Készült: 2024.03.29.10:33:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

254. ülésnap (2010.02.15.), 70. felszólalás
Felszólaló Dr. Katona Tamás
Beosztás pénzügyminisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 3:22


Felszólalások:  Előző  70  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Teljesen egyetértek azzal a felvetéssel, miszerint nem jó, ha a kormány nem szab feltételeket, nem kívánja meg az állami, önkormányzati vállalatok hatékonyabbá tételét, átszervezését, csak automatikusan osztogatja a közpénzeket.

Teljesen egyetértek azzal is, hogy amikor a kormány, az Országgyűlés a közpénzekről dönt, akkor olyan feltételeket kell szabni a felhasználóknak, a címzetteknek, hogy ne kerülhessen sor pazarlásra, a pénzek elherdálására. Ezeknek a társaságoknak is érvényesíteniük kell a versenyszférában megszokott hatékonysági és minőségi követelményeket.

Ezért is tesz a kormány nagy erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a közösségi közlekedési szolgáltatásban részt vevő vállalatoknál végbemenjenek a reformok, megtörténjen a szükséges átalakulás.

Ha a tisztelt frakciója, ahogy ön, képviselő úr itt sugallni vélte, egyetért ezekkel, hogy a reformokat végre kell hajtani, ez örvendetes fordulat, és ezt mi messzemenően támogatjuk. Ezt a törekvést eddig ugyanis a Fidesz meglehetősen erősen bírálta, sőt szemünkre vetette, hogy az ez évi költségvetésben miért nem számoltunk az állami vállalatok automatikus konszolidációs költségeivel. Sokszor hangoztattuk, most is szeretném elmondani, hogy nagyon helytelen az a gyakorlat, amikor az állam éveken keresztül milliárdokkal támogat egy céget, egy állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő társaságot, és ezzel nem tesz mást, mint hogy fenntartja a nem hatékony működést, vagy ahogy ön, tisztelt képviselő úr fogalmaz, a korrupciót hizlalja.

Általában is korrupcióra ott van lehetőség, ahol a pénzek felhasználása meglehetősen lazán szabályozott, ahol nem érvényesülnek a szigorú hatékonysági követelmények, ahol még mindig tovább él a szocializmusban megszokott rendszer. Amennyiben képviselő úr ennek megváltoztatását szolgálja, úgy arról tudom tájékoztatni, hogy ez történik, ezen dolgozunk, és nagyon örülünk, ha a Fidesz a korábbiakkal ellentétben mellénk áll, a közpénzek szigorú, körültekintő, takarékos felhasználásában támogatja a törekvéseinket.

(15.10)

Ha azonban azt gondolja valaki, hogy a helyzetet csupán úgy is lehet rendezni, hogy kirúgunk, börtönbe csukunk néhány korrupt vezető tisztségviselőt, az szerintem nagyon téved. Az persze jól hangzik, hogy szüntessük meg a korrupciót, mindjárt lesz pénz a BKV-nál új buszokra, a MÁV-nál a szolgáltatás fenntartására. Tudjuk azonban, hogy a korrupció csak a felszín, megszüntetni akkor lehet, ha sikerül mélyreható változásokat, változtatásokat végigvinnünk. Ha a politikai populizmust félretesszük, és valóban az adófizetők pénzének takarékos, legcélszerűbb felhasználására törekszünk, akkor fogunk sikerrel járni. Tehát azt gondolom, hogy az egyik nagy ellenségünk itt a politikai populizmus, ezen kellene túllépni.

Ez a kérdésére az őszinte válaszom. Kérem, hogy támogasson, ne csak most, a válaszomban, hanem a további törekvéseinkben is.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  70  Következő    Ülésnap adatai