Készült: 2024.03.28.15:20:09 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

70. ülésnap (2019.06.11.),  69-75. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 9:50


Felszólalások:   63-68   69-75   75-80      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő asszony az államtitkári választ elfogadta. (Dr. Vadai Ágnes: Megnyugodtam.) Tisztelt Országgyűlés! Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a miniszterelnök úrhoz: „Mennyire hiteles a kormány politikája?” címmel. Az interpelláció megválaszolásával a miniszterelnök úr a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Trócsányi László igazságügyi miniszter urat bízta meg. Az interpellációra a miniszter úr felkérésére Völner Pál államtitkár úr válaszol. Megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak. Parancsoljon!

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel a devizahitel-károsultak helyzetéről lesz szó, külön köszöntöm az államtitkár urat, örülök, hogy egy, a témában ennyire elmélyedt szaktekintély válaszolhat nekem, mert konkrét kérdéseket fogok önöknek szegezni. Szerencsére nem kell konkrét kérdést önnek szegeznem arról a mai kilakoltatásról, ahol egy kiskorú gyermeket nevelő család esetében az idős nagypapa most, ezekben a napokban került tolószékbe, és nagy nehezen sikerült elérniük azt, hogy nem a végrehajtási eljárás szűnt meg, hanem „csak” szeptemberben távolítják el őket az otthonukból és nem most. Ugyanakkor holnapután a fővárosban kell megjelennünk megint egy olyan kiürítési eseményen, ahol bizony az a szégyenteljes helyzet állt elő, hogy ahol a károsult tud médiakapcsolatokat, -ismeretségeket mozgósítani, sok kamera megjelenik, civil jogvédők megjelennek, és megtalálják a jogszerűtlen folyamatokon azokat a bizonyos neuralgikus pontokat, amelyek alapján lassíthatók vagy megállíthatók a folyamatok, a család megmenekülhet, nagyon kevés esetben. De rendszerszinten elmondható önökről, hogy az utóbbi három évben több mint tízezer kilakoltatást engedtek lefolyni. És nincs közöttünk vita a tekintetben, hogy az előttünk fekvő költségvetésben lesz egy családtámogatási csomag, amely szerencsés módon kedvez a szerencsés helyzetben lévőknek  jellemzően felső középosztálytól fölfelé. Még egyszer mondom, ebben nincs vita.

Ahol a vita elkezdődik, az az a pont, ahol ki kell jelentenem: talán soha nem volt ennyire kettészakadt a magyar társadalom. Ahogy ma már elhangzott, minden harmadik magyar ember a létminimum alatt vagy annak a környékén kell hogy tengődjön, a magyar munkaerő egy folyamatos erőforrás-szivattyú alatt, a kifosztás állapotában leledzik, ezenközben pedig magyar családok ezreinek kell attól rettegni, hogy a legfontosabb kapcsot, az otthont veszítik el a fejük fölül.

Volt egy bizottsági ülés az utóbbi hetekben, ahol benyújtottunk egy javaslatot. Ez, államtitkár úr, addig rendelte volna el a kilakoltatási és a részleges végrehajtási moratóriumot, amíg az ígéretüknek megfelelően ezt a problémát el nem tudják  akár velünk együtt  hárítani. Hiszen ha önök egy emberbarát csomagot tennének le ide, mi minden esetben támogatnánk ezt.

Ugyanakkor el kell mondanom önnek, ezen a bizottsági ülésen az hangzott el a képviselőtársa szájából, hogy bizony, ha valaki szerinte felelőtlenül gazdálkodott, az nem érdemel védelmet, és itt a devizahitel-károsultakra célzott. Érdekelne, államtitkár úr, hogy tartjae ezt a véleményt, a Fidesz-frakció álláspontjaként kezelhetőe ez a vélemény, tehát felelőtlen embereknek nevezike a devizahitel-károsultakat, vagy akár csak egy széles körű csoport egy részét.

A személyes kérdésemet illetően pedig arra szeretnék öntől választ kapni, hogy a holnaputáni kilakoltatási eseményre velünk tarte avagy sem. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

(15.30)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Völner Pál államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr!

DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A tartozások megfizetése és behajtása nagy terhet jelent az adós számára, ezért a végrehajtási törvény több eszközt biztosít az adós helyzetének megkönnyítésére. Azonban figyelni kell arra, hogy a végrehajtási eljárásokra, azok elrendelésére csak törvény által meghatározott esetekben kerül sor: ha a döntés jogerős és végrehajtható, illetve kivéletesen, ha előzetesen végrehajtható.Az adós részletfizetést kérhet a végrehajtási eljárás szinte minden szakaszában, amelynek következtében a végrehajtási eljárás szünetel, tehát a végrehajtó további intézkedést nem tesz, amíg az adós a részletfizetési megállapodásban foglaltaknak eleget tesz.

A végrehajtási eljárásban lehetősége van az adósnak, illetve a kötelezettnek, hogy a végrehajtás foganatosítása során a végrehajtónak a végrehajtási eljárás szabályait és az adósnak a jogát vagy jogos érdekét lényegesen sértő intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása esetén rendes jogorvoslattal, úgynevezett végrehajtási kifogással éljen. Akár abban az esetben is élhet végrehajtási kifogással, ha a követelés jogalapját vagy összegszerűségét vitatja. E jogorvoslat célja, hogy a bíróság a törvényesség és a megalapozottság szempontjából megvizsgálja a végrehajtó eljárását, és ha az szabálytalan, megszüntesse a jogsértést.

A végrehajtási kifogásnak a végrehajtási törvényben szabályzott bármely végrehajtói tevékenységgel kapcsolatban helye van. Jogorvoslat esetén van lehetősége az adósnak a végrehajtási eljárás felfüggesztését is kérni. Az adós eredményes jogorvoslata esetén a bíróság a végrehajtó intézkedését vagy akár a már elrendelt végrehajtást megszünteti. Ha a bíróság eljárása során előterjesztett jogorvoslat nem vezetett eredményre, az adós a polgári perrendtartás szabályai szerint a végrehajtás megszüntetése, korlátozása iránt is pert indíthat.

Emellett kiemelendő, hogy a végrehajtási eljárásban érintett adósnak lehetősége van jogi tanácsadásért a területileg illetékes jogi segítségnyújtó szolgálathoz fordulni, amennyiben a jogi segítségnyújtásról szóló törvényben foglalt feltételeknek megfelel. (Folyamatos zaj.  Az elnök csenget.) Továbbá az illetékes család- és gyermekjóléti szolgálat megkeresése mindenképpen indokolt, hiszen segítséget nyújthatnak akár a lakhatás, az ellátás és az étkezés tekintetében is.

Ezenkívül az érintettek esetleges segítségért fordulhatnak a települési önkormányzat szociális osztályához is, hogy a nehezen viselhető terhek megkönnyítéséhez milyen szociális ellátást igényelhetnek, például lakásfenntartási támogatást, átmeneti segélyt.

Lényeges, hogy az önálló bírósági végrehajtó eljárását, irodáját, működését a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar is rendszeresen ellenőrzi, az önálló bírósági végrehajtók ügyvitelének, hivatali működésének és magatartásának ellenőrzésére irányuló vizsgálat lefolytatásának céljából a szabályokról szóló kormányrendelet alapján, amelynek következtében fegyelmi eljárás kezdeményezésére is sor kerülhet a jogszabálysértő végrehajtóval szemben. A fegyelmi eljárások a bíróság szervezetrendszerén belül első- és másodfokon kerülnek megtárgyalásra, amelyekben a kiszabható legsúlyosabb fegyelmi büntetés a hivatalvesztés.

A végrehajtók tevékenységének vizsgálatával, ellenőrzésével összefüggésben kiemelendő, hogy súlyos vagy rendszeres jogszabálysértés vagy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar iránymutatásaiban foglalt megsértésének gyanúja esetén a miniszter, a végrehajtó székhelye szerinti törvényszék elnöke, továbbá a kar hivatalvezetője elrendelheti a végrehajtó tevékenységének soron kívüli vizsgálatát.

A felsoroltakból kitűnik, hogy a minisztérium él is ezekkel az lehetőségekkel, ezek adottak. Azok a fajta közbeavatkozások, amelyeket a képviselő úr felvet, gyakorlatilag a bíróság működését akadályoznák (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és nem a kormányzat hatáskörébe tartozik. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Megkérdezem képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. Öné a szó.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha lett volna válasz, tudnék dönteni arról, hogy elfogadom-e. Ezt, amit ön itt előadott, ne haragudjon, de nem csak nem fogadom el, kimondott sértésnek veszem. Nem véletlen, hogy az elnöknek a saját képviselőtársait kellett rendre utasítani, hogy figyeljenek már oda önre, mert egy olyan haszontalan, paragrafusokból és idézetekből álló kupacot olvasott fel, aminek az égadta világon semmi köze nem volt ahhoz, amit én konkrétan megkérdeztem öntől. (Dr. Völner Pál: Ezek jogszabályok.)Államtitkár úr, két konkrét kérdésem elhangzott a megállapítások mellett. Az egyik az volt, hogy frakcióálláspontként vállaljae képviselőtársa véleményét, miszerint felelőtlenül döntöttek a devizahitel-károsultak. Erre ön nem válaszolt, kérem, tisztázza magát ez alól. (Dr. Völner Pál egy iratot felmutatva: Ebben nincs benne. Eltért az interpellációtól.)

A másik konkrét kérdésem egyértelműen az volt, hogy a következő ilyen jogszerűtlen ingatlankiürítési eseményen tiszteletét teszie személyesen annak érdekében, hogy a folyamatokat a jogszerűség irányába lehessen visszavinni a jogszerűtlenség talajáról. Az, hogy ön itt felolvasta az önök stratégiai partnereit (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), a Végrehajtói Kamarát védő szemelvénycsokrot, tökéletesen elfogadhatatlan, szégyenteljes egy kormány képviselőjétől. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem önöket, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 114 igen szavazattal, 30 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Földi László, a KDNP képviselője, interpellációt nyújtott be az innovációért és technológiáért felelős miniszterhez: „Hol tart a közútfejlesztési program?” címmel. Földi László képviselő urat illeti a szó.




Felszólalások:   63-68   69-75   75-80      Ülésnap adatai