Készült: 2021.08.02.23:15:27 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

137. ülésnap (2020.06.09.),  101-137. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 3:31:49


Felszólalások:   73-101   101-137   137-185      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr válaszait. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig. A kormány-előterjesztés T/10863. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.

Elsőként megadom a szót Maruzsa Zoltán Viktor úrnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Államtitkár úr, öné a szó, parancsoljon!

DR. MARUZSA ZOLTÁN VIKTOR, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm. Mindössze néhány nappal ezelőtt a nemzeti köznevelésről szóló törvény általános vitája kapcsán álltam itt önök előtt. Akkor az általános vitában a hozzászóló képviselők pártállástól függetlenül egyetértettek abban, hogy az iskolákban nincs helye erőszaknak, a pedagógusok elleni fenyegetésnek, verbális vagy tettleges bántalmazásnak. Rögzítettük azt is, hogy ebben a kérdésben nem célvitát, hanem eszközvitát folytatunk. Ma ismét megerősítem, hogy a kormány célja az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése. Ebből a célból több megközelítést tartalmazó, koherens intézkedéscsomag megvalósítására van szükség, amelynek elsődleges célja a prevenció, illetve a szélsőséges szituációk esetén a gyors és hatékony fellépés lehetőségének biztosítása. A tervezett intézkedéscsomag számos eleme nem igényli a törvényi szintű szabályok módosítását, egyes intézkedésekhez viszont szükség van erre. Az önök előtt lévő törvénymódosítási csomag e célból született.

Amint az a tisztelt Országgyűlés előtt is ismert, a közelmúltban megszaporodtak a nyilvánosságra került, pedagógusokkal szembeni, erőszakkal történő fenyegetéssel vagy tettleges bántalmazással járó jogsértések, amelyek elkövetői sajnálatos módon több esetben 12-17 év közötti diákok voltak. Nyilvánosságra kerültek, majd a közösségi médiában jelentős nézettségre tettek szert a pedagógusokkal szembeni erőszakot nyíltan bemutató olyan videofelvételek is, amelyeket jórészt az elkövetők társai készítettek, a bántalmazott pedagógusnak további erkölcsi sérelmet okozva, egyúttal súlyos jogsértést elkövetve.

A felvételeken a tanulók elsősorban verbálisan, de esetenként fizikailag is megalázzák a munkáját végezni próbáló pedagógust. Ez egy rövid, térben és időben jól behatárolható esemény, egy olyan renitens, destruktív viselkedés, amit a társadalom többsége elítél. Az ilyen erőszakos esetek súlyosan negatív hatást fejtenek ki a társadalom egészére, különösen az iskolai nevelő-oktató munka minőségére, szétzilálják az iskolai közösségeket, egyúttal veszélyeztetik a békés, az iskolába tanulni járó gyerekek tanuláshoz, művelődéshez való jogait is. Közismert tény ugyanis, hogy a rossz iskolai légkör, a zaklatás csökkenti az oktatás eredményességét, így negatív hatása van minden érintett későbbi boldogulására is.

Nyilvánvaló, hogy a legtöbb ilyen eseménynek előzménye van, és minden ilyen extrém jogsértésre jut sok-sok kisebb szabályszegés és kötelezettségmulasztás. Ha valaki 13-14 éves korában képes a tanárát megütni azért, mert az munkára szólítja fel őt, a legtöbb esetben már korábban is követett el fegyelmi vétséget, vagyis egy folyamat végéről van szó. Kezelni ezért nem pusztán magát az eseményt kell, hanem a folyamatot, melynek során a renitens tanuló a közösség szabályaival ellentétes magatartástól eljut a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakig.

Látni kell azt is, hogy az erőszak gyökere nem feltétlenül csak az iskolában van, ebben döntő szerepet játszik a családi környezet, a nem megfelelő szülői odafigyelés és az értékelvű nevelés hiánya. A helyzet kezelésére irányuló eszközöknek ezért a szülői felelősség kérdésére és a családi környezet támogató szerepének megerősítésére is választ kell adnia. Szeretném kiemelni, hogy a kormány az elmúlt években is számos intézkedést hozott az iskolán belüli erőszak megelőzésére és megfékezésére.

A pedagógusok elleni agresszió kialakulásának kezelésében nagy szerepe van az iskolapszichológusnak, az iskolai szociális segítőknek. A kormány nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ezek a szakemberek egyre növekvő számban legyenek jelen az oktatási intézményekben. A nemzeti köznevelésről szóló, 2011-ben elfogadott törvény és végrehajtási rendeletei teremtették meg az óvodapszichológusok, iskolapszichológusok alkalmazásának kötelező eseteit, az előző jogszabályi környezetben ugyanis az intézmény vezetőjének döntésétől függött, hogy alkalmaze ilyen szakembert vagy sem.

(13.30)

A köznevelés teljes rendszerében foglalkoztatott pszichológusok száma 2010 és 2019 között 998 főről 1754 főre emelkedett. Ezen túl az óvodai és iskolai szociális segítés új, kötelezően megvalósuló tevékenység, mely ágazatközi szinten biztosít szolgáltatást a nevelési-oktatási intézményekben a gyermekjóléti ellátórendszeren keresztül.

Az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységet a család- és gyermekjóléti központoknak kell biztosítaniuk 2018. szeptember 1-jétől a nevelési-oktatási intézményekben. Az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység elsősorban preventív jellegű megkereső és segítő tevékenység, ami működik, és egy egészen friss fejlesztés. A nehéz szociális helyzetű gyerekek fejlesztése, felzárkóztatása terén rengeteget tett a kormány az elmúlt időszakban: érdemes kiemelni a tanodák rendszerét, amelyet eredetileg európai uniós forrásból finanszírozott a kormány, 2018-tól azonban kormányrendelet alapján, stabil állami finanszírozás mellett működik, tanulási lehetőséget biztosítva az iskolaidőn kívül is azon gyermekek, fiatalok számára, akiknek otthon ez a lehetőség nem magától értetődő.

A diákok nevelésében, informálásában a köznevelési intézményekben az elmúlt több mint tíz évben is közreműködtek már az iskolarendőrök. Az elmúlt években 2963 általános és 245 középiskolában kaptak a tanulók és a pedagógusok segítséget az iskolarendőröktől és a bűnmegelőzési tanácsadóktól a baleset-megelőzés, bűnmegelőzés témakörében, igaz, a most felállítandó iskolaőrökhöz képest ezek a szakemberek csak idejük egy kis részét töltötték az érintett iskolákban.

A nagy múltra visszatekintő „Mentálhigiénés alapképzés pedagógusoknak” című program célja, hogy a részt vevő pedagógusok problémakezeléshez szükséges személyes és hivatásbéli készségei fejlődjenek, hatékonyabban tudják elkerülni a tettlegességig fajuló konfliktusokat, illetve felkészültek legyenek a már kialakult konfliktushelyzet megfelelő kezelésére. A képzést 2017 őszétől vette át és szervezi az Oktatási Hivatal, eddig 29 képzési csoportot indítottak, amelyeken 490 pedagógus vett részt eredményesen.

Az Enable-program keretében évente több száz pedagógus vesz részt a diákok konfliktuskezelési készségeinek fejlesztésére az iskolai környezetben és azon kívül, akár a digitális térben előforduló zaklatás és agresszív megnyilvánulások megfelelő kezelésére irányuló továbbképzésben. Az ugyancsak 2017-ben indult programban Magyarországon 2019 decemberéig összesen 40 csoport Enable-képzése került megszervezésre, ezeken 570 pedagógus kapott tanúsítványt.

Szeretném kiemelni azt is, hogy ez a kormány indította el az EFOP-3.1.2 projektet, melynek címe „A pedagógusok módszertani felkészítése a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzése érdekében”, amely keretében 2021 végéig csaknem 10 milliárd forintból összesen 35 ezer pedagógus képzése és felkészítése valósul meg a végzettség nélküli iskolaelhagyás hatékony kezelése és megelőzése érdekében alkalmazható módszertani ismeretek elsajátítása érdekében.

A meghozott intézkedések keretében indokolt megemlíteni, hogy a kormány 2016-ban fogadta el Magyarország digitális gyermekvédelmi stratégiáját. A digitális gyermekvédelmi stratégia kiemelt célja a tudatos, értékteremtő internethasználat támogatása, a tudatos médiahasználat fejlesztése, illetve a gyermekek és a személyiségi jogok védelmét szolgáló szabályok és intézkedések érvényesítésének hangsúlyozása. A stratégia kiterjed a resztoratív sérelemkezelés iskolai elterjesztésére is.

A köznevelés tartalmi szabályozóinak megújítása során az idei évben a 8. évfolyamon sorra kerülő állampolgári ismeretek tantárgy kerettantervi követelményeibe külön beépítésre került, hogy a tanulóknak meg kell ismerni a közfeladatot ellátó személyek, pedagógusok, orvosok, mentők feladatait, kiemelt társadalmi hasznosságukat és jogszabályban biztosított védelmük jelentőségét.

Felsoroltam itt az imént kilenc intézkedést a teljesség igénye nélkül. Aki ezek után azt állítja, hogy a kormány az elmúlt tíz évben nem tett semmit, de most bezzeg gumibottal és bilinccsel akarja büntetni a fiatalokat, az lemaradt az elmúlt tíz év eseményeiről, vagy csak alulinformált közösségi felületeken tájékozódik, és ezért nincs fogalma arról, hogy mi zajlik. Láthatóan ez a kormány eddig is elkötelezett és aktív volt az iskolai erőszak megelőzését szolgáló lépésekben.

A jelenlegi törvényjavaslatban szereplő intézkedéscsomag ezeknek a preventív eszközöknek a folytatása és a megelőzést szolgáló beavatkozások kibővítése mellett a bekövetkező agresszió gyors, határozott kezeléséhez és szankcionálásához szükséges eszközöket foglalja magában. A javaslatok kidolgozását megelőzően számos szakmai szereplő véleményét kikértük, így többek között egyeztettünk a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal, az oktatási jogok biztosával, az SZGYF-fel, illetve vizsgáltuk a nemzetközi tapasztalatokat. A most bemutatásra kerülő javaslatcsomag ezeknek az egyeztetéseknek és elemzéseknek a tapasztalataira is épül.

Már az elmúlt heti vitában is látható volt, hogy a most benyújtott javaslatcsomag egyik legjelentősebb és minden bizonnyal az ellenzéki felszólalásokban is majd legtöbbet támadott eleme az iskolaőri rendszer megteremtése. Az iskolaőrség a javaslat értelmében külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre. Tagjai 2020. szeptember l-jétől teljesíthetnek majd szolgálatot az EMMI, illetve az ITM által kijelölt azon, nagyságrendileg 500, kritikusabb helyzetben lévő köznevelési és szakképzési intézményben, amelyekben az intézmény rendjének fenntartása az intézményvezetők és a fenntartók véleménye alapján ezt leginkább igényli.

Szeretném kiemelni, hogy az iskolaőrök rendszerét jelenleg kizárólag állami intézményekben vezetjük be, csakis olyan intézményekben, ahol az intézményvezetők ezt maguk kérik, tehát a kormány senkire nem erőltet rá egyetlen iskolaőrt sem. Meggyőződésünk azonban, hogy az iskolaőrök jelenléte az intézményekben növelni fogja a pedagógusok, oktatók és tanulók biztonságérzetét, illetve visszatartó erőt fog jelenteni azon diákok számára, akik nevelőiket vagy diáktársaikat fenyegetnék vagy bántalmaznák.

Az iskolaőrség tagjai célhoz kötött, az arányosság és szükségesség követelményére figyelemmel kiválasztott intézkedéseikkel, illetve szükség esetén kényszerítő eszköz alkalmazásával képesek megszakítani a nevelési-oktatási intézményekben előforduló jogsértő magatartásokat és megelőzni az adott helyzet elfajulását. Szeretném rögzíteni, hogy az iskolaőr nem rendelkezik lőfegyverrel, éppen ezért van szükség az új szervezet felállítására, az iskolaőr felszerelése, tevékenysége ugyanis különbözik a rendőrségétől, a rendőrétől. Azért különbözik, mert hiszen mi sem gondoljuk, hogy fegyverrel kellene az iskolában bárkinek is tartózkodnia. Az iskolaőr a rendőrségi törvény szerinti kényszerítő eszközök közül kizárólag testi kényszer, vegyi eszköz, gázspray, rendőrbot és bilincs használatára jogosult, ezen kívüli egyéb kényszerítő eszköz alkalmazása tilos számára. Ezek azok a kényszerítő eszközök, amelyek a kényszerítő eszközök alkalmazásával szemben támasztott arányossági, szükségességi és célszerűségi követelményekre is figyelemmel a legenyhébbnek tekinthetőek.

Lényeges továbbá, hogy az iskolaőr a rendelkezésére álló kényszerítő eszközök közül a testi kényszer és a bilincs kivételével kényszerítő eszközt  a jogos védelem esetét kivéve  nem alkalmazhat gyermekkorúval szemben. Fontos, hogy az iskolaőr intézkedési és kényszerítőeszköz-alkalmazási jogosultsága csak a nevelési-oktatási intézmény területére terjed ki tanítási időben. A javaslat az iskolaőrök részére a rendőrökhöz képest tehát szűkebb, de mondjuk, egy portáshoz képest érdemi intézkedési jogosultságot biztosít.

Az iskola a rendőrséggel külön együttműködési megállapodásban rendezi az együttműködés részletkérdéseit, így többek között azt is, hogy milyen elhelyezést biztosít az iskolaőr számára az intézmény, illetve hogyan működik majd az iskolaőr utasítási rendje. Az iskolaőri rendszer bevezetéséhez szorosan kapcsolódó, alapvetően technikai megoldás lehet egy olyan, alapvetően mobilapplikáció-alapú jelzőrendszer kialakítása, amelynek segítségével a pedagógus segítséget kérhet, ha úgy érzi, hogy egyedül nem képes a tanteremben kezelni a helyzetet.

A most benyújtott törvényjavaslat alapján az iskolaőrök összetett, mind a rendészeti tevékenységre, mind a tanulói célcsoport szempontjából fontos pedagógiai, pszichológiai, az iskolák belső működésére vonatkozó ismereteket felölelő képzésben részesülnek, mielőtt megkezdik szolgálatukat. Emellett természetesen fizikai állóképességi követelményeknek is eleget kell majd tenniük. A képzések és a vizsgák részleteit a javaslat szerint külön miniszteri rendeletek fogják szabályozni. Fontos, hogy az iskolaőrök feladataik ellátása alatt is rendszeresen részesülnek majd kiegészítő, ismeretfrissítő képzésekben a tevékenységük szempontjából releváns valamennyi témakörben.

A tapasztalatok alapján az iskolai erőszakos cselekmények elkövetői többségében a 12-17 év közötti korosztályból kerülnek ki. Ezen elkövetői kör 14 év alatti tagjai életkorukból adódóan eddig mentesülhettek a büntetőjogi felelősségre vonás alól. A büntető törvénykönyv korábbi módosítása már lehetővé tette egyébként, hogy egyes, a társadalomra különösen veszélyes cselekmények esetében belátási képességtől függően a 12-14 év közötti korosztály büntetőjogi felelőssége is felmerülhessen.

(13.40)

Jelen javaslat alapján nemcsak a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti közfeladatot ellátó személy, továbbá támogatója elleni erőszak esetében, hanem általánosan a hivatalos és közfeladatot ellátó személyek és támogatóik elleni erőszak esetében is csökken a büntethetőség korhatára. Ezek a cselekmények álláspontunk szerint alkalmasak a közösség, a társadalom megbotránkoztatására, aláássák a köznevelés és a szakképzés rendszerébe vetett állampolgári bizalmat, a pedagógusok tekintélyének és személyének sérelmén túl rongálják a pedagógushivatás megítélését is.

Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a jogszabály garanciális elemként a 12-14 éves korosztály felelősségre vonása kapcsán feltételként szabja meg, hogy az elkövetőnek az elkövetéskor rendelkeznie kell a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.

A pedagógusokkal szembeni erőszakos cselekmények gyökere elsősorban az érintett tanulók szűkebb családi környezetében keresendő. A társadalmilag elfogadott magatartásformák megismerésének és elsajátításának elsődleges közege a család. Ezért a szülők, gondviselők felelőssége is megkerülhetetlen a tanulók szabálykövető magatartásának támogatásában. A fentiek miatt jelen törvényjavaslat a közfeladatot ellátó személy ellen fiatalkorú vádlott által elkövetett bűncselekmény esetén ad arra lehetőséget, hogy a bíróság a büntetőeljárás bűnügyi költségeinek viselésére kötelezze az érintett tanuló szüleit vagy gondviselőit. Tehát legyen következmény számukra is.

A pénzügyi jellegű szankciók között említendő az a javaslat, amely az iskoláztatási támogatás 12 hónapra történő felfüggesztésére vonatkozik. Magyarországon a gyermek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez az állam havi rendszerességgel járó nevelési ellátást vagy iskoláztatási támogatást nyújt. Amennyiben az iskoláztatási támogatásra jogosító gyermeket büntetőügyben jogerősen elítélték, de büntetésként a bíróság nem szabadságvesztést szabott ki rá, hiszen ebben az esetben már a jelenleg hatályos rendelkezések szerint is, a rá tekintettel megállapított ellátást a büntetés-végrehajtási intézet kapja, az utána járó családtámogatási ellátás egyéves időtartamra szüneteltetésre kerül. A támogatás felfüggesztésének elsődleges célja a szülői felelősség nyilvánvalóvá tétele; egy erőszakos gyereket ne intézhessen el senki egy vállrándítással, igenis, a szülő felelőssége is, hogy a gyermekét nevelje és így küldje iskolába.

A múlt héten Gurmai Zita képviselő asszony is említette az iskolai házirendek felülvizsgálatának fontosságát. Ezzel kapcsolatban szeretném kiemelni, hogy a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2020. számú EMMI-rendelet módosítása is folyamatban van abból a célból, hogy a köznevelési intézmények és fenntartóik felülvizsgálják az iskolai házirendben a mobiltelefon és egyéb IKT-eszközök használatára vonatkozó szabályozást, valamint rögzítsék a házirendben az iskolai erőszakkal kapcsolatos legfontosabb elveket, szabályokat. Ez az intézkedés miniszteri rendelet módosítását igényli, amely értelemszerűen jelen törvénymódosítási javaslatnak nem része, de tartalma miatt szorosan kapcsolódik hozzá. Egyetértünk abban képviselő asszonnyal, hogy erre is szükség van, ez folyamatban van.

Az eddig bemutatott intézkedések mellett  ahogy erre korábban többször is utaltam  számos preventív eszköz alkalmazását és kiterjesztését tervezzük az iskolai erőszak és a pedagógusok elleni agresszió megelőzésére. A következőkben ezek közül szeretnék néhány intézkedést ismertetni önökkel.

Az iskolai erőszak olyan jelenség, amely túlmutat az iskolán. Ez azt is jelenti, hogy pusztán iskolai eszközökkel, iskolai keretek között nem is lehet teljes sikerrel küzdeni ellene. Szükséges a települési és nemzetiségi önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek, szülők, kulturális, szociális és egészségügyi intézmények koordinált együttműködésének elősegítése programok és rendezvények támogatásával. Az iskolában a helyi közösségek érdekeinek képviseletére a szülők, a tanulók, a nevelőtestület, az intézmény székhelye szerinti települési önkormányzat, egyházi jogi személyek, a helyi gazdasági kamarák azonos számú képviselőjéből és a fenntartó delegáltjából álló intézményi tanács hozható létre. Az intézményi tanács tagjai mind a helyi közösség életének résztvevői; ez segíti a tanács eredményes működését, hiszen helyismerettel, a helyi szokásokkal, a lakossággal való személyes kapcsolatokkal könnyebben és célzottan képes a szükséges eszközöket megtalálni. Úgy véljük, szerencsés lenne, ha ez a létező fórum is terepet adna az iskolai erőszak megfékezése érdekében bevezetendő intézkedések körüli egyeztetéseknek.

Az iskolai erőszak megelőzésében kulcsszerepe van a felkészült pedagógusoknak. Fontosnak tartjuk, hogy a pedagógusok még felkészültebbé váljanak az eltérő környezetből érkező tanulócsoportokkal való együttműködésre, az esetlegesen adódó konfliktusok kezelésére. Ennek érdekében indokoltnak tartjuk a pedagógusképzésben a konfliktuskezelési készségek fejlesztésének, a kommunikációs és mentálhigiénés felkészítésnek a megerősítését.

A korábbiakban már tettem említést a tanulók konfliktuskezelési készségeinek fejlesztésére irányuló, pedagógus-továbbképzésként megvalósuló Enable-programról, valamint a „Mentálhigiénés alapképzés pedagógusoknak” programról. A jövőben szeretnénk ezeket a programokat kiterjeszteni, és célzottan, a leginkább érintett intézmények pedagógusainak bevonásával megvalósítani. A programok kiterjesztésén túl megvizsgáljuk az agresszív, konfliktuskereső tanulók szüleinek bevonhatóságát is célirányosan alkalmazható konfliktus, illetve indulatkezelési tréningekbe.

Végül még egy tervezett intézkedést szeretnék önöknek megemlíteni. A pedagógusok és az intézmények támogatása céljából szükségesnek tartjuk egy olyan módszertani-szakmai szolgáltatás kialakítását, amely segítséget tud adni nekik nehéz pedagógiai, magatartásbeli szituációk megfelelő kezeléséhez. Ennek a támogatásnak a biztosítását egy megfelelő felkészültséggel és tapasztalattal rendelkező pszichológusokból, mentálhigiéniás szakemberekből álló szakmai csoport végezhetné, akik online csatornán, telefonon vagy személyes konzultáció formájában tudnának segíteni, kritikus helyzetben akár az adott iskolában közvetlen és intenzív támogatást nyújtva. Fontosnak tartjuk azt is, hogy az erőszakos cselekményeket elszenvedő pedagógusok egyéni szupervízióban részesülhessenek.

Ez a csoport egyúttal alkalmas lehet arra, hogy egy online felületen összegyűjtse az iskolai erőszak eredményes megelőzésére és kezelésére vonatkozó jó gyakorlatokat is.

Összegezve az elmondottakat: a kormány álláspontja szerint a pedagógusbántalmazást meg kell szüntetni, az ellen valamennyi szóba jöhető preventív és szankcionáló eszközzel fel kell lépni. Az előttünk fekvő törvénymódosítás garantálni kívánja, hogy a pedagógusok biztonságos környezetben, nyugodt körülmények között végezhessék munkájukat. A kapcsolódó, előzőekben ismertetett intézkedések pedig hosszú távon, a prevenció eszközeivel segítik az iskolán belüli nyugodt, biztonságos és békés légkör megteremtését.

A pedagógusbántalmazás, az iskolai erőszak elleni határozott fellépést az itt ülő ellenzéki képviselők is számos ízben kérték számon a kormánytól. Az elmúlt egy-másfél évben hat-nyolc erre irányuló írásbeli kérdés, napirend előtti felszólalás történt e témában. A teljesség igénye nélkül említhetem Dúró Dóra, Hohn Krisztina képviselő asszonyok, Ander Balázs képviselő úr ez irányú megkereséseit és kezdeményezéseit. Az egyes pedagógusbántalmazási ügyek kapcsán önök a kormány hatékony intézkedését kérték. Most itt vagyunk, a már ismertetett programok mellett további intézkedéseket hoznánk. Kérem ezért, hogy ne fordítsanak hátat saját korábbi követeléseiknek pusztán azért, mert nem akarnak a kormány javaslata mellé állni; az egész magyar társadalom, azon belül különösen a gyermekek és az őket nevelő pedagógusok biztonsága, a köznevelés eredményességének erősítése érdekében kérem, támogassák a javaslatunkat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Megadom a szót Horváth László képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr!

HORVÁTH LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha lehetne egy törvényjavaslatnak alcímet adni, mint ahogy nem lehet, mert ez nem egy lírai műfaj, de ha lehetne, akkor ennek a törvényjavaslatnak azt az alcímet adnám, hogy „rend a lelke mindennek”. Ez az egymondatos, az elődöktől ránk hagyományozott bölcsesség nem veszített az aktualitásából, és azt hiszem, hogy ebben a témában is stabil tájékozódási pontot ajánl a számunkra.Ahogy államtitkár úr is említette, az elmúlt héten már végül is lefolytattuk ennek a törvényjavaslatnak a megelőlegezett vitáját, hiszen a köznevelési törvény módosítása kapcsán már többen rákérdeztek, illetve többen szóltak erről a törvényről, és azt hiszem, hogy ez a megelőlegezett vita hasznos és jó volt, mert tisztázta az alapállást. Hogy egy iskolai hasonlatnál maradjak: minden tornaórán nekünk annak idején minden tornagyakorlat úgy indult, hogy felvettük az alapállást, és az alapállásból indult el minden mozgás. Azt hiszem, hogy a helyes alapálláson vagyunk itt mindannyian, mert, ahogy államtitkár úr is említette, az körvonalazódott a múlt héten, hogy a célokban egyetértünk, és így remélhetőleg ebben a vitában is nem cél, hanem inkább eszközvitát fogunk folytatni.

Azt is konstatálhattuk, hogy ebben minden megszólalót minden felett a jó szándék vezérel, a segítő szándék, és ezt feltételezi a másikról is. Egyetértési pont van közöttünk abban, és ez nagyon jó, mert ez az egyetértési pont nemcsak ezek szerint a politikai pártok, hanem a társadalom nagyon széles rétegében megvan, hogy elutasítjuk az iskolai erőszakot. Egyetértés van abban, hogy mindannyian elismerjük a tanároknak és a diákoknak az emberi méltóság tiszteletben tartásához való jogát. Elismerjük minden diáknak és tanárnak a biztonsághoz való jogát az iskolában, és elismerjük azt, hogy minden gyermeknek joga van a nyugodt tanuláshoz, és minden tanárnak joga van a nyugodt tanításhoz. Hozzátenném még, hogy minden családnak joga van ahhoz, hogy biztonságban tudja a gyermekét az iskolában, és minden családnak joga van ahhoz, hogy elvárja gyermekének az előrehaladását, ami nyilván képességeitől függő.

(13.50)

Mindebből következik az is, hogy az állam kötelessége mindezen felsorolt jogoknak a biztosítása, és az állam kötelessége az is, hogy ha ezek a jogok sérülnek, akkor ezeket a jogokat megvédje, ha kell, a leghatározottabban.

Az államnak ugyanakkor kötelessége az iskolarendszer védelme is. Ezt azért említem meg, mert ahol az erőszak megjelenik, beférkőzik az iskolába, ott egy idő után sem tanítani, sem tanulni nem lehet. Ahol pedig sem tanítani, sem tanulni nem lehet, ott már igazából iskoláról sem beszélhetünk, vagy ha ezt meg is próbáljuk elfedni, letagadni, a társadalom nagyon gyorsan reagál az ilyen elváltozásra. Nagyon gyorsan reagál, kivonul, kihátrál és kimenekül az ilyen iskolából minden család, aki ezt megteheti. S a végén a folyamat ott zárul le, hogy az iskola fenntartása, léte és működtetése kerül veszélybe. A tanárok is elhagyják az ilyen helyeket, és aztán a helyükre pedig tanárt hívni nem igazán könnyű dolog, de nem is csoda, hiszen ilyen helyre egy tanár sem vágyakozik.

Több példát lehetne felhozni erre a folyamatra. Engedjék meg, hogy röviden ideidézzem Gyöngyöspata példáját, merthogy ez egy elég szemléletes példa! A jobb sort megélt iskolában valamikor több mint kétszáz tanuló, diák volt, s ma ez a szám alig a nyolcvanat éri el. És nem azért csökkent ilyen drasztikusan ez a szám, merthogy a gyöngyöspatai gyermekek létszáma csökkent volna vagy csappant volna meg, hanem azért, mert a gyöngyöspatai gyerekek többsége elhagyta, kénytelen volt elhagyni ezt az iskolát, és e mögött a szám mögött nem a szabad iskolaválasztás, hanem egyértelműen a mindennapos erőszak, a lehetetlenné vált tanítás és tanulás áll. Az a helyzet, hogy Gyöngyöspatán ma körülbelül nyolcvan gyerek van az iskolában, több mint nyolcvan gyerek pedig minden reggel arra kényszerül, hogy más településre induljon iskolába.

Ezek a gyerekek és ezek a családok az igazi vesztesei az iskolai erőszaknak, ezek a családok és ezek a gyerekek fizetik meg rendkívül igazságtalanul az iskolai erőszak számláját; no meg az a település, amelyik elvesztette gyermekeinek a többségét, akikről lassan le kell majd mondania, hiszen azok a gyerekek, akik elsős koruk óta nem a saját településükön járnak iskolába, nem igazán fognak kötődni ehhez a településhez, hiszen az élményeik, a barátaik, a meghatározó, az életük számára fontos események az iskolában történnek meg, és ez már nem az adott településen lesz. S a vége az egésznek az, hogy alig fenntarthatóvá válik az iskola, mert ahol a felső tagozatban a jövő évben nem több a gyerek, mint negyven, ott megint működési, működtetési, fenntartási gondok lépnek fel. S persze az is látszik ebből a példából, hogy az iskolai erőszak további társadalmi feszültségeket vet el, és ennek a folyamatnak a végén mindenki rosszul jár. Ennek a folyamatnak nincsenek nyertesei, csak vesztesei.

Abban is egyetértettünk a múlt héten, hogy amit a közösségi média vagy egyéb felületek megmutatnak az iskolai erőszakból, azok mindösszesen a jéghegy csúcsát jelentik, merthogy erről nem igazán beszél szívesen senki, legfőképpen nem az áldozatok. Semelyik tanárnak nem dicsőség, semelyik diáknak nem büszkeség az, hogyha vele szemben agresszorok győzedelmeskednek. És az iskolák sem büszkék arra, hogyha ilyen hírbe kerülnek. Van olyan diák áldozat, aki még a családja előtt is hosszú időn keresztül titkolja azt, hogy min kellett keresztülmennie.

Ahogy államtitkár úr is említette, az erőszak az iskolában jelentkezik, de az erőszak gyökere nem az iskolában van, hanem azon kívül, a környező világban. De hogy pontosítsuk a dolgot, egyértelművé tehetjük, ahogy államtitkár úr is említette, hogy a családnak meghatározó szerepe van, mert a családból hozza magával az agresszor, az erőszakot elkövető azt a viselkedési mintát, azt a modellt, amit ő problémamegoldásként tanult  a családból, illetve a közvetlen környezetéből. S ha ezt belátjuk, az azt is jelenti, hogy az iskolának és a pedagógusoknak az iskolai erőszak kezelésében, de legfőképpen felszámolásában a lehetőségei korlátozottak. Az iskolába az erőszakot beengedni viszont nem lehet, ez alapszabály. Ahol pedig már bent van, onnan ki kell vezetni. Mert lehet, hogy a világ abba az irányba halad, hogy ami régen magától értetődő volt, még az én generációmnak is, hogy a tanárt nemhogy nem bántjuk, a tanárral szemben tiszteletlenek sem vagyunk, ezt lehet, hogy a világ már meghaladta, de azt gondoljuk, hogy a világnak vannak olyan értékei, vannak olyan szabályai, amelyekhez ragaszkodnunk kell. És változzon bár a világ, de ennek a világnak nemcsak elszenvedői vagyunk, hanem aktív alakítói is.

Ezt a felelősséget fel kell vállalni mindannyiunknak, a helyi társadalmaknak is, a parlamentnek, a politikának és a kormánynak is. Az államnak kötelessége fellépni, ezért született ez a törvényjavaslat. A kormány azt is üzeni ezzel, hogy tisztában van a kérdés súlyával, vállalja azokat a lépéseket, amelyeket meg kell tenni, vállalja azt a vitát, amit le kell folytatni, és vállalja azt is, hogy a kérdés kezeléséhez szükséges forrásokat biztosítja.

Az előttünk fekvő javaslat elsődleges célja az iskolai erőszak megelőzése. A megelőzés az elsődleges cél, a visszatartás, ha kell, az elrettentés, sőt ugyanakkor biztosítja annak lehetőségét is, hogy szükség esetén gyors, erős és hatékony beavatkozással találkozzon az agresszor, és az erőszak célpontjainak védelme ilyen esetben minden más jogot megelőz. Minden hasonlat sántít, de talán idehozhatnám a KRESZ hasonlatát, csak arra való utalásként, hogy az ajánlás, tiltás, visszatartás vagy akár az elrettentés nem ördögtől való, hiszen az életünknek vannak olyan terei, ahol ezeket a jelzéseket nagyon is jól és mindennaposan használjuk. Ilyen például a közúti közlekedés szabályrendszere, ami közmegegyezésen alapul, és azon a belátáson, hogy a szabályokat be kell tartani. Ezek a szabályok lehet, hogy informálnak, lehet, hogy utat mutatnak, útjelző táblák, lehet, hogy azt mondják, na, itt elsőbbséget kell adni, de van olyan része is, ahol azt mondja, hogy stop, itt meg kell állni, meg a piroson nem lehet átmenni. Ezen szabályok betartásán igazából sokat vitatkozni nem lehet, mert jól tudjuk, hogy mind magunkat, mind másokat védünk a szabályok betartásával.

(Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

S a nagybetűs élet útjain is vannak védett útvonalak, és a leginkább védett útvonal a gyermekek útja. Minden terület, család, iskola, egyéb oktatási-nevelési intézmények, amelyek gyerekekről szólnak, és minden jog, ami a gyerekekről szól, kiemelt fontosságú. Ha valaki ezen az úton, ezeken az útvonalakon a szabályokat belátásból nem tartja be vagy tudatosan megsérti, azzal szemben a tiltás, a visszatartás, az elrettentés vagy a megvonás kell hogy életbe lépjen. Mert lehet, hogy ez a tiltás fogja majd meghozni a felismerést, a felismerés fogja majd megszülni a belátást, és a belátásból fogalmazódik és születik majd meg az a szándék, ami már nem külső kényszer, hanem belső mozdulat, és igazából tudja az életet vezérelni. Tudjuk, hogy nem mindig mindenki szeret iskolába járni, de az a helyzet, hogy az iskola nem is lehet mindig játék, móka, kacagás, mert vannak benne olyan részek, amik a munkáról szólnak, és ezt mindenkinek el kell fogadnia.

(14.00)

(Dr. Varga Lászlót a jegyzői székben Tordai Bence váltja fel.)

A javaslat három legfontosabb tartalmi eleméről szeretnék még szólni a hátralévő időben.

Az államtitkár úr részletesen beszélt az iskolaőrség intézményéről. Itt is szeretném aláhúzni: az iskolaőrség alapvető célja, feladata a megelőzés, a visszatartás, puszta jelenlétével növeli a biztonságot és az iskolában dolgozók és tanulók biztonságérzetét. Az elkövetőnek számolnia kell az iskolaőr jelenlétével, a potenciális áldozat pedig tudja, hogy nincs magára hagyva a bajban, és az iskolaőr mint közfeladatot ellátó személy képes, alkalmas és képzett arra, hogy a szükséges, arányos és célszerű intézkedéseket meghozza; persze amennyiben szükséges, nincs más út, nincs más mód, akkor kényszerítő eszközök alkalmazását is igénybe kell venni, a kényszerítő eszközök egyébként üzenetek, jelzések, de ezek a jelzések, ha kell, akkor aktív eszközzé kell hogy váljanak.

A büntethetőségi korhatár leszállításával kapcsolatban pedig fontos felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy ma már az iskolai büntetések jó része nem nevezhető büntetésnek, mert többségükben olyan írásbeli figyelmeztetések, amely írásbeli figyelmeztetések már nem igazán váltanak ki hatást abból a családból, ahova azok megérkeznek, nem igazán jelentenek visszatartó erőt, és az a helyzet, hogy a súlyosabb fegyelmi vétségek esetén pedig az eljárások, a mai iskolai eljárások túlságosan hosszadalmasak és bonyolultak.

Végezetül a hátralévő fél percben a család felelősségéről szeretnék beszélni, ami egy megkerülhetetlen kérdés, még akkor is, hogyha esetleg ez fogja a legtöbb vitát kiváltani, mert a család felelősségének felvetése a probléma gyökeréhez vezet, hiszen már említettem: viselkedési minták, problémamegoldási modellek a családból és a közvetlen környezetből érkeznek. Ráadásul azt is látjuk egy-két eset kapcsán, hogy a családok aktív szerepet vállalnak az agresszióban, mert van olyan iskolai erőszakos cselekedet, amelyet aztán a család megjelenése követ (Az elnök csenget.), majd tömegverekedéssé fajul.

Köszönöm szépen, elnök úr, látom, az időm elfogyott, a mondandóm még nem, de még lesz alkalmam a vitában azt is kifejteni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Üdvözlöm önöket. Folytatjuk munkánkat a vezérszónoki felszólalások meghallgatásával. Ander Balázs képviselő úr, a Jobbik vezérszónoka következik. Parancsoljon!

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én is meg lettem szólítva. Az a helyzet, hogy a múlt csütörtöki vita óta nem változott meg a véleményem, akkor is elmondtam, hogy támogatni tudjuk, nem teljes mellszélességgel, de mégiscsak támogatni tudjuk ezt a törvényjavaslatot. Akkor is elmondtam a kritikáimat, ezt most is meg fogom tenni, hiszen ezt a témát egy olyan fontos problémának tartom, ami megérdemli azt, hogy a lehető legtöbb alkalommal és minden fórumon, minden elérhető csatornán keresztül egy értelmes, normális és konstruktív vitát folytassunk róla.Sokszor elhangzott, hogy az erőszak gyökere a család. Nézzük meg azokat az eseteket, amelyeket, mondjuk, az eduline-hu is közölt főcím gyanánt, hogy mennyire lehetett köze a családnak ezekhez az elborzasztó cselekményekhez! „Megverte a tanárát, mégis bejárhat az iskolába a 13 éves szegedi diák”, „Nem hallgatta meg, ezért összeverte tanárát egy általános iskolás”, „A megvert tanárnő szerint nem tőle, hanem a gyereküktől kell bocsánatot kérnie a szülőknek”  ugye, itt világlik ki az igazi pedagógusi magatartás, az, hogy ez az ember ezt a foglalkozást hivatásának tekinti, és nem saját magának követelt bocsánatkérést az elkövetők részéről, hanem a gyermeknek, aki ebben az egészben valóban a legnagyobb áldozat, annak a szociokulturális közegnek, annak a sehova nem vezető agressziónak az áldozata, amely adott esetben sajnálatos módon számára is mintaként szolgálhat.

De nézzük tovább! „Megtépte tanárát egy általános iskolás, fiatalkorúak börtönébe is juthat”, aztán máshonnét egy hír: „Úgy megrúgta a tanárnőt egy diák, hogy eltörte a lábát”, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Kemecsén történt valamikor tavaly tavasszal ez a történet. De gondolhatunk azokra a közösségi világhálóra feltöltött eseményekre, amelyek, mondjuk, Nagykátán vagy Mezőtúron történtek, vagy arra, ami talán az egyik legmegbotránkoztatóbb, ami Pesterzsébeten történt, ahol a magukról megfeledkezett, magukból kivetkőzött diákok mint valami megvadult páviánhorda rontottak rá az oktatójukra. Tűrhetetlen és elfogadhatatlan hozzáállás mindegyik, tehát ezzel a problémával, ezzel a bajjal valóban kezdeni kell valamit. Azt is hozzá kell viszont tenni, hogy ez a társadalom nem most, az egyik pillanatról a másikra jutott ilyen állapotba. Nagyon sokaknak és sok-sok időn keresztül volt abban felelőssége, hogy mondjuk, az az anómiás állapot, az a bizalomvesztett, egyébként normákat is magasról figyelmen kívül hagyó hozzáállás kialakuljon Magyarországon, amely ezekhez a cselekményekhez elvezethet.

Szóval, akkor hol a hiba? Igen, ki kell mondani: sok esetben valóban a családban, és ezt nem politikai alapállásból mondja az egyik vagy a másik erő, hanem bizony az ezzel foglalkozó nevelésszociológusok közül is nagyon sokan ezen az állásponton vannak. Hiszen ha megnézzük azokat a tőkeelméleteket, amelyek mondjuk, azzal foglalkoznak, hogy mi a sikerre vezető életnek a kulcsa, akkor az ilyen reprodukciós elmélet szerint bizony-bizony a társadalmi egyenlőtlenségeknek az átörökítésében óriási okként tételeződik az, hogy a családi nevelés során milyen értékek vésődnek be a gyermekbe, mi válik az ő habitusává.

Bronfenbrenner nevét említeném talán, hogyha ilyen területre kalandozunk el, aki a szociálökonómiai iskolának a képviselőjeként azt mondja, hogy a deviáns magatartásformák kialakulásának a fő oka bizony a környezet, és az, hogy egy gyermek számára mi válik inkorporált, belsővé tett kulturális tőkévé, hogy milyen mintázatok szerint fog majd ő az élete során élni és bizonyos szituációkhoz alkalmazkodni, az jórészt a családon múlik, arról pedig az állam is tehet, hogy mondjuk, adott esetben az úgynevezett objektivált kulturális tőke hogyan jelenik meg. Vannak olyan családok, ahol bizony a gyermek fejére  ne történjék ilyen!  a lexikonok potyognak a könyvespolcról, máshol pedig a demizson; nagyon nem mindegy, hogy milyen közegben nő fel az a gyermek.

És hogyha egy nevelésszociológiai szaktekintélyre kellene hivatkoznom, direkt kijegyzeteltem Gönczi Ibolyának a Gyermekvédelem és iskola című tanulmányából néhány mondatot, hogy mégis mi lenne a jó, mi lenne, ami ezt a társadalmat és benne az egyént is boldogítaná. Ő azt írja: Ha a gyermek mint érték nem úgy jelenik meg a családok életében, mint elsődlegesen szociális támogatási lehetőség, ha nem megélhetési forrássá minősül, hanem a szeretet, a harmónia, az életigenlés megtestesítőjeként tekintenek rá. No, ez lenne az ideális állapot, ahova nekünk közösen el kellene jutnunk, és itt a viták során, meg egyáltalán mindig azon kellene munkálkodnunk, hogy egy ilyen társadalom vegyen minket körül, és ezek a gyerekek, ezek a fiatalok egy ilyen országban nőhessenek fel.

Lehetne hivatkozni itt tényleg napestig Kozma Tamásra, Báthory Zoltánra és különböző nevelésszociológusok elméleteire, mind-mind valóban azt erősítik meg, hogy a család szerepe óriási. Én azonban ezt az egészet lefordítanám egy nagyon egyértelmű, közérthető mondatra, egy általam tisztelt borsodi cigány ember, az ottani vajda, Lakatos Attila mondta azt, hogy a gyermek felelősség, nem állat, és ez vonatkozik mindenkire, eltekinthetünk a származástól, tehát nem színről van itt szó, félreértés ne legyen, mondom mindegyik képviselőtársamnak, az államtitkár úrnak is, ez mindenkire vonatkozó szentencia kellene hogy legyen: a gyermek felelősség, nem állat, tehát a szülőnek is így kellene hozzá viszonyulnia, eszerint kellene nevelnie. Ennyit akkor a család felelősségéről, amit valóban sokáig lehetne még ragozni.

Én nagyon sokszor hivatkoztam már itt egy bizonyos James Heckman nevezetű Nobel-díjas közgazdászra. Azt mindannyian tudjuk, hogy a legjobb befektetés az oktatás, a tanulásba invesztált tőke, legyen az állami ráfordítás, költségvetési pénzek, hihetetlenül jó megtérülési mutatókkal rendelkezik. Na most, ennek a Heckman nevű illetőnek a nagy találmánya az volt, hogy ő rájött, hogy ez a megtérülési ráta egyáltalán nem egyenletes, és az az idő előrehaladtával egyre csökken, tehát minél később avatkoznak be. És most akkor ez a beavatkozás itt kardinális hányadában érinti, mondjuk, a szakképző iskolákat, ahova 15, adott esetben 16 éves korukban kerülnek a fiatalok. Akkor itt lenne az állam felé a mi kritikánk, hogy ez bizony már egy kései beavatkozás, hiszen hogyha ekkor fordítanak erre figyelmet, legyen az pénzbeli, bármilyen, akkor lehet, hogy az nem fog megtérülni, vagy nem úgy, ahogy a törvényalkotó szándéka azt célozta.

(14.10)

A másik észrevétele az volt, hogy a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esetében, vagy úgy is mondhatnánk, ahol a családi háttérindex alacsony, ott ez a megtérülés az idő előrehaladtával meredeken zuhan.

Miért is mondom ezt? A múlt héten is elmondtam, van néhány olyan költségvetési módosító javaslatunk, ami talán pontosan ezt próbálná orvosolni. Ilyen lenne a „Biztos kezdet” gyerekházaknak a fokozott állami támogatása, vagy hogyha egy későbbi időpontot nézünk a gyermek életében, akkor a tanodaprogramnak a hathatósabb támogatása.

Tudom, államtitkár úr elmondta, hogy korábban uniós forrásból történt ez a finanszírozás, most azonban átvette az állam. Viszont én is elmondtam a múlt héten, most is elmondom, meg majd még talán a jövő héten, meg amikor csak lehetséges, hogy a probléma súlyához mérten mi ezt a támogatást még mindig kevésnek találjuk. Nyilvánvaló módon, hozzáteszem, ezek a források, az állam által juttatott források normálisan legyenek felhasználva, tehát legyen egyfajta minőségi követelmény, bár általában az a jellemző, hogy aki ilyen helyre megy tanítani, az tényleg a hivatásának tekinti ezt a csodaszép szakmát, és valóban nagybetűs pedagógusként, egyfajta lámpásként viszonyul a gyermekekhez.

Azt hiszem, hogy az eddigiekben elmondottak alapján talán nem kétséges az önök számára, hogy igen, próbálunk hinni, hiszünk az integrációban, vannak erre egyébként nemzetközi példák. A múltkor talán éppen a felnőttoktatási törvényjavaslat tárgyalásakor a szingapúri modellre hivatkoztam, ahol a most majdnem 14 százalékos maláj kisebbségnek a felzárkóztatását, integrációját sikerült történelmi léptékkel nézvést nagyon rövid idő alatt tulajdonképpen megoldani. Elképesztő! Egy csoda, ami ott lezajlott.

A másik  nem kell olyan messzire mennünk , ha mondjuk, Európa talán legszegényebb régióját nézzük, Északnyugat-Bulgáriát, akkor egy ott található város, Lom, amiben mintegy 25 ezren laknak, és a cigány lakosság aránya is nagy, példát mutathat arra, hogy már majdnem rendszerszinten, tehát nemcsak szigetszerűen, egy-egy jó pedagógus, iskolaigazgató vagy intézményi közösség által megvalósítva, de igenis sikerülhet kezelni ezeket a problémákat. Tehát ebben a városban, ebben a bulgáriai városban valahogyan sikerült megoldani. Én azt mondtam, hogy legyen ez, vagy azt mondjuk, hogy legyen ez a magyarországi minta is.

Hogyha megnézzük a hazai folyamatokat, hogy mik hatottak, nem most, az elmúlt hetekben, hónapokban vagy egy-két évben, hanem hosszú-hosszú évtizedek óta, akkor szintén lehetne néhány kutatási eredményt itt fölhozni, ami alapján már korábban kellett volna beavatkozni, és nem biztos, hogy ilyen drasztikus vagy drasztikusnak tűnő eszközökkel. Tehát amikor már tényleg eljutottunk arra a pontra, hogy ott áll adott esetben egy-egy intézmény a szakadék szélén, és ha holnapután meg akarják szüntetni az erőszakot, az iskolai erőszakot, a tanárok fenyegetését, akkor valóban ilyen eszközökhöz kell nyúlni, mert nincsen más most már a birtokukban. Azért mondom, hogy korábbi időpontban kellett volna, már a gyökerénél kezelni ezeket a dolgokat.

Nézzük, mire nem figyeltek akkor! Nem akarok ebből etnikai kérdést csinálni, de a szakképző iskolákról van szó. Pontosan tudjuk Havas Gábor vagy Liskó Ilona kutatásaiból is, hogy ezek az intézmények  bevett szociológiai fogalom az oktatásszociológiában is  elgettósodnak, egyre inkább szegregálódott intézménnyé válnak. Liskó Ilonáék kutatása arra világított rá, hogy ha eléri a kisebbségi diákok aránya a 20 százalékot, akkor az igazgatók 90 százaléka szerint speciális problémák jelentkeznek abban az intézményben.

Ha megnézzük, hogy mennyire magára hagyták, mondjuk, akkor a szakmunkásképzőket  a névmágiában bízva néhány évre átkeresztelték őket szakközépiskolára, majd most megint visszakapják tulajdonképpen a régi nevüket , azt látjuk, hogy a hátrányos helyzetű diákoknak az aránya 17 százalék, a legfrissebb statisztikákból próbálok idézni: ez tízszerese a gimnáziumi szintnek. Ha megnézzük, hogy mondjuk, az összes SNI-s diák közül mennyien járnak ide abból a 17 400 SNI-s diákból az ilyesféle iskolákba, amelyekre most különösen fókuszál ez a törvényjavaslat, akkor azt látjuk, hogy az SNI-s diákok 45 százaléka az általános iskola után itt folytatja az oktatási karrierjét. 12 százalék az ő arányuk ezekben az iskolákban. Döbbenetesen magas arány, és nyilván vannak átfedések, tehát a 17 meg a 12 százalék között vannak átfedések. De ez már önmagában is egy akkora hatalmas arányszámot képvisel, amellyel bizony az elmúlt években, vagy nyugodtan mondhatjuk azt, hogy évtizedekben, ez lenne az igazságos, nem nagyon foglalkozott a hazai oktatásügy. Az eredménye meglett: döbbenetes lemorzsolódási adatok, mennek a lecsóba ezerszám ezek a fiatalok, akikkel egyébként a társadalom egy későbbi időpontban valamit majd mégiscsak kell hogy kezdjen. Mi azt mondjuk, hogy a börtön és egyéb ilyen eszközök nyilván rossz megoldásnak minősülnek, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy rab napi eltartása legalább kilencezer forintjába került az adófizető állampolgároknak, és ezért is lenne indokolt korábban, konstruktívabb módon beavatkozni.

Nos, tehát elszegregálódnak ezek az iskolák, és ha megnézzük azt, hogy mondjuk, a cigány fiataloknak is majdnem a kétharmada ezekben az iskolákban, tehát a szakképzőkben folytatja az általános iskola után a tanulmányait, akkor látni kell, hogy az ő szüleik iskolai végzettsége is egy 2010-es Kemény-féle felmérés alapján 80 százalékban maximum általános iskolai végzettséget takar. Ilyen esetben, amikor az iskola világa és a családi környezet között ekkora szakadék tátong, akkor ott bizony az úgynevezett bikulturális szocializáció keményen föladja a leckét az összes pedagógusnak, és akkor van az a helyzet, hogy eljutnak így a szakadék szélére, amikor iskolaőrséget kell majd bevezetni az iskolákban, ahelyett, hogy valahogyan korábban próbálták volna ezt az egészet kezelni.

De itt akkor még egyszer szeretném a vége felé járva  és szeretnék majd én is még hozzászólni, valóban egy nagyon érdekes témáról van szó , tehát még egyszer, a végén szeretném hangsúlyozni, hogy a család és az egyén felelőssége megkerülhetetlen. Újra és újra itt nekünk, konzervatív emberként, ebben a frakcióban ülve ki kell mondanunk, hogy nem lehet mindent az állam nyakába varrni, és nem lehet kiskorúsítani az állampolgárokat. Megvan a felelősség: nem megyünk be az iskolába, hogy elégtételt vegyünk, és valamiféle agresszív mintát követve (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ott elkalapáljuk a tanárokat. Ilyen egyszerű! Köszönöm, folytatom.

ELNÖK: Köszönöm szépen. A KDNP vezérszónoka Nacsa Lőrinc képviselő úr. Tessék!

NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy azt Horváth képviselőtársam és jobbikos képviselőtársam is jelezte, fontos témáról van szó, fontos témához érkezett az Országgyűlés, amit már a múlt héten, ahogy Ander Balázs mondta, elkezdtünk részben megvitatni, hiszen a köznevelési törvény módosítása kapcsán részben a nemzetiségi módosítások mellett ez a téma is szóba került. Az elmúlt időszakban, ahogy ezt többen már konkrétan is idézték, láthattunk példákat Magyarországon a hosszú időre visszanyúló, pedagógusokkal szembeni erőszakkal történő fenyegetéssel vagy tettleges bántalmazásokkal járó jogsértésekről. Ez a jelenség nem új keletű, régóta jelen van az iskolarendszerben, ugyanakkor csupán az iskolák egy kis részét érinti.

A pedagógusbántalmazásoknál, az iskolákban történő rendbontásoknál napjaink digitális eszközökkel ellátott világában már minden eset azonnal rögzítésre kerül, és megjelenik a világhálón. Ennek köszönhetően a társadalom ma már széles körben tudomást szerez a néhány iskolában zajló deviáns viselkedésről, ami jogos társadalmi felháborodást is okoz. Ezek a felvételek, részben az államtitkár is utalt ere, egyrészt jogsértést követnek el, és a tanárok, illetve a bántalmazottak jogait sértik, illetve sokkal szélesebb körben elérhetővé teszik az erről szóló felvételeket, ezeket általában az elkövetők társai készítik, közösségi médiában és a videómegosztó platformokon is jelentős nézettségre tesznek szert. A felvételeken a tanulók elsősorban verbálisan, de esetenként fizikailag is bántalmazzák, megalázzák az őket tanítani próbáló, a munkájukat végző pedagógusokat.

A pedagógusoknak a jövő nemzedékek oktatása, nevelése érdekében végzett áldozatos munkájukat elismerésnek és megbecsülésnek kell öveznie. Számunkra elfogadhatatlan és felháborító a pedagógusok bántalmazása, megfélemlítése.

(14.20)

Itt szeretném kinyitni azt a zárójelet, hogyha erről a témáról beszélünk, hogy megköszönjem a pedagógusoknak az elmúlt nehéz időszakban történt helytállásukat, az egyik napról a másikra történő átállást a digitális tanrendre, a kreativitásukat, a határozottságukat, a céltudatosságukat, amellyel a gyermekeinket ebben a nehéz időszakban is laptopok előtt, számítógépek előtt, de oktatták és nevelték a nehéz helyzetben is. Köszönjük nekik.

Számunkra elfogadhatatlan, hogy bárki agresszívan lépjen fel a pedagógusok ellen. Nem tűrhetjük, hogy a deviancia utat nyerjen egyetlen magyar iskolában sem. Ezek ellen a támadások ellen a pedagógusok sokszor tehetetlenek, nincsenek a hatályban lévő jogszabályok alapján megfelelő, hatékony eszközök. Ezt a jelenséget nem elég csupán szankcionálni vagy tünetileg kezelni, hanem a tágabb folyamatot, amelynek során a renitens tanuló a közösség szabályaival ellentétes magatartásától eljut a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakig, egységként, a folyamatot egészében kell nézni és kezelni.

A most tárgyalandó, előttünk fekvő törvényjavaslat egy komplex, átfogó, rendszerszintű cselekvési megoldást tartalmaz, amelynek elsődleges céljai a megelőzés, a pedagógusok és a tanulók védelme, valamint az erőszakba torkolló extrém esetekben a szigorú szankciók révén az elrettentés.

A törvényjavaslat egyrészről tartalmaz számos azonnal alkalmazható, határozott fellépésre való lehetőséget, melyek az extrém erőszakig fajuló eseményeket állítják meg, illetve szankcionálják. Ilyen intézkedés például az iskolaőri hálózat felállítása, melynek célja, hogy növelje a pedagógusok, az oktatók és az iskolában dolgozók biztonságérzetét, a diákokban pedig erősítse a visszatartó erőt attól, hogy a pedagógusokkal szemben verbálisan vagy fizikailag fenyegetően lépjenek fel.

Az iskolaőrség tagjai az arányosság és szükségesség követelményének megfelelő intézkedéseikkel, illetve szükség esetén kényszerítő eszközök alkalmazásával alkalmasak lesznek arra, hogy megszakítsák a köznevelési intézményekben előforduló jogsértő magatartásokat, és megakadályozzák az adott helyzetek elfajulását.

Sokszor látjuk azt, hogy az egyik bántalmazás vagy egyik tettlegesség, verbális fenyegetés vezet a következő eseményhez, és ezáltal exponenciálisan növeli a feszültséget az iskolákban, ezért már rögtön az elején meg kell szüntetni a helyzet kibontó okát, hogy az elfajulást elkerülhessük.

Fontos megjegyezni, az iskolaőrök csak a szükségesség és arányosság követelményeinek megfelelően hozhatnak intézkedést, a rendőrség által használt kényszerítő eszközöket vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan használhatják. A törvényjavaslat garantálja, hogy az iskolaőrök csak a legenyhébb módszereket alkalmazhatják, valamint kizárja az esetleges visszaéléseket.

Itt államtitkár úr beszélt már az iskolaőrök számára nyújtandó képzésről. Ezt én rendkívül fontos elemének tartom a programnak, mondhatnánk azt is, hogy ezen múlik a program sikere, hogy olyan megfelelő képzésben, fizikai, szellemi, lelki képzésben részesüljenek, pszichológiai felkészülésben is, amely segíti az ő munkájukat, és amely alkalmassá teszi őket arra, hogy ezt a sokszor nem könnyű feladatot  bár reméljük, hogy többnyire eseménymentes feladatot  el tudják látni.

Az iskolaőrök jelenlétének a célja, hogy a jogkövető, a közösség és a társadalom normáit elfogadó többségben megnyugvást és biztonságérzetet keltsenek, a deviáns viselkedést megjelenítőkben pedig visszatartó erőt jelentsenek. További elem, hogy a büntethetőségi korhatár leszállításra kerül 12 évre, ugyanakkor természetesen továbbra is feltétel marad, hogy az elkövető az elkövetéskor rendelkezzen a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.

A törvényjavaslat a megelőzésre is nagy hangsúlyt helyez, melyek közül támogatja az iskolai kereteken túlnyúló helyi együttműködéseket is az iskolai erőszak megfékezése érdekében. Szükséges a települési és a nemzetiségi önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek, szülők, kulturális, szociális és egészségügyi intézmények bevonása a jelenség megelőzése érdekében.

Itt szeretném kiemelni azt, amit Ander Balázs képviselőtársam is elmondott. Én több alkalommal járhattam személyesen „Biztos kezdet” házban, amit nagyon támogatunk, és egy kifejezetten hasznos programnak tartunk, és természetesen egyetértek vele abban, hogy ezeket a programokat, amelyek eddig is eredményre vezettek és jónak bizonyultak, tartsuk fönn, és folytassuk.

Szükséges továbbá, hogy a konfliktuskezelés készsége a jövő pedagógusképzésében sokkal nagyobb szerepet kapjon, valamint a „mentálhigiénés alapképzés pedagógusoknak” program, melyek keretében a pedagógusok mentálhigiénés továbbképzése történik, melynek elvégzése gyors és hatékony változást hozhat az érintett intézményekben, hatékonyabban tudják elkerülni a tettlegességig fajuló konfliktusokat, illetve a már kialakult konfliktusos helyzet megfelelő kezelésére készítik fel a pedagógusokat.

Én sem szeretnék szó nélkül elmenni a családok felelőssége mellett. Egyetértek államtitkár úrral, képviselőtársaimmal abban, hogy nagyon nagy felelőssége van a családnak, a családnak mint közösségnek, mint szocializációs helyszínnek abban, hogy milyen cselekmények alakulnak ki, milyen nevelést kap ott egy gyermek, egy fiatal, milyen környezetből érkezik az iskolákba. Éppen ezért azt gondolom, hogy nagyon nagy hangsúlyt kell helyeznünk nemcsak szemléletformálásra, nemcsak példamutatásra, nemcsak megelőzésre, hanem arra is, hogy esetleg az ezekben a családokban, ahol kialakulhatnak ilyen konfliktusok, vagy ilyen agresszivitásra biztató jelek kerülnek elő, ott a megelőzés, a kísérés, a mentorálás, a folyamatos mellettük történő segítésnyújtás kapjon teret, kapjon szerepet.

Hiszen látjuk azt, hogy  egyetértve Ander Balázs képviselő úrral  az iskola, az állam nem vállalhat fel minden felelősséget, a szülők felelősségének elsőbbséget kell élveznie. Az iskola nem veheti el a szülők nevelési szerepeit. Az iskola tud biztosítani tudást, tud biztosítani értékrendet, tud adni egy olyan nevelési keretrendszert, ami hasznára válik a fiatalnak, a gyermeknek, de sosem vehetjük ki ebből a folyamatból a szülőket, a nevelőszülőket, akiknek otthon akár a szeretetükkel, akár az értékrenddel a becsületes állampolgárrá való nevelésben hatalmas részük van. Ezért azt gondolom, hogy ebből a témából sem szabad kihagyni a szülőket.

Akár biztatom arra államtitkár urat is, hogy ebben a témában a szülőknek is füzetek, kampányok, ismeretterjesztő anyagok készüljenek majd a közeljövőben, hogy ők is értesülhessenek nemcsak erről a bevezetendő programról, hanem arról is, hogy nekik milyen felelősségük, milyen szerepük és milyen lehetőségeik vannak ebben, és kikhez fordulhatnak, ha ebben megoldásra van szükségük vagy segítségre van szükségük. Ezt mindenképpen szorgalmaznánk.

A törvényjavaslat az előbb elmondottak szerint támogatható, a KDNP-frakció támogatja, erre kérem önöket is. Köszönöm szépen. (Horváth László tapsol.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Demokratikus Koalíció vezérszónoka Arató Gergely képviselő úr. Parancsoljon!

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban biztosan mindannyian egyetértünk az eddigi viták alapján is, hogy az erőszaknak nincs helye az iskolában, legyen ennek az áldozata akár a tanár, akár a diák, akár pedig más iskolai szereplő.Abban is egyetértünk, hogy ezen a területen nem jó a helyzet, és abban is egyetértünk, ha jól értem, hogy itt nem egy új jelenségről van szó, hanem egy hosszabb ideje a magyar oktatásban, mondhatnám azt is, hogy lényegében minden, legalábbis fejlett ország oktatásában jelen lévő tendenciáról és problémáról, aminek vannak társadalmi okai, vannak családi okai valóban, hozzáteszem, vannak az oktatási rendszeren belüli okai is.

Nem azt gondolom, hogy az egyes pedagógusnak van ebben felelőssége bármilyen módon; azt gondolom, hogy az oktatási rendszer szervezésének van ebben komoly felelőssége, és annak, hogy a pedagógusok pedagógiai szakmai értelemben gyakran eszköztelenek az ilyen szituációk kezelésére, vagy, hogy még pontosabb legyek, a megelőzésében. Eddig egyetértünk.

Mi az, amiben nem értünk egyet? Abban nem értünk egyet, hogy ez a törvényjavaslat lényegében természetesnek veszi azt, elfogadja, kiinduló helyzetnek fogadja el azt, hogy vannak olyan iskolák, ahol nincs már pedagógia, ahol már nem lehet nevelni, ahol már nincs szakmai munka, ahol nem neveljük a gyereket, ahol nem támogatjuk, nem segítjük, ahol nem megelőzzük az erőszakot, hanem elrettentőként odaküldünk valami félig-meddig rendőrt. Itt lényegében arról van szó, hogy egy ilyen furcsa jogi konstrukció van, ha kedvünk lenne ennek a részleteivel foglalkozni, akkor érdemes lenne  de nem megyek bele ennek a részleteibe, majd csak néhány ponton , hogy egyébként más oldalról, rendészeti szempontból miért problémás ez a típusú megoldás. Őszintén szólva, engem jobban érdekel a pedagógia, az oktatási vonatkozás.

Ez a megoldás, amit itt választanak, a kapituláció megoldása. Ez a megoldás arról szól, hogy az oktatási rendszer felteszi a kezét, és azt mondja, hogy nem bírunk a gyerekekkel, nincs eszközünk az oktatásban, nincs eszközünk a pedagógiában, hanem már csak arra számíthatunk, hogy majd rendőri eszközökkel elrettentjük a diákokat attól, hogy rájuk támadjanak a tanárokra. Ez tragikus, ez katasztrófa, hogyha ez így van, és katasztrófa, hogyha erről így gondolkoznak.

(14.30)

Én azt gondolom, hogy a megelőzésről kellene itt beszélnünk. Ha tetszik, egy szempontból hálás vagyok ezért a törvényjavaslatért, vagy ezért a két fél törvényjavaslatért, mert legalább beszélünk itt komolyan az iskolai erőszak problémájáról, többet és mélyebben, mint az elmúlt években bármikor, és ez jó, de az az eszköz, amit önök választanak, az rossz, az téves eszköz. Az nem elfogadható kiindulópont, hogy csak rendőri erővel lehet megfegyelmezni a gyerekeket. Az nem elfogadható kiindulópont, hogy a tanár csak akkor képes végezni a munkáját, ha mellette áll egy rendőr gumibottal és bilinccsel, és kikényszeríti a diákból, hogy normálisan viselkedjen. Ez nem elfogadható, képviselőtársaim!

Van ennek egy tágabb összefüggésrendszere, és ott is szükség van a beavatkozásra: ez valóban a családok területe. Az a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy az a családpolitika és az a szociálpolitika, amelyik a szegény családokat bünteti immár tíz éve, amelyik nem abban támogatja őket, hogy valamilyen módon sikeresek legyenek, hanem az ellátásuk csökkentésével, a közmunka egész mostani rendszerével  nem önmagával a közmunkával van baj, azzal a rendszerrel, amit önök csináltak a közmunkával , és egyáltalán azzal az egész szemlélettel, amelyikben, mint ezt Lázár János olyan plasztikusan mondta, mindenki annyit ér, amennyije van. Ezzel a szemlélettel csak rontották a családok helyzetét, legalábbis a nehéz sorban élő családok helyzetét, és sok szempontból ez a feszültség jelenik meg az oktatási rendszerben.

De van erre eszközrendszer, tehát van egy tágabb összefüggés, az hogy milyen támogatást és segítséget nyújt az állam a családoknak, hogy fontosake a szegény családban élő gyerekek is.

(A jegyzői székben Gelencsér Attilát dr. Tiba István váltja fel.)

Mert értem, képviselőtársaim, és ezt Ander Balázsnak ugyanúgy mondom, mint Horváth képviselő úrnak, hogy persze, nagyon sok gyerek nem hoz a családból olyan mintákat, nem hoz olyan tudást, nem kap olyan támogatást, amire szüksége van, de akkor nem az a megoldás, hogy majd melléd rakunk egy rendőrt, aki majd megbilincsel, hogyha nem úgy viselkedsz, ahogy én gondolom, hanem az a megoldás, hogy több támogatást adok annak a gyereknek, mert a gyerek nem tehet arról, hogy milyen családból jön. Akkor támogatni kell a gyereket. Ezért jó a „Biztos kezdet” program; ezért jók a tanodák; ezért jó az a sokfajta civil és állami kezdeményezés, amik elindultak az elmúlt években, és amelyeknek egy része folytatódik egyébként a mostani kormányzat alatt is, hol kisebb, hol nagyobb lelkesedéssel, de amik nem állnak össze egy egységes, erős rendszerré.

Egy kicsit közelebb jőve ehhez a dologhoz pedig, magán az iskolán belül is lenne egy sor eszközünk arra, hogy kezeljük, megelőzzük ezt a helyzetet. Vannak jó minőségű szakmai programok a konfliktuskezelésre, az érdemi, tartalmi integrációra, arra, hogy hogyan lehet bevonni ezeket a gyerekeket a családokkal való kapcsolat kiépítésébe. Ezek persze erőforrásigényesek. Ennek a munkának egy jó részét a pedagógusok nem tudják elvégezni, mert egyszerűen nincs rá idejük és nincs rá energiájuk. De ez az, amikor azt mondjuk  és ezt nemcsak mi mondjuk, nemcsak az ellenzék mondja, hanem ha megnézik, az összes pedagógusszervezet is ezt mondja , hogy pedagógusok, szociális munkások, mentálhigiénés szakemberek kellenek az iskolákba; olyan emberek, akik segítenek az iskolának. Ezekből kellene több. Nem rendőrre, hanem segítő szakemberre van szükség ahhoz, hogy meg lehessen előzni az iskolai erőszakot.

Milyen lesz ez a most létrehozott iskolaőrség? Egy nagyon furcsa konstrukció tehát, mert az iskolaőrség egyrészt része az iskolának, másrészt meg mégsem része. Semmilyen módon nem kötődik az iskolaőrségből ott lévő ember az iskola szakmai programjához, szakmai elképzeléseihez. Az igazgató nem főnöke, a pedagógiai munkában nem vesz részt; az iskolának egy biankó csekket kell adnia neki, amelyik szerint egyébként azt csinál, amit akar, és ebben az iskola őt támogatja. Erről szól ez a bizonyos együttműködési megállapodás.

Ott lesz tehát ez az iskolarendőr, és lényegében semmilyen módon nem fog egyébként az iskola rendjébe beilleszkedni, más módon, de maga is idegen elem lesz az iskolában. És azt várjuk tőle, hogy képes legyen megítélni például egy pedagógiai szituációban, hogy mikor kell közbeavatkoznia, és mikor nem. Ezt várjuk valakitől, aki egyébként bizonyosan  arról beszélnek, bár ezt a jogszabály nem tartalmazza  rendőri múlttal rendelkezik. Ezen a területen bizonyára egy jó szakember, de nem pedagógus. Azt várjuk tőle, hogy tudja, hogy mikor kell közbeavatkoznia, és majd egy miniszteri rendeletben megmondják azt, hogy mikor alkalmazhat erőszakot; hogy mikor kell gumibottal megverni 12 éves gyerekeket; mikor kell megbilincselni őket, és mikor kell lefújni őket paprikasprével. Ezt majd a belügyminiszter mint pedagógiai szakértő meg fogja mondani. Az iskolaőr pedig mint rendőr majd tudni fogja, hogy ezt hogyan kell alkalmazni. Szerintem értik, hogy ez egy teljes félreértés és teljes tévedés, vagy ha önök nem is értik, mindenki, aki józanul gondolkozik, ezt tökéletesen meg fogja érteni.

Milyen más szabályok is vannak benne? Benne van az is tehát, hogy lényegében egy olyan típusú rendszert hoznak létre, amelyik behoz egyenruhásokat az iskolába, és őnekik ad egy nagyon széles fegyelmező jogkört, fegyelmező lehetőséget, lényegében a pedagógiai nevelés helyett a rendőri szemlélet lett ezekben az iskolákban az úr.

Azt nem tudjuk, hogy melyek lesznek az iskolák, mert erre semmilyen kritériumrendszer nincs. Majd ahol eldönti, ha jól emlékszem, a belügyminiszter vagy az oktatási miniszter, nem is tudom, a kettő közül…  az nincsen, bocsánat, tehát vagy az EMMI-miniszter, vagy a belügyminiszter, ez most hirtelen nincs is a fejemben, valamelyik okos minisztériumi kolléga majd eldönti, hogy na, ide kell küldeni rendőrt. Majd bemegy a rendőr, és onnan kezdve ő a főnök, és nem a pedagógusok. Fogalmazzunk egyszerűen, mert el tudom mondani ezt bonyolultan is, de így néz ki egyszerűen. Ez egy teljes tévedés!

Mit tartalmaz még ez a javaslat? Ebben, tudom, hogy nagyon sok vitánk volt már korábban is, de az iskoláztatási támogatás megvonása mint büntetőjogi szankció egyrészt ebbe a törvénybe biztosan nem illeszkedik bele. Ha akarnának ilyet, akkor a Btk.-ba lehetne berakni külön szankcióként, de másodsorban jogilag is képtelenség. Merthogy egyébként, mint ezt Nacsa képviselő úr bölcsen mondta, mikor van mód büntetőjogi szankcióra? Akkor, hogyha az illető, immár 12 éves gyerek akár, képes arra, hogy belássa a tetteinek a következményeit. Na de ha ő hozza a döntést, ezek szerint teljes belátóképessége birtokában van, mert egyébként nem lenne elítélhető, akkor onnantól kezdve miért a családtól vonjuk el azt az eszközt, amit egyébként azért kap, hogy a gyereket ellássa belőle?

És önök mindig azt mondják, hogy de hát akkor azt majd egyébként nem is arra költik, hanem a bánat tudja, mire, és mindenkinek van egy hosszú listája, de felhívom a figyelmüket arra, hogy egyébként az ilyen gyereket védelembe veszi utána a gyermekvédelem, ami azt is jelenti, hogy többek között az ellátását ellenőrizni fogja a gyerekvédelem, nagyon helyesen, csak éppen pénzt nem adunk a rendszerből, hanem elvesszük a családtól azt a pénzt, amiből enni lehetett adni ennek a gyereknek. Akkor, ha őt elítélték szándékos bűncselekményért, akkor már nem kell ennie? Már nem kell neki buszbérlet, hogy el tudjon menni az iskolába? Ez is egy teljes abszurditás, olyan dolgokat köt össze, amik egyszerűen nem tartoznak össze egymással.

A büntetőjogi felelősségre vonásnak megvannak a szabályai. Lenne arra is eszköz egyébként, hogy a családot jobban bevonjuk a megelőzésbe, mert akkor lenne értelme. Nem akkor kell a családdal foglalkozni, amikor már erőszakos cselekmény van, hanem jóval előtte. Én azt gondolom, hogy egyébként az iskolák tudják, hogy kik ezek a problémás gyerekek, csak nincs eszközük rá, hogy megoldják ezeket a problémákat. Mert például a szociális ellátórendszer is olyan állapotban van, amilyen állapotban van, olyan fizetésért dolgoznak ott az emberek, ami megalázó, és sajnos ennek következtében olyan kevesen is vannak, hogy nem jut egyszerűen ott sem elég erőforrás.

Megint azt tudom mondani, ha ez probléma, biztosítsanak erőforrásokat a családsegítő szolgálatoknak, biztosítsanak erőforrásokat a gyermekvédelemnek arra, hogy ezekkel a családokkal érdemben tudjanak foglalkozni. És biztosítsanak erőforrásokat arra is, hogy ők ne csak büntetni tudjanak, hanem támogatni, segíteni is tudjanak, az valóban fog segíteni.

Összefoglalóan azt tudom tehát mondani, hogy ez egy téves, egyfajta rossz értelemben vett, rendőrségi megoldást kereső törvényjavaslat. Ebben a formájában nem fogja megoldani az iskolai problémákat, nem fogja megoldani még az iskolai erőszak problémáját sem. Éppen ellenkezőleg: még mélyebb árkot fog ásni az iskola és a diák, az iskola és a család közé. Ez nem a probléma megoldása, ez maga a probléma.

Az a szemlélet, amelyik nem partnernek kezeli a családokat, és amelyik nem azt keresi a diákokban, nem azt keresi, hogy hogyan lehet adott esetben a problémás helyzetű diákokat megmenteni, adott esetben még a negatív családi hatásokkal szemben is nevelni, hanem azt keresi, hogy hogyan lehet rendszabályozni és büntetni őket, az csak súlyosbítani fog minden problémát. Ezért ezt a törvényjavaslatot nemhogy nem tudjuk támogatni, de felháborítónak, elhibázottnak és károsnak is tartjuk. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hohn Krisztina képviselő asszony, az LMP vezérszónoka a következő. Tessék!

HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem is vagyok olyan könnyű helyzetben, amikor erről a törvényről kell beszélnem, hiszen az embernek sokféle gondolata és érzése keletkezik, amikor elolvassa ezt a törvényjavaslatot. Én már itt a Házban többször szót emeltem az iskolán belüli erőszak ellen, ugyanúgy, ahogy a családon belüli erőszak ellen is.

(14.40)

Elsőre, amikor a törvény címét olvastam, még úgy éreztem, hogy talán örülök is annak, hogy létrejött ez a törvény. Tény, hogy elharapózott az iskolán belüli erőszak, nemcsak pedagógusok ellen, hanem a gyerekek egymás ellen is elkövetnek különféle erőszakos cselekményeket. Nemcsak kifejezetten a hirtelen felindulásból elkövetett verekedésről van szó, hanem droghasználatról, esetleg a másik kifosztásáról vagy bezsarolásáról, elszedve a pénzüket, és így tovább. Tehát számos olyan cselekmény történik ma már oktatási intézményekben, amelyekre azért korábban nem volt ilyen sok példa.

De miért is történik ez? Családok szociális helyzete miatt, vagy esetleg családon belüli erőszakban élő gyerekek is lehetnek. Ők bizonyára fokozottabban vannak kitéve ennek, lehetnek akár olyan hatásai a gyerekre, ha mindennapos erőszakot tapasztal, hogy ő maga is erőszakos lesz vagy éppen az erőszakot elszenvedő lesz, mert félelmében tulajdonképpen egyszerűen hagyja magát. Viszont valamit tenni kell, ezt be kell látni, és mint már mondtam, többször is felszólaltam ez ügyben, és kértem a kormányzatot, hogy tegyen valamit. Nem teljesen erre gondoltam, az előttem szólók is elmondták, hogy hiányolják a komplexitást ebből a törvényből. Ez alatt azt értem, hogy felmerül a kérdés, hogy valóban az erőszakra egyfajta erőszake a válasz.

Nagyon sokan írták le a véleményüket, szakszervezetek, szülők és egyéb más résztvevők, akár idősebb diákok is. Sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon akiket ide alkalmazni fognak, ezek az iskolaőrök, azon kívül, hogy szerencsére gyerekpszichológiai és pedagógiai képzésen részt vesznek majd, vajon tudni fogjáke, hogy hogyan, mikor kell beavatkozni és milyen mértékben. Egészen addig egész jól hangzik ez a törvényjavaslat, ameddig a kényszerítő eszközök felsorolásra nem kerülnek. Félelmet keltő bennem mint szülőben is az, amikor elolvastam, hogy gumibot, bilincs és vegyi fegyver (sic!), gondolom, itt elsősorban a paprikaspréről van szó vagy egyéb ilyenről, tehát lefújhatja a gyereket. Belegondolunk abba, hogy egy 12-13 éves gyereket  látom lelki szemeim előtt  leteper egy felnőtt ember és mondjuk, hátrabilincseli a kezét. Most hiába nevet, államtitkár úr, ezt sugallja, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Honnan tudjuk, hogy az adott biztonsági őrnek vagy iskolaőrnek megvane mentálisan az a megfelelő egyensúlya, hogy ő ezt provokáció esetén például nem fogja megtenni? Én elhiszem, hogy utána majd az lesz a következménye, hogy többet ilyet nem csinál, mert valószínűleg kirúgják, ami nagyon helyes, de vajon tényleg tudni fogjae magát mérsékelni és a megfelelő szinten beavatkozni?

Ezért nagyon fontos és érdekes, hogy milyen mértékű lesz az alkalmasság vizsgálata. Az expozéban elhangzott  bár sajnos a jó részéről lemaradtam , hogy majd lesz orvosi alkalmassági vizsgálat. Remélem, hogy ez egy nagyon alapos és átfogó vizsgálat lesz, hiszen meg kell jegyezni, hogy akármennyire is erőszakos elkövetők adott esetben ezek a gyerekek, ezek gyerekek.

Nagyon sokszor halljuk, hogy a gyerek az első. A gyerek és az ő biztonsága valóban fontos. Éppen ezért, ha már iskolaőrségről van szó, vajon ez a gyerekek közti konfliktus megoldására is lehetőséget ade  ezt nem olvastam , vagy kizárólag a pedagógusokkal szemben elkövetett cselekményekre utal a törvényjavaslat?

Természetesen nagyon jó lenne, ha az iskolapszichológusok nagyobb létszámban vennének részt ezeknek a konfliktusoknak a megelőzésében, és mondjuk, minden iskolában vagy oktatási intézményben lenne lehetőség arra, hogy legyen iskolapszichológus. Tudom, hogy elvileg erre lehetőség van, de van olyan, hogy több iskolában látja el ezt a feladatot, és sok esetben ez csupán annyi, hogy kinyitja az adott kis helyiséget, ott ül iksz időt, és ha valaki hozzá fordul, akkor segít. De sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a konfliktuskezelésre a tananyagban is akár, vagy egyéb más módon, terápiajellegű tréningeket is lehetne tartani. Gondoljunk arra, hogy az a gyerek, aki erőszakos, esetleg ő maga is áldozat. Ezt szerintem soha nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Ezenkívül több pedagógussal is beszélgettem, akik arról számoltak be, hogy sok esetben nincsenek felkészítve arra, hogy hogy kell ezeket a konfliktusokat, konfliktushelyzeteket kezelni. Tehát az ő képzésük is nagyon fontos lenne, valamint az ő mentális segítésük is. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de nagyon sok olyan pedagógus van, aki bizony rossz idegállapotba kerül a tanév végére, ha esetleg olyan iskolában teljesít szolgálatot, ahol gyakoriak az erőszakos cselekmények, akár a verbális erőszakra is gondolok. Ha ezt nem tudják kezelni, és nem kapnak megfelelő lelki támogatást, akkor, bizony, egyre rosszabb lehet a helyzet. Tehát a mentálhigiénés törődés nagyon fontos lenne a tanárokkal és a gyerekekkel szemben is.

Ezért úgy gondolom, nagyon fontos lenne az, hogy a családsegítő szolgálat és az iskola, illetve a gyermekvédelem különböző szereplői sokkal szorosabb kapcsolatot tartsanak egymással, és a jelzőrendszereknek talán a hatékonyabb működése során fény derülhetne ezek mögött az erőszakos cselekmények mögött megbúvó egyéb történésekre. Gondolok itt akár rossz szociális helyzetre, akár éheztetett gyerekre, bántalmazott gyerekre vagy rendszeresen erőszakot látó gyerekre. Itt természetesen felmerül a család felelőssége is, egyértelmű, ezzel teljesen egyet tudok érteni, de ma már nem csak és kizárólag a család az, aki neveli a gyereket, hanem az oktatási intézményben dolgozó pedagógus is.

Különösen nehéz megállapítani azt, hogy hány éves korig mondjuk azt valakire, hogy gyerek. Vannak jogi segédmeghatározások, de azt gondolom, hogy egy általános iskolás gyerek még gyerek. A gyerek még nincs felelőssége teljes tudatában, és nem feltétlenül követi el ezeket a cselekedeteket előre megfontolt szándékkal, és nem hiszem azt, hogy ő egy felnőtt fejével tud gondolkodni, sőt biztos vagyok benne, hogy nem. De mivel mi vagyunk a felnőttek, és azért vagyunk itt, hogy erről beszéljünk, jó lenne megoldást találni.

Én személy szerint még támogatni is tudnám ezt a törvényjavaslatot, bár erről még nem született frakción belül döntés, de amikor a bot és a bilincs szó a szemem elé került, akkor jelentős mértékben eltántorodtam ettől a támogatási hajlandóságtól. Köszönöm szépen. (Dr. Varga-Damm Andrea tapsol.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mellár Tamás képviselő úr, a Párbeszéd vezérszónoka, parancsoljon!

DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A kiindulópontunk, azt gondolom, megegyezik, hisz senki nincs ebben a teremben, aki ne gondolná azt, hogy ez egy nagyon fontos probléma, és ne gondolná, hogy az iskolai erőszakot meg kell szüntetni, az iskolai erőszakot fel kell számolni, az erőszaknak nincs helye az iskolában. Maruzsa államtitkár úr mondta, hogy itt nem cél, hanem eszközvita lesz valószínűsíthetően, hiszen a célban nagyjából megegyezünk. Valóban, az eszközök felsorolásánál hosszan beszélt olyan eszközökről is, mint iskolai pszichológus, különféle csoportok létrehozása és más egyéb dolog, ami, azt gondolom, valóban előrevivő lehet. De az egész elmondása tulajdonképpen arra alapozódott, hogy ez a cél nagyon fontos, az erőszakot meg kell szüntetni, következésképpen bármilyen eszköz végső soron felhasználható, és hogy a cél szentesíti az eszközt, ezért aztán egy ilyen ultima ratióként, utolsó megoldásként ez az iskolaőrség is szóba jöhet. Ez ennek az egész problémának a lehető legdrasztikusabb és legdurvább megoldását próbálja adni, de egyébként nem a megoldását adja, hanem, azt gondolom, az egész probléma eszkalációját, hiszen az erőszakra nem lehet erőszakkal válaszolni.

Egy képviselőtársam mondta, ráadásul azt gondolom, kereszténydemokrata, hogy elrettentés céljából kell ezt az erőszakot alkalmazni. Azt gondolom, hogy az erőszak sokkal inkább erőszakot fog szülni. Ebből következően majd az jön, hogy a társadalom egyre inkább szétválik, tehát egyre erőteljesebb lesz a szegregáció és a gettósodás, mert ez nem a kérdés és a probléma megoldását jelenti.

Másik képviselőtársam, sőt többen is beszéltek a családról, hogy a család felelőssége nagyon nagy. Ez kétségkívül igaz, hiszen a családból hozzuk az alapvető értékeket, viselkedési normákat. De lépjünk egy lépéssel tovább, mert a családnál, azt gondolom, nem lehet megállni, hiszen akkor a család, amelyikből a gyerek jön, az miért olyan. Miért olyan az a család, ahonnan ezek az agresszív gyerekek jönnek?

(14.50)

Miért olyan értékeket kapnak azok, míg más családokból pedig más értékeket kapnak? Azért, mert ők valami oknál fogva ab ovo rossz embereknek születtek, vagy rossz családok, és ebből következően nem is lehet ezen változtatni? Azt gondolom, hogy nem erről van szó, hanem arról van szó, hogy ezen családok jelentős része olyan anyagi körülmények között él, olyan hátrányos helyzetben van, ami nem teszi lehetővé azt, hogy be tudjanak pozitív módon illeszkedni a társadalomba. Egy jelentős része ilyen, és az itt felnövő gyerekek számára nem adatik meg az esély lehetősége arra, hogy felzárkózzanak, és ebből következően ilyen abszolút hibás és rossz és nem előrevivő magatartástípusok alakulnak ki.

Azért ne felejtsük el azt, hogy Magyarországon az elmúlt 20-25 esztendőben és különösen az utolsó 10 esztendőben borzasztó mértékben felerősödött a jövedelemkülönbség. Míg 30-40 esztendővel ezelőtt a legalsó és a legfelső jövedelemtizedben élők közötti jövedelemarány 1:4 volt, most 1:8,5 és 1:9 az arány. Ráadásul, ha megnézzük azt, hogy a családi támogatásoknak mekkora része kerül az alsó négy jövedelemtizedbe, akkor azt lehet látni, hogy bizony 20-30 százalékkal kevesebb, mint a felső, a 8., 9. és 10. jövedelemtizedbe. Vagyis egy teljesen elhibázott szociálpolitika is hozzájárul ehhez, és ebből következik az, hogy ilyen típusú helyzetbe kerülnek ezek a családok, amely családok nem képesek arra, hogy valóban pozitív mintákat mutassanak a gyerekeknek. Ezek a gyerekek, akik ezekből a családokból jönnek ki, már óvodáskorukban olyan hátránnyal indulnak el, a későbbiekben tehát akár szövegértési meg egyéb dolgok tekintetében, majd aztán az olvasásképesség és egyéb dolgok, amiből az következik sajnálatos módon, hogy sokkal hajlamosabbak lesznek az agresszióra.

Tehát azt gondolom, hogy nagyon fontos lenne a kormánynak szembesülnie azzal, hogy próbálja meg az alacsony jövedelmű családok helyzetét javítani, mert ez jelentős mértékben javíthatná akár az iskolai agresszió kérdését is, mert ha belegondolunk, és visszagondolunk, mondjuk, egy 50-60 évvel ezelőtti történetre, tudom, akkor még szocializmus volt, de akkor egyáltalán nem volt iskolai agresszió! És miért nem volt iskolai agresszió? Sok mindent el lehet mondani, de például az egyik dolog mindenképpen az volt, hogy akkor a hátrányos helyzetű, szegény gyermekek, akár roma családok számára is volt egy alternatíva, egy felzárkózási lehetőség. Én olyan iskolába jártam, olyan osztályba, ahol az osztálytársaim 30 százaléka roma volt, és semmilyen különösebb probléma nem volt, mindegyiknek volt munkahelye, mindegyiknek volt valamilyen szintű perspektívája és lehetősége. Vagy nézzük meg, hogy egy mai példát mondjak, a cserdi példát, ahol szintén nagyon hátrányos helyzetű gyermekekről, romákról van szó, romák által lakott faluról, ahol 20-30 esztendővel ezelőtt bizony ugyanolyan áldatlan állapotok voltak, mint most jó néhány helyen. Aztán jött egy polgármester, és elindult egyfajta olyan változás, amelynek következtében ezek a gyerekek most középiskolában tanulnak.

Tehát én azt gondolom, hogy nem szabadna lemondani a társadalom egy részéről, egyharmadáról, hanem őket meg kéne próbálni felemelni, beemelni ebbe a társadalomba, és nem azzal megoldani a kérdést, hogy iskolaőrséget hozunk létre, amellyel így-úgy, de tulajdonképpen túl tudjuk élni a lehetőséget, hiszen akkor ezeket az embereket szeparáljuk, elzárjuk a többiektől, és nem nagyon veszünk róluk tudomást.

Egyébként nagyon érdekes volt, hogy az államtitkár úr hangsúlyozta azt, hogy az egyházi iskolákban nem kerül bevezetésre  ugye, jól hallottam?  ez az iskolaőrség. Azt gondolom, ez nem véletlen, mert ha az egyházi iskolákat is megnézik, akkor ott is látható, hogy egészen más típusú társadalmi összetételű családok mennek oda, más indíttatással és más anyagi viszonyok között, és ez nyilvánvalóan jelentős mértékben befolyásolja ezt az egész kérdést. Vagyis tulajdonképpen ennek az egész problémának a kezelésében, én azt gondolom, hogy nem az iskolaőrségre kellene a hangsúlyt helyezni, hanem sokkal inkább egy komplex társadalmi megközelítésre, ami, kétségkívül igaz, hogy egy viszonylag hosszú folyamat, de azt gondolom, hogy ezt nem tudjuk megspórolni, e nélkül ugyanis ez a probléma sokkal inkább itt marad, és a társadalom két részre szakadása pedig egyre erőteljesebb lesz, ami egyre több és több erőszakot fog szülni. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az elsőként jelentkezett független képviselő szólhat. Megadom a szót Varga-Damm Andrea képviselő asszonynak. Parancsoljon!

DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az iskolarendőrség létrehozásáról szóló jogszabály, azt gondolom, hogy a társadalmunk kudarca. Ha egy mai modern magyar társadalomban az egyik legnagyobb társadalmi probléma az, hogy pszichológiai, szociológiai és pedagógiai eszközökkel nem tudjuk megoldani gyermekeink iskolai agressziójának visszaszorítását, hanem ehhez rendőrség kell, akkor azt tudjuk mondani, hogy kudarcot vallottunk, mindannyian. Amikor a gyermek megszületik, azt szoktuk mondani, hogy világra jön. Milyen szép ez a megfogalmazás! Igen. A gyermek nem a szülőkhöz érkezik csak, hanem a világra jön. Mindannyiunk kincseként születik meg, akár van közünk hozzájuk vérségi kapcsolattal, akár nincs. Miért is annyira fontos ez? Akárhány szakmai munkát, akárhány kutatómunkát látnak, ugyan természetesen mindegyik megállapítja azt, hogy a gyermekek személyiségfejlődésében az iskolának és a szülőnek közös feladata van, amelyet egymást erősítve, harmonikusan kell végezniük, én viszont azt mondom, hogy ez a gondolkodás nem elegendő. A gyermekért a pedagóguson és a szülőn kívül az egész társadalom felelős.

Hányszor látunk olyan szituációt, amikor a gyermek sem nem a tanárai, sem nem a szülei között van, hanem egy teljesen idegen környezetben, ahol körülveszi őt akár ismert, akár idegen ember, látják azokat a magatartásformákat, amelyek bizony nevelést igényelnének, illetőleg a normakövetéshez való viszonyulást kellene segíteni, és ez a társadalmi csoport, még ha észreveszi is, nem szól. A magyar társadalom hallgatásba burkolózott az elmúlt 30 évben, amikor a gyermekek és a fiatalok viselkedéséről van szó. A mi társadalmunk oly mértékben individualizálódott az elmúlt 30 évben, hogy elfelejtkeztünk a gyermekeinkről. Ma persze már kiabálunk, és akár jogszabályokat kívánunk, és rendőrséget kívánunk, csak egyetlenegyet nem gondol végig mindenki, hogy akár a saját életében hány olyan helyzet volt, amikor megszólalhatott volna vagy szólhatott volna, vagy azt az egyetlen jól irányzott mondatot odamondta volna a gyermeknek vagy a fiatalnak, aki abból az egy mondatból lehet, hogy örök életére egy helyénvaló, helyes tanulságot von le, és a viselkedése megváltozik.

Azt mondja a szakirodalom, hogy a gyermek- és fiatalkorú bűnözés intenzitása az elmúlt években tartósan emelkedik  micsoda szomorú mondat! , miközben a belügyminisztertől évről évre meghallgatjuk, hogy egyébként a bűncselekmények száma jelentősen csökkent. Mit jelent ez? Hogy míg a felnőtt társadalom valamelyest ezek szerint képes normakövetőbb lenni  mert reménykedjünk, hogy a különbséget nem a felderítetlen bűncselekmények száma eredményezi , addig a gyermek- és fiataltársadalmunk devianciája és normakövetési hajlandóságának mértéke ilyen mértékben csökken, illetőleg a deviancia nő.

(15.00)

Aztán azt mondja a szakirodalom, hogy a deviáns viselkedést folytatók a társadalomtól betegek. Ugyanaz, amit az elején mondtam: ők a világra születnek, közénk születnek, és a deviáns emberek, gyermekek, fiatalok a társadalomtól betegek. Való igaz, a legnagyobb felelősségteljes közösség a család, ahonnan ezeket a gyermekeket elindítják. Igen, a második felelős társadalmi csoport a pedagógusok társadalma, a kisgyermekkorban vele együtt élő védőnők, óvónők, bölcsődei dolgozók. De attól még a gyermek és a fiatal nemcsak őközöttük él, hanem él abban a széles társadalmi csoportrendszerben, ahol mindannyian az életünket éljük.

S ne felejtsük el azt, hogy a gyermek nemcsak a családban, nemcsak a pedagóguskörben, nemcsak a védőnői rendszerben, az óvónői és a bölcsődei dolgozó rendszerében, hanem az informatikai világ okán kicsi korától kezdve már benne él a nagyvilág társadalmában. Hát gondoljuk meg, pár évesen már az okostelefont jobban tudja működtetni, mint egy 50 éves, mert a kezei közé kerül, és a hihetetlen okossága, kreativitása eredményeként már használni is tudja, abban a pillanatban begyűrűzik az életébe a világ, és ezzel a világgal begyűrűzik mindaz az ártalom, amit a közösségi média sajnos nap mint nap gyermekeink, fiataljaink életébe bevisz.

Azt mondja a szakirodalom, hogy a család érték- és normarendje határozza meg alapvetően, hogy egy gyermekből milyen fiatal, majd pedig milyen felnőtt lesz. Igen, a család értékrendje, de amikor szembetaláljuk magunkat azzal, bármilyen szerepben is vagyunk  óvónők, bölcsődei dolgozók, tanárok, esetlegesen valamifajta egyéb munkát végzők, akik a gyerekkel találkoznak , látnunk kell, már nagyon korán látnunk kell, hogy a gyermek olyan családból jön, ahol a norma- és értékrend nem a normális társadalmi viszonyokat közvetíti, nem a normakövetés az, amit az a család a gyermeknek nevel.

Sokszor mondjuk azt, hogy a szegénység és a hátrányos helyzet alapvetően határozza meg a gyermekek devianciáját és esetleg erőszakra való hajlamosságát. Ezt, kérem szépen, a szakirodalom egyáltalán nem támasztja alá. Semmivel sincs több szegénysorból jövő gyermek, aki esetleg erőszakos, mint akár jobb módú családból jövő, olyan családból, ahol sajnos a jómóddal nem a szerénységet nevelik a gyermekbe, hanem azt, hogy mi bármit megengedhetünk magunknak. Az elmúlt évtizedek újgazdag családjaiban nagyon sok deviáns gyermek van, az alkohol- és drogfogyasztásban gyakorlatilag az ezen családokból jövők a legmagasabb számúak.

Azt szokta a férjem mondani, hogy a genetika nagy úr. Ez így is van, mert aztán nevelhetünk a legszebb, legfinomabb, legnormakövetőbb, legszeretőbb közegben, ha a gyermek genetikailag indokolt személyiségfejlődése nem tudja azt követni. Igen. De mindannyiunknak, akik a gyermek életében részesek vagyunk, és közvetlen közelről látjuk az ő viselkedését, rendkívül széles az eszköztárunk arra, hogy a genetikailag kódolt, esetleg nem annyira normakövető magatartást lehet enyhíteni, lehet a vadhajtásokat lehántani, lehet példákat a gyermekek elé állítani, akár gyermek, akár felnőttpéldákat, és a gyermekben igenis a követés hajlandósága, a követés hajlama rendkívül erős.

Aztán még arról szeretnék beszélni ennél a témánál, hogy egyet ne tessenek elfelejteni, képviselőtársaim, ma a tiszteletlenség társadalmát éljük. Nézzük csak meg a közösségimédia-felületeket! Gyermekek sokasága, aki akár a Facebookon, akár más, ilyen típusú elektronikus rendszerben látja emberek leírt szavait, látja azokat a végtelen durva, abszolút tiszteletlenségről árulkodó bejegyzéseket; miért is lenne a gyerekben az az álláspont, hogy ha a felnőtt társadalom így beszél egymással, miért kellene nekem a pedagógussal tiszteletteljesen beszélni? Milyen példák állnak a gyermekek előtt?!

És milyen büszkék szoktak lenni azok az emberek, akik a közösségi médiában ezeket a csúnya bejegyzéseket írják, milyen büszkén szokták vállalni, hogy ők megtehetik, hogy kimondják, amit gondolnak. Igen, csak ő azt nem tudja, hogy egy-egy bejegyzését, ha látják azok a fiatalok, akik még fejlődésben vannak, akiknek még az előttük álló példák majd az egész életükre jelentik a példát, azok a gyermekek ezzel a tömeges tiszteletlenséggel milyen negatív példát látnak ahhoz, hogy bemenve az iskolába ugyanezt a pedagógusaikkal szemben kövessék el.

A beszédem második felében szeretnék a részleteiről beszélni ennek a javaslatnak. Arról van szó, hogy minden nem egyházi iskolában, közoktatási intézményben, általános és középiskolában egy-egy iskolarendőr fog szolgálni, akik a megfelelő felhatalmazással a jogszabály erejénél fogva bírni fognak. A javaslat azt mondja, hogy a tanítási idő alatt kell hogy az iskolarendőr ellássa a feladatát. Csak fel szeretném hívni a figyelmet a következőkre. Definiálni kell, mi a tanítási idő, ugyanis a gyerekek  nagyon sokan  nemcsak az effektív tanórákon vagy a tanórák idején vannak bent az iskolában, akár bent maradhatnak a nyitott iskolákban sportpályákon, tornatermekben, esetleg külön foglalkozásokon, ezáltal egyáltalán nem tudom ma még, hogy az iskolarendőr ténylegesen hány órától hány óráig lesz az iskolákban, mert egyébként, ha egy gyermekben az agresszió vagy a pedagógus bántásának a hajlandósága kialakul, akkor a tanórákon kívül, amíg a pedagógus az iskolában van, vagy éppen onnan távozik, akkor is bánthatja, ha úgy érzi, hogy a sérelmeit ilyen módon tudja megtorolni.

Tehát én szeretném, ha a javaslat előterjesztője egy picit ezt jobban definiálná, mert szerintem, ahány iskola, annyiféle módon fogják értelmezni, és azt se felejtsük el, hogy számtalan ilyen iskolai atrocitást megismertünk, ahol nem effektív a tanítási időben, hanem akár azon kívül, akár a pedagógus iskolába érkezése során, akár onnan való távoztában történtek ellene olyanfajta agresszív viselkedések, amelyeket aztán a média is felkapott.

Ez a javaslat bővíti azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyeknél leszállították 12 évre a büntethetőség határát. Én már egyébként a legelső ilyen szándékkor is tiltakoztam egyrészről mint szakember, másrészről pedig mint anya és a társadalomért felelősséget érző ember, mert azt gondolom, hogy egy 12 éves gyermek, bármennyire is gyorsan fejlődik a világ, nem képes még arra, hogy a tettei következményeit teljes mértékben átlássa. De ezzel a javaslattal vagyunk itt, és bizony már több bűncselekmény vonatkozásában a jogalkotó leszállította a büntethetőség határát 12 évre.

Ebben a szabályrendszerben az is kitétel, hogy akkor lehet a 12 éves gyermeket elítélni, illetőleg következményeket alkalmazni, ha ő a bűncselekménye következményeinek felismerésére szükséges belátással bír. Ez lesz a legkomolyabb kérdés. Ki fogja megmondani, hogy az adott pillanatban az a 12 éves valóban átláttae tettei következményét? Ugyan tudjuk, hogy ezt általában szakértői vizsgálatokkal szokták megvizsgálni, csak azt is tudnunk kell, hogy ahány szakértő, általában ezekben a helyzetekben annyiféle vélemény szokott lenni, illetőleg általában a szakvéleményeket jóval az elkövetés után készítik el, illetőleg a szakértő nem részese annak a pillanatnyi helyzetnek, annak az eszkalálódott szituációnak, amiben a gyermek olyan döntést hoz, hogy erőszakos cselekményt valósít meg.

A javaslat szerint szeptember 1-jétől már minden iskolában az iskolarendőrök működnének. De még csak ezután fogja megalkotni egyrészről a belügyi tárca, másrészről pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma azokat a kormányrendeleteket, amelyek segítségével egyrészről kiválaszthatók a rendőrök, másrészről pedig megalkotják az ő oktatásukra szolgáló normarendszert.

Most június 9e van. Szeptember 1-je mindjárt itt van. Pontosan tudjuk, hogy a rendőri állományban irdatlan mennyiségű ma is a hiány, tehát a mostani rendőri állományból szinte lehetetlennek tartom, hogy az iskolarendőröket ki lehessen választani. A javaslat valóban kibővíti a lehetséges iskolarendőrök vagy iskolaőrök körét a már nyugdíjba vonult rendőrök visszahívásával, de higgyék el nekem, képviselőtársaim, lehetetlen ezt a rendszert szeptember 1-jéig a jogszabály szellemiségének és gyakorlati alkalmazhatóságának megfelelőn megkezdeni kialakítani.

(15.10)

Megnéztem a számokat, 8870 általános és középfokú oktatási intézmény van, azaz kell találni legalább 8870 iskolaőrt szeptemberig úgy, hogy felruházzák őket a jogokkal, felruházzák őket a tudással, beintegrálják őket az adott oktatási intézménybe, és tulajdonképpen ezt a munkát nekik szeptember 1-jétől a legnagyobb magabiztossággal és a leghatékonyabban kellene ellátni. Nem tudom elképzelni sajnos, hogy ezt addig meg lehet valósítani. De hangsúlyozni kívánom, és tisztelettel kérem a kormány képviselőit, és remélem, hogy képviselőtársaim is ezen az alapon állnak, miután biztos megszavazzák kormánypárti képviselőtársaim, és valószínűleg az ellenzékből is, mondjuk ki, hogy ez csak átmeneti.

Mondjuk ki, hogy nem az a cél, hogy iskolarendőrök legyenek a gyerekek között! Mondjuk ki, hogy együtt mindent el fogunk követni azért  miután a gyermekek a világra jönnek, közénk jönnek, mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy milyen gyermekkort, milyen fiatalkort és milyen felnőttkort fognak megélni , hogy arra törekszünk, és nem elsősorban jogszabályokkal, hanem az intézményrendszer és a szakemberek megerősítésével, hogy ez csak átmeneti legyen, és ez csak a tünet kezelését szolgálja, de nem ezt szánjuk a jövő nemzedéknek, nem így szeretnénk, ha a következő nemzedék közöttünk fölnőne. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most kétperces felszólalásokra nyílna lehetőség, de minthogy nem kért senki ilyen lehetőséget, akkor ezzel most nem élünk. Így előre bejelentett felszólaló, Dúró Dóra képviselő asszony, független képviselő szólhat. Parancsoljon!

DÚRÓ DÓRA (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előzetes nyilatkozataik alapján azt gondoltam, és majdnem el is hittem, hogy lesz egy olyan probléma, amelyet normálisan meg fognak tudni oldani, de sajnos csalódnom kellett, amikor ezt a javaslatot elolvastam. Az egész problémát ugyanis tüneti kezelésként fogják fel, és arra adnak csupán választ, de a probléma gyökerét egyáltalán nem érinti ez az előttünk fekvő törvényjavaslat sem. Az egész helyzet azért alakult ki ugyanis, mert 30 éve a magyar politika fordítva ül a lovon. Az a kérdés ugyanis, hogy meg tudjuke védeni azokat a gyerekeket, akik nap mint nap elmennek iskolába, és ott normális körülmények között, biztonságban szeretnének tanulni. A jelenlegi helyzetben, az elmúlt 30 évben, mondhatjuk ezt, erre a válasz sajnos az, hogy nem. Egy beismerő vallomás is ez az önök részéről, hiszen ha az elmúlt tíz évben hatékonyan tudták volna kezelni az iskolai erőszakot  mint ahogyan nem tudták , és ez visszaszorult volna, akkor nem lenne szükség ilyen radikális intézkedésre, mert az eddigiekhez képest ez is radikálisnak tekinthető.

Ha jogi kérdést csinálunk az egész ügyből, akkor ott ragadhatjuk meg a probléma velejét, hogy tudjuke a tanuláshoz való jogát biztosítani azoknak a fiataloknak, azoknak a gyerekeknek, akik motiváltak, szeretnének tanulni, és azoknak a szülőknek az igényét ki tudjae elégíteni az állam az ország minden pontján, akik biztonságban szeretnék tudni a gyermekeiket. Mert ez az alapvető kérdés, és igen, ki kellene mondani, hogy az ő jogaik megelőzik azoknak a jogait, akik bűnöző életmódra nevelik a saját gyermekeiket.

Apáti István képviselőtársam már 2011-ben javasolta a büntethetőségi korhatár 12 évre szállítását egyébként azokban az esetekben is, amelyek ebben a javaslatban szerepelnek, de hát jobb későn, mint soha, örülünk, hogy ezt a nemzeti radikális követelést legalább most beépítették ebbe a törvényjavaslatba.

Ha nemcsak tüneti kezelést szeretnénk nyújtani az iskolai erőszak problémájára, hanem szeretnénk megragadni, és valóban szeretnénk felszámolni ezt a jelenséget, akkor ennek a mélyére kellene hatolnunk, és ki kellene mondanunk azt, hogy igen, a szülőknek is van felelőssége, és a szülők felelősségét is meg kell jelenítenünk a törvényhozásban is. Amikor azt javasoltam még az előző ciklusban, hogy a szülők távolmaradása az iskolával való kapcsolattartás tekintetében legyen szintén szankcionálható az iskoláztatási támogatás megvonásával, akkor a kormánypárti képviselők nekem estek, hogy micsoda büntető szemléletet képviselek, és milyen durva ez a szankció, amit szerettem volna bevezetni.

Csakhogy ezeket a szankciókat az életből merítettem, hiszen például Pakusza Zoltán, aki a Mi Hazánk Borsod megyei elnöke, 15 évig tanított Miskolcon egy olyan szakiskolában, ahol a szülők az alapvető együttműködésre sem voltak hajlandók, tehát volt olyan, hogy öt éven keresztül volt osztályfőnöke egy osztálynak, és a gyerekek közül többnek sem ismerte a szülőjét. Tehát öt éven keresztül a szülő egyetlenegy alkalommal sem lépett kapcsolatba az iskolával. Nagyon szép dolog az, hogy különböző tréningekről beszélgetünk, amibe majd be kell vonni a szülőket, csakhogy a nagy magyar valóság az, hogy nemhogy tréningekre nem járnak el, hanem az osztályfőnökkel öt éven keresztül nem állnak szóba. És ez rendszeres volt, hogy a 28 fős osztályból nem jelentek meg öten sem a szülői értekezleteken. Ez a helyzet, amire választ kell adnunk, és igenis alapvető kötelessége a szülőnek is, hogy az iskolával tartsa a kapcsolatot. Ki kell azt is mondanunk, hogy az iskolai erőszak megjelenése ott elterjedtebb, amely iskolatípusokban, és amely régiókban magasabb a cigányság aránya. Ezek pedig a szakiskolák, és az északkelet-magyarországi régió. Ez az oktatási jogok biztosának a felméréséből, tanulmányából is egyértelműen kiviláglik.

Ne beszéljünk mellé! Nagyon sokan körülírták szépen ezt a problémát, de azért lássuk, hogy az iskolai erőszak nagyon sok esetben a magyar-cigány együttélés leképeződése az iskolákban. És ha mélyrehatóan akarjuk kezelni ezt a problémát, akkor nem elég az, hogy iskolaőrséggel próbáljuk meg tünetileg megszüntetni ezt, hanem igenis ki kellene azt mondanunk, hogy azok a gyerekek, akik be tudják tartani a normákat, az ő jogaik érvényesítése az első. Nem nekik kell elmenniük Gyöngyöspatáról sem, semmilyen más településről sem, hanem biztosítanunk kell mindenkinek, hogy a saját településén normális mederben folyó oktatási intézmény működhessen; és csak azért, mert nem tudják elviselni azokat, akik nem akarnak vagy nem tudnak beilleszkedni ezekbe a normákba, nekik el kelljen menniük. Ez igazságtalan, és ezt a rendszert tartjuk fenn 30 éve. És sajnos lesznek olyan esetek továbbra is, amelyekre az iskolaőrség sem fog tudni hatékony választ adni. Ezért, ha nem mondjuk ki ezt az alapvetést, hogy nem engedhetjük azt, hogy a kisebbség háttérbe szorítsa a normákat betartó többséget, akkor nem fogjuk tudni ezt a problémát hatékonyan kezelni.

Sajnos, nemcsak Gyöngyöspatán találkozunk ezzel a helyzettel, bár én magam két hete is jártam ott, és az utcán beszélgetve az emberekkel nem csak az iskolában leképeződő problémákról meséltek sajnos. Ha egy mondatban kellene összefoglalni azt, amit a többségi társadalomhoz tartozó emberek mondtak, akkor azzal a mondattal tudnám leginkább kifejezni, hogy csak próbálja meg valaki az életet velük. És ez nemcsak az erőszakra vonatkozik, hanem nagyon sok minden másra, a lopásokra is. Tegnap délután is beszéltem egy olyan magyar fiatallal, aki az úgymond szegregációs időszakban járt ebbe az iskolába, és ő nemcsak az erőszakos bűncselekményekről beszélt nekem, hanem folyamatos lopásokról, olyan fegyelmezési problémákról, amelyekkel ellehetetlenítették egyszerűen a többségi magyar gyerekek életét Gyöngyöspatán, és nemcsak az iskolában, hanem az iskolán kívül is.

Tehát ha tényleg komolyan gondoljuk azt, hogy elsők azok a gyerekek, azok a fiatalok, akik szeretnének normális életet élni az iskolában, majd aztán később is, akkor ezt sokkal hatékonyabban kell kezelnünk, és ki kell mondanunk azt, hogy igen, azokat a gyerekeket kell kiemelni ezekből a közösségekből, akik nem képesek a normák betartására. Mert ez a fiatal is, akivel tegnap beszéltem, ő már azt mondta, hogy ő már most kezdi az életét, most fog családot alapítani, most dönti el, hogy hol fog élni. És ez a fiatal nem Gyöngyöspatán fog építkezni. Elmenekül onnan, mert ez a helyzet még mindig fennáll; és nem az, hogy azoknak kell éppen hogy kártérítést fizetni, akik ezt a problémát okozzák, akik miatt elmenekülnek onnan dolgozó fiatalok.

Meg kellene fordulnunk a lovon, és ki kellene mondanunk, hogy ennek vége. De ehhez nemcsak iskolaőrség kell, hanem az kell, hogy a normális gyerekek jogainak az érvényesítése legyen az első, és ne engedjük meg azt magunknak, hogy ők meneküljenek el akár Gyöngyöspatáról, akár az ország más településeiről, sajnos.

(15.20)

Az országosan átfogó felmérést, amelyet szakmailag leghitelesebbnek tartok, azt az oktatási jogok biztosa készítette el. Ajánlom államtitkár úr figyelmébe is, és kérem államtitkár urat, hogy ezt ismételjék meg ugyanezzel a módszertannal, mert az rendkívül hatékony és hasznos lenne, ha látnánk azt, hogy az eltelt időben  ez a felmérés 2009-ben készült egyébként , akár 10-11 év elteltével hogyan változott a helyzet az iskolai erőszak tekintetében, az a döntéshozók dolgát is megsegítené. A biztos úr elmondása szerint egyébként ez mindössze 10 millió forintba került, tehát nem is terhelné meg vélhetően olyan nagyon a minisztérium költségvetését, ha ezt ismételten el tudnák végezni.

Ebből még egy aspektust emelnék ki, hiszen elgondolkodtató az, hogy mi egy olyan országban élünk, ahol a gyerekek kétharmada azt mondja, hogy ő már volt iskolai erőszak áldozata. A gyerekeink kétharmada  minden három gyermekből kettő  azt mondja, hogy ő már áldozata volt iskolai erőszaknak. Ez rendkívül megdöbbentő, és szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy cselekvésre van szükség. De ezt már 2009 óta tudjuk, és most, 2020-ban még mindig arról beszélgetünk, hogy nem lett jobb a helyzet az iskoláinkban.

Szeretném felhívni államtitkár úr figyelmét a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szakmai programjaira is, amelyekre egyébként államtitkár úr is hivatkozott. Meglátásom szerint ezek is rendkívül magas szakmai színvonalat képviselnek, és a pedagógusok körében méltán népszerűek, talán túlságosan is népszerűek, hiszen nem finanszíroz annyi továbbképzést az állam az ő esetükben sem, amekkora túljelentkezés van ezekre a konfliktuskezelési és az iskolai erőszakkal kapcsolatos tréningekre. Konkrétan tízszeres a túljelentkezés. Kérem államtitkár urat, hogy erre is biztosítsanak megfelelő költségvetési forrásokat, hogy a tanárok hozzájuthassanak ezekhez a képzésekhez, azért, hogy hatékonyabban tudják ők is kezelni a valóban egyre inkább elterjedő konfliktusokat.

A szülők felelősségéről kell még néhány szót ejtenem, hiszen azt a közhelyet nagyon sokan elmondták, hogy a szülők és az iskola együtt neveli a gyermeket, de én ennél is tovább megyek. Elsősorban a szülő feladata nevelni a gyermeket. Az iskola ezt kiegészítheti, az iskola taníthatja, átadhat ismeretet, szocializálhatja, a közösségbe járó gyermeknek minden ezzel kapcsolatos tudást és készséget segíthet elsajátítani, de azért mégiscsak a szülő az, aki vállalja a felelősséget a gyermekért, vállalnia kell a gyermekei tetteinek a következményét, és a szülő az, aki elsődlegesen felelős a saját gyermekéért. Egy pedagógus, egy iskolapszichológus vagy egy iskolarendőr önmagában kiegészítő jelleggel természetesen kell hogy részt vegyen a gyermek nevelésében, oktatásában, de elsődlegesen a család az, ahol ezeket a normákat meg kell tanítani a gyermekeknek. Tehát a szülők felelőssége elsődleges az iskolai erőszak vonatkozásában is. Ezért lenne indokolt, hogy az ő felelősségüket is megjelenítsék akár az iskoláztatási támogatás megvonásával kapcsolatban.

Arra kérem tehát államtitkár urat, hogy ne álljanak meg félúton, és adjunk lehetőséget a normál fiataloknak arra, hogy a saját szülőfalujukban, szülőtelepülésükön alapítsanak családot, odajárassák a gyermekeiket iskolába, és senkinek ne kelljen elmenekülnie egyetlen iskolából sem, egyetlen településről sem azért, mert vannak ott olyanok, akik nem hajlandók betartani a normákat. A törvényjavaslatot természetesen a Mi Hazánk képviselői támogatni fogják. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Most normál szót kérő képviselők felszólalásai következnek. Mesterházy Attila képviselő úr az első, MSZP, parancsoljon!

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok értékes gondolat és hozzászólás hangzott el itt az elmúlt percekben a vitában, és én is szeretném megköszönni ellenzéki képviselőtársaimnak is, de kormánypárti képviselőtársaimnak is, hogy ezt a vitát kellő komolysággal és kellő szakmaisággal folytatjuk.Államtitkár úrhoz két kérdésem lenne. Az egyik, hogy egy picit talán érdemesebb lenne azt látni, arról beszélünk, hogy tulajdonképpen elértünk az út végére, elfogytak a pedagógiai eszközök, és ezért most valamilyen nagyon extrém beavatkozásra van szükség. A magam részéről, bár tény és való, hogy nem vagyok a téma szakértője, de érdekel nagyon komolyan apaként is ez a kérdés, hogy mik azok a statisztikák, ami alapján azt jelenthetjük ki, hogy itt az út vége, és ez pont most ért el oda, hogy nincs más eszközünk már, mint úgymond rendőrséget bevetni az iskolákban. Hiszen érdemes lenne tudni azt, hogy milyen kiterjedtségű ez a probléma. Hova koncentrálódik? Ugye, itt 500 iskoláról beszélünk, talán hasznos lenne azt is látni, hogy ez földrajzilag hogyan oszlik meg.

A másik kérdésem az lenne, hogy figyelembe vettéke a Nemzeti Pedagógus Kar véleményét ebben a kérdéskörben. Hozzám is eljuttatták ezt a levelet, amelyet az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló tervezetről írtak, Ugyan nem sok idejük maradt véleményezni, ahogy én ezt megértettem, hiszen azt hiszem, 24 órás véleményezési lehetőségük volt, de mégis fölvetnek számos olyan javaslatot, kiegészítést, ami szerintem megfontolásra érdemes. Engedje meg, hogy ebből azért szemlézzek!

Ők azt mondják, az iskolaőrt az iskola igénye alapján lehessen alkalmazni, tehát csak akkor, ha a nevelőtestület ezzel egyetért; hogy az iskolaőr megbízása minden esetben határozott időre szóljon; aztán hogy az iskolaőr működésének feltételei ha nem adottak, akkor természetesen ezt a fenntartónak kellene biztosítani. Aztán a következő, hogy ha a konkrét veszélyt az iskolaőr már elhárította, akkor az iskolaőr csak javaslatot tehessen a további intézkedésekre, és az intézményvezető dönthessen. Illetőleg van egy olyan javaslatuk is, hogy az intézményvezető az iskolaőr felett utasítási joggal rendelkezhessen. Illetőleg egyéb intézkedéseket is javasoltak: adjanak az iskoláknak olyan jogkört, ami az iskolai szabályok megszegésének következményeként megjelenő fegyelmi eszközöket jelenti, úgymint a felfüggesztés, a közösségből való kiemelés, konfliktuskezelési tréning előírása, kedvezmények, juttatások felfüggesztésére vonatkozó javaslat az illetékes hatóságnál. Vagy például, hogy teljes munkaidős gyermek- és ifjúságvédelmi felelőst alkalmazzanak minden iskolában; vagy pedig, hogy iskolapszichológusok nagyobb létszámban álljanak rendelkezésre, vagy éppen a pedagógiai asszisztensek létszámát is emelné a Nemzeti Pedagógus Kar ebben az önöknek szóló javaslatban. Ha majd megteszi államtitkár úr, hogy erre kitér, hogy ezek közül esetleg miket tudtak elfogadni vagy mit tartottak fontosnak, azt megköszönöm.

Azt látom, hogy ahogy Horváth képviselő úr elmondta  bár most éppen kiment a teremből , valóban, a célokkal mindenki egyetért. Tehát az nem kérdés, hogy az iskolai erőszakot meg kell szüntetni. Ő ugyan úgy fogalmazott, ha jól írtam föl, hogy a pedagógusbántalmazást meg kell szüntetni; valószínűleg arra gondolt, hogy az iskolai erőszakot kell megszüntetni, hiszen nemcsak a pedagógusokat bántalmazhatják, hanem az egyik iskolatárs a másikat is, tehát magyarul az iskolai erőszakot meg kell szüntetni. És világos, a vitából az is kiderült, hogy különféle eszközöket látnak hatékonynak a különböző képviselők ezzel kapcsolatban.

Ez egy olyan társadalmi probléma  erről Varga-Damm Andrea is beszélt hosszabban , ami nagyon szerteágazó. Első ránézésre vagy talán egy kicsit távolról nézve ez egyszerű probléma lehet. Van erőszak az iskolában, oda kell küldeni a rendőröket, aztán majd ők megoldják a problémát, hiszen ők ennek a felhatalmazott képviselői az állam részéről. De minél többet beszélünk, és minél közelebb megyünk a problémához, annál mélyebbé válik ez a gond, tehát látszik, hogy a tüneti kezelés nem elégséges. Tehát azt értem, és majd államtitkár úr erre biztos kitér, hogy ha elfogytak a pedagógiai eszközök, ha nem tudunk már mit tenni bizonyos helyeken, akkor akár ez egy elfogadható, rövid távú megoldás is tud lenni, hogy akkor gyorsan a problémát kezeljük, izoláljuk, de ugye, ez semmiféleképpen nem jelenthet hosszú távú megoldást, sőt még adott esetben megoldást sem jelenthet, hiszen az is előfordulhat, hogy mondjuk, egy ilyen iskolaőrség egyszer csak az iskolából kiszorítja az erőszakot a kapun kívülre, de magát az erőszakot nem szünteti meg tulajdonképpen.

(15.30)

Az sem sokkal jobb, ha nem az iskolában verik egymást a gyerekek, hanem a kapun kívül, öt méterrel kijjebb, hiszen ez sem jelenti a hosszú távú megoldást a kérdéskörben.

Világosan látszik, hogy itt egy komplex, szerteágazó problémáról van szó, az okok sokrétűek, és éppen ezért a megoldásnak is komplexnek kell lenni. Éppen ezért az egy fontos kérdés, hogy a kormányzati oldalról vane arra szándék, hogy valóban úgymond feltűrjük az ingujjat, és szembenézzünk ezzel a problémával. Hiszen ha ezt meg akarjuk tenni, akkor nem elég pusztán csak rendészeti eszközöket alkalmazni, hanem bizony akkor oktatáspolitikai, pedagógiai, szociálpolitikai eszközökre is szükség van. Hiszen ezek azok, amelyek a probléma gyökerét képesek majd kezelni, és egészen biztosan sajnos nem rövid távon, hanem sokkal inkább hosszú távon lesz ez elérhető.

Éppen ezért mi azt gondoljuk, hogy akkor jár el helyesen a kormányzat, ha a prevenció, a támogató, fejlesztő pedagógia és adott esetben a különféle nem rendőri szankciók egyensúlyát próbálja bevetni ezzel kapcsolatban. Hallottam egy-két olyan mondatot államtitkár úrtól, ami mintha arra utalt volna, hogy a kormányzati gondolkodásban is benne van, hogy bizony a prevenció, a támogató, fejlesztő pedagógia és a nem feltétlen rendőri szankciók hármasa vagy ennek az egyensúlya adhat erre egy megoldást, de egy biztos, hogy ezt a problémát pusztán rendőrökkel megoldani nem lehet. Ezt a problémát csak pedagógusokkal lehet megoldani, éppen ezért arra hívnám föl államtitkár úr figyelmét, hogy sokkal jobban oda kellene figyelni talán a pedagógusok véleményére, és természetesen sokkal nagyobb segítséget kell hogy kapjanak a pedagógusok is ahhoz, hogy ezekkel a problémákkal megküzdjenek.

A magam részéről elképzelhetőnek tartok egy ilyen átmeneti megoldást, ha ez egy átmeneti megoldás, és ha nem gondoljuk azt, hogy ez alapvetően majd meg fogja oldani ezt a problémát. Még egyszer mondom, tüneti kezelésnek gondolom. Hohn képviselő asszony sok olyan felvetést megfogalmazott, ami az eljárással kapcsolatban aggályos egészen biztosan. Ezt majd a gyakorlat is mutatni fogja, hogy hol mire hogyan van szükség, hiszen valóban azért első olvasásra a paprikaspré és a gumibot hirtelen nem az, ami először eszébe jut az embernek, amikor egy iskolára gondol, vagy egy iskolai konfliktushelyzet kezelése kapcsán.

A másik problémám az, hogy bizony, államtitkár úr, mindig abban is kell gondolkodni, hogy mivel mindenhol emberek dolgoznak, ezért az emberek is hibázhatnak, vagy éppen adott esetben túlkapásokra is lehetőséget adhat egy rendszer, nem szándékosan teljesen természetesen, esetleg egy rosszul felmért helyzetben egy rossz cselekvés nagyobb károkat okozhat adott esetben, mintha nem történne cselekvés. Látunk erre komoly példákat a világban, most erre külön nem térnék ki, hogy egy téves döntés milyen tüzeket gyújthat akár szó szerint is egy országban. Ezért én ebben kellő óvatossággal és gondossággal járnék el, és éppen ezért sokkal inkább a pedagógiára, a fejlesztésre, a pszichológiára, a szociálpolitikára helyezném a nagyobb hangsúlyt, és csak az utolsó 10 százalék esetében, mármint a megoldás utolsó 10 százaléka vagy 1 százaléka esetében, hogy még jobban kihegyezzem a mondandómat, gondolnék a rendőrségre az iskolákban.

Azt gondolom, hogy érdemes lenne, ha ebben az ellenzék is kapna megnyugtató válaszokat, hiszen ha államtitkár úr figyelte, én próbáltam a vitát figyelmesen követni, az ellenzéki képviselők, azt gondolom, hogy szakmailag megalapozott aggályokat, akár kritikákat, véleményeket fogalmaztak meg, és senki nem pusztán pártpolitikai megfontolásból, hanem a gyermekekért való aggódás logikáján tette meg a hozzászólását.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most kétperces felszólalásokra lenne mód, de minthogy erre senki nem jelentkezett, így visszatérünk a normál szót kérő képviselők felszólalásaihoz. Szabó Szabolcs képviselő úr, független képviselő szólhat. Tessék!

SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mivel a vitában már eléggé előrehaladtunk, így van lehetőségem arra, hogy inkább reagáljak néhány elhangzott dologra, mintsem hogy ismételgessem, amit képviselőtársaim pró és kontra a témával kapcsolatban már elmondtak.Egyrészt azért azt nem állom meg, hogy ne mondjuk ki, nem először, de viszonylag határozottan, hogy itt értelemszerűen egy marketingkampánynak vagy egy politikai kampánynak a részesei vagyunk éppen. Ez a gyöngyöspatai ügy föltupírozásának egy kommunikációs eleme. Ezt tekintsük ténynek. Másrészt azt is én saját véleményként el tudom mondani ezzel kapcsolatban, hogy az előttünk fekvő javaslat az égadta világon semmire nem fog megoldást nyújtani, és akkor röviden elmondanám, hogy miért, jórészt úgy, hogy reagálok az elhangzottakra.

Van az a klasszikus mondás, hogy minden pofon mellé nem lehet rendőrt állítani, meg nincs is értelme. Ugyanez a helyzet az iskolarendőrséggel is, olyan nagyon jól hangzik, mert el lehet adni az embereknek, a gyöngyöspatai ügy kapcsán ezt nagyon jó politikai kommunikációval föl lehet építeni, csak ha belegondolnának az emberek egy picit is, vagy venné a bátorságot az államtitkárság is, hogy szakmai érveket elkezdene felsorolni, akkor kiderül, hogy nincs. Ugyanis nem lesz semmilyen pozitív következménye annak, hogy iskolarendőrök lesznek, nem minden intézményben, jóval kevesebben a teljes körnél, de gondolom, majd államtitkár úr erre reagál. Nagyjából 500 intézményről van szó, ha én jól emlékszem, ez csak egy kis töredéke, a teljes feladatellátásihely-állománynak töredéke.

És hogy miért nem fog semmiféle eredménnyel járni, az viszonylag egyszerű, mert ennek az égadta világon semmilyen elrettentő hatása nincsen egy 13 éves gyerekre, ne adj’ isten vagy egy 12 éves gyerekre. Fölhozta a példát Horváth képviselő úr, hogy mert a KRESZ-szabályok, és a többi. Csak jelezném, hogy a KRESZ is alapvetően úgy működik, hogy folyamatosan, dinamikusan változik, folyamatosan figyelik a statisztikákat, monitoringozzák a forgalmat, figyelik a baleseti, halálozási statisztikákat, és ahol beavatkozási helyet látnak, ott módosítják a KRESZ-t. Például a biztonsági öv így lett bevezetve, hogy tapasztalták, hogy sok ember meghal balesetnél, ha jól emlékszem, egy svéd feltaláló rájött, hogy így lehetne ezt csökkenteni, kipróbálták, kijött az az eredmény, hogy márpedig akkor kevesebben halnak meg, ezért bevezették.

És nem azért kezdték el használni az emberek a biztonsági övet, mert a rendőrök elkezdték büntetgetni az embereket, az is volt, de valójában azért kezdték el az emberek használni, mert aki új jogosítványt szerzett, annak ezt tanították, az embereket, akiknek már megvolt a jogosítványa, edukálták a meglévő kommunikációs csatornákon. És az emberek rájöttek arra, hogy azért használom a biztonsági övet, mert megmenti az életemet. Ez általában a KRESZ-módosításokkal így szokott lenni. Nyilván mindig vannak renitensek, akik csak azért kapcsolják be, mert a rendőr büntet, de ez a kisebbség, azok fölveszik azt a pólót, amiben keresztben egy fekete vonal van, hogy úgy nézzen ki messziről, mintha használva lenne, de valójában nem a büntetés miatt használják. Ezért volt rossz a példa már eleve, amit Horváth úr felhozott. Ez egy marketingakció, körülbelül erre jó.

Az oktatásban is erről beszélünk, mert nyilván van iskolai erőszak, én azért óvnék mindenkit attól, hogy úgy idealizáljuk a dolgot, mintha itt húsz-harminc éve nem lett volna az iskolában akármilyen erőszakos vagy agresszív tevékenység. Én is tudok még a saját példámból is egy-két olyan esetet mondani, amit ha ma tenne meg egy gyerekkel egy pedagógus, akkor elég komoly eljárás elé nézne, de láttam én ennél cifrábbakat, amit kortársaimmal tettek, vagy éppen a gyerekek verekedtek össze az iskolákban. Nyilván ki lehet mutatni statisztikailag, hogy picit ez nőtt, de azért ilyen nagyon elvágólagosan azt nem mondanám, hogy régen nem volt, most meg van, és most meg teljesen rossz a helyzet. Vannak problémák, kell ezzel foglalkozni, de hogy visszatérjek a KRESZ-példámhoz, monitoringozni kell, figyelni, szűrni, és amit Mesterházy Attila itt felhozott, oda kell küldeni iskolapszichológust, fejlesztőpedagógust, akár mediátort, akik segítenek megoldani. Gyöngyöspatán sem az fogja megoldani a problémát, hogy odaküldenek váltásban iskolaőröket.

(15.40)

Ott már sikerült találni egy új iskolaigazgatót, elkezdett felépíteni egy teljesen új tantestületet, aki új megközelítéssel próbálja kezelni a problémát, azon dolgoznak, hogy hogyan lehet ebbe bevonni a helyi, nem cigány közösséget is, hogy közösen próbálják megoldani a dolgot. Ez az irány, nekik kéne még több támogatást adni. És az fogja megoldani a problémát, és nem az iskolaőr.

A másik, amit gyakran hallok itt az elmúlt, már lassan másfél órában, hogy majd megoldja a dolgot a büntethetőségi korhatárnak a lecsökkentése. Hát, én azért csak felolvasnám a hatályban lévő büntető törvénykönyv idevonatkozó 16. §-át: „Nem büntethető, aki büntetendő cselekmény elkövetésekor a 14. életévét nem töltötte be, kivéve az emberölés, az erős felindulásból elkövetett emberölés, testi sértés, terrorcselekmény, rablás és a kifosztás elkövetőjét, ha a bűncselekmény elkövetésekor a 12. életévét betöltötte, és az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.” Tehát, amit itt körbeírtak, az mind benne van a törvényben.

Itt csak az jön bele pluszban, és zárójelben megjegyzem, ha jól emlékszem, ez 2013-as módosítás, akkor azzal indokolták ennek a bevezetését, hogy lecsökkentik a büntethetőségi korhatárokat, hogy merthogy a fiatalkorúak körében az agresszió milyen magas. Eltelt hét év, ha jól emlékszem, hogy 2013-as ez a szabály, most akkor előjönnek ezzel, és ugyanezzel az indokkal kezdenek el mókolni a dolgon. Mert mit tesznek bele? A kivételek körét bővítik ki, ha jól emlékszem, a hivatalos személy elleni erőszak, a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és a hivatalos vagy közfeladatot ellátó személy támogatója elleni erőszak kitétellel. Magyarul, semmi plusztöbbletet ehhez nem adnak hozzá, maximum majd azt az érdekes helyzetet érik el, hogy ott van az iskola, mondjuk, tételezzük fel, összeverekedik két gyerek, tök mindegy, hogy milyen okból, összeverekednek. Úgy ítéli meg az iskolaőr, hogy neki ott szét kell választani a két gyereket, rájuk ugrik, bilincsel akármivel, de tegyük félre, nem is veszi elő egyiket sem, megpróbálja szétszedni őket, mert hát mit tudna csinálni szerencsétlen, ugye, próbál közéjük állni, hát valószínűleg ezt fogja csinálni. Most valószínűleg az egyik begőzölt gyerek majd bokán rúgja, ne adj’ isten, elesik, eltörik az ujja esetleg ennek az őrnek, na, akkor majd még ráadásul hivatalos személy elleni erőszakért is elindul ellene az eljárás.

Szóval, igazából nem oldanak meg vele az ég egy adta világon semmit, és mondom, a jelenleg érvényben lévő jogszabály is ezt egyébként lehetővé teszi, hogy 12 és 14 év közötti gyerek ellen legyen büntetőeljárás; én már azzal se értek egyet egyébként. Ugyanúgy benne van azért  felolvastam , benne van a jogszabályban, hogy a belátás képességét vizsgálni kell, ennek megvan a kialakult gyakorlata az elmúlt években. Ha jól emlékszem, volt is ilyen büntetőper, amikor ítéltek már el gyereket, és értelemszerűen javító-nevelő intézetbe küldték. De nem csökkent, ugye, az iskolai agresszió, merthogy nem volt megoldás. Csak ezt szeretném ezzel kihangsúlyozni.

És egy dolog van még, amit felvetnék. Ugye, itt mindenki  Horváth úr is, amikor beszélt , mindenki arról beszél, hogy az iskolai erőszak a gyerek által, vagy a gyerekét valamilyen módon vagy védő, vagy akármilyen ügyben, de megjelenő és a gyereke ügyében fellépő szülő részéről történik meg, de ugye, azért ez nemcsak így van. Mondjuk, Gyöngyöspatáról mesélje már el, hogy hol van ez az igazgató, és miért ment el?! Ugye? Azért, mert azt mondták neki… Volt egy gyorsított eljárás, azt mondták az igazgatónak, ugyan már, menjen el, ugyanis fizikai erőszakot követett el. Volt egy rendőrségi feljelentés, az ügyészség most felfüggesztette ezt az eljárást, ha jól emlékszem, egy év négy hónapra, mert azt mondta, hogy hát, tényleg az az igazgató úgy falhoz nyomta a gyereket  tök mindegy, hogy miért, falhoz nyomta úgy a gyereket , hogy horzsolásai keletkeztek, és ez bűncselekmény. Csak felfüggesztette, merthogy ő nem gondolt bele, nem tudom hirtelen fejből idézni az ügyészség határozatát, de az a lényeg, hogy itt majdhogynem csak ilyen hirtelen felindulásból cselekedett. De hogy ilyen példa is van, még Gyöngyöspatán belül is, tehát nem csak egyirányú ez a dolog.

Az a baj, hogy ezek a példák is arra világítanak rá, hogy itt egy marketingakciónak vagyunk a részesei, ez az égvilágon semmit nem fog megoldani. Majd ön hazamegy, nagyon jól elmondja, hogy ezt milyen jól megoldotta, mert már törvénymódosítás van  a gyöngyöspataiakon ez semmit nem segít. Még mondom önnek, javaslom önnek, hogy Gyöngyöspatán az fog segíteni, ha oda lesz pénz arra, hogy legyenek iskolapszichológusok, fejlesztőpedagógusok, még több pedagógus, mert nagyon kevesen vannak. Szokott ön is nyilván beszélni az iskolaigazgatóval, tudja jól, hogy oda kellene még plusz pedagógus, és abban kellene ott segíteni, Gyöngyöspatán, hogy a helyi közösséget hogyan lehet összekovácsolni, hogy végre kezdjék már el megérteni a cigány meg nem cigány lakosok, és úgy lehet elérni majd csak azt hosszú távon, hogy ne vigyék el a gyerekeket a környező településeken működő iskolákba. Mert ugye, jelenleg ez a helyzet. Ebben kellene segíteni az ott dolgozó igazgató asszonyt. Ő ezen dolgozik. Ez a törvény rajta semmit nem fog segíteni. Semmit! Neki szakmai segítség kell, és egy helyi képviselőtől olyanfajta pozitív hozzáállás, hogy ne büntető törvénykönyvvel próbáljunk már ehhez megint hozzányúlni, hanem szakembereket vigyünk oda! Monitoring legyen, akcióterv, hogyan lehet ezt megoldani, pszichológus, és a többi, elmondtam már többször. Ezen dolgozzon, legyen szíves, és ne ilyen politikai akciókba rángassa bele az Országgyűlést! Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Folytatjuk normál szót kérő képviselők felszólalásaival. Horváth László képviselő úr, Fidesz, parancsoljon!

HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sokan azt mondták, hogy ez az út vége, én pedig azt mondom, hogy bizonyos szempontból ez az út eleje. Méghozzá abból a szempontból, hogy végre hajlandók vagyunk egy égető problémáról őszintén beszélni. Mert az a helyzet, hogy tilos volt az őszinte beszéd erről az ügyről. És azért nem szólal meg sok szülő, egyébként érintett szülő, mert tilos volt. Mert ha megszólalt volna, akkor abban a pillanatban ott termettek volna mindenféle aktivisták és újságírók, és rögtön elmondták volna, hogy ő rasszista. Nem én kezdtem el cigányozni most a vita kapcsán, de az a helyzet, hogy nem lehetett őszintén beszélni, és egyébként azért is maradt el sokáig ennek a kérdésnek a kezelése, mert tiltott volt az erről való őszinte beszéd. És azért volt tiltott sokáig, mert a mainstream média és egyébként baloldali politikusok meg liberálisok abból indulnak ki, hogy mindig csak és kizárólag csak a kisebbség szenvedhet el sérelmet a többség részéről. Azt soha nem lehetett kimondani, hogy van olyan helyzet, amikor a kisebbség sérti meg a többség jogait. És ha tartósan sérti meg a többség jogait, akkor a többség egyébként kihátrál. Merthogy a közbeszédben a többség nem érezte úgy, hogy őt bárki is meg tudná védeni, mert ez a fajta beszéd nem volt.

És ugye, az sem igaz, hogy nem ismerték előbb. Hát, Arató képviselő úr is, ha máskor nem, akkor államtitkársága idején biztos, hogy találkozott azokkal az esetekkel, amelyek egyébként Hadházon, Ózdon, Budapesten, Mándokon történtek, meg amikor ön államtitkár volt, a területért felelős államtitkár, találkozott azzal is, hogy hányszor, de hányszor kérték a pedagógusok különféle szervezetei, hogy a parlament vagy a szakbizottság foglalkozzon ezzel a kérdéssel.

Abból a szempontból viszont ezt a vitát értékesnek tartom, hogy végre eljutottunk oda, még akkor is, ha van közöttünk éles vita, hogy végre feszegetjük az igazságbeszéd területét. És arra jó volt Gyöngyöspata, nyilván mélységesen nem értek egyet azzal, amit elmondott Gyöngyöspata kapcsán, de Gyöngyöspata arra igenis jó volt, hogy volt egy erős szembesítés, ami már a komfortzónán túlment. De az a helyzet, hogy mindig is szükség van arra, és addig nem fogunk előrébb menni, amíg nem az igazság és nem a valós élet tényeit hozzuk ide, hanem különféle koncepciókat.

(15.50)

Mert nem igaz az…  és ha valaki megint marketingre használja ezt a vitát, és nem bír szabadulni attól a kényszerétől és rögeszméjétől, hogy újból elmondja, az Orbán-kormány diktatórikus, ha valaki azt gondolja, hogy rendre-sorra egyenlőségjelet kell tenni a rend és a diktatúra közé, az olyan szegényes fogalomhasználattal rendelkezik, hogy nem tudja, hogy a rendnek nem a diktatúra az ellentéte, hanem a rendetlenség. A renddel szemben az anarchia áll. A renddel nem áll szemben semmiféle szabadság, és nem áll szemben semmiféle igazság. De ha valaki oda lyukad ki, hogy azt mondja, kapituláció, meg hogy lemondtunk mindenkiről, meg hogy a szegény családokat büntetjük, s a többi, akkor ő nyilvánvalóan elkanyarodott és letért az őszinte beszéd útjáról.

Például, ha azt mondjuk, hogy a szegény családok segítése, akkor vegyük elő megint Gyöngyöspatát. Miután Gyöngyöspatán, amikor még nem szövetségben voltak a Jobbikkal, megcsinálták a nagy balhét 2011-ben, utána mi is történt? Az történt, hogy a cigány gyerekek onnantól kezdve ingyen kaptak étkezést, elindult a Start-mintaprogram, soha annyi cigány ember nem dolgozott Gyöngyöspatán, mint azóta, van egy új bölcsőde, ahova döntően cigány gyerekek járnak, van egy teljesen felújított óvoda, szintén tele cigány gyerekekkel, van egy iskola, ahova csak a tavalyi évben 240 millió forint érkezett, van ingyentankönyv és van ingyenétkezés minden rászoruló cigány gyermeknek. Mondják már meg, ha ez nem a szegény családokkal való törődés, ha ez nem a gyereknevelés megkönnyítése, akkor mégis micsoda! Lehet, hogy másnak nevezik, de azt nem mondhatják el, hogy a szegény családokat odadobtuk, nem törődünk velük, és így tovább, és így tovább.

De van egy alapállás. S még valami: még az én időmben is úgy volt az iskolában, hogy ha az lett volna, hogy kapok egy intőt, akkor azt kívántam volna, hogy inkább kapjak egy pofont, mert azt nem kell hazavinni. Mert ha elmondom otthon, hogy az iskolában kaptam egy nyakast, akkor otthon fogom kapni a másikat. Csak hát az a helyzet, hogy ez elmúlt. Egyébként nem a szocializmus vívmánya volt, képviselő úr az, hogy nem volt iskolai erőszak. Mert ön úgy hozta fel, hogy bezzeg a szocializmusban ilyen nem volt. Tudja, azelőtt sem volt. Az én nagyapám kántortanító volt a Felvidéken a két világháború között, és akkor sem volt. Pedig voltak szegény gyerekek, higgye el nekem! Soha nem volt olyan, hogy a pedagógus halálra kereste volna magát, és soha nem volt olyan, hogy ezekbe a kistelepülési iskolákba csak gazdag gyerekek jártak volna, és ne lettek volna szociálisan gyenge helyzetben lévő vagy szegény gyerekek az ilyen iskolákban. Az soha nem volt kiadva parancsba, hogy a tanárt szeretni kell, de a tanárnak kijárt a tisztelet. Ma arról is szólnak az ilyen írások, hogy azt ki kell érdemelni. Nem, az elismerést kell kiérdemelni, a tisztelet jár az iskolában a pedagógusnak.

S még egy, és ebben egyetértek Dúró Dóra képviselő asszonnyal: egyszer vegyük már észre, hogy a többségnek is vannak jogai. A többséget önök közül, a baloldalon ülők közül egy-ketten hajlamosak mindig lenézni. Valami dölyfös felsőbbrendűségi érzéssel a többséget mindig lenézik. Egyébként a kisebbséget sem tekintik nagykorúnak, de önök szerint a kisebbség az, akit védeni kell. S az elmúlt évtizedek politikája és őszintétlen beszéde mögött az is volt, hogy sokszor bizony jó volt a gettósítás, mert sokszor, például 2011-ben Gyöngyöspatán az igen jól szolgálta a politikai érdekeket. S aki ma abban a nevezetes kártérítési perben azt jutalmazza és azt díjazza pénzzel, azt a modellt, ami arról szól, hogy az iskolakerülés és az erőszak kifizetődő, az továbbra is amellett van, hogy maradjon csak meg ez a szétszakítottság. Mert micsoda mintákat, micsoda modelleket népszerűsít az, ami mellett lelkesen kiállnak?! Ezek romboló, tényleg megosztó modellek.

Hogy mindenhova rendőrt teszünk? Hát, nem olvasták el. Csak oda, ahova kérik. Ahol arra szükség van, oda menjen. Elmondtuk az elején, hogy ez nem egy kizárólagos eszköz, nem vagy-vagy, hanem és-és. Ha valaki figyelmesen végighallgatta államtitkár urat, ő elég részletesen beszélt erről. Miért kell lebutítani tudatosan? Mert azt tudom, hogy értik a törvényjavaslatot, hiszen értelmes, okos emberek önök. Miért kell tudatosan, szánt szándékkal lebutítani a törvényjavaslatot, miért kell arról beszélni, amiről nem szól? Miért kell pánikot kelteni?

A felelősség kérdése. Varga-Damm képviselő asszonyra reagálva mondom, hogy a felelősség mindannyiunké, az egész társadalomé. Nekünk, törvényhozóknak valamivel nagyobb a felelősségünk. A személyes példamutatásnál  és ebben igazat adok neki  erősebb eszköz nincs. Egyébként a szimbolikus tanáralakjainknak is mindig a legnagyobb erősségük volt a személyes hitelesség és a példamutatás. Ha abban egyetértünk, hogy ebben a társadalomnak és mindannyiunknak felelőssége van, akkor kezdjük magunkon, hölgyeim és uraim, itt a parlamentben. Képviselő asszonynak is tudom mondani, hogy akkor adjuk meg egymásnak a tiszteletet. Nem kell beordibálni, nem kell beleülni a miniszterelnök székébe, nem kell hangosbemondóval ordibálni, elállni az utat, nem kell a földre vetnie magát senkinek sem egy székházostromnál, nem kell nekirohanni az ajtónak, mert úgyis zárva van. Akkor szépen kezdjük el magunkon. Mindenkinek van ebben felelőssége.

A pánikkeltésre visszatérve pedig eszembe jut egy évekkel ezelőtti példa. Ez egy gyöngyösi példa, ahol gyerekgyilkosság történt úgy, hogy a szülők módszeresen halálra éheztették a gyereküket. Akkor nem marketingszempontból hoztam ide ezt az ügyet. Miről volt szó? Arról volt szó, hogy a szülő kényére-kedvére eszközként ne dughassa el a gyereket zárt ajtók mögé, ne legyen az, hogy kizárja a védőnőt, hogy nem viszi el az orvoshoz a gyereket, hogy nem működik együtt a köznevelési intézménnyel, és adtunk jogosítványt, igen, kényszerítő jogosítványt is, hogy ha kell, akkor a gyerek életének a védelmében például karhatalmi segítséget lehessen igénybe venni, hogy bemenjenek a lakásba. Akkor is volt rettenetes pánikkeltés, képviselő asszonyok a baloldalról szórólapoztak, e-maileztek, tüntetést szerveztek a Parlament elé, elmondták, hogy rendőr fogja berúgni a családi otthon küszöbét, szétszakítjuk a családokat, és azzal, hogy előírtuk, hogy kötelező együttműködni a szülőknek a köznevelési intézményekkel, micsoda tragédiákat fogunk okozni. Nem okoztunk tragédiát. Viszont azt tudom, hogy már volt olyan gyerekélet, amelyik azért menekült meg, mert ez a törvénymódosítás megszületett.

Azt gondolom, hogy mindenféle rágalom és mindenféle hisztériakeltés ellenére ha már egy gyerekéletet megmentettünk, akkor volt értelme a törvénymódosításnak. S ha ezzel a törvénymódosítással megmentünk egy tanárt vagy több tanárt, több gyereket attól, hogy lerohanják, letarolják, megsemmisítsék, és nem csak fizikailag, mert akiről kiteszik a Facebookra az őt megalázó, keményen, brutálisan megalázó képsorokat, azt a személyiségében letarolják ország-világ előtt, nos, ha ezt el tudjuk kerülni csak pár esetben ezzel a törvénymódosítással, akkor megérte.

Sok mindenről lehet beszélni, de van egy alapállás, ahogy elkezdtem az elején, amit mindenkinek be kell tartani.

(16.00)

Lehet, hogy a KRESZ-szabályok néha változnak, de a piros, az piros, ahova kiteszik a pirost, ott meg kell állni, meg ahova kiteszik a stoptáblát, ott meg kell állni. És van egy olyan határozott jelzés, amely azt mondja: kérem szépen, a legalapvetőbb iskolai követelmény, az alapkövetelmény, még mielőtt bárki beadja a gyerekét az iskolába, garanciát kell hogy vállaljon azért, hogy a gyereke tanárral és diákkal szemben nem erőszakoskodik, nem alázza meg, nem félemlíti meg és nem bántalmazza. És ezt az alapszabályt mindenkinek, egyébként szociális helyzetre való tekintet nélkül, származásra való tekintet nélkül be kell tartania, mert ha nem tartja be, akkor következményekkel kell számolnia.

Azzal zárnám, amivel az elején kezdtem: rend a lelke mindennek. Én hiszek ebben a mondásban. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hajdu László képviselő úr, DK.

HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megvallom őszintén, minden szó elhangzott itt a törvényjavaslathoz, újat nem fogok mondani, mégis két területen szeretnék hozzászólni, ami talán valamiféle újabb megközelítés. Azt gondolom, hogy ez az előterjesztés annak a részbeni beismerése, hogy az iskoláknak a KLIK-be való államosítása nem volt egy szerencsés, sikeres történet, hiszen igazán nincs gazdája az iskoláknak, főleg nincs jogkörrel rendelkező gazdája az iskoláknak. Ha azt veszem, hogy mondjuk, az én választókerületemben két kerületnek van egy igazgatója, annak van jogosítványa szinte mindenhez, és akkor abban az iskolában, ahol probléma van  és a spontán szegregáció esete az én kerületemben is megjelenik, ez a legnagyobb veszély egyébként, a spontán szegregáció, és az előbb elhangzott itt a többség gesztusa, vagy hogy a többségre is legyünk tekintettel, a többségnek az a gesztusa, hogy megkérdezi, amikor szabad iskolaválasztás van, beíratja a gyerekét, hogy járe roma gyerek abba az első osztályba. Nem. Akkor beíratom. Jár? Akkor megyek egy másik intézménybe. Mi lesz a vége ennek? Az lesz, hogy spontán, felmenő rendszerben az iskolában 70, 80, majd 100 százalékig Budapesten is, ha akarjuk, ha nem, tehát nem kell, hogy mesterségesen megcsináljuk, ez spontán kialakul.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A probléma része azonban ténylegesen az iskolák államosításával kezdődött el. A településtől elszakították a pedagógust, a helyi értelmiséget, lefölözték a települést a saját értelmiségétől. A pedagógus jelentette az önkéntes munkát, a színjátszócsoportot, a tánccsoportot, a sportot. Ma nincs kötelezettsége a településével kapcsolatban, a részére ez nem kötelezettség, ráadásul engedélyt is kell hozzá kérni. A leginkább ott látszik, hogy milyen gondokkal küszködik egy település, amikor a nyári tábort kell megszervezni: az önkormányzatok egy része még próbálkozik saját maga úgy megszervezni a nyári tábort, hogy közben a gyerekek nem hozzá tartoznak, és engedélyt kell kérni a Klebelsberg Kunó intézménytől, hogy az az iksz pedagógus, az eljöhete a táborba, ott lehete két-három hetet a pihenés helyett, vagy fizethetünke a részére, és hogy mi kivel kötünk szerződést. Tehát ilyen bürokrácia lépett be ahelyett, amit korábban az önkormányzati tulajdonban lévő balatoni és különböző helyeken lévő nyári táborainkban teljes ellátásos, bentalvásos táborban tudtunk eltölteni a pedagógusokkal.

Azt gondolom tehát, hogy ez a probléma tíz év alatt eszkalálódott idáig, hogy ma arról kell beszélni, hogy az iskolában rendőrség, iskolaőrség  mindegy, hogy mi a neve  legyen. Rettenetes dolognak tartom, ha ők fogják majd a rendet fenntartani, és nem a gyógypedagógusok, nem a szociálpolitika, nem a gyermekvédelem, nem a gyámhivatal, hanem gumibottal járkáló emberek. Ennek nem látom a jó végét, csak tragédiákat látok, úgy gondolom. A megoldásnak egy egyszerű erőszakváltozata, természetesen látom, hogy így történik.

Sokszor elhangzik, hogy ha 2010 előtt  még Hiller elnök úr ült fenn nemrégen  Hiller államtitkár úr vagy miniszter úr beterjesztett volna ide egy törvényjavaslatot, akkor nem volt rá szükség, de ha beterjesztett volna egy ilyen törvényjavaslatot, hogy iskolarendőrség lesz, kíváncsi vagyok rá, hogy a mostani kormánypárt micsoda kampányt csinált volna ebből. Hát, az valami fantasztikus, tüntetések tömegei, hogy rendőrség szállja meg az iskolákat! Tehát azt gondolom, hogy amit ma itt mi tárgyalunk, annak a következményei akár beláthatatlanok is lesznek. Nem a gyerekről, nem a pedagógusról, nem a családokról beszél ez a törvényjavaslat, hanem egy viszonterőszakról, noha itt nagyon komoly szociálpolitikai, családpolitikai kérdések húzódnak meg a háttérben, súlyos lakáspolitikai válság is van mögötte, munkaellátottság, rezsiproblémák, ezek mind benne vannak abban, hogy végül is ott tartunk, hogy Gyöngyöspata vagy lex Gyöngyöspata címszó alatt ezzel foglalkozunk.

Korábban, az előtte lévő napirendi pont a sportról szólt. A sport egy megoldás lehetne ezeknek a túlmozgásos gyerekeknek a kérdésében. Ma az lehet utánpótlás-sportoló, akinek a szülei meg tudják fizetni a havi tagsági díjat, ami körülbelül 10 ezer forintnál kezdődik, nehezebb sportágnál, mondjuk, a jégkorongnál 20 ezer is lehet. Mikor tud ez a gyerek sportolni, hogy a mozgását levezesse, hogy olyan közösségben legyen, ahol küzdeni kell egymásért, és ahol maga a közösség tud nevelni? Amíg az iskola az önkormányzatokhoz tartozott, addig a sport… És ezek tehetséges gyerekek, mert vagy a népitáncban, vagy a zenében, különösen az énekben és a hegedűben hagyományai vannak, és ilyen együtteseink voltak, tehetséggondozó dolgokban ösztöndíjat adhatott egy önkormányzat. Ma ki vannak szakítva tőlünk, nem is tudjuk a gyerekeknek nemcsak a nevét, a pedagógusát sem ismerjük. Ilyen helyzetben egy településen belül egy idegen test működik, merthogy központosították őket.

A sport lehetne egyébként az egyik, ahol ösztöndíjjal lekötnénk az idejét azoknak a gyerekeknek, és ott nevelést is kapnának, összetartásra, küzdelemre és teljesítményorientációra lehetne őket nevelni. Ma nem tudnak sportolni ezek a gyerekek, noha tehetségesek, egy jó része a sportban különösen tehetséges. Ilyenről nem beszélünk. Arról beszélünk, hogy gumibottal megjelennek emberek, és majd rend lesz. Nem lesz rend. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Ander Balázs képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport. Parancsoljon!

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Muszáj reagálnom azért Hajdu képviselőtársam szavaira, bár a világért sem akarok vele vitatkozni, csak az a probléma, hogy talán túlságosan távolra nyúlik a memóriám visszafelé  lehet, hogy ez szakmai ártalom, hiszen történelemtanár vagyok , de azért azt mondjuk már ki, hogy nem az utóbbi tíz évben kezdődtek ezek a problémák! Hadd hozzak ide akkor két olyan gyalázatos történetet, amely pont hogy 2008-ban esett meg! Az egyik az volt, amikor éppen egy sportoló, K. Rajmund verte agyon a nyílt utcán az osztálytársát, majd 2008-as az a történet is, amikor a kaposvári, elitgimnáziumnak számító intézményben két osztálytársa bizony szintén agyonverte Jocót a 10/B-ből. Tehát ha most itt arra akarjuk kihegyezni a dolgot, hogy az utóbbi tíz év vagy az azt megelőző nyolc év, szerintem megint csak vakvágányra futunk, és ebből az egészből semmit nem fogunk megérteni. Az iskolák fenntartása. Talán éppen 2008-ban, igen, akkor jelent meg a Zöld könyv az oktatásról, annak helyzetéről, és pontosan az volt az egyik fő követelés, hogy az önkormányzati fenntartásból kerüljön állami kézbe az oktatásügy, azért, hogy azt a hatalmas, szakadéknyi különbséget, ami sok helyütt megfigyelhető volt, valami módon ki lehessen egyenlíteni. Hogy ez nem sikerült, az viszont már nyilvánvalóan a mostani kormányzatnak a bűne, de azért a probléma egy kicsit összetettebb.

(16.10)

Tiszteletről beszélt Horváth képviselőtársam. Igen, sajnos elmúltak azok az idők, amikor még például a falujából kiemelkedő és miniszterré váló Nagyatádi Szabó István úgy viszonyult egykori tanárához, tanítójához, amikor visszament Csokonyavisontára, hogy őt mester uramnak köszöntötte, és megsüvegelte. Azok valóban ilyen idők voltak.

Óriási társadalmi problémákkal nézünk szembe, ezeket kellene megoldani, és hogy ebben kié a felelősség, megint csak azt tudom mondani, hogy az a roncstársadalmi összeomlás, ami millió és millió embert maga alá temetett, az nemcsak az elmúlt tíz évnek meg nem is az azt megelőző nyolc évnek, hanem a rendszerváltásnak vagy még az azt megelőző időszaknak is a bűnös eredménye. Az, hogy ez a neoliberális sokkterápia, ami a mai napig sok esetben hat és megfigyelhető, olyan állapotba juttatott itt egész társadalmi csoportokat, amiből kiverekedni, onnét őket integrálni igen-igen nehéz lesz, az szerintem kétségkívül áll.

Vannak egyébként jó gyakorlatok. A múlt héten is beszéltem ezekről a jó gyakorlatokról, mert a pedagógiai optimizmus által vezérelve hiszem azt, hogy sok esetben még a reménytelen helyzetekben is van valamiféle konstruktív megoldás.

Horváth képviselőtársam azt mondta erre a törvényjavaslatra, hogy ő úgy gondolja, úgy látja, hogy az út elején állunk. Azért én ezt annyira finomítanám, hogy szerintem meg a szakadék szélén, legalábbis ebben a tekintetben. Hogy onnét hová tovább, még egy lépés előre és bele a szakadékba, aztán majd annak az alján lesz valami, vagy pedig lesz egy hátraarc, és abból, ami ott keletkezett az elmúlt tíz, az azt megelőző nyolc vagy éppen a rendszerváltás óta lezajlott harminc év alatt, hogy abból aztán lehete majd valamit csinálni, az megint egy másik kérdés. Az azonban biztos, hogy ez egy nagyon-nagyon hosszú folyamat lesz. Senki ne gondolja azt, hogy ezeket a közösségeket megmenteni egyfajta varázsütésre máról holnapra sikerülni fog. Ez nem így lesz! Éppen itt van talán ezeknek a jó gyakorlatoknak az egyik buktatója, hogy iszonyatos energiát követelnek meg, hatalmas munkabefektetést a pedagógusok részéről is.

Múlt csütörtökön fölhoztam pozitív példaként a hejőkeresztúri iskolamodellt; tipikus borsodi gettófalu, rengeteg halmozottan hátrányos helyzetű és cigány származású gyermekkel. Mégis az iskola sikeres, nincsenek fegyelmezési problémák, nincsenek túlkoros diákok, és annak ellenére, hogy a tanulóközösség kétharmada hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, jelentős többségük mintegy 70 százalékban olyan intézményben tanul tovább, ami érettségit is ad. Tehát ez egy sikertörténet, egy jó gyakorlat, amit adaptálni kellene, és a hazai iskolarendszert mindenben támogatni, hogy ezt át tudják venni. Az a helyzet, hogy ez a mindenben való támogatás sok esetben egyébként, úgy vesszük észre, hogy megbicsaklik.

De vannak más jó gyakorlatok is. De itt megint csak meg kell kérdeznem, hogy miért az utolsó vagy az utolsó utáni pillanatban kaptak a fejükhöz. Igen, létezik az MTA által koordinált szakmódszertani fejlesztés. De miért most? Önök nyilvánvalóan látták azt 2010-ben, amikor átvették a kormányrudat  itt ezekre az előbb fölhozott, csak 2008-ból való példákra is hadd utaljak , hogy óriási problémák vannak ott bent, az iskolában. Ha ezt akkor látták, márpedig látni kellett, mert ha nem látták, akkor az is egy óriási bűn, már akkor neki kellett volna állni a megfelelő stratégia kidolgozásának. Most elkezdődött  jobb később, mint soha , és akkor azt tudnám mondani, hogy ott van az Eszterházy Károly Egyetem és még hat másik egyetem részvételével tulajdonképpen egyfajta újításként bevezetendő élménysuliprogram Révész László vezetésével.

Ez mind-mind olyan pozitív kezdeményezés, amit a magyar államnak nemhogy száz, hanem ezerszázalékosan támogatni kellene ahhoz, hogy azok a problémák és óriási gondok, amelyekről itt most már nem tudom, hány órája beszélgetünk, vitatkozunk, azok megoldást nyerjenek. Igen, ez a differenciált fejlesztés heterogén tanulócsoportokban adott esetben csodákra lehet képes, viszont irtózatos tanári, pedagógusi energia- és munkabefektetést követel meg.

Valóban elvárhatjuk ezt generális szinten, országos szinten a 8 ezer feladatellátási helyen dolgozó, köznevelésben dolgozó 150 ezer pedagógustól, hogy ők ennek így megfeleljenek, ilyen körülmények közepette? Mondhatjuk, hogy igen, és mondhatjuk azt, hogy legyetek közhasznú übermenschek, valamiféle közhasznú szupermenek, és igen, ezt csináljátok meg, csak az a helyzet, hogy ez nem fog működni. Éppen ezért kellene sokkal fokozottabban támogatni őket, és valóban, legyen adott esetben egy rekreációs időszak, sok-sok év ledolgozott munka után jobb bérek, hogy valóban az a pedagógus se frusztráltan menjen be dolgozni, és egy olyasféle pozitív energiákkal és kisugárzással megáldott valaki legyen, akire valóban föl tudnak nézni a diákjai.

Viszont azt kell hogy mondjam, igen, és ezért támogatjuk ezt a törvényjavaslatot, mert van olyan pont, amikor eljutunk oda, a szakadék szélére, és az sehova nem vezet, hogy egymásra mutogassunk itt önök vagy önök, vagy mit tudom én, ki volt itt a hibás  vagy a Jobbik, amikor 2011-ben fölvonult Gyöngyöspatán. Ez nem fogja megoldani a problémát.

A problémát az fogja megoldani, hogy nagyon sürgősen nekiállnak ezt kezelni. És hogy hogyan? Akkor megint csak egy jó gyakorlat: Kazincbarcika, a Don Bosco iskola, szintén egy szakképző iskola, ami tulajdonképpen egy pedagógiai elfekvővé változott gladiátorképzőből akart csinálni egy olyan helyet, ahol jó tanulni. Az igazgató, Molnár-Gál Béla, aki emblematikus alakja az ott lezajló pozitív változásoknak, ő maga nyilatkozta, amikor oda először betette a lábát, akkor a diákok valami ilyen megjegyzést fűztek hozzá, hogy ehhez már vipera vagy boxer kell. Hát, valóban nem lehetett ez egy könnyű iskola. De sikerült, az meg egy pozitívum, hogy ehhez most az állam támogatást nyújt.

Én azt mondom, tehát, államtitkár úr, hogyha kritikát érez ilyenformán, ha kihallani abból, amit mondok, akkor ne csak egy ilyen legyen, nagyon sok. Ez legyen az általános Magyarországon, és mindent kövessenek el annak érdekben, hogy ez ne egy szigetszerű pozitív kezdeményezés legyen, hanem ez váljon a követendő mintává, illetve az legyen a kiugró, hogyha nem ilyen szellemben történik, mondjuk, ezeknek a halmozottan hátrányos helyzetű és ilyen-olyan nehézségek által sújtott diákoknak a tanítása! Én azt mondom, hogy ekkor már egy kicsit majd megnyugodhatunk.

Azt is látni kell, hogy valóban vannak olyan közösségek, olyan családok, ahol az erőszak az isten, ahol nincsen más, ahol erre szocializálják a gyereket is. Hiszen mit lehet akkor mondani, amikor Ózd Hétes-telepen megölték azt a 92 éves idős nénit, aki a légynek sem ártott, és a gyilkosok között ott volt egy 11 éves gyerek?! Ne hozzuk föl a családnak a felelősségét?! Nem, a fenét nem, dehogynem! Én biztos, hogy föl fogom hozni. Tehát amíg itt vagyok, egészen biztos, hogy beszélni fogok arról, hogy a családnak milyen iszonyatos felelőssége van abban, hogy ilyenné nevelték ezt a gyermeket vagy ennyire nem figyeltek arra, hogy mivé válik és mit csinál. Ezért fogjuk támogatni azokat a pontokat is itt a javaslatban, túl az iskolaőrségen, amelyek arról szólnak, hogy ki legyen mondva: a családnak felelőssége van.

A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény szerint a bűncselekményt elkövető gyermektől, hogyha jogerősen elítélik, de nem ítélik szabadságvesztésre, az iskoláztatási támogatást megvonhatják 12 hónapig. Igen, vonják meg! A gyermek nem állat, hanem felelősség  utalnék akkor újfent csak Lakatos Attilára, a borsodi cigányvajdára mindenféle szín nélkül, hogy milyen származású az a gyerek. Ez legyen fölírva mindenkinek, aki gyermeket vállal, aki gyermeket nevel: a gyermek nem állat, hanem felelősség!

A másik, hogy ha a fiatalkorú bűncselekményt, szabálysértést követ el, a bűnügyi költséget a gondozást ellátó nagykorú személyre terheli, áll a törvényjavaslat 9. §-ában, amellyel a büntetőeljárásokról szóló 2017. évi törvényt kívánják módosítani.

Támogatni fogjuk, a normalitás talaján állva, igen, mert vannak megkérdőjelezhetetlen normák, amiket el kell fogadni, nem lehet vitatni. Itt most elvitatkozgathatunk sok mindenről mi magunk között, ez egy legitim dolog, de az egy megkérdőjelezhetetlen szentség, hogy nem rontunk be családostul az iskolába, és ott nem verjük agyba-főbe a tanárt, aztán pont. Nem kell ezen vitatkozni, ez a normális!

(16.20)

Államtitkár úr, ön a fölvezetőjében nagyon sok pozitív dolgot említett mintegy ígéret formájában, illetve olyan projekteket, amelyek már folynak, például a tanárképzés kapcsán is, mert én magam is híve vagyok egyébként az asszertív kommunikációnak, annak, hogy ezek a konfliktusok valóban konstruktív módon legyenek megoldva. Nem hiszek egyébként a herbartiánus pedagógiában sem túlzottan. Hiszek abban, hogy vannak alternatív módszerek, amelyek ezeket a speciális helyzeteket figyelembe véve nagyon jól működhetnek.

Szóval, államtitkár úr hivatkozott ezekre a reformokra, pozitív kezdeményezésekre. Akkor én erre csak azt tudom mondani, mint amikor Széchenyit keresték föl a pölöskei jobbágyai, és vitték magukkal a Hitelt, hogy tettleg óhajtják érezni azon arany szavakat, amiket Széchenyi leírt, mert bizony peres ügybe keveredtek vele. Tehát azok a változások, amiket ön elmondott, a mi részünkről támogatandóak. Viszont tényleg tettleg szeretnénk ezeket érezni, és ne csak egy szűk kisebbséget érintsenek a 150 ezres pedagógustársadalomból, hanem tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a lehető legtöbb tanárkolléga számára ezek elérhető tanfolyamok, továbbképzések legyenek, mert azt hiszem, hogy e nélkül ezeket a bajokat megoldani nem fogjuk.

Még egyetlenegy kérdés. Azt már múlt héten is megkérdeztem, hogy mi alapján mennek majd ezekbe az iskolákba az iskolaőrök. Az iskolának egyfajta elkötelezettségi nyilatkozatot is ki kell töltenie, át kell adni. Ezt már több képviselőtársam kérdezte, hogy hogyan fog ez működni vagy hogyan működött maga a kiválasztási mechanizmusa ezen intézményeknek, annak a 350 általános iskolának meg 140-150 szakképző iskolának. Erre valóban kíváncsiak vagyunk, szeretnénk tudni.

Még egyszer a végére. Mellár képviselőtársam itt a szegénységről beszélt. Ennyire nem sarkítanám ki a problémát úgy, hogy nem etnikai és nem szegénykérdésről van itt szó, hanem kulturális kérdésről: a kívülállás kultúrája. És ha mondjuk, az iskolában ezek a kívülállás kultúráját hordozó ifjú bozótharcosok megnehezítik és lehetetlenné teszik a tanulást, akkor onnét menekülni fog a normális cigány szülőnek a gyermeke is, meg a svábé, meg a szlováké, meg mindenkié. Tehát itt a kívülállás kultúrájáról beszélnék. Igenis, el kell fogadni, ez pedig az alfája és ómegája mindennek ennek kapcsán, hogy el kell fogadni mindenkinek a kötelező együttélési normákat, és pont. A szegénység semmire nem jelenthet fölmentést, különösen addig nem, amíg egyetlenegy olyan szegény ember is van ebben az országban, aki minden nehézség ellenére, de becsülettel helytállt, és tette, amit tett. A saját környezetemből is nagyon-nagyon sok ilyen pozitív példát tudnék mondani, hála a Jóistennek, rájuk tekintek, és azt kérem, hogy önök is tekintsenek rájuk; akik föl akarnak zárkózni, akik tanulni akarnak, adjanak meg nekik minden segítséget, akik pedig nem, azok így jártak. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Dúró Dóra képviselő asszonynak, független. Parancsoljon!

DÚRÓ DÓRA (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Horváth László képviselőtársunk őszinteségről beszélt, és felsorolta azt, amit az elmúlt tíz évben a gyöngyöspatai cigány gyerekek is megkaptak a kormánytól, ingyen tankönyvet, ingyen étkezést, felújított óvodát, felújított iskolát. Én feltenném a kérdést önöknek, hogy mit kaptak azok a gyerekek, azok a magyar gyerekek, akiknek a mai napig másik településre kell járniuk. Ők mit kaptak? Azt, hogy a mai napig az önök tízéves kétharmados kormányzását követően minden egyes nap azzal telik, hogy másik településre kell járniuk. Ez elfogadhatatlan, tisztelt képviselő úr!Tíz éve kormányoznak kétharmaddal, és tudják, hogy a digitális oktatás hogyan valósult meg Gyöngyöspatán? A tanárok által papír alapon kiosztott feladatlapokat egy iskola elé kihelyezett krumplisládába hordják vissza a családok. Nem viccelek, egy krumplisládába hordják vissza a papír alapon kitöltött feladatokat, már aki egyáltalán visszahordja.

Amikor Gyöngyöspatán jártam néhány héttel ezelőtt, akkor délelőtt 11 óra volt, amikor a cigánysorra is ellátogattam. Egyetlen gyereket sem hallottam, egyetlen gyereket sem láttam, aki éppen tanult volna. Ellenben az utca tele volt gyerekekkel. Négygyermekes anyaként én nagyon irigykedtem. Bevallom, nekem nem sikerült az elmúlt két-három hónapban, amikor otthon voltak a gyerekeim, bár csak kettő iskolás, azt teljesítenem, hogy délelőtt 11-re már mindenkit szélnek tudok ereszteni, mert készen vagyunk az összes feladattal, amit a pedagógusok elküldtek. Ott ilyen a tanuláshoz való hozzáállása sajnos ezeknek a gyerekeknek. Nem csoda, ha ennek következtében kialakul a spontán szegregáció.

Itt Hajdu László képviselő úrnak is válaszolnék. Nehogy már azok a családok legyenek a hibásak, akik elviszik a gyermekeiket ebből a környezetből, nehogy már őket vegyük elő! Sőt, ha normális országban élnénk, Gyöngyöspatán azoknak a magyar családoknak járna a kártérítés, akiknek el kellett vinniük a gyermekeiket onnan.

Ők azok, akik mindennap fölkelnek, elviszik egy másik településre a gyereküket iskolába, elmennek dolgozni, majd munka után szintén elmennek egy másik településre a gyerekükért iskolába, és hazaviszik őket, azért, mert ebben a faluban nem tudott az állam fenntartani egy olyan iskolát, amelyben ezeket a gyerekeket biztonságos, normális körülmények között tudhatták volna a szüleik. Ennyire egyszerű a helyzet.

Még olyan iskolarendszert működtetünk, és olyan jogszabályok léteznek Magyarországon tízéves fideszes kormányzást követően is, amelyek lehetővé teszik, hogy kártérítést kapjanak azok, akik miatt el kellett hagyniuk a szülőfalujukat ezeknek a gyerekeknek. Ez valami egészen elképesztően döbbenetes, és egészen elképesztő igazságtalanság! Nem azoknak járna kártérítés, akik a problémát okozták, hanem, ahogyan említettem, fordítva ülünk a lovon!

Ennek az egésznek a demográfiai vetületéről olvashatunk Pokol Béla alkotmánybíró könyvében, aki „Európa végnapjai” címmel írta meg azt, ami arra a diskurzusra jellemző, amely sajnos elfedi a valóságot. Ő a bevándorlás kapcsán írta, illetve Magyarországon a cigánykérdéssel kapcsolatban is a következőket: „Ezek a problémák a mindennapokban már több éve érezhetők voltak a széles tömegek számára, azonban a domináns média és a véleményformáló szellemi körök  éppúgy, ahogy itthon a cigánykérdést illetően  megtiltották őszinte megvitatásukat, és rasszizmussal vádolták meg azokat, akik fel merték vetni őket. Az elfedett, növekvő problémák azonban robbanásszerűen kitörtek az ezredforduló környékén.” Ez a helyzet az iskolai erőszakkal kapcsolatban is. Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most kettőperces felszólalások következnek. Megadom a szót Szabó Szabolcs független képviselőnek. Parancsoljon! Kettő perc.

SZABÓ SZABOLCS (független): Nagyon szépen köszönöm. Most igyekszem olyan lenni, mint egy jó pedagógus: megpróbálom elmondani még egyszer, amit a delikvens nem értett meg első körben.Miért nem jó a KRESZ-es példája? Azt mondja, hogy a piroson nem megyünk át. De van rendőr a piros lámpa mellett? Nincs. Mert ugye, hogyan működik a dolog? Óvodában, iskolában a tanítók, a tanárok, az óvó nénik, meg otthon a családban a szülők  ahogy itt többször már hivatkoztak erre  ezt megtanítják nekünk, tehát mi tudjuk, hogy nem megyünk át a piroson. Néhány renitens mindig van, aztán ha éppen elkapják őket, megbüntetik. De alapvetően a piroson azért nem megyünk át, mert mi tudjuk, hogy nem szabad átmenni, mert megtanították. Ez a logika az egészben. Meg kell tanítani, ezen kell gondolkozni. Ha valaki átmegy a piroson, az nem segít rajta, ha agyba-főbe büntetem, mert azt nem érti, hanem meg kell tanítani, hogy miért nem szabad átmenni a piroson.

Azt meg engedje meg, képviselő úr, hogy megjegyezzem, hogy azért az a független magyar bírósággal szemben finoman szólva is udvariatlan dolog, és tényleg nagyon eufemisztikus voltam, szóval, nem túl udvarias dolog azt mondani, hogy a jogerős bírósági ítéletében a független magyar bíróság azt mondta, hogy megjutalmazza az erőszakot alkalmazókat, mert ugye, a per nem erről szólt.

(16.30)

Ez a per arról szólt, hogy személyiségi jogsértést állapított meg, és erre sérelmi díjat rótt ki. Erről szólt a per, tehát hogy ne ferdítsük már el a független magyar bíróság ítéletét!

Ja, és csak egy apró megjegyzés Dúró Dóra felé. Nyilván elszólás volt, csak ha a gyöngyöspataiak esetleg nézik a vitát, Gyöngyöspata város, nehogy probléma legyen belőle. Képviselő úr biztos meg tudja mondani, mikor lett város (Dúró Dóra közbeszól.), talán hét-nyolc éve, valahogy így nagyjából; szóval, város.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Horváth László képviselő úrnak, Fidesz-képviselőcsoport. Parancsoljon!

HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Talán a leglényegesebb ebben az egész kérdéskörben, ezt csak hozzátenném Dúró Dórának, hogy ezt a pert a kormány éppen hogy nem tartja igazságosnak és valósnak, és ezt a pert nem a kormány vindikálta, hanem egy olyan szervezet, amelyik ebbe a könnyű pénz ígéretével beszervezte a cigány családokat, megrendezte és lebonyolította az egész eljárást.De ami a lényeget illeti: szerintem akkor tudunk áttörést elérni ezen a területen  őszinte, világos beszéddel és a világos feltételek meghatározása és a világos szabályok meghatározása mellett , ha egyszer oda eljutunk, hogy hogyan tudnánk az érintett családoknak a szándékát felkelteni, mert ha valaki fel akar zárkózni, akkor ahhoz két dolog kell: a szándék meg a képesség. De hogyha csak a képességet akarjuk fejleszteni…  és sokszor a felzárkóztatási programoknak meg a beilleszkedési programoknak ez a kudarca, és ezért vezetnek kudarchoz, mert csak a képességet akarjuk fejleszteni, miközben a szándék nincs meg.

A szándék az a talapzat, amire rá tudnak épülni a szükséges és fejleszthető képességek. Annak lehet a felzárkózását segíteni, aki fel akar zárkózni. És valóban nagyon igaz, hogy hogyan juthatunk el oda, amit Ander Balázs mondott, hogy ezek a családok máshogy tekintenek a gyerekre, és máshogy tekintenek az iskolára. És ez valóban egy belső mozdulat, egy belső meggyőződés, egy felismerés és ebből következő belső szándék. Ezt kell megtalálnunk közösen. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem képviselőtársaimat, kíváne még valaki a napirend keretében felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom.Megkérdezem államtitkár urat, kíváne válaszolni a vitában… (Jelzésre:) Igen. Államtitkár úr, öné a szó.

DR. MARUZSA ZOLTÁN VIKTOR, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is, nagyon szépen köszönöm a jó szakmai vitát mindenkinek, hiszen szerintem tanúbizonyságát adták a képviselők annak, hogy ez egy olyan ügy, amiben bizony nagyon érdemi és nagyon konstruktív vitát hallhattunk. Annak is nagyon örülök, és konstatálni szeretném, hogy a család felelőssége ügyében, amit egyébként a jogrendszerbe mintegy 40 éve vezettek be, éppen ebben a Házban, mindenki egyetértett, és jó azt látni, azt gondolom, hogy ebben is teljes egyetértés van közöttünk.

Köszönöm Nacsa Lőrinc képviselő úrnak, Horváth László úrnak az egyetértő, támogató hozzászólását. Horváth képviselő úrnak az elmúlt hónapokban szoros együttműködésben végzett munkát is szeretném megköszönni.

Ander Balázs képviselő úr konstruktív hozzászólását, illetve a támogató hozzászólását külön szeretném kiemelni, hogy a frakciójuk támogatni fogja a törvényjavaslatot. Ez számunkra is nagyon fontos. Az egész előadás, azt gondolom, egy nagyon szakszerű megközelítést tükrözött, és jó példája volt egyébként az itt folyó szakmai vitáknak.

Megkésettnek minősítette ugyan a kormányzat intézkedését számos ügyben. Én ezt szeretném aláhúzni, hogy nem tétlenkedtünk az elmúlt években, és ahogy a felvezetőmben mondtam, számos intézkedés datálódik egyébként  folyamatosan 2010-től  akár csak az elmúlt néhány esztendőre is. Azokat a vállalásokat, amelyeket jeleztem, hogy bár a törvényjavaslatnak nem képezik a tárgyát, de egyébként csináljuk, ezeket  természetesen álljuk a szavunkat  végre fogjuk hajtani.

Az intézmények kiválasztását ő is és mások is kérdezték. A kormány egyelőre egy elvi nagyságrendi döntést hozott, hogy nagyjából hány intézményig gondolkodhatunk, milyen költségvetési háttérben lehet a pontos felmérésekben, a pontos helyszínkijelölésekben gondolkozni. A fenntartókhoz fordultunk, a szakképzési centrumokhoz, a tankerületekhez, az intézményvezetőket kérdezték meg ebben az ügyben, illetve jelenleg zajlik az, hogy a Belügyminisztérium különböző rendőrségi adatok alapján szintén véleményezi ezt a listát. Szeretném azt rögzíteni, hogy egyelőre eldöntött 500 tételes listánk nincsen. Az sincs kőbe vésve egyébként, hogy ennek pont 500-nak kell lennie. Ez lehet kevesebb is, meg több is.

(Folytatás a 137/2-ben!)

2018-2022. országgyűlési ciklus Budapest, 2020. június 9. kedd 137/2. szám

Országgyűlési Napló

És mivel máshol felmerült, itt rögtön jelezném, hogy ennek a programnak a bevezetését állami intézményi körben kezdjük. Természetesen, ha lesz egyházi vagy magánintézmény részéről olyan kérés, hogy egyébként ő szeretne részt venni a programban, igényli az iskolaőrt, akkor természetesen nyitva lesz ennek a lehetősége. Tehát törvény nem korlátozza, hogy csak állami körben, de szerettük volna azt a mezőt kikerülni egyébként, hogy a kormányzat bárhova úgy küld egyébként, hogy nem saját fenntartású intézményekről lenne szó. Tehát a kiválasztás folyamata még nem zárult le, ahogy a bevezető beszédben is mondtam, nem küldünk olyan intézménybe iskolaőrt, ahova egyébként nem várnák szeretettel, és ne bíznának abban, hogy valamilyen módon hozzá tud járulni az iskolán belüli erőszak csökkentéséhez.

Arató Gergely képviselő úr, bár az elején több ponton egyetértését fejezte ki, és még úgy is fogalmazott, hogy hálás a törvényjavaslatért, hiszen ilyen módon egy jó vitára nyílik lehetőségünk  örülünk, hogy ennek megfelelően jártunk el , azt állítja ugyanakkor, hogy ez egy kapituláció, feltesszük a kezünket, és egyes helyeken ezzel megszűnnek a pedagógiai módszerek és ezek alkalmazása. Én állítom, hogy a megközelítésünk nem ez. Az iskolaőr kiegészítő jelleggel érkezik az adott intézményekbe, segíteni jön, hozzáadott értéke lesz és lehet, de természetesen minden iskolában folytatódnak a pedagógiai programok, úgyhogy ebben, azt gondolom, hogy más a testtartásunk.

Kodifikációs észrevételeket fogalmazott még meg, hogy mit hogyan kellene. Ebben a jogászainkkal nagyon szívesen készek vagyunk egy vitára, hogy mit hova érdemes vagy nem érdemes beilleszteni. Azt gondolom, ha vannak kodifikációs pontosító javaslatai, akkor ezeket nagyon szívesen vesszük. Nyújtsa be, és az Igazságügyi Minisztérium bevonásával örömmel megvizsgáljuk, hogy ezek pusztán technikai ügyek lennének. Nem gondoljuk egyébként, hogy ezek megalapozottak lennének, de természetesen van mód akár máshogy is megközelíteni ezeket a kérdéseket.

Megfogalmazta azt is a hozzászólásában, hogy erőforrásokat a családsegítőknek vagy az iskolapszichológusoknak biztosítsunk. Én itt szeretném azt elmondani, hogy ha jól emlékszem az ülés kezdetére, akkor még nem volt jelen az ülés azon szakaszában, amikor én a bevezetőmet megtartottam. (Arató Gergely: Bizottsági ülésen voltam.) Bizottsági ülésen volt. Ez természetesen méltányolandó, nem is kritikaként fogalmaztam meg, de azt akkor tényszerűen állapítsuk meg, hogy nem volt itt, amikor elmondtam az ezzel kapcsolatos pontokat, és jeleztem, hogy természetesen ezek az erőforrások megvannak. Éppen 2018. szeptember 1-jétől kötelező egyébként, és rendezte a jogszabály, hogy milyen körben kötelező pont éppen ennek a körnek a jelenléte az iskolákban, tehát a szociális segítés köre.

Hohn Krisztina képviselő asszony hozzászólását egyetlenegyszer valóban megmosolyogtam, de csak akkor, amikor a szóbotlás volt, és amikor a vegyi eszköz helyett a vegyi fegyver kifejezést használta, hogy az iskolaőr vegyi fegyvert fog alkalmazni. Ezt, nehogy véletlenül a köztudatba átkerüljön, szeretném javítani, hogy természetesen vegyi fegyvert nem alkalmaz az iskolaőr… (Közbeszólások az ellenzéki oldalon, köztük: Még…) A jövőben sem fog, ebben én egészen biztos vagyok.

És szeretném azt megfontolásra javasolni az LMP frakciójának, hogy ha tényleg csak az tartja önöket vissza a javaslat támogatásától, hogy a bot meg a bilincs így olvasva milyen szörnyűségesen hangzik, akkor énszerintem azt most tegyük kicsit a helyére, hogy ma, jelenleg, ha egy erőszakos esemény van az iskolában, akkor két beavatkozási mód van valójában. A pedagógus ebben alapvetően nem nagyon mozoghat, hiszen az állásával játszik, a pedagógus erőszakot semmilyen módon nem alkalmazhat. Akkor ki marad? Marad a portás. Marad a portás, aki erre sem felkészítve nincsen, sem jogköre nincsen, sem semmilyen felszerelése nincs, de jó szándékkal nyilván beavatkozhat két gyerek szétválasztása, vagy mondjuk, egy tanuló meg egy pedagógus szétválasztása érdekében.

(16.40)

Nem gondolom, hogy ez egy szakszerű intézkedés lenne, de nyilván a pofonszórásba egy portás is be tud csatlakozni. Hogy ezt jónak tartjuk-e? Azt gondolom, nem tartjuk jónak. A „B” terv pedig az, hogy szólnak a rendőrnek, aki nemhogy gumibottal, nemhogy vegyi eszközzel, hogy ezt a fogalmat használjuk, hanem fegyverrel érkezik az intézménybe és avatkozik be. Azt gondolom, ha ebből a megközelítésből nézzük ezt a javaslatot, akkor nem ördögtől való az, hogy legyen olyan professzionális, erre felkészített személyzet, aki egyébként nem fegyverrel és nem is semmivel vesz vagy vehet részt, vagy kezelhet ilyen jellegű konfliktusokat. Innen nézve és olvasva, azt gondolom, érdemes ezt megfontolniuk, és ha csak ezen múlott, akkor támogassák a javaslatot.

Mellár Tamás képviselő úr, csatlakoznék az észrevételhez, hogy ötven éve is előfordult erőszak az iskolában. Szerintem is, ami nagyon más volt, hogy ennek a társadalmi visszhangja a nullához közelítő volt, hiszen a korabeli sajtó, a korabeli Facebook, amely nyilvánvalóan nem létezett, erről nem adott hírt és nem futott végig úgy az ezzel kapcsolatos hírözön a világon, mint ahogy ez ma megtörténik.

Azt is jelezte, legalábbis kiolvasható volt a társadalompolitikai háttérelemzésből, amit egyébként nagy érdeklődéssel követtem, hiszen ön tudós ember és ennek megfelelően az ilyen gondolatvezetéseket illik is, kell is és érdemes is ilyen szemmel követni…  az a következtetés, amely viszont ebből levonásra került, hogy az iskolaőr esetlegesen erősítheti a gettósodást vagy a társadalom kettészakadását, én nem gondolom, hogy így lenne. Ez a kormány világos társadalompolitikai és családpolitikai vízióval rendelkezik, nemzetben gondolkodik, és én hiszek abban, hogy mindenkinek a felemelésén dolgozik. Lehet azt vitatni és szokta is az ellenzék néha vitatni, hogy ez így vane, én azonban saját magam és a többiek nevében is, akikkel együtt dolgozunk a kormányzatban, azt gondolom, hogy a mi testtartásunk nem eltérő attól a víziótól és mindenki felemelésén dolgozó víziótól, amit képviselő úr említett. Ezért nem gondolom, hogy az iskolaőrnek ilyen negatív hatása lenne. Pont azért fókuszálunk ezekre a feladatellátási helyekre, azért szeretnénk ott egyébként a rend fenntartásában egy ilyen pótlólagos eszközt bevezetni számos más intézkedés mellett, hogy ott is módja nyíljon mindenkinek a tanulásra, annak is, akit esetleg csak néhány erőszaktevő gátol ebben. Ahogy Dúró Dóra elmondta, az ő jogaikra is igenis oda kell figyelni, a tanuláshoz való jogot mindenkinek biztosítani kell, de azoknak is, akiknek ilyen módon nem lesz módjuk, lehetőségük az erőszakos cselekedetekre. Bízom benne, hogy ők is a tanulás irányába fordulnak majd.

Varga-Damm Andrea képviselő asszony hozzászólásában a tiszteletlenség társadalmáról beszélt. Valóban, ezen a téren  múlt héten is, ma is elmondtam  nem ebben az irányban és nem jó irányban alakulnak a dolgaink, nemcsak nálunk, hanem az egész nyugati vagy talán az egész globális világban sem. Ezzel együtt is nyilván a kormányzatot nem érheti olyan vád, hogy ebben az irányban a munka becsülete, a tudás fontossága terén ne fogalmaznánk meg az üzeneteket.

Úgy fogalmazott, és ez szerintem egy félreértés, hogy minden állami intézménybe viszünk iskolaőrt. Fontos azt rögzíteni, hogy ez természetesen nincs így, erről már korábban beszéltünk, és más fenntartókhoz is kerülhet majd egyébként a későbbi időszakban iskolaőr. 500 főnyi nagyságrendről van egyelőre csak elvi döntése a kormányzatnak, tehát nincs szó 8 ezer személyről, és természetesen nem csak rendőr és nem csak volt rendőr lehet iskolaőr, bár nyilván, ha valaki ilyen jellegű tapasztalatokkal rendelkezik, az előnyt élvez és élvezhet. A cél azonban, és ezt fontosnak tartom én is rögzíteni, amit kiemelt, a biztonság és nem az iskolaőrség. Tehát ha a képviselő asszony döntésében számít az a szempont, hogy ezt mi hajlandóak vagyunke egy átmeneti intézkedésnek tekinteni, akkor természetesen nem lesz szükség iskolaőrségre, ha az iskolában megszűnik az erőszak, és természetesen, ha javuló tendenciák lesznek sok más beavatkozás, társadalmi fejlődés következtében, akkor nem lesz szükség erre az intézkedésre. Jelenleg úgy gondoljuk, hogy vannak olyan helyszínek, és ezt többen elismerték a hozzászólók közül, ahol ez jelenthet egy hozzáadott értéket és jelenthet segítséget.

Dúró Dóra képviselő asszony felvezetésében ugyan azt mondta, hogy csalódást okoztunk ezzel a javaslattal, aztán utána elmondta azt is, hogy a javaslatok egy részét ők már korábban megtették. Igyekszünk nem csalódást okozni és ezeket a régebbi javaslatokat legalább most diadalra vinni ebben a Házban.

Ön radikálisabb javaslatokat is megfogalmazott. Azt gondolom, hogy ezeket az intézkedéseket, amelyeket benyújtottunk, elegendőnek és megfelelőnek tartjuk, ezért nem mennénk ennél tovább. Abban viszont teljesen egyetértünk, hogy a nem erőszakos gyerekek jogait is biztosítani kell; mint ahogy abban is, hogy a kártérítés, amely megítélésre kerül, az egy kifejezetten a kormányzat által vitatott pontja egyébként a bírósági ítéletnek. Megmondom őszintén, hogy ezért is vártuk nagyon a Kúria döntését, hogy foge csak jogi alapon érvelni és dönteni, mint ahogy ezt egyébként tette, hiszen nem ment bele a Kúria az igazságosság-igazságtalanság kérdéskörébe, hanem lényegében egy olyan helybenhagyó döntést hozott, ahol pusztán jogi háttérre hivatkozott, a szabályozásból vezette le azt, hogy nincs jogköre másmilyen típusú ítélet meghozatalára, egyértelműen a szabályozóra hárítva ezzel a felelősséget. Ezért élünk is azzal, hogy a szabályozás ezen a téren megváltozzon. Nem vitatjuk tehát természetesen a bíróság döntését, de véleményünk lehet róla. Azt gondolom, szíve joga egy kormányzó erőnek is, hogy ez így legyen.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács továbbképzései kapcsán gyorsan tájékozódtunk a kollégákkal. Tízszeres túljelentkezés nincs azért ezekre a képzésekre, de előfordul, amikor van. Többen jelentkeznek, inkább így fogalmaznék, mint ahány hely van. A Belügyminisztérium szervezésében zajlanak ezek a továbbképzések. Az ő szervezetükben, keretükben zajlik ez a továbbképzés. Fogunk velük egyeztetni, hogy milyen módon tudjuk támogatni, hogy ezen a téren is szélesebb kínálat álljon rendelkezésre.

Mesterházy Attila képviselő úrnak is köszönöm a hozzászólását. Úgy fogalmazott, hogy ez itt az út végee vajon vagy sem. Én osztom azt a már elhangzott véleményt, hogy nem egy útnak a végén vagyunk, de bevezetünk egy olyan intézkedést, amely az eddigiekhez képest a megfelelő helyszíneken szélesebb intézkedési mozgásteret eredményez majd egyébként az iskolai rend fenntartása érdekében.

Statisztikák terén nagyon nehéz dolgunk van, hiszen az iskolai erőszak definíciója, a háttere, hogy egyáltalán mit tekintsünk annak, illetve ennek milyen felmérési lehetősége van, ez nem olyan, mint a csonttörések vagy a balesetek pontos, precíz nyilvántartása, ami egyébként az Oktatási Hivatal felé bejelentésre kerül. Nagyon sok olyan zaklatási ügy lehet, amely nem éri el azt az ingerküszöböt, hogy jelentés vagy fegyelmi ügy legyen belőle. De az a percepció egyébként, azt gondolom, minden hozzászólót jellemzett, hogy egy erősödő folyamatról beszélhetünk. Pontos statisztikákkal azért nem tudunk rendelkezni, hiszen, ahogy az előbb említettem, egy lényegében nagyon nehezen felmérhető, különösen a tanulók közötti erőszak terén nagyon nehezen felmérhető ügykörről beszélünk.

A Nemzeti Pedagógus Kar javaslatait természetesen mi is megkaptuk, mi is ismerjük, erről lesz velük egyeztetés. A törvény alapvetően néhány sarokpontot ver csak le, illetve létrehozza ezt a rendészeti szervezetet, de ahogy az már elhangzott, rendeletek születnek majd, illetve olyan fenntartói eljárások, együttműködési megállapodások, amivel egyébként a Nemzeti Pedagógus Kar javaslatainak jelentős része kezelhető lesz és mi magunk is így gondoljuk. Nyilván az, ahogy már elmondtam, hogy az intézmény igényelje, nélkülük ne lehessen, teljesült, mi sem gondoljuk másként.

Az, hogy határozott vagy határozatlan időre szóljone a szerződése az érintett személynek, ez ugyan egy munkajogi kérdés, de nyilván nehezebb úgy állományt építeni, ha valaki tudja, hogy egy tíz hónapos határozott idejű szerződése lesz. Azt viszont fenntartjuk, és a Pedagógus Kar is így értette ezt a kérdést, hogy ha egy intézményben az derül ki, hogy sikeres az intézkedés, nincs szükség az iskolaőrre, akkor természetesen nem lesz érdemes ott fenntartani ezt az intézkedést, tehát akkor az érintett kollégát akár más intézménybe is tudjuk vezényelni, ahol erre igény és szükség van, és ahol hatékonyabban tud működni. Tehát az a fajta nem örök életre szóló jelleg, amit a Pedagógus Kar jelzett, természetesen meg tud valósulni.

(16.50)

Egyetértünk abban is, hogy az iskolaőr csak a veszélyt szüntethesse meg, akkor intézkedhessen, de nem dolga az, hogy a későbbiekben, mondjuk, a fegyelmi eljárásban neki legyen további szerepe. Egy alapvetően védő, beavatkozó funkciója van és kell hogy legyen. Ugyanígy azt gondolom, hogy az intézményvezetőnek részleges utasítási lehetősége kell hogy legyen az iskolaőr irányában, hiszen például mivel a tevékenységét ott végzi, ezért értelemszerűen, mondjuk, a szabadság, a helyszínen tartózkodás, a munkaidő teljesítése, jó pár olyan munkajogi szabály van, ami értelemszerűen az iskolavezetőhöz kerülhet majd a részletszabályok kidolgozásánál.

Egyetértünk abban, hogy a problémát önmagában nem az iskolaőr oldja majd meg, de ahogy a bevezetőmben mondtam, nem is gondoljuk, hogy ez egy önmagában álló intézkedés lenne. Még azt említette, hogy a túlkapás lehetséges adott esetben. Ez természetesen minden munkavállaló esetén érvényes. Odafigyelünk arra, és igyekszünk úgy felkészíteni, hogy ilyen ne legyen, de ez jelenleg sajnos a portás esetén is fennáll, ha ő hoz hibás intézkedést és jelenleg beavatkozik egy ilyen, mondjuk, iskolai erőszakos eseménybe. Abban bízunk, hogy az iskolaőrök felkészítése, ami nemcsak a rövid augusztusi időszakra fog terjedni, hanem a pozíciók betöltése után is folyamatosan, a tapasztalatok alapján igyekszünk őket megfelelően felkészíteni, hogy tudják majd, mi a dolguk, és milyen esetekben van rájuk szükség.

Szabó Szabolcs képviselő úr nagyon sokszor elmondta, hogy lesze jó hatása vagy sem. Én nagyon sokszor hallottam már valamiről ennyiszer elmondani, hogy ennek biztosan nem lesz semmi hatása. Természetesen tiszteletben tartom a képviselő úr véleményét; mi bízunk abban, hogy lesz pozitív hatása. Abban a szerencsés helyzetben leszünk, hogy a következő néhány évben ezt meg fogjuk látni, és örömmel álljuk majd a kritikus kérdések hadát, ha ilyen jellegű kérdéseket bizonyára fel fog majd tenni.

Amiről még beszélt, és emlékeim szerint ön sem volt itt a bevezetőn, hogy az iskolapszichológus, a családsegítő szerepét hogyan látjuk. Egyformán látjuk. A bevezetőben elmondtam, hogy itt a számok hogyan változtak az elmúlt években, hogyan bővítettük az erre vonatkozó erőforrásokat. Ön is azt mondta, hogy erőforrások, emberek, s a többi, s a többi, s a többi  pontosan ezt a munkát végezzük, végeztük.

Hajdu László képviselő úrra reagálnék még, de ugyanazt szeretném csak elmondani, amit Hohn Krisztina hozzászólása kapcsán is elmondtam. Az iskolaőr nem egyedülálló, egy komplex program része, és az erőszakos beavatkozás, itt is aláhúznám, nem azt az egyet várjuk, hogy akkor most hirtelen bilinccsel, gumibottal megjelenő emberek tartanak majd rendet. Ahogy elmondtam, vagy a portás, vagy a rendőr jelenleg az, aki intézkedik, a kettő összegyúrásából áll elő az az iskolaőr, aki nem fegyverrel, de nem is a semmivel a kezében lesz arra felhatalmazva és felkészítve, hogy az iskolákban egyébként segítse a rendtartást.

Tehát én azt kifejezetten szeretném kérni, és nem árulok el titkot, hogy ebben nyilván a kormányzati kommunikációban ezt markánsabban meg fogjuk jeleníteni, érzékelve, hogy egy kicsit talán ebbe az irányba indul. Itt olvastam közben most az ülés alatt kiadott közleményeket, több helyen ez a bilincs, gumibot volt a meghatározó, de amihez képest bilincs, gumibot, ahogy már mondtam, ma jelenleg a rendőr megy be fegyverrel, ha valamilyen erőszakos cselekményhez hívják. Tehát próbáljuk ezt szerintem fordítva is nézni és a helyén kezelni!

Igyekeztem minden hozzászólásra reagálni, és a patkó különböző frakciói közötti vitákba már nem beleszállni. Remélem, hogy adtam további pluszinformációt és olyan inputot a döntések meghozatalához, ami akár a módosítók benyújtását, akár pedig az egyes frakciók, illetve a képviselők döntését tudja támogatni. Állunk rendelkezésre a jövőben is. Én azt kérem, hogy ezt a javaslatot támogassák. Mi bízunk és hiszünk abban, hogy ez az intézkedés segíteni fogja az adott helyszíneken, amely a feladatellátási helyeknek az abszolút kisebbsége, de ezeken a helyszíneken segíteni fogja az iskolában a rend fenntartását, hogy az iskola valóban az oktatás-nevelés helyszíne lehessen kizárólag. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség.Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig. A Kósa Lajos, Fidesz, és Böröcz László, Fidesz, képviselők által benyújtott előterjesztés T/10859. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.

Elsőként megadom a szót Kósa Lajos képviselő úrnak, a napirendi pont előterjesztőjének. Parancsoljon, képviselő úr!




Felszólalások:   73-101   101-137   137-185      Ülésnap adatai