Készült: 2024.03.28.11:40:33 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

59. ülésnap (2019.03.11.),  141-148. felszólalás
Felszólalás oka Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása
Felszólalás ideje 7:54


Felszólalások:   131-140   141-148   149-150      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! László Imre képviselő úr, a DK képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „KRÍZISTERÁPIÁT AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN!” címmel. Tájékoztatom önt, tisztelt képviselő úr, hogy miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jelölte ki. Tisztelettel kérdezem, elfogadja-e a válaszadó személyét. (Dr. László Imre jelzésére:) Köszönöm szépen. A képviselő úr jelzi, hogy elfogadja a válaszadó személyét. László Imre képviselő úré a szó. Parancsoljon!

DR. LÁSZLÓ IMRE (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miközben a kormány a születésszám növelését szorgalmazza, megfeledkezik arról, hogy a népességfogyás ellen a halálozás mérséklésével is lehetne küzdeni, márpedig évente, pontosan Kásler miniszter úr bevallása szerint is, mintegy 30 ezer olyan beteg hal meg, aki megfelelő orvosi ellátással megmenthető lett volna. Ehelyett azonban az egészségügy egyre inkább szétesik: az alapellátás jelen formájában már nem működhet tovább, a háziorvosok átlagéletkora kétségbeejtően magas, a betöltetlen praxisok száma pedig folyamatosan nő, a szakorvosi ellátásban mind hosszabbak az előjegyzési idők, az első számú halálokot jelentő szív- és érrendszeri megbetegedések esetében heteket, endokrinológiai vagy cukorbetegség kezelését megalapozó vizsgálatokra pedig hónapokat kell várni. A kórházi ellátásról már szólni sem érdemes: kardiológusok altatnak, gasztroenterológusok adnak kardiológiai ügyeletet, és évente több ezer végtagot kell amputálni, amelyet érsebész hiányában nem lehetett megmenteni. A rokkantak ellátása persze komoly teher a költségvetésnek, de inkább orvosolni kéne az egészségügy rokkantakat futószalagon gyártó hiányosságait ahelyett, hogy az út szélén hagyják őket. A kórházak olyan ágyakat kénytelenek szüneteltetni, amelyek orvosok és szakdolgozók hiánya miatt nem működtethetők. A gyógyításban nem több orvos van Magyarországon, államtitkár úr, hanem kevesebb.

Minderre pedig nem jelenthetnek választ az olyan lózungok, hogy az egészségügyben minden rendben van, vagy az ellátás folyamatos, meg soha ennyi orvos nem dolgozott hazánkban, mint ma. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Ráolvasással és hazug hitegetéssel azonban nemcsak a betegek, de az egészségügy sem gyógyítható meg. Köszönöm. (Taps a DK padsoraiban.)

(14.10)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Rétvári Bence államtitkár úr válaszol az elhangzott kérdésre. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az önök terápiáját sajnos ismerik az emberek a magyar egészségügyből, ami ágyak felszámolását, gyógyítóemberek, orvosok, ápolók elbocsátását jelentette 6 ezer orvossal és ápolóval, 16 ezer megszüntetett ággyal és vizitdíj, kórházi napidíj bevezetésével. Ez lenne a terápia, ami önök szerint bármikor is célra vezet? Érdeklődéssel várom, hogy ön szerint hány orvos dolgozik Magyarországon, ha a KSH 39 132-t mond. Önök vajon mi alapján és miért mondanak más számot? Egyvalamivel egyetértettem az ön által elmondottakból, tisztelt képviselő úr, hogy növelni kell az egészségben eltöltött évek számát, növelni kell a várható élettartamot. 2010-ben a magyar férfiak várható élettarama 70,5 év volt, most közel 72,5 év. A nők várható élettartama bő 78 év volt, most közel 79 év. Ha ezekből átlagot vonok, azt láthatjuk, hogy 1,4 évvel nőtt a várható élettartam ma, mint amennyi volt ez 2010-ben, és ez sok mindennek köszönhető, nemcsak annak a 648 milliárd forint többletnek, amit idén egészségügyre fordítunk ahhoz képest, amit 2010-ben egészségügyre fordítottak, nemcsak annak a béremelési programnak, amelynek köszönhetően, mondjuk, az orvosoknak 207 ezer forinttal emelkedett két év alatt a fizetése, az ápolóknak 62 százalékkal emelkedett az elmúlt években a fizetése, és a következő években összességében, az idei évvel együtt, 72 százalékkal fog emelkedni, hanem számtalan más egyéb, egészségmegőrző tényezőnek, reformmenza, mindennapos testnevelés, nemdohányzók védelméről szóló törvény.

Ezek következtében Magyarországon 2010 óta a krónikus betegségben elhunyt 65 éven aluliak száma 15 százalékkal csökkent, ami jóval nagyobb mértékű csökkenés, másfélszer nagyobb csökkenés, mint az Európai Unió átlaga, pedig az Európai Unióban nagyon sok, nálunk jobb anyagi helyzetben lévő ország volt, de mégis sikerült ezt nekünk elérnünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), az egészségügyre fordított kiadások emelkedésében pedig az OECD-n belül a hetedik legnagyobb emelkedést elérnünk. Sok feladatunk van, ezt nem vitatjuk, de azért érezhetően történtek lépések az elmúlt 7-8 évben. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyperces viszonválaszra László Imre képviselő úré a szó. Parancsoljon!

DR. LÁSZLÓ IMRE (DK): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elkövetkezendő időben ezt többször el fogjuk mondani, mert sajnos, úgy tűnik, nem értik.Háborúk idején kevesebb gyerek születik, és ez az ország  saját maga ellen az önök részéről és Európa ellen  folyamatosan háborúban él. Önök az oligarchák és a rabszolgatartó multik oldalán állnak, mi a magyar családokén és a dolgozókén. Mi értük, az európai magyarokért alkottuk meg a 7+1 pontos családvédelmi csomagot, benne az egészségügy megmentésével, és most kérném szépen, hogy figyeljen, államtitkár úr: Gyurcsány idejében Magyarország egészségügyi ellátásának a színvonala 15. volt Európában, most a 33.  ez az önök munkájának az eredménye! Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválaszra Rétvári Bence államtitkár úré a szó. Parancsoljon!

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Az utolsó mondat akkora döbbenetet váltott ki, hogy még az ellenzéki padsorokból sem tapsolták meg, mert nem tudták, hogy ezt most el lehet hinni, vagy nem lehet elhinni, mert szépen hangzik, és lehet, hogy majd a DK-kongresszuson ezért megtapsolják (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.), de itt a parlamentben még sem régi, sem újdonsült szövetségesei, úgy látom, önnek sem hitték el tisztelettel, képviselő úr. (Arató Gergely: Ez egy válasz?  Demeter Márta: Válaszolj!)Ön azt mondja, hogy önök az embereket képviselik. Tisztelt Képviselő Úr! A harmadik választás zajlódott le már azóta, országgyűlési választás, hogy önök kiestek a kormányzásból, és harmadszorra hatalmazták fel a magyar választópolgárok elég egyértelmű többséggel a Fidesz-KDNP-t arra, hogy ezt az országot kormányozza. Természetesen ön mondhatja itt a parlamentben, hogy önök képviselik a többséget és az emberek érdekét, de tudja, háromszor egymás (Dr. László Imre közbeszól.) után ilyen nagy mértékű többséget kapó kormánnyal szemben azt mondani, miután önök itt csákót hajtogatnak a nemzeti konzultációs ívből, meg széttépegetik a parlamentben, ezek után önök azt mondják, hogy önök képviselik az emberek álláspontját, miközben bevándorlás kérdésében az emberek 80 százaléka szemben áll az önök (Z. Kárpát Dániel közbeszól.  Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) bevándorláspárti javaslatával, és ön mégis azt mondja, hogy önök az emberek álláspontját képviselik  szerintem ez egy elég merész gondolat, legalább akkora, mint a sorrendről mondott számai. Köszönöm szépen. (Arató Gergely: Csak meghalnak az emberek a kórházban, államtitkár úr…  Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)




Felszólalások:   131-140   141-148   149-150      Ülésnap adatai