Felszólalás adatai

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Ház! Ifjúságpolitikával kapcsolatban azért nem árt, ha kicsit közelebbről megnézzük a kérdést, különösen abból az aspektusból, hogy az életüket megalapozni szándékozó fiataloknak, akik felsőoktatási intézményekbe kívánnak menni, vagy éppen már ott vannak, önök mit ígértek, és mit nyújtottak.

Nos, kiszámítható viszonyokat ígértek az oktatásban. Ehhez képest a következőt találtuk és tapasztaltuk: évtizedek óta nem látott érettségibotránnyal kellett szembesülni, és ami még meghökkentőbb, számos gyerek, több tízezer, aki jól tanult, jól teljesített, még pluszpontokat is szerzett, kurrensnek mondott szakokra, de nem is kellett feltétlenül kurrensnek mondott szakokat elővenni, egyszerűen nem jutott be a felsőoktatásba. Egyszerűen azzal kellett szembesülnie, hogy hiába tett meg mindent annak érdekében, hogy tovább tudjon tanulni, önök ezt a lehetőséget hozzá nem értésük okán elvették tőle. Ellenben megadták a lehetőséget olyannak, aki még csak az alapvető teljesítményt sem tette le az asztalra, hiszen éppen a napokban látott napvilágot az a botrányos dolog, hogy a kormányszóvivő családtagja milyen módon nyert felvételt a felsőoktatási intézménybe. Én azt gondolom, ez nagyon nincsen jól, és talán ezt nem lehetne az igazságosság jelszavával legitimálni.

Arról beszélt a miniszterelnök úr az előbb, hogy a felsőoktatási törvény megnyitja a kaput azok előtt, akik menni akarnak az Európai Unió különböző országaiba tanulni, így, úgy, amúgy. Ehhez képest mit tesznek önök? Megalkottak mindenféle világnyelvprogramot - programmal már tele van egyébként a fiók -, ehhez képest pedig a következő évi költségvetési törvényben drasztikusan megszüntetik, visszanyesik a két tannyelvű intézmények normatíváját. Kérdezem én: hol lehet normálisan, valóban komolyan megtanulni nyelvet? Az egyik legjobb mód erre a két tannyelvű iskola. Aki nem ilyen helyre jár, alapvetően nyelvtanfolyamokon tudja ezt megtenni. Tehát igaza van a miniszterelnök úrnak, mehetnek azok a diákok, azok a fiatalok tanulni Münchenbe, Londonba vagy Párizsba, akiknek a szülei kellően gazdagok ahhoz, hogy megfizessék ezeket a nyelviskolákat. De a szerencsétlen, elesettebb családok gyermekei elől a lehetőséget úgy, ahogy van, elveszik. Ez az igazságosság, miniszterelnök úr?

Beszéljünk egy másik kérdésről, a tandíj dolgáról! Ezt kerülgetik önök, mint a forró kását, de sajnos azt kell mondani: van. Mondok önöknek egy meghökkentő statisztikai adatot: ebben a tanévben a Debreceni Egyetem állam- és jogtudományi karán az összes elsős 20 százaléka, egyötöde az államilag finanszírozott, négyötöde pedig nem. Hogy is állunk akkor itt a tandíjjal, kérem szépen? Egész egyszerűn azért, mert úgy húzták meg önök a ponthatárokat, hogy még az előzetesen betervezett, a felvételi tájékoztatóban megadott keretszámoktól is messze-messze elmaradt. Ez a nagy igazságosság, tisztelt képviselőtársaim? De beszélhetnénk egyéb ösztöndíjakról is, amiket önök megszüntettek: a hátrányos helyzetű gyermekek támogatásától kezdve egészen a pályakezdő fiatalok és tehetségek támogatásáig terjedő ösztöndíjak körét hosszan sorolhatnám. Vagy elvontak ezektől pénzt, vagy egész egyszerűen megszüntették.

A kollégiumi támogatást úgy, ahogy van, visszanyesik jövőre. Ez megint csak az esélyegyenlőség és az ifjúságpolitika kardinális prioritása? Ez, kérem szépen, azt üzeni, hogy nem fontosak azok a gyerekek, nem fontosak azok a fiatalok, akik másképp nem tudják megoldani a tanulmányaikat, mint hogy hét közben kollégiumi elhelyezést kérnek - mert nem lesznek kollégiumok. Ez az igazságosság? Ez a szociális érzékenység? Ez teljes érzéketlenség.

De kiindulhatunk sajnos egy másik tényből, sajnos. Ma számos felsőoktatási intézmény különböző szakjai nincsenek hatályos akkreditációval felvértezve. Mert a MAB, a Magyar Akkreditációs Bizottság összes energiáját önök leköttették azzal, hogy mindenféle Bologna-folyamatok dolgait kellett jobbra-balra intézni.

(13.10)

Viszont ebből előáll egy jogi probléma, tisztelt képviselőtársaim. Azoknak a diákoknak, akik most végeznek különböző szakokon, amelyeknek egyébként lejárt az akkreditációja, törvény szerint az adott intézmények nem adhatnának ki jogszerűen diplomát. Hát mi fog itt történni, kérem szépen?! A napi dolgokkal nem foglalkoznak, és mindenféle hosszú távú hagymázas elképzelésekkel persze előrukkolnak.

Én azt gondolom, hogy nem beszélni kellene ifjúságpolitikáról, hanem cselekedni kellene. Még talán nem késő, habár láttunk már karón varjút.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)