Készült: 2024.03.28.20:58:58 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

44. ülésnap (2018.11.27.), 33. felszólalás
Felszólalás oka Zárószavazás önálló indítványról
Felszólalás ideje 32:25


Felszólalások:   33  33   33      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. 10 óra 13 perc van, munkánkat határozathozatalokkal pontosan 10 óra 15 perckor kezdjük. 10 óra 15 percig szünetet rendelek el. Arra kérem képviselőtársaimat, ezt a két percet töltsük együtt itt az ülésteremben. (Dr. Vadai Ágnes: Nem szeretném!) Kérem, ne hagyják el az üléstermet, hogy tudjuk folytatni a munkát. (Rövid szünet.)Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket, és ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyeztéke a szavazógépben.

Soron következik a Magyarország és a Szlovák Köztársaság között az államhatárról szóló Szerződés kihirdetéséről szóló T/3356. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/3356. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 145 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között a polgári ügyekben nyújtandó kölcsönös jogsegélyről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló T/3357. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/3357. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 172 egyhangú igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között az országonkénti jelentések cseréjéről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló T/3360. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/3360. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 172 egyhangú igen szavazattal elfogadta.

Soron következik az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről szóló T/3363. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/3363. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 173 egyhangú igen szavazattal elfogadta.

Soron következik a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény és kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/3375. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/3375/6. számon, összegző jelentését pedig T/3375/7. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Párbeszéd képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 2. számú módosító javaslat Szabó Timea indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 33 igen szavazattal, 118 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

(10.20)

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/3375/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 119 igen szavazattal, 33 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/3375/9. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 119 igen szavazattal, 33 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról szóló T/3292. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/3292/11. számon, összegző jelentését pedig T/3292/12. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Párbeszéd képviselőcsoportja a 6. számú, az LMP képviselőcsoportja a 2. számú, a Jobbik képviselőcsoportja pedig a 3., 4. és 5. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 2. számú módosító javaslatban Schmuck Erzsébet, az 5. számú módosító javaslatban pedig Szávay István azonos tartalommal terjesztettek elő javaslatot. A frakciók mindkét indítvány fenntartását kezdeményezték, ezért ezekről egy döntéssel határozunk. Felhívom figyelmüket, hogy ezek elfogadása kizárja a 6. számú, szintén fenntartásra kért módosító javaslatot. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a 2. és az 5. számú módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 119 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

A 6. számú módosító javaslat Szabó Timea indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 38 igen szavazattal, 115 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

A 3. számú módosító javaslat Szávay István indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 118 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

A 4. számú módosító javaslat Szávay István indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 igen szavazattal, 118 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/3292/11. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 120 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/3292/15. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 120 igen szavazattal, 38 nem ellenében, 20 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról szóló T/3374. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/3374/8. számon, összegző jelentését pedig T/3374/9. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/3374/8. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 119 igen szavazattal, 35 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/3374/10. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 120 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a 2019. év II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánításáról szóló H/3355. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a H/3355. számú határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 178 egyhangú igen szavazattal elfogadta.

Soron következik a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvénynek és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvénynek a túlszolgálattal összefüggő módosításáról szóló T/3053. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/3053. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 176 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló T/2938. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2938/5. számon, összegző jelentését pedig T/2938/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/2938/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 120 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 51 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/2938/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 120 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 52 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló T/1671. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

(10.30)

A Költségvetési bizottság összegző módosító javaslatát T/1671/32. számon, összegző jelentését pedig T/1671/33. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Költségvetési bizottság T/1671/32. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 120 igen szavazattal, 58 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/1671/34. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 119 igen szavazattal, 59 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló T/2928. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2928/5. számon, összegző jelentését pedig T/2928/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/2928/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 120 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 42 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/2928/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 120 igen szavazattal, 14 nem ellenében, 43 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról szóló T/3252. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/3252. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 150 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 28 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvénynek az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról szóló T/2939. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2939/8. számon, összegző jelentését pedig T/2939/9. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/2939/8. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 126 igen szavazattal, 28 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/2939/10. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 120 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/2936. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2936/6. számon, összegző jelentését pedig T/2936/7. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 2. számú módosító javaslat Staudt Gábor és Varga-Damm Andrea indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 igen szavazattal, 117 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/2936/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 129 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 49 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/2936/9. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 120 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 58 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az oktatási nyilvántartásról szóló T/2940. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/2940/7. számon, összegző jelentését pedig T/2940/8. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/2940/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/2940/9. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 151 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a felsőoktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/3294. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/3294/6. számon, összegző jelentését pedig T/3294/7. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Párbeszéd képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 2. számú módosító javaslat Szabó Timea és Mellár Tamás indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 igen szavazattal, 120 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/3294/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 146 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 32 tartózkodás mellett elfogadta.

(10.40)

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/3294/9. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 158 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 21 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most előterjesztések tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy ezek tárgyalását már lefolytatta az Országgyűlés.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike az Ungár Péter, LMP, képviselő által „Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépéséből fakadó intézkedésekről” címmel H/1492. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 57 igen szavazattal, 120 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Hohn Krisztina, LMP, képviselő által „A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénynek a közfoglalkoztatottak foglalkoztatást helyettesítő támogatásának megteremtéséhez szükséges módosításáról” címmel T/1494. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 58 igen szavazattal, 118 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Szabó Timea, Párbeszéd, képviselő által „Az állami vezetők kiemelt egészségügyi ellátásának megszüntetéséről” címmel H/1936. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 57 igen szavazattal, 121 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Tordai Bence, Párbeszéd, képviselő által „A hatnapos munkahetek betiltása érdekében a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról” címmel T/3043. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 57 igen szavazattal, 120 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Tóth Bertalan, MSZP, és képviselőtársai által „A demokrácia helyreállítása érdekében a családi pótlék emeléséről valamint az iskolakezdéshez nyújtott egy havi külön juttatás bevezetéséről” címmel T/1504. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 54 igen szavazattal, 122 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Z. Kárpát Dániel, Jobbik, képviselő által „A lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról” címmel T/2896. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 55 igen szavazattal, 119 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Mirkóczki Ádám és Z. Kárpát Dániel, Jobbik, képviselők által „Az önálló határőrség megteremtésének szükségességéről” címmel H/3011. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 53 igen szavazattal, 119 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok végére értünk. Most kétperces technikai szünetet rendelek el. Köszönöm együttműködésüket.

(Szünet: 10.45  10.49)




Felszólalások:   33  33   33      Ülésnap adatai