Készült: 2024.03.28.17:00:07 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

63. ülésnap (2019.03.25.),  1-18. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 23:27


Felszólalások:   1   1-18   19-22      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : (Az LMP képviselői szórólapot tartalmazó, „Pótdíjfizetési felszólítás” feliratú piros műanyag tasakot helyeznek a kormánypárti képviselők asztalára.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 11. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földi László és Arató Gergely jegyző urak lesznek segítségemre.Köszöntöm kedves vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Hegedűs Lorántné képviselő asszony arról tájékoztatta az Országgyűlés elnökét, hogy 2019. március 21-én képviselői mandátumáról lemondott. Bejelentem, hogy az országgyűlési képviselők létszáma jelenleg 198 fő.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásokkal kezdjük munkánkat. Ezt követően körülbelül 12 óra 30 perctől 14 óráig a kérdésekre, majd 14 órától 15 óráig az azonnali kérdések és válaszok órájára kerül sor. Napirend utáni felszólalásokkal fejezzük be az Országgyűlés ülését.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napon a kormány nevében felszólalásra jelentkezett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr: „A globális migrációs csomag jogilag kötelezővé tétele” címmel. Miniszter úr, öné a szó.

SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon azért kértem szót, hogy tájékoztassam önöket arról, hogy Brüsszelben titkos tervek készítése zajlik azzal a céllal, hogy a Magyarország által tavaly decemberben New Yorkban elutasított ENSZ globális migrációs csomagját jogilag kötelezővé tegyék. Ez azért egy rendkívül súlyos kérdés, mert a globális migrációs csomag a legveszélyesebb dokumentum, amely a migráció ügyében az elmúlt években született. A legveszélyesebb azért, mert ez a dokumentum azt a célt tűzte ki, hogy globálisan is legalizálják az illegális migrációt. Ez a dokumentum alapvető emberi jogként tünteti fel a migrációt, ami nyilvánvalóan nem igaz. A nemzetközi jog nem ismeri azt az alapvető emberi jogot, hogy valaki felkel reggel, rábök a térképre, hogy hol szeretne élni, majd annak érdekében, hogy odajusson, országok határainak tucatjait sérti meg. Ráadásul a globális migrációs csomag azt mondja, hogy definíciószerűen minden országnak a világon vagy kiindulási vagy tranzit- vagy célországgá kell válnia a migráció vonatkozásában, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja azon országok jogát, akik ezen háromból egyet sem kívánnak választani.Emlékeztetünk arra, hogy a globális migrációs csomag vitája során azzal próbáltak altatni minket, hogy ez egy jogilag nem kötelező érvényű dokumentum, azonban az Európai Bizottság jogi szolgálata által készített dokumentum került nyilvánosságra az elmúlt hetekben, amely lebuktatta a brüsszeli törekvéseket, és világossá tette, hogy komoly munka zajlik Brüsszelben annak érdekében, hogy megtalálják a jogalapot arra, hogy a globális migrációs csomagot kötelezővé tegyék. Ez a jogi anyag a következő utalásokat tartalmazza.

Már csak az, hogy az ENSZ Közgyűlése elfogadta a globális migrációs csomagról szóló dokumentumot, ezzel megteremtette a globális csomag jogi hatásait az Európai Unió jogrendjére. Aztán azt írják, hogy a globális migrációs csomag elfogadása jogi hatásokkal bír az Európai Unió fejlesztési politikájára, vagyis hogy a globális migrációs csomag alapján kellene meghatározni azt, hogy az Európai Unió az európai adófizetők pénzéből a világ mely pontján milyen fejlesztéseket hajt végre. Aztán az Európai Bizottság Jogi Szolgálata ebben a nyilvánosságra nem szánt dokumentumban azt írja, hogy a globális migrációs csomagnak jogi hatásai vannak, ezáltal lehetővé válik, vagy alkalmassá teszi a csomagot arra, hogy döntően befolyásolják az Európai Unió jogalkotásának tartalmát. Azt is írják ebben a dokumentumban, hogy az Európai Unió tagállamainak hozzá kell járulniuk az Európai Unió céljainak eléréséhez, köztük a globális migrációs csomag végrehajtásához.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindez azt mutatja tehát, hogy miután az Európai Unió azzal fenyegetőzött, hogy akik nemmel szavaznak a globális migrációs csomagra, majd mindenfajta eljárások alá kerülnek, aztán végül kilencen nem szavaztuk meg persze ezt a dokumentumot az EU-tagországok közül, utána azzal akartak altatni minket, hogy ez jogilag úgysem lesz kötelező, tehát teljesen fölösleges ellene menni. Most pedig átléptünk a titkos tervek alkotásának fázisába, amikor arra készülnek Brüsszelben, hogy mégiscsak valahogy, valamilyen hajánál fogva előrángatott módon olyan jogi értelmezést találjanak, amellyel mégiscsak kötelezővé tehetik a globális migrációs csomag végrehajtását még azon országok számára is, mint Magyarország, amely öt másik országgal együtt nemmel szavazott a globális migrációs csomagra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Mindez azt jelenti, hogy a migrációval kapcsolatos brüsszeli vitáknak egyáltalán nem értünk még a végére, sőt most egy új csata kezdődik Brüsszelben a titkos bevándorláspárti tervek alkotásával szemben. Azonban szeretném önöket biztosítani arról, hogy Magyarország Kormánya ezt a csatát is meg fogja vívni, és minden egyes nyomásgyakorlás dacára és minden egyes titkos tervkészítés dacára Magyarország Kormánya a globális migrációs csomag egyetlenegy pontját sem fogja végrehajtani Magyarországon, mert az Magyarországra és a magyar emberekre nézvést rendkívül veszélyes lenne.

Nem hajtjuk végre tehát a globális migrációs csomag egyetlen pontját sem, és nem engedjük, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a frakciók kétperces időkeretben reagálhatnak miniszter úr felszólalására. Megadom a szót elsőként Zsigmond Barna Pál képviselő úrnak, Fidesz-képviselőcsoport.

DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm miniszter úrnak azt a harcot, amit a nemzetközi porondon vív a magyar emberek érdekében. Nehéz időket élünk, Brüsszel titokban a világ legveszélyesebb migrációs csomagját akarja kötelezővé tenni. Az elmúlt napokban az egyik legnagyobb brüsszeli hazugság derült ki, kiszivárgott Brüsszel titkos terve, amely alapján bevándorlókat telepítenének Magyarországra. A Bizottság az emberek háta mögött kötelezővé akarja tenni az ENSZ globális migrációs csomagját, azt a csomagot, amit Magyarország nyolc további uniós országgal együtt elutasított. Ez az a csomag, amelyről korábban azt mondták a bevándorláspárti erők, hogy nem kötelező, most mégis kötelezővé szeretnék tenni. Az ENSZ migrációs paktuma egy elhibázott dokumentum, amely serkenteni akarja a migrációt. Aki a dokumentumot aláírta, nagyon súlyos kockázatot von saját állampolgárai fejére. A dokumentumban olyan kérdéseket emeltek a nemzetközi jogba, amelyek ellentétesek a magyar emberek érdekeivel. A magyar kormány nem írta alá a dokumentumot, és már akkor felhívta a közvélemény figyelmét a paktum veszélyeire. A magyar kormány több alkalommal is felhívta a magyar emberek figyelmét arra, hogy jogunk van tudni, mire készül Brüsszel: gyengíteni akarják a tagállamok határvédelmi jogait, migránsvízummal és pénzzel feltöltött bankkártyákkal könnyítenék a bevándorlást, és a fejlesztési forrásokat a migráció támogatására akarják átcsoportosítani. Sajnálatos módon a magyarországi ellenzék a bevándorláspárti brüsszeli elit oldalára áll, és több alkalommal is kifejtették álláspontjukat, hogy bevándorlókat akarnak Magyarországra telepíteni.

Tisztelt Ház! Meg kell mutatni a brüsszelieknek, hogy Magyarországon az történik, amit a magyar emberek akarnak. Mi nem vagyunk hajlandók azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó. A Fidesz, ahogy eddig is, ezután is kiáll a magyar emberekért, és kérjük a kormányt, hogy tegyen meg mindent azért, hogy Magyarországra ne telepítsenek bevándorlókat.

(11.10)

Ezúton is arra kérjük a magyar embereket, hogy május 26-án vegyenek részt az európai parlamenti választáson, és meg kell mutatni a brüsszelieknek, hogy azt, hogy mi történik Magyarországon, a magyarok döntik el, és nem a brüsszeliek vagy Soros szervezetei. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Gyöngyösi Márton frakcióvezető úrnak, a Jobbik képviselőcsoportjából.

GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy látom, hogy szintet léptünk, most itt már összeesküvés-elméletekről és titkos tervekről beszélünk. A migráció valóban egy fontos ügy, és küzdeni kell ellene, de az a rossz hírem van, hogy önök csak szavakban és nem tettekben küzdenek a migrációval szemben  igen, miniszter úr. Úgy gondolom, hogy önök semmit nem tesznek érdemben azért, hogy Magyarországot megvédjék a migrációs veszélytől. Az önök politikája az, ami veszélyes, nem az, ami Brüsszelben zajlik. Brüsszelben diplomáciát kellene folytatni, és tárgyalni kellene arról, hogy egy globális kihívással szemben hogyan védjük meg a saját országunkat és a hazánkat egy valós migrációs veszélytől. De amíg önök csak beszélnek róla, addig az önök Statisztikai Hivatala kiadja azt az adatot, hogy 86 ezer migránst telepítettek le önök Magyarországon az elmúlt években letelepedési államkötvényekkel és más úton-módon.

Nemrégiben az osztrák bevándorlási hivatal kiadta azt az adatot, amely szerint 2016-ban és 2017-ben, azaz egy évvel a kerítés megépülését követően 15 ezer illegális bevándorló lépte át az osztrák-magyar határt, miközben önök egy olyan kampányt folytatnak, amely azon hazugság köré épül (Halász János közbeszól.), hogy önök megvédték a migrációtól Magyarországot. Kérdezem én: ha a határzár valóban védi az európai civilizációt és Magyarországot, akkor 15 ezer migráns hogy a fenébe’ megy át a magyar-osztrák határon két év alatt?

Tisztelt Miniszter Úr! Én úgy gondolom, hogy önnek külügyminiszterként az lenne a feladata, hogy Brüsszelben a magyar nemzeti érdekeket védi, és azok mellett határozottan kiáll. Ebbe beletartozik az is, hogy amikor az Európai Unió próbál közös megoldásokat találni arra, hogy egy, a civilizációnkat fenyegető veszéllyel szemben fellépjen, akkor ön ebben partner; akkor, amikor a Frontexnek a javaslatáról van szó; vagy akkor, amikor az afrikai kontinenssel arról próbál az Európai Unió megállapodni, hogy hogyan lehet a migránsokat ott tartani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), nem pedig ide átúsztatni az európai kontinensre. Önök felelőtlenek (Az elnök ismét csenget.), kérem, hogy a diplomáciát…

ELNÖK: Képviselő úr, köszönjük…

GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): …vegyék komolyabban, és a külpolitikát is. Köszönöm. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót az MSZP képviselőcsoportjából Hiller István képviselő úrnak, az Országgyűlés alelnökének. Parancsoljon, alelnök úr!

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Elnök Úr! Érdemes ebben a vitában néhány tényre felhívni a figyelmet a Fidesz tisztelt képviselőjének véleménye után. Az Európai Unió, tisztelt képviselő úr, nekünk nem ellenségünk, merthogy a hazánk az Európai Unió tagja. Ezért ne az Európai Uniótól akarja megvédeni a hazánkat, inkább egy aktív diplomáciával jobban kellene a magyar érdekeket képviselni az Európai Unión belül! Talán az irányt el tetszett téveszteni, mert az semmiképpen sem egy helyes külpolitika, ha a szövetségesünket ellenségnek tekintjük, keletre nézve meg a számunkra nem szövetséges országot a barátunknak tekintjük. Tehát erre ebben a vitában felhívni a figyelmet érdemes; mint ahogy arra is, hogy a 2018. december 19-ei szavazáson az Egyesült Államok, Izrael, Magyarország, Lengyelország és Csehország szavazott a beadott határozati javaslat ellen, ami jogilag nem kötelező erejű, és egyébként még ha az lenne vagy azt akarták volna, akkor sem, mint ahogy az Egyesült Államok, a Biztonsági Tanács állandó tagja egy vétóval  mint tette ezt ő vagy más állandó tagállamok  ezt megakadályozhatta volna.

Harmadrészt tényként érdemes leszögezni, hogy az MSZP nem akarja lebontani a kerítést mindaddig, amíg a magyar emberekben félelem él. Azt is érdemes elmondani, hogy a migrációs nyomás csökkent, a mi határunkon is meg egyébként tengeri határokon is; és azt is, hogy az Európai Unió és Törökország közötti szerződés ehhez nagyban hozzájárult. Ugyanakkor minden olyan kampányt, amely félelmet kelt, elítélünk  úgy látom egyébként, nemcsak mi és nemcsak az a pártcsalád, ahova mi tartozunk, hanem az a pártcsalád is, ahova egyébként önök, legalábbis jogilag, még tartoznak.

Ezek azok a tények, amelyeket ebben a vitában elmondani érdemes. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a Párbeszéd soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Arató Gergely képviselő úrnak, Demokratikus Koalíció. Parancsoljon!

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Kezdjük a tényekkel! (Dr. Rétvári Bence: Na! Listavezetőtök?) Az ENSZ migrációs csomagjának 7. pontja kimondja, hogy ez egy jogilag nem kötelező dokumentum. A 15. pontja kimondja, hogy a nemzeti szuverenitáson és a nemzetek által irányított bevándorlási politikák tiszteletén alapul. A 27. pontja kimondja, hogy a csomag célja a határok védelme és az irreguláris, azaz szabálytalan migráció megállítása. Másodszor: a Bizottság Jogi Szolgálatának dokumentuma sem kötelező érvényű dokumentum, semmilyen kötelezettséget nem jelent a tagállamoknak. Azt meg, hogy mennyire titkos, mutatja, hogy még önöknek is odaadták, pedig önökről mindenki tudja Brüsszelben, hogy önök az Unió ellenségei. (Moraj a kormánypártok soraiban.)

Harmadszor: Magyarországgal szemben nem azért vannak uniós kötelezettségszegési eljárások, mert nem illeszkedik valamilyen, csak az önök képzeletében létező titkos tervhez  nem fog egyébként a miniszter úr prémiumot kapni, mert a Soros-tervet most nem említette , szóval, nem azért indítanak eljárásokat, hanem azért, mert a magyar polgárok jogait és a jogállamot nem tisztelik. Azért indítanak eljárásokat, mert a magyar emberektől veszik el azokat a jogokat, amelyek az uniós jog alapján megilletik őket.

Az pedig az önök kormánya, amelyik letelepedési kötvénnyel hoz be ellenőrzés nélkül embereket Magyarországra, és az önök kormánya az, amely több tízezer Unión kívüli vendégmunkást hoz be Magyarországra, hogy lenyomják a béreket, és rákényszerítsék a magyar embereket a túlórára.

Azt kell tehát mondanom, hogy önök hazudnak, hazudnak és hazudnak! (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok soraiból.  Az elnök csenget.) Ez a kampány folytatása annak a hazug plakátkampánynak, ami miatt önöket most ki fogják vágni a saját pártcsaládjukból is, és hozzáteszem: nemcsak az Európai Néppártnak, hanem az európai magyaroknak is elegük van ebből a hazugságkampányból. Ezt majd megmutatják a májusi európai parlamenti választásokon. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Meg!) Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a DK és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Keresztes László Lóránt képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportjából. Parancsoljon, frakcióvezető úr!

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Miniszter Úr! Én azt hiszem, mindenki számára világos, hogy az elmúlt években a magyar kormány volt az, amely tízezerszámra telepített Magyarországra bevándorlókat  ezt szerintem már a teljes magyar társadalom tudja. Ennyivel igazából el is lehetne intézni az ön felszólalását, de ez a problémakör annál sokkal súlyosabb, mint hogy ezt tegyem. Abban tökéletesen egyetértünk szerintem valamennyien ebben a teremben, hogy a globális migrációs krízis elleni hatékony fellépés sorskérdés Európa, így sorskérdés Magyarország számára is. Abban is egyetértünk, hogy a bevándorláspolitikának nemzeti hatáskörben kell maradnia. Az Unió külső határait meg kell védeni, és az illegális migrációt meg kell tudni állítani. Ugyanakkor az is világos, hogy akkor fogunk tudni érdemben fellépni, ha sikerül a migrációt kiváltó okokat hatékonyan kezelni. A teljes uniós politikai elit közös felelőssége, hogy kizárólag a tüneti kezelésig jutottak el, ideértve az önök volt pártcsaládját, a Néppártot, és ideértve a magyar kormány illetékes képviselőit.

Miniszter úr, a migrációs krízis egyik legfontosabb kiváltó oka a globális klímaváltozás. Ez ellen teljesen egyértelműen csak globálisan, közösen lehet hatékony lépéseket tenni. Az Európai Unió nem olyan régen előterjesztett egy klímastratégiát, amelyet a magyar kormány megvétózott. Tehát elmondhatjuk azt, hogy a magyar kormány nem a migráció ellen fellépő erő, hanem a magyar kormány a migrációt támogató erő. Én azt gondolom, hogy a magyar embereknek joguk van tudni, hogy miért tette meg ezt a lépést a magyar kormány, és miért akadályozza meg az Unió közös fellépését a migrációt kiváltó okok kezelésében. Köszönöm. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Tordai Bence képviselő úrnak, a Párbeszéd képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! (11.20)

TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Úgy látszik, nagyon nagy bajban van a Fidesz így az EP-kampány kezdetén, hiszen megint elő kellett rángatni a migráció témáját. Gyakorlatilag a semmiből most egy napirend előtti miniszteri felszólalást hallgathattunk végig, ami semmi mást nem szolgál, mint a terelés célját. Ezért húztak elő egy ilyen B-kategóriás konteót, egy összeesküvés-elméletet, amit önökön kívül senki nem oszt az Európai Unióban, hiszen ha ez annyira akut és annyira fajsúlyos téma lett volna, akkor a múlt heti Európai Tanács-ülésen nyilvánvalóan napirendre került volna ez az ügy, ami nem történt meg. Valójában most arról van szó, nehogy beszéljünk a Fidesz EPP-ből való felfüggesztéséről, nehogy beszéljünk arról, hogy a KGB bankját önök itt Magyarországon honosítják, s mindenféle kivétellel és kedvezménnyel támogatják a putyini kémhálózat működését. Nehogy arról beszéljünk, hogy felrúgva az európai és a NATO-szolidaritást, kiadják az orosz fegyvercsempészeket, akik Amerika ellen készültek merényletre, kiadják Oroszországnak az Amerikai Egyesült Államok helyett. Tehát nehogy arról beszéljünk, hogy önöknek lassan elfogytak Európában és az észak-atlanti térségben a szövetségesei. S nem véletlen, hogy Magyarországon is összeállt, gyakorlatilag most már világnézettől függetlenül, kizárólag az emberi tisztességtől függően egy teljes ellenzéki egység a Fidesszel szemben.

Tehát úgy tűnik, hogy magukra maradtak. Magukra maradtak, és az EP-kampányban kétségbeesetten próbálják ismételgetni azt, hogy minden a migránsokról és a migrációról szól. Ehhez képest teljesen egyértelmű, hogy maguk itt kormánypénzen, közpénzen, a magyar adófizetők pénzén folytatnak pártpropagandát, folytatják a Fidesz EP-kampányát, ahogy egyébként ön személyesen a BBC-nek adott interjújában ezt be is vallotta.

Köszönjük, nem kérünk több közpénzből fizetett Fidesz-propagandát. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Nacsa Lőrinc képviselő úrnak, KDNP-képviselőcsoport. Parancsoljon, képviselő úr!

NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Gyöngyösi frakcióvezető úr úgy kezdte, hogy titkos tervekről beszélünk. Hát, a többes szám első személyt ne tessék használni, mert önök nem beszélnek erről, önök rendszeresen eltagadják ezeket a terveket, lapítanak, amikor ezek a tervek szóba jönnek, és nem szólalnak föl a tervek ellen. Ismét kiderült, hogy a brüsszeli bürokraták fiókjai tele vannak bevándorláspárti javaslattal. Sokadik alkalom ez, hiszen tagadták a kvótákat, a migránsvízumot, az európai adófizetők pénzével feltöltött migránskártyákat, a migránspárti NGO-k költségvetésének növelését, a határvédelem jogának elvételét, a migrációs csatornák létrehozását. Mégis mindig kiderült, hogy előkészített, beterjesztett vagy elfogadott intézkedésekről van szó. Tegyük hozzá, a bevándorláspárti magyar ellenzék ezeket a javaslatokat minden alkalommal megszavazta, és szavazatával támogatta a migránsok betelepítését az Európai Unióba.

Magyarország álláspontja egyértelmű, a migrációt nem szervezni és finanszírozni kell, hanem megállítani. Ezért volt helyes döntés, amikor a magyar kormány elutasította az ENSZ globális migrációs csomagját, az elfogadási folyamatból kilépett, majd nemmel szavazott. Éppen ezért a migrációs csomag nem kötelező Magyarországra nézve. Most megint, ebben az uniós ciklusban már sokadjára a Bizottság a hatáskörét jóval túllépve lopakodó jogalkotással, titkos paktumokkal a tagállamok feje felett arra készül, hogy milyen hivatkozásokkal lehetne elérni a migrációs csomag kötelezővé tételét az Unióban.

Árulkodó, hogy Dimitrisz Avramopulosz biztos még az ősszel New Yorkban az ENSZ előtt azt mondta, hogy az Európai Unió részt vesz az ENSZ globális migrációs csomagjában, és azt végre is fogja hajtani. Hitet tett ismét a kvóták mellett, és bejelentette, hogy több pénzt akar fordítani a migránsokra. Felmerül a kérdés, hogy ki hatalmazta fel erre a Bizottságot. Milyen olyan egyhangú döntés született a tagállamok vezetői között, ami alapján ilyen nyilatkozatot tehet egy uniós biztos? Ezért sorsdöntő a májusi európai parlamenti választás, hogy olyan brüsszeli vezetés jöjjön létre, amely a nemzetállamok korrekt együttműködésében gondolkodik, és nem birodalomban, és amely megállítani akarja a migrációt, nem pedig ösztönözni, és amely védeni akarja a keresztény kultúrát, nem pedig lerombolni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   1   1-18   19-22      Ülésnap adatai