Aktuális

Az Országgyűlés 2020. november 30-án, december 1-én és december 7-én tartja következő ülését. Itt olvashatják a napirendet.

Felállították az Ország Karácsonyfáját a Kossuth téren 

Felállították a Kossuth téren az Ország Karácsonyfáját

A felajánlások közül idén egy kb. 18 méter magas, 70 centiméteres törzsátmérőjű, 6-8 tonnás ezüstfenyőre esett a választás, amely Székesfehérvár-Öreghegy egyik családi házának kertjét díszítette.A Kossuth tér és a Karácsonyfa teljes díszkivilágítása advent első napjától látható.

 

Hírek, események

A történelmi zászlók bevonulásával és fanfárok hangjaival kezdődött az Országgyűlésnek a trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából megrendezett emlékülése. 

Latorcai János levezető elnök köszöntőjét követően a kormánypárti beterjesztők nevében Kövér László házelnök tartotta meg a nemzeti önazonosság védelméről szóló, politikai nyilatkozat nyitóbeszédét. Ezt követően Áder János köztársasági mondta el megemlékező felszólalását. 



Az érdeklődők online ismerkedhetnek meg az Országház nevezetes helyszíneivel és az Országgyűlési Múzeum kiállítótereivel. A Virtuális Országház kezdeményezés keretében először a kupolacsarnok, a képviselőházi és a főrendiházi társalgó, a ritkán látogatható Munkácsy-terem, valamint a múzeum három állandó kiállítása kerül bemutatásra.



1990. május 23-án az első szabad, többpárti választások nyomán összeült Országgyűlés megválasztotta Antall Józsefet miniszterelnökké, elfogadta a kormány programját. Az új kormány letette esküjét, és megtartotta alakuló ülését.

Tematikus kereső

Elhunyt képviselőkElhunyt Szokolay Zoltán volt MDF-es és Olasz János volt MSZP-s országgyűlési képviselő.

Az Országház-látogatás határozatlan ideig szünetel

A járványügyi helyzet miatt meghozott kormányzati intézkedésekhez igazodva 2020. november 10-től visszavonásig az Országház és az Országgyűlési Könyvtár nem fogad látogatókat, illetve a Látogatóközpont és az Országgyűlési Múzeum kiállításai is zárva tartanak. Az Országház Könyvkiadó honlapján előjegyzett könyvek átvétele átmenetileg szünetel.

Kattinson a képre a Virtuális Országház eléréshez!
Virtuális Országház - Lépjen be!
Élő közvetítés linkje
Élő közvetítés

Kattintson ide az Országház Könyvkiadó eléréséhez!

Ciklusos tematikus keresők