Készült: 2020.06.05.14:49:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

4. ülésnap (2018.05.18.),  12-13. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 6:00


Felszólalások:   10-11   12-13   14      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat. Most a napirend utáni felszólalás következik. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából: „A legerősebb ellenzéki pártként töretlenül küzdünk tovább” címmel. Megadom a szót, képviselő úr.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Van valami szimbolikus abban, hogy az új parlamenti ciklus Jobbik-frakciójának egyik első felszólalása most úgy hangzik el, ahogy. Akik követik, most már tévéközvetítéssel nem, mert azt a Fidesz megszüntette, de akár a világhálón keresztül az eseményeket, nem láthatják, hogy a Fidesz-KDNP széksorai majdhogynem üresek. És úgy került lebonyolításra a mai ülés, hogy azok a vendégek, azok a kiemelt tisztségviselők, kiemelt személyiségek, akik vendégként jelen lehettek a mai ülésen, lényegében már távoztak, és azt kell hogy mondjam, megint csak az üres padsoroknak beszélünk, ami egyébként indoklásért kiált. Indoklásért kiált a tekintetben, hogy mennyire tekinthető elegánsnak, mennyire tekinthető önhittnek, mennyire tekinthető beképzeltnek egy olyan kormányzat, amely még egy ötperces ellenzéki napirend utáni felszólalást sem tud, sem hajlandó végighallgatni; arról nem is beszélve, hogy az ellenzéki  jó szándékú, adott esetben szakmai  tanácsokból mit fogad meg és jellemző módon mit tesz magáévá.

A Jobbik frakciója vitathatatlanul a párttal együtt Magyarország legerősebb ellenzéki ereje lett, itt, a parlamenten belül is a legerősebb ellenzéki frakcióval (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Úgy van!). Egyértelműen arra készülünk, hogy a puskaporszagot nem hagyjuk magunk után, magunk mögött, és folyamatosan nyomást gyakorolva a kormányzatra parlamenten belül és kívül egyaránt, megpróbáljuk keresztülvinni rendszerén azokat a teljesen egyértelmű követeléseket, amelyek politikától függetlenek, legyen szó a kilakoltatások felfüggesztéséről, vagy legyen szó olyan értelmes költségvetési módosítókról, mint ami, mondjuk, a lombikbébiprogramot illeti, mint ami egy bérlakásprogramot illet, hiszen ezek egy normális országban nem lehetnének politikai kérdések.

Megpróbáltuk a Fidesz-KDNP-t bizottsági szinten rászorítani arra, hogy ezeket az ötleteket, elképzeléseket legalább a vita, a tárgyalás szintjén engedje a parlament elé kerülni. Arrogancia, nagy mellény, kioktató magatartás volt a válasz, de meg kell hogy nyugtassam önöket: mi fel fogjuk venni a kesztyűt. És bár a Fidesz igyekezett ráerősíteni azokra a hangokra, amelyek a háttérből azt próbálták elérni, hogy ellenzéki képviselők ne vegyék fel a mandátumukat, mi átlátunk az önök stratégiáján és taktikáján. Ennek az lett volna a célja, hogy a fideszes kétharmad négy évre bebetonozásra kerüljön.

Viszont azáltal, hogy a jobbikos képviselők az esküjükhöz méltó módon itt vannak, egy aktív, cselekvő frakcióval veszik fel a kesztyűt. Akár már a következő időközi választáson a kétharmad lebontható, Magyarország pedig megint egy lépéssel közelebb kerülhet azon szabadságfokhoz, amely elvárható lenne a mindennapok során is.

(11.30)

El kell mondjam, hogy a Jobbik parlamenti jelenlétének számos eredménye van így is, az ellenzéki éveket figyelembe véve. Kíváncsi lennék például, hogy a Fidesz-KDNP áruló letelepedésikötvény-programja, amely nettó hazaárulással egyenértékű (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Így van!), vajon felfüggesztésre került volna-e, ha a Jobbik az első pillanattól kezdve nem ellenzi azt a gusztustalan konstrukciót, amiből semmiféle nemzetgazdasági előnye Magyarországnak nem származhatott, hiszen még nem született meg az a fideszes képviselő, aki elmagyarázta volna, hogy egy kamatostul visszafizetendő kötvény tekintetében miért éri meg a magyar állampolgárság előszobáját piacra dobni, árusítani, mert a Fidesz-KDNP piaci kofaként ezt csinálta az előző ciklusban.

Azt is el kell hogy mondjam, aktív, cselekvő frakcióként a Jobbik csapata már a 2010-es időszakot követően, amikor fizikailag igyekezett megakadályozni egy kilakoltatást, vállalva ennek következményeit, mindig is fellépett a minősített és látható jogsértések ellen. Ez nyilvánvaló módon így lesz a következőkben is, a parlamenti eszközök mellett a parlamenten kívüliekre is markánsan, radikális módon ráerősítve el fogjuk érni  egy népszavazási kezdeményezéssel próbáljuk meg elsőként -, hogy a közmédia elképesztő megerőszakolása által ne tudja a Fidesz-KDNP saját lakájmédiájának használni az adófizetők pénzéből eltartott csatornákat, orgánumokat, hiszen gusztustalan, Észak-Koreára jellemző médiaviszonyok alakultak ki, és akkor még nem beszéltünk a megyei lapok piacáról és arról az elképesztő negatív, lejárató hazugságáradatról, amellyel szemben önök több mint száz sajtópert vesztettek el eddig.

Azt is szeretném elmondani, hogy számíthatnak a devizahitel-károsultakkal való találkozásokra a Parlamentben, mert amíg le nem tiltják az én beléptetési jogosultságomat, addig az érintetteket  a jogszabályi kereteken belül minden esetben, de a véleménynyilvánítás jogával élve  meg fogjuk invitálni a Ház üléseire, ahogy eddig is tettük, és akkor bizony önöknek szembe kell nézniük velük. Ennek szellemében már az első kilakoltatásokat leállítani célzó, devizahitelesek érdekében megszületett javaslatunkat be is adtuk, ennek bizottsági vitájára sor kerül, ott elválnak majd a cselekvők az árulóktól.

És el kell hogy mondjam, a költségvetési vita során is aktív, cselekvő frakcióval lesz itt a Jobbik, amelyik politikamentesen fog szakmai javaslatokat bedönteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), bezúdítani a Ház elé. Elvárjuk önöktől, hogy érdemi viták során, szakmai érvek mentén segítsenek Magyarország állampolgárain legalább a nem politikai, hanem a szakkérdésekben, hiszen a Jobbik programja feljogosít bennünket több mint egymillió szavazóval (Az elnök ismét csenget.) együtt arra, hogy ezeket a szakmai vitákat kőkeményen, kíméletlenül végigvigyük. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)




Felszólalások:   10-11   12-13   14      Ülésnap adatai