Aktuális

Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja

Fotó: Sajtóiroda2024. július 1. és december 31. között Magyarország – 2011 első féléve után – immáron második alkalommal látja el az Európai Unió Tanácsa elnökségének feladatát. Az Országgyűlés így házigazdája, fő szervezője a félév során – és még azon túl is – megvalósuló európai uniós parlamentközi eseményeknek. A honlapunkon betekintést kívánunk nyújtani az európai uniós parlamentközi diplomáciába. Rövid ismertetőink mellett az EU-elnökség parlamenti együttműködésének megjelenítésére létrehozott oldalunkon élő internetes közvetítés keretében is nyomon követhetik a 2024 őszi félévében, valamint a 2025 első felében sorra kerülő parlamentközi konferenciákat. Ezeken az Európai Unió nemzeti parlamentjei, az Európai Parlament, a tagjelölt országok népképviseletei és egyéb meghívott parlamentek képviselői cserélnek véleményt a magyar EU-elnökség legfontosabb témáiról.

Megtekintés »

Hírek, események

Az Országház Könyvkiadó legújabb kötetének, Feitl István: Az államszocialista korszak álparlamentje című könyvének ünnepélyes bemutatására december 11-én került sor az Országház Kossuth-termében.

Az Országház Könyvkiadó gondozásában megjelent az Országházi Mesék sorozat első mesekönyve, a Szél hozta rézvitéz. A könyv szerzője Tóth Zita, a Filc, a zoknimuki című nagysikerű meseregény írója, az illusztrációt pedig Maros Krisztina készítette.

Az Országgyűlési Könyvtár muzeális gyűjteménye nemrég gyarapodott Werbőczi István kötetével, melyet M. Tótfalusi Kis Miklós 1698-ban Kolozsváron adott ki. A „Decretum Latino-Hungaricum. Sive Tripartitum opus juris consuetudinarii... Regni Hungariae et Transilvaniae, ac Partium Eidem Subjectarum... Az az, Magyar és Erdély Országnak három részre osztott törvény könyve” nyomtatott dokumentumai a magyar és az erdélyi jogélet alapjait jelentő fejedelemségkori törvénygyűjteményeket tartalmazzák.

Varga Éva, a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárhálózat igazgatója vehette át az Országgyűlési Könyvtár munkájának magas színvonalú szakmai támogatásáért járó Nagy Miklós-díjat november 6-án az Országházban. A díjazottal a könyvtár iránti elköteleződésének kezdetéről, a kárpátaljai magyar könyvtáros közösségben vállalt szerepéről, tapasztalatairól, a „Könyvtár, ami összeköt” ösztöndíjprogram szakmai lehetőségeiről, valamint a kitüntetéssel kapcsolatos gondolatairól kérdeztük.

Az Országház Könyvkiadó gondozásában megjelent az 1918 – A Nagy Összeomlás című kötet, mely a tavaly megrendezett történettudományi konferencia előadásainak szerkesztett változatát tartalmazza.

 

Törvényalkotás

Törvényalkotás

Törvényalkotási folyamatábra

Adatok az Országgyűlés törvényalkotásáról

Elfogadott törvények

Sarkalatos törvények

Házszabályi rendelkezések (Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényben és az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. évi (II. 24.) OGY határozatban foglalt házszabályi rendelkezések egységes szerkezetben.

Parlamenti jog - Az Országgyűlés működése, feladat- és hatáskörei, kapcsolódó intézmények (Második, átdolgozott kiadás)
 

Tematikus kereső

Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)

Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje

Élő közvetítés linkje
live_stream_playlive_stream_play_hover
Élő közvetítés

Ciklusos tematikus keresők

Kattinson a képre a Virtuális Országház eléréshez!
Virtuális Országház - Lépjen be!

Kattintson ide az Országház Könyvkiadó eléréséhez!