanak és lophassanak? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.04 |
A/9934 |
A korrupció ötven árnyalata - Kik Orbán Viktor strómanjai? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.04 |
A/9927 |
A korrupció ötven árnyalata - Őszödi úton a Miniszterelnökség bizniszelő államtitkára? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.04 |
A/9921 |
A korrupció ötven árnyalata - A sánta kutya, a hazug ember és a félszemű kuvasz |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.04.04 |
V/9837 |
A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről. |
Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Novák Előd (Jobbik), Kész Zoltán (független), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kiss László (MSZP), Fodor Gábor (független), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Volner János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Szabó Timea (független), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Kónya Péter (független), Vona Gábor (Jobbik), Lukács Zoltán (MSZP) |
2016.03.29 |
K/9835 |
Milyen körülmények övezik a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. utasellátással kapcsolatos élelmiszer beszerzéseit? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.03.29 |
I/9772 |
A Miniszterelnök Úrral fennálló kapcsolat miatt kamatoznak Mészáros Lőrincz,
Tiborcz István, vagy éppen Orbán Győző talentumai? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.03.23 |
A/9657 |
Rezsicsökkentés után népességcsökkentés? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.03.16 |
H/9628 |
A letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló bizottság felállításáról |
Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Tóth Csaba (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) és 11 képviselőtársuk. |
2016.03.10 |
H/9620 |
A Magyar Nemzeti Bank és alapítványai gazdálkodását, közpénzfelhasználását vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról
|
Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Novák Előd (Jobbik), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Demeter Márta (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP) és 4 képviselőtársuk. |
2016.03.09 |
H/9582 |
A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról |
Novák Előd (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP) és 16 képviselőtársuk. |
2016.03.07 |
H/9581 |
A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról |
Novák Előd (Mi Hazánk), Vona Gábor, Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely, Rig Lajos, Mirkóczki Ádám, Szilágyi György, Dr. Kepli Lajos, Dúró Dóra (Mi Hazánk), Dr. Staudt Gábor, Bana Tibor, Hegedűs Lorántné, Dr. Gyüre Csaba, Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely, Dr. Apáti István (Mi Hazánk), Volner János, Gyöngyösi Márton, Egyed Zsolt, Magyar Zoltán, Szávay István, Dr. Lukács László György (Jobbik), Vágó Sebestyén, Schmuck Erzsébet, Dr. Schiffer András, Ikotity István, Sallai R. Benedek, Dr. Szél Bernadett, Tóbiás József, Dr. Bárándy Gergely, Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán, Dr. Hiller István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tukacs István, Dr. Legény Zsolt, Gúr Nándor, Dr. Kiss László, Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre, Gőgös Zoltán és 13 képviselőtársuk. |
|
H/9580 |
A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról |
Novák Előd (Mi Hazánk), Vona Gábor, Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely, Rig Lajos, Mirkóczki Ádám, Szilágyi György, Dr. Kepli Lajos, Dúró Dóra (Mi Hazánk), Dr. Staudt Gábor, Bana Tibor, Hegedűs Lorántné, Dr. Gyüre Csaba, Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely, Dr. Apáti István (Mi Hazánk), Volner János, Gyöngyösi Márton, Egyed Zsolt, Magyar Zoltán, Szávay István, Dr. Lukács László György (Jobbik), Vágó Sebestyén, Schmuck Erzsébet, Dr. Schiffer András, Ikotity István, Sallai R. Benedek, Dr. Szél Bernadett, Tóbiás József, Dr. Bárándy Gergely, Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
|
H/9579 |
A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról |
Novák Előd (Mi Hazánk), Vona Gábor, Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely, Rig Lajos, Mirkóczki Ádám, Szilágyi György, Dr. Kepli Lajos, Dúró Dóra (Mi Hazánk), Dr. Staudt Gábor, Bana Tibor, Hegedűs Lorántné, Dr. Gyüre Csaba |
|
H/9578 |
A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról |
Novák Előd (Mi Hazánk), Vona Gábor, Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely, Rig Lajos, Mirkóczki Ádám, Szilágyi György, Dr. Kepli Lajos, Dúró Dóra (Mi Hazánk), Dr. Staudt Gábor, Bana Tibor, Hegedűs Lorántné, Dr. Gyüre Csaba |
|
H/9573 |
Az Országos Roma Önkormányzat által igénybe vett támogatásokkal kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló bizottság felállításáról |
Szilágyi György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 5 képviselőtársuk. |
2016.03.07 |
A/9236 |
Milyen tényleges megbízásokat lepleznek a korrupciógyanús számok? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.02.22 |
V/9122 |
A közoktatás állapotáról |
Tóbiás József (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Ikotity István (LMP) és 1 képviselőtársuk. |
2016.02.15 |
K/9101 |
Eredményesen működik-e közre az egyes pályázatírási, illetve projektmenedzsment feladatok ellátásában az OKT-FORM Bt? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.02.12 |
I/8822 |
Tisztább közélet vagy a vagyonok eltitkolásának lehetősége? Ez itt a kérdés. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.02.09 |
K/8751 |
Szabályosan került-e lebonyolításra a hajdúszoboszlói egészségturisztikai projekt? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2016.02.03 |
K/8455 |
Mikorra várható, hogy a Pilis erdőiben megkezdődik a természeti katasztrófák okozta pusztítás nyomainak
felszámolása? |
Magyar Zoltán (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2016.01.11 |
T/8342 |
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvénynek a tömegközlekedést biztosító cégek pénzügyi nehézségei könnyítése érdekében szükséges módosításáról |
Hegedűs Lorántné (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2015.12.22 |
K/8290 |
Már köröznek a dögkeselyűk a hulladék felett? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.12.16 |
H/8284 |
Az egykori állami gazdaságok értékesítésének körülményeit és társadalmi-gazdasági hatásait vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Sallai R. Benedek (LMP), Magyar Zoltán (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Volner János (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) és 12 képviselőtársuk. |
2015.12.15 |
A/8193 |
Nem látjuk a következményeket, Miniszter úr! |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.12.14 |
K/8138 |
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság közreműködése mellett jelenleg mely szaktárcának, mely minisztériumi háttérintézménynek, mely egyéb jogi személyeknek, illetve mely egyéb jogi személyiség nélküli szervezeteknek biztosított a személygépkocsival történő ellátása? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.12.08 |
K/7935 |
Miként építik le az egyes Regionális Fejlesztési Ügynökségeket? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.30 |
I/7863 |
Hányszor két hét kell még a rendhez? Mikor védik meg a "kisembereket" is végre? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.25 |
K/7860 |
A Kormány vagy az MLSZ segíti-e a magyar szurkolók kijutását az Európa Bajnokságra és ha igen, milyen eszközökkel? |
Szilágyi György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) |
2015.11.25 |
K/7858 |
Hány elkallódott vagy inkább szándékosan figyelmen kívül hagyott tehetség lehet Magyarországon, avagy hány Kleinheisler kispadozik? |
Szilágyi György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) |
2015.11.25 |
T/7825 |
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról |
Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Apáti István (Jobbik) |
2015.11.24 |
K/7807 |
Mi indokolja az új gépjárműbeszerzéseket? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.23 |
K/7806 |
A sorozatos botrányokkal összefüggő személycserék lassan elérnek a miniszteri bársonyszékig? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.23 |
A/7793 |
A közvélemény többet várna Öntől, Miniszter Úr!
|
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.23 |
K/7789 |
A második Orbán kormány megalakulása óta milyen jogviszonyok kerültek kialakításra a Századvég Politikai Iskola Alapítvány illetve a Századvég Gazdaságkutató Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Ön által vezetett szaktárca között? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.20 |
K/7788 |
A második Orbán kormány megalakulása óta milyen jogviszonyok kerültek kialakításra a Századvég Politikai Iskola Alapítvány illetve a Századvég Gazdaságkutató Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Ön által vezetett szaktárca között? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.20 |
K/7787 |
A második Orbán kormány megalakulása óta milyen jogviszonyok kerültek kialakításra a Századvég Politikai Iskola Alapítvány illetve a Századvég Gazdaságkutató Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Ön által vezetett szaktárca között? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.20 |
K/7786 |
A második Orbán kormány megalakulása óta milyen jogviszonyok kerültek kialakításra a Századvég Politikai Iskola Alapítvány illetve a Századvég Gazdaságkutató Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Ön által vezetett szaktárca között? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.20 |
K/7785 |
A második Orbán kormány megalakulása óta milyen jogviszonyok kerültek kialakításra a Századvég Politikai Iskola Alapítvány illetve a Századvég Gazdaságkutató Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Ön által vezetett szaktárca között? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.20 |
K/7784 |
A második Orbán kormány megalakulása óta milyen jogviszonyok kerültek kialakításra a Századvég Politikai Iskola Alapítvány illetve a Századvég Gazdaságkutató Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Ön által vezetett szaktárca között? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.20 |
K/7783 |
A második Orbán kormány megalakulása óta milyen jogviszonyok kerültek kialakításra a Századvég Politikai Iskola Alapítvány illetve a Századvég Gazdaságkutató Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Ön által vezetett szaktárca között? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.20 |
K/7782 |
A második Orbán kormány megalakulása óta milyen jogviszonyok kerültek kialakításra a Századvég Politikai Iskola Alapítvány illetve a Századvég Gazdaságkutató Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Ön által vezetett szaktárca között? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.20 |
K/7781 |
A második Orbán kormány megalakulása óta milyen jogviszonyok kerültek kialakításra a Századvég Politikai Iskola Alapítvány illetve a Századvég Gazdaságkutató Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Ön által vezetett szaktárca között? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.20 |
K/7780 |
Kik, mikor, milyen értéken értékesítették a Várkert Kaszinót? Tervezik-e az épület örökségvédelmi szempontból történő kisajátítását, a jelenlegi tulajdonosokkal való megegyezés hiányában? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.20 |
K/7744 |
A törvénynél fontosabb az ügyészség ízlése? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.19 |
K/7739 |
Milyen körülmények övezik a szaktárca ellenőrzését a TAO támogatások vonatkozásában? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.19 |
K/7738 |
Milyen személygépkocsik találhatóak a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnál? 3. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.19 |
K/7660 |
Várható-e, hogy a folyamatosan forráshiánnyal küzdő közösségi közlekedési rendszereink ingyenes használatának lehetőségét nem biztosítjuk tovább több mint 90 millió EU állampolgár számára? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.18 |
A/7501 |
Miért mindig Orbán Viktor barátai viszik el a zsíros állami és önkormányzati üzleteket? A közvélemény többet várna Öntől, Miniszter úr! |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.16 |
K/7311 |
Meddig terjed az Eximbank szabadsága a hitelezés terén? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.11.05 |
V/7011 |
A növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok
elszámoltatásáról. |
Vona Gábor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP) és 7 képviselőtársuk. |
2015.10.28 |
I/7006 |
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna, avagy őszödi úton a Miniszterelnökség bizniszelő államtitkára? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.10.28 |
K/6966 |
Milyen személygépkocsik találhatóak a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnál? 2. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.10.27 |
A/6934 |
Miért hozza magát megalázó helyzetbe a Belügyminiszter úr? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.10.26 |
K/6733 |
Rendelkezik-e a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. FHB kötvényekkel? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.10.16 |
K/6732 |
Fontos-e a személyes köztartozás mentesség a Kormány által kinevezett kormánybiztosok esetében? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.10.16 |
K/6731 |
Rendelkezik-e a Magyar Nemzeti Bank FHB kötvényekkel? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.10.16 |
K/6722 |
Milyen támogatási rendszer mentén és milyen célokat támogat a Szerencsejáték Nonprofit Service Kft.? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.10.15 |
I/6660 |
Így loptok ti: fideszes korrupció a magyar sportéletben. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.10.14 |
K/6590 |
Milyen személygépkocsik találhatóak a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnál? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.10.09 |
K/6589 |
Maratoni kommunikációs képzésen Földművelésügyi tárca állami vezetői? 3. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.10.09 |
V/6541 |
Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról |
Tóbiás József (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) és 7 képviselőtársuk. |
2015.10.07 |
I/6532 |
Miért mindig Orbán Viktor barátai viszik el a zsíros állami és önkormányzati üzleteket? Miért nem vonul ki végre a politika és a korrupció a magyar sportéletből? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.10.07 |
A/6362 |
Mit kíván tenni az immáron állandósult fővárosi dugók azonnali megszüntetése érdekében? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.09.28 |
K/6310 |
Ön szerint is tudatosan sértette meg a verseny tisztaságát Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.09.24 |
K/6309 |
Milyen körülmények övezik a Testnevelési Egyetem "Tartalmi-módszertani fejlesztés,
valamint pedagógus továbbképzés a mindennapos testnevelés terén" c. kiemelt projektjét? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.09.24 |
K/6269 |
Maratoni kommunikációs képzésen Földművelésügyi tárca állami vezetői? 2. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.09.21 |
K/6268 |
Központilag irányítottan történtek a nagyértékű gépbeszerzések az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásainak terhére? 2. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.09.21 |
K/6125 |
Ön szerint is tudatosan sértette meg a verseny tisztaságát Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.09.11 |
K/6083 |
Központilag irányítottan történtek a nagy értékű gépbeszerzések az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásainak terhére? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.09.04 |
K/6070 |
Érdemes volt-e hőségriadóban, az utolsó augusztusi hétvégére leszűkíteni az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalát? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.09.03 |
K/6039 |
Maratoni kommunikációs képzésen a Földművelésügyi tárca állami vezetői? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.09.01 |
K/6038 |
Mely feladatkörben foglalkoztatott munkatársak részére biztosít a Földművelésügyi tárca személyi használatra személygépkocsikat? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.09.01 |
I/6003 |
Megvédik a magyar munkahelyeket a bevándorlóktól? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.08.31 |
K/5721 |
Nagy ívű informatikai projektek MÁV-módra? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.07.17 |
K/5455 |
Kaptak-e a devizahitellel rendelkező minisztériumi alkalmazottak támogatást hiteleik végtörlesztéséhez? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.07.01 |
A/5413 |
Akkor most ki a sunyi? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.06.29 |
K/5364 |
Megtörténhet az a szégyen, hogy a hazai futballszurkolók derékhada nem tud részt venni a szeptemberi 4-i sorsdöntő mérkőzésen? |
Magyar Zoltán (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) |
2015.06.24 |
K/5229 |
Miképpen teljesültek és teljesülnek a mindenkori éves költségvetések tervezésekor a MOB-ra, valamint a sportszövetségekre vonatkozó törvényi előírások? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.06.15 |
A/5098 |
Kéményen dolgozó kisemberek |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.06.08 |
H/5087 |
A MET Csoport magyar energiapiaci szerepének nemzetgazdasági következményeit vizsgáló bizottságról |
Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Farkas Gergely (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) és 16 képviselőtársuk. |
2015.06.04 |
T/4872 |
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.05.20 |
A/4697 |
A Paralimpikonok pénzéből fizeti a hitelét a bizottság elnöke, Deutsch Tamás javaslatára. Van még lejjebb? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.05.11 |
A/4615 |
A kormányzati luxusautók mentesek a beszerzési tilalom alól? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.05.04 |
K/4607 |
Miképpen kívánja segíteni a szaktárca a QUAESTOR Zrt. fizetésképtelensége okán nehéz helyzetbe került települési önkormányzatokat? 3. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.04.30 |
I/4497 |
Szándékosan sérti meg a rendőrség az intézkedési kötelességét akkor, amikor nem lép fel a lomizásból élő szabadcsapatokkal szemben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.04.22 |
A/4441 |
A rendőrség miért nézi tétlenül a törvénysértéseket? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.04.20 |
K/4385 |
Miképpen kívánja segíteni a szaktárca a QUAESTOR Zrt. fizetésképtelensége okán nehéz helyzetbe került települési önkormányzatokat? 2. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.04.14 |
K/4264 |
Milyen körülmények vezettek 410 millió forintos veszteséghez az Ön irányítása alatt álló szaktárca háttérintézményénél? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.04.03 |
H/4258 |
A befektetési szolgáltatók 1997 és 2015 közötti állami kapcsolatrendszerének, a befektetési szolgáltatók pénzügyi felügyelete hatékonyságának, a jogszabályi környezet hiányosságainak, valamint a befektetési szolgáltatóknál elhelyezett nemzeti vagyonnak a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Tóbiás József (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Szabó Szabolcs (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Farkas Gergely (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Volner János (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) és 9 képviselőtársuk. |
2015.04.03 |
K/4190 |
Hogyan áll a sárospataki Patakiana Gyógyászati és Egészségközpont fejlesztése? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.03.31 |
K/4188 |
Hogyan áll a balatonfüredi új gyógyközpont beruházás? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.03.31 |
K/4044 |
Államreform újratöltve? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.03.24 |
K/4043 |
A TAO támogatások miatt kötelezettségszegési eljárás fenyeget? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.03.24 |
A/4001 |
Miért titkolóznak a TAO pénzekkel kapcsolatban? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.03.23 |
K/3989 |
Miképpen kívánja segíteni a szaktárca a QUAESTOR Zrt fizetésképtelensége okán nehéz helyzetbe került települési önkormányzatokat? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.03.20 |
A/3864 |
A kormányzati luxusautók mentesek a beszerzési tilalom alól? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.03.16 |
K/3803 |
Kívánja-e elősegíteni a szaktárca a Tapolcai-tavasbarlang és a város egyéb látványosságainak együttes megtekinthetőségét? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.03.11 |
K/3744 |
Milyen körülmények övezik a Szabad Demokraták Szövetségének a Magyar Fejlesztési Bank Zrt-vel szembeni tartozásait? 3. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.03.09 |
I/3542 |
Permanens reform a közigazgatásban? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.03.03 |
T/3176 |
Az önkormányzati médiaszolgáltatások és sajtótermékek kiegyensúlyozottsága
érdekében szükséges szabályok megállapítása érdekében a médiaszolgáltatásokról és a
tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról |
Novák Előd (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik) |
2015.02.19 |
A/3126 |
Korrupció ellenes jelszavak tettek nélkül. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2015.02.16 |
H/3011 |
A Kincsem - Nemzeti Lovasprogram megvalósításáról |
Magyar Zoltán (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) |
2015.02.09 |
T/2266 |
A Szent Korona fokozottabb védelme érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról |
Sneider Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Novák Előd (Jobbik)
2014.12.03.: Szávay István (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik)
2014.12.09.: Ander Balázs (Jobbik)
|
2014.12.01 |
K/2265 |
Miképpen változtak - a foglalkoztatottak számának függvényében - az Ön által vezetett szaktárcának a jövedelmekre kiadott költségei az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.12.01 |
K/2264 |
Miképpen változtak - a foglalkoztatottak számának függvényében - az Ön által vezetett szaktárcának a jövedelmekre kiadott költségei az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.12.01 |
K/2263 |
Miképpen változtak - a foglalkoztatottak számának függvényében - az Ön által vezetett szaktárcának a jövedelmekre kiadott költségei az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.12.01 |
K/2262 |
Miképpen változtak - a foglalkoztatottak számának függvényében - az Ön által vezetett szaktárcának a jövedelmekre kiadott költségei az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.12.01 |
K/2261 |
Miképpen változtak - a foglalkoztatottak számának függvényében - az Ön által vezetett szaktárcának a jövedelmekre kiadott költségei az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.12.01 |
K/2260 |
Miképpen változtak - a foglalkoztatottak számának függvényében - az Ön által vezetett szaktárcának a jövedelmekre kiadott költségei az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.12.01 |
K/2259 |
Miképpen változtak - a foglalkoztatottak számának függvényében - az Ön által vezetett szaktárcának a jövedelmekre kiadott költségei az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.12.01 |
K/2257 |
Elégedett-e Ön a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság feladatellátásával? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.12.01 |
I/2112 |
Mi az igazság a WELT 2000 Kft. megvásárlásáról? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.11.19 |
V/1925 |
A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról |
Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Kiss László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) és 9 képviselőtársuk. |
2014.11.07 |
K/1867 |
Miképpen alakult a foglalkoztatottak száma az Ön által vezetett szaktárcánál az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.11.03 |
K/1866 |
Miképpen alakult a foglalkoztatottak száma az Ön által vezetett szaktárcánál az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.11.03 |
K/1865 |
Miképpen alakult a foglalkoztatottak száma az Ön által vezetett szaktárcánál az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.11.03 |
K/1864 |
Miképpen alakult a foglalkoztatottak száma az Ön által vezetett szaktárcánál az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.11.03 |
K/1863 |
Miképpen alakult a foglalkoztatottak száma az Ön által vezetett szaktárcánál az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.11.03 |
K/1862 |
Miképpen alakult a foglalkoztatottak száma az Ön által vezetett szaktárcánál az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.11.03 |
K/1861 |
Miképpen alakult a foglalkoztatottak száma az Ön által vezetett szaktárcánál az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.11.03 |
K/1860 |
Miképpen alakult a foglalkoztatottak száma az Ön által vezetett szaktárcánál az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.11.03 |
K/1859 |
Miképpen alakult a foglalkoztatottak száma az Ön által vezetett szaktárcánál az elmúlt négy esztendőben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.11.03 |
T/1821 |
Országgyűlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelező vagyongyarapodási vizsgálatáról |
Vona Gábor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2014.10.31 |
I/1788 |
Pár hónap alatt megváltozott volna az Európai Unióhoz való viszonyuk, vagy pusztán politikai
haszonszerzést szolgálnak hangzatos kijelentéseik? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.10.29 |
H/1758 |
Az állami adóhatóság áfa-csalásokkal kapcsolatos szervezeti és eljárási hiányosságait vizsgáló bizottságról |
Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Kiss László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tukacs István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. |
2014.10.27 |
A/1724 |
Melyik a Fidesz igazi arca? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.10.27 |
I/1666 |
Egyet előre, kettőt hátra Európai Uniós forrásból? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.10.20 |
A/1660 |
Elindult-e már a "bankok elszámoltatása" az egykori SzDSz által felvett, de vissza nem fizetett, közpénzből származó hitelek ügyében? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.10.20 |
I/1593 |
A közlekedésrendészet elégtelen működése vezetett az élet-, és balesetveszélyes helyzethez? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.10.15 |
K/1450 |
Milyen körülmények mentén kívánnak beszerezni Magyarország területére vonatkozó űrfelvételeket? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.09.30 |
K/1449 |
Nyomoznak-e még a Föminél? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.09.30 |
K/1448 |
Tizenötmilliós megbízás egy nem létező szervezeti egység részére? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.09.30 |
K/1447 |
Milyen körülmények övezik a Szabad Demokraták Szövetségének a Magyar Fejlesztési Bank Zrt-vel szembeni tartozásait? 2. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.09.30 |
K/1428 |
Garantálható-e a közjogi választások lebonyolításához nélkülözhetetlen szerverek biztonsága, egy ismeretlen - feltehetőleg külföldi - tulajdonban álló bérleményben? 2. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.09.26 |
K/1403 |
Valóban fontos-e Önöknek a Bakony és Balaton térsége? |
Kepli Lajos (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2014.09.24 |
I/1356 |
Kinek áll érdekében hogy a Közel-Keletről őrködjenek a magyarországi választások felett? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.09.19 |
K/1318 |
Miniszterelnöki Hivatal, avagy Miniszterelnökség? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.09.16 |
K/1316 |
Hogyan jutott uniós forrásból értékes balatoni ingatlanhoz a Magyar Szocialista Párt veszprémi képviselőjelöltje? 2. |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.09.16 |
A/1282 |
Egyszerű kérdésre egyszerű választ várok! - Igen vagy nem? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.09.15 |
K/1172 |
Garantálható-e a közjogi választások lebonyolításához nélkülözhetetlen szerverek biztonsága, egy ismeretlen - feltehetőleg külföldi - tulajdonban álló bérleményben? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.09.02 |
K/1133 |
Hogyan jutott uniós forrásból értékes balatoni ingatlanhoz a Magyar Szocialista Párt veszprémi képviselőjelöltje? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.08.27 |
K/413 |
Mikor kíván a rendőrség végre érvényt szerezni a Btk. 334. §-ának, meddig lehet Magyarországon büntetlenül gyalázni a Szent Koronát? |
Sneider Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2014.06.23 |
A/398 |
Alkotmányosnak tartja-e az egypártrendszer kiépítésére való törekvéseket Magyarországon? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.06.23 |
A/356 |
Elfogadhatónak tartja-e a közel féléves csúszásokat a Miniszterelnökség gyakorlatában? Nem tartanak-e attól, hogy a jogszabálysértő működés gyakorlata a közigazgatás valamennyi szintjén megjelenik majd a Miniszterelnökség rossz példája nyomán? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.06.18 |
K/280 |
Elfogadhatónak tartja-e a közel féléves csúszásokat a Miniszterelnökség
gyakorlatában? Nem tartanak-e attól, hogy a jogszabálysértő működés gyakorlata a
közigazgatás valamennyi szintjén megjelenik majd a Miniszterelnökség rossz példája
nyomán? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.06.13 |
K/187 |
Mentes-e a visszaélésektől a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Bizottságának 2014. évi kommunikációs feladataira vonatkozó beszerzése? |
Szilágyi György (Jobbik) |
2014.06.06 |
T/137 |
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény módosításáról |
Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) |
2014.05.26 |