Készült: 2020.06.04.17:31:45 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

170. ülésnap (2016.09.27.),  170-185. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 1:18:02


Felszólalások:   152-169   170-185   186-187      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség.

Most soron következik a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig.

(18.00)

A kormány‑előterjesztés T/12179. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Völner Pál úrnak, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének.

DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önök előtt fekvő törvényjavaslatban foglalt módosítások új jogintézmények megteremtését és a meglevő szabályozásnak a joggyakorlat által felvetett pontosítását célozzák a büntetés-végrehajtási jog területén.

Engedjék meg, hogy a következőkben a legfontosabb változásokat összefoglaljam! Mint az ismert, az Emberi Jogok Európai Bírósága a büntetés-végrehajtási intézetekben tapasztalható zsúfolt elhelyezési körülmények miatt többször is elmarasztalta hazánkat, és a 2015. március 10-én meghozott úgynevezett vezető ítéletében az egyezményt sértő fogvatartási körülmények megszüntetésére irányuló cselekvési terv elkészítésére hívta fel.

A bíróság továbbá szükségesnek tartotta az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkében meghatározott kínzás, illetve embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmának a megsértésével összefüggésben a jogsérelem bekövetkezésének megelőzését, illetve a sérelem bekövetkezése esetén megfelelő kompenzációt biztosító hatékony jogorvoslat bevezetését. A folyamatban lévő hasonló ügyek tekintetében a bíróság a vizsgálatot nem függesztette fel. Az ítélet végrehajtását az Európai Tanács miniszteri bizottsága a kormány által benyújtott cselekvési terv alapján ellenőrzi. A cselekvési terv 2015. december 9-én került megküldésre az Európa Tanácsnak. A törvényjavaslat elsődleges célja, hogy a magyar cselekvési tervben vállalt, börtönzsúfoltság felszámolására szolgáló férőhelybővítési programot kiegészítve a jogalkotás eszközeivel is segítse a probléma kezelését, és megteremtse a bíróság ítéletében meghatározott hatékony jogorvoslati rendszert.

Mindenképpen fontosnak tartom megemlíteni, hogy Magyarország nem az egyetlen Európában, amelynek szembe kell néznie a börtönzsúfoltságból eredő nehézségekkel, és az egyezménysértés következményeként a bíróság elmarasztaló, kártérítésre kötelező döntéseivel, így például Olaszországgal és Oroszországgal szemben szintén vezető ítéletet hoztak, de Bulgáriával, Görögországgal, Lengyelországgal és Romániával szemben is születtek elmarasztaló ítéletek.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága határozatában kiemelte, hogy a szabadságvesztés időtartamának jelentős csökkentése megfelelő jóvátétel lehet. Egy ilyen típusú jóvátétel azonban nem szolgálná azokat a büntetőpolitikai célokat, amelyek mellett a kormányzat már 2010-ben határozottan elkötelezte magát, vagyis a közbiztonság megerősítését és a törvénytisztelő emberek védelmét. A reintegrációs őrizet viszont, amikor az elítélt kontrollált körülmények között tölti a szabadságvesztésből hátralévő időt a számára kijelölt lakásban, már olyan garanciális szabályokkal övezett jogintézmény, amelynek révén a zsúfoltság csökkenthető, de nem a közbiztonság rovására.

A törvényjavaslat ennek tükrében a reinteg­rá­ciós őrizet alkalmazhatóságát kiterjeszti mind a személyi kört, mind annak időtartamát illetően. A módosítás értelmében már nemcsak az első alkalommal végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltekre, hanem valamennyi gondatlanul elkövetett bűncselekmény miatt elítéltre, illetve a visszaesőnek nem minősülő bűnismétlőkre is kiterjedne. Másrészt a reintegrációs őrizetben töltendő időt a bűnösség fokától függően és hosszabb tartammal határozza meg, szándékosság esetén a korábbi hat hónapi időtartamot tíz hónapra, míg a gondatlan elkövető esetén egy évre emeli fel.

A bíróság által megjelölt megelőző jogorvoslatként a büntetés-végrehajtásról szóló törvénybe egy új jogintézmény kerül, az egyezménysértő elhelyezési körülmények miatti panasz benyújtásának lehetősége a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokához. A panasz alapján az intézet parancsnoka az elhelyezési körülmények javítása vagy ellensúlyozása érdekében a lehetőségekhez mérten megteszi a szükséges intézkedéseket. Indokolt esetben akár a fogvatartott átszállítását is kezdeményezheti, amiről az aktuális telítettségi mutatók alapján a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága dönt.

(Az elnöki széket dr. Hiller István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A börtönfejlesztések előrehaladtával már reálisan számolni lehet majd azzal, hogy lesz olyan kapacitással rendelkező büntetés-végrehajtási intézet, ahová a fogvatartott kapcsolattartási jogának sérelme nélkül átszállítható. Ha az átszállítás sértené a fogvatartott kapcsolattartási jogát, az erről hozott határozat bírósági felülvizsgálata kezdeményezhető.

Végül az egyezménysértő helyzet felszámolását célzó módosítások központi eleme a zsúfolt elhelyezési körülmények miatti jogsérelemmel arányban álló, hatékony kompenzációt biztosító hazai kártalanítási eljárás bevezetése. Az új kártalanítási eljárást szintén a büntetés-végrehajtásról szóló törvénybe építi be a javaslat, kiegészítve a büntetés-végre­haj­tási bírói eljárások körét. A büntetés-végrehajtási bíró független, pártatlan szervként bírálhatja el a kártalanítási igényt egyszerű eljárás keretében, és így rövid határidővel sor kerülhet a sérelem orvoslására. A kártalanítás minden olyan napra jár, amelyet a fogvatartott az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények között töltött. Kártalanítás iránti igény az alapvető jogokat sértő elhelyezés megszűnésétől számított hat hónapos jogvesztő határidőn belül érvényesíthető.

A büntetés-végrehajtási intézet a kárigényhez kapcsolódóan a kifogásolt fogvatartási körülményekre vonatkozóan közöl adatokat, csatolja a fogva­tar­tá­si nyilvántartás alapján készített kivonatot, valamint azon egyéb iratokat, amelyek a jogalap megítéléséhez szükségesek. A büntetés-végrehajtási bíró speciális ismeretekkel és tapasztalattal rendelkezik az értékelhető fogvatartási körülmények számbavételekor. A büntetés-végrehajtási bíró iratok alapján is meghozhatja a döntést. Az eljárásban egyebekben illeszkedik a büntetés-végrehajtási bíró az eljárások általános szabályaihoz, ügyiratok alapján az eljárásra a bírósági titkár is jogosult.

Az eljárás során a pénzbeli kártalanítás mértékét a napi tétel törvényben meghatározott keretei között - amelynek alsó határa 1200 forint, felső határa pedig 1600 forint - a büntetés-végrehajtási bíró határozza meg, a napi tétel általa megállapított konkrét összege és az alapvető jogokat sértő fogvatartási körülmények között töltött napok szorzataként. Ez a megoldás megfelelő teret ad a bírói mérlegelésnek, lehetőséget biztosítva arra, hogy a büntetés-vég­re­haj­tási bíró a zsúfoltsággal együtt a fennálló egyéb alapvető jogokat sértő elhelyezési körülményeket összességükben értékelhesse, és az okozott jogsérelem súlyával arányban álló kártalanítást állapíthasson meg.

A módosítás a kártalanítás kifizetése iránti intézkedési kötelezettséget az igazságügyért felelős miniszter feladatkörébe telepíti. A kifizetésre a határozat kézbesítésétől számított 60 nap áll rendelkezésre. A módosítás értelmében a kártalanítással szemben a következő követelések kielégítésének van helye: a gyermektartásdíj behajtása iránti végrehajtási eljárásban érvényesített követelés, azzal a bűncselekménnyel összefüggésben megítélt polgári jogi igény, illetve a polgári bíróság által jogerősen megítélt kártérítés vagy sérelemdíj, amely miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtása tekintetében a kártalanítást megállapították.

A törvényjavaslat továbbá a gyakorlati szakemberek és jogalkalmazás oldaláról felmerülő észrevételek alapján olyan pontosításokat végez el, amelyek segítik a jogalkalmazást, és amelyek révén egyszerűbbé és átláthatóbbá tehető a szabályozás, illetve az egyes jogintézmények működtetése. Ezek közül kiemelném a fogva tartott anyák és gyermekük büntetés-végrehajtási intézetben, illetve javítóintézetben való együttes elhelyezésének módosítását. A büntetés-végrehajtási kódex jelenlegi szabályozása csak a büntetés végrehajtása során megszületett gyermekek esetében teszi ezt lehetővé. A javaslat kiterjeszti az együttes elhelyezés lehetőségét, és az anya a szabadságvesztés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajtásának megkezdésekor, illetve az előzetes letartóztatás elrendelésekor is kérelmezheti az egy évnél fiatalabb gyermekével való együttes elhelyezését. Az együttes elhelyezés egy speciális, kifejezetten erre a célra kialakított részlegen, a gyermek megfelelő gondozását biztosító környezetben valósul meg.

(18.10)

Az alapvető jogok biztosa egyéni panaszbejelentés alapján lefolytatott vizsgálatot követően az ezzel kapcsolatos szabályozás felülvizsgálatára munkacsoport felállítását kezdeményezte az igazságügy-miniszternél. A munkacsoport működése során meg­vizsgálta az uniós államok szabályozását, és a hazai helyzet elemzését követően javaslatot tett az együttes elhelyezés kiterjesztésére. Az együttes elhelyezés alanyi körének kiterjesztésével tehát a törvényjavaslat célja a gyermeknek az anya általi gondozáshoz való jogát érintő megkülönböztetés felszámolása.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat elfogadása esetén az Európa Tanács részére megküldött cselekvési tervet kiegészítve szándékaink szerint hazánk eleget tud tenni a bíróság vezető ítéletében meghatározott követelményeknek, a preventív, illetve a kompenzációs jogorvoslat megteremtésével. Ezzel elérhetővé válhat, hogy a további kérelmeket a bíróság visszaadja nemzeti elbírálásra.

A bírósághoz benyújtott kérelmek száma folyamatosan növekszik. Ez év januárjában 3500 ügy volt, a legfrissebb adatok szerint 5000 ügy van a strasbourgi bíróság előtt. Annak érdekében, hogy a bíróság tömeges elmarasztalásait, valamint az euróban megállapított súlyos kártérítések és egyéb költségek megfizetését a magyar állam elkerülhesse, indokolt a hazai kompenzációs rendszer mielőbbi hatályba léptetése, ugyanis csak reális időn belüli megoldás esetén van meg az az esély, hogy a bíróság a kérelmek befogadását és vizsgálatát beszüntesse.

Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a T/12179. számú törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Jó napot kívánok mindenkinek!

Most vezérszónoki felszólalásokkal folytatjuk munkánkat. Elsőként megadom a szót Salacz László képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának, tessék!

DR. SALACZ LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja támogatja a T/12179. számú törvényjavaslatot, amely a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról szól.

A törvényjavaslat tartalmában három módosításcsomagot tartalmaz, melyekről részletesen szeretnék beszélni. Ezek a következőek. Kiterjesztésre kerül a reintegrációs őrizet alkalmazási köre, preventív eszközként vezeti be a javaslat a zsúfolt elhelyezési körülmények miatti speciális jogcímen alapuló panasz lehetőségét a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokához; újonnan bevezetésre kerül a jogsérelemmel arányban álló, hatékony kompenzációt biztosító kártalanítási eljárás.

Ahogyan az a törvényjavaslat általános indoklásában is megtalálható, az Emberi Jogok Európai Bírósága felhívta hazánkat, hogy készítsen cselekvési tervet a büntetés-végrehajtási intézetek zsúfoltságának kezelésére és az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkének megsértésével összefüggésben a preventív, illetve kompenzációs jogorvoslatok bevezetésére. A fejlesztések átütemezéséről és a szükséges források biztosításáról a kormány a 2016. február 24‑ei ülésén döntött. A zsúfoltság kezelésében - az akciótervben is megjelenítetten - a büntetés-végre­hajtási intézetek férőhelybővítése kiemelten fontos szerepet tölt be. Ezért összesen 6207 fő elhelyezésére alkalmas férőhely kerül kialakításra.

Jelen törvényjavaslat célja, hogy a 2015. december 9-én megküldött cselekvési tervet kiegészítve, az elfogadott jelentésben foglaltaknak megfelelően biztosítsa azon szükséges törvénymódosítások előkészítését, melyek révén hazánk eleget tud tenni a bíróság vezető ítéletében meghatározott követelményeknek, és ezzel elérhesse azt, hogy a további kérelmeket a bíróság visszaadja nemzeti elbírálásra. A bevezetendő új jogintézmények, úgymint a preventív jogorvoslat és a kompenzáció, a büntetés-végrehajtási törvénybe kerül beépítésre, a módosítás hatálybalépésének tervezett időpontja 2017. január 1-je lenne.

A törvényjavaslat a zsúfoltság csökkentése érdekében büntetőjogi beavatkozásként a reintegrációs őrizet alkalmazhatósági körét terjeszti ki, mind a személyi kört, mind annak időtartamát illetően. A reintegrációs őrizet elrendeléséről a büntetés-végre­hajtási bíró dönt. Az elítélt kontrollált körülmények között - távfelügyeleti eszközzel ellenőrzik a tartózkodási helyét - tölti a szabadságvesztésből hátra lévő időt az általa megjelölt és a büntetés-végrehajtási bíró által jóváhagyott ingatlanban, vagyis a büntetés-végrehajtási intézeten kívül, csökkentve ezzel a zsúfoltságot, de nem a közbiztonság rovására.

A módosítás értelmében ez a lehetőség már nemcsak az első alkalommal végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltekre, hanem valamennyi, gondatlanul elkövetett bűncselekmény miatti elítéltre, illetve a visszaesőnek nem minősülő bűnismétlőkre is kiterjedne. Másrészt a reintegrációs őrizetben töltendő időt a bűnösség fokától függően hosszabb tartamban határozza meg. Szándékos elkövetés esetén a korábbi 6 hónapi tartamot 10 hónapra, míg gondatlan elkövető esetén 1 évre emeli fel.

A bíróság által megjelölt megelőző jogorvoslatként a büntetés-végrehajtási törvénybe egy új jogintézmény kerül: az egyezményt sértő elhelyezési körülmények miatti panasz benyújtásának lehetősége. A panasz alapján az intézet parancsnoka az elhelyezési körülmények javítása vagy ellensúlyozása érdekében a lehetőségekhez mérten megteszi a szükséges intézkedéseket.

Az új jogintézménynek meg kell felelnie a bíróság által meghatározott hatékonysági követelményeknek, amelyek az alábbiak. A döntést rövid időn belül, objektív alapon meghozzák; a határozatot megfelelően indokolják; a döntést késedelem nélkül végrehajtják; a megítélt kártalanítási összeg nem észszerűtlen, vagyis nem indokolatlanul alacsony, ugyanakkor lehet kevesebb, mint amit a bíróság ítélne meg. Ennek szellemében a harmadik legjelentősebb módosítás az új kártalanítási eljárás, amelyet szintén a büntetés-végrehajtási törvénybe épít be a javaslat, kiegészítve a büntetés-végrehajtási bírói eljárások körét. A kártalanítás minden olyan napra jár, amelyet a fogvatartott az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények között töltött.

Az eljárás során a pénzbeli kártalanítás mértékét a büntetés-végrehajtási bíró határozza meg a napi tétel általa megállapított konkrét összege és az alapvető jogokat sértő fogvatartási körülmények között töltött napok szorzataként. A kártalanítás napi tételét a bíró a törvényben meghatározott keretek között állapítja meg. A napi tétel alsó határa 1200, a felső határa pedig 1600 forint.

A módosítások közül kiemelést érdemel még a fogva tartott anyák és gyermekük büntetés-végre­haj­tási intézetben, illetve javítóintézetben való együttes elhelyezése. A büntetés-végrehajtási törvény jelenlegi szabályozása csak a büntetés-végrehajtás során megszületett gyermek esetében teszi ezt lehetővé. Az együttes elhelyezés egy speciális, kifejezetten erre a célra kialakított részlegen, a gyermek megfelelő gondozását biztosító környezetben valósul meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében elmondható, hogy a zsúfoltság enyhítésére a jogszabály-módosítás és a férőhelybővítés hosszabb távú megoldást adhat. Kérem önöket, hogy az imént hallottakra figyelemmel a benyújtott törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Horváth Imre képviselő úr következik, az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka, tessék!

HORVÁTH IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Üdvözlendő, hogy az Igazságügyi Minisztérium valamilyen megoldást próbál adni a fogvatartotti jogok sorozatos megsértésére, és igyekszik elkerülni az újabb, Magyarországot elítélő strasbourgi döntéseket.

Kár, hogy ez a gondolkodás elmaradt akkor, amikor a kormány három évvel ezelőtt új büntetés-végrehajtási törvényt dolgozott ki, hiszen a strasbourgi bíróság által többször jogellenesnek minősített körülmények nem új keletűek, a büntetés-végre­haj­tás intézményrendszerében évtizedek óta fennálló és egyre súlyosbodó problémákból erednek.

(18.20)

Az is kétségtelen, hogy 2013-ra a korábbi, 1979‑es büntetés-végrehajtási kódex minden elemében meghaladottá vált és indokolt volt egy új törvény megalkotása. Azonban éppen a nyilvánvaló és jól ismert problémák miatt elvárható lett volna, hogy az 1979‑es törvényerejű rendeletet felváltó új kódex megfelelően szembenézzen a magyar realitásokkal, előrelépést hozzon a fogvatartási körülmények és a fogvatartotti jogok érvényesítése terén.

Az MSZP már a büntetés-végrehajtási törvény vitájában felhívta rá a figyelmet, hogy az új kódex nem ezzel az igénnyel lett kidolgozva. Az akkori kritikáinkat az elmúlt három évben végrehajtott nagy terjedelmű módosítások és a most benyújtott törvényjavaslat is visszaigazolja. A kormány súlyos mulasztása továbbá, hogy az új bv-törvény kidolgozása és bevezetése adta lehetőségeket nem használta ki arra, hogy érdemi előrelépést hajtson végre ezen a területen. A most benyújtott törvényjavaslat ebből a szempontból mindenképpen megkésettnek tekinthető. Ugyanakkor az alapvető jogok védelmét erősítő törvénymódosítások minden esetben üdvözlendők, mint ezt a törvényjavaslat esetében már az elején jeleztem.

Az Igazságügyi Minisztérium több új, jogérvényesítést szolgáló eljárás bevezetésére tesz javaslatot, amellyel elejét akarja venni annak, hogy a túlzsúfoltság miatt sérüljenek a fogvatartotti jogok. Ilyen új eljárás az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti panasz, illetve elutasítás esetén felülvizsgálat és az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti kártalanítás. Azonban jelen esetben a látszólag jogállami és jogvédő javaslatok valójában egy alapvetően elhibázott szemléletet tükröznek. Az egész szabályozás ugyanis azt sugallja, hogy a bv-intézetek parancsnoka és személyzete puszta nemtörődömségből nem biztosítja a fogvatartottak megfelelő elhelyezését, ami egy jól megírt panasz helybenhagyásával orvosolható.

Valóban, az elhelyezésre vonatkozó jogszabályok ma is megfelelőek, azokat a bv-parancsnokok és beosztottjaik pontosan ismerik. Minden tőlük telhetőt meg is tesznek azért, hogy ezeknek a meglévő mostoha körülmények között a lehető legjobban megfeleljenek. Ennek ellenére a törvényjavaslat egy csomó adminisztrációt zúdít a bv-intézetek vezetésére, miközben alig nyújt valami segítséget a problémák megoldására. Így azokat terhelik még inkább, akik a végeken eddig is szembesültek a nehézségekkel és küzdöttek ellenük.

Ennek egyik legnyilvánvalóbb példája a törvényjavaslat indoklásában is felbukkanó leválasztott illemhelyek kérdése. Érthető elvárás, hogy a zárkán belül az illemhely legyen leválasztva, máskülönben az elhelyezés nyilvánvalóan sérti az emberi méltóságot. Ennek megoldása az egyes bv-intézetek számára nagy feladat, de kormányzati szinten, költségvetési méretekben elhanyagolható átcsoportosítással néhány hónapon belül ez orvosolható. Ez csak kormányzati akarat kérdése. Ehelyett a kormány úgy tesz, mintha a bv-parancsnokok belátásán és jó szán­dékán múlna ennek a problémának a megoldása.

Vajon mit gondol az előterjesztő? A panaszt benyújtókat majd leválasztott illemhellyel rendelkező zárkába teszik, míg aki nem nyújt be panaszt, az marad az emberi méltóságot sértő körülmények között? A diszkriminációmentes elbánás megkövetelné: ha kibukik valamilyen jogsértő körülmény, azt a teljes fogvatartotti állomány esetében orvosolják, nem pedig egyes egyedi jogorvoslatok következtében egyedi privilégiumok biztosításával. Arról nem is szólva, hogy mit tesz a parancsnok, ha minden fogvatartott panaszt nyújt be, a megfelelő feltételek hiányában, miként biztosítja minden fogvatartott számára az elégséges elhelyezési körülményeket.

Hasonlóképpen ellentmondásos a jogsértő elhelyezés miatt biztosított kártalanítás kérdése is. Már a törvényjavaslatban szereplő fogalommeghatározás is furcsa. A kártalanítás ugyanis a jogszerűen okozott kár megtérítését jelenti. Azonban a fogvatartott elvileg jogai megsértése miatt kap kompenzációt, ami tehát inkább kártérítésnek tekinthető. Az előterjesztőnek el kellene döntenie, hogy a zsúfolt, emberi méltóságot sértő elhelyezés ugyan jogszerű, de azért kompenzáció jár, vagy jogszerűtlen, amiért kártérítést kell fizetni. Ráadásul a javaslat mintha egyfajta átalány kártalanítást akarna bevezetni. Ennek összege aligha méltányos, ha valakit valóban embertelen körülmények között tartanak fogva. Ha azonban a fogvatartottak nagy részének inkább kiutalják a kártalanítás összegét az elégséges szintet meg nem ütő, de a magyar börtönviszonyok között átlagosnak számító körülmények miatt, az néhány év fogva tartás után meglepő összegeket fialhat az elítélteknek. Mindez érthető módon kiválthatja a társadalom megütközését, miközben semmit nem javít a fogvatartottak elhelyezési körülményein.

A törvényjavaslatban szereplő megközelítéssel szemben az MSZP álláspontja az, hogy a kormánynak az emberi méltóságot valóban sértő körülmények teljes körű felszámolásával kellene megoldani a strasbourgi bírósági döntésekben kibukkanó problémákat minden bv-intézet esetében, nem pedig jogállaminak tűnő, de valóban abszurd élethelyzetekhez vezető eljárások kreálásával kellene orvosolni a helyzetet. A törvényjavaslat ténylegesen és rendszerszerűen nem oldja meg a problémákat, ezért ebben a formában álláspontunk szerint nem támogatható. Ugyanakkor jelzésértéke van, hogy a kormány végre beismeri és hajlandó lépéseket tenni a tömeges jogsértések kezelése érdekében.

Végezetül a törvényjavaslat 24. §‑ában található furcsa rendelkezésre és az abból leszűrhető következtetésekre szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét. A 24. § a kiutasítások végrehajtásával kapcsolatosan tartalmaz módosítást. A hatályos szabályok szerint, ha az elítélt ismeretlen helyen tartózkodik, akkor az eljárásokat fel kell függeszteni. Kiutasítás végrehajtása esetében azonban a kormány el akar térni ettől a szabálytól. Azaz a kiutasítás végrehajtásának előkészítését szolgáló eljárás az elítélt távollétében is lefolytatható lenne, ami elég furcsa, mert azt gondolhatnánk, hogy a kiutasított személyek a hatóságok látókörében vannak egészen a kiutasítás végrehajtásáig. Azonban az Igazságügyi Minisztérium beismeri, hogy ez nincs így.

A törvényjavaslat indoklásában a következőket olvashatjuk: „A gyakorlati tapasztalatok alapján számolni kell azzal, hogy azon elítéltek egy része, akiknek kiutasításáról a bíróság ítéletben határozott, a kijelölt tartózkodási helyükről ismeretlen helyre távoztak.” Ez egy beismerő vallomás, tisztelt képviselőtársaim. Ha kicsit áttanulmányozzuk az idegenrendészeti statisztikákat, kiderül, hogy az Igazságügyi Minisztérium az egyik legsúlyosabb problémára hívta fel a figyelmet. Ugyanis a magyar hatóságok a gyakorlatban képtelenek érvényt szerezni a kiutasításról szóló döntéseknek, Magyarország képtelen együttműködésre bírni a származási és tranzit­országokat. Ennek szemléltetésére csak egy adatot szeretnék figyelmükbe ajánlani: 2015. szeptember 15‑e és 2016. május 31‑e között a bíróság összesen 2715 fő esetében kereste meg az idegenrendészeti hatóságot a határzár tiltott átlépése miatt kiszabott kiutasítás végrehajtása érdekében.

(18.30)

Azonban ugyanezen időszakban az idegenrendészeti hatóság mindössze 56 fő kitoloncolását hajtotta végre, azaz ha csak a bíróság által elrendelt kiutasításokat vesszük alapul, akkor is csak a kiutasítások 2 százaléka esetében hajtottak végre ténylegesen kitoloncolást. A maradék 98 százalék esetében a kiutasított személyeket nem tudják hova kitoloncolni, és hat hónap elteltével az idegenrendészeti őrizetet is meg kell szüntetni. A kiutasított személyekről egy idő után semmilyen információjuk nincs a hatóságoknak. A kiutasított és a hatóságok látóköréből kikerült menedékkérők többsége még ma is Európában van, köztük tehát azok a menekültek is, akiket azért ítéltek el, mert átvágták a magyar határon, a magyar-szerb határon a határkerítést.

Mindebből megállapítható tehát, hogy a kormány által jogi határzárnak nevezett szabályozás teljesen hatástalan, ennek kudarca pedig e törvényjavaslat 24. §‑ában is tetten érhető. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban. - Sallai R. Benedek tapsol.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Staudt Gábor képviselő úr következik, a Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka. Tessék!

DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportjának részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk lévő javaslat több szempontból érdekes, vannak benne pozitív és negatív részek; jómagam egyébként egy-két elég erősen kritizálható részt fogok legfőképpen kiemelni, de természetesen meg fogom említeni azokat a passzusokat is, amelyek előremutatóak, noha hozzá kell tennem, hogy ezek részkérdéseket taglalnak.

Továbbmenve és áttérve a kritizálandó passzusokra, értem én, hogy a strasbourgi bíróság sokszor olyan döntéseket hozott, amelyek komoly konzekvenciával, fizetési konzekvenciával bírnak, és kötelezik a magyar kormányt, hogy ezeket fizesse ki; azt is értem, hogy sok esetben nem érezzük és a magyar lakosság sem érzi indokoltnak és megfelelő módon alátámasztottnak ezeket a döntéseket, itt gondolunk ugyebár - ki fogok rá térni - a különböző börtönviszonyok miatt kiszabott ítéletekre, szóval, a magyar lakosság sem érzi úgy, hogy ezek jogosak lennének, vagy ily mértékben lennének jogosak; és azt is láthatjuk, hogy ügyvédi irodák az elítélteknek szinte már a noszogatásával arra buzdítják őket, hogy tömegesen adják be ezeket az ügyeket, hiszen akármi történik, ezeket meg fogják ítélni, és nyilvánvalóan ebben az esetben nemcsak az elkövetők, illetve a büntetésüket töltő fogvatartottak járnak jól, hanem természetesen a jogi képviselők, ügyvédek, egyéb közreműködők is, tehát erre ráépült egy iparág - ezzel nyilvánvalóan kezdeni kell valamit. Értem én, hogy a magyar kormányban ez egy dilemmát vetett fel, hiszen mit lehet tenni, ha nem lépünk ki az egyezményből, akkor az Emberi Jogok Bírósága kötelez minket, ezt tudjuk, államtitkár úr, ezt nyilvánvalóan mi sem szeretnénk megkerülni, hogy nagyon nehéz, még hogyha a nagy kamarához fordul is a magyar állam, illetve a magyar kormány, ez sokszor megtörténik, próbálunk jogorvoslattal élni. Hozzáteszem, hogy ezek nyilvánvalóan olyan körülmények, amelyekben adott esetben a politikai nyomásgyakorlás sem indokolatlan, lehet, hogy ezt önök meg is teszik, nyilván nekem erre akkora rálátásom nincs, de mindenképpen egy olyan helyzetet eredményez, ami a társadalmi igazságérzet és a strasbourgi döntések között egy erőteljes éket bever.

Az is biztos, hogy ha túlzsúfoltak a börtönök, akkor legfőképpen börtönépítéssel lehet megoldani ezt a feladatot. Tudom, hogy részben ebben is történtek előrelépések, tehát nem mondom azt, hogy nem építenek új börtönöket - lehet, hogy nem eleget -, viszont úgy érzem, hogy ez a jogi megoldás, amit itt behoznak, és az indokolásban is leírják egyenesen, hogy a jogalkotás eszközeivel is támogatják a túlzsúfoltság csökkentését, úgy gondolom, ez néhány ponton egy veszélyes irányt jelölhet ki, hiszen a jogalkotás eszközével alapvetően úgy lehet csökkenteni a zsúfoltságot, hogyha vagy kiengedünk akármilyen jogcímen fogvatartottakat, vagy megpróbáljuk a rendszeren belül áthelyezni őket, nyilván - ki fogok rá térni - a panasznak a lehetősége erre is módot ad. Egyébként hozzáteszem, hogy meglepődnék, hogyha ma nem történne az meg, hogy a különböző börtönök zsúfoltságát megpróbálják megfelelő módon szimbiózisba hozni, tehát szerintem az jelenleg is úgy van, hogy ha van egy zsúfoltabb börtön és egy kevésbé telített, akkor az átjárás nyilvánvalóan megteremthető, tehát önmagában ez a lehetőség benne rejlik a rendszerben. Viszont nem gondolom, hogy az, hogy önök bevezetik az - ahogy írják - jogsérelemmel arányban álló hatékony kompenzációt, az a feladatot és a problémát megoldaná.

Ahogy említettem, első körben a bv-parancs­nok­hoz be lehet majd nyújtani egy panaszt - ez még rendben is van így -, aki megpróbál tenni valamit. Hát, túl sokat nem tud, mert gondolom, ahol zsúfoltság van, ott zsúfoltság van, tehát ott nemcsak az egyik cellában vannak nagyon sokan, a többiben is a telítettség, gondolom, nem túl alacsony, de a lényeg az, hogy azzal, hogy megteremtenek egy panaszt, azzal tulajdonképpen nincs is gond, ugyanúgy, ahogy a pártfogói felügyelői tevékenység körének a kibővítése is egy jó irány. Ezeket az eszközöket alkalmazni kell, főleg annak tükrében, hogy egyébként amikor mi szigort kértünk, akkor elmondtuk azt is - és ez sajnos az új bv-törvénynek a szövegében nem kellőképpen jelent meg, de elmondtuk azt is -, hogy mi azon vagyunk, hogy amennyire lehet, tegyünk különbséget azon fogvatartottak között, akik be akarnak illeszkedni, vissza akarnak illeszkedni a társadalomba, és azok között, akik nem, és ez a különbségtétel általában megtehető. Tehát segítsen az állam ott, ahol lehet, próbálja meg a visszailleszkedést minden eszközzel elősegíteni ott, ahol lehet, mert tudjuk, hogy ha valaki egyszer megbotlik, bekerül oda, akkor adott esetben ő újragondolhatja az életét, és visszailleszkedhet a társadalomba, de sajnos fel kell készülni arra, hogy vannak nagyon sokan, akik ezt nem így gondolják, és a börtön egyfajta továbbképzés a számunkra, ahol, úgy gondolják, hogy kihúzhatnak néhány évet, és kiváló ismereteket is elsajátíthatnak, és semmiféle meggyőződésük nincs abba az irányba, hogy ők visszailleszkedjenek a társadalomba - az ilyen elkövetők esetében nyilván a büntetés funkciót kell erősíteni. De ettől függetlenül fontos, hogy a pártfogó felügyelői rendszer nagyobb hangsúlyt kapjon, és minden, egyébként okkal nyújtott reinteg­rációs lehetőséget is meg kell adni, hangsúlyozom, azoknak, akik ezt megérdemlik.

Hogy azért még egy pozitívumot, egy apróságot elmondjak - mert mondtam, hogy ezekre is ki fogok térni -, az is jó, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsáthatóságát, hogyha az összbüntetésben foglalt valamely alapítélet ezt kizárná, akkor kizárják, tehát ez egy a jogalkalmazást, a joggyakorlatot egyértelművé tevő passzus a 20. §‑ban.

De visszatérve a fő problémánkra, a kompenzációra, ami a zsúfoltság, főleg a börtönviszonyok zsúfoltsága esetén jár, a dilemmánk az, államtitkár úr, hogy ezáltal… - mert én érzem az irányt, hogy ha ezt bevezetjük, akkor talán egy kicsit szabadulhatunk Strasbourgnak a súlyos öleléséből, és talán az ügyek tömegesen nem fognak ott kikötni, én attól tartok egyébként, hogy ki fognak, hiszen ezek a jogszabályok, amiket most meghozunk, alapvetően belső jogszabályokként kötik a magyar hatóságokat. De hiába várjuk el azt, és meg is fogalmazza maga a törvényjavaslat, hogy ezek után egyéb kártalanítási igénynek az érvényesítésére, illetve sérelemdíjra nincs lehetőség, hogyha valaki megkapta ezt az új kártalanítási formát, amit önök most bevezetnek, aminek az a feltétele, hogy a panaszjogot kimerítse a fogvatartott, amely esetben van egy ilyen előzetes szűrő, tehát hogyha át tudják helyezni egy kevésbé zsúfolt helyre, akár börtönön belül, akár más börtönbe, akkor ez megtörténik, ha nem tudják, akkor meg jár neki ez a kártalanítás, és úgy, hogy ezáltal leírnak egy feltételrendszert, csak én, ahogy mondtam, nem látom annak a kifutását, hogy ezután, ha ugyanilyen indokkal vagy kibővítve, vagy olyan indokokkal, amelyek nem szerepelnek, Strasbourghoz fordulnak ezek az emberek, akkor ugyanúgy, vagy akár ezt meghaladó mértékben sajnos meg fogják nekik ítélni az egyéb kártérítési, kártalanítási összegeket. Tehát tulajdonképpen a belső jogszabályok húztak egy korlátot, de ez csak a magyar államot fogja kötelezni, mert a magyar állam ezekben az esetekben, hogyha a bv-bíró megítéli, akkor fizetni fog napi 1200-1600 forint közötti összeget.

Úgy gondolom, hogy ezt kvázi automatizmusként vagy majdnem automatizmusként előírni egy elég érdekes feltevés. Nem hiszem, hogy ez Stras­bourgot meg fogja győzni, hogy észszerű összeg - ezt is önök írják. Ettől függetlenül viszont nagyon sokan fognak élni ezzel a lehetőséggel, hogy a magyar állam kvázi megnyitja a zsebét. Ami a kormányzat szempontjából ennél fontosabb, hogy a közvélemény felől azért egy felháborodás is várható, hogy ilyen könnyen osztogatják a pénzt, ahelyett, hogy addig, ameddig a börtönépítések megtörténnek, és Strasbourg nem ítél meg ilyen kártérítéseket, addig a belső jog alapján ne kötelezné magát az állam.

(18.40)

Ráadásul, ami engem kifejezetten felháborít, az az a passzus, ami kimondja azt, hogy a kártalanítással szemben milyen kielégítési igényekkel lehet élni. A gyermektartásdíj rendben van, ezzel nem is vitatkozom. Illetve még az is, hogy ha az adott bűncselekménnyel okozott kárt nem térítette meg, és erről van ítélet, akkor ezt is le lehet vonni belőle - ez is természetes -, viszont egyéb igényeket nem. Itt is egy nemzetközi példát hoznak arra, hogy a bíróság nagykamarája szerint, tehát nemzetközi példa van rá, sem beszámítással, sem követelés kielégítésével nem lehet az elítélttől, ha meg is ítélnek neki a börtön túlzsúfoltsága miatt egy összeget, abból levonni. Tehát sem az állam nem vonhat le a bűnügyi költségekre, amit az elítéltnek meg kellene fizetnie, de mondjuk, nem volt vagyona, nem volt behajtható vagyona, és nem lehetett mit tenni, nos, ha ennek ellenére megítélnek neki egy összeget, mondjuk, a zsúfoltság miatt, abból az állam nemhogy azt nem vonhatja le, amivel neki tartozik az elítélt, hanem egyébként más megítélt polgári jogi igényeket sem lehet ebből behajtani, csak az adott bűncselekmény sértettje számára - ez egy szűk kivétel. Vagyis tulajdonképpen a börtönben ülő és ezáltal a zsúfoltság miatt az államtól kártérítést kapó elítélt jobb helyzetbe kerül, mint egy jogkövető állampolgár, hiszen a fizetéséből vagy egyéb juttatásaiból végrehajtás útján bármilyen igény letiltható, levonható, ebben az esetben viszont az elítéltektől ezt nem lehet megtenni.

Ez megint Strasbourg gyakorlatára hivatkozással, számomra teljes mértékben elfogadhatatlan, vérforraló. Nyilván erre egy ítélet van. Nem tudom, emiatt Strasbourg hogy tudta volna Magyarországot egy újabb eljárás alá vonni, hiszen ha a jogszabályok külön nem emelnék bele ezt a szűkítő passzust, szerintem ezek nehezen lennének kikezdhetőek, de politikailag is fel kellene vállalni ezt a harcot, mert egy elítélt, fogva tartott bűnöző ne járjon már jobban, vagy ne járjon neki több jogosultság, mint a jogkövető állampolgároknak. Tehát ezt semmiképpen nem tudjuk elfogadni.

Ráadásul az új Be. kapcsán, már a társadalmi vitában is megfogalmaztuk ezt, és meg fogjuk a parlament előtt is, hogy azt szeretnénk, hogy a sértettek kártérítését oldjuk meg valamilyen formában. Hiába kapnak sok esetben - a sajtót is bejárt ügyeket is lehetne, a Cozma-ügyet, a Szögi-ügyet felemlíteni -, hiába kapnak vagy ítélnek meg nekik többmilliós kártérítést, az nem hajtható be az elítélten. Vagy ha behajtható lenne, és volt lefoglalt vagyona, akkor az állam a bűnügyi költségekre elviszi. És ezzel senki nem tud semmit csinálni, még a miniszter sem adhat arra engedélyt, nem engedélyezheti, hogy az állam bűnügyi igénye kapcsán a sértettek vagy az áldozat túlélő rokonai megelőzzék akár az államot is, és kielégítési joghoz jussanak, a megítélt kártérítést megkaphassák. Ennek fényében külön felháborító és bosszantó, hogy miközben az esetek többségében a sértetteknek nem jár semmi, addig Strasbourg - és most, ezzel az előterjesztéssel erre sajnos rábólintott a magyar kormány is - azon aggódik, hogy jaj, ha az elítélt kap egy kis kártérítést a börtönben, abból nehogy már le lehessen vonni, és micsoda óriási jogtalanság, ha abból az állam vagy egyéb jogosultak levonják az igényüket.

És egy másik felvetés a reintegrációs őrizettel kapcsolatosan. Egyrészről, ahogy mondtam, van ennek vagy lehet ennek haszna. De hogy ezt úgy bővítik ki, hogy már csak a visszaesőnek nem minősülő bűnismétlőkre terjedne ki, ezzel bővítik azt a kört, akik tulajdonképpen kiengedhetőek a börtönből, illetve a 6 hónap helyett 10 hónapra, illetve gondatlanság esetén 1 évre bővítik, ez megint csak azzal a vetülettel fog járni, hogy a jogkövető állampolgárok úgy fogják érezni, hogy a börtönből előbb kikerülnek a bűnözők. Valahogy úgy fogják érezni, mint mikor kap valaki egy felfüggesztett büntetést, vagy kitölti a büntetése egy részét és kiengedik, mint ha maga a büntetés ideje rövidült volna meg.

Úgyhogy ezek azok a súlyos aggályok, amelyek, úgy érzem, hogy nem oldják meg azt a problémát, ami valóban fennáll, viszont legalább a problémát újranyitják vagy egyéb problémákat nyitnak meg. Úgyhogy ezeknek a kiküszöbölése nélkül sajnos ebben a formában nem fogjuk tudni támogatni a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Sallai R. Benedek képviselő úr, az LMP képviselőcsoportjának vezérszónoka következik. Parancsoljon!

SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelettel elnézésüket kérem, hogy kevesen vagyunk a frakcióban, és jó lenne, ha minden területről megoszthatnánk néhány gondolatot önökkel, tehát bocsássanak meg, ha esetleg a jogi szaknyelv ismeretének hiányában nem lesz tökéletes a felszólalásom.

Átnéztük a szakértőinkkel a teljes tervezetet, és próbáltunk álláspontot kialakítani. Látunk benne jó elemeket, látunk benne rossz elemeket és látunk benne kockázatos elemeket, amikről érdemes beszélni. Az mindenesetre tény, hogy a büntetés-vég­re­hajtással kapcsolatos mindennapi gyakorlat problémáira a módosítási igény konkrétan rámutat.

Alapvetően talán pozitívnak nevezhető az, hogy megteremtődik annak a jogszabályi lehetősége, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek anya-gyermek részlegén azon gyermekek is elhelyezésre kerülhetnek, akik a büntetés-végrehajtás előtt születtek, természetesen csak akkor, ha a megfelelő gondoskodást biztosító családi környezetre más megoldás nem biztosított, tehát a gyermek érdekei is ezt diktálják. Ez korábban az ombudsman által is jelzett problémát orvosol. Ez a része akár támogatható is lenne.

Teljesen örvendetes, bár lehet, hogy csak véletlen, de gyakorlatilag egy múlt heti alkotmánybírósági határozatra reagál többek között ez a javaslat. Múlt héten vált egyértelműen szövegezetté és nyilvánvalóvá: „Az Alkotmánybíróság megsemmisített egy bűnügyi költséggel kapcsolatos rendelkezést” címen lehet megtalálni az Alkotmánybíróság honlapján ezt a hírt, hiszen a büntetőeljárási törvény jelenleg úgy rendelkezik, hogy a közvádas ügyekben a vádlott felmentése vagy az eljárásnak az ügyész vádejtése miatti megszüntetése esetén az államnak meg kell térítenie a vádlott költségét, továbbá a meghatalmazott védője díját és annak költségét.

A törvényjavaslat ennek mintájára most rendezi a megtérítési kötelezettséget a pótmagánvádas, illetve a magánvádas eljárásban is. Így ugyanazon rend szerint kell megtéríteni a fent jelzett költségeket és a díjat a közvádas és a pótmagánvádas, illetve a magánvádas eljárásokban is. Az előbbi esetben az államot, utóbbi esetben értelemszerűen a pótmagánvádlót, illetve a magánvádlót terheli a megtérítési kötelezettség. Ez most gyakorlatilag egy aktuális téma, és nagyon-nagyon gyorsan idekerült a Ház elé. Akár véletlen, akár nem, ez örvendetes lehet.

És amit még nyilvánvalóan örvendetesnek tarthatunk ebben a rendszerben vagy a módosításban, hogy gyakorlatilag, mint azt az előttem szólók is elmondták, hogy a javaslat reflektál a strasbourgi követelményekre, hiszen ebben a magyar adófizetőknek, a magyar kormánynak a saját érdeke is megjelenik, hiszen a bíróság csak egy pilot döntés hat panaszosának összesen 73 900 euró jóvátételt ítélt meg az eddigi jogsértő bánásmód miatt. Tehát az, hogy a közérdek a módosítást részben alátámasztja, ez nyilvánvalóan tényszerűen kimondható, hiszen a mostani gyakorlat alapvetően a magyar adófizetőknek kerül így, ebben a formában pénzbe, és még mindig arról beszélek, ami esetleg pozitív irányt hozhat a módosításban.

Igazából a magyar börtönökben fogvatartott 18 ezer ember - ez megközelítőleg 140 százalékos zsúfoltsági ráta - jelentős része sikerrel fordulhatna bírósághoz, hiszen legtöbbjüket rendkívül zsúfolt zárkákban tartják fogva, sokszor úgy, hogy a vécé egy légtérben van a talpalatnyi lakótérséggel. A bíróság szerint az ilyen elhelyezési körülmények embertelenek, és sértik az emberi jogok európai egyezményét, tehát perek sokaságára lehetne számítani, hogyha nem lép a kormány és nem tesz intézkedéseket, és ezt az alapvető emberi jogokat sértő állapotot nem akarja megszüntetni.

Nem véletlen, hogy a bírósághoz benyújtott ilyen jellegű panaszok száma már meghaladja a 4500-at. Ez szintén alátámasztja a módosítás aktualitását.

(18.50)

Pusztán költségvetési szempontból is kézenfekvő volt a magyar államnak, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága helyett hazai fórum előtt legyenek orvosolhatók a zsúfolt körülmények miatti fog­va­tartási jogsérelmek. Az előterjesztés bevezeti ezért az elhelyezési körülmények elégtelensége miatti kártalanítási eljárást, ami jelenthet minden további nélkül külön segítséget a jövőre nézve. Ez különösen, már mint MSZP-s képviselőtársam is elmondta, az illemhely elkülönítésének a hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, illetve a világítással, a fűtéssel és a rovarokkal kapcsolatban jelent meg. A javaslat szerint ezek együtt alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények megfogalmazásban vannak, és az ezek által előidézett sérelem miatti kártalanítás egynapi összegét 1200 forinttól 1600 forintig terjedően határozza meg a javaslat, teret engedve a bírói mérlegelésnek. Tehát gyakorlatilag a büntetés-végrehajtási bíró dönt arról, hogy előtte panaszt kell benyújtani a bv-intézet parancsnokának is. Az összeghatárok elvben a magyarországi átlagkeresetre tekintettel kerültek meghatározásra.

Amennyiben az Emberi Jogok Európai Bírósága hatékony jogorvoslatnak tekintené, úgy a hozzá e tárgykörben benyújtott kérelmeket nem vizsgálná a továbbiakban, hanem azok megítélését nemzeti hatáskörbe utalná vissza, ami részben a rendszer működőképességében, részben az adminisztrációs feladatokban jelenthet könnyítést, hiszen talán magyarországi jogorvoslati lehetőségekkel egy jobb rend­szer építhető, és a közvetlen visszacsatolási rendszer gyorsabban tud a jogalkotónak rámutatni a problémákra. Ilyen rendszer működik Olaszországban is, ahol a kompenzációs jellegű jogorvoslati rendszerben napi 8 eurós összeg jár az elítéltnek, és az Emberi Jogok Európa Bírósága ezt már gyakorlatilag elfogadta, és a gyakorlatban él ez a jogintézmény.

Mindez azért is fontos, mivel a büntetés-végrehajtási intézetek férőhelybővítéséhez szükséges források biztosításáról szóló 1125/2016. (III.10.) kormányhatározatot tartalmazó előterjesztésben szereplő adatok szerint 5755 fő számára a jelen feltételek mellett nem is biztosítható a kellő mozgástér, vagyis a strasbourgi elvárásnak megfelelő 4 négyzetméter. A jogalkotó tehát gyorsan számításokba kezdett a jelek szerint, és minden bizonnyal a közforrások kímélésének érdekében arra jutott, hogy Magyarországon is elegendő lenne 3-5 eurót fizetni az embertelen körülmények között fogva tartottak számára, és ilyen szempontból a módosítás egy racionális szempont. Persze eleve érdekes szempontrendszer, hogy a bérekhez igazodik a kártalanítási koncepció, mivel az nem is a kiesett munkabért kívánja pótolni, illetve kompenzálni. Mindenesetre, ha az átlagos fenti kártalanítási összeget vesszük alapul, és a már említett, az alapvető emberi jogokat sértő elhelyezési körülmények között elhelyezett 5755 fővel számolunk, akkor is jóval kevesebb, mint ha az Emberi Jogok Európai Bírósága minden ügyben elmarasztalná az államot, és lényegesen hatékonyabb megoldást jelenthet.

Tehát itt elsősorban nyilván egy tisztán költségvetési kérdésről van szó, és nem a nemzetközi jogi kötelezettségeinknek maradéktalan betartása a vezérlőcsillag, illetve nem is a humánusabb fogva­tar­tási körülmények, hiszen a kormánytöbbség értelmetlenül szigorú büntetőpolitikája semmilyen szempontból nem humánus, és pont az ilyen jellegű büntetőpolitikai eljárási rendszer az, ami a mostani túlzsúfoltságot és feladatelláthatatlanságot okozza, ami többek között megjelenik az ilyen jellegű módosító indítványokban is.

Itt beszélhetünk a büntetőpolitika kritikájáról, ami önmagában a fogvatartási körülmények elégtelenségét teremti, hiszen ez az egyik fő okozója, központban a szabadságelvonással. A Helsinki Bizottság javaslatából nagyon sok minden megszívlelendő lenne, gyakorlatilag ez az interneten is elérhető, közérdekű adat, és külön érdemes, ha az előterjesztő nemcsak jogi szempontokat, hanem gyakorlati szempontokat is megvalósít.

Ezt azért tartom indokoltnak megjegyezni, mert konzultálva olyan szakemberekkel, akik a büntetés-végrehajtásban dolgoznak, az első, ami felmerül az ilyen jogalkotás kapcsán - és ezt konkrétan államtitkár úrtól kérdezem is -, hogy hány büntetés-végrehajtási vezetővel lett leegyeztetve ez a jogszabály-módosító csomag, mert nem tudom, ilyen szempontból mennyire jogosak a kritikák, hogy nem nagyon gyakorlatias ez, és néhány esetben jó lenne, ha a mindennapi problémákra jobban reagálna.

Jelen pillanatban - nézzék el nekem, ha valamit nem pontosan fogalmazok - alapvetően rengeteg gondot okoz az, hogy az elzárásban nagyon-nagyon sok olyan, akár a rendőrség által kiszabható 2-4 napos szabadságvesztésnek van tere, amely teljesen indokolatlan lehet, és indokolatlan költségeket ró az adófizetőkre. Vannak olyan esetek, ahol ezekből a kétnapos rendőrségi elzárásokból már 170 napos elzárás van, és ezeknek az őrizeteseknek, vagy nem tudom, mi a szakszó, fogvatartottaknak az ellátási rendszere szintén a közteherre ró komoly költségeket. Jelen pillanatban, amit leülnek vagy amit végrehajtanak, az nagyjából 500 forinttól 1000 forintig terjed, többségében már 1000 forint, miközben a napi ellátásuk 8 ezer forintba kerül, és emellé jön az 1600 forintos kifizetés, tehát az ezer forintos kár valójában megsokszorozódik az adófizetők részére. Nyilvánvalóan ennek egy hatékonyabb megoldása vagy olyan megoldása, amit esetleg házi őrizetben lehetne eltölteni, az lényegesen praktikusabb lenne, mert a pénzbüntetés és a szabálysértési eljárásokban az ilyen jellegű fogva tartás nem biztos, hogy produktív, sőt nagyon sok esetben a társadalom számára esetleg káros.

Azok a gyakorlati eljárások, amelyek megjelennek, hogy gyakorlatilag ötszöri étkezést kell biztosítani, kétszer meleg főtt ételt, ez nagyon sok esetben nem a megvalósíthatóság szempontjából kérdéses, hanem azért, mert olyan szolgáltatásokat vagy olyan ellátást biztosítunk fogvatartottaknak, amit otthon soha nem kapott meg, és ebből adódóan a költségeket növeli, miközben a megtermelhető javak, amiket a fogva tartása közben tud, nem érik el ennek a költségeit.

Hadd mondjak el egy példát, és bocsásson meg, nem szeretnék híreszteléssel pletykát terjeszteni, fogalmam nincs, hogy mennyire lett általános a büntetés-végrehajtási intézetekben a mobiltelefonos szolgáltatások vagy alkalmazások elterjedése, hogy a büntetésüket töltő fogvatartottaknak mobiltelefon-szolgáltatást kell biztosítani. A rossznyelvek azt mondják, hogy az egyik miniszternek, aki belüggyel foglalkozik, a családtagjai érdekeltek abban, hogy ezek a mobilszolgáltatások megjelenjenek, de az biztos, hogy van olyan büntetés-végrehajtási intézet, ahol az első időszakban már több mint kétszáz ilyen telefon tűnt el. Ennek a gyakorlati számontartása, adminisztrációja teljes mértékben pluszterheket ró az egész rendszer működésére.

Azért kell még erről beszélni, mert jelen pillanatban a büntetés-végrehajtás túlterheltsége alapvetően igényli azt, hogy ha ilyen marad a Btk., és ezzel a nem javító szándékú, hanem szankcionáló szándékú büntetés-végrehajtási szemlélettel működik tovább a kormány, akkor indokolt is lesz annak a további nyolc börtönnek az építése, ami, ha jól tudjuk, talán már el is kezdődött, de legalábbis van rá kormányzati döntés. Ugyanakkor sehol nem látszódik a magyar oktatási rendszerben, hogy a büntetés-végrehajtásban dolgozó szakemberek képzése hogy áll. S a dolgozókat már most is azzal riogatják, hogy szerte az országban szét lesznek vezényelve, hogy kiképezzenek új embereket, mert nem lesz megfelelő háttér, hogy ott kik is dolgozzanak.

Ezek a gyakorlati problémák jó néhány esetben mindennap megjelennek. Megint azt mondhatom, hogy vannak a kezdeményezésben jók, a büntetés-végrehajtási szakemberek azt mondják, hogy a reintegrációs őrizet alapvetően jó lehet, tehát az, hogy az utolsó hat hónapban lábbilinccsel hazaengedik, ha jól értem, ugyanakkor meg nagyon sok esetben a sokkal enyhébb büntetésekből a havi kétszeri hazaengedés aránytalanul súlyosabb, mint a reintegrációs folyamat. Tehát ezek harmonizációja és mértékletessége indokolt lenne, hogy jobban figyelembe legyen véve.

A társadalmi kötődéssel kapcsolatos törekvések szintén dicséretesek, az jó irány lehet és segíthet, ugyanakkor a mindenáron történő fogva tartás mennyisége mindenképpen csökkentendő, mert a túlterheltséget nem fogja tudni a magyar társadalom tartósan bírni.

Ami valószínűleg büntetésjogi elméleti kérdés, és önök a szakmájukból adódóan ehhez jobban értenek, az az összbüntetésbe foglalás kérdése, ami korábban egy jól működő rendszerként hozzájárult ahhoz, hogy elláthatóbbak legyenek a büntetés-végrehajtási feladatok. Most egy komoly korlátozással gyakorlatilag egymást követik a büntetés-végrehajtási tételek, ami azt jelenti, hogy ugyanaz a magánszemély egymás után kerülhet sorozatosan az ítéletek miatt úgy fogva tartásra, hogy már hosszú ideje benne van a rendszerben, tehát igazából nem kapja meg az esélyt arra, hogy bebizonyítsa, hogy a társadalomba való beilleszkedése megtörténhet.

2010 óta a bíráknak az ítélet kiszabásakor a büntetési tétel középméretéből kell kiindulni, ez alapján jelentősen szigorúbb, hosszabb szabadságelvonással járó ítéletek születnek, mint korábban, olyan esetekben is a törvény erejénél fogva, ahol a bírók mozgástere a büntethetés egyénisítésében racionális lenne.

(19.00)

Ezeknek az újragondolása nyilvánvalóan a Btk.-t érinti és nem a büntetés-végrehajtást. De ezek, ugye, kéz a kézben járnak, ebből adódóan jó lenne, ha ezeket párhuzamban lehetne átgondolni. Nagy hibának tűnik a szabadságelvonással nem járó szankciók megléte, ha nem alkalmazzák azokat. Sőt, a szabálysértéseknél kiszabott elzárások száma is egyre jelentősebb, illetve 2013 óta létezik a kisebb bűncselekményekért is kiszabható büntetőjogi eljárás is.

Mindezek összefoglalása még jó néhány kérdést vet fel, viszont az időkorlátom miatt, ha megengedik, akkor ezt egy külön felszólalásban fogom elmondani. Addig is türelmüket kérem, és köszönöm, hogy meghallgattak. Köszönöm, elnök úr.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Független képviselő nem tartózkodik a teremben, kétperces felszólalásra nem jelentkezett senki, tehát most további képviselői felszólalások következnek. Ezek sorában elsőként Staudt képviselő úr. Staudt Gábor, Jobbik, tessék!

DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon röviden, mert egy dolog elhangzott, és nem tudtam rá reagálni időszűke miatt. Ez az anya-gyermek elhelyezés, ami elsőre és természetesen nagy vonalakban támogatható. Viszont úgy gondolom, nem került kellőképpen átgondolásra, hiszen az rendben van, hogy a gyermek szempontja legyen az első és az anyát a gyermekkel helyezzék el. Bár hozzáteszem, jó lett volna, ha az anya is a gyermek szempontjait nézi, mielőtt bűnözésre adja a fejét. Nyilvánvalóan azért annak is meg kellene jelennie. Nem tudom, preventív programokkal vagy mivel lehet ezt elérni, mert azért az nem egy természetes állapot, és a gyermeknek mindenképpen trauma, ha akár csecsemőként is, de börtönben vagy javítóintézetben kell élete első szakaszát eltöltenie. Arról nem is beszélve, hogy ha nem is emlékszik rá, akkor nyilvánvalóan ez tényként számára majd egyértelművé fog válni, amikor idősebb lesz. És nem biztos, hogy ez arra fog vezetni, hogy egészséges önértékelése legyen annak a gyermeknek. De ha már így alakult, akkor természetesen támogatható az együttes elhelyezés.

Van az a pont, ami a fiatalkorú elkövetőkre vonatkozik, és arról szól, hogy a nyomozási bírók a fiatalkorú előzetes letartóztatását inkább javítóintézetben és ne bv-intézetben foganatosítsák, amikor fiatalkorúról van szó, aki egyévesnél fiatalabb gyermekkel rendelkezik. Remélem, nem ez a magyar gyakorlat, erre nyilván nincsen statisztika, de az fájó, ha sok kiskorú van, aki már bűnözik is meg még gyereke is van. De visszatérve a fő problémára, ha valaki nem a saját gyermeke sérelmére követte el a bűncselekményt, akkor kötelezően el kell helyezni közösen az anyát és a gyermeket. De felmerülhet az is, hogy mondjuk, nem azon gyerek sérelmére követte el, hanem egy másik saját gyermeke sérelmére elkövetett mást, vagy esetleg más, idegen gyermek sérelmére. Arról nem is beszélve, hogy egyéb bűncselekmények is felmerülhetnek a körben, amely esetben egy bv-bírónak illene eldöntenie, hogy elrendeli‑e, hogy a gyermek vele maradhasson vagy sem.

Ha a gyermek szempontjait nézzük, higgyék el, nemcsak az az egy szempontrendszer létezik, hogy közvetlenül az érintett a saját gyermeke irányába elkövetett‑e bűncselekményt, hanem még nagyon sok olyan szempontrendszer lehet, ami egy bv-bírót arra az eredményre vezet, arra a döntésre vezethet, hogy bizony nem indokolt, sőt a gyermeket veszélyezteti, ha úgy dönt, hogy együtt helyezi el. Úgyhogy én ezeket adott esetben átgondolnám államtitkár úr helyében, bár a célt értem, és sok esetben ez támogatható. De lesznek olyan esetek, amelyekben a bv-bíró olyan körülménnyel találja szembe magát, hogy annak ellenére nem tud máshogy dönteni, mert a törvény egyértelműen szabályozza, hogy kötelezően el kell rendelni, hogy egyébként ezt megtenné, ha a mérlegelés rá lenne bízva.

Ennyit szerettem volna elmondani. Nem térnék újra ki arra, amit elmondtam már itt a kártalanítási kérdéskörnél. Ebben a körben egyébként az ellenzéki képviselőtársaimmal is csak maximum részben értek egyet. Én, és ezt hangsúlyoznám még egyszer, nem gondolom, hogy ha ezt bevezetjük, a strasbourgi pereskedéseket kiszűrné és megszüntetné. Viszont attól tartok, hogy az állam számára állandó kötelezettséget jelent, úgyhogy egyébként annak a társadalmi haszna nem túl sok lesz. Ezt az összeget inkább költenék új börtönök, új férőhelyek építésére, talán jobban járnánk. Elnök úr, köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Sallai R. Benedek képviselő úr, LMP.

SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést, nem akarok visszaélni a türelmükkel, csak el szeretném még mondani azt, ami kimaradt. A szabálysértés, tehát nem bűncselekmény miatti fogvatartások gyarapodását okozta, hogy 2010 óta a szabálysértési értékekre elkövetett lopást jelenleg 50 ezer forint alatt is lehet már szabadságelvonással büntetni. A 2012‑es új szabálysértési törvény is megtartotta az elzárással büntethető szabálysértések kibővített körét, és lehetővé tette, hogy a visszaesőket is elzárással büntessék, még akkor is, ha alapesetben csak enyhébb szankciók kiszabása lehetséges.

A törvény továbbá lehetővé teszi, hogy az eljárás alá vont meghallgatása nélkül változtassák át a pénzbírságot vagy a közérdekű munkát elzárásra, amennyiben az érintett nem fizeti meg a bírságot, illetve nem végzi el a közérdekű munkát. Jelen pillanatban a gyakorlat az, ha jól értesültem, hogy Magyarországon most fogva tartanak olyan személyeket, aki például nem használta a biztonsági övét, törött kerékpárlámpával közlekedett, piros lámpánál gyalogolt át az úttesten, vagy éppen alkohol hatása alatt vagy alkoholos befolyásoltság alatt gyalogolt az utcán. Erre vannak példák a jelenlegi büntetés-végrehajtási intézetben. Az a kérdés, ez mennyire bővítendő, ha a túlterheltség kezelésére gondolnak meg a józan paraszti észre ezeknek a szabálysértési ügyeknek a büntethetőségével kapcsolatban, akkor talán lenne mit az idevonatkozó Btk.-val kapcsolatban is módosítani.

Indokolatlanul hosszú ideig maradtak előzetesben olyanok, akik nem jelentettek veszélyt az eljárásra. Nagyon sokszor a józan paraszti ésszel ismét szembemenve használják Magyarországon az előzetes letartóztatást, és az megelőlegezett büntetésként funkcionál gyakorlatilag, nem a szökésveszély, bizonyításmeghiúsítás ellenében. Gyakorlatilag az ügyész hasraütésszerű bemondására működik ez a jogintézmény. A bírák az ügyészi anyagnak sokszor szemet bántóan megalapozatlan érveléssel adnak helyt. Hiába szajkózzák a másik oldalról visszhangtalanul akár évekig, hogy nem állt fenn a szökés veszélye olyasvalakinél, aki például maga jelentkezett a rendőrségen, amikor megtudta, hogy körözik.

Nemrég a strasbourgi elmarasztalás például Galambos Lajos volt NBH-vezető ügyében a magyar államnak 6500 euró kártérítésbe és 3 ezer eurós perköltségbe került. A hatóságok rendre szökés veszélyére hivatkoztak az egyébként teljesen büntetlen előéletű, csaknem 60 éves, rendezett családi és egyéb háttérrel rendelkező, a jogalkotással együttműködő Galambossal szemben. A nyugalmazott tábornok így 9 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, majd egy évet házi őrizetben, végül 2013 márciusában lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene. 2013 júniusában két év tíz hónapos börtönbüntetést szabtak ki rá kémkedés miatt, de azt az ítéletet nyáron a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette, és az eljárás megismétlését rendelték el.

Másik ilyen példa a Hagyó-ügy, ahol a magyar állam a nyilvánvaló korrupciós ügyben az agyonhosszabbított előzetes letartóztatás indokoltságát nem tudta megfelelően igazolni és alátámasztani az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, ami pontosan 18 500 eurójába fájt a magyar adófizetőknek és a magyar köznek, ugyanis ennyi kártérítést ítéltek meg abban az egyébként viszonylag nyilvánvalónak tűnő ügyben, amit lehetett volna megfelelően kezelni.

Tehát összességében az Orbán-kormányok szigorú büntetőpolitikája egyoldalú és a kitűzött célok megvalósítására alkalmatlan konstrukció ebben a formában, hiszen nem tud a büntetés-végrehajtás eleget tenni annak az igénynek, amit büntetés-végrehajtásban sokszor csak PR-célokból és kommunikációs célokból bemondanak és átvernek a parlamenten. Csak annyiban eredményes, hogy hatalmasra duzzadt a börtönnépesség, ezen túlmenően azonban nem kínál tartós megoldásokat. Nem tud mit kezdeni a túlzsúfoltság miatt kialakulóban lévő kritikus helyzettel, elsorvasztja a reszocializáció intézményeit, nem teremti meg a hatékony nevelés és utógondozás anyagi feltételeit. Nem lép fel hatékonyan a bűnözéssel szemben, hosszabb-rövidebb időre elraktározza a bűnelkövetőket, majd érdemi segítség nélkül visszaengedi őket a társadalomba, nagyon sokszor nem törekedve arra, hogy bármit javítson magatartásukon, és így a társadalomba visszaérkezve nem biztos, hogy érdemi előrelépéssel tudja a társadalmi beilleszkedést megvalósítani.

(19.10)

Nagyon sokszor inkább fokozza a korábbi negatív magatartásokat, mint hogy enyhítené a kriminalitás problémáját.

Mindezen okok miatt, elismerve azt, hogy vannak olyan irányok, amelyek összességében üdvözlendőek és támogatandóak, néhány dologban viszont nem tűnik gyakorlatiasnak és mindenben végrehajthatónak, és úgy lenne jó újragondolni a büntetés-végrehajtás problémáját és gyakorlati gondjait, hogyha egy Btk.-módosítással kapcsolatos közös vitában lehetne átnézni azt, hogy mennyire harmonizál mindezeknek a büntetés-végrehajtási feladatoknak az ellátása a jelenlegi büntetési jogrendszerünkkel.

Ezen változtatások és ezen módosítások igénye teljesen nyilvánvaló a Lehet Más a Politika számára is, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ha célja lenne a Fidesz-kormányzatnak az, hogy lehetőség szerint a büntetés-végrehajtás segítse a büntetés-végre­haj­tás­ban érintetteknek a magatartási változását és pozitív irányba befolyásolja azt, akkor egy teljesen más büntetés-végrehajtási gyakorlatra lenne szükség. A más büntetés-végrehajtási gyakorlatnak ameddig nem áll rendelkezésre az infrastrukturális háttere, addig a további túlterhelést, a további emberi jogokat nyilvánvalóan sértő ellátási, eljárási magatartást teljesen indokolatlan fenntartani, és sokkal inkább indokolt lenne az, hogy valamilyen gyakorlati ellátással történjenek gyakorlati lépések abba az irányba, hogy a feladat ellátása szakszerűbb legyen.

Korábban volt arra a büntetés-végrehajtásban gyakorlat, hogy valamilyen részleges amnesztiát biztosítottak, nyilvánvalóan nem bűncselekményekkel kapcsolatban, hanem csak enyhe szabálysértésekkel kapcsolatban. Most jelen pillanatban ilyen 10‑20 napos elzárások vonatkozásában ez nagyon-nagyon sokakat érintene, tehát 1000-1100 főt érintene. Gyakorlatilag, ha az ilyen jellegű módosításokon vagy ilyen jellegű gyakorlati lépéseken elgondolkodna a kormány, az gyakorlatilag akár most egy büntetés-végrehajtási intézet építését is kiválthatná, hiszen 1000-1100 fővel tudnánk mindenképpen érdemi eredményeket elérni.

Arra kérjük a kormányt, hogy a büntető törvénykönyv újragondolásával, a végrehajtások gyakorlatiasságával, a büntetés-végrehajtásban dolgozók véleményének a fokozottabb figyelembevételével olyan gyakorlatias megoldásokat is keressenek, amelyek nem pusztán anyagi hasznot hoznak a kormánynak és kevesebbe kerül a későbbi pereknek a rendszere, hanem részben valóban javítja a büntetés-végrehajtásban érintetteknek az ellátási körülményeit, ugyanakkor nem terheli túl az adófizetőket és a közvagyont annak a vonatkozásában, amit a racionalitás egyébként megkívánna.

Ennek megfelelően most a tartózkodás felé hajlik a frakciónk, nyilvánvalóan a további egyeztetések és a részletes vita során majd még kialakítjuk a véleményünket. Köszönöm a szót, elnök úr.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíván‑e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Megállapítom, hogy nem. Minthogy további felszólalásra senki nem jelentkezett, az általános vitát lezárom.

Megkérdezem az előterjesztőt, államtitkár urat, kíván‑e most reflektálni. (Dr. Völner Pál jelzésére:) Völner Pál államtitkár úr, parancsoljon!

DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is szeretném megköszönni a jelen lévő képviselőknek, hogy szakszerűen és szakmailag nyilvánultak meg az előterjesztés kapcsán, noha nézetazonosság nyilvánvalóan nem volt teljesen összehozható. De néhány olyan felvetés elhangzott, amelyre szeretnék választ adni.

Először is, hogy a börtönzsúfoltságnak a kialakulása gyakorlatilag egyrészt az európai szemléletmód változásából is fakad és az emberi jogok bírósága gyakorlatának a fejlődéséből ered. Mint a bevezetőben is említettem, több európai országban is komoly intézkedéssorozatot váltottak ki ezek az ítéletek, ugyanis a strasbourgi bíróság nem egyedileg vizs­gálja ezeket az ügyeket, hanem gyakorlatilag mintegy nyomást gyakorolva az államokra, önmagában a börtönzsúfoltságnak, tehát mondjuk, a négyzet­méterhiánynak a megléte esetén gyakorlatilag té­te­lesen állapítja meg a fizetendő kártérítések összegét. Ugyanakkor ez a szabályozás, ami önök előtt van, gyakorlatilag figyelembe vette a strasbourgi gyakorlatot, figyelembe vette például az olasz megoldást, amit Strasbourg elfogadott, ugyanakkor azokat a magyar viszonyokat is, amelyeket szintén Olaszország esetében is akceptált a strasbourgi bíróság, amikor elfogadta az ottani kártérítési összeg megállapítását.

Ami a jogalkotási eszközöket illeti, tehát a bevezetőben is elhangzott és önök által is ismert, hogy a férőhelyek számának a növelése is folyamatban van, de nyilvánvaló, hogy ehhez idő kell. A feltorlódott ügyek kezelésére átmeneti szabályként mindenképpen például ennek a kártérítési vagy kártalanítási összeghatárnak a megállapítása szükségessé vált, valamint annak a bírói útnak a biztosítása, amelynek keretében elfogadják, hogy belső jogrenden belül kerülnek rendezésre ezek a kérdések.

A kompenzáció mértékét említettem, tehát a magyar viszonyokat figyelembe véve került kialakításra. Ami pedig a Sallai képviselőtársam által is üdvözölt reintegrációs őrizetnek a kiterjesztését illeti, az pedig egy maradandó elem, mert nyilvánvalóan a börtönbővítésektől függetlenül a rendszerben remélhetőleg ez is tartósan enyhítheti a börtönöknek a zsúfoltságát.

Az anya-gyermekkel kapcsolatban volt a felvetés Staudt képviselőtársamtól. Tehát kérelemre tud indulni egy ilyen eljárás, és valamennyi körülményt, a gyámhatóság véleményét is figyelembe veszik a döntéshozatal során, tehát nem alanyi jogon születik meg a döntés. Elméletileg ezek a problémák ott figyelembe vehetők, és ennek alapján lehet akár olyan döntést is hozni, hogy mégsem az anyával együtt helyezik el a gyermeket.

A Sallai képviselő úr által említett szabálysértési és büntetőeljárással, előzetes letartóztatással kapcsolatos kérdéskörök: mint már bejelentésre került többször, tehát a büntetőeljárási törvény rövidesen benyújtásra kerül a Ház elé, valószínűleg az eljárási kérdések keretében lehet majd az előzetes letartóztatás kérdésköréről érdemben majd tárgyalni.

Ennyit szerettem volna az elhangzottakhoz hozzáfűzni. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   152-169   170-185   186-187      Ülésnap adatai