Készült: 2024.03.29.12:35:02 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

24. ülésnap (2018.09.24.),  9-12. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:14


Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, Süli János miniszter úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hajdu László, a DK képviselője. Felszólalásának címe: „Ki és miért akadályozza az M3-as autópálya XV. kerületi szakaszán a zajvédő fal megépítését?” Öné a szó, képviselő úr.

HAJDU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A XV. kerület területén áthalad az M3-as autópálya. Az 1980-as évek óta folyamatosan épülő autópálya egyre nagyobb forgalma egyre nagyobb zajterhelést okoz a környék lakóinak. Már a kezdetektől követelték az itt élő emberek, hogy épüljön zajvédő fal a városi szakaszon, az M3-as mellett. Igen ám, de az Orbán-kormánynak nem az számít, hogy mit akarnak az emberek, hanem az, hogy a Fidesz-közeli vállalkozók jól járjanak. Bizonyos vállalkozóknak vagy a velük együttműködőknek márpedig az áll érdekében, hogy leszorítsák az autópálya mellett lévő ingatlanok értékét, hogy aztán olcsón megszerezhessék azokat. Ezért a 2010-ig folyamatosan épülő zajvédő fal a Fidesz alatt már nem épülhetett tovább, leállították. A Wesselényi út és a Szentmihályi út közötti szakaszon mintegy 1200 méter hosszúságban egy sziget nincs megépítve, vállalkozások vannak mögötte. A rákospalotaiakat több kilométer hosszan tehát továbbra is zajterhelés éri.

2015-től fővárosi önkormányzati képviselőként többször kezdeményeztem a hiányzó szakasz megépítését, de ahányszor léptünk előre egyet, valaki mindig hátralökte az ügyet. 2016 októberében végre megszületett az építési engedély, de valaki ellenérdekelt vállalkozó újra fellebbezett. Hosszú jogi procedúra után az engedély végre jogerőssé vált, de az idő egyre telik, és a lakosság egyre türelmetlenebb. Az elmúlt nyolc év bebizonyította, hogy a Fideszt és az Orbán-kormányt nem érdekli a XV. kerületiek érdeke, neki sokkal fontosabb, hogy pár vállalkozó alaposan megszedje magát, a falépítés megakadályozásával a lenyomott árú ingatlanokon keresztül.

A legfrissebb hírek szerint 2018. szeptember 5-én a VKK igazgatótanácsa jóváhagyta a közbeszerzés megindítását. Ha ez rendben lezajlik, legkorábban jövőre elkészülhet a zajvédő fal. Kilencévi várakozás után már nincsenek illúzióink. Abban biztosak lehetünk, hogy ha a szeptember 30-án esedékes időközi választáson Németh Angéla, az ellenzéki összefogás vezetője nyer, akkor addig fogja verni az asztalt, amíg nem épül meg a zajvédő fal a XV. kerületben. Joggal elvárható lenne, hogy ilyenkor a kerületben ellenzékben lévő Fidesz is a kerület mellé álljon.

Nem nehéz választásnak tűnik, hogy mi lenne a legfontosabb, egy pár vállalkozó bankszámlája vagy a rákospalotai családok. A volt fideszes országgyűlési képviselő, László Tamás érdekes módon nem a rákospalotaiakat választotta, hanem a rákospalotaiaknak zajt okozó vállalkozói lobbit. László Tamás szembefordult a saját választókerületével, és most azzal vádaskodik, hogy a kerületi vezetés mulasztása miatt nem készült el a zajvédő fal, miközben a tényekből teljesen világos, hogy a kerületi vezetés mindent megtett. A labda éppen a főváros és a fideszes politikus térfelén pattog, hiszen még a tervezést is átvállalták a fővárostól, hogy ez a költség se terhelje őket.

Tisztelt Országgyűlés! Mindenkinek elege van abból, hogy folyamatosan autópályazajban kell élniük. Zavarja a családokat, zavarja az időseket, zavarja a gyerekeket, csak a Fideszt, a fideszes vezetésű fővárost és a Fidesz helyi politikusait nem zavarja. Figyelmeztetem önöket, hogy 30-án az időközi polgármester-választáson ezt nem felejtik el a kerületi szavazók. A zajvédő fal ügyében Németh Angéla méltó utódomként fogja hajtani a fideszes fővárosi vezetéstől a zajvédő fal megépítését, amire kilenc éve várnak az újpalotaiak, rákospalotaiak és pestújhelyiek. Németh Angéla soha nem fog önök vagy az önök vállalkozói mellé állni, őt nem lehet megvenni, sem megfélemlíteni.

Azt javaslom önöknek, hogy kilencévi huzavona után legyenek végre őszinték a rákospalotaiakkal, és mondjuk a szemükbe, miért kell zajban élniük, mondjuk el nekik, hogy kinek az érdekei fontosabbak az övékénél, és hogy ki és miért akadályozza az M3-as autópálya XV. kerületi szakaszán a zajvédő fal megépítését. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a DK soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Hajdu László képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Cseresnyés Péter államtitkár úrnak.

CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Furcsa volt hallgatni ezt a felszólalást. Az első kérdésem, amikor itt egy sikertelenségről beszélt ön, képviselő úr, úgy fogalmazódott meg bennem, hogy ki volt a polgármester eddig a XV. kerületben az elmúlt négy évben. Nem ön volt? Ez azt jelenti, hogy önnek kellett volna mindent megtenni annak érdekében, hogy ez a zajvédő fal elkészüljön. Azt éreztem, hogy ön itt vádaskodik, amit természetesen visszautasítok. Az vádaskodik, aki önmagából, illetve azok, akik önmagukból indulnak ki, hiszen az önök pártja az, amelynek a tempója és módszere az, hogy megvádol valakit olyasmivel, amit egyébként ők csinálnak. Önök hibáztak, önök nem tettek meg valamit az elmúlt időszakban, és most a kormányon kérnek számon olyat, ami az önök, illetve az ön dolga lett volna.

De hogy a kormányzat mennyire törődik az utakkal, mennyi mindent tesznek nemcsak a fővárosi utakkal, hanem a vidéki utakkal is, arról néhány számot hadd mondjak önöknek! Az elmúlt időszakban jelentős mértékű összegeket fordítottunk útfelújításokra.

Ezermilliárdos nagyságrendben újultak meg főutak, autópályák és mellékutak az elmúlt időszakban. Ha csak a mellékutakat és a vidéki mellékutakat nézem: 150 milliárd forintot különített el a kormányzat arra, hogy a négy-öt számjegyű utak megújuljanak. Mert nemcsak az a probléma, hogy néhány helyen a zajterhelés nagyobb az átlagnál és zavarja az ott élőket, máshol közlekedni sem lehet, olyan állapotban vannak, többek között az önök kormányzásának köszönhetően, a ’90 előtti kormányzásuknak, aztán a ’94-98 közötti, majd pedig a 2002-2010 közötti kormányzásuknak vagy antikormányzásuknak köszönhetően, hogy ezek az utak ilyen elhanyagolt állapotban maradtak itt.

Az elmúlt időszakban nagyon komoly pénzeket fordítottunk arra, ahogy a gazdaságot kihúztuk a gödörből, amibe önök juttatták be, hogy ezek az utak megújuljanak.

Nézzük az ön által feltett kérdést, hogy mit tett az elmúlt időszakban a Fővárosi Önkormányzat ön helyett  ahelyett, hogy ott verte volna a tamtamot -, hogy ez a bizonyos zajvédő fal elkészüljön. Mint bizonyára ön előtt is ismeretes, a Fővárosi Közgyűlés 2017 júniusában döntött a XV. kerületen áthúzódó M3-as bevezető szakasz melletti zajvédőfal-szakasz felépítéséről a Wesselényi utcai gyalogos felüljáró és a Szentmihályi út között, mintegy 1200 méter hosszúságban. A fal a tervek szerint mintegy négy méter magasságú lesz, alsó részén faaprítékokból készült, cementkötésű zajárnyékoló elemekből, felső részén átlátszó elemekből fog elkészülni.

(11.30)

A megvalósítás teljes költsége az előzetes becslések szerint 360 millió forint. A közgyűlés e döntés végrehajtása érdekében a hivatalos tájékoztatás szerint a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás megindításának tervezett ideje 2018. augusztusa volt. (Sic!) Ezen ütemezés szerint a szerződéskötésre még idén sor kerülhet, a kivitelezés pedig 2019 tavaszán kezdődhet meg.

A másodfokon kiadott építési engedély határozata ellen egy érintett ügyfél 2017 második felében bírósági felülvizsgálati eljárást indított, és kérte a végrehajtás felfüggesztését. A bíróság ezt a beadványt elutasította, a döntés jogerős, tehát még köze sincs ahhoz a vádhoz, amit ön megfogalmazott. Csak ön, úgy látszik, polgármesterként nem tudja azt, hogy egy bizonyos eljárásrend hogyan megy és az ötlettől a megvalósításig mennyi ideig tart vagy tarthat. Szomorú, hogy polgármesterként ezt nem tudja, vagy volt polgármesterként. Az ügyfél 2018. május 19-én újabb nyilatkozatot adott be a bíróságra, ennek nyomán 2018. szeptember 18-án újabb tárgyalásra került sor, tehát folyamatban van ennek a bizonyos zajvédő falnak az elkészítése, amit a Fővárosi Önkormányzat nagyon komolyan elhatározott, és komolyan odafigyel e tekintetben.

Azt kérem, hogy ne politikai és kampányfelszólalásokkal untassa a parlamentet, hanem tegyen meg mindent annak érdekében, vagy tett volna meg mindent annak érdekében, hogy ez a zajvédő fal elkészüljön az ön polgármestersége idején. Önnek négy éve volt rá, tisztelt volt polgármester úr. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai