Készült: 2024.04.19.22:14:47 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

340. ülésnap (2014.02.04.), 180. felszólalás
Felszólaló Szilágyi György (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:08


Felszólalások:  Előző  180  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Kovács Tibor, akkor most önök azt mondták, hogy nem lesz gázáremelés, aztán lett. Most nem mondja azt, hogy nem lett, dehogynem, lett, és itt jön az a fontos kérdés, hogy egy politikus, amit mond, annak súlya van. Ne tessék akkor ilyet kijelenteni! Nem kell ilyet kijelenteni, és akkor utána nincs számon kérve, és ez vonatkozik egyébként mindenkire. Babák Mihály mondta itt - és nem tisztem megvédeni képviselő asszonyt, hiszen nem is egy frakcióban vagyunk (Babák Mihály: Tapsoltál neki!) -, de ön azt mondta, és demagógiával vádolta, egy ilyen beszéddel, amit ön mondott, demagógiával vádolta Szél Bernadettet, szerintem ez szarvashiba volt, de mindegy.

Tehát a másik, ami még lényeges, és itt jön - egyébként kapcsolódik Kovács Tiborhoz is -, és Apáti képviselőtársam már feszegette a profit, nonprofit kérdését és a rezsicsökkentés mértékét. Nem szabad átesni a ló túloldalára sem, hiszen meg kellene vizsgálni azt, hogy ezek a cégek, ezek a közüzemi szolgáltatók milyen állapotban vannak, hiszen az biztos, hogy az eddigi külföldi tulajdonosok semmit nem fordítottak szinte az állagmegóvásra és a fejlesztésre, csak kiszivattyúzták az összes vagyont, az összes hasznot, amit csak lehetett.

(15.30)

Tehát valamennyi hasznot hagyni kell a rendszerben, hogy legalább fejlesztésre és karbantartásra tudjunk fordítani a későbbiek folyamán, mert egy idő után, ha ez nem történik meg, ennek megint a szolgáltatók fogják meginni a levét. Akkor szolgáltatási minőségromlás várható, vagy pedig, urambocsá' még az is, hogy esetleg bizonyos helyeken szüneteltetni kell a szolgáltatást.

Tehát az egy nagyon lényeges dolog, hogy kell egy általános állapotfelmérést csinálni ezeknél a cégeknél, és eszerint megnézni, hogy mennyi a teherbíró képességük adott esetben, és valóban valamennyit hagyni, hogy azért a további fejlődés adott legyen. Főleg úgy, hogy azzal a törekvéssel is egyetértünk, mondjuk, a főváros esetében is tapasztalható, hogy megpróbáljuk visszavenni ezeket a szolgáltatókat, megpróbáljuk végre azokat a külföldi multikat kiszorítani, akiket a saját országukból egyébként kiszorítottak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és éppen ezért jöttek Magyarországra.

Köszönöm.




Felszólalások:  Előző  180  Következő    Ülésnap adatai