Készült: 2024.03.28.14:35:04 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

24. ülésnap (2018.09.24.),  65-68. felszólalás
Felszólalás oka Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása
Felszólalás ideje 4:55


Felszólalások:   61-64   65-68   69-72      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Ungár Péter, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a külgazdasági és külügyminiszternek: „Hogyan képviseli a Nagy Brittaniában dolgozó magyarok érdekeit a kormány?” címmel. Képviselő úr, öné a szó.

UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyre inkább közeleg a brexit időpontja, tudjuk azt, hogy egyre kétségesebb az, hogy létrejön-e bármiféle megállapodás a brit kormány és az Európai Unió között. Ami Magyarországot érinti ebben a kérdésben, az az, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, azzal a több százezer ott dolgozó magyar emberrel, illetve magyar diákkal, akik az önök kormányának következményeként kellett hogy kivándoroljanak Nagy-Britanniába, és ott élnek, dolgoznak.Az a helyzet, úgy állunk jelen helyzetben, hogy nem tudjuk, a magyar kormány milyen minimumkövetelményeket határozott meg az ott dolgozó magyar állampolgárok érdekében, és nem tudjuk azt, hogy milyen stratégiája van a magyar kormánynak a Nagy-Britanniával való együttműködésre a brexit utáni időre. Korábban konkrét kérdéseket tettem föl, és önök sajtóközleményekkel válaszoltak. Akkor most csak egy konkrétumot, ha megengedi, föltennék. Bár Theresa May kijelentette, hogy akik 5 éve ott élnek, jogosultak ugyanazokra a szociális támogatásokra, mint korábban, de mi van azokkal, akik kevesebb ideje élnek ott?

Arra szeretném önöket kérni, hogy bár a Martonyi-korszak óta az önök Külügyminisztériuma nem foglalkozik klasszikus diplomáciával, mégis, ha az év végére valamilyen stratégiát esetleg az ott dolgozó és tanuló magyaroknak tudnának arra mondani, hogy hogyan fogja a magyar kormány képviselni az ő érdekeiket, az nagyon jó lenne. Nagy bizodalmunk nincs, ugyanakkor azt a kérdést még föltenném, hogy milyen egyeztetéseket folytatott le az Európai Unió különböző fórumain a magyar kormány ez ügyben, volt-e erre esetleg idejük az elmúlt időszak nagyon fontos külügyi munkájában. És ha már ezt megválaszolnák, akkor azt is elmondaná, hogy egyeztetett-e az ott élő, dolgozó, tanuló magyarokkal bármilyen szinten a Külügyminisztérium. Esetleg tudnának-e időt szakítani erre a klasszikus, fontos diplomáciai munkára?

És még arra szeretném államtitkár urat megkérni, bár tudom, hogy önnek kommunikációs háttere van, ha nem sajtóközleményben, hanem szakmai módon válaszolna, az megtisztelné azokat a kint dolgozó magyar állampolgárokat, akik önök miatt vándoroltak ki. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kérdésre Menczer Tamás államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr.

MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindenképpen egy tisztességes brexitben vagyunk érdekeltek, egy tisztességes és fair brexitmegállapodás a Nagy-Britanniában dolgozó és tanuló magyarok érdeke, a magyar gazdasági érdek is ezt diktálja. Egyébként az Európai Unió egészének érdeke is ezt diktálja, és vannak biztonsági okok is, amelyek emellett szólnak. Tehát egy fair és tisztességes brexitben vagyunk érdekeltek, ami mindenki számára fair.Mit is jelent ez? Egy tisztességes brexitbe beletartozik természetesen az is, hogy sikerül megóvni és megvédeni a Nagy-Britanniában dolgozó és tanuló magyar állampolgárok jogosultságait, természetesen viszonossági alapon. Ugyanazokat a jogokat kérjük és várjuk, amiket az Európai Unió többi országa is megadna az itt lévő briteknek. Magyarországnak az is érdeke, hogy a brexittárgyalások eredményeként mély és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás jöjjön létre Nagy-Britannia és az Európai Unió között, ellenkező esetben ugyanis tovább gyengülhet az EU versenyképessége, különös tekintettel arra, hogy a brit gazdaság az EU teljes gazdasági teljesítményének 14 százalékát adja.

A magyar álláspont szerint, tisztelt képviselő úr, a tisztességes brexit olyan gazdasági együttműködést jelent Nagy-Britannia és az EU között, már a jövőre nézve természetesen, amely nem a Kereskedelmi Világszervezet általános szabályrendszere, hanem egy szabadkereskedelmi megállapodás alapján szabályozná a kétoldalú kereskedelmet. Magyarország kiemelt jelentőséget tulajdonít a Nagy-Britanniával folytatott biztonsági együttműködés fenntartásának és folytatásának is, különös tekintettel arra, hogy nagyon komoly biztonsági kihívásokkal néz szembe a kontinens, Nagy-Britannia hírszerzése és védelmi kapacitása természetesen nem hagyható figyelmen kívül.

Tisztelt Képviselő Úr! A megállapodás nélküli brexitkilépés lehetőségét mindenáron elkerülendőnek tartjuk, de amennyiben egy ilyen sajnálatos forgatókönyv valósulna meg, akkor is kétoldalú alapon arra törekednénk, hogy a Nagy-Britanniában élő magyarok jogait ne vegyék el, azok ne csorbuljanak. Természetesen, ahogy említettem, viszonossági alapon törekednénk erre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig folyamatosan tárgyal, kapcsolatban van a brit kormány különböző minisztereivel, illetve a különböző uniós fórumokon is felszólal a magyar érdekek védelme érdekében. Ha már ilyen lelkesen követi a sajtóközleményeinket, akkor biztos ezeket is tapasztalta.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:   61-64   65-68   69-72      Ülésnap adatai