Hírek, események

Évfordulók – 130 éve helyezték el a kupolacsarnok zárókövét

1896. június 8-ra millenniumi díszülést terveztek összehívni az Országházban, és ehhez el kellett készülnie a középső traktusnak, vagyis a díszlépcsőházat és a kupolacsarnokot magában foglaló épületrésznek. 1895-re rendkívüli mértékben felgyorsult a munka, így készülhetett el a kupolacsarnok boltozata is, amelynek zárókövét május 16-án helyezték el.

Két hónappal korábban kötöttek szerződést Scholtz Róberttel a díszítőfestés elkészítésére, aki munkatársaival a kupola felületén és a környezetében lévő boltozatokon is dolgozott. A kupola záróköve alá helyezték el a csillárt, a boltozati bordák metszéspontjaiban pedig 16 történelmi címert, a kupolacsarnok ugyanennyi szobrának megfelelően. Minden szobortól jobbra található a hozzá tartozó címer a kupolán. A második világháborúban megsérült, részben beomlott kupolát helyreállították, és díszítőfestését, címereit is restaurálták, illetve ahol kellett, rekonstruálták.

Az Országház kupolacsarnokának boltozata, csillárja

​​​​​​​Az Országház kupolacsarnokának boltozata, csillárja
Fotó: Bencze-Kovács György / Országgyűlési Múzeum

Az Évfordulók sorozat korábbi cikkei itt érhetők el.

 

Törvényalkotás

Törvényalkotás

Törvényalkotási folyamatábra

Adatok az Országgyűlés törvényalkotásáról

Elfogadott törvények

Sarkalatos törvények

Házszabályi rendelkezések (Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényben és az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. évi (II. 24.) OGY határozatban foglalt házszabályi rendelkezések egységes szerkezetben.

Parlamenti jog - Az Országgyűlés működése, feladat- és hatáskörei, kapcsolódó intézmények (Második, átdolgozott kiadás)
 

Tematikus kereső (aktuális ciklus)

Ülésterv és Napirend

Az Országgyűlés ülésterve és napirendje itt érhető el.
Élő közvetítés linkje
live_stream_playlive_stream_play_hover
Élő közvetítés

Ciklusos tematikus keresők

Kattinson a képre a Virtuális Országház eléréshez!
Virtuális Országház - Lépjen be!

Kattintson ide az Országház Könyvkiadó eléréséhez!