Készült: 2020.08.14.07:15:18 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

134. ülésnap (2020.06.03.),  13-16. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:28


Felszólalások:   9-12   13-16   17-20      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hiller István képviselő úr, az Országgyűlés alelnöke, MSZP-képviselőcsoport: „Trianon  a múltról és a jövőről” címmel. Alelnök úr, öné a szó.

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Ennek a felszólalásnak nem ma kellene elhangoznia, önök, a kormánytöbbség azonban nem tették lehetővé, hogy az ellenzék, nemcsak az én frakcióm, hanem egyetlenegy ellenzéki frakció sem mondhatja el a véleményét és gondolatait Trianon 100. évfordulóján a magyar Országgyűlésben, az emlékülésen. Hogy ez hogyan fér össze a nemzeti összetartozással, annak megítélését önökre bízom, véleményem szerint sehogy. Mi, az ellenzék képviselői ugyanis ugyanúgy magyar embereket képviselünk, ahogy önök, százezrek akaratát, és ennek el nem fogadása alapvetően sértő. Trianon ugyanis közös fájdalom minden magyarnak, éljen bárhol is a világon, itt az anyaországban, az elcsatolt területeken és mindenütt máshol. A trianoni béke nemzeti sorstragédia, de az érzelmeken túl, a mi érzelmeinken túl kell hogy legyen elég erőnk, hogy más dimenziókat is lássunk. A történettudomány szerint az a jó béke, amely képes betölteni legfőbb hivatását, vagyis a nyugalom és a békesség megteremtését és fenntartását. Európában évszázadok alatt kialakult egy konfliktuskezelő mechanizmus, egy olyan módszer, amely szakított azzal a felfogással és gyakorlattal, hogy a győztes szétszedi, kizsigereli és megalázza a vesztest. Ez a kora újkorból eredeztető gyakorlat Hugo Grotius, Justus Lipsius és társainak gondolatrendszerét ültette át a valóságba, így kötötték meg az első nagy kontinenségést lezáró vesztfáliai békét, ezt a gyakorlatot alkalmazták majd két évszázaddal később a napóleoni háborúkat lezáró békénél, gondoljunk csak arra, hogy a legyőzött Franciaországot nem szedték ízekre, nem alázták meg, hanem integrálták az új létrehozott rendszerbe. Kérem, ne gondolják, hogy ezek üres történészi merengések, ennek a hagyománynak a felelevenítése épp azt bizonyítja, hogy létezett más út, más módszer, amely Európában ismert és befogadott volt. Az első világháborúban győztes hatalmak szakítottak ezzel, visszatértek a vae victis  jaj a legyőzötteknek  típusú diktátumokhoz.

A trianoni békével, tisztelt Országgyűlés, ahogy társaival is, történetileg az a legnagyobb probléma, hogy nem voltak alkalmasak arra, hogy betöltsék legfőbb feladatukat, sőt magukban hordozták az újabb, mi már tudjuk, még borzalmasabb és pusztítóbb háború, a második világháború csíráját.

Mindennek belátása és felelevenítése fontos, de nem elégséges. A múltat ismerni nem egyszerűen önmagáért kell, hanem hogy folyamatok és összefüggések megértése segítsen jobb döntések meghozatalában, a jövő alakításában. A mi megítélésünk szerint magyarság és európaiság ügyének összekapcsolása a helyes út. Meggyőződésünk, hogy hazánk európai uniós tagsága és annak hosszú távú fenntartása a legmegfelelőbb. Nem gondolom, hogy az EU automatikusan mindent megold, de azt igen, hogy országos és nemzeti érdekeink érvényesítéséhez ez a legmegfelelőbb keret; azt is, hogy megfelelő politika mellett a gazdasági és szociális különbségek csökkentése, amely különbségek szétfeszítik az országunkat, továbbá az önrendelkezés, a kisebbségi elvek gyakorlati érvényesülése távlatosan is ezen keretek között biztosabb, és hosszabb időtartamot nézve a lehetséges bővítéssel ezek érvénye jutása ott is biztosabb, ahol ma még nem ez a helyzet. Évszázados klisékből ki lehet és ki kell lépni, tisztelt képviselők! A XX. század kudarcos sablonjait, legyen az az első fele vagy a második fele, egy más, egy új szemlélettel kell felváltani, mert mind a kettő, a XX. század mindkét kísérlete bebizonyította, hogy sikertelen. A múltra való emlékezés fontos, de emellett még fontosabb a jövő tudatos alakítása. Nekünk az a meggyőződésünk, hogy magyarság és európaiság ügyének hosszú távú összekapcsolása, ez a jövőkép a valós nemzeti érdek Trianon 100. évfordulóján és azután is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Orbán Balázs államtitkár úr válaszol az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr.

DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Alelnök Úr! Magyar az, akinek fáj Trianon  tartja a konvencionális bölcsesség. A teremben ülők többsége bizonyosan egyetért ezzel az állítással, miképpen a nemrég publikált közvélemény-kutatási adatok szerint a magyarok döntő többsége is. Vannak viszont olyanok, akik sérelmezik ezt az állítást, mondván, kirekesztő. Formális logika alapján könnyű belátni, hogy miért gondolják így, bármelyik honfitársunk úgy dönt, hogy nem foglalkozik Trianon traumájával, érezheti úgy, a fájdalom hiánya a magyarságból is kizárja őt. Másfelől viszont, és ez itt a fontos kérdés: miért fájna Trianon bármely más nemzet polgárának? Úgy tűnik tehát, hogy ez a sajátos, már-már sarkos definíció akkor igaz, ha megfelelően értjük, azaz a Trianon miatt érzett fájdalom szinte elképzelhetetlen anélkül, hogy valaki magyar identitással ne rendelkezzék.

(9.40)

A magyar identitás megismerésének egyik sarokpontja tehát Trianon megértése, ebben az összefüggésben nevezhetjük a száz évvel ezelőtti eseményeket Kant után szabadon a magyar identitás egyik lehetőségi feltételének.

Arra a kérdésre, hogy miért fáj Trianon, akkor kaphatunk valódi választ, ha közelebbről is ránézünk az identitásunkra, amely általában véve is több komponensből táplálkozik. Identitásképző elem lehet a közös biológiai származás, élőhely, emlékek, közös nyelv, közös hagyományok vagy éppen a vallás. Nehéz lenne ezeket az elemeket vegytisztán szétválogatni, azonban bizonyos  bármennyire is tankönyvízű az, amit mondok, ettől még igaz , hogy az identitás olyan közös jellemzőket takar, amelyeken legalább még egy embertársunkkal osztozunk. Minél többen osztoznak ezeken a jellemzőkön, annál többen vallják magukat az adott csoporthoz tartozónak. Ez azonban még nem elégséges az identitás kialakulásához. A közös jellemzők megléte vagy hiánya ugyanis voltaképpen igazából annak függvénye, hogy az egyének valóban közösen és kölcsönösen felismerike ezeket a tulajdonságokat egymásban. A közös identitást tehát végül mi magunk, emberek hozzuk létre azáltal, hogy felismerjük ezeket az identitásképző elemeket egymásban, azaz mi magunk töltjük meg tartalommal.

A trianoni trauma is identitásunk, tehát saját magunkról szóló történetünk része, ami mint kovalens kötés összetart bennünket. Éppen a korunkban tapasztalt sorozatos válságok világítanak rá arra, hogy vészterhes időkben mennyire felértékelődnek a nemzeti identitásalkotó elemek. Globális gazdasági válság, brutális konfliktusokkal járó népvándorlás, világméretű járvány, aszimmetrikus katonai konfliktusok esetén elsősorban saját nemzetünkre számíthatunk, sőt az a nemzettel összefüggő identitáselemeket háttérbe szorító kozmopolita életmód, amely látszólag oly kiválóan működik a béke napjaiban, válság esetén egyszerre csak fenntarthatatlanná válik, és maga is az összeomlás hajtóerejeként hat.

Éppen ezért voltak rendkívül károsak és károsak ma is azok a megnyilvánulások, amelyek a határon túli magyarságot támadják, illetőleg semmibe veszik, sértegetik a Trianonra és a nemzeti összetartozás gondolatára emlékező magyarokat. Nem is az emberekre sértő igazán ez, ami sorozatosan történt és történik, illetve ami elhangzik, hanem Magyarországra. Nem őket bántja meg, mert ők nem foglalkoznak ezzel, legyintenek, hanem a magyar nemzetet összetartó kovalens kötéseket rombolják az ilyen beszédek, és éppen ezért elfogadhatatlan ez ilyen nemzetpróbáló időben.

Holnap van Trianon századik évfordulója. A fentiek alapján, függetlenül attól, hogy kinek fáj és kinek nem fáj Trianon, mi, magyarok mind megszenvedjük ezt a napot, ki ezért, ki azért. Ha akarjuk, ha nem, magyarságunk megértésének egyik legfontosabb lehetőségi feltétele ez. Örülök, hogy a felszólalása alapján ön azok közé tartozik, legalábbis én úgy értettem, akiknek fáj Trianon. Így arra kérem, hogy vegye vállára ezt a térítő munkát, és az ön politikai közösségéből is hozzon át mind több embert erre az oldalra. A rendnek ott, az azon az oldalon lévő fejekben kell megszületnie. Ahogy Krúdy mondta ’18-ban: „Ha ebből a bajból ép bőrrel kimenekültök, minden magyar átölelheti a szentek sovány lábszárait.”

Jelentem, kimenekültünk. A magyar-magyar kapcsolatok azóta nem voltak olyan bizalommal és élettel teltek, mint most. Hazánk válságálló ereje és teljesítőképessége rég nem látott mértékben erősödött. Azt remélem, hogy ennek mind együtt örülünk. Együtt emlékezik az ország, erőt merítünk a múltból, identitásunkból, és ennek felhajtóereje éppen egy ígéretes, felívelő korszak küszöbére esik. Legyen ez a végszó és a startpisztoly eldörrenése!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   9-12   13-16   17-20      Ülésnap adatai