A felszólalás szövege:

CSERESNYÉS PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Sok sebből vérzik ez a törvénytervezet. Az ifjúsági és sportbizottság ülésén a közoktatásról szóló törvénytervezet tárgyalása során érdekes helyzet alakult ki.

A bizottság úgy tartotta tárgyalásra alkalmasnak a tervezetet, hogy volt olyan kormánypárti képviselő, aki a vita szakaszában elfogadhatatlannak tartotta e javaslatot ebben a formájában, igaz, a végén másképp szavazott, így 11:10-arányban tartotta a bizottság tárgyalásra alkalmasnak a tervezetet.

Több érv és felvetés hangzott el a bizottság ülésén, amelyek alapján mi tárgyalásra is alkalmatlannak tartjuk a benyújtott tervezetet. Most csak néhányat emelek ki ezek közül, mert idő hiányában nem áll rendelkezésre megfelelő alkalom arra, hogy mindenre kitérjek.

Az első ellenérzést kiváltó szándék a rejtett iskolaszerkezet-átalakítási kísérlet, ami pedagóguselbocsátásokkal és a kistelepülések iskoláinak az ellehetetlenülésével, bezárásával is járhat. Úgy néz ki, minden ellentétes nyilatkozat ellenére, hogy a tervezet kiagyalói a hat plusz négy plusz kettes iskolarendszer ötletét akarják visszacsempészni. A tanítási időszakot kétéves szakaszokra bontják, s az alapkészségek elsajátítását kitolják a hatodik évfolyam végéig. Ez magában hordozza a már 1994-98 között szorgalmazott hatosztályos elemi iskolatípus visszaállításának a lehetőségét.

Ez a változtatás más veszélyek mellett azt a veszélyt is magában hordozza, hogy a felsős pedagógusok ezreinek a foglalkoztatása kerül veszélybe. Természetesen a szerkezetátalakítás finanszírozási problémákat is felvet, így felvetődik az a kérdés is, hogy milyen forrást talál erre az Oktatási Minisztérium.

Egy másik fontos területe volt a vitának az SZDSZ vezette minisztérium által sugallt, a tanulók érdekeinek szolgálata propagandaszagú jelszó mögé bújó rombolási szándék körül alakult ki. A törvény átalakításának okaként a diákok túlterheltségét, a megkülönböztetés kiküszöbölését is felhozták a változtatás szükségességének a kiagyalói, azonban lehet, hogy a túlterhelés hangoztatásával az oktatás színvonalának és hatékonyságának csökkenését sikerül elérni. De a tanulóknak az az igazi érdeke, hogy minél alaposabb tudással rendelkezzenek, amikor elhagyják az iskolájukat. Ha valóban a gyermekek érdekeit akarja szolgálni a minisztérium, vegye észre, hogy követelmény és munka nélkül nincs eredmény.

Kérdésként felvetődik: miért avatkozik bele a minisztérium olyan dolgokba, amelyeket az iskola amúgy is el tud rendezni? A pedagógusok szakemberek, akik láttak már gyermekeket közelről is, nemcsak olvastak róluk; pontosan tudják, mennyire terhelhetők a diákok. El tudják dönteni, hogy kaphatnak-e házi feladatot vagy nem a tanulók; s a pedagógus az a szakember, aki tudja, hogy egy gyermekkel meg kell-e ismételtetni egy évfolyamot, vagy sem.

Az évismétlés szükségességét a pedagógusok, főként az alsós osztályokban, amúgy is megbeszélték a szülőkkel - remélem, ezt is tudja mindenki. Természetesen szükség lenne változtatásra, de amelyik terület kívánná a változást, arra a törvénytervezet nem fektet megfelelő hangsúlyt, ilyen például a testnevelés-oktatás. Egy testiekben is egészséges ember a szellemi próbákat is jobban állja. Alsóban marad a hetenkénti három testnevelésóra, a szakemberek által szorgalmazott gyakoribb óraszám helyett, és ez kiegészül még valami homályos elképzeléssel is, de a felsőbb osztályokban még heti három óra sincs a testnevelésre. Jó lenne, ha ez a tantárgy is nevesítésre kerülne akkor, amikor az alapkészségek elsajátításának a fontosságáról beszélünk. Jó lenne, ha már az alsóban szakos tanárok tanítanák a testnevelést, hiszen a fizikai fejlődés és a mozgáskultúra, mozgáskoordináció fejlődésének a legfontosabb korszaka pontosan erre az időszakra esik.

Még egy nagyon fontos része volt a bizottsági vitának: véleményünk szerint e tervezet a benne foglalt változtatásokkal lehetőséget ad arra, hogy szembe tudja egymással állítani oktatási és nevelési ügyben a szülőket, a pedagógusokat és a diákokat. Ez a tanulók jogainak bizonyos esetekben történő demagóg félreértelmezése során nyilvánul meg. Az egyik legvisszatetszőbb példája ennek az álságos képmutatásnak az, amikor a törvénytervezet a gyermeket a szüleitől próbálja megvédeni azzal, hogy a pedagógus tudomására jutott információkat nem biztos, hogy átadhatja a gyermek szüleinek, a gyerek beleegyezése nélkül. Tehát ha kiderül az, hogy a tanuló kipróbálta például a kábítószert, a szülő nem biztos, hogy erről tudhat. Ez beleillik abba az SZDSZ által képviselt, liberálisnak mondott gondolatvilágba, amely a büntető törvénykönyv megváltoztatására is sarkallta a magukat liberálisnak nevező politikusokat.

Összefoglalva tehát: mi azon a véleményen vagyunk, hogy ennek a törvényjavaslatnak még a vitáját sem lenne szabad elkezdeni.

(15.00)

Vissza kellene vonni, és egy nagyon széles szakmai és társadalmi párbeszédet kellene e területen megkezdeni arról, hol kellene változtatni az oktatásban, és arról, hogy milyen mélységű változtatásokra van szükség, és egyáltalán, szükség van-e ezeken a területeken. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A jövő a tét, és ezt a törvényt nem lehet feláldozni néhány elkapkodott, kalandor elképzelésnek az oltárán.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A pedagógusok nyugodtan akarnak dolgozni, és sokan közülük nem örülnek azoknak a módosításoknak, amelyek ebben a tervezetben megfogalmazódnak. Természetesen tudják, hogy szükség van változtatásra, de úgy érzik, hogy nincs szükség bizonyos területek romba döntésére.

Kérdésként felmerül, milyen szakmai és egyéb társadalmi párbeszéd előzte meg a módosítás formába öntését. Az Oktatási Minisztérium honlapján megjelent, és az elmúlt héten a parlamentben is elhangzott, hogy körülbelül 400 iskolát kerestek meg az előzetes egyeztetések során, és a megtartott fórumokkal és egyéb véleménygyűjtési formákkal sok pedagógus véleményét tudhatja a minisztérium.

A 400-as szám, a 400 iskola soknak tűnhet, viszont ha azt nézzük, hogy körülbelül 8 ezer intézmény működik Magyarországon, akkor ez körülbelül az intézmények 5 százalékát jelenti, és ebben az esetben a 400-as szám, arányítva a 8 ezerrel, már nem olyan nagy szám. Azok a pedagógusok, akik átnézték a törvénytervezetet, mindannyian azt mondták, hogy sajnos olyan dolgokhoz nyúltak hozzá a tervezetben a módosítást előterjesztők, amelyekhez nem kellett volna, és olyanokhoz nem nyúltak hozzá, amelyekhez kellene.

A közoktatásról szóló törvénymódosítás szükségességnek okaként a minisztérium képviselője és a módosítás támogatói a múlt héten több dolgot soroltak föl, én kettőt emelnék ki ezek közül, és néhány gondolatot mondanék ezekről.

Az egyik ilyen az volt, hogy szerintük gyermekeink nem sajátítják el megfelelően az első négy évfolyamon az alapkészségeket, az írást, olvasást és számolást. Ennek a problémának az igazolására egy felmérés eredményét lobogtatják a kormánypárti politikusok, és ezzel próbálják sokkolni a közvéleményt és a pedagógusokat. A jelzett felmérés komoly problémát mutat az olvasás, ezen belül az értő olvasás tekintetében, azonban ha elfogadjuk ennek a felmérésnek az abszolút igazságtartalmát, amit azonban kérdésessé tesz más felmérésnek az eredménye, amely nem mutat ilyen riasztó képet, akkor is az e felmérés által felvetett gondok megoldására tett javaslat nagyon rossz irányt mutat.

Az egyik megoldási javaslat az, hogy amennyiben előfordul lemaradó tanuló egy osztályban, nem kell évet ismételnie, kivéve, ha a szülők így akarják, mivel az évismétlés traumát okozhat a gyermeknek. Ebben az esetben viszont felmerül egy kérdés, mekkora traumát fog okozni ennek a gyereknek, ennek a tanulónak az, ha azt látja, hogy a felsőbb évfolyamokban a többiek teljesítenek, ő pedig nem tud haladni velük a tananyag elsajátításában.

A problémára adott válasz másik része, hogy nem kell osztályozni, hanem szöveges értékelést kell adni a féléves, éves munkáról a tanulónak. Kérdésként felmerül, hogy év közben hogyan fogják értékelni a tanulót az őt tanítók. Az államtitkár úr a múlt héten azt mondta erre a változtatásra, idézem: “A változtatás azt szolgálja, hogy a kisgyermekek minél kevesebb traumával és kudarcélménnyel szembesüljenek az iskolában, és fokozatosan enyhüljenek azok az eltérő, szociális különbözőségből is fakadó hátrányok, amelyekkel átlépték az iskola határát, kapuját.ö

Folytatom egy másik idézettel: “Sok-sok ezer diák van, akinek gondot okoz az értő olvasás, a matematikai műveletek alkalmazása. Márpedig csak akkor létezik konvertálható, használható tudás a középfokon, csak akkor létezik versenyképes tudás felsőfokon, ha szilárd az alap.ö

Egyetértek a gondolatokkal, de a gondolatokban megfogalmazott problémát nem a követelmények csökkentésével és a könnyebb előrejutás lehetőségének megcsillantásával lehet megoldani. Jó lenne, ha látnánk olyan véleményt, amelyik az alsó tagozatban tanítók gondolatait tartalmazza, például az év végi osztályzás rendszerének megváltoztatásáról, kvázi megszüntetéséről.

Szeretném látni azokat a véleményeket, amelyek az évismétlés szükségességének eldöntését nem a szakemberre, a pedagógusra, hanem másra, vagy szülőre és pedagógusra bízza. Úgy tudom, hogy az alsóban eddig is nagyon szoros kapcsolat alakult ki a pedagógus és a szülő között abban az esetben, ha valamilyen probléma volt a tanulóval, és megbeszélték a feladatokat, hogyan lehetne a gyermeket felzárkóztatni.

Ezt a természetes gyermek-szülő-pedagógus érdekszövetséget nem hiszem, hogy törvényben kéne szabályozni. Aki úgy gondolja, hogy egy jól működő rendszert feltétlenül írásban kell szabályozni, az azt a fals eredményt érheti el, ami a mostani szabályozás után bekövetkezhet. Félő, hogy pontosan azok a gyermekek nem fogják megismételni az adott évfolyamot, akiknek erre szükségük lenne, sőt, még egy üzenetet is fog hordozni ez a rendszer számukra, mégpedig azt, hogy tanulás nélkül, munka nélkül is előre lehet jutni.

Vajon belegondolt-e a változás kigondolója abba, mi lesz ezzel az erőfeszítés nélkül való előrejutással, mi lesz azzal a gyerekkel, aki erőfeszítés nélkül jut előre, a 2., a 3. osztályba, ha nem tud olvasni, írni, számolni? Mit tegyen ebben az esetben a pedagógus? Hagyja magára ezt a gyermeket, aki nem sajátította el megfelelően az alapokat, vagy pedig azoknak a kárára foglalkozzon ővele, akik megfelelő tempóval tudnak haladni?

Úgy gondolom, nem szabad kísérletezni több ezer oktatási intézményben. Emlékszem, a '70-es években volt egy komoly kísérlet az alapkészségek jobb és alaposabb elsajátítása érdekében. Gyermekek sokasága tanult a szóképes olvasásoktatás módszerével olvasni, és tanulta a számolás alapjait mérőszalag segítségével. Ennek az lett az eredménye, hogy sokan nem tanultak meg helyesen írni, ugyanis nem tanították meg őket, ez a módszer nem tanította meg őket a szótagolásra.

Nem tanulták meg a szorzó és bennfoglaló táblát, mert nem volt kötelező, nem tanultak meg fejben összeadni, kivonni, ugyanis ott volt a segítség, a mérőszalag. Ennek a segítségével tanultak összeadni és kivonni, és nem számolni tanultak ezek a gyermekek. Még 3. osztályban is nagyon-nagyon sokan voltak, akik nem számoltak, hanem elővették a mérőszalagot, és a mérőszalagon tanultak meg lépkedni előre és hátra, attól függően, hogy éppen akkor összeadtak vagy kivontak.

Ezt akarjuk elérni? És pár év múlva vakarni akarjuk a fejünket, hogy megint meggondolatlanul beleugrottunk egy kísérletbe, minden komolyabb szakmai egyeztetés nélkül? Nem szabad azt a burkolt információt közvetíteni, hogy munka nélkül is lehet eredményt elérni. Az a cél, hogy a gyermekek komoly munka elvégzésével tapasztalják meg a sikert. Kétélű dolog azzal ámítani a közvéleményt, hogy a gyermekeink általában véve túlterheltek, és ezzel a megállapítással például a lexikális tudás fontosságát megpróbáljuk csökkenteni.

(21.40)

Megfelelő lexikális tudás nélkül nem lehet valaki alkotó, gondolkodó ember. Igenis, meg kell adni a gyermekeknek a munkával elért siker örömét. (Dr. Horváth János: Így van!)

Még egy olyan területével szeretnék foglalkozni a módosításnak, amelyik aggodalmat váltott ki a pedagógusok körében. Ez a terület a burkolt iskolaszerkezet-átalakítás. Bármennyire is tagadják az előterjesztők, ez a módosítás magában hordozza ezt a 6+6-os iskolaszerkezeti modellt. Hiába van benne a törvénymódosításban, s hiába idézte Szabados Tamás képviselőtársam múlt héten azt a szakaszt, amelyik kimondja, az alapfokú nevelés, oktatás szakasza az első évfolyamon kezdődik, és a nyolcadik évfolyam végéig tart, hisz a továbbiakban minden megfogalmazott változtatás ez ellen az elv ellen szól. Olyan ez a passzus, mint a fészekrakó madár tojása, amelyik mellé a kakukk is berakott egy tojást, és majd miután a kakukkfióka kikelt, csak idő kérdése, mikor löki ki a fészekben levő, számára felesleges és egyben konkurenciát jelentő tojást vagy fiókát. A kilökés veszélyét elszenvedő fióka ebben az esetben az alapfokú nevelés, oktatás nyolcéves időtartama.

Mi a veszély ebben a változtatásban? Az alapkészségek tanításának időben való kitolása az ötödik és a hatodik évfolyamra nem szolgálja a gyermekek érdekeit. Ugye, senki sem gondolja, hogy az alapkészség fejlesztésének címe alatt a gyermekek érdekeit szolgálja az, hogy ötödik és hatodik évfolyamon a szótagolt olvasás vagy az egyszeregy megtanulása a feladat. Ezt nem itt kell megtanulni, hanem az alsóbb osztályokban. Itt, az ötödik, hatodik osztályban már az alapkészségek elmélyítéséről kell beszélni úgy, hogy a szaktárgyak tanítása során olyan feladatokat kapnak a gyerekek, olyan feladatokat adnak a pedagógusok a gyermekeknek, amelyek munkára, gondolkozásra késztetik őket. Ezzel tulajdonképpen segítik az alapkészségek jobb szintű elsajátítását. Ehhez jó tankönyvek kellenek, olyan tankönyvek, amelyek figyelembe veszik a tanulók életkori sajátosságait és felkeltik érdeklődésüket.

Nem a magyar iskolaszerkezet átalakítására, hanem a meglevő működésének javítására van szükség. Követelmények felállításával és az életkori sajátosságokat is figyelembe vevő terheléssel, munkára szoktatással lehet jó alapokat képezni a gyermekeknél és nem liberális, álliberális, mindent lehet elvekkel. Ilyen elv például, hogy majd a gyerek eldönti, hogy akar-e tanulni vagy sem. Ebben az esetben, ha valaki így gondolkodik, én elárulom, a gyermek nem fog magától tanulni, és nem akar magától tanulni. Ha azonban megízlelik a tudás édes gyümölcsét, akkor akarják a tudást, és ha akarnak tudni, tanulni is fognak. Ehhez viszont motiválni kell, pozitív motiváló eszközökkel motiválni kell őket; aminek például eszköze lehet az osztályozás is, legyen az számjegyes vagy bármiféle más osztályozás.

Korlátozza ez a módosító javaslat a szaktanárok ötödik és hatodik osztályban, valamint alsó tagozaton végzett munkáját ahelyett, hogy azon gondolkozna, hogy bizonyos tárgyakat csak tanárok tanítsanak már az alsóban is. Két ilyen tárgyat mondanék, az egyik a rajz, a másik a testnevelés. Mindenki tudja, hogy a rajzolásnak, a rajznak milyen fontos, jelentős szerepe van a személyiség és az alkotó magatartás kifejlődésének segítésében. A testnevelés esetében ugyanez a helyzet. Az alsó tagozat időszaka a mozgáskoordináció fejlesztése tekintetében a legfontosabb időszak, és a törvénymódosítás jelenlegi formájában nem tartható meg szaktanárral a foglalkozás alsóban.

Még egy érdekes, nem is érdekes sajnos - idézőjelbe tenném, hogy érdekes -, hanem szomorú dolog, hogy a törvénytervezetben az jelenik meg, hogy a felsőbb osztályban két és fél óra testnevelésórának kell lenni hetente. Ugyanakkor, ami az Oktatási Minisztérium honlapján megjelent utasításban vagy tájékoztatóban - ami alapján ki lehet számítani, hogy a tantárgyfelosztás hogy történhet meg -, ha jól emlékszem, hatodik, hetedik osztálytól már nem jut két és fél óra az adott osztályokban testnevelésre, hanem csak kettő óra jut. Tehát úgy néz ki, hogy a törvény és a gyakorlat egymásnak ellent fog mondani.

Persze, az alapképzés kitolásának van egy másik következménye is - visszatérve az előző témához, és az elkanyarodás után visszatérnék ide -, mi lesz a felsős pedagógusokkal, a szaktanárokkal. Hány pedagógus kerül utcára, és hány fog nem a végzettségének megfelelő feladatokat kapni? - és így kényszerítjük esetleg egy pályamódosításra őket. Nem mi mondjuk, nem mi becsüljük az elbocsátandó pedagógusok számát, hanem a szakszervezetek számolták ki, hogy abban az esetben, ha ez a törvénymódosítás ebben a formájában elfogadásra kerül, akkor hány pedagógus vesztheti el az állását.

Nincs meghatározva, mi az a nem szakrendszerű oktatás, hacsak az nem, amikor a tanító néni a szótagolt olvasásra tanítja az évismétlésre nem kötelezhető gyermeket az ötödik osztályban, például a történelemkönyvből. Bizottsági kisebbségi vélemény elmondójaként azt ajánlottam, vonják vissza ezt a tervezetet, hogy az oktatásügyet előrevivő területeken javasoljanak változtatásokat. Most is az a véleményem, és örülnék annak, ha az történne, hogy olyan módosításokról beszélhetnénk, amelyek segítik az oktatás legfontosabb szereplőit, a tanulókat a lehető legjobb teljesítmény elérésében. Ebben az esetben sok későbbi kellemetlenségtől óvnánk meg magunkat.

Szükség lenne komoly és széles bázist megmozgató szakmai vitára egy ilyen súlyú módosítás esetén. Sajnos, most ez a szakmai egyeztetés nem történt meg, ráadásul nem a megfelelő területen történő módosításokról beszélünk. Azt kell mondanom, ha ezt a javaslatot elfogadja a kormányoldal, súlyos gondok szakadhatnak az oktatásban tevékenykedők nyakába.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szabó képviselőtársamhoz fordulnék egy kéréssel, hogy ne adjon a számba olyan dolgot, amit én nem mondtam, ugyanis én negatív és pozitív motivációról nem beszéltem, én pozitív motivációról beszéltem egyfolytában. Tehát szó nem volt arról, hogy a gyereket büntessük azért, mert esetleg nem tanul, vagy nem akar tanulni. Igen, pozitív motivációval kell rábírni a gyerekeket a tanulásra, és ha ez a motiváció megvan, akkor akarnak a gyermekek tanulni. Erről beszéltem, jobb lett volna, ha a képviselőtársam jobban figyel a mondanivalómra.

Szóképes oktatás: azt gondolom, ezt is tanulmányozni kellene, hogy milyen eredményei vannak. Ha ennek utánanéz, pontosan ez az oktatási forma, ez a módszer volt az a problémás olvasáselsajátítási módszer és írásoktatási módszer, amellyel komoly gondok voltak a helyesírás terén. Megvádol bennünket, ismételgetjük azt a tíz-tizenkét problémás dolgot, és nem értjük meg az önök érveit. Azért is ismételgetjük ezeket a problémás dolgokat, mert önök nem értik meg azt, vagy nem akarják megérteni azt, hogy miért ismételgetjük ezt a néhány tíz-tizenkét, durván tucatnyi problémás helyzetet, amiből komoly gondok származhatnak, ha a törvénytervezet ebben a formájában elfogadásra kerül.

Arató képviselőtársamnak egy gondolatot mondanék az előbbi felszólalásához. Lehet, hogy nem cél a 6+6-os iskolaszerkezet, de sajnos a veszélye ebben a törvénytervezet-módosításban ennek benne van. Nehogy úgy járjunk, hogy a gomb meglesz, és majd a kabátot szépen hozzá kell varrni ehhez a dologhoz. Nem feltétlen a szerkezetátalakítással van a baj, hanem egyszerűen felkészületlen az egész rendszer erre. Tehát ez a probléma ezzel.

Köszönöm szépen.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ígérem, nagyon rövid leszek. Én csak Szabó képviselőtársamat szeretném megkérni, hogy nyugodjon bele, a szóképes olvasás és annak a helyesírásnak a kapcsán nincs igaza. Az a probléma, hogy pont erről szólt az egész este, a kétpercesek sorozata, hogy önök nem egyeztek bele és nem fogadták el azt, hogy bizonyos dolgokban nincs igazuk. Valószínűleg, a vita azért nyúlt ilyen hosszúra, mert önök nem tudtak belenyugodni abba, hogy bizonyos dolgokat másképpen látunk, mint ahogy önök látják ezt.

Köszönöm szépen.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ma egy interpellációban hangzott el az, hogy a kistelepülések nehéz helyzetben vannak 2002 májusa óta. Úgy gondolom, nemcsak a kistelepülések, hanem a kisvállalkozók is hasonló helyzetben érezhetik magukat.

Harmadszor fordulok önhöz a címben szereplő témában. Annak érdekében, hogy kizárjam a további félreértés lehetőségét, egy konkrét példa rövid ismertetése után tenném fel a kérdéseimet.

Egy nagykanizsai vállalkozó 2002. július 31-e előtt néhány hónappal vásárolt furgongépjárművet - szerencsétlenségére olyat, melynek a vámtarifaszámát megváltoztatták a nyár derekán, és így átsorolták személyautóvá. Az alábbi kérdésekre szeretnék választ kapni.

Ön szerint hogyan kerülhette volna el a súlyos értékvesztést a nagykanizsai vállalkozó, amikor tavaly nyáron megtudta, hogy személyautó lett a teherautója, tehát a gázolaj áfáját nem igényelheti vissza 2003. január 1-jétől?

Mit javasol, hogyan pótolja a kieső havi több tízezer forintot, melyet elveszített azzal, hogy több ilyen gépjárműve után nem tudja a gázolaj áfáját visszaigényelni, annak érdekében, hogy egy alkalmazottját ne kelljen esetleg utcára küldenie?

Az ön véleménye szerint milyen irányban befolyásolta a szóban forgó gépjármű árát az a tény, hogy aki a vállalkozónktól idén megvásárolná a járművet, nem igényelhetné vissza sem a vételár, sem az üzemanyag, jövőre pedig már a javítási költség áfáját sem?

El tudja-e fogadni azt a véleményemet, hogy azon vállalkozásokat, amelyek már rendelkeztek a jogszabály módosítását megelőzően is a szóban forgó furgonokkal, jelentős egyszeri kár érné az értékesítéskor, mivel a vételár áfáját a vevő nem vonhatná le, és emiatt csak olcsóbban vásárolná meg az autót?

Egyetért-e azzal, hogy idén január 1-jétől folyamatos veszteség éri a gázolaj, jövő évtől pedig már a javítási költség áfa-visszaigénylési lehetőségének megvonása miatt is ezeket a vállalkozókat?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az országgyűlési választások előtt a mai kormánypártok mesébe illő ígéretekkel ámították a magyar közvéleményt, amikor az autópálya-építésekről beszéltek. Több száz kilométer gyorsforgalmi utat és autópályát ígértek, de egy év eltelt a kormányváltás után, és még egyetlen kilométer új sztráda sem épült. Míg a kormány az állami vagyon utolsó darabjainak kótyavetyélését tervezi azért, hogy finanszírozni tudják az autópályák építését, addig sokunk tapasztalata alapján mondhatom: fő- és mellékutak sokasága ebek harmincadjára jut.

Nagykanizsáról a 7-es főúton naponta több száz ember indul el Budapestre vagy Budapest irányába. Ugyancsak ezen az úton történik Olaszország, Horvátország, Szlovénia felől az ország belseje felé irányuló forgalom. A jelentős igénybevétel eredményeképpen több szakaszon, például Tikos és Sávoly között életveszélyessé vált az út. Ezenkívül a Balatontól szinte egészen Nagykanizsáig veszélyes az úttest, mivel végig nyomvályúk alakultak ki az erős forgalom hatása miatt. Átmeneti megoldást jelenthet - ezekre a veszélyekre felhívásként - a jelentős mértékű sebességkorlátozás, de ez a megoldás egy főútvonalon hosszabb ideig tarthatatlan.

Kérdezem ezért az államtitkár urat: mennyi pénzt szánnak a főútvonalak felújítására ebben az évben? Mennyi jut ebből a 7-es főút Balatontól Nagykanizsáig terjedő szakaszára? Milyen fenntartási, felújítási munkákra elég ez az összeg? A közútkezelő vállalatok mennyi pénzt tudnak a jelzett útszakasz karbantartására, felújítására fordítani úgy, hogy az ne más, alsóbb rendű út kárára történjen? Van-e terv a veszélyessé vált útszakaszok európai szintű felújítására? Van-e valamiféle terv a veszélyhelyzetek elkerülésére, a jelenleg egyetlennek tűnő megoldás, a sebességkorlátozás helyett?

Az általam jelzett vonalon életveszélyes az út, néhány szakasza már több hónapja. Remélem, államtitkár úr, nem egy súlyos, esetleg halálos baleset megtörténte után akarnak majd intézkedni.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 46. és 47. pontjához szeretnék hozzászólni és azokat képviselőtársaim figyelmébe ajánlani. Bár nem vagyok a kulturális bizottság tagja, de valamikori pedagógusként és gyakorló szülőként szeretném figyelmükbe ajánlani ezt a két pontot. Ez a két pont a korhatárbizottság összetételével foglalkozik, és ennek a minimális megváltoztatását szeretném önöknek ajánlani.

Az egyik a c) pontot változtatná meg, amely úgy szól, hogy a filmterjesztők két képviselője, a szülők két képviselője legyen tagja ennek a korhatárbizottságnak. A módosítás annyi lenne, hogy szülőket, családokat képviselő civil szervezet legyen a tagja, vagy annak egy delegáltja legyen tagja ennek a korhatárbizottságnak. Hogy miért ajánlom ezt? Azért, mert én úgy gondolom, hogy a korhatárbizottságba kerüljenek be azok is, akikre közvetlen hatással van egy-egy film hatása, már olyan szempontból, hogy a gyermekekbe vetülő hatás, filmhatás a szülők és a gyermek kapcsolatában mindenképpen előjönnek. Én úgy gondolom, hogy felelős szülők meg tudják ítélni azt, hogy milyen hatással van egy-egy film gyermekükre, ugyanakkor úgy gondolom, hogy ebből a szempontból a filmterjesztők kicsit ellenérdekeltek, hiszen nekik az a céljuk, hogy minél nagyobb látogatottsága legyen a filmnek, minél többen nézzék meg, így az a szigor, ami egy szülő esetében felléphet, hogy a gyermek melyik filmet nézze meg, melyik ajánlott az ő gyermekének, egyáltalán gyermekeknek, fiataloknak, a filmterjesztők képviselőinek jelenlétével szerintem nem biztosított.

A szülők meg tudják ítélni azt, hogy milyen magatartásformák, viselkedésminták nem jók gyermekeiknek. Én azt gondolom, hogy mindenképpen ezekre a civil szervezetekre, pontosabban ezeknek a civil szervezeteknek a képviselőire szükség lenne ebben a bizottságban.

A másik módosítás az a) ponttal foglalkozna, amely a bizottság tagjai közé két, filmterjesztés vagy mozgóképoktatás területén szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógust ajánl. Én azt szeretném javasolni, hogy ne szűkítsük le ezt a pontot, vagy pontosabban azokat a személyeket, akik ez alapján a pont alapján bekerülhetnek a bizottságba azzal, hogy a filmterjesztés vagy a mozgóképoktatás terén tapasztalattal kell rendelkezniük. Úgy gondolom, hogy egy pedagógus, aki szakmai tapasztalatokkal rendelkezik, aki az oktatás-nevelés területén szakmai tapasztalatokkal rendelkezik, legalább olyan jól meg tudja, ha nem jobban, főleg ha szülő is, legalább olyan jól meg tudja ítélni azt, hogy milyen hatással vannak a filmek, vagy a filmekben előjövő viselkedésminták vagy mondanivalók, amit esetleg nem ért meg a gyermek, arra a bizonyos fiatalra, diákra, mintha valaki a filmterjesztés vagy a mozgóképoktatás területén tapasztalattal rendelkezett volna.

Tehát én úgy gondolom, nem kellene leszűkíteni ezt a kört. Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy tagként az a két pedagógus, aki bekerül a korhatárbizottságba, pontosan teljesen véletlenül vagy céltudatosan ne rendelkezzék filmterjesztés területén tapasztalattal, vagy ne rendelkezzen a mozgóképoktatás területén valamilyen jártassággal és tapasztalattal.

Köszönöm szépen.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy, a választókerületemben felmerülő, sokakat érintő támogatás folyósításának megakadása fogalmaztatott meg velem kérdéseket, melyeket sok gazda nevében kívánok feltenni.

A 3/2003-as FVM-rendelet alapján sokan nyújtottak be gépbeszerzési támogatásra pályázatot. Többeknek a megvásárlásra kiszemelt gép nem jött meg az ígért határidőre, ezért a rendelet előírásának megfelelően hosszabbítást kértek, majd a gép átvétele után a támogatásért a kifizetőhöz fordultak, ahol közölték velük, hogy nem tudják a támogatást folyósítani, mert elfogyott az erre szánt pénzkeret. Azt az ígéretet kapták, hogy egy későbbi időpontban a kifizetés megtörténik, s a tényleges kifizetés és az ígért kifizetés közötti időtartamra kamatot kapnak a támogatási összeg után a kifizetés késése miatt.

Kérdéseim a következők: mi az oka, hogy a gazdák nem kapták meg időben a géptámogatást? Elfogyott az erre szánt pénzkeret? Ha kicsi volt a pénzkeret, a befogadással miért hitegettek sokakat? Ha a kifizetés megtörténik, mikor számíthatnak a gazdák arra, hogy az általuk elnyert gépbeszerzési támogatás összegét megkapják? Kérdésem még, hogy a támogatás késése miatt a támogatási összegre ígért kamat fedezni fogja-e a gazdák által a támogatás hiánya miatt szükségből felvett rövid lejáratú banki hitel kamatát, ugyanis rövid lejáratú banki hitelt voltak kénytelenek felvenni a gazdák közül sokan, hogy kifizethessék a megrendelt gépeket.

Látja-e valaki a minisztériumban azt, hogy a gazdák jövő évi gazdálkodási tervét borítja fel sok esetben az a bizonytalanság, amit a támogatási összeg hiánya s kifizetésének bizonytalansága okoz? Ez az eljárás, ez a helyzet, ugye, nem az EU-ra való felkészülés, felkészítés része?

Várom megtisztelő válaszát.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Alig telt el pár hét azóta, hogy e Ház falai között Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr azt mondta: munkahely, munkahely, munkahely. Mondott mást is a miniszterelnök úr, igazságos és bátor baloldali kormányzást ígért.

Sok mindent megígértek önök az elmúlt időszakban, azonban a beváltatlan ígéretek sorolása helyett nézzük inkább azt, hogy választókerületemben, Nagykanizsán miért látnak napvilágot egyre aggasztóbb hírek a munkanélküliséggel kapcsolatban, miért érzik úgy az emberek, hogy egyre nagyobb a bizonytalanság a város munkaerőpiacán, és miért néz egyre több család félelemmel a jövőbe.

A válasz egyszerű. Szeptember elején, alig pár nappal azután, hogy miniszterelnök úrnak sikerült megvalósítania élete álmát, és megnyílt az út hőn áhított vágya előtt, hogy miniszterelnök lehessen, sok, tartós munkanélküliséget elszenvedő vagy 45 év feletti nagykanizsai munkanélküli ember álma omlott össze. Miért is dőlt romba ezeknek az embereknek a reménye? Az addigi gyakorlat szerint a munkaügyi központok járulék- és bértámogatással támogatták a 45 év feletti tartós, több mint egy éve munkanélküliek elhelyezkedését. Ezt szeptember első napjaitól, természetesen csakis az igazságosság jegyében megszüntették azzal, hogy nincs pénz erre a programra. Így hiába fordulnak a munkaügyi központokhoz kérelemmel az előbb említett munkanélküliek Nagykanizsán ugyanúgy, mint sorstársaik közül, gondolom, sok ezren szerte az országban.

Ezért tehát kérdezem a tisztelt miniszter urat, bátor, lendületes és igazságos lépésnek tartja-e, hogy megint a legrászorultabbakon csattant az ostor. Mit kívánnak tenni ez ellen az igazságtalanság ellen? Mikor lesz újra pénz e program folytatásához? Azok után, hogy már a tartós és ezáltal különösen hátrányos helyzetben lévő munkanélkülieket is kilátástalannak tűnő körülmények közé taszították, azt kérdezik az emberek Nagykanizsán és szerte az országban, hogy mennyit is ér az önök szava.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az október 25-ei ülésnapon kérdéseket tettem fel önnek, választ várva arra, miért állnak le a 45 év feletti és a tartósan munkanélküliek elhelyezkedését könnyítő támogatások. Akkor ön tagadta annak tényét, hogy megállt volna a program.

A tények viszont mást mutatnak, mint amit ön mond. Nagykanizsán egy munkanélküli keresett meg engem, aki a program leállása miatt nem kapott munkát. Olyan vállalkozóval is beszéltem, aki a saját maga által tapasztaltak alapján bizonyította azt, hogy a programot pénzhiány miatt leállították. Ezekről az esetekről különben rádióriport is készült, amit az egyik rádió, a Kossuth rádió leadott, és ezeket az eseteket mind a munkavállaló, mind a munkaadó, a vállalkozó elmondták. Ezenkívül én magam is hallottam egy olyan telefonbeszélgetést, ahol a megyei munkaügyi központ munkatársa elmondta, hogy a program leállt pénzhiány miatt, tények állnak tehát az ön állításaival szemben.

Kérdezem ezért a miniszter urat: ki mond igazat? Ön vagy az a munkanélküli, akivel még egy tanfolyamot is elvégeztettek, azzal hitegetve őt, hogy annak befejezése után támogatják elhelyezkedését a fent említett program keretein belül, s aki munkát mégsem kapott? Ki mond igazat? Ön vagy az a vállalkozó, aki azért nem tudja foglalkoztatni ezt a munkanélkülit, mert elfogyott a pénz erre a programra? Ki mond igazat? Ön vagy a munkaügyi központnak az a munkatársa, aki a tájékozódó kérdésre azt a választ adta, hogy kimerült a 45 év feletti és a tartósan munkanélküliek elhelyezkedését segítő keret erre az évre?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizottságunkban megegyeztek a vélemények abban, hogy megoldást kell találni az elhelyezkedési nehézségekkel küzdők munkába állásának segítésére. A Fidesz-frakció bizottsági tagjainak azonban az a véleménye, hogy a döntéshozatal folyamatában az előterjesztő tulajdonképpen megragadt a probléma felismerésének szintjén, és a nehezen elhelyezkedő emberek munkába állásának ügyére és arra, hogy ezt széles körben elő tudják segíteni, ez a törvénytervezet, elfogadása esetén törvény megoldást nem ad.

Miért is mondom ezt? Véleményünk szerint sok munkaadót vissza fog tartani a kedvezmények megadásától az, hogy a törvénytervezet szerint utólagos finanszírozás történik a járulékok visszaadása esetében, és mivel Magyarországon a munkavállalók zömét kis- és közepes vállalkozások foglalkoztatják, őket hátrányosan érinti, nem igazán motiválja őket abban, hogy ezeket a kedvezményeket így megkapva hátrányos helyzetű tartós munkanélkülieket, pályakezdőket támogassanak. Amennyiben utólagosan kapják meg ezeket a járulékokat vagy a járuléknak egy bizonyos részét, az nem ad elég motivációt ahhoz, hogy ezeket az embereket előnyben részesítsék a felvétel során.

A másik terület, ahol kétség merült fel az átgondoltsággal kapcsolatban, az ösztöndíj-támogatás volt. Kérdésként felmerül tulajdonképpen, hogy mit akar a törvénytervezet előterjesztője, milyen igényfeltáró vizsgálatok előzték meg ennek a támogatási formának a bevezetését, hány pályakezdőt érint. Tudomásom szerint nyilvántartva körülbelül 40 ezer pályakezdő van, valószínűleg ezeknek a száma lényegesen magasabb. Ennek tudatában is felmerül az a kérdés, hogy mekkora kört érint ez.

Ha amúgy is valamelyik pályakezdő tanulmányi ösztöndíjjal rendelkezik, tulajdonképpen ebben az esetben ez a pályakezdő a későbbiekben munkaszerződéssel rendelkezik, és el tud helyezkedni. Azokkal mi történik, akik nem rendelkeznek ilyennel, őket ki fogja alkalmazni? Van-e egyáltalán valamilyen felmérés arra, hogy a munkaadók mely köre fog alkalmazni ösztöndíj-támogatással pályakezdő fiatalokat? Egyáltalán van-e valamilyen vizsgálat arra, hogy mekkora az igény a munkaadók részéről, amikor egy ilyen fiatalt foglalkoztatni akarnak? Mi történik akkor, ha lejár az egy év? Megtörténik az, hogy utána munkanélküli lesz az a fiatal, annak ellenére, hogy valamilyen munkában jártasságot, tapasztalatot szerzett, és tulajdonképpen nyert egy évet?

Tehát véleményünk szerint a törvénytervezet szándéka jó, azonban a pályakezdők elhelyezkedésére a törvénytervezetben megfogalmazott megoldást nem tartjuk megfelelően kidolgozottnak és átgondoltnak.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

CSERESNYÉS PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A vita során az ifjúsági és sportbizottságban egyetértés volt azon a területen, hogy a hallgatók érdekeinek figyelembevételével kell kialakítani a felsőoktatás átalakítását, annak átalakítási elveit. Három területen merültek fel aggályok abban a tekintetben, hogy eléggé átgondoltan született-e meg ez a törvénytervezet.

A hallgatók érdekei azt diktálják, hogy a felsőoktatásban eltöltött idejük alatt a kor igényeinek megfelelő, korszerű és alapos ismeretekkel rendelkezzenek, ezt ott megszerezzék; ami természetesen nem jelenti azt, hogy az átalakítás előtti időszak követelményeiből lehet engedni. Miért fogalmazódott meg ez a gondolat? A törvény előkészítése során az a gyanú merült fel több szakemberben, hogy egy-két konkrét esetben a kötelező tananyagok közül olyan, a szakmai széles látókörűséget biztosító, vagy a gyakorlati képzést segítő tanegység eshet ki, amit eddig tanultak a diákok, de az új rendszer szerint már nem fér bele a keretbe, éppen a többszintűség okozta strukturális váltás miatt. Az alapképzés során tehát kieshetnek ezek az anyagok, amit a mesterképzés során már nem biztos, hogy a mesterképzés pótolni tud.

A másik téma, ahol aggályok merültek fel a törvénytervezettel kapcsolatban, az intézményi fejlesztések kérdése volt.

(13.00)

Hogy a fejlesztésekre általában szükség van, és hogy az elképzelt, az eltervezett fejlesztések az oktatás, így a diákok érdekeit szolgálják, ebben nem volt vita.

Abban viszont felmerültek kérdések, és fontos szempontnak tartottuk, hogy a fejlesztések egyértelműen az oktatás körülményeinek minőségi javulását segítsék elő, és ami nagyon fontos, ezt szeretném hangsúlyozni, a legkisebb társadalmi erőfeszítés igénybevételével. Meg kell jegyezni, hogy amennyiben például a kollégiumi elhelyezés, a kollégiumi férőhelyek száma az elmúlt hónapokban varázspálcává előlépett PPP-rendszert felhasználva emelkedne, úgy a diákok által fizetett térítési díjak jelentősen növekednének, ami nem szolgálja a hallgatók érdekeit. És az sem szolgálja sem a hallgatók, sem az állam érdekeit, hogy még mindig nem tisztázottak, hogy a konstrukció futamidejének végén miként lehetnek a megvalósult ingatlanok az államéi.

A harmadik terület, ahol fenntartás fogalmazódott meg a törvénytervezetben megfogalmazottakkal kapcsolatban, hogy az irányító testületek az elvártaknak megfelelően tudnak-e majd működni. Felmerült, vajon felelősségteljes munka várható-e azon testület tagjaitól, akiknek a javadalmazása nem áll arányban felelősségükkel. Ez legfőképpen az Államkincstár által delegált esetében igaz, akinek a tiszteletdíja a mindenkori minimálbér összege. Ő gazdasági tanácsadó, részt vesz a stratégiai döntésekben - még ha tanácskozási joggal is -, azokkal a testületi tagokkal együtt, akik az átlagkeresetnek megfelelő javadalmazást kapják, ugyanakkor döntéseikkel milliárdokról, milliárdos fejlesztésekről dönthetnek, és az esetlegesen okozott kár kapcsán vagyonnyilatkozatot kell tenniük.

Összefoglalva tehát azt kell mondanunk, hogy nem tartjuk kiforrottnak a törvénytervezetet, és külső elvárásnak való megfelelni vágyás tükröződik néhány pontban. Olyan érzésünk van, hogy az egész rendszer még nem kidolgozott, bizonyos fázisok működtetése még nem világos. Ez a gyanú abból is adódik, hogy például a tegnapi bizottsági ülésen a kormány képviselője nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy milyen feltételekkel lesznek a már említett, a PPP keretében megépült beruházások ingatlanai az államéi, vagy az államon keresztül az intézményekéi.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ifjúsági és sportbizottság szeptember 13-ai ülésén tárgyalta meg a jelentést, és a jelentés megtárgyalása után egyhangúlag úgy határozott, hogy a jelentést az általános vitára alkalmasnak tartja, és tulajdonképpen ezzel az elfogadását is javasolja.

Az eseti bizottság - mint a jelentésből is kiderül, és a vitán elhangzott –nagyon rövid idő alatt nagyon jelentős, nagy munkát végzett, azonban már a munka kezdetekor világossá vált az, hogy olyan nagy feladatot vállalt magára ez a bizottság, hogy az idő rövidsége miatt ezt a jelentést a mostani jelentés elkészültéig nem tudja teljes mértékben, a teljesség igényével megtenni. Olyan területen vállalt munkát ez a bizottság, amely nagy társadalmi problémák felvetésére próbál kérdést és megoldást találni.

Ezért a bizottság - mint a jelentésből és az előbbi beszámolóból is kiderült - a munka meghosszabbítását javasolta és kérte, és a ciklus végéig ezt meg is kapta. Éppen azért volt erre szükség, mert nem egy látszattevékenységet akar végezni a bizottság, a bizottságnak mind a képviselő, mind pedig a szakértő tagjai. Ezt a szándékot, mármint a meghosszabbítás szándékát erősítette az is, hogy az e területtel foglalkozó szaktárcák képviselőinek meghallgatása során kiderült az, hogy olyan kérdések vetődnek és vetődtek fel, főként a szakértők részéről, amelyek hosszabb vizsgálódást kívánnak, igényelnek ahhoz, hogy ezt a munkát megfelelően el tudja végezni a bizottság.

A jelentés tartalma alapján látható az is, hogy az eseti bizottság felállításával lehetőség nyílt arra, hogy a szakértők aktív részvételével elkezdődhessék egy olyan munka, amelynek során világos képet kaphatunk a jelenlegi állapotról, a droghelyzet, a kábítószer-fogyasztás jelenlegi állapotáról, valamint a drogstratégia figyelembevételével szó eshessen, és egy kidolgozott terv jöhessen létre a jövőbeni intézkedésekről. Mint a jelentésből kiderült, és ezt a bizottság elnöke, Szitka képviselőtársam is hangsúlyozta, a kábítószer és a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelmet, annak fokozását mint politikai célt javasolja a bizottság tulajdonképpen a parlamentnek, és ezt az alapelvek taglalásakor az alapelvek közé be is vette mint fontos alapelvet és fontos feladatát ennek a bizottságnak.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a bizottság egyhangúlag, különösebb vita nélkül javasolja az általános vitára alkalmasnak ezt a jelentést, ami egyben, úgy gondolom, nyugodtan mondhatom azt, az elfogadásra is vonatkozik, tehát a bizottság elfogadásra is javasolja a parlamentnek a jelentést.

Köszönöm szépen. (Taps.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak röviden szeretnék hozzászólni, és kiegészíteni Szitka képviselőtársam mondanivalóját. Csatlakozom egy kicsit Pettkó képviselőtársam mondanivalójához.

Igen, egyhangú volt a döntés, de az volt a gond, hogy pár percet késtünk, és nem tudtunk ott lenni, mert valószínű, hogy a gondolatainkat és azt, hogy nem tartjuk szerencsésnek ezt a módosító indítványt, elmondtuk volna a bizottsági ülésen is.

És akkor most szeretném elmondani, hogy miért nem tartjuk szerencsésnek ezt a módosító indítványt. Többek között azért nem tartjuk szerencsésnek, mert szerintünk, szerintem a jelentés egy munka egy bizonyos szakaszát zárja le. Erre a módosítóra vagy a módosító indítvány tartalmára nem történt indítvány a bizottsági ülés ideje alatt, nem tárgyaltunk róla. Tehát nem tudjuk hova tenni, nem tudjuk, hogy miért kerüljön bele ebbe a jelentésbe ez a gondolat, ez a szándék.

Szerencsésebbnek tartottam volna én is, ha a bizottságba az SZDSZ delegáltja mint egy javaslatot behozza, amit valószínűleg el is fogadtunk volna, sőt biztos vagyok benne, hogy el is fogadtunk volna, támogattunk volna, és ebben az esetben a bizottság meg tudta volna tárgyalni. Nem tartom szerencsésnek azért sem ezt a módosító javaslatot, hisz a bizottság nem zárta le a munkáját, folytatja tovább a ciklus végéig ezt a munkát, tehát még van 6-7 hónap arra, hogy ezt a bizonyos javaslatot vagy a javaslat által közvetített szándékot a bizottság napirendre tűzze és megtárgyalja.

Tehát én azt gondolom, az lenne a legszerencsésebb, ha ez a módosító indítvány visszavonásra kerülne, és mint a bizottság delegáltja, valaki behozná ezt, és a bizottság a munkája során ezt a napirendet, ezt a gondolatot, ezt a szándékot felvenné, és megtárgyalná. Majd a következő jelentésben, amikor a bizottság a ciklus végén ténylegesen befejezi a munkáját (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), akkor tárgyalná meg és tenné bele a jelentésbe a munka eredményét.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)