Készült: 2024.03.28.13:03:43 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

172. ülésnap (2000.11.09.), 377. felszólalás
Felszólaló Balogh László (MDF)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 3:34


Felszólalások:  Előző  377  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Az előterjesztő az Országos Rádió- és Televízió Testület 2002. évi kiadási és bevételi főösszegét 967 millió 363 ezer forintban állapítja meg, melyből 15 millió 700 ezer forint a működési bevétel.

 

(19.00)

 

Az ORTT működési bevételének az előző évihez képest több mint kétszeresére való növekedése jól mutatja a szakmai munka folyamatos erősödését, egyben jelzés értékű az előző éviekhez, a kihagyott lehetőségekhez képest. A személyi juttatások és járulékaik aránya azonban továbbra is magas, megközelíti a 63 százalékot. Az előző évihez képest a növekedés meghaladja a 10 százalékot. Miközben a dologi kiadások is közelítőleg 10 százalékkal emelkednek, a felhalmozási kiadások 5 százalékkal csökkennek, a két év költségvetési javaslata között közelítőleg 9 százalék a növekedés.

Rövidlátó gondolkodásnak tartom, hogy az ORTT úgy kívánja növelni személyi juttatásait és annak járulékait, valamint dologi kiadásait, hogy azt a felhalmozási-beruházási kiadásokon próbálja megtakarítani. Nem vitatom, hogy a kereskedelmi ágazatokban a személyi juttatások jelentősen meghaladják a köztisztviselői törvényben meghatározott béreket, ennek ellenére korunk telekommunikációs forradalmában a technikai háttér elhanyagolása, különösen az elektronikus média területén, hibás megközelítés. Jelen költségvetési javaslatban sem látok kielégítő garanciát a technikai háttér modernizálására. A 2002. évi költségvetés vitájában azonban - ismétlem - ki kell jelentenem, a jelen javaslatban kért 967 millió 363 ezer forintnak igenis elegendőnek kell lennie a médiatörvényben meghatározott feladatok teljesítéséhez, tekintettel arra, hogy az ORTT a 2001. évi költségvetési törvényjavaslathoz hasonlóan a médiatörvényben meghatározott maximális költségvetést kéri az Országgyűléstől jóváhagyni.

Az Műsorszolgáltatási Alap 2002. évi költségvetése megítélésem szerint arányban van azokkal a feladatokkal, amelyet a médiatörvény az alap számára meghatároz, bár meg kell jegyeznem, hogy a 2001. és a 2002. évi költségvetési javaslata között 16 százalék a növekedés, a növekedést azonban - tekintettel az alap folyamatosan növekvő feladataira - indokoltnak tartom. Az alap esetében az előző évihez hasonlóan, bár csökkenő mértékű, de kedvezőbb a személyi juttatású kiadások és közterheik aránya - 60 százalék - az összkiadáshoz képest, mint az ORTT esetében.

A Magyar Demokrata Fórum támogatja az előterjesztett 2002. évi költségvetés tervezetét.

Köszönöm szépen. (Lezsák Sándor és dr. Hende Csaba tapsol.)

 




Felszólalások:  Előző  377  Következő    Ülésnap adatai