Készült: 2024.04.20.08:57:52 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

54. ülésnap (2019.02.19.), 270. felszólalás
Felszólaló Tordai Bence (Párbeszéd)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:17


Felszólalások:  Előző  270  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amit biztosan tanulhat Magyarország Törökországtól, az nem feltétlenül a védelmi ipart illeti, hanem azt, hogy ha már van egy antidemokratikus kormánya, akkor legalább ne hívja magát köztársaságnak. Illetve ez éppen fordítva van, ha jobban belegondolunk: tehát Törökország, amely nem köztársaság, mégis Török Köztársaságnak hívja magát, a Fidesz-kormány pedig volt olyan kedves, hogy amikor átírták az alkotmányt, illetve megsemmisítették az alkotmányt, és a helyére egy Alaptörvény nevű fércművet helyeztek teljesen illegitim eljárásban, akkor kivette Magyarország nevéből a „köztársaság” szót, innentől kezdve bár az államforma elvileg köztársaság, de nem Magyar Köztársaságként, hanem Magyarországként kell hivatkozni szeretett hazánkra. Tehát ez az, amit mégiscsak önök taníthatnak meg akkor török kollégáiknak, hogy legyenek őszinték legalább e tekintetben.Attól tartok, hogy egyébként más területeken és így például a munkavállalók helyzetét illetően a magyarok, illetve a magyar kormány, a Fidesz-kormány tanulhat Törökországtól, legalábbis nem tudok arról, hogy Törökországban lenne rabszolgatörvény. Lehet, hogy ez a korábbi évszázadokban gyakorlat volt a Török Birodalom területén, de a modern Törökország nem támogatja a dolgozók rabszolgaként való tartását. Ebben különböznek, úgy tűnik, országaink kormányai.

Nagyon sajnálatos az, hogy akármerre nézünk szét a világban, mindenhol azt tapasztaljuk, hogy nálunk fejlettebb gondolkodással, az emberek érdekeit jobban előtérbe helyező politikával találkozunk, nem pedig olyan népellenes, dolgozóellenes, nagytőkepárti, kivándorláspárti politikával, amit a Fidesz-KDNP képvisel Magyarországon.

Ha azt kérdezik, hogy jön ez a török féllel kötött megállapodáshoz, akkor természetesen sehogy, viszont ez az a téma, ami fontos, és amiről ma az Országgyűlésben egyáltalán beszélni érdemes, harmadrendű jelentőségű nemzetközi szerződések ratifikálása helyett. Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  270  Következő    Ülésnap adatai