Készült: 2021.06.19.07:48:56 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

175. ülésnap (2020.12.14.),  38-43. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 11:04


Felszólalások:   34-37   38-43   44-47      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár úr, talán abban egyetérthetünk, hogy ezek az elmúlt napok, hetek nem a Fidesz, nem a kormány napjai, hetei. Hallhattuk a sajtóhírekben, hogy egy magas rangú állami vezetőt bilincsben vittek el, majd másnapra kiderült, hogy Nagy Jánosról van szó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkáráról, akit hivatali visszaéléssel, korrupcióval és egyéb bűncselekményekkel gyanúsítanak. Nagyon röviden a történet annyi, hogy egy ez év június 10-én bejegyezett kft.-nek felajánlotta, hogy szerez közpénzt, nem is keveset, 830 millió forintot, és politikai befolyásait latba vetve, termőföldvásárlásban is segíti őket. Hát, ezt is teljesítette. Helyettes államtitkár úr cserébe 5 százalék tulajdonrészt kért a cégből, amelyet aztán tőkeemelésen keresztül mindjárt 10 százalékra tudott növelni. De bizony, más fideszes vezetők is érintettek ebben a történetben, Törökszentmiklóstól a belvárosi önkormányzatig bezárólag.

Sőt, ezen volt  vagy talán még most is  helyettes államtitkár cégeinél megtalálunk más partnereket is, más fideszes önkormányzatokat és állami cégeket is; sőt a Hungaroring felügyelőbizottságában is tag Nagy János. Ugyan a honlapról gyorsan törölték a nevét, de gondolom, a tiszteletdíját még mindig felveszi.

Súlyosbító tényező, hogy mindezt egy világjárvány közepén, tehát mindezt a közpénzt, ezeket a forrásokat, mondjuk, a bajba került családi gazdálkodók, az ágazat egyéb bajban lévő szereplői elől vették el. A minap éppen a tormások jelentették, hogy megalázóan alacsony a felvásárlási ár, de a méhészek is folyamatosan és joggal panaszkodnak, tehát sokkal hasznosabb helye is lett volna ennek a pénznek, mint a helyettes államtitkár magánzsebe.

Pedig egyébként, államtitkár úr, szerintem lehetett volna ez másként is. Amikor tehát Fazekas Sándor miniszter úr le lett cserélve, illetve Bitay Márton Örs is távozott a minisztériumból, mindketten, jól tudjuk, hogy jó néhány gyanús ügyletet végigvezényeltek, gondolok itt az állami földek magánkézbe juttatására, gondolok itt a vadászterületek nagyon sajátos újraosztására, de ugyanúgy a horgászterületek Fidesz környékére játszására is célozhatok, tehát mindezek után gondolhattuk, hogy egy új fejezet is akár elindulhat az agrártárca életében. De hát kijelenthető ezek után a botrányok után, hogy sajnos nem így lett.

Kíváncsian várom azokat az információkat, amelyeket a zajló nyomozás ellenére esetleg megoszthat velünk államtitkár úr. Azt hiszem, joggal várhatom el, hogy ami a nyomozást éppen nem befolyásolja, arról tudhassunk. Sokunkat érdekel például az, hogy indulte a minisztériumban belső vizsgálat. Ön elképzelhetőnek tartjae, hogy egy ilyen horderejű korrupciós ügyet a felettesei tudta nélkül végre lehetett hajtani? Segítettee más ezt az akciót a minisztériumon belülről? Egyáltalán, államtitkár úr vagy tudomása szerint miniszter úr tudotte erről az esetről?

És kicsit tágabb kitekintésben, azt hiszem, ez az ügy rávilágít másra is. Például arra, hogy amikor a Jobbik évek óta hangoztatja azt, hogy átlátható pályázati rendszer legyen, hogy fordítsuk meg az irányt, és végre ne a nagybirtokrendszert jegeljük, ne a nagybirtokrendszert erősítsük tovább, hanem igenis a helyben élő kis és közepes családi gazdálkodók számára csoportosítsuk át a forrásokat, akkor önök erre miért mondanak nemet? Rávilágít arra, hogy önök miért mennek szembe azzal az ángyáni politikával, amit 2010 előtt és utána még néhány hónapig képviseltek. Hiszen egy olyan modellben, egy olyan vidékképben, amit mi képzelünk el, mindezek a nagy horderejű, több száz milliós visszaélések eleve elképzelhetetlenek lennének. Világossá teszi azt is, hogy a szövetkezeti modellel szemben önök miért támogatják azt, hogy egy-egy térségben földesurak jöjjenek létre, ahol a sok száz milliós pályázatokból az önök politikai döntéshozóinak is bizony könnyen csurran-cseppen.

Mindezek miatt állítom, hogy ez nem egy kivételes eset, ami most napvilágra került, hanem minden bizonnyal a napi rutin része. Nemcsak az önök tárcájánál, hanem a teljes kormányzást figyelembe véve is ezt tudom mondani. Sajnos, ez a politika mind ez idáig kifizetődött önöknek.

Rajtunk, ellenzékieken az a felelősség, hogy nemcsak hogy a napvilágra került ügyeket elmondjuk és megpróbáljunk ezekre válaszokat kapni és válaszokat generálni, hanem bizony az is a felelősségünk, hogy a teljes magyar társadalom számára bebizonyítsuk, hogy igenis lehetne ezt másképp, lehetne egy tisztességes kormányzat keretében azokhoz az emberekhez juttatni ezeket a forrásokat, akik valóban megérdemlik. Várom érdemi válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Farkas Sándor államtitkár úr, miniszterhelyettes kíván válaszolni. Öné a szó.

FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! (A mikrofonja nem működik.) Bocsánat, elnézést kérek…

ELNÖK: Segítséget szeretnék kérni még a kollégák részéről. (Farkas Sándor elé hordozható mikrofont tesznek.) Köszönöm, rendben lesz.

FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által felvetett kérdéskör ismételten akár egy félnapos agrárvitának lehetne az egésze, amely kérdéskörök jelentős részben az agrárágazat jelen napi eseményeit is taglalják. Csodálkozom, hogy halászati kérdésről vagy egyéb olyan kérdésről, vagy a Rába vízhabzásáról nem tett fel kérdést, ami szintén az aktualitások jegyében történik. Ugyanakkor természetesen a kérdését nem szeretném megkerülni, de ugyanakkor vissza kell utasítanom azt az utolsó megjegyzését, hogy különböző általánosításokat végezzen a kormányzat egészére vonatkoztatva.

Szeretném az első kérdésére röviden azt a nyilatkozatot tenni, ami, azt hiszem, az ön számára semmi újdonságot nem fog nyújtani, amelyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Az elvégzett és a tervezett nyomozati cselekményekről, a beszerzett bizonyítékokról és azok értékeléséről a nyomozás érdekeire figyelemmel bővebb tájékoztatást nem tudok adni, és nem is adhatok.

Az esetről megdöbbenéssel értesültünk valóban a minisztériumban mi is. Úgy gondolom, hogy ha valaki hibát követ el, ezért minden esetben ennek a felelősségét vállalnia kell.

(15.10)

Magyarországon a korrupcióval szemben, tudjuk nagyon jól, zéró tolerancia van, és december 2-án miniszter úr helyettes államtitkár úr felmentését a tisztsége alól kezdeményezte is, és a minisztérium minden segítséget meg fog adni az ügyészség munkájához. Én azt hiszem, hogy ennek részletesebb kitárgyalására vagy a kérdésfeltevésére a későbbi vizsgálatok után tudunk konkrét válaszokat adni.

Tisztelt Képviselő Úr! Ugyanakkor ön feltett olyan kérdéseket, amelyek érintik az agrárgazdaság egyéb ágazatait. Itt kimondottan az agrárpolitikáról tesz fel kérdéseket, hogy hol van az ángyáni politika. Szeretném önnek megjegyezni, hogy ha megnézzük ma, 2020 végén az agrárágazat, az agrárgazdaság helyzetét, az agrárjövőképet, a gazdaságban, a nemzetgazdaságban betöltött szerepét, amikor ilyen mértékben értékelődött fel az ágazat, hogy ebben a rendkívül nehéz 2020-as évben is maximálisan tudja azokat a fogyasztói igényeket minőségben, mennyiségben kielégíteni, ami Magyarország lakossága számára szükséges és fontos, úgy gondolom, hogy eleve az ágazat versenyképességét, termelékenységét megkérdőjelezni, nem akarok jelzőket mondani, de úgy gondolom, hogy egy kicsit ostobaság.

Az egyértelmű számomra, hogy a magyar agrárágazat az elkövetkezendő időszakban, ha látjuk az európai uniós fejlesztéspolitikát, látjuk a közös agrárpolitikát, látjuk azokat a terveket, azt a digitális agrárprogramot, amelyet szintén elfogadtunk, ezek egyértelműen azt a helyzetet, azt a jövőképet festik a szemünk elé, nemcsak festik, hanem megvalósítjuk, és ennek ma is aktív részesei vagyunk, amelyek kapcsán egyértelműen a hatékonyság és a termelékenység oldalára kell állnunk, hogy ez az ágazat biztonságosan, hosszú távon megteremtse Magyarország élelmiszer-szükségletét. (Sic!) Természetesen ebben benne vannak a kicsik, benne vannak a nagyok, ha szabad így fogalmaznom.

És ma, amikor látjuk, hogy az elmúlt hetekben mintegy 25 milliárd forint olyan plusztámogatási forráshoz jutottak a kisebb gazdaságok, sőt a még kisebbek, amelyeknek a gazdasági tevékenységét, a gazdasági fejlődését a kormányzat nagymértékben tudja segíteni, azt hiszem, ez a példa önmagáért beszél. Ugyanakkor, ha megnézzük, ön is itt volt azon a vitán, ami a családi gazdaságok jövőjéről, az őstermelői tevékenységről, az őstermelői tevékenység lehetőségeinek a fejlesztéséről szólt, abban ön is egyetértett, hogy igen, ez egy helyes út.

Éppen ezért ötvöződik ez a két felfogás, ötvöződik ez a két tevékenység, és amikor Magyarországon ma látjuk azokat a gazdasági egységeket, amelyek képesek ezt a termelési színvonalat, ezt a termelési értéket előállítani, akkor a kettő így együtt tudja ezt a potenciált teljesíteni.

Az árakról, csak mert nagyon szereti az ellenzék ma forszírozni, hogy milyen élelmiszerárak vannak: valóban volt egy minimális inflációhatás, és utána… (Derültség a Jobbik padsoraiból.) Igen, minimális inflációhatás, és utána pedig azoknak a természeti katasztrófáknak és a világpiaci áraknak, amelyektől mi sem tudunk mentesülni, ön sem, én sem, és senki az országban, ezeknek némileg volt élelmiszerár-emelő hatása az árakra. De azért, ha most elmegyünk egy élelmiszerboltba, és megnézzük, hogy mennyi egy kiló csirkemell, vagy mennyi egy kiló…. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: Burgonya!) A burgonyát is nyugodtan lehet mondani, mert 189 forint, úgyhogy álljunk meg egy pillanatra. Sajnos, a banán még jóval olcsóbb jelen pillanatban, mint a magyar alma, tehát itt is van mit tenni.

Ezt a kérdést nem akarom kibontani, de az egyértelmű, hogy a magyar élelmiszerárak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az Európai Unióhoz képest még mindig nyomottak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szászfalvi László képviselő úr, KDNP-képviselőcsoport: „Harc minden fronton a vírus ellen”. Öné a szó, képviselő úr.




Felszólalások:   34-37   38-43   44-47      Ülésnap adatai