Készült: 2024.03.29.16:43:10 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

233. ülésnap (2005.06.06.), 230. felszólalás
Felszólaló Dr. Latorcai János (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:36


Felszólalások:  Előző  230  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános indoklás szerint a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény jelen módosítására az európai uniós szabályozást biztosító harmonizáció miatt került sor. Az általános indoklás tartalmazza azt is, hogy természetesen a törvényjavaslat figyelembe veszi az Egészségügyi Világszervezet dohányzás-ellenőrzési keretegyezményében vállalt kötelezettségeket is, amit viszont hallhattunk, részben az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményében, illetve az előttem való felszólalásban, hogy azért ezek nem teljes egészében teljesülnek.

Ugyanakkor az is egyértelmű ebből a szabályozásból, hogy sor kerül a reklámfelügyeleti eljárásra mint közigazgatási hatósági eljárás szabályozására is.

(21.00)

Eddig, úgy gondolom, a javaslattal, tehát addig a részig, ameddig a 9. §-hoz el nem jutunk, nincs is különösebb baj, de a bajt a 9. § okozza, mint ahogy Szalay Gábor képviselőtársam már a gazdasági bizottság véleményének ismertetésénél is egyértelműen jelezte. Kormányoldal és ellenzéki oldal is egyaránt egyetértett abban, hogy a probléma igazából itt ezzel a 9. §-sal van, hiszen a 9. § két új bekezdést emel be a gazdasági reklámtevékenység módosításáról szóló 2001. évi I. törvény 15. §-ának a (4) bekezdése helyébe, mégpedig a gazdasági és közlekedési miniszternek kiemelkedő jelentőségű esemény vonatkozásában, különös méltánylást érdemlő esetben lehetősége lesz kérelemre meghatározott időre felmentést adni.

Ez a kiterjesztés számunkra nem fogadható el, mert ilyen kiterjesztése a törvénynek nem kívánatos, ugyanis rendkívül nehezen megfogalmazható, hogy mit jelent a kiemelkedő jelentőségű esemény fogalma; és azt hiszem, ettől már csak egy nehezebben meghatározható vagy nehezebben definiálható fogalom van, hogy mi az, hogy “különös méltánylást érdemlőö. Úgy hiszem, ez csak abban az esetben lehetne számunkra elfogadható és valamiféle objektív mércéhez köthető, ami természetesen itt szóba sem jöhet, hiszen ez egy egyértelműen szubjektív szabályozásra ad lehetőséget, hiszen ha nevén nevezné vagy taxatíve felsorolná mindazt azt egyet, amiről igazából itt szó van, hiszen itt egy eseti szabályozásnak valamilyen formában való körülírásával találkoztunk, nevezzük nevén, elhangzott már, nincs ebben semmi titok: a Forma-1 Magyar Nagydíj rendezvényen csak akkor van lehetőség a dohánytermékek reklámozására, amit pedig szerződésben vállaltunk, hogyha egy ilyen típusú úgynevezett gumiszabályozást ide beépítünk, és ennek megfelelően egy rendkívüli, a szükségesnél lényegesen nagyobb felhatalmazást kap a mindenkori gazdasági miniszter. Szeretném hangsúlyozni, hogy itt a mindenkori gazdasági és közlekedési miniszter kapja meg ezt a felhatalmazást, tehát itt most nem arról van szó, hogy a mostani kap, mert aki majd jövőre sorra kerül, az is élne ezzel.

Amennyiben valóban úgy van, hogy semmi másra nincs szükség, csak ennek az egyetlen dolognak a kivédése miatt került beépítésre ez a módosító javaslat, akkor úgy gondolom, hogy korrektebb és őszintébb volna, ha ezt megfelelően úgy alakítanánk, hogy mivel taxatív felsorolás ebben az esetben nem tehető, mégis előjönne belőle, hogy miről van szó. De én ezt is álságosnak tartom, mert ebben a pillanatban a 2001. évi I. törvény 16. §-a feljogosítja a gazdasági minisztert, hogy a Forma-1 rendezvényére vonatkozóan ezt a felmentést megadhassa, olyannyira, hogy 2001-ben elkészítette a GM magára a felmentési eljárás szabályozására vonatkozó rendeletet is. Tehát ilyen értelemben mindaddig, ameddig az uniós szabályozásból fakadóan nekünk lehetőségünk van arra, hogy ezt a reklámozást használjuk is, illetve ezzel a reklámozási lehetőséggel éljünk, addig, tehát 2006-ig nekünk megvan a törvényi feltétel arra, hogy itt a gazdasági miniszter megfelelően eljárjon.

Nem szeretnék azzal az érveléssel élni, amelyik elhangzott a bizottsági ülésen is, hogy nem arról van-e szó az ilyen típusú rugalmasításával ezeknek a szakaszoknak, hogy új költségvetési forrásbevételre törekszik a kormányzat, és akkor annak megfelelően próbál majd élni is a lehetőséggel. Úgy gondolom, hogy ez itt nem jöhet szóba, hanem valóban csak a Forma-1-en a dohányreklámok megjelenítésére való lehetőség biztosítása volt a célja a minisztériumnak.

Ezért mi tisztelettel azt javasoljuk, hogy emeljük ki, vegyük ki a 9. § szerinti (4) bekezdést, vagy pontosítsuk ezt a bekezdést annak megfelelően, hogy az egyértelmű legyen. Abban az esetben, ha kivettük, akkor az 5. §-t pontosítsuk úgy, hogy egyértelműsíthető legyen belőle, hogy a Forma-1 Magyar Nagydíj megrendezésére vonatkozik. Ez esetben meggyőződésem, hogy mindkét célt elértük, hiszen az európai uniós szabályozáshoz közelítettük a magyar gazdasági reklámozásra való szabályozást, ugyanakkor pedig 2006-ig lehetőség van arra is, hogy minden további nélkül a szerződésből fakadó kötelezettségek is biztosíthatók legyenek.

Az előzetes egyeztetésekből körvonalazódni látom azt a lehetőséget, hogy itt akár a későbbiekben bizottsági javaslattal is megteremthető legyen az a fajta konkrét szövegszerkezet, amelyikkel ezek a feltételek megteremthetők, és akkor, úgy gondolom, nagyot léptünk annak irányába, hogy egyértelmű és tiszta gazdasági reklámozásra vonatkozó törvényjavaslat kerüljön be a parlamentbe, és ennek alapján jó törvény szülessen.

Köszönöm szépen. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  230  Következő    Ülésnap adatai