Készült: 2024.04.19.07:11:08 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

133. ülésnap (2008.03.31.), 187. felszólalás
Felszólaló Dr. Gyenesei István (független)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:10


Felszólalások:  Előző  187  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tulajdonképpen mint új képviselő, pontosan nem is értettem, hogyan oszlik kétfelé ez a vita, ezért elnézést kérek, ha most olyan véleményt is mondok ebben a hat percben, amelyet lehet, hogy az előzőekben kellett volna mondanom. Az egyik, amit fontosnak tartok itt most elmondani, az, hogy nem kis figyelmet és energiát követelt megtalálni azokat a különbségeket, amelyek egymást követő, ugyanolyan szakaszhoz leadott módosító indítványok között voltak. Egy-egy szó különbség volt csak köztük. Ez számomra azért volt nehezen érthető és magyarázható, mert egy ötpárti előkészítéssel, kezdeményezéssel készített törvénytervezet és módosító indítványok sora mellett tulajdonképpen egy-egy kormánypárti javaslat, módosító indítvány mintegy felülírta az ötpárti módosító indítványokat; mondom még egyszer, egy-egy szóval kiegészítve, egy picit talán a korrektség határát is súrolva, de ezt csak finoman és óvatosan teszem hozzá.

A módosító indítványok a törvényjavaslat előnyére váltak, meggyőződésem. Hiányérzetem talán csak ott maradt, hogy a garanciákat és a szankcionálás feltételeit továbbra sem találom meg a módosító indítványok között. Úgy gondolom, továbbra is nagyon-nagyon nagy szükség lenne erre, pedig ez a törvény nemcsak lehetőséget, hanem kényszert is kell hogy jelentsen. Ha azt mondom, hogy ez a törvény a tisztaság és a tisztesség sorvezetője kell hogy legyen, akkor egyetértek azokkal a módosításokkal, amelyek az uniós jogszabályok megismétlését nem tartják szükségesnek, és ezt törölni javasolják a törvénytervezetből.

Ugyanakkor indokolatlannak tartom, hogy az adalékanyagok sorából az adott gyümölcs virágcefréjének a kizárása is megtörténjen. A virágcefre nem fajidegen, ugyanannak a gyümölcsnek a virágcefréje, természetes anyag, és néhány gyümölcs esetében különleges íz- és illatanyagot is tartalmazhat, ezért ennek a kizárását mindenképpen felülvizsgálatra javaslom, és ha úgy tetszik, akkor azokban a módosításokban, amelyeket még le lehet adni a kiegészítő módosításokban, ezt én beemelendőnek tartom.

(17.40)

Feltétlenül támogatható a különleges eljárásokkal készült címszó alatt a 3. §-ból törölni - ahogy az előzőekben szó volt róla - az aszútörköly-pálinkát, a vegyesgyümölcs-pálinkát és a mézespálinka-likőrt, de a kisüsti, az érlelt, az ó- és az ágyaspálinkát meghagyásra javasolom. Konkrétan a 14. és a 15. módosító indítvány közül - amelyek egyébként két szóban különböznek egymástól - én mindenképpen a 15. módosító indítványt támogatom. Itt a Pálinka Nemzeti Tanács összetételére vonatkozóan feltétlenül indokoltnak tartom az adópolitikáért felelős minisztérium egy képviselőjének a megjelenését is a Pálinka Nemzeti Tanácsban, vagyis az agrárpolitikáért felelős minisztérium és az adópolitikáért felelős minisztérium képviselőjét, tehát mindkettőt célszerű megjeleníteni ebben a tanácsban.

Nem indok erre az, hogy adott esetben itt nem hatósági feladatról van szó, hanem érdekképviselőről, érdekérvényesítésről van szó. A vám- és pénzügyőrség szerepe oly mértékű és olyan erős egyébként a pálinka előállításában és forgalmazásában, hogy ilyenformán mindkét minisztérium megjelenítése szükségeltetik. Tehát én azt a módosító indítványt támogatnám, amelyik mindkét minisztériumot megjeleníti. (Gőgös Zoltán közbeszól.) Hallom a jelzést, hogy ez rendben van. Ezt azért tartottam fontosnak, mert ma a bizottsági szakaszban a kormányzat képviselője nem támogatta a pénzügyi tárca képviselőjének a bevonását, ezt itt most azért mondtam el nyomatékosan, hogy ez ilyenformán kapjon lehetőséget.

A másik ilyen pont a 21. módosító indítvány, amelyik az eredeti 11-est módosító 13. §-ra vonatkozik, és a kereskedelmi és bérfőzött pálinka és törkölypálinka után fizetett jövedéki adó bérfőzési szeszadó összegének 2 százalékára vagy minimum 2 százalékára vonatkozik. Először is: azt értem, hogy itt nem a minimum 2 százalék, hanem az abszolút 2 százalék szerepel a módosító indítványok között, amit magam is támogatok. Nem értem viszont a kormányzati álláspontot a vonatkozásban - megint visszautalok a bizottsági szakra -, amelyik azt mondja, hogy ez nem ezt a célt szolgálja. Azzal egyetértek, hogy nem ezt a célt szolgálja, de ha nem ebből emeli ki, akkor teremtse meg költségvetési alapon az ennek megfelelő vagy ennek a 2 százalékának megfelelő alapot, amelyik alkalmas arra, hogy ezt a funkciót ellássa. A lényeg, hogy az adóból származó bevétel 2 százaléka legyen egy olyan limitált összeg, amely ezt a célt szolgálja. Hogy ennek mi a forrása, maga az adó vagy pedig egy külön alap, az egy más kérdés, de a magam részéről ezt mindenképpen fontosnak tartom.

Köszönöm, elnök úr.




Felszólalások:  Előző  187  Következő    Ülésnap adatai