Aktuális
Hírek, események
Varga Éva, a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárhálózat igazgatója vehette át az Országgyűlési Könyvtár munkájának magas színvonalú szakmai támogatásáért járó Nagy Miklós-díjat november 6-án az Országházban. A díjazottal a könyvtár iránti elköteleződésének kezdetéről, a kárpátaljai magyar könyvtáros közösségben vállalt szerepéről, tapasztalatairól, a „Könyvtár, ami összeköt” ösztöndíjprogram szakmai lehetőségeiről, valamint a kitüntetéssel kapcsolatos gondolatairól kérdeztük.
Az Országház Könyvkiadó gondozásában megjelent az 1918 – A Nagy Összeomlás című kötet, mely a tavaly megrendezett történettudományi konferencia előadásainak szerkesztett változatát tartalmazza.
Nagy érdeklődést kiváltó konferencia került megrendezésre 2019. november 21-én az Országház főrendiházi üléstermében 1919 – A nagy szétesés címmel. A rendezvényen neves történészek a magyar történelem egyik legtragikusabb időszakát, az 1918 őszétől 1919 végéig terjedő periódust vizsgálták.
Az Országgyűlés Hivatala és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem korábban kötött együttműködési megállapodásainak egységes szerkezetben történő újragondolását követően november 18-án újabb együttműködési megállapodásról szóló dokumentumot írt alá Koltay András rektor és Such György főigazgató.
Idén is átadásra került az Országgyűlési Könyvtár szakmai támogatásáért járó Nagy Miklós-díj, amelyet az Országgyűlés elnöke 2018-ban, a könyvtár fennállásának 150. évfordulója alkalmából alapított meg. A kitüntetést Varga Éva, a kárpátaljai könyvtáros szakma kiemelkedő személyisége vehette át.
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2023. évi szeptember - október havi ülésterve (2023.09.25.)
Az Országgyűlés 2023. évi őszi ülésszaka szeptember 25-26-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje