Készült: 2024.03.28.20:13:36 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

47. ülésnap (2018.12.03.),  99-102. felszólalás
Felszólalás oka Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása
Felszólalás ideje 5:08


Felszólalások:   95-98   99-102   103-108      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszter úrnak: „Miért a nyugdíjasokon spórol a kormány?” címmel. Tájékoztatom képviselő urat, hogy a kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének megbízásából, kérésére Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni. Öné a szó, képviselő úr.

(13.40)

KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen; rövidebb lesz, mint a felvezetés. Államtitkár úr, azt szeretném kérdezni, hogy most már minden gazdasági, pénzügyi elemző, de maga a jegybank, a Magyar Nemzeti Bank is azt prognosztizálja, hogy a jövő évben 3 százalék fölött lesz az infláció mértéke, sőt vannak olyan elemzők, akik megkockáztatják, hogy akár a 3,5 százalékot is el fogja érni. A nyár folyamán elfogadott jövő évi költségvetésben 2,7 százalékos inflációval terveztek  ez nyilvánvalóan azt mutatja, hogy a nyugdíjasokon kíván spórolni a kormány. Szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat arra, hogy már az ősz folyamán világossá vált, hogy például ilyen élelmiszerárak mellett nem tartható a 2,7 százalékos infláció. A KSH nemrégiben megjelent kimutatása szerint a friss zöldségek egyéves átlagban több mint 38 százalékkal emelkedtek, a burgonyánál 36 százaléknál magasabb inflációval számolt, illetve a száraztésztánál vagy a lisztnél is közel 8 százalékos inflációt mutatott ki a Központi Statisztikai Hivatal. Ebből nem nehéz levonni azt a következtetést, hogy nagy valószínűséggel 3 százalék fölött lesz az infláció a következő évben  ez azt eredményezi, hogy ha 2,7 százaléknál marad, mint ahogy a közelmúltban kihirdetésre került kormányrendelet tartalmazza, akkor 10-11 hónapon keresztül a nyugdíjasok fognak hitelezni a kormánynak, és majd csak a jövő év novemberében számíthatnak arra, hogy egy összegben visszamenőlegesen megkapják a jussukat.

Éppen ezért kérdezem az államtitkár urat, hogy tesznek-e ilyen intézkedést, hogy kiigazítsák ezt a 2,7 százalékos januári nyugdíjemelést, hiszen volt erre példa a történelemben, 2016-ban, amikor 0,9 százalékos prognózissal számoltak, akkor 1,6 százalékra emelték. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Korózs Lajos képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Bármit is mond ön, tisztelt képviselő úr, itt a parlamentben, azért a nyugdíjasok nem fogják elfelejteni, hogy volt egy olyan párt, amelyik a nyugdíjak vásárlóértékét volt képes csökkenteni, és ez a Szocialista Párt volt, az akkori szövetségesével, akik képesek voltak egyhavi nyugdíjat elvenni minden nyugdíjastól, és akkor nem foglalkoztak azzal, hogy mennyivel emelkedtek az árak, csak azzal foglalkoztak, hogy miként lehet elvenni a nyugdíjasoktól. Abban a nyugdíjasoknak van tapasztalata, hogy ha a szocialisták kormányon voltak és valamikor spórolni kellett, mert önök azt mondták, hogy megszorításokat kell végrehajtani, lehetett ez Bokros-csomag, lehetett 2008-2009, a nyugdíjasok mindig rosszul jártak, mert Horn Gyula idején meg akarták adóztatni a nyugdíjakat, az azt követő Gyurcsány-, Bajnai-korszakban pedig elvettek egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól.

Ezért volt fontos garancia minden nyugdíjas ember számára, amit 2010-ben a Fidesz és a KDNP nyújtott minden magyar nyugdíjasnak, hogy meg fogjuk őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét. Mondtuk ezt az után a sokkhatás után, amikor önök éppen érezhető mértékben, 8 százalékkal csökkentették a nyugdíjaknak a nominális értékét, hát még a vásárlóértékét. Ezt meg is tettük, egy olyan törvényi rendszert hoztunk létre, és itt jogszabályok szabályoznak mindent, amire a képviselő úr rákérdezett, amelyben a nyugdíjasok nem járhatnak rosszul, de járhatnak jól. Nem járhatnak rosszul, hiszen ha magasabb az infláció a tervezettnél, ezt megkapják novemberben a törvény szerinti eljárásban visszamenőlegesen januártól, ha viszont alacsonyabb az infláció a tervezettnél, a különbséget, a pozitívumot megtarthatják. Így az a több mint 29 százalékos nyugdíjemelés, amit megvalósítottunk az elmúlt években, közel 10 százalékos vásárlóérték-emelkedést jelentett, hiszen a különbözetek mindig ott maradtak a nyugdíjasoknál, ezzel a 10 százalékkal is jobban jártak, meg azzal, hogy ma már egy olyan gazdasága van Magyarországnak, amely képes úgy működni, hogy nyugdíjprémiumot és 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt is tudunk a nyugdíjasoknak adni.

Én mindenkit megnyugtatnék: a törvény rendezi ezt a kérdést, a nyugdíjasok nem járhatnak rosszul, csak jól a mostani törvényi rendszerben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   95-98   99-102   103-108      Ülésnap adatai