Készült: 2024.03.28.11:13:42 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

28. ülésnap (2018.10.08.),  25-28. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:47


Felszólalások:   21-24   25-28   29      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! „Aktuális ügyek” címmel napirend előtti felszólalásra jelentkezett Böröcz László képviselő úr, a Fidesz-képviselőcsoportból.

(12.10)

BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az EP-választások közeledtével, úgy tűnik, élesedik a vita a bevándorláspárti, illetve a bevándorlást ellenző politikai erők között. Látható, hogy a brüsszeli elit fél a választásoktól, és fél az emberek véleményétől. Ezért is erőltetik, hogy még ebben az uniós ciklusban szavazzanak, illetve döntsenek a következő költségvetésről, olyan szempontokat, olyan intézkedéseket próbálnak hozni, amelyekkel zsarolhatóvá válnak a tagállamok, és nem utolsósorban pontosan a jobboldali tartalmak ellen, amelyeket a Facebook cenzúráz, sem lépnek fel.

Jól látható, hiszen a múlt héten a 888 egyik posztja után (Gréczy Zsolt: Mi?), miután az a cég cenzúrázza a Facebook tartalmait, amely egyébként ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz, nyilván ez sem véletlen, ez után a poszt után nyilván sem a baloldal, sem a baloldali sajtó nem emelte fel a szavát, pedig ennyi erővel egészen nyugodtan a Fidesz 1990-es választási plakátját is betilthatták volna. De úgy tűnik egyébként, hogy ez sem számít a mai baloldalnak.

A bevándorlás egy olyan kérdés, amelyben az Európai Unió, a brüsszeli elit, annak ellenére, hogy nyilván már sokszor, sok mindent kommunikált, most is a választások előtt megpróbálja ezekkel a javaslataival egyértelműen a bevándorlást segíteni. Ahogy hallhattuk, az Európai Bizottság szeptemberi javaslata is pontosan arról szól, hogy támogassák a bevándorlást.

A brüsszeli migrációs biztos ENSZ-beli felszólalása is pontosan arról szól, hogy támogassák a bevándorlást. Az ENSZ globális migrációs csomagja, amelyet Brüsszel szintén támogat, pontosan arról szól, hogy támogassák és növeljék a bevándorlást. Erről szólnak az Európai Parlament előtt fekvő bevándorláspárti javaslatok, és erről szólnak egyébként a Soros-hálózat tagjainak nyilatkozatai is.

A baloldal és az ellenzék pedig eldöntötte, hogy ebben a küzdelemben hol áll. Ebben a küzdelemben (Gréczy Zsolt: Nemzeti érdek párt…) a brüsszeli elit mellé álltak önök, és ebben a küzdelemben a bevándorlást támogató politikai erőket támogatják. De az az elkeserítő, hogy önök nemcsak hogy megszavazták a Sargentini-jelentést, hanem Ujhelyi István és Niedermüller Péter azzal is büszkélkedett, hogy ők egész dokumentumkötetet adtak át Sargentini asszonynak, hogy elősegítsék Magyarország lejáratását. De a Jobbik és az LMP képviselői sem álltak ki Magyarország mellett, hanem kettős játékot űzve (Bana Tibor: Kiálltunk Magyarország mellett, a korrupció ellen!) tulajdonképpen elősegítették, hogy a javaslat átmenjen. Nemcsak a Sargentini-jelentést támogatta a baloldal az elmúlt években, hanem megszavaztak minden migrációt elősegítő, támogató brüsszeli javaslatot, például Ujhelyi István, Szanyi Tibor, Niedermüller Péter, Molnár Csaba, Jávor Benedek és Meszerics Tamás EP-képviselők legkevesebb 16 alkalommal, ahogy Deutsch Tamás képviselő úr itt az általános vitában elmondta. Megszavaztak minden olyan bevándorláspárti javaslatot az EP-ben, amely nemcsak támogatta a bevándorlást, hanem még több migránst akartak Európába hozni. A magyar emberek akaratával szemben, akik már több alkalommal is kijelentették, hogy nem támogatják a bevándorlást, önök támogatták a kötelező kvótát, támogatják az áttelepítési programokat és a migránscsalád-egyesítést is. A jövőben is számítani lehet arra, hogy önök és az önök EP-képviselői a bevándorláspárti javaslatokat fogják támogatni az Európai Unión belül; például hogy elvegyék a határvédelmet a tagállamoktól, hogy a menekültügyi eljárásokat Brüsszelben folytassák el, hogy állandó betelepítési programot indítsanak és legalizálják a migrációt. Azt is támogatják, hogy ne legyenek büntethetőek az embercsempészekkel együttműködő civil szervezetek. Ráadásul több uniós forrást akarnak adni az embercsempészekkel együttműködő Soros-szervezeteknek is. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) Ha rajtuk múlik, a bevándorláspárti brüsszeli eliten, nemcsak folytatódik, hanem fel is gyorsul Európa migránsokkal való elárasztása.

Kitérve a lisszaboni szerződésre is, hiszen önök annyit emlegették, hogy az ország lemondott a szuverenitásának egy részéről, hozzáteszem, hogy valóban akkor lemondott a szuverenitásának egy részéről, de ez nem jelenti azt, hogy folyamatosan az országot le kell mondatni és lépésről lépésre alá kell ásni a nemzetállamok önállóságát. Ezért sem fogunk csatlakozni az európai ügyészséghez.

Az ellenzék most sem a nemzeti érdekeket képviseli, hanem Brüsszelét, pedig Brüsszel nemcsak a bevándorláspolitikában, nemcsak a határvédelemben, hanem más területeken is a nemzeti hatásköröket meg akarja szüntetni, és magának akar több hatalmat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Dömötör Csaba államtitkár úr fog válaszolni.

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Engedjék meg, hogy mielőtt a képviselő úr szavaira reagálok, reagáljak egy iménti kísérletre is. Az ellenzéki pártok kísérletet tettek arra, hogy megpróbálják letagadni, hogy a Frontexszel kapcsolatos javaslat kapcsán pontosan mi hangzott el. Ezért szeretném idézni, hogy a német kancellár asszony pontosan mit mondott. Azt mondta, hogy támogatja, hogy az Unió külső határain fekvő államok feladják nemzeti kompetenciájukat, hogy a Frontexet valóban átfogó kompetenciákkal ruházzák fel. Tehát feladják. (Gréczy Zsolt: Ezt kérte Orbán Viktor előtte egy fél évvel!) Feladják, tisztelt képviselő úr! Tehát a tagállami jogköröket elvennék, hogy Brüsszelre ruházzák át. Ilyet a magyar kormány soha nem kért (Gréczy Zsolt: De! Fél évvel előtte!), a magyar kormány ez ellen van. A képviselő úr által felvetett témával kapcsolatban szeretnék visszautalni kicsit a múlt heti Sargentini-jelentéses vitájára, mert elég nehéz megemészteni az akkor elhangzottak egy jelentős részét. Álláspontunk szerint a Sargentini-jelentés jelentősége abban áll, hogy megmutatta a törésvonalakat nemcsak itt, Magyarországon, hanem az európai színtéren is, mégpedig a migráció témakörében, és három olyan jelenség van, amit elég problémásnak látunk, mindenekelőtt az ellenzéki pártok részéről.

Az első fő problémánk az, hogy az ellenzék még mindig megpróbálja letagadni azt, hogy a migrációs válság egyáltalán probléma lenne, még a létezését is kétségbe vonják. Pedig az Európára irányuló migrációs nyomás változatlanul nagy, a migrációban egy dolog változik, ez a migrációs útvonal. Most például Spanyolországból jelentenek rekordszámú illegális bevándorlót, és ha valaki erre azt mondaná, hogy ez nem a mi problémánk, mert messze van, akkor azért téved, mert ha bevezetnék a betelepítési kvótákat, amiket az ellenzéki pártok is támogatnak Brüsszelben, akkor a Spanyolországba érkező bevándorlók nálunk is kiköthetnének.

A második fő problémánk az ellenzék álláspontjával az, hogy simán letagadták a Sargentini-jelentés migrációval kapcsolatos pontjait, pedig azok ott állnak feketén fehéren. Azért vesznek minket elő, mert nem fogadtunk be elég bevándorlót; azért, mert nem fogadtuk el a kvótát; azért, mert jogi határzárat húztunk fel; azért, mert az illegális bevándorlás szervezését büntethetővé tettük.

És azért is elővesznek minket, mert elítéltek Magyarországon egy bevándorlót, aki kövekkel támadt a rendőrökre. Persze, azt a jelentés elhallgatta, azt állította, hogy csupán a családját akarta áthozni. A harmadik fő problémánk az ellenzék politikájával az, hogy miközben letagadják ezt a válságot, letagadják a Sargentini-jelentés migrációval kapcsolatos pontjait, Brüsszelben tökéletesen belesimulnak az ottani bevándorláspárti elitbe, és mindent csont nélkül megszavaznak.

Idő híján nem tudjuk felsorolni az összes megtámogatott állásfoglalást, de csak hogy pár jellemző példát hozzak: 2016 júliusában Szanyi Tibor, Ujhelyi István, Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Jávor Benedek és Meszerics Tamás nemcsak a kötelező betelepítést szavazták meg, hanem azt is, hogy pénzbüntetéssel sújtsák azokat az országokat, akik erre nemet mondanak. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Minek álltatok a Juncker-táblánál?) Ezek után, legyenek szívesek, még egyszer ne jöjjenek az uniós források kérdésével ilyen körülmények között, mert önök pénzt vennének el a magyaroktól, miközben rájuk eresztenék a bevándorlást. (Dr. Rétvári Bence: Így van!) 2017-ben, november közepén volt nagyjából, amikor a jogilag kötelező kvótáról, felső létszámkorlát nélküli kvótáról kellett szavazni Brüsszelben, akkor a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és az MSZP is megszavazta ezt a javaslatot. Utána még hónapokkal később is megpróbálják ezt az egészet letagadni.

A múlt heti vita egyik mélypontja volt egyébként  két lokális mélypontja volt , amikor Gyurcsány Ferenc arról értekezett, hogy a déli határon már kevesebb bevándorló érkezik. (Gréczy Zsolt: Kevesebb? Egy!) Hát, hogy nem szakadt le a plafon! Mert a címeres szemkilövető csak azt felejtette el hozzátenni, hogy azért érkeznek kevesebben, mert a déli határon már áll a határzár, az a határzár, ami ellen önök személyesen is tüntettek, képviselő úr. (Gréczy Zsolt: Semmi közötök nincs ehhez!) És az Országgyűlésben sem támogatták, tisztelt képviselő úr, mint ahogy a jogi határzárat sem támogatták.

A másik lokális mélypont az volt, amikor Tóth Bertalan azt mondta, hogy sohasem akartak Magyarországból bevándorlóországot csinálni. Hát, akkor miért szavaztak meg mindent, ami ezt szolgálta volna, tizenvalahány alkalommal Brüsszelben és Strasbourgban?

Tisztelt Ház! A Sargentini-jelentés elfogadásakor a legtöbb ellenzéki párt tapsikolt örömében. (Dr. Rétvári Bence: Így van!) Ez is mutatja, hogy az ország ügyeit még mindig nem képesek a saját hatalomvágyuk, belpolitikai érdekeik és a Fidesz iránti ellenszenvük elé helyezni.

(12.20)

Az a rossz hírem van az ellenzéknek, hogy a magyarok ezt a politikát nem támogatják, mert sohasem támogatták azokat, akik tartósan az ország érdekei ellen mentek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)




Felszólalások:   21-24   25-28   29      Ülésnap adatai