Készült: 2024.03.28.20:52:38 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

58. ülésnap (2019.03.05.), 72. felszólalás
Felszólalás oka Zárószavazás önálló indítványról
Felszólalás ideje 25:08


Felszólalások:   72  72   72      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Most napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Megkérem képviselőtársaimat, hogy szíveskedjenek a helyüket elfoglalni. Kérem, ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyeztéke a szavazógépben. Ha minden képviselőtársam elfoglalta a helyét, akkor megkezdjük munkánkat. Ismételten kérem képviselőtársaimat, szíveskedjenek ellenőrizni, hogy a kártyájukat elhelyeztéke a szavazógépben. Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2018. november 27-ei ülésnapján elfogadott, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvénynek az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A köztársasági elnöknek aláírásra megküldött törvény szövege T/2939/11. számon, a köztársasági elnök levele T/2939/12. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. A Törvényalkotási bizottság módosító javaslatát T/2939/14. számon, jelentését pedig T/2939/15. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály rendelkezései szerint a határozathozatal során módosító javaslat fenntartására és külön szavazás kérésére nincs lehetőség.

Először a Törvényalkotási bizottság módosító javaslatáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/2939/14. számú módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 120 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 46 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvénynek az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról szóló ki nem hirdetett törvényt az imént elfogadott módosításokkal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényt 120 igen szavazattal, 25 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a 2020. évi dubaji világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához, továbbá egyes nemzetközi nagyeseményekhez kapcsolódó rendelkezésekről szóló T/4998. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Emlékeztetem önöket, hogy a tegnapi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/4998/3. számon, összegző jelentését pedig T/4998/4. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/4998/3. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 123 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik, amelynek során a törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslattal módosított szövegéről döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4998. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 124 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Magyarország Kormánya és a Luxemburgi Nagyhercegség Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló T/4068. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4068. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 175 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya között a védelmi ipari minősített adatok kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló T/4069. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4069. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 132 igen szavazattal, 36 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Magyarország és az Argentin Köztársaság között az ideiglenes munkát vállaló turisták programjáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló T/4357. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4357. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 177 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta.

(13.40)

Soron következik „A Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a közös államhatáron, Dunakiliti és Doborgaz (Dobrohost) között létesítendő, kerékpárosok és gyalogosok közlekedésére szolgáló híd, valamint a hídhoz kapcsolódó létesítmények felépítéséről szóló megállapodás kihirdetéséről” szóló T/4359. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4359. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 177 egyhangú igen szavazattal elfogadta.

Soron következik „A Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a két ország közös államhatárán, Őrhalom és Ipolyvarbó (Vrbovka) települések közötti közúti Ipoly-híd és a kapcsolódó létesítmények megépítéséről szóló megállapodás kihirdetéséről” szóló T/4360. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4360. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 177 egyhangú igen szavazattal elfogadta.

Soron következik „Az Európai Unió és tagállamai, valamint Japán közötti Stratégiai Partnerségi Megállapodás kihirdetéséről” szóló T/4361. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztő T/4361/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a hálózaton elérhető. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a benyújtott törvényjavaslat kiigazított szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4361. számú törvényjavaslatot a kiigazítással együtt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a kiigazított törvényjavaslatot 177 egyhangú igen szavazattal elfogadta.

Soron következik „A Magyarország Kormánya és Mongólia Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló megállapodás kihirdetéséről” szóló T/4363. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4363. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 178 egyhangú igen szavazattal elfogadta.

Soron következik „A Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya közötti megállapodás módosításáról és kiegészítéséről szóló Egyezmény kihirdetéséről” szóló T/4475. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztő T/4475/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a hálózaton elérhető. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a benyújtott törvényjavaslat kiigazított szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4475. számú törvényjavaslatot a kiigazítással együtt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a kiigazított törvényjavaslatot 177 egyhangú igen szavazattal elfogadta.

Soron következik „Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihirdetéséről” szóló T/4477. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztő T/4477/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a hálózaton elérhető. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a benyújtott törvényjavaslat kiigazított szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4477. számú törvényjavaslatot a kiigazítással együtt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a kiigazított törvényjavaslatot 178 egyhangú igen szavazattal elfogadta.

Soron következik „A Nemzetközi Beruházási Bank és Magyarország Kormánya között a Nemzetközi Beruházási Bank Magyarországi Székhelyéről szóló Megállapodás kihirdetéséről” szóló T/4476. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/4476/6. számon, összegző jelentését pedig T/4476/7. számon terjesztette elő. Az előterjesztő T/4476/9. számon kiigazítást nyújtott be, amely a hálózaton elérhető. Most az összegző módosító javaslatról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/4476/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 123 igen szavazattal, 56 ellenszavazat mellett (A táblán megjelent eredmény: 55 nem szavazat.), tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4476/8. számú egységes javaslatot a kiigazítással együtt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot a kiigazítással együtt 122 igen szavazattal, 56 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik „A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2015. február  2017. február) címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról” szóló H/3606. számú törvényjavaslat (sic!) zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a H/3606. számú határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak. (Szavazás.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 158 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 16 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a vagyonkezelő alapítványokról szóló T/4513. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/4513/5. számon, összegző jelentését pedig T/4513/6. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/4513/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 124 igen szavazattal, 54 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4513/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 124 igen szavazattal, 50 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most fegyelmi ügyek döntéshozatalával folytatjuk munkánkat. Tájékoztatom önöket, hogy házelnök úr az Országgyűlésről szóló törvény 51/A. § (1) bekezdése alapján, a 13. § (6) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva Varju László, DK, Bangóné Borbély Ildikó (Dr. Vadai Ágnes tapsol.), dr. Harangozó Tamás, Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor és dr. Tóth Bertalan, MSZP, Szabó Szabolcs, Székely Sándor független képviselők esedékes tiszteletdíjának csökkentését rendelte el.

(13.50)

A képviselők kérték a Mentelmi bizottságtól a döntések hatályon kívül helyezését. A bizottság Varju László, Bangóné Borbély Ildikó, dr. Harangozó Tamás, Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor és dr. Tóth Bertalan képviselők esetében nem adott helyt a kérelemnek, Szabó Szabolcs és Székely Sándor képviselők esetében pedig az Országgyűlésről szóló törvény 51/A. § (6) bekezdése szerinti határidőben nem tudott dönteni. Ezt követően az Országgyűlésről szóló törvény 51/A. § (9) bekezdése alapján a képviselők kérték, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a házelnöki döntéseket. Erre figyelemmel a házszabály 148. § (2) bekezdése alapján házelnök úr határozati javaslatot terjesztett elő H/4980., H/4975., H/4976., H/4978., H/4979., H/4977., H/5016. és H/5029. számokon a képviselők esedékes tiszteletdíjának csökkentését elrendelő korábbi döntéseivel azonos tartalommal.

Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a határozati javaslatokat, az azokhoz kapcsolódó házelnöki döntéseket, az erre vonatkozó képviselői kérelmeket és a Mentelmi bizottság döntéseit, valamint tájékoztatóit a honlapon megismerhették. A házszabály rendelkezései szerint a határozati javaslatokhoz sem módosító javaslatot, sem bizottsági jelentést nem lehet benyújtani. Felhívom figyelmüket, hogy amelyik képviselő esetében a házelnöki döntést az Országgyűlés hatályon kívül helyezi, a képviselő esedékes tiszteletdíja nem csökken, az Országgyűlésről szóló törvény 51/A. § (1) bekezdése alapján a vele szemben indított eljárás megszűnik. A tiszteletdíj csökkentéséről szóló házelnöki döntésről az Országgyűlés vita nélkül, képviselőnként külön-külön határoz.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartjae a Varju László képviselő úr esedékes tiszteletdíjának (Dr. Vadai Ágnes: Nem!) csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/4980. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.  Dr. Vadai Ágnes: Lesz még fordítva is a kiabálás!)

Az Országgyűlés a házelnöki döntést 123 igen szavazattal (Arató Gergely: Szégyen, gyalázat!), 54 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta, hatályában fenntartotta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartjae a Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/4975. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a házelnöki döntést 122 igen, 55 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartjae a dr. Harangozó Tamás képviselő úr esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/4976. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a házelnöki döntést 123 igen, 55 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta. (Arató Gergely: Szégyelljétek magatokat!)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartjae a Kunhalmi Ágnes képviselő asszony esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/4978. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a házelnöki döntést 123 igen, 55 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta.

Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartjae a Szabó Sándor képviselő úr esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/4979. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a házelnöki döntést 121 igen, 57 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartjae a dr. Tóth Bertalan képviselő úr esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/4977. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a házelnöki döntést 123 igen, 54 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta. (Arató Gergely: Ez már mindennek a teteje!)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartjae a Szabó Szabolcs képviselő úr esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/5016. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a házelnöki döntést 121 igen, 55 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartjae a Székely Sándor képviselő úr esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/5029. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a házelnöki döntést 123 igen, 53 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta.

Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Tiba István jegyző urat, hogy ismertesse az imént elfogadott határozatok szövegét. Jegyző úr!




Felszólalások:   72  72   72      Ülésnap adatai