Készült: 2024.04.19.00:49:33 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

71. ülésnap (2019.06.12.), 56. felszólalás
Felszólalás oka Zárószavazás önálló indítványról
Felszólalás ideje 21:52


Felszólalások:   56  56   56      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket, és ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyeztéke a szavazógépben.Soron következik, tisztelt Országgyűlés, a szociális hozzájárulási adó mértékének csökkentéséről és az ezzel összefüggő más törvények módosításáról szóló T/6441. számú törvényjavaslat zárószavazása. Emlékeztetem önöket, hogy tegnapi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6441. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 160 igen szavazattal, 1 nem[footnoteRef:1] ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta. [1: Hajdu László (DK) tévesen szavazott.]

Soron következik a Magyarország és a Brazil Szövetségi Köztársaság között létrejött kiadatási egyezmény kihirdetéséről szóló T/6183. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6183. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 167 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Magyarország Kormánya és a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Kormánya között a diplomata- és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik kölcsönös vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló T/6184. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6184. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 167 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Magyarország Kormánya és a Nemzetközi Távközlési Egyesület között, a Nemzetközi Távközlési Egyesület ITU Telecom World 2019 rendezvényének lebonyolításáról, szervezéséről és finanszírozásáról szóló, a fogadó országgal kötött megállapodás kihirdetéséről szóló T/6185. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztő T/6185/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a hálózaton elérhető. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a benyújtott törvényjavaslat kiigazított szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6185. számú törvényjavaslatot a kiigazítással együtt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kiigazított törvényjavaslatot 132 igen szavazattal, 12 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Londonban, 1985. október 16-án kelt, „a hajókon telepíthető INMARSAT földi állomások használatáról a területi vizeken és kikötőkben” tárgyú megállapodás kihirdetéséről szóló T/6186. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6186. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 167 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

(12.10)

Soron következik az Európai Hírközlési Hivatal  ECO  létrehozásáról szóló egyezmény kihirdetéséről szóló T/6187. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztő T/6187/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a hálózaton elérhető. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a benyújtott törvényjavaslat kiigazított szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6187. számú törvényjavaslatot a kiigazítással együtt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kiigazított törvényjavaslatot 167 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Nemzetközi Mobil Műholdas Szervezet létrehozásáról szóló egyezmény és annak 2008. évi módosítása kihirdetéséről szóló T/6189. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6189. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 166 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az európai filmkoprodukciós egyezmény kihirdetéséről szóló T/5235. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztő T/5235/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a hálózaton elérhető. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a benyújtott törvényjavaslat kiigazított szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/5235. számú törvényjavaslatot a kiigazítással együtt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a kiigazított törvényjavaslatot 167 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az Európa Tanács felülvizsgált filmkoprodukciós egyezménye kihirdetéséről szóló T/6188. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6188. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 167 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most előterjesztések tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy tegnap ezek tárgyalását már lefolytatta az Országgyűlés.

Kérdezem Önöket, tárgysorozatba veszike a Vadai Ágnes DK-s képviselő asszony és képviselőtársai által az „Egyes törvényeknek az Európa-nap munkaszüneti nappá történő nyilvánításával összefüggő módosításáról” címmel, T/6050. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 51 igen szavazattal, 115 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Tóth Bertalan MSZP-s képviselő úr és képviselőtársai által „A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló szabályozás felülvizsgálatához szükséges intézkedésekről” címmel, H/5551. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 53 igen szavazattal, 113 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Szabó Timea párbeszédes képviselő asszony és képviselőtársai által „A gyermekes családok hajléktalanságának a megelőzéséhez szükséges egyes törvénymódosításokról” címmel, T/5905. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 54 igen[footnoteRef:2] szavazattal, 112 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba. [2: Barcza Attila (Fidesz) tévesen szavazott.]

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Tordai Bence párbeszédes képviselő úr által „A közhatalmat gyakorlók, valamint a közbeszerzések nyerteseinek vagyonosodásának átláthatóságáról” címmel, H/6135. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 53 igen szavazattal, 114 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

(12.20)

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Tordai Bence képviselő úr, Párbeszéd, és Korózs Lajos képviselő úr, MSZP, képviselők által „A személyi jövedelemadó egy százalékának a szakszervezetek részére történő felajánlása érdekében az 1996. évi CXXVI. számú törvény módosításáról” címmel T/5980. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 48 igen szavazattal, 113 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Szabó Timea képviselő asszony, Párbeszéd, által az „Egyes törvényeknek a gyermekvállalás támogatásához szükséges módosításáról” címmel T/4995. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 50 igen szavazattal, 112 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike az Ungár Péter képviselő úr, LMP, által az „Egyes törvényeknek az otthonápolás munkaként való elismeréséhez szükséges módosításáról” címmel T/4778. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 54 igen szavazattal, 112 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Csárdi Antal képviselő úr, LMP, és képviselőtársai által „A közterületi parkolással összefüggő törvénymódosításokról” címmel T/6027. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 53 igen szavazattal, 114 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Schmuck Erzsébet képviselő asszony, LMP, és képviselőtársai által az „Éghajlatváltozási vészhelyzet megállapításáról és az ezzel összefüggő feladatokról” címmel H/6028. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 53 igen szavazattal, 113 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok végére értünk. Köszönöm munkájukat. Most kétperces technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet.  Számos képviselő távozik az ülésteremből.  Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat.

Soron következik a képviselők mentelmi jogával összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A Kocsis Máté, Kósa Lajos fideszes képviselők és Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselő által benyújtott előterjesztés T/6212. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. (Folyamatos zaj.)

Mielőtt megadom a szót a napirendi pont előterjesztőjének, Kósa Lajos képviselő úrnak (Az elnök csenget.), kérem szépen képviselőtársaimat, hogy a folyosón folytassák a beszélgetést, hogy zavartalanul el tudja kezdeni Kósa képviselő úr. (Az elnök csenget.  Szilágyi György: Frakcióvezető úr, tegyen már rendet!) A folyosón folytassák, hogy el tudja kezdeni felszólalását a képviselő úr! Köszönöm szépen.

Elsőként tehát megadom a szót Kósa Lajos úrnak, a napirendi pont előterjesztőjének, 30 perces időkeretben.




Felszólalások:   56  56   56      Ülésnap adatai