Készült: 2020.07.14.15:11:31 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

112. ülésnap (2003.11.26.), 128. felszólalás
Felszólaló Tóth Ferenc (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 9:35


Felszólalások:  Előző  128  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először arról szólok, hogy miért nem éri el ez a törvénytervezet egy sima érettségin az elégséges szintet. Az érettségiről a pedagógusoknak szóló útmutató ezt mondja: elégtelen az a dolgozat, amelyben a helyesírási hibapontok száma meghaladja a 30 pontot, ha pontszámtól függetlenül ötnél több a durva hibák száma, ha a szövegalkotás, a nyelvi megformálás hibái az elemi áttekinthetőséget, érthetőséget sem teszik lehetővé.

A sporttörvény többszörösen meghaladja az elégtelent jelentő ponthatárt, szinte minden bekezdésre jut néhány helyesírási és egyéb hiba, a hatályos törvényhez képest is jelentős szövegromlás tapasztalható. Amolyan nyelvhelyességi, helyesírási szöveggyűjtemény. Ezt nyújtotta be Gyurcsány miniszter úr.

Mi van ebben a nyelvhelyességi, helyesírási szöveggyűjteményben? Durva hibákban nincs hiány. Mi például úgy csatlakozunk az európai államok közösségéhez, hogy a sportminiszter törvényjavaslatában kis e-vel áll Európa, az Európa-bajnokság. Az már valószínűleg az Uniónak nem sérelmes, hogy hibásan ír közkeletű szavakat, másokat meg hanyag nagyvonalúsággal egybe- vagy éppen különír, számos mondat látható tudatossággal kisbetűvel kezdődik és vesszővel végződik. (Arató Gergely: Akkor az nem mondat…)

Nem sorolom, hogy miért szokás Magyarországon egy gyereket megbuktatni, érdemes lenne a tárcavezetőnek mindezeket megbeszélni egy lektorral. Esetleg példát vehet az oktatási tárcáról, amely a közoktatási törvény módosítására írt ellenzéki javaslatokkal az MTA megfelelő bizottságához fordult, és okult a helyesírási, nyelvhelyességi konzultációból.

Nem jobb a helyzet a mondatok szerkesztésével sem, a törvényben mondatszerkesztési szörnyszülöttek egész sorába botlik a képviselő. A legenyhébb, hogy az előterjesztő a legkevésbé sincs otthon a központozás szabályaiban. Mint a rossz tanuló, aki egyszer aggodalmasan azt gondolja, hogy inkább legyen két vesszővel több, mint eggyel kevesebb, és értelemzavaró módon mindenhova vesszőt tesz, máskor meg oda se, ahova az érthetőség miatt elengedhetetlen volna. Pedig 750 éve ebben a hazában mindenki érti “a királynőt megölni nem kell félnetek jó leszö típusú mondatok színét és visszáját, a sportminisztert kivéve.

Mi van még a nyelvhelyességi, helyesírási szöveggyűjteményben? A tervezetben nem sikerült megbirkózni a kötőszavakkal sem, az előterjesztő aggodalmas körülményességgel bonyolítja a mondatokat, gondosan megtűzdelve sokszor oda nem illő kötőszavak tömegével. Ott már nagyobb a gond, ahol az alanyt az állítmánytól - elírás kizárva - pontosvessző választja el egymástól. Számos mondatban az elemi szabályokat felrúgva zavaros vagy magyartalan sorrendben követik egymást a szavak, szövődnek egymásba tagmondatok. Kihámozhatatlan az értelmük, ami egy jogszabály alkalmazásánál korántsem mellékes körülmény. Számos paragrafusban elképesztő a nyelvi-logikai káosz.

S ha valaki azt gondolná, hogy a nyelvhelyesség más frontján jobb a helyzet, nagyon téved: az előterjesztő ott sem mulasztja el keresztre feszíteni az anyanyelvét. Például a hivataloskodás végleteivel, amelynek megfelelően a néző a sportrendezvényen “tevékenységet folytatö, a sportág meg “rendeltetésszerűen működikö, és arra törekszik, hogy “a köztartozás nélküli működése fennálljonö, míg “a szerv megvizsgálja, hogy a változás az indulási joggal való visszaélést megvalósító átruházására irányul-eö. Az állam pedig ugyan mit is tehet ebben a helyzetben? “Korlátozza a sport önveszélyeztető, káros megnyilvánulását.ö Így bizony.

(15.00)

Így nem csoda, ha e törvényjavaslat precízen tudatja, hogy a fogyatékkal élő jogi státusa természetes személy, elejét véve annak, hogy bárki megpróbálkozzék a jogi személyiségek fogyatékosságának felvetésével.

Talán a szavak jelentése csak ismert az előterjesztő előtt, reménykedhetnénk. Ez sincs így, több helyen oda nem illő szó megfogalmazása szerepel a törvényjavaslatban, nyoma sincs a törvényszövegtől elvárható nyelvi pontosságnak. Így például, ahol az előterjesztő feltehetően azt gondolja, hogy a sportoló évente 44 napon túl is kirendelhető, azt fogalmazza a szövegbe, hogy rövidebb időre nem is rendelhető ki. Ahol a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok által kötött sporttámogatási, illetve szponzorálási szerződéseket akarja nyilvánvaló módon korlátozni, a szövegből minden látható igyekezet dacára megállapíthatatlan, hogy évente megfelelő jóváhagyás mellett hányszor, hány szervezettel köthetnek 10 millió forintot meghaladó szerződést. Az eredmény épp ellenkezője a célnak. És sorolhatnánk tovább a példákat. Ehhez képest kell feltennünk a kérdést, miért tartja az előterjesztő fontosnak, hogy a tisztességes játék mellé zárójelben odaírja az angol megfelelőt is. Gondolhatnánk, eléggé kifogott rajta a magyar nyelv is, minek a lécet még magasabbra tenni.

Annyi bizonyos, hogy az előterjesztő, aki más területen is nehezen állja a sarat, most egy virtuális érettségin is megbukott; nem a miniszteri posztra való érettség vizsgáján, hanem már a tizennyolc évesek kötelező közönséges érettségijén. Szégyenletes, hogy Gyurcsány miniszter úr ezt a nyelvi szintet akarja törvénybe iktatni. Fölvetődik a gondolat, hogy talán lektori igazolás nélkül az Országgyűlés elnökének nem lenne szabad törvényt átvenni, mert a képviselőnek nem feladata a szövegtöredékek között még épen maradt gondolatok után keresgélni, mint a szegény ember a hulladéktelepen a még használható tárgyak után.

Összességében azt mondhatom a törvénytervezet nyelvi szintjéről, hogy már csak emiatt is vissza kellene vonni. Jogi szempontból is kudarcként kell értékelni, ha a tárcavezetés megpróbálja a szándékait jogi formába önteni és képtelennek bizonyul rá. Jobb volna inkább hozzá se nyúlni a hatályos jogszabályhoz.

Nézzük meg oktatási szempontból a sporttörvényt! Mit ígér ez a tervezet az oktatásnak, a diáksportnak? Ígéri, hogy nem lesz több pénz, sőt jóval kevesebb, mint eddig volt, és az sem biztos. Az efféle ígéretek a kormány számára eddig is betarthatónak bizonyultak, így a törvényben foglaltak végrehajtása valószínűleg ezután se jelentene számára nehézséget vagy lelkiismereti konfliktust.

Az oktatás, a diáksport, a szabadidősport kisemmizését Gyurcsány miniszter úr igen egyszerűen oldja meg: az egyetlen szóba jöhető közalapítványtól, a Wesselényi Közalapítványtól elveszi ezeket a feladatokat. A Wesselényi Közalapítvány eddig százmilliókat fordított a lakossági és diák-szabadidősportra, az idén 83 milliót adott az iskolai mindennapos testmozgás megszervezésére a Közoktatási Modernizációs Közalapítvánnyal és az Egészségügyi Minisztériummal közös pályázata kapcsán. Most a szabadidősport kikerülne a közalapítvány tevékenységei közül, a minisztérium finanszírozná. Ennek örve alatt jelentős összegekkel lenne szegényebb a közalapítvány, amelynek forrása a szerencsejátékból származó bevétel 12 százaléka. Hogy ez mekkora összeg lehet, azt a milliárdos nyereményért lottózó polgárok pontosan el tudják képzelni. Ezt most a minisztérium költségvetésébe terveznék. Magyarán, a pénz egy része szétolvadna a minisztériumban mindenféle másra, a másik része pedig amolyan miniszteri adományként jutna azokhoz, akiknek jövőre az amúgy is több mint felére csappant pénzből egyáltalán jutna.

A közpénzek átlátható és szakmailag megalapozott szétosztásában megbízhatóbbnak tartunk egy közalapítványt, ahol előírás a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség, az összeférhetetlenségek szabályozása, mint a miniszter jóindulatára épülő pénzosztást. A törvényben nem látjuk a szakmai alapú forráselosztás jogi biztosítékait. Nem támogatjuk tehát, hogy a szabadidősport kikerüljön a közalapítványok hatóköréből, és annak bevételeiből mindössze a sportiskolák legyenek támogathatók.

Arra a kérdésre, hogy miért terveztek a költségvetésben oly szűk forrásokat, akkor kaptuk meg a választ, amikor kiderült, hogy a kormány már a Szerencsejáték Rt.-t is privatizálni akarja, így akar akár áron alul túladni egy jelentős és növekvő bevételi forrásán.

Nem látjuk megfelelően biztosítottnak az iskolák keretében folyó szabadidősport támogatását azért sem, mert az évek óta stagnáló normatív támogatás kikerül a kötött felhasználású normatív támogatások köréből, és szabad felhasználásúvá válik. Amikor forintra kell váltani az ígéreteket, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy az egészség évtizedének Johan Béla nemzeti programja ide vagy oda, a kormány számára nem fontos a diáksport pénzügyi forrásának célzott felhasználása.

 

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Gondolhatnánk, hogy talán az önkormányzatokon keresztül a kormány és személyesen a miniszter is fontosnak tartja támogatni a diákok, a fiatalok sportolását. Ez sincs így. Mint az oktatási bizottság ülésén az előterjesztő képviseletében megjelent helyettes államtitkár úr elmondta, igen nagy fejtörést okozott a törvény önkormányzatokra vonatkozó fejezetének kidolgozása. Nem azért, mert nem tudták, hogy mi minden feladatuk lehetne e téren az önkormányzatoknak, hanem azért, hogy ne érintse az önkormányzati törvényt, és ne igényeljen többlet állami ráfordítást. Nyilvánvaló, hogy az önkormányzati törvény módosítása megkapná a kétharmados támogatást, ha a többletfeladatok megvalósítására pénzt is kapnának az önkormányzatok. Ez a szándék azonban elég messze áll a kormánytól.

Összegezve: a törvényjavaslat alkalmatlan arra, hogy a hazai sportéletet szabályozza.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)




Felszólalások:  Előző  128  Következő    Ülésnap adatai