Felszólalás adatai

DR. ÁBRAHÁM JÁNOS (MSZP): Elnök asszony, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A büntetőeljárás mint folyamat mielőbbi befejezéséhez több fontos érdek fűződik. Ezt nagyon jól tudjuk mi is. Valószínűleg ezt kívánja szolgálni az 57. § is. Ugyanis a hatóság mérlegelésétől függővé teheti, hogy a tanú a szóbeli kihallgatást követően vagy ehelyett is, mellőzve írásban vallomást tehessen. A tanú vallomása fontos bizonyítási eszköz. A bizonyítás eredményéhez képest születik meg az eljáró döntése. Így nem lehet közömbös a tanú közreműködésének mikéntje. Az eljárás gyorsításának igénye nem mehet a megfelelő garanciák biztosításának követelménye ellen, azt nem ronthatja le. Ha a tanú nincs jelen az eljárási cselekménynél, akkor hozzá közvetlenül kérdés sem intézhető, az írásbeli vallomásban esetleg nem arra válaszol, ami lényeges lenne, nem figyelhető meg a reakciója sem. Úgy gondolom, hogy az eljárás hitelességét veszélyeztetheti, ha a tanú adott esetben csak írásban tesz vallomást.

Mindezekre tekintettel megfontolandónak tartom, hogy e lehetőséggel a hatóság csak egészen kivételes esetekben élhessen, például akkor, ha a tanú egészségi állapota indokolja, vagy ha más elháríthatatlan akadályba ütközik a tanú szóbeli kihallgatása. A beadott módosító indítványomat az előterjesztő képviselője a bizottsági ülésen azzal utasította el, hogy a kivételesség nem definiálható pontosan. Ezt most elfogadtam, és kapcsolódó módosító javaslatot nyújtottam be, amelyben szerepel az a megszorítás, hogy a hatóság csak a tanú egészségi állapota vagy más egyéb elháríthatatlan ok miatt kivételes esetben tekinthet el a tanú szóbeli kihallgatásától.

Az új Be. hatálybalépésének elmaradása, illetve szétdarabolása azt is eredményezte, hogy a mostani tervezet több vonatkozásban visszalépés a hatályos joghoz képest. Így kerülhetett például sor arra, hogy a javaslat szerint egyes személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelése kikerül a bírói hatáskörből. A hatósági tanú alkalmazása a büntetőeljárásban garanciális jellegű kérdés. Éppen ezért nem értem, hogy a törvényjavaslat 70. §-a miért akar változtatni e pontban a hatályos rendelkezésen. Erre az alkotmányügyi bizottság ülésén sem kaptam megfelelő választ.

Álláspontom szerint azoknál a nyomozati cselekményeknél, amelyeket a javaslat tételesen felsorol, nem mellőzhető a hatósági tanú jelenléte. A nyomozás törvényességének egyik garanciája a hatósági tanúk alkalmazása. Ezért sem lehet eltekinteni a jelenlététől, illetve az nem tehető függővé a hatóság belátásától. Az, hogy a hatósági tanúk alkalmazása nehézséget okoz, nem áll arányban azzal, hogy a hatósági tanúk az eljárási cselekmények törvényességét, tárgyilagos foganatosítását igazolják. Ez az eljáró hatóság védelmét is szolgálja, megfelelve a büntetőeljárás alapelveinek is. A hatósági tanú kötelező alkalmazása végső soron az eljárás eredményességét is segíti.

A javaslat 62. §-a szigorú szabályt állapít meg az úti okmányok elvételével kapcsolatban. Álláspontom szerint a tervezet e szövege hiányos, illetve pontatlan. Köztudott, hogy a közeljövőben az új típusú személyi igazolvánnyal is lehet külföldre utazni, tehát ebben a vonatkozásban a személyi igazolvány vagy személyazonosító okmány - lényegét tekintve mindegy, hogy most minek nevezem - egyben útiokmány is. Ebből már egyenesen következik, hogy elvehető-e mint útiokmány a személyazonosító. Úgy gondolom, hogy nem. De hát akkor hogyan érvényesülhet az a cél, hogy bizonyos intézkedések esetén az útiokmány elvételével megakadályozható legyen az eljárás alá vont személy külföldre távozása? Azt kell megállapítani, hogy a javaslat nem tartalmaz erre megoldást, ezért javaslom módosításként, hogy a személyi igazolványt ne lehessen útiokmány gyanánt bevonni. Az más kérdés, hogy a rendőrségi, igazgatásrendészeti vagy határőrizeti szervekre vonatkozóan jogalkotói tevékenységgel rendezni kell az ehhez kapcsolódó, jelenleg nyitott kérdéseket.

A törvényjavaslat - mint ahogy már hivatkoztam rá - több vonatkozásban visszalépést jelent. A javaslat 73. §-a szerint ha a gyanúsítottal szemben a vádemelés elhalasztásának tartama alatt elkövetett szándékos bűncselekmény miatt vádemelésre kerül sor, az ügyész az elhalasztott vád vonatkozásában is vádat emel. A vádemelés elhalasztása mint kedvezmény álláspontom szerint csak abban az esetben legyen megvonható, ha bebizonyosodott, hogy a bűncselekményt a vádemelés elhalasztásának időtartama alatt a gyanúsított elkövette, és ezért a bíróság őt jogerősen elmarasztalta. Amennyiben ez nem így történik, a büntetőeljárás sarkalatos elve sérülne. Ha az utóbb elkövetett bűncselekmény miatt a bíróság a vádlottat nem ítélné el, de az ügyész a vádemelést tekintve elhalasztott ügyben vádat emelhet, akkor méltánytalanul szenved hátrányt az eljárás alá vont.

(17.10)

A javaslat 108. §-a rendelkezik a lemondás a tárgyalásról intézményről.

A tárgyaláshoz való jogról lemondás a terhelt számára kedvező büntetési kereteket teremtő eljárási módot biztosít. Amennyiben az alapos gyanú szerinti bűncselekmény törvényi fenyegetettsége erre alapot ad, a terheltnek biztosítani kell e lehetőséget. A terhelt kioktatása a Be. 4. § (3) bekezdése szerint kötelező. Ezzel összhangban áll a benyújtott javaslatom is. Ennek megfelelően a terheltet a tárgyalásról való lemondás lehetőségéről és annak következményeiről az ügyész a vádemelést megelőzően köteles tájékoztatni.

Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy az általam említett témákban beadott módosító javaslataimat szíveskedjenek támogatni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)