Felszólalás adatai

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Tisztelt Parlament! Magyarországon több mint 80 éve meg kellett hogy tanuljuk, hogy a nemzet, a haza és az ország nem ugyanazt jelöli. És több mint 80 éve meg-megújuló kísérletet teszünk arra, hogy azt a különbséget, ami a nemzet és a haza, a nemzet és az ország között Trianon óta húzódik, ezt a különbséget csökkentsük és megszüntessük. Az elmúlt 15 évben valamennyi kormányzati ciklusban annak lehettünk tanúi, hogy függetlenül attól, hogy kinek milyen volt a párthovatartozása, erőfeszítéseket tett arra, hogy a nemzet polgárai osztozzanak abban a közös felelősségben, amely minden közösség sajátja.

Az Antall-kormány 1990 után életre hívta a Határon Túli Magyarok Hivatalát, hazai vonatkozásban pedig létrehozta a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt. Beindította a határon túli támogatásokat, közalapítványokat hozott létre. Megkezdődtek a kisebbségvédelmi megállapodások előkészítései, beindultak az alapszerződések megkötésére irányuló tárgyalások is. Már 1993-ban az akkori parlament módosította az állampolgársági törvényt, lehetővé téve, hogy Magyarországi letelepedés esetén az általános nyolcéves várakozási idő helyett magyar nemzetiségű személyeknek csak egy évet kelljen várni az állampolgárság megszerzésére. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyen!)

A Horn-kormány idején a korábban megalakított Illyés Közalapítványhoz rendelt támogatási összegek odaítélésére a kormány létrehozta a határon túli szervezetek delegáltjaiból, képviselőiből álló alkuratóriumok rendszerét annak érdekében, hogy a források oda és úgy jussanak el, ahogy és ahova ezt a határon túli szervezetek képviselői helyesnek tartják. Befejezték az alapszerződések tárgyalását, megkötöttük Romániával és Szlovákiával az alapszerződést, kialakították ennek végrehajtására a kormányközi vegyes bizottságok rendszerét, és létrejött - a későbbi MÁÉRT előzményeként - a magyar-magyar csúcsértekezlet. Ez alakult át később, 1999-ben, már az Orbán-kormány idején Magyar Állandó Értekezletté, beindult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, és 2001-ben a parlament elfogadta a kedvezménytörvényt.

Az elfogadott kedvezménytörvény több ponton módosítást igényel. Ezt a módosítást már a következő kormány tette meg annak érdekében, hogy alkalmazhatókká váljanak ezek a kedvezmények, így 2003 szeptemberében - tehát jelentős késéssel - Romániában, 2003 decemberében pedig - az előző, a Medgyessy-kormány által kezdeményezett módosításokat követően - Szlovákiában is alkalmazható a kedvezménytörvény. Ugyancsak 2003-ban Szerbiával és Montenegróval kisebbségvédelmi egyezményt kötöttünk, 2003 őszén Ukrajnával és Szerbia-Montenegróval a díjmentes vízum bevezetéséről kötöttünk megállapodást.

Azt látom tehát, hogy az elmúlt 15 évben a magyar parlament, az előző kormányok folyamatos erőfeszítést tettek arra, hogy az állampolgársági jogok kiterjesztése mellett megalkossák a közös felelősség, nemzetpolgárság intézményrendszerét, osztozva a határon túl élők gondjainak megoldásában.

A nemzet polgárait sokfajta különbség metszi. Más és más a sorsa azoknak a kisnyugdíjasoknak, akik 40 ezer forintból élnek, és azoknak, akiknek ilyenfajta anyagi gond nem nyomja a vállát. Más a sorsa azoknak, akiknek van munkahelye Magyarországon, sajnos az aktív korú népességet tekintve száz emberből kevesebbnek, mint 60-nak, és más a sorsa azoknak, akiknek nem jut munkahely. Bizony vannak ők is szép számmal, tudjuk, mintegy 6 százaléknyian. És bizony, más a sorsa öregnek és fiatalnak, más a sorsa annak a 960 ezer felnőtt állampolgárnak, akinek nincsen 8 általános iskolai végzettsége, alig van lehetősége arra, hogy értelmes, jól fizető munkát kapjon, és más a sorsa azoknak a fiataloknak, akik közül - ma már - korosztályából minden második főiskolára, egyetemre jár. És történelmileg más lett a sorsa a határon kívül rekedt millióknak és a határainkon belül élő állampolgároknak, nemzetpolgároknak.

Lehet-e, tudjuk-e bármelyik különbséget, ami tudásban, jövedelemben, az információhoz való hozzáférésben, a munka birtoklásában közöttünk van, egyetlenegy, bármilyen jó szándékú törvénnyel megszüntetni? - ez a kérdés.

(13.10)

Pusztán akarat kérdése-e, hogy gazdag és szegény, munkával rendelkező és munkával nem rendelkező, öreg és fiatal között eltűnjön minden különbség? Vagy állhatatos, sok évig tartó munka, hosszú történelmi felelősség beteljesítése ez? Ebben a kérdésben különböző álláspontok vannak Magyarországon.

Ami a nemzeti ügyet illeti: a történelem hosszú-hosszú folyama óta pörlekedik itt egymással két álláspont, a mérsékelt nemzeti álláspont és a nemzeti radikalizmus álláspontja. Mert úgy látom, az nem kétséges, hogy Magyarországon olyan hazafiak vannak túlnyomó többségben, akik egyetértenek azzal a szándékkal és gondolattal, az ebből fakadó cselekvés igényével és kényszerével, hogy erősítsük meg a nemzeti közösséget, hogy a nemzet polgárainak van felelőssége egymás iránt, és az állampolgárok összessége és az állampolgári közösség nem fedi le a nemzet polgárainak összességét és közösségét.

Ha a kilencvenes évek eleje óta eltelt időt nézem, akkor azt látom, hogy a nemzeti radikalizmus, bár nagy elkötelezettséggel képviselte a közös nemzet, a közös haza ügyét, a megoldások elérésében mintha kevesebbet ért volna el, mint a mérsékelt nemzeti álláspont képviselői, akik tárgyalással, kompromisszumokkal, szerződések megkötésével - az alapszerződésektől kezdve a kedvezménytörvény módosításáig - képesek voltak olyan viszonyokat teremteni, amelyben ma nem könnyű, de könnyebb magyarként magyarnak lenni a Kárpát-medencében.

A MÁÉRT pénteki ülésének nyilván nagyon sok tanulsága van. Lesznek olyan elemei ennek a tanulságnak, amit a jobboldal pártjai fognak elmondani, nyilván lesznek olyanok, amelyeket inkább a baloldaliak.

Van egy olyan mondat, amit péntek óta kevésbé olvasok az újságban, és kevéssé hallok, látok a televízióban és a rádiókban; az tudniillik, hogy a kettős állampolgárság bevezetését teljes szívükből és kétség nélkül erővel támogatandó határon túli szervezetek majd' összessége - talán két kivétellel - maguk is azt mondják, hogy bizony a kérdést ilyen módon feltéve, a kérdést népszavazásra bocsátva, ez több mint szerencsétlen.

Ma már persze, ha a kérdés így feltevődött, akkor meg kell találni mindenkinek ebből a lelkiismereti, értelmi és érzelmi zsákutcából a kiutat. Vannak, akik a kiutat úgy találják meg, hogy igent válaszolnak, vannak, akik a kiutat úgy találják meg, hogy nemmel válaszolnak, és gyanítom, hogy lesznek sok milliónyian, akik úgy fogják megtalálni a kiutat, hogy nem mennek el szavazni, nem fognak élni a jogaikkal; mert bizony vannak olyan kérdések, amelyekre nagyon nehéz egyszerű igennel vagy egyszerű nemmel válaszolni.

Ráadásul, miközben a nemzet ügyének megoldása nyilvánvalóan sok állhatatosságot, nagy megértést, jelentős türelmet igényel, most sikerült olyan kérdéssel szembesíteni magunkat, amely az aktív állampolgárok körében indulatot és jelentős elbizonytalanodást vált ki. Mert hogyan képzelhetné bárki is, hogy lehet úgy nemzetet egyesíteni, hogy közben a nemzet másik felét pedig indulatos kérdésekre és kételyekre kényszerítjük? Egyik oldalról a nemzet egyesítésének minden bizonnyal nyílt és őszinte szándékát látjuk, de másik oldalon ez a szándék megoszt, indulatot gerjeszt, elbizonytalanít, és láthatóan nem egyesíti a nemzetet, hanem szétbontja még azt is, ami korábban összetartozott. Ez ennek a kérdésnek a csapdája, és látom, hogyan próbál meg ebből a csapdából kitörni a jobboldal, látom, hogyan próbál meg kitörni a baloldal, és látom, hogy milyen tétovák az emberek mindenhol, és vagy nem tudják nagyon sokan, hogy mit tegyenek, vagy talán éppen ezen a bázison nem kis indulatokra ragadtatják magukat.

A kormány ebben a helyzetben azt gondolta, hogy helyes irányba viszi a megoldást, ha közös felelősségből indulva elfogadásra javasolja a szülőföldprogramot, amely útlevélről és utazásról szól, amely a szülőföldön való megmaradás képességének növeléséről szól, amely a szülőföld gazdasági fejlesztéséről, munkahelyteremtéséről szól. Nyilván elnyerhette ez többek támogatását, hiszen az útlevélről ma már sokan beszélnek.

Ismerem az álláspontját a Magyar Demokrata Fórumnak. A Magyar Demokrata Fórum álláspontja az elmúlt egy évben változatlan. Frakcióként is, illetve egy korábbi MDF-képviselő által beadott törvénymódosítási indítványuk fehéren-feketén megmutatja mindenkinek, hogy mit kívánnak; aki tudni akarja, az láthatja.

Ismerem az álláspontját a kormánypárti frakcióknak. Ha jól értem, a Szabad Demokraták Szövetsége határozott nemet mond, ha jól értem, a Magyar Szocialista Párt határozott nemet mond, és mindketten támogatják a kormány szülőföldprogramját.

Be kell valljam, nem ismerem az álláspontját a Fiatal Demokraták Szövetségének. (Közbeszólás a jobb oldalról: Süket vagy?) Korábban a kettős állampolgárság megadásával kapcsolatos kételyeiket megismerhettem. Ezen kételyek pozitív feloldásából született a kedvezménytörvény. A Patrubány Miklós úr által kezdeményezett vagy a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett aláírásgyűjtés időszakában csendesen háttérben maradtak. Később, az elmúlt hetekben azt láttam, hogy aktív támogatóvá léptek elő, és a javaslat, a feltett kérdés elfogadására buzdítanak.

Az elmúlt tíz napban ugyanakkor meg azzal szembesültünk, mintha már nem is a kettős állampolgárságról beszélnének, hanem egy útlevél megadásáról, és semmi többről; miközben a kettős állampolgárság megadása egyébként pedig veszélyeztetné még azokat a kedvezményeket is, amelyek a magyarigazolványhoz kötődnek. Ez mintha meg még visszalépés lenne ahhoz képest is, mint amit a kormány javasol.

A magyar kormány a saját javaslatára vonatkozó parlamenti határozatot, kormányhatározatokat, törvénytervezeteket, törvénymódosítási kezdeményezéseket be fogja nyújtani a lehető legrövidebb időn belül, annak érdekében, hogy mindenki tudhassa, egészen pontosan mi is a kormány álláspontja.

Arra szeretném kérni ezek után a parlamentben ülő pártok közül az egyetlent, amelynek az álláspontját nem ismerjük itt világosan, nyújtsa be azt a törvénytervezetet, amelynek az elfogadását a parlamenttől kéri, amelyről úgy gondolja, hogy annak a törvénynek a megoldása annak a politikai, nemzetpolitikai szándéknak az érvényesülését, teljesülését fogja eredményezni, amit ő fontosnak tart. Ajánljuk az Országgyűlésnek, hogy kezdje el megvitatni mindezeket a törvénytervezeteket. Van még három hét a népszavazásig, mindenki megmutathatja világosan, fehéren-feketén: ezt szeretném, csak útlevelet szeretnék, vagy mást is szeretnék; ennek a másnak pontosan ez a tartalma, és ez meg nem a tartalma.

Ha ez így lesz, akkor értelmes vitát fogunk egymással folytatni, akkor lehet tudni, hogy kinek mi az álláspontja, melyik álláspontnak milyen következménye van, abban a következményben is hogyan fogunk osztozni, jogok és kötelességek hogy fognak majd egymás mellett élni és megférni. Akkor sikerül majd ebből a nagyon nehéz és sokunkat a kudarc lehetséges következményével fenyegető vitából egy értelmes, a megoldásokat közösen kereső vitát folytatnunk. És akkor majd nem minősítjük egymást, akkor nem kell majd megfelelni a politikusok által támasztott nemzeti és magyarságvizsgákon, hanem képesek vagyunk közösen, remélhetőleg jó döntést hozni.

Már csak egy hiányzik hozzá: arra kérem a legnagyobb ellenzéki frakciót, nyújtsa be a saját törvényjavaslatát vagy törvénymódosító elképzeléseit.

Köszönöm szépen, házelnök asszony. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(13.20)