Készült: 2019.10.15.15:02:37 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

48. ülésnap (2018.12.10.),  63-68. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 8:23


Felszólalások:   63   63-68   69-74      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Akkor a rend kedvéért szeretném elmondani, hogy Hiller István interpellációja következne, aki nincs a teremben. Arató Gergely képviselő úr interpellációja következne utána, aki szintén nincs a teremben. Demeter Márta szintén elhagyta a termet. (Szabó Szabolcs a teremből távozva: Jó szórakozást!) Burány Sándor úr szintén nincs a teremben. Most soron következik Szatmáry Kristóf, a Fidesz képviselője, aki interpellációt nyújtott be a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez: „A Budapesti Útépítési Program keretében mekkora közútfejlesztés valósulhat meg 2019-ben a fővárosban?” címmel. Képviselő úré a szó.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, egy olyan ügyről szólhatok, amely egyébként a budapestiek tízezreit méltán érdekli, és ez a következő. Tudjuk jól, hogy Budapest nemcsak az ország és a magyar nemzet fővárosa, hanem mára Európa egyik legdinamikusabban fejlődő, mégis, én úgy mondanám: legélhetőbb településeinek egyike. Biztonságának köszönhetően pedig egyre népszerűbb és látogatottabb turisztikai célpont szerte Európában. Mi, budapestiek ezért is szeretünk itt élni. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy Budapest 2010-et követően többet fejlődött, mint az azt megelőző 20 évben összesen, többek között a Fidesz-kormány segítségének köszönhetően is. Új közintézmények, megújuló közterületek, sportberuházások, Liget-projekt, sok száz milliárd forintos állami támogatás, nemzetközi rendezvények. (A teremből távozó Bana Tibor a kormányzó pártok padsorai felé: Szégyelljétek magatokat!)

Mi büszkék vagyunk arra, hogy a Fidesz többet tett Budapestért, mint bármely már politikai párt (A folyosóról sípszó és zaj hallatszik be a terembe.), ez jól hallatszik itt mögöttem is. Mindezek ellenére egyébként vannak még elvégzendő feladatok. Az egyik ilyen: a múlt örökségét felszámolandó a belterületi földutak problémája.

Éppen ezért a fővárosi Fidesz közel egy éve arról döntött, hogy egy négyéves program keretében kezdeményezi az összes belterületi földút szilárd útburkolattal való ellátását. (A teremből távozó Z. Kárpát Dániel a kormányzó pártok padsorai felé: Büszkék lehettek…)

A kormány a tavalyi év végén döntött, és ennek eredményeképpen a 2019. évi költségvetésből 10 milliárd forint összegű forrást különített el erre a célra. A rendelkezésre álló forrással reményeink szerint az önkormányzatokon keresztül ez hatékonyan és gyorsan megvalósulhat. A fővárosi önkormányzatok a budapesti útépítési program keretében idén november 30-áig nyújthatták be egyedi támogatási kérelmüket a Miniszterelnökséghez, a 100 százalékban tulajdonukban lévő szilárd útburkolat nélküli utak aszfaltozására.

Budapesti, XVI. kerületi egyéni választókerületi képviselőként, ahol egyébként a kerületemben korábban is nagyon-nagyon sok út épült meg önkormányzati önerőből, bízom benne, hogy ezen program keretében az a 10 milliárd forint, amely rendelkezésre áll, valóban nagyon sok budapesti lakoson segít, javítva életminőségüket, és a mindennapi munkájuk során a családjuk által ott tapasztalt környezetet is. Mindezek alapján kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogy a budapesti útépítési program keretében mekkora közútfejlesztés várható 2019-ben. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat, és kérdezem Szatmáry képviselő urat, elfogadjae Gulyás Gergely miniszter úr helyett Soltész államtitkár úr válaszát. (Szatmáry Kristóf: Igen.) Jelzi, hogy igen. Soltész Miklós államtitkár úré a szó.

SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nyugodt körülmények között lehet válaszolni, és nyugodt körülmények között lehet dolgozni Budapesten. Szerintem ez egy fontos dolog.Az elmúlt évek során is a kormány nagyon sok olyan útépítési programot valósított meg, közösen Budapest fővárossal, illetve a budapesti kerületekkel, amelyek az elmúlt évtizedeket nem túlzottan jellemezték. Gondolom, sokan megismerték azokat az útépítéseket, amelyek a nagy forgalmú utakat jellemezték, és most a következő időszakban, valóban, ahogy ön is elmondta, újabb támogatásokra lesz szükség, és van is új támogatás, és nemcsak újabb támogatásokra, hanem új utak építésére és utak felújítására van szükség.

(15.20)

Első lépésben a 2019. évi költségvetésben 10 milliárd forint összegű forrást biztosít a kormány, és hamarosan döntés is születik azokról a beérkező pályázatokról, amelyeket ön is említett, tisztelt képviselő úr. Ez azt jelenti egyébként, hogy jelenleg Budapesten 260 kilométer szilárd burkolat nélküli út van, amelyek a következő években több mint 50 milliárd forintos támogatással meg fognak újulni, illetve a szilárd burkolatot meg fogják kapni. Az összesítés alapján 14 kerület nyújtott be kérelmet 188 darab, összesen 45 kilométer hosszúságú útszakaszra 8,86 milliárd forint értékben, tehát ilyen értelemben az idei igényeket a jövő évben a kormány teljesíteni fogja. S nagyon fontos az, hogy ütemezetten szeretnénk megvalósítani ezeket az útépítéseket, közösen a fővárossal, közösen a kerületekkel, így a következő négy év programja szerint, amit garantál a kormány, 2022-ig az összes kerület még le nem betonozott útjának aszfaltozása meg fog történni.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Hozzátenném még befejezésül, válaszként, hogy nem csak a fővárosra kell gondolni, mert a főváros együtt él az agglomerációval is, és az agglomeráció nagyon fontos szerepet játszik a főváros életében, és az ott élőknek is segíteni kell. Tehát hasonló programon dolgozik most a kormány, és remélhetőleg hasonló pályázatot is fog tudni kiírni az elkövetkező időszakban.

Köszönöm szépen a kérdését, a budapestiek érdekében, a budapesti kerületekben élők érdekében, azt hiszem, ez egy hatalmas nagy lépés lesz, hatalmas nagy változás, és mindent megteszünk közösen a fővárossal, a kerületekkel, és a kormány is, pontosan azért, mert a főváros mindenkié. Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Soltész államtitkár úr. Megkérdezem Szatmáry képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ.

SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Örömmel hallom, és azt gondolom, ez itt az adventi készülődésben egy igazán jó hír annak a több tízezer budapestinek, aki azon közel kétszáz, ma még földút mellett lakik, amely reményeink szerint jövő ilyenkor már európai minőségű aszfalttal lesz ellátva. Ez egy nagyon jó karácsonyi hír számukra. S ahogy ön is fogalmazott, én is úgy gondolom, hogy ez egy nagy lépés a budapestieknek, annak a  amint elhangzott az ön válaszában is  közel kétszáz kilométer földút mellett élő budapesti számára. De a legjobb hír az, hogy ez a program reményeink szerint folytatódni fog, és valóban elmondhatjuk azt, hogy négy év múlva, négy éven belül az összes budapesti földutat közös erővel a fővárosi önkormányzatok és a kormány föl tudja számolni. Köszönöm szépen, a válaszát természetesen elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   63   63-68   69-74      Ülésnap adatai