Készült: 2024.03.28.15:40:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

110. ülésnap (2015.10.26.), 38. felszólalás
Felszólaló Tasó László (Fidesz)
Beosztás Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:05


Felszólalások:  Előző  38  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kerékpározás a motorizált közlekedés egyik kedvelt, gazdaságos és környezetbarát, még mellé egészséges változata és alternatívája, egy nagyon fontos lehetőség, amivel el tudjuk érni a céljainkat.

Ezért is volt fontos az, hogy a 2014-ben elindított közlekedési operatív programot 2015 májusában, ebben az évben újranyissuk, és ennek segítségével egyes, kettes és hármas számjegyű, vagyis első- és másodrendű utak mellett külterületen újra kerékpárutakat tudjunk építeni.

Ennek következtében mintegy 68 támogatás iránti kérelem érkezett be hozzánk, ebből 64 alkalommal sikeresen szerepeltek a pályázók, és ezek között szerepelt az ön által említett és a választókerületében lévő két település, Siófok és Ságvár két projektjavaslata is; mind a kettőt mérlegeltük, és mind a kettőt támogatandónak ítéltük meg. Ennek következtében október közepén a munkaterület átadásra került, megkezdődött a munka, és örömmel jelenthetnem, hogy december közepére átadásra fog kerülni ez a valóban fontos kerékpáros kapcsolat, a 65-ös út mentén el fog készülni ez a 260 millió forintból készülő két szakasz is.

Rajtuk kívül, hál’ istennek, Magyarországon még nagyon sok település örülhet majd annak, hogy december elején-közepén vagy november végén, vagy épp a napokban tud átadni hasonló jellegű beruházást, ezáltal is növeljük a kerékpárutak hosszát, és mint ahogy többször is szóltunk róla, igyekszünk arra törekedni, hogy minél több ilyen kerékpárutat hálózatba kapcsoljunk be.

Ami még nagyon fontos: a kerékpárutak fenntartása és működtetése is fontos dolgunk, és nem volt egységes rendszer még Magyarországon a kerékpárutak kezelésével kapcsolatban. A következő évben erre is koncentrálni fogunk, hiszen nagyon fontos lenne megtartani az állapotukat és az állagukat megőrizni, hiszen sokkal kevesebbe kerül, mint utána egy nagy felújítást végrehajtani.

Bízom benne, hogy nagyon sok kerékpárúttal leszünk gazdagabbak, ezáltal egészségesebben és biztonságosabban tudnak közlekedni majd nagyon sokan Magyarországon. Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  38  Következő    Ülésnap adatai