A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most a napirend utánik sorában is szóba került Magyarország katasztrofális demográfiai helyzete, és bár a statisztikai hibahatáron belüli pozitív elmozdulást én szerencsére tapasztalok, elismerésemet szeretném a szakmának kifejezni ‑ nem a kormánynak elsősorban, mielőtt az államtitkár úr a csoportdinamikát félreérti, hanem a szakmának ‑ a tekintetben, hogy megfelelő szakmai ajánlásokat adtak, hogy merre lenne érdemes, mondjuk, a családtámogatási rendszert bővíteni, és a Jobbik kormányra kerülve a családi adókedvezmények rendszerét természetesen megtartaná, mert ami jó, ahhoz nem akarunk hozzányúlni.

Viszont, hogy egy hiányosságra rögtön rávilágítsak, a kormányzat otthonteremtési programjának elszabotálása odavezetett, hogy magyar fiatalok és középkorúak tömegei ‑ tehát, államtitkár úr, több százezer embert értsen ide ‑ érzik úgy, hogy Magyarországon a jelenlegi fizetési színvonalon lehetetlen félretenni egy önálló ingatlanra. Értem én, hogy a CSOK tekintetében megpróbáltak a felső középosztálytól fölfelé kedvezni bizonyos társadalmi szegmensnek, de azt látni kell, hogy a tipikus, átlagos sorban élő magyar ember számára az önálló otthon megszerzése ma vágyálom, és nagyon sokan, tízezrek, de lehet, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy 100-200 ezer ember amiatt választotta a külföldön történő munkavállalást, mert itthon képtelen önálló otthonhoz hozzájutni önerőből, családi háttértámogatás nélkül.

Amikor a különböző termékenységi mutatók minimális javulásáról beszélnek, én örömömnek szeretnék hangot adni, tehát amikor az 1,23 felmegy 1,45-re, ne vitassuk el, hogy ennek örülni kell, csak azt hagyják ki a képviselőtársak a felvezetésből, hogy az a bázis, ami a szülőképes nők számát illeti, elképesztően szűkül a Ratkó-unokák korosodásával párhuzamosan. És ha bármelyik egyetemen beülnek, nem is kell egy demográfiaórára, de egy teljesen 1.0-s képzésre, ott is szembesülni fognak azzal, hogy bár arányaiban az érintett családok tekintetében a gyermekvállalási hajlandóság minimális mértékben növekedett, annyival csökken az ilyen családok száma mennyiségileg, annyival alacsonyabb a házasságkötések száma, és sajnálatos módon az élve születések száma is annyira visszaesett, akár csak az 1990-es szinthez képest, hogy Magyarországon a demográfiai tél tulajdonképpen tényként kezelendő a következő 30 évben.

Tehát nem azt mondhatjuk, hogy közeleg a tél, azt mondhatjuk, hogy a közepe felé tartunk, és ha nagyon jól csináljuk a dolgunkat, akkor egy 30 éves cselekvési tervvel kormányok fölött álló módon lehet ebből kikeveredni.

Nyilvánvaló módon a „Meddig még?” című napirend utáni sorozat elsősorban a devizahitelesek kálváriájáról szól, de kapcsolódik ez a terület ide. Kapcsolódik ide, hiszen a kormányzat nem vesz tudomást arról, hogy megint csak alsó hangon több tízezer ember amiatt kényszerült külföldre, mert az itteni fizetési színvonalból a kormányzat elbarmolt rendezési csomagját követően nem képes a hiteltörlesztési kötelezettségének eleget tenni, és adott esetben a Benelux államokban az egyik vágóhídon keresett bérből fizeti az itteni bankhitelét a mai napig, a kilábalás reménye nélkül.

Most, amikor a kilakoltatási moratórium beállt, a héten a jobbikosok még mindig kaptak vészjelzéseket azt illetően, hogy végrehajtók próbálkoznak, bizonyos végrehajtási eljárások folyamatban vannak, adott esetben birtokbaadásoktól is tartanak, az árverésektől nem különben, tehát látható, hogy ez az átmeneti problémakitolás az egész rendszert nem állította le.

Tehát amiért én ma ezt a felszólalási lehetőséget elsősorban kértem, az az, hogy egyrészt álljanak szóba a devizahitel-károsult civilekkel, ahogy a Jobbik Vona Gábor részvételével megtette mindezt a devizahiteles kerekasztalnál, és aztán hallgassák meg az ő hangjukat, amit én itt artikulálok, idehozom az üzenetüket. A hitelkárosult civilszervezeti vezetők álláspontja egyértelmű: a kilakoltatási moratórium nem elég, ezt egy olyan végrehajtási moratóriummal kell kiegészíteni, amely a devizahitelesnek mondott ügyekben, tehát az idesorolandó csokorban megállítja a birtokbaadásokat, az árveréseket egészen addig, amíg ez a kormány vállalásához méltó módon nem rendezi ezt az egész problémakört, vagy a választások után felállítandó Jobbik-kormánynak nem lesz meg a lehetősége arra, hogy rendezze ugyanezt önök helyett.

Hét éve húzódik ez az egész problémakör, és azt látjuk, hogy továbbra is 140 ezer fölötti szerződést, mögöttük álló családtagokat, szerződéses partnereket fenyeget a kilakoltatás réme, akár az országgyűlési választások után, a hiteleket nem forintosították felvételkori árfolyamon, a kifosztó mechanizmus működik.

(15.20)

Kérdésünk, kérésünk, igényünk, követelésünk tehát egyértelmű: mutasson bátorságot ez a kormányzat, nézzen szembe a devizahiteles rendezési kötelezettségével! És ha ezt megteszi, állítom önnek, hogy a kivándorlási spirál is lassulni fog, és még demográfiai pozitív vetületei is lesznek mindennek. Addig is ugyanakkor marad a demográfiai tél. Amíg ez a kormányzat nem mutat bátorságot, addig azt láthatjuk, hogy bebetonozza a szituációt, és majd csak egy következő, egy Jobbik-kormány indulhat el a pozitív folyamatok irányába. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi hónapokban számtalan alkalommal hallgattuk végig, hogy a CSOK kiterjesztése, annak rendszere hány tízezer magyar honfitársunkon segített, és én ezt nem akarom elvitatni, ennek nagyon örülök. Ugyanakkor számtalan alkalommal rávilágítottam arra, hogy a CSOK kiterjesztése jelesül a felső középosztálytól fölfelé tud segíteni érvényesülni. Én nem sajnálom senkitől a segítséget, de egyértelműnek látom, hogy azokat célozták meg vele, akik a legkevésbé szorulnak rá erre a konstrukcióra. Ugyanakkor Magyarországon egyértelmű lakhatási válság dúl, és nagyon sokan a több százezer kivándorolt közül azért választottak másik országban munkahelyet és az ottani relatíve magasabb fizetést, mert úgy érezték hazánkban, hogy az itteni bérszínvonal mellett családi segítség nélkül, önállóan elérhetetlen az önálló otthon.

Tehát én most azokért szólalok itt meg, akik több százezren panellakásokban laknak, semmiféle kedvezményes lehetőséget nem kapnak azt illetően, hogy könnyebben szerezzenek otthont, tehát adott esetben bérlakásépítések tömegével, vagy ha felújítanák a lakásukat, ha lehet az ingatlanjukat bővíteni, akkor pedig bővítenék, ehhez kedvezményeket kaphatnának; a Jobbik álláspontja szerint, mondjuk, a CSOK kedvezményes hitelének kiterjesztésével egy olyan irányba, hogyha legalább egy energetikaiszint-ugrással jár az ingatlan tekintetében ez a fejlesztés, akkor az egész kedvezménytömeget kaphassák meg. Ezzel szemben azt látjuk, hogy Magyarországon a kedvezményezettek köre jelesül a gazdagabb társadalmi csoportokra szorítkozik, és nagyon sokan évtizedes távlatban nem látják azt a lehetőséget, hogy hogyan tegyenek szert egy saját ingatlanra.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy mindennek demográfiai vetülete is van, hiszen a vágyott gyermekek közül nagyon sokan azért nem jönnek, jöhetnek világra, mert egész egyszerűen nincs egy saját ingatlan, nincs egy saját élőhely, ahol a család el tudja kezdeni saját életét. Nálunk szerencsésebb helyzetben lévő nemzetgazdaságokban egy bér­la­kás­program erre is tökéletes lehetőséget nyújt. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a panelban élő magyar állampolgárok egész egyszerűen kimaradtak a szórásból és ennek a kormánynak a számításaiból, miközben még az amúgy pazarló módon elherdált uniós források egy része is bevonható lett volna a polgárok általi ingatlanfejlesztésekre felújítások céljából. Ugyanakkor ez a kormány volt az, amely meghúzta a vonalat, és pusztán a közintézmények fejlesztésére fordította ezeket az érkező forrásokat. Nem tette tehát lehetővé, hogy a nagyon alacsony bérszínvonal mellett élő magyar állampolgárok önerejükből legalább néminemű fejlesztést hajthassanak végre.

Adódik tehát a kérdés: mit üzen ez a kormány a felső középosztálynál most jelen pillanatban lejjebb élő, ranglistán lejjebb található magyar állampolgárok számára? A mi fejünkben nincsen ranglista, de szemmel láthatóan az önök világában, dimenziójában van.

A Jobbik bérlakásprogramja mindenkinek kedvez, mindenkinek lehetőséget nyújtana. Adódik a kérdés, hogy a „többiek” számára mit üzen a Fidesz-KDNP. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiból.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kezdtem örülni, hogy tényekről, számokról, Magyarország építéséről vitatkozhatunk, de a helyzet az, hogy a kocsmatempó a fideszes B-középből és államtitkár úrból is kirobbant, aki háromperces, szakmainak tűnő válaszát maximálisan lenullázta azzal az egyébként bolsevik típusú hőbörgéssel, amit itt előadott. (Balla Mihály: Ténnyel! Azzal a legerősebb ténnyel! ‑ Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: Így van!) Egészen szánalmas!

Egészen szánalmas a B-közép hörgése is, igen, természetesen az, de el kell hogy mondjuk, ha arról szeretnénk beszélni, amit ön válaszként előadott, hogy elhanyagolható összegeket fordítanak jelen pillanatban arra, hogy a tipikus magyar élethelyzeteket megélő családok helyzetét legalább egy kicsit megkönnyítsék. Elfelejt valamire választ adni. Egy átlagos budapesti fiatal 130-150 ezer forintos albérleti díjjal találkozik, egy kínálati oldalról nagyon szűkös lakáspiaccal, tulajdonképpen otthonteremtési problémák tömegével, és ahelyett, hogy ezekre megoldásokat találnánk pártok fölött álló módon közösen, ön ideállít a bolsevik típusú fröcsögésével. Szégyellje magát!

Nem volt válasz, amit elfogadhatnék, de egész egyszerűen szavakat nem találok a stílusára. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök urat szeretném emlékeztetni arra, hogy a devizahitel-károsultak hangját a Jobbik 2010 óta töretlen lelkesedéssel hozza be a Házba. Igen sok mellébeszélés és politikai jellegű kiszólás után, miniszterelnök úr, egyfajta szakmai konszenzust szeretnék elérni önnel a tekintetben, hogy van 140 ezer ember Magyarországon, akin semmilyen úton-módon nem tudtak, nem akartak segíteni az utóbbi években. Akik már olyan elmaradásban vannak, ami 90 napot meghaladó módon, olyan szinten veszélyezteti őket, hogy az a kilakoltatásukhoz vezethet, és bár most a kilakoltatási moratórium látszólag eltolja a problémát…

Miniszterelnök úr, látom, hogy bólogat. Én pont az éjjel váltottam pár üzenetet egy olyan családdal, éjfél előtt pár perccel, akiknek ma volt a tárgyalásuk. A mai tárgyalás döntött az életükről a tekintetben, hogy elzavarják őket a saját tulajdonú ingatlanukból vagy pedig sem. Számukra az a pár hónap levegő nagyon fontos, de végső megoldást semmiképpen sem jelent.

Tehát, miniszterelnök úr, van 140 ezer ember Magyarországon, akin nem segített az árfolyamgát, ami csak eltolja a probléma teljesítését; akin nem segített a végtörlesztés, hiszen 180 forintos szerencsés árfolyamon sem tudott volna törleszteni, akin nem segített az a Nemzeti Eszközkezelő, amelynél még mindig a bank, a bűnös bank engedélye kell ahhoz, hogy Magyarország szerződhessen a károsult családdal, és ha a bank negatívan dönt, nincs fellebbezési lehetőség a kellő mélységben kidolgozva mindezzel szemben.

Azt látjuk tehát, hogy több mint 140 ezer ember tekintetében önök sajnálatos módon semmilyen pozitív elmozdulást nem tudtak elérni. Azt be kell látnia önnek is, hogy a választásokig pár hónap hátravan, de utána nem tehetjük ki sem Magyarországot, sem a nemzetgazdaságot, sem az érintett családokat annak, hogy tömegek kerüljenek, kerülhessenek utcára.

Arra kérem tehát, hogy pártok felett álló módon találjunk közös megoldást ebben a kérdésben; és egyértelműen érdekel a konkrét álláspontja: mit üzen ennek a 140 ezer családnak? (Taps a Jobbik soraiban.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szeretném önnek jelezni, hogy az árverések, egyes birtokba adások, tehát a kilakoltatáshoz vezető procedúrák jelen pillanatban is folynak. Most, amikor mi itt erről beszélgetünk a parlamentben, ezen a napon is folynak.

És azt kell mondjam önnek, egy olyan közegben, ahol 5 milliós hitelfelvételből 33 millió forintot követelnek a károsulton, ön nem mondhatja nekem és a mögöttünk álló szavazóknak azt, hogy ez a probléma el lett rendezve, és a bankok el lettek számoltatva, mert meg kellene magyaráznunk azt is, hogy egyes szerencsések miért törleszthettek 180 forintos árfolyamon, a szerencsétlenebbekre miért szabadult a 256 forintos piaci árfolyam.

De végeredményben azt kell mondjam önnek, ennek a 140 ezer embernek ön most nem üzent semmit, csak azt, hogy kvóta szerint és lépcsőzetesen lesznek majd kirámolva az otthonukból. Én pedig megoldást szeretnék elérni számukra. Hogy ez egy átgondolt bérlakásprogram, hogy ez az eddigi konstrukció kiterjesztése, lényegében mindegy. Arra kérem miniszterelnök urat, hogy a Jobbik által összehívott devizahiteles-kerekasztalra küldje el valamelyik miniszterét, államtitkárát, szakértőjét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mert itt az összes párt meghívottjai mellett a civilek is ott vannak (Az elnök ismét csenget.), és mindenkit meghívunk, aki érdekelt ebben a kérdésben.

ELNÖK: Képviselő úr!

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Elvárjuk az önök jelenlétét is, mert eddig (Az elnök ismét csenget.) egyszer sem tették tiszteletüket. Kérem, hogy változtasson ezen! (Taps a Jobbik soraiban.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném leszögezni, hogy a Jobbik frakciója támogatni fogja az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Ugyanakkor engem kicsit megleptek a kormányzó pártok képviselői a tekintetben, hogy itt egy átfogó, forradalmi, mindenki számára elérhető kedvezménytömegről beszélnek, vagy legalábbis ezt vizionálják, miközben gyakorlatilag egy olyan illetékkedvezmény kiterjesztéséről van szó, amit a piaci viszonyok abszolút indokolnak ‑ én magam is támogatom, talán kicsit korábban is lehetett volna erről gondolkodni, de jobb későn, mint soha. (Tállai András tüsszent.) Egészségére! Meg kell hogy jegyezzük, azok a piaci viszonyok, amelyek indokolják ezen illetékkedvezmény bevezetését, már fennállottak gyakorlatilag a CSOK bevezetése óta, tehát egy teljesen logikus következmény fekszik előttünk, ezt támogatni fogjuk.

Ugyanakkor, amikor Balla előterjesztő úr előadta, hogy itt mindenki számára kinyílnak a hasonló kedvezményeket illető lehetőségek, akkor az ember legalábbis elhúzza a száját egy kicsit, hiszen miről van itt szó. A kormányzat egy teljesen beteges gondolatvilágot magáévá téve folyamatosan azt mantrázza, hogy a magyar embereknek egyfajta szokásrendszere az, hogy saját ingatlanhoz szeretnének jutni ‑ persze, mindenki szeretne ‑, de hogy kizárólag a saját ingatlantulajdon megszerzése vezérli őket, és önök szerint nem pedig az a teljesen természetes emberi vágy, hogy lakjunk valahol.

Ily módon a bérlakásszegmenst, a bérlemények elérhetővé tételét teljes mértékben kihagyják ebből a folyamatábrából, miközben semmi nem támasztja alá az önök állítását, nem létezik olyan jelenség, hogy a magyar emberek csak és kizárólag a saját tulajdonú ingatlannal érik be vagy éppen a semmivel.

Ami jelenség létezik, az az, hogy Magyarországon lényegesen alacsonyabb a bérlakásszegmens, mint mondjuk, Ausztriában vagy Németországban, de ez nem a magyar emberek hajlandóságának a hiánya miatt történt így, hanem olyan történelmi okokból, hogy egész egyszerűen egy tisztességes bérlakásprogramot az utóbbi évtizedekben senki nem tett le az asztalra. Tehát amikor illetékkedvezményről beszélünk ‑ és ezt támogatjuk ‑, akkor ne mondjuk azt, hogy mondjuk, egy új ingatlan vásárlásának lehetősége széles társadalmi rétegek előtt kinyílik, mert ez nem igaz. Magyarországon a tipikus élethelyzet és a tipikus probléma, ami szembejön, az az, hogy százezer forint fölötti albérleti díjat plusz rezsit kellene kitermelni egy fiatalnak vagy fiatal párnak, és a legkisebb esélye nincsen új építésű vagy bármilyen ingatlant vásárolni a piacon, családi segítség nélkül nagyon-nagyon ritkán fordulhat elő hasonló.

Éppen ezért szeretném megingatni a kormánypárti képviselőket ebben a „csak és kizárólag saját otthonhoz jutni” című gondolatvilágában, hiszen a magyar fiatalok nagyon nagy része egy jól kimunkált bérlakásprogrammal ugyanolyan elégedett lenne, főleg, ha azt úgy dolgoznánk ki, hogy egy páréves bentlakás után tulajdonképpen anyagáron vagy afölött hozzá lehetne jutni az érintett ingatlanokhoz.

(10.50)

Működnek hasonló rendszerek több európai országban. Hozzáteszem, a CSOK kedvezménytömegét indokoltnak tartom, nem érzem azt, hogy csak a luxusszférába szólnának ezek a beruházások, mint ahogy tegnap az egyik interpellációs válaszban megkaptuk. Soha nem gondoltunk, soha nem mondtunk olyat, hogy csak a gazdagok kiváltsága lenne a CSOK, azt mondtuk, hogy a felső középosztálytól fölfelé tud kedvezni jellemző módon. A 10 milliós kedvezménytömeget leginkább nyilván az tudja igénybe venni, aki nagy értékű ingatlan építésébe vágja a fejszéjét, vagy éppen új építésű ingatlant vásárol. Teljesen természetes, hogy nálunk, Óbudán a békásmegyeri panelházakban lakók jellemző módon nem tudják elérni ezt a 10 milliós kedvezménytömeget. Ez nem azt jelenti, hogy sajnálnánk azoktól, akik megkapják, hanem pontosan azt jelenti, amit mondunk, hogy a CSOK kedvezménytömegével nagyságrendileg megegyező vagy annál alacsonyabb összegből, amely tartalék elérhető a költségvetésben, egy átfogó országos bérlakásépítési programot lehetne kreálni mindenféle akadály nélkül oly módon, hogy az idefektetett költségvetési forintok maximálisan visszahoznák saját magukat, két kormányzati cikluson belül biztos, de egy jó részük már egy cikluson belül is.

S azt is látjuk, hogy rendszerben kéne gondolkodni, ezért örülök, hogy az előterjesztő részéről is elhangzott néhány idevágó szakmai javaslat. Az áfacsökkentések tekintetében nagyon örülünk annak, hogy 5 százalékos szintre került le egy bizonyos szegmensben az áfa értéke, de ez megint csak az új építésű lakások esetében kedvező. Nagyon nehéz ilyenkor nem idegondolni Garancsi úr különböző ingatlanos cégeit, vagy nagyon nehéz lenne nem gondolnom óbudai lakosként a Római-partra, az ott építendő mobilgát tervezetére, ahol amúgy változtatási tilalmat rendeltek el, de ezt átmenetileg mégis feloldották, hogy engedélyt adjanak az önök egyik jó barátjához közel álló ingatlanos cég számára egy építkezésre, aztán újra elrendelték a változtatási tilalmat, ahogy ezt az engedélyt ki tudták adni. Tehát azt látjuk, hogy a jó barátok, jó ismerősök, strómanok tulajdonképpen mindenhol megjelennek, legyen szó ingatlanfejlesztésekről, legyen szó dohánykoncesszióról, legyen szó magyar földről. Tehát önök a jó barátaikon keresztül mindenhol ott vannak, így nagyon nehéz jóhiszeműen hozzáállni ehhez a törvényjavaslathoz, bár megpróbálok mindenképpen.

Még egy kérést is tolmácsolnék önök felé, ez pedig az, hogy ingatlanfejlesztések, otthonteremtés, bérlakásprogram és egyebek tekintetében a NOK-ot mint olyat ne tessenek vívmányként emlegetni, hiszen a NOK nem egy lakástakarék-szisztéma. Hatalmas félreértés van ekörül. Tulajdonképpen egy kormányzati legalizált pilótajátékot vezettek keresztül a rendszeren, egy olyan fogyasztói csoport típusú intézményt, amelyhez hasonlót önök teljesen jogosan a mi támogatásunkkal gyakorlatilag betiltottak, pontosabban: hozzám az állt volna közelebb, ha a fogyasztói csoportokat betiltjuk, ahogy vannak. Önök odáig jutottak el, hogy újak létesítését nem engedélyezték.

Egy dolgot viszont megtettek: fogyasztói csoportokat menedzselő cégek számára tették lehetővé Rogán Antalék állami pilótajátékát. Ez lett a NOK, ahol tulajdonképpen egy lakáslottó-szerűség keretein belül az érintett csoporttagok befektetéseiből kívánnak ingatlanokat vásárolni. Ez igen messze áll a lakástakarék klasszikus fogalmától, az én álláspontom szerint mindenképpen. Azt látjuk, hogy ha Magyarország, a magyar nemzetgazdaság arra képes, hogy egy államilag legalizált pilótajátékot hozzon be a rendszerbe, az önmagában szánalmas, de erre hivatkozni mint otthonteremtési vívmányra, ez egészen elképesztő, főleg majdnem nyolcévnyi kormányzás után. Az elmúlt nyolc év tekintetében sokkal többet kellene tudni felmutatni otthonteremtési téren.

Márpedig vannak jó intézkedések is. Például a munkáltatói kedvezmények tekintetében az, hogy lakáshitel-finanszírozásra kedvezménnyel lehet fordítani összegeket, kiváló és jó ötlet. Ami jó, azt én mindig elismerem, nem vitatom el, sőt adott esetben kiterjeszthetőnek tartom, meg is tudom jelölni a költségvetési forrásait annak, hogy hogyan lehetne ezt kiterjeszteni. De azt is látjuk, hogy a CSOK tekintetében nemcsak ingatlanár-emelkedés következett be a piacon ‑ ez részben amúgy is bekövetkezett volna, mert van egy olyan folyamatos felhajtóerő, amely álláspontom szerint a következő világgazdasági válságig nem fog érdemben megállni, és emelkedni fognak az érintett ingatlanárak ‑, hanem az elképesztő munkaerőhiány miatt, ami az építőipart most már lassan minden szegmensében sújtja, sokkal lassabbak lesznek a beruházások, azok kivitelezési szakaszai, sokkal drágábbak lesznek egy idő után, és korábban jól menő építőipari cégek is attól szenvednek, hogy nem tudnak átgondolt módon, strukturáltan dolgozni, egész egyszerűen nem képesek előre tervezni, mert az ország kiürülése mentén az ágazat munkaerőpiaci kiürülése is folyamatos, és nem nagyon tapasztalunk olyan lépéseket, amelyek ez ellen hatnának.

Hogy pár tippet adjunk a kormányzatnak: a kollégiumi rendszer átalakítása, fejlesztése, a szakképzés átalakítása ezzel összefűzve. Tehát van adott esetben mobilissá tehető munkaerő Magyarországon belül is, csak tipikus problémát jelent az, hogy a családom egyik része szabolcsi, és az ottani falvakban ott van a nem szakképzett munkaerő, amelyik nem mobilis jelen pillanatban, ugyanakkor abszolút nyitott lenne arra, hogy a környező, nem is feltétlenül nagyvárásokban vagy megyeszékhelyeken, hanem a környező városban egy kollégiumi fejlesztéssorozatot követően szakképzettséget szerezve javítsa a saját képességeit, kompetenciáit, ezt követően pedig az általa választott szegmensen belül megtalálja helyét a munkaerőpiacon.

Hozzáteszem, külföldön szakmai minimálbérek, ágazati minimálbérek tekintetében elősegítették, gerjesztették, ösztönözték ezt a folyamatot. Tehát egy hegesztő esetében megvolt az a várakozás, hogy ha ő átképzés vagy szakképzés után kikerül a piacra, várhatóan milyen nettó jövedelemszintet érhet el, ebből hogyan tudja tervezni az életét. Magyarországon sem lenne érdemi akadálya annak, hogy hasonló szisztémában legalább gondolkozzunk, legalább folytassunk erről társadalmi, illetve parlamenti vitákat.

Addig ezt a gesztusértékű kedvezményt természetesen támogatni fogjuk, rendszerszintű kitekintésre biztatva önöket, attól pedig óva önöket, hogy bármiféle dicshimnuszt zengjenek a magyar otthonteremtési helyzet tekintetében, hiszen hatalmas megoldandó problémák tornyosulnak még előttünk. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt lekövettem a csoportdinamikát, legalábbis igyekeztem, és úgy látom, hogy a Fidesz-KDNP-s képviselőtársak nem igazán kívánnak részt venni ebben a vitában. De a devizahitelezés pont egy olyan dolog lenne, ahol önöknek most védeni kéne a mundér becsületét, hiszen egyrészt súlyos állítások hangzottak el, másrészt egyértelmű, hogy közös felelősség, nagykoalíciós felelősség alakult ki a Fidesz és az MSZP között e tekintetében. De ne vitassuk el a Fidesz felelősségét teljesen jogos módon, hiszen 2001-ben kiengedték a szellemet a palackból, többek között azzal, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások tömegét tették lehetővé.

Aztán következett egy elképesztő balliberális gazdasági éra, amikor hagyták felfutni ezeket az úgynevezett hiteleket, mindenféle nemzetközi jelzéssel szemben, hazai szakmai jelzéssel szemben. Tehát lehetett látni, hogy ebből hatalmas probléma lesz. De ami még nagyobb probléma, hogy mi megvizsgáltuk a parlamenti jegyzőkönyveket és a sajtójelentéseket, és abból az időszakból, tehát a Gyurcsány-Bajnai-féle vészkorszak idejéből hiányzik a markáns ellenzéki kiállások tömege. Nem találjuk a fideszes módosító javaslatokat, lázadó hangú felszólalásokat azt illetően, hogy ezzel a devizahitelezéssel valamit már kellene csinálni.

(11.00)

Tehát önök 2010-ig lapultak abban a bizonyos fűben ‑ nem akarok erősebb hasonlatokat használni ‑, 2010 óta pedig elkezdték kozmetikázni a problémát. De ahelyett, hogy felvételkori árfolyamon forintosítottak volna, hazudoztak, például a Kúria mögé bújva azt állították, hogy önöket valami kényszerítette arra, hogy piaci árfolyamon szabadítsák az emberekre a forintosítást, átváltást. Ez nettó hazugság. Nem volt ilyen kényszer, nem volt ilyen nyomás, nem voltak ilyen jogszabályi keretek. Ha mégis volt nyomás, az egy irányból érkezhetett, a Bankszövetség és az EBRD irányából. Ha viszont ennek engedtek, nem akarom nagyon csúnyán mondani, egyfajta csicskatempó, ha ez így van.

Nagyon remélem, hogy nincs így, nagyon remélem, hogy még most is be lehet avatkozni ezen a területen. Tegnap a miniszterelnök urat szembesítettük azzal, hogy 140 ezer ember sorsa megoldatlan, abszolút veszélyben van (Az elnök csenget.), ebben a vitában is helye lenne annak, hogy a kormány tisztázza magát és tisztázza jövőbeli szándékait. (Taps a Jobbik soraiban.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném kihangsúlyozni, hogy a Jobbik támogatja az illetékkedvezmények kiterjesztését. Tehát a tárgynál maradva, egyértelműen jelentkezett egy piaci igény, már a CSOK bevezetésekor, tehát jó sok idővel ezelőtt, erre most reagál a kormányzat. Én ezt támogatom.

Ugyanakkor itt valóban a devizahitelezés szóba került, ezt nem ellenzéki képviselők hozták szóba, hanem még előterjesztői fronton a kormányzó párt képviselője felhozta. Kéretik nem csodálkozni, ha lecsapja a magas labdát az az ellenzéki képviselő, jelesül a Jobbik képviselője, aki „szűz” ebben a kérdésben, hiszen az MSZP-Fidesz nagykoalíciónak nem részeként semmiféle felelősséget nem kell vállaljon ebben a kérdésben.

(11.10)

Fideszes képviselőtársamnak szeretném címezni, hogy folytassuk le ezeket a vitákat. Oké. De ön annyit mondott, hogy nincs így. Tehát amit én elmondtam, az nincs így. Kérem, hogy álljon fel, cáfolja meg, mondja el! Konkrét kérdéseket teszek fel, aztán az illetékekről is beszéljünk reggelig, bár ott úgy látom, sokkal nagyobb egyetértés mutatkozik. Én nem fogom elvitatni, ha önöknek van egy jó ötletük, én ezt a szavazatommal erősíteni fogom, de konkrét kérdések adódnak.

Mi indokolja azt, hogy az egyik ember 180 forinton törleszthette az úgynevezett hitelét, a másik 256 forinton? Milyen etikai, jogi, gazdasági érvek húzódnak e mögött? Szerintem ez elfogadhatatlan.

A második kérdésem ‑ és csak három lesz, nem lesz hosszú ‑, hogy ebben az évben hogy fordulhatott elő az az önök állítólagos sikeres rendezése után, hogy 5 milliós hitelfelvételből 33 milliós követelés keletkezett úgy, hogy két végrehajtó banda ugyanazt a követelést próbálta behajtani az érintett családon, akit a végén ki is lakoltattak.

A harmadik kérdésem pedig teljesen és abszolút egyértelmű: mi indokolja azt, mert a Kúria jogegységi határozata nem, hogy piaci árfolyamon váltsák át az érintett emberek úgynevezett hiteleit, felvételkori árfolyam helyett? Nagyon örülök annak, hogy más ellenzéki párt is eljutott végre hosszú évek után arra a következtetésre, hogy a megoldás, igen, a felvételkori árfolyamon történő forintosítás. Sőt, a politikai ‑ idézőjeles ‑ „piac” úgy alakult, hogy most már a Fidesz és a KDNP egyedül vannak abban a szekértáborban, amely kitart amellett, hogy a piaci árfolyamon történő forintosítás tisztességes dolog. Én nagyon egyszerűen látom ezt a kérdést. Ha valaki 155 forinton vette fel az úgynevezett hitelét, nem lehet tisztességes azt 256 forinton forintosítani.

Tehát ha ezekre a teljesen egyértelmű konkrét kérdésekre választ nyerünk, vagy legalább el tudunk kezdeni diskurálni róla, abból lehet termékeny vita. Az egyszerű cáfolatokból, bélyegosztásokból és stigmatizálásból viszont egészen biztosan nem. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is elismerésemet szeretném kifejezni, mert van végre egy kormánypárti képvi­selő, aki beleáll ebbe az úgynevezett vitába, ha vita alakul ki belőle, és nem csak egy adok-kapok.

A képviselőtársam említette, hogy szerinte devizahiteles fronton magánszemély és bank közötti kapcsolatok alakultak ki. Ugyanakkor meg kell hogy jegyezzem, ebben a rendszerben nagyon sok szereplő volt még. Végzettség nélküli hitelközvetítők; voltak olyan közjegyzők, akik nem feltétlenül vizsgálták meg azt, hogy az érintett dokumentumok mögött valódi, jogszerű folyamatok vagy piaci folyamatok állottak-e; az állami felügyeleti rendszer elképesztő mulasztásairól nem is beszélve. Tehát ha elszámoltatásról beszélünk, ezt rendszerben kell elképzelni.

De mi egyetértünk valamiben, amit most mondott: fizessenek az érintett kereskedelmi bankok. Pontosan arra a kérdésemre erősít rá, ami még mindig itt lóg a levegőben, hogy ha az a helyzet, hogy fizessenek a károkozók a „szennyező fizet” elve alapján, akkor miért nem fizettették vissza az érintett kereskedelmi bankokkal a teljes, indokolatlanul elvont összegtömeget. Tehát a felvételkori árfolyamon történő forintosítással az emberek, az érintettek összes pénzét vissza lehetett volna venni a bankoktól. Ugyanakkor ez nem történt meg, a piaci árfolyamon történő átváltással az érintett összeg jóval több mint a felét, amit indokolatlanul elvettek, önök legalizált módon ott hagyták a bankoknál, és nem adták vissza a tulajdonosoknak. Ez az én igazi problémám.

Nem azt vitatom el, amit megpróbáltak tenni, mert ott voltak elképesztően elhibázott lépések, voltak előremutatónak tűnő lépések, és voltak jó szándékú, ám félresikerült lépések, meg temérdek bűn is mellette. Én azt tartom egyértelműen megválaszolandó kérdésnek, hogy az érintett összeg több mint felét miért nem adták vissza a tulajdonosoknak, mivel igazolható ez, milyen jogi, etikai vagy bármilyen érv vonultatható fel amellett, hogy az amúgy rekordnyereséget produkáló bankokat ne számoltassák el az általuk elkövetett bűnök függvényében és teljeskörűen. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm, hogy fideszes képviselőtársam megerősít abban, amit mondtam, mert ha 2010-re hivatkozik, és arra, hogy 200 milliárd forintot befizettettek a bankokkal, kérem szépen, akkor gondolja végig azt, hogy miért csökkenti a bankadót a Fidesz-KDNP most, az utóbbi egy-két évben, és miért törli el a hitelintézeti járadékot teljes egészében, miközben az érintett bankok rekordnyereségeket produkálnak a magyar lakosságon. Ha megvizsgáljuk egy angliai átlagos számlacsomag díját, költségeit, terheit, és megvizsgáljuk egy magyarét, akkor azt látjuk, hogy nagyon sok esetben a magyar számlacsomag díja lényegesen magasabb, mint a sokkal jobb anyagi helyzetben lévő angol polgárok esetében. (Dr. Répássy Róbert közbekiált.) És azt is látjuk…

Nem értem, mit kiabál be, de nyomjon egy gombot, és arra is reagálunk. (Dr. Répássy Róbert: Térjen a tárgyra!) Még most sem lehet érteni, remélem, az időmhöz majd hozzá lehet számítani a képviselőtársam bekiabálásait. (Az elnök csenget.) Ez egy vita, tehát megnyomja a gombot, fel tud állni, el tudja mondani (Dr. Répássy Róbert: Beszéljél nyugodtan, csak a tárgyról!), aztán én is kivárom a sorom, én is megnyomom a gombot, és én is el fogom tudni mondani. (Dr. Répássy Róbert közbekiált.) Higgadjon le, kérem szépen, mert az ön feladata itt az, hogy bekiabálás helyett tisztességesen beleszálljon a vitába; nem mert ön a devizahiteles vitába beleszállni, csak bekiabál és behörög.

Reagálva és folytatván a saját gondolatomat, el kell hogy mondjam, hogy amíg adott esetben Angliában olcsóbb a bankolás, sőt van ténylegesen nullás bankszámla, amelynek nulla díja van, addig Magyarországon nem létezik jelen pillanatban ilyen konstrukció. A bankadót csökkentik, a hitelintézeti járadékot elengedik, rekordnyereséget produkálnak a bankok, és miközben ön azzal büszkélkedik, hogy 200 milliárd forintnyi befizetésre kötelezték őket teljesen jogos módon a közteherviselés szellemében 2010-ben, addig el kell hogy mondjam, hogy ezermilliárdos nagyságrendű nyereségeket produkálnak ugyanezek az érintett intézetek, és még ennél is nagyobb összeget tarthattak meg indokolatlanul, ami a devizahitelesek pénze.

És akkor a Magyar Nemzeti Banknál felhalmozódott indokolatlan többletre ki sem tértem, amit egy Jobbik-kormány be fog fizettetni adott esetben osztalékként teljes egészében a magyar költségvetésbe (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), és megsegíti belőle a devizahitel-károsultakat. (Taps a Jobbik soraiban.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi hetekben számtalan vitát folytattunk a parlamentben a Magyarországon tapasztalható lakhatási nehézségekről, amely jelesül a fiatalokat, a fiatalok életkezdését érinti, és hát, mintha kissé elbeszéltünk volna egymás mellett a tekintetben, hogy a kormányzat rendszeresen mantrázza, hogy hány tízezren vették igénybe a CSOK kedvezménytömegét, adott esetben a teljes összeget, aminek én nagyon örülök, amiről azt mondom, hogy nemzetgazdasági szempontból fontos lépés. Ugyanakkor azt is megjegyeztem többször, hogy nem biztos, hogy a legnagyobb szükséget szenvedő társadalmi csoportot kedvezményezi a kormány, hiszen jellemző módon a felső középosztálytól fölfelé vehető igénybe, mondjuk, a CSOK tízmilliós kedvezménytömege. És azt is el kell mondanunk: egyáltalán nem tekinthető luxusberuházásnak az, hogy valaki Magyarországon akár önálló, saját tulajdonában lévő ingatlanhoz jut, de egyértelműen felmerül az az igény, hogy Magyarországon bérleményekhez, megfizethető árú bérlakásokhoz is lehessen jutni. És ha megvizsgálná a kormányzat a kivándorlás különböző okozati összefüggéseit, akkor az alacsony, szánalmas szinten álló fizetések mellett második indokként az otthonteremtési nehézségeket fogja találni. Ez megint csak táptalaját adja a Jobbik béruniós koncepciójának, hiszen ezen két területen kell egyszerre odahatni, hogy a kivándorlási spirál lassulni tudjon.

De azt látjuk, hogy ha csak az önök által hivatkozott új építésű ingatlanokra kiadott építési engedélyek számát vesszük górcső alá, akkor a 2 évvel ezelőtti adat a teljes magyar ingatlanállomány 400 évenkénti cseréjét tette lehetővé. Gondoljanak bele abba, hogy mondjuk, egy békásmegyeri panelház esetében ez mit jelent. A 400 évenkénti cseréről a most kiadott építési engedélyek száma alapján eljutottunk oda, hogy 300-350 évente cserélődne már ki az ingatlanállomány, tehát megint csak egy panelházra utalva, azt kell hogy mondjam, ez az elmozdulás édes kevés. Főleg, hogy jelesül az önök jó barátai és azok lakóparképítő cégei jártak jól azzal, hogy a kivitelezési munkák nagy részét elvitték.

Ezzel szemben a Jobbik emberbarát, minden tipikus élethelyzetre vonatkozó javaslatokat tett, miszerint bővítsük a CSOK-ot ‑ lakásfelújítások, használt ingatlanok esetén is ‑ abba az irányba, hogy ha legalább egy energetikai szintet ér ez a fejlesztés, akkor bárki igénybe vehesse az érintett kedvezményt.

Arra is válaszolnia kell majd a válaszadó államtitkárnak, és igyekszem pontokba szedni a kérdéseket, hogy könnyebb legyen rájuk válaszolni, legyen akkor ez az első kérdés: mit mondanak annak a fiatalnak, akinek 130 ezer forintos fővárosi albérleti díjat, plusz rezsit kellene kifizetni, ha önálló életét el kellene vagy el akarja kezdeni?

Második kérdésként adódik, hogy miért nem vizsgálják felül a Magyarországon található üres ingatlanállományt. Itt ugye több százezer ingatlanról beszélünk. Tudjuk, hogy ezek állaga igen leromlott, és azt is tudjuk, hogy háromféle tulajdoni ág képzelhető el esetükben. De több tízezret, állítjuk, hogy vissza lehetne hozni a magyar életbe, adott esetben közmunkaprogram értelmes idecsatornázásával. Ha csak fővárosi szinten néhány tízezer ingatlannal tudnák a kínálati oldalt szélesíteni, szépen lassan elindulhatnánk afelé, hogy a kínálati szűkösség felszámolásával az albérletárak, az albérleti díjak is elkezdjenek csökkenni. Tehát azt kell hogy mondjuk, hogyha 400 vagy akár 300 évente cserélődnek ki az ingatlanok Magyarországon, és a több százezer panellakás helyzete olyan marad, mint amilyen, ennyire szánalmasan gyenge forrásmennyiséget csoportosít ide nemcsak ez a kormány, de egyébként elődje is, akkor azt mondhatjuk, hogy egy nagyon komoly lakhatási válság lesz kialakulóban a következő 10-15 évben. Hiszen tulajdonképpen semmilyen kitörési lehetőséget nem biztosítanak azok számára, akiknek a környezete tulajdonképpen lepusztul, lerohad. Önök nem segítenek még azon sem, hogy mondjuk, a távhőszolgáltatás vagy egyes közszolgáltatások korszerűsítésével ezek az emberek legalább egy fokkal olcsóbban tudjanak élni, létezni a saját élőhelyükön. De hát hosszú távon mindenképpen afelé kellene elindulniuk, hogy a Jobbik bérlakásépítési koncepciójának megfelelően ezrével, tízezrével kellene a beköltözhető ingatlanok számát emelni, egyébként központi anyagbeszerzéssel, magyar kivitelezőkkel, és a bérlakások elementáris hiányára most már nem lehet válasz a CSOK intézménye és annak bővítése. Még egyszer szeretném mondani, hogy jellemző módon a felső középosztálytól fölfelé, hiszen Magyarországon nem lehet luxusigény sem az önálló lakás elérhetőségének érzete, sem pedig az, hogy egy bérleménybe beköltözhessen egy fiatal pár, elkezdhesse életét. Teljesen tipikus élethelyzeteket, igényeket vázoltam fel, tehát kérdéseimet pontokba szedve az elvárásom is ilyen egyszerű és egyértelmű. Egyértelmű válaszokat várunk a feltett kérdésekre, hiszen a kormányzat folytatólagos mulasztásban van ezen a területen. Ennek árát pedig a magyar jövő kell hogy megfizesse. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Várható volt, hogy ezt a vitanapot a kormányzat arra próbálja kihasználni, hogy a saját gazdasági teljesítményét fényezze, én ugyanakkor óvni szeretném önöket attól, hogy ferdítsék az igazságot, és attól, hogy manipuláljanak bizonyos statisztikákat.

Jelesül itt a munkavállalókra vonatkozó statisztikai adatokra gondolok. Elhangzott itt a hozsannasorozatban az, hogy bizony már 4 százalék alatti a munkanélküliség. Nem tették hozzá, hogy a kivándorlási spirál, tehát több százezer magyar munkavállaló lábbal szavazása milyen hatást gyakorolt minderre a mutatóra. De ha már a munkavállalók számát nézzük, ne hallgassuk el, hogy ez a kormányzat hogyan hamisítja a statisztikát. Még az általam nagyon nem tisztelt szocialista gazdálkodási érára sem volt jellemző az, hogy diákmunkásokat beleszámoltak több tízezrével teljes értékű munkavállalóként ugyanabba a statisztikai sorba, ahol egyébként a napi 8 órában dolgozó és igen sok adót befizető munkavállalók megtalálhatók. Ugyanígy a kivándorolt magyarok egy része ‑ szintén több tízezer emberről beszélünk ‑ megtalálható még mindig az itthoni sta­tisztikában. Tehát itt a módszertani hátteret önöknek nagyon-nagyon illene rendbe tenniük. Harmadsorban pedig azt is látjuk, hogy közmunkások tekintetében szintén egyetlen statisztikai sort használnak, amiben benne van adott esetben egy vállalkozó zöldséges, benne van egy multinacionális cégnél dolgozó középvezető, és benne találtatik egy közmunkás is.

Komolytalan, gyermeteg statisztika mindez, amely egy soron említi az említett szereplőket. Egyik munkája sem ér többet a másikénál a szememben, de azért ne mondjuk azt, hogy ha a közmunkások esetében már a heti egyetlenegy óra munkavégzés is elég ahhoz, hogy ebben a statisztikai sorban szerepeljenek, ne mondjuk azt, hogy ugyanakkor a, mondjuk, közteherviselés felé mutató hajlandóságot tudnak mutatni az érintett csoportok tagjai. Ne torzítsák tehát a statisztikát, beszélgessünk Magyarország valódi állapotairól, mert csak úgy tudunk eljutni a megoldáshoz. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányzattól sokadszorra hallgatjuk végig, itt Szilágyi György kollégámmal arról lamentáltunk, hogy mekkora sikerként könyvelik el, hogy száz- és ezermilliárdokat tudnak bevonni az uniós szférából, miközben sokkal jobb lenne a saját teljesítménnyel dicsekedni. Vannak persze önerőből megvalósuló beruházások, de amíg, mondjuk, egy otthonteremtési vagy bérlakásépítési program nincsen, mert ezt elszabotálja a kormányzat nyolc éve, addig igen szerény a bizonyítvány ezen a téren.

Az építőiparról egyébként érdemes lenne egypár szót beszélnünk, hiszen azt látjuk, hogy mind a pályázatokkal foglalkozó szakemberek, mind pedig a kivitelezők sorra adják le a vészjelzéseket azt illetően, hogy többek között a kormányzat által helyben hagyott elképesztő munkaerőhiányt illető válság oda vezetett, hogy a kivitelezési munkálatok elképesztően megdrágultak, a kivitelezés ideje lényegesen hosszabbá vált, mint a korábbi években, tehát most már nemzetgazdasági szinten érzékelhető károk érik a magyar gazdaságot abból kifolyólag, hogy a kormányzat nem alakította át a szakképzést, nem épített ki kollégiumi rendszert, nem dolgozta ki a szolgálati lakások rendszerét, a bérlakásprogramot nem terjesztette ki a magyar munkaerő mobilizálhatósága érdekében.

Azt is látjuk, hogy miközben a magasabban kvalifikált munkaerő jó része szinte már távozott Magyarországról, nagyon sokan élnek Magyarországon kistelepüléseken, falvakban, akik szeretnének dolgozni, adott esetben a környéken, a régióban is tudnának megfelelő képzettség, illetve mobilitás birtokában munkát vállalni, ezt mégsem könnyíti meg a kormányzat, és egész egyszerűen nem hajlandó reagálni a vészjelzésekre. A munkaerőhiánnyal kapcsolatban úgy viselkedik, mintha nem létezne, azzal büszkélkedik, hogy milyen alacsony a munkanélküliségi ráta, miközben ez egyáltalán nem változtat azon a helyzeten, hogy bizonyos szegmensekben egész egyszerűen nem lehet elérni megfizethető magyar munkaerőt, a szükséges mennyiségben egészen biztos, hogy nem.

Azt is látjuk, hogy a kormányzat már készül arra az időkre, amikor az EU-források tömeges kipörgése lesz tapasztalható, nem véletlen, hogy vasútfejlesztési tervezeteiket például keleti irányból érkező hitel bevonásával igyekeznek foganatosítani. Ennek egyetlen értelme van: fenn tudja tartani a kormányzat a nagyberuházásokra épülő gazdaságpolitikai elképzeléseit, amelyek lényege az, hogy nagyobb infrastrukturális beruházásoknál négy-öt-hat-hét évig tudnak átmenetileg munkahelyeket biztosítani, mondjuk, a környéken élőknek egy vasútberuházás esetén, aztán természetesen, mivel nem produktív, hosszú távon fennmaradó munkahelyekről beszélünk, ezek a lehetőségek megszűnnek, tehát csak átmeneti pozitív hatások érik a magyar gazdaságot, és végül megint ott maradunk, hogy az önálló láb hiányában a magyar gazdaság köldökzsinórra fog szorulni, valamifajta külső forrásra, külső behatásra.

Természetesen most elvihetnénk ezt az egész vitát abba az irányba, hogy elemezzük, mekkora marhaságokra fordítottak uniós forrásokat Magyarországon, kezdve a nógrádi kutyafitneszszalonon át a zenélő tehenészetig, csak nyilvánvaló módon más kormányok regnálási idejéig kéne hogy visszanyúljunk, tehát a szocialisták ideje alatt rengeteg ilyen őrületnek engedtek teret, azóta én némi elmozdulást tapasztalok ezen a téren.

(17.20)

Ugyanakkor egy kórházi homlokzatcsere vagy adott esetben egy díszkőburkolat cseréje szintén ‑ talán megegyezhetünk ebben ‑ nem biztosít hosszú távon fennmaradó munkahelyeket, tehát a helyi közösségek erősítése tekintetében legalábbis átmeneti hatásként kezelhető, hiszen attól, hogy a kór­ház homlokzatát önök kicseréltetik uniós forrásból, még nem biztos, hogy működik ott a léle­gez­tető­gép, nem biztos, hogy a környéken van mentő, az or­vos vélhetően kivándorolt külföldre. Lehet ezen kacarászni, de szerintem sokkal szomorúbb a helyzet, mint hogy elvicceljük. Hiszen a helyzet az ‑ ma­rad­junk ennél a példánál ‑, hogy Magyarországon ennek a kormánynak ki kellett volna dolgoznia egy egészségügyi szakdolgozókat érintő szolgálatilakás-, illetve bérlakás-koncepciót. Nagyon sok esetben az alacsony fizetésre rakódnak rá azok a lakhatási nehézségek, amelyek együttesen már kezelhetetlen helyzetbe hozzák, mondjuk, azt a szakdolgozót, aki egy vidéki városból Budapesten szeretné megtalálni a számítását, itt szeretné a megélhetése költségeit fedezni. Nem nehéz megegyeznünk abban, hogy ezen a fizetési színvonalon azért ez lehetetlen.

Viszont ha már a nógrádi kutyafitneszt emlegettük, és egyéb, még egyszer mondom, inkább a szocialisták időszakára vonatkoztatható őrültségeket, azért most is jut egy-kettő kérdőjeles. Csak kettőt hadd emeljek ki abban a reményben, hogy konkrét államtitkári válasz fog ezekre érkezni. Sajtójelentésekből szemeztem. Már közel 3 milliárd forintból fejleszthet a Garancsi Istvánhoz tartozó Magyar Természetjáró Szövetség. Nekem a Természetjáró Szövetséggel semmi bajom nincs. A kérdésem az, hogy bármely államtitkár szerint mennyiben indokolható az, hogy az „Alpokaljai kalandozás a Sopron-Fertő térségben” projektre 461 millió forintnál is többet utalnak ki, illetve a „Bakancsos barangolás a Bakonytól a Balatonig” projektre 430,8 millió forintot. Én el tudom képzelni, hogy ezek értelmes célok, és el tudom képzelni, hogy valamifajta felhajtó erővel bírnak a magyar gazdaságot illetően, de azért kijózanítóak ezek az összegek akkor, amikor mondjuk, a kórházi felújításokat vizsgáljuk Budapesten, vagy azt, hogy Óbudán a Margit Kórház tekintetében van, hogy közösségi megoldási modellt kell alkalmazni adott esetben egy szárny felújítása, kifestése érdekében. Tehát nem azt mondom, hogy az összeférhetetlenségi szabályokat a falig kellene szigorítani, de azt mondom, hogy ha vannak önökhöz közelálló gazdasági szereplők, akkor legalább arra figyeljenek, hogy a közvetlen érdekeltségeikbe tartozó közületek, egyesületek, szervezetek esetében ne szaladjon el ennyire az a bizonyos, és ne lógjon ki ennyire a lóláb. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Le kell hogy szögezzem, nincs olyan körülmény, hogy a Jobbik frakciója ne támogatná a fiatalok életkezdését illető kedvezmények szélesítését. Tehát egyértelműen hangot kell adnom annak, hogy ha elszakított részeken, határon túli területeken a magyar nemzettest gyarapodásáról van szó, akkor a Jobbik szavazata csak támogató lehet. A személyes véleményem ugyanez. Nem merülhet fel semmilyen ellenérv ezzel kapcsolatban.

(16.30)

Ugyanakkor kell beszélnünk arról is, hogy a hasonló javaslatok nemcsak az elszakított részeken élő magyar testvéreinkre vonatkoznak, hanem adott esetben a külhonban élő magyarságra is, ahol pedig még az általános vitaszakaszban egy olyan felhívással éltem, hogy mind az ott dolgozó, ott élő magyarok számára, mind pedig az itt élők számára a fiatalok életkezdése tekintetében számtalan lehetősége lenne ennek a kormányzatnak, nemcsak az, hogy a Start-számla, babakötvény tekintetében némi engedménnyel vagy kiterjesztéssel éljen, hanem a legfontosabb lenne álláspontom szerint az otthonteremtési problémák, most már nyugodtan mondhatjuk, hogy otthonteremtési válság kezelése. Hiszen azt látjuk, hogy mind itt Magyarországon, mind az elszakított részeken, mind pedig a külhonban, mondjuk, Nyugat-Európában dolgozó magyarok esetében létező jelenség az, hogy a lakhatási nehézségek, az albérleti díjak, az önálló ingatlan megszerzésének költsége évtizedes hátrányba sodorja a magyar családokat, ez az évtizedes hátrány pedig jellemző módon legalább egy gyermekkel kevesebb vállalásához vezet a tervezetthez képes.

Hiszen ha csak a régi, Kopp Mária-féle tanulmányokból indulunk ki, akkor van egy igazi rejtett erőforrása Magyarországnak, ez pedig az, hogy a magyar hölgyek, magyar asszonyok szerencsés módon sokkal több gyermeknek kívánnak, szeretnének életet adni, mint mondjuk, nyugat-európai sorstársaik, ugyanakkor azt is látjuk, hogy a vágyott gyermekek és a világra jött gyermekek száma között még mindig hatalmas szakadék tátong. És ha megvizsgáljuk az idei adatokat, akkor azt látjuk, hogy mindenféle próbálkozás ellenére sajnos Magyarország népességfogyása nem lassul, nem torpant meg az eddigiekhez képest a fogyás üteme, a fogyás üteme sajnálatos módon ugyanolyan brutális, mint eddig.

Igaz ez annak ellenére, hogy nem vitatom el a kormányzati kísérleteket, nem vitatom el a családi adókedvezmények rendszerét, sőt ki szeretném terjeszteni azokat, de arra szeretném felhívni a kormányzat figyelmét, hogy fejezze be a csőlátású gondolkodást, pusztán és csak anyagiak odaadásával nem lehet Magyarországon az élve születések számát növelni. Háromféle faktornak kell együttesen hatnia, hogy Magyarországon több gyermek szülessen. Az egyik a családtámogatási rendszer és az odaadott forintok. Úgy gondolom, hogy ezen a téren bár szakmai vitáink lehetnek, elindultak pozitív mozgások, ezeket ne vitassuk el. A második a kiszámíthatóság, ami viszont egyáltalán nem jellemző Magyarországon, legyen szó egy kisvállalkozóról és az adózási rendszerről, legyen szó egy beteg emberről és az egészségügyről, legyen szó egy nyugdíjasról és a nyugodt nyugdíjas évekről, a kiszámíthatatlanság áthatja egész Magyarországot. És azt is el kell mondjuk, a harmadik szegmens, aminek meg kell lennie, hogy Magyarországon akarjon maradni valaki és itt akarjon gyermeket vállalni, az pedig az otthonteremtés kiszámítható volta. És itt nem szabad csak a saját tulajdonú ingatlanra és annak, mondjuk, CSOK-kedvezmény igénybevételével történő megszerzésére gondolni, nem lehet nem észrevenni, hogy óriási a bérlakásínség Magyarországon, hogy fiatalok nem tudnak albérleti díjakat kifizetni, kitermelni. És nemcsak a felsőoktatásban tanulókra gondolok, akik számára ez óriási és napi problémát jelent, hanem azokra is, akik elkezdenék az önálló életüket, adott esetben gyermekvállalás lenne az önálló életkezdés következménye pár éven belül, de sokan azt a döntést hozzák, hogy mégis inkább külföldön próbálnak szerencsét.

Éppen ezért ‑ összefoglalva ‑ szeretném kihangsúlyozni, hogy én támogatom ezt a javaslatot, tehát úgy gondolom, hogy mindenki, aki magyar érdekeket képvisel, támogatni fogja mindezt. Ugyanakkor szeretném a kormányzat figyelmét felhívni arra, hogy lennének olyan megoldások, amelyeket pártok felett álló módon el tudnánk fogadni mindannyian. Ha mondjuk, egy bérlakásprogramot kezdeményezne bármelyik párt a Magyar Országgyűlésben, én biztosan támogatnám, meg tudom jelölni a költségvetési forrásokat, amelyek szükségesek ehhez. A Nemzeti Esz­közkezelőt ne nevezzük bérlakásprogramnak, mint ahogy az egyik államtitkáruk tette; új építésű bérlakások tömegét kellene emelnünk, vagy pedig az üres ingatlanállomány felülvizsgálata után bérlakások ezreit, tízezreit visszahozni, hogy egy piaci egyensúly helyreálljon. Ha pedig ez megtörténik, úgy tízezrek maradnak Magyarországon, akik különben elmennének. És ők Magyarországon fognak gyermeket vállalni, ez pedig elemi érdekünk, nem lehet a pár­tok csatározásának a tárgya. Köszönöm a figyelmet.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az év utolsó parlamenti ülése során én is megkaptam a kérdést, hogy miért nem számozom a „Meddig még?” című, jellemző módon a devizahitel-károsultak sorsáról szóló sorozatom részeit. Nos, azért nem számozom, mert látható módon ebben a kormányzati ciklusban egy végtelen történetről van szó, ahol sem sorszámozni, sem rangsorolni nem lehet, nem szabad azokat a tragikus emberi sorsokat, amelyekről nem lehet eleget beszélnünk.

(15.10)

Ha ismerkedünk a kormányzati kommunikáció világával, akkor azt tapasztaljuk, hogy az tökéletesen szembemegy a magyar rögvalósággal, hiszen míg a kormányzati kommunikáció szerint a devizahitel-károsultak lényegesen jobb helyzetben vannak, mint évekkel ezelőtt, azt látjuk, hogy a követeléskezelőnél most is több száz, aztán majd több ezer család tartozása található, a kilakoltatottak száma pedig sajnálatos módon egyértelműen és nagyságrendekkel magasabb volt, mint akár két évvel ezelőtt. Idén eddig a minap megjelent beszámolók szerint 3600 nem fizető adóst tettek ki lakásukból végrehajtók, ami elképesztő adat, és ide a parlamentbe is behoztunk számos olyan ügyet, amely bizonyítja, hogy a végrehajtók sok esetben abszolút jogszerűtlen módon jártak el, nem létező tartozásokra hivatkozva foganatosítottak olyan követeléseket, amelyekhez nem lett volna joguk adott esetben.

A kilakoltatási moratórium időszakában vagyunk, amelynek egyrészt éghajlati okai vannak, másrészt pedig a kormányzat nem akarja, hogy a választások előtt látható kilakoltatások történjenek, de azért ne feledkezzünk el arról, hogy miközben a kilakoltatási moratórium elvileg ‑ hangsúlyozom, elvileg ‑ fennáll, mert eközben is történtek kiürítések, az árverések és más jellegű végrehajtások egyáltalán nem látható, hogy szünetelnének, így várhatóan nagyszámú, közel 30 ezres ingatlanszám, ami árveréseken megjelenik hónapról hónapra, előbb-utóbb hatalmas, drasztikus növekményt fog mutatni. S ha ezt összetesszük azzal az adattal, hogy még mindig jóval 100 ezer fölötti azoknak a száma, akiknek tartozása már a 90 napon túl lejárt módon szerepel a soron és kategorizálva, elmondhatjuk, hogy nagyon hosszú hónapok elé néznek azok a választások után, akik a kilakoltatási moratórium lejártával szembesülnek majd ezekkel az eljárásokkal.

S az is figyelmeztető jelként kell hogy szolgáljon, hogy a harmadik negyedévben több mint 2900 lakást kényszerértékesítettek Magyarországon a jelzáloghitel nem teljesítése miatt; arról már ne is beszéljünk, hogy hány lakossági hitelszerződés esetében képtelen a magyar polgárság törleszteni, hiszen számos esetben az úgynevezett követelés háttere, jogcíme enyhén szólva hibádzik. Az is tapasztalható, hogy a devizahátterű, a közműcégek felé irányuló tartozások egymást gerjesztik, átfedéseket mutatnak, adott esetben a nem jogszerű követelés elmaradása miatt, vagy éppen annak teljesítése miatt elmaradásba kerül a polgár máshol, mondjuk, egy közműcég felé, vagy éppen a közös költségét nem képes befizetni.

Tehát látszik, hogy egy vonalat kéne húzni, esélyt kéne adni azoknak az embereknek, akik évek óta küzdenek ebben a csapdában, és egyáltalán nem biztos, hogy a kormányzat akár elszámolási törvénye, akár forintosítási törvénye bármire is alkalmas lett volna a rendezés területén. Továbbra sem tudjuk, hogy milyen alapon forintosították a hitelkárosultak úgynevezett hitelét 256 forintos piaci árfolyamon, miközben jellemző módon 150-155-160 forinton vették fel ezeket az úgynevezett hiteleket. Azt sem tudjuk, hogy a 180 forintos kedvezményes árfolyam egy nagyon rövid ideig milyen alapon járt egyes szerencséseknek. Nem sajnáljuk tőlük a megoldás lehetőségét, de a megoldás lehetőségét ki kell terjeszteni minden érintettre. Még most sem késő.

S akkor, amikor itt a Házban boldog karácsonyt kívánunk egymásnak, áldott, békés ünnepi időszakot, a ráhangolódáshoz is szeretettel teli szíveket kívánunk egymásnak teljesen jogosan ‑ és ezt őszintén mondjuk ‑, gondoljunk azokra, akiknek adott esetben a fa alá nem feltétlenül lesz mit tenniük, és akik olyan nehéz lélekkel kell hogy ezt a karácsonyi időszakot, mellette az adventi időszakot is átvészeljék, ami méltatlan egy magyar család tisztességes életlehetőségeinek a kilátásba helyezéséhez, ahhoz, amit egy normális országban kilátásba kellene helyezni számukra.

Tehát életlehetőségeket kell biztosítani ezeknek a családoknak. Nem segélyt, nem mentőövet, igazságot kell szolgáltatni számukra. Pártok fölött álló módon lehetne mindezt megtenni, még most, az utolsó pillanatban is, ha pedig ez nem következik be ebben a kormányzati ciklusban, akkor a Jobbik-kormány megalakulását követően első feladataink egyikeként rendet teszünk ezen a területen.

Addig pedig nem tudok más tenni, mint áldott, békés karácsonyt kívánni minden érintettnek, és természetesen azt, hogy könnyebben viseljék el ezt az időszakot, mint ahogy az objektív körülmények egyébként ezt lehetővé tennék számukra. Köszönöm a figyelmet.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! El kell fogadjam a válaszadó személyét akkor is, ha a miniszterelnök vagy miniszter nem vállalkozik arra, hogy a devizahitelesek kérdését illetően érdemi választ adjon. Már csak azért is, mert ez az egyetlen módja, hogy bármifajta választ kapjak az országgyűlési választásokig arra vonatkozóan, hogy miért nem áll szóba a kormányfő vagy valamely minisztere a devizahitel-károsultakkal, az őket védő civilszervezeti vezetőkkel, miért nem mernek szembenézni azokkal, akiknek a kálváriáját okozták, sokan közülük, mint ismeretes, vagy otthonukat vesztették el, vagy családjukat, vagy mindkettőt.Elmondható az is, hogy a devizahiteles kerekasztal újra összegyűlt, a Jobbik meghívására számtalan civilszervezeti vezető és az Adós Kamara mellett számos civil szervezet tagjai megjelentek ennél a kerekasztalnál. A politikai pártokat, a kormányt és a Bankszövetséget is rendre meghívjuk, ugyanakkor a kormány rendre nem rendelkezik elég bátorsággal ehhez a szembenézéshez. Most is így történt. Ugyanakkor a Jobbik és az Adós Kamara nevű szerveződés együttműködési megállapodást írt alá több más civil szervezettel együtt a tekintetben, hogy a civilek által megfogalmazott 12 pontot maradéktalanul képviselni fogjuk az Országgyűlésben. Hozzáteszem, Dabasi Tamás és Agárdi János szakértők 14 pontba kiterjesztve mindezt már 2010 magasságában megfogalmazták. Mi azóta bombázzuk önöket az észrevételekkel, javaslatokkal.

De első körben egy igen-nem kérdésem lenne, államtitkár úr. Támogatják-e azt, hogy a kilakoltatási moratórium teljes körű legyen, egészen a probléma megoldásáig, tehát nem csak a választásokig  merthogy most is folynak a kiürítések , másodsorban pedig támogatja-e, hogy a devizahiteles ügyeket érintően végrehajtási moratóriumra is sor kerüljön, hogy az emberek kifosztását, adósságuk mesterséges felduzzasztását legalább addig meg tudjuk állítani, amíg egy Jobbik-kormány végre megoldhatja ezt a problémát? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Ha igaz lett volna egyetlen mondat abból, amit itt elmondott, nem kellett volna Szilágyi György képviselőtársammal azon pusmognunk, hogy egy kérdéssel el lehet ezt intézni: folynak kilakoltatások vagy pedig sem? Erre válaszoljon! Minket hetente riasztanak egy ilyen eseményre. Ha igaz lenne az, amit mondott, akkor ezek a riasztások nem következnének be. Legyen férfi, államtitkár úr, van egy perce válaszolni. Jelölje meg önmagát vagy azt a minisztert, aki fogadja a devizahitel-károsultak küldöttségét, leül velük, végighallgatja őket, átveszi a 12 pontjukat, és végre valamit érdemben reagál erre. Legyen férfi, álljon oda! Itt voltak a demonstrációik a Kossuth téren. Miért van az, hogy kormánypárti politikus nem mert odafordulni, és nem mert kimenni innen a Kossuth térre? Ezt a 200 métert nem merték megtenni, államtitkár úr?

Hozhat fel itt nekem korábbi intézkedéseket, de több százezer ember kisemmizéséhez járultak hozzá, a feltett konkrét kérdéseimre pedig nem válaszolt. Megismétlem őket: vállalják-e a teljes körű kilakoltatási moratóriumot a probléma megoldásáig, illetve a devizahiteleseket érintő végrehajtási moratóriumot, hogy ne duzzasszák mesterségesen az adósságaikat? Ez a kérdés, válaszoljon konkrétan, őszintén, egyenesen! (Taps a Jobbik soraiban.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretettel köszöntöm az ülés vendégeit. A világon ennél unalmasabb törvényjavaslatot így kívülről szerintem nem lehet találni. Amikor a polgári perrendtartás alapján folytatott közigazgatási perek körülményeiről van szó, akkor szerintem nálam is lefőne az a bizonyos kávé, ha ezt kívülről kéne szemlélnem, ugyanakkor annál több érdekesebb kérdés adódik abból, ami előttünk van. 2018. január 1-jén bekövetkezett szabálymódosításokból vezeti le a kormány azt, hogy most 2018-nak gyakorlatilag az egyetlen parlamenti ülésén akar ezzel foglalkozni. De hát adódik a kérdés, hogy mennyire gondolkodik előre és mennyire felkészült ez a kormányzat, hogy ha nem a 2018. január 1-jei hatálybalépést megelőzően szabályozza ezeket a körülményeket, hanem most hozza ide számunkra, februárban. Hozzáteszem, én támogatom azt, hogy ha az MNB valamilyen úton-módon nem a leghatékonyabban jár el, akkor egy 30 napos időintervallumban a megtámadott döntéseivel kapcsolatban korrekciós lehetősége legyen.

De ha már itt tartunk, engedjék meg, hogy az általános vita kereteit nem túlfeszítve, de kihasználva beszéljek arról, ami számomra hiányzik főleg az MNB-vel kapcsolatos szabályozás tekintetében. Nem látjuk továbbra sem azt, hogy a Magyar Nemzeti Banknál parkoló, a devizahiteles átváltásból eredő százmilliárdok, ami nem a Magyar Nemzeti Bank pénze, hanem a devizahitelesek pénze, mikor és milyen formában kerülhet visszaszolgáltatásra az érintettek, a károsultak számára. Azt sem tudjuk, hogy a kormányzat egyáltalán nyitott-e erre, az eddigi megszólalásaik nem erre engedtek következtetni. Azt sem tudjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványaival kapcsolatos visszaélések, az ott eltapsolt milliárdok, az ingatlan-, festmény- és műkincsvásárlások milyen módon lesznek elszámoltathatók akár önök által. Önök nyilván a jegybanki függetlenségre fognak hivatkozni, de az előttem semmiképp nem állja meg a helyét magyarázatként, hogy azt mondják, hogy bármiféle függetlenség mögé bújva tulajdonképpen szabadon lehet garázdálkodni a piacon, irodaházakat venni, festményeket, műkincseket, nagy értékű bútorokat vásárolni saját kényük-kedvük szerint. Hozzáteszem, az első válsággyűrű esetén melyik lesz az az „árucikk”, ami a legnehezebben lesz piacosítható: pontosan az ingatlan. Minden komolyabb válság esetén az ingatlanárak zuhanásával kell számolni. Tehát amikor az MNB alapítványai ingatlan-portfóliót bővítenek, lehet, hogy arra is gondolniuk kellene, hogy nem a saját zsebpénzükkel játszanak, hanem adott esetben bizony Magyarország jövőjével.

S még azt is kell mondjam, hogy fideszes gazdaságpolitikai szándékok felől is szerettem volna érdeklődni a ciklus során többször. Önálló törvényjavaslat és vita sajnos ebben a tárgykörben nem indult el, de engem nagyon érdekelne az, hogy mennyiben tartják elfogadhatónak az MNB azon politikáját, amely tulajdonképpen tudatosan arra játszik, hogy gyenge legyen a magyar forint, hiszen a gyenge magyar forint vagy akár csak a 300-320 forint közötti sávban mozgó magyar forint brutális pluszterheket jelent a devizahitel-károsultak számára, pont azok számára, akiknek a kifosztásában álláspontom szerint az MNB is részt vett. Orbán Viktor és csapata erre azt szokta mondani, hogy azért jó a gyenge forint, mert az segíti az exportot, és az exportáló magyar vállalatoknak ez mennyire jó lesz, és mennyivel több hasznot tudnak realizálni.

(13.00)

A probléma az, hogy ha egy minimálisan is hozzáértő ember megvizsgálja ezt a rendszert, akkor azt látja, hogy a „magyar export” nagyon nagy hányadát a területünkön működő multinacionális cégek kivitele testesíti meg, amelynek haszna a magyar kis- és középvállalkozások tekintetében legalábbis elhanyagolható. Tehát még az sem igaz, hogy a magyar exportot segítené az a folyamat és az a mesterségesen gyengén tartott árfolyam, amit önök kialakítottak. A devizahitel-károsultak és a magyar nemzetgazdaság érdekében nem biztos, hogy fenn kellene tartani ezt az állapotot.

Tehát ezen kérdéscsokorról lehetne, kellene, tudnánk nagyon sokat vitatkozni, nagyon sajnálom, hogy önök bujkálnak ezen kérdések elől. Államtitkár urat szakmailag korrekt módon felkészült embernek ismerem, tehát biztos vagyok benne, hogy ő nem bujkál ezen kérdések mindegyike elől. De abban is biztos vagyok, hogy bár feszegetem az általános vita határait, és ezt már nem folytatom sokáig, ezen törvényjavaslat alapvetően támogatható, az iránya, tehát az MNB 30 napos korrekciós lehetőségének a megadása különböző megtámadott döntéseivel kapcsolatban támogatható.

Engem sokkal jobban zavar az, ami nincs ebben a törvényjavaslatban. És most már elmúlt 8 évről beszélhetünk, a Fidesz elmúlt 8 évében sajnos ezek a nagyon fajsúlyos témák még a vitaszakaszig sem jutottak el az önök által uralt és irányított magyar parlamentben. Hiszen vagy kétharmaddal, vagy egy kicsit kisebb, de mégiscsak többséggel tökéletesen szabotálni tudták ezen témák érdemi, szakmai alapon nyugvó kitárgyalását. Köszönöm a lehetőséget.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő asszony számára nagy tisztelettel jelzem, hogy a magyar egészségügy nagyon régóta fizetős, kimutatható módon, akinek nincs pénze, jóval nagyobb eséllyel belehal egy átlagos megbetegedésbe, bajba, és családi szinten ez ugyanígy igaz, tehát bőven lenne feldolgoznivaló ebben a rendszerben. Valóban szakmai megoldásokra kíváncsi ez az ország, éppen ezért fájlalom, hogy a különböző témájú vitanapok során nagyon kevés szó esik a magyarok ellen elkövetett egyik legnagyobb merényletről, ez pedig a devizahitel-károsultak intézményesített kifosztása. Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt nyolc év kormánya, a második és harmadik Orbán-kormány intézményesített módon hozzájárult a magyar emberek kifosztásához, lepaktált a bankokkal, a felvételkori árfolyamú forintosítás helyett piaci árfolyamon forintosított ezen úgynevezett szerződések esetében, így számos család szétszakításához járult hozzá.

Ugyanígy fájlalom azt is, hogy Magyarország legnagyobb problémája, a népességfogyás tekintetében ez a kormány sajnálatos módon alulmaradt a harcban, az élve születések száma megint csökken a korábbi időszakhoz képest. Be kéne látni, hogy nem lehet csak pénzzel, családtámogatással megoldani mindezt, otthonteremtési és bérlakásépítési programra van szükség széles körök számára. Arra van szükség mindemellett, hogy kiszámíthatóság, biztonság költözzön Magyarország életébe, így lehet majd a kivándorlás, az otthonteremtés kérdéseit rendezni, a kivándorlási spirált lassítani, az otthonteremtést felpörgetni.

Tehát el kell hogy mondjam, a Jobbik kidolgozta a megmaradás és a megoldások programját. Nagyon szeretném, ha szakmai viták folyhatnának a magyar parlamentben. Az utóbbi négy év során magam és képviselőtársaim is igyekeztünk megoldásokkal, alternatívákkal előállni. Köszönöm, hogy a magyar megmaradás programjával a hazámat szolgálhattam és egyben köszönöm a magyar parlamentben a felszólalási, hozzászólási lehetőséget, lehetőségeket, egyben köszönöm a Ház munkatársainak és az összes kollégának azt, hogy ezt az utóbbi négy év során lehetővé tette. Köszönöm a figyelmet. (Dr. Lukács László György tapsol.)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szemmel látható, hogy a hódmezővásárhelyi történelmi fideszes bukás és vereség után a Fidesz egyáltalán nem revideálta álláspontját (Dr. Rétvári Bence: Hol van Vona Gábor?), nem nézett magába, és nem kezdett el az egyébként nem olyan nagyszámú eredményéről beszélni, hanem továbbra is a politikai riválisok pocskondiázásával van elfoglalva, és az is látható, hogy a Fidesz-KDNP-nek nincsen programja, nincsen víziója Magyarország felemelését illetően, kizárólag a migrációs tematikával hajlandó amúgy hazug módon foglalkozni. Feltehetném itt államtitkár úrnak a kérdést, hogy el tudnak-e számolni Kósa Lajos utóbbi hetekben elhangzott nyilatkozataival, kiderült-e, hogy az évszázad pénzügyi merénylőjéről van szó vagy pedig az évezred balekjáról. Hozzáteszem, örülünk annak, hogy Kósa Lajos most legalább a forintról nem beszél, a devizahitel-károsultak hálásak lehetnek neki, hogy most nem dönti be az árfolyamot, vagy nem járul ehhez hozzá.

Államtitkár úr, úgy gondolom, ezt a kérdést majdnem hogy felesleges önnek feltenni, mert a frakciója, a Fidesz-KDNP képviselői egyszerűen nem jönnek be a munkahelyükre. (Dr. Rétvári Bence: Vona Gábor hol van?) A gyávaság kormánya, amely masszívnak és erőteljesnek próbálja magát feltüntetni, nem jön be a munkahelyére. Mire veszik fel a fizetésüket? Hol vannak önök? (Dr. Rétvári Bence: Vona Gábor miért nem jön be a munkahelyére?) Államtitkár úr, közbebeszélhet, de ha biztosították volna a vitaképességet, akkor nyomhatott volna egy gombot, hozzájárulhatott volna egy érdemi vitához, mondjuk, a devizahitel-károsultak helyzetének rendezése érdekében.

De önök gyávák voltak, megint gyávák voltak, ugyanúgy, ahogy a miniszterelnökük is gyáva, mert nem hajlandó leülni egy miniszterelnök-jelölti vitára Vona Gábor miniszterelnök-jelölttel. (Szilágyi György: Úgy van!) Szégyen, gyalázat, hogy egy magát erősnek demonstráló kormány ennyire gyáva, ennyire nem mer értelmes megoldásokról szóló vitákat folytatni!

Ha már itt szóba került az, hogy a migrációval szemben az államtitkár úr szerint egyedül önök védik meg Magyarországot, sajnálattal kell jelentenem, hogy egyetlen kormány van és ismert Magyarországon, amely tudatos betelepítési önkéntes programot hajtott és hajt végre, ez pedig a Fidesz-KDNP. És ha az Európai Parlamentben az önök képviselői pár nappal ezelőtt támogatnak egy olyan költségvetést, amely támogat egy migránsalapot, támogatja migránsok letelepítését, lakhatását, idézőjeles beilleszkedését, akkor mégis hogy néznek a választóik szemébe, hogy jön a Soros-plakátrengeteg, és hogy jön az a retorikai szélhámosság, amit önök itt belföldön elvégeznek Németh Szilárd 2300 oltalmazottjának ismeretében?

Fideszes képviselőtársaim, legyenek őszinték! A genfi egyezmény nem kötelezte önöket arra, hogy még lakhatási programot is kidolgozzanak a befogadottjaik számára. A genfi egyezmény arra sem kötelezte önöket, hogy a CSOK felvételi lehetőségeiről kiokosítsák ezeket az ideérkező idézőjeles urakat és hölgyeket. El kell hogy mondjam, amit önök csinálnak, az az évszázad szélhámossága: nincs programjuk, nincs víziójuk, nem mernek értelmes vitákba bocsátkozni, pedig még most is megtehetnék azt a hódmezővásárhelyi történelmi bukás után, hogy érdemi kérdésekről beszélnek, ahol azért látszólagos eredményeik vannak, mondjuk, a családpolitikáról.

Elmondható az, hogy a Jobbik kormányra kerülve meg fogja tartani a családi adókedvezmények rendszerét, ki fogja bővíteni azokat, de mindenféle fideszes álommal szemben a legfontosabb területen önök elvéreztek: az élve születések száma… (Dr. Völner Pál felé:) Ne vigyorogjon, mert nem vicces a téma! Az élve születések száma megint csökkent, egy lakhatási válság, lakhatási kataklizma közepette önök nem képesek a magyar fiatalok számára maradást biztosítani ebben az országban.

(13.20)

Több százezren szavaznak a lábukkal pontosan azok közül, akik egyébként a jövő magyarjait világra hozhatnák és vállalhatnák itt Magyarországon, és bár államtitkár úr még mindig röhögcsél, ez annyira siralmas téma, hogy egy közös nemzeti minimumot kéne normális, kormányokon átívelő programmal letenni az asztalra. Na, önöknek ezért kellene az ilyen vitanapokon részt venni, meg azért, hogy a devizahitel-károsultak nyakába ne a piaci árfolyamú átváltást sózzák, hanem a felvételkori árfolyamon váltsuk vissza a hiteleiket, egy új elszámolási törvénnyel rendezzük a helyzetüket. De azt is el kell hogy mondjam önöknek, ha a migráció tárgykörében érdemi előrelépést terveznének, akkor támogatnák a Jobbik javaslatát, miszerint önálló határőrséget kell a fizikai határzárhoz vezényelni, és talán nem árusítottak volna kötvényeket olyan idegeneknek, gazdag migránsoknak, akik érdemi nemzetbiztonsági kockázatot jelentve beköltözhettek ebbe az országba, legalábbis letelepedési joghoz juthattak.

De mindezen kérdésfelvetéseknek akkor lenne értelme, ha a Fidesznek lenne programja, mert a Jobbiknak van programja, ha a Fidesznek lenne víziója, mert önökkel szemben a Jobbiknak van víziója, és miközben önök egyetlen témára leszűkítve kampányolnak, a miniszterelnökük fenyegetőzik, jogi és politikai szankciókkal, következményekkel fenyegeti az ellenzéket, addig az egyetlen lehetséges kormányváltó erő, a Jobbik programpontjai mentén járja az országot.

Meg fogjuk nyerni a választást, és nem fenyegetőzöm, megígérem önöknek, ha megnyertük a választást, elkezdődik az elszámoltatás. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)