Készült: 2024.03.29.12:23:27 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

144. ülésnap (2011.11.30.), 56. felszólalás
Felszólaló Kontrát Károly (Fidesz)
Beosztás Belügyminisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Expozé
Videó/Felszólalás ideje 7:00


Felszólalások:  Előző  56  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti együttműködés kormánya kinyilvánította, hogy fontos célja a közrend és közbiztonság megerősítése. A kormány programjában kiemelte annak fontosságát, hogy a magyar rendőrök számára hivatásuk gyakorlása karrierpályát jelentsen, amelybe a kiszámítható és biztos jövedelemmel járó előmenetel is beletartozik. A kormány ezért lépéseket tett a közszolgálati életpályamodell kidolgozására; azóta a javaslatcsomagból már több törvényt is elfogadott a parlament, mégis szükséges további elemek beépítése a rendszerbe.

A közszolgálati életpályák összehangolása szükségessé tette, hogy az életpályamodell szabályai törvényi szintre kerüljenek. A Belügyminisztérium a teljes életpályára kiterjedő, kiszámítható és vonzó, a szervezethez tartozást ösztönző életutat kínál a hivatásos állomány részére. A rendészeti ágazati stratégia egyes elemeinek mielőbbi bevezetésével elősegíthető lesz a különböző szakmai életpályák közötti mobilitás.

Nagyon fontos eleme a javaslatnak, hogy a belügyminiszter irányítása alá tartozó fegyveres szervek hivatásos állományának tiszthelyettesi és zászlós rendfokozatú tagjai 2012. január 1-jétől havonta 14 ezer forint kiegészítő juttatásra lesznek jogosultak. Ez a rendelkezés 42 500 főt érint, ennek a költségvetési kihatása több mint 9 milliárd forint. Erről egyébként éppen a tegnapi nap szavazott az Országgyűlés a költségvetés módosító javaslatainak a szavazása során. Tehát ennek a forrásait a parlament már megteremtette.

Tisztelt Országgyűlés! Hosszú ideje ismert tény, hogy a szakszervezetek kedvezményrendszere indokolatlan és fenntarthatatlan. Ezt meg kell változtatni. A törvényjavaslat elfogadásával egységes és hatékony érdekvédelmi szervezet fog létrejönni.

A törvényjavaslat szerint az újonnan létrehozandó magyar rendvédelmi kar a fegyveres szervek alkalmazottainak önkormányzattal rendelkező szakmai és érdek-képviseleti köztestülete lesz.

A magyar rendvédelmi kar feladatai a törvényjavaslat szerint a következők lesznek: a foglalkozás gyakorlásával összefüggő ügyekben érdekképviseletet lát el; megalkotja a hivatásetikai részletszabályokat; kialakítja az etikai eljárás rendszerét, és lefolytatja az etikai eljárásokat; konzultációs joggal bír; a tagjai élet- és munkakörülményeivel, foglalkoztatási feltételeivel és a hivatás gyakorlásával kapcsolatos jogszabályalkotást kezdeményezhet; díjakat alapíthat és adományozhat.

Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat szerint etikai vétség gyanúja esetén a magyar rendvédelmi kar a tagja ellen etikai eljárást folytat le. A törvényjavaslat a hivatásetikai alapelvek megsértését etikai vétségnek minősíti, továbbá rendelkezik az etikai vétséghez fűződő jogkövetkezményekről. A hivatásetikai részletszabályokat és az etikai eljárás rendszerét a törvényjavaslat alapján a magyar rendvédelmi kar határozza meg, illetve alakítja ki.

A törvényjavaslat rendelkezik az ágazati érdekvédelmi tanács keretében történő rendvédelmi érdekegyeztetésről, amely félévente legalább egy alkalommal ülésező érdekegyeztető fórum, amelyen az érintett miniszter az országos parancsnok és a magyar rendvédelmi kar képviseletében eljáró konzultatív tanács vesz részt. A javaslat továbbra is biztosítja az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keretében történő érdekegyeztetést.

A fenti okoknál fogva a szakszervezeti kifogás intézménye is megszűnik, és a hatályos rendszerben működő érdekegyeztető fórumok szerepét szakmai, érdek-képviseleti köztestület veszi át.

A magyar rendvédelmi kar létrehozása mellett sor kerül az alapvizsga, a szakvizsga, a képzés és továbbképzés rendszerének az összehangolására is.

A kormány-tisztviselői kártya a hivatásos állományra is kiterjesztésre kerül.

További újítás, hogy a hivatásos szolgálati viszony felmentéssel való megszüntetése után a volt hivatásos 2012. szeptember 1-jétől a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által működtetett tartalékállományba kerülhet.

(14.00)

A Hszt. 2011. január 1-jén hatályba lépett módosítása jelentős mértékben szigorította a hivatásos szolgálati viszony létesítésének és fenntartásának feltételeit, ennek keretében szabályozva a kifogástalan életvitel követelményét. A Hszt. súlyos jogkövetkezményt fűz a kifogásolható életvitelhez, nevezetesen a szolgálati viszonyt felmentéssel meg kell szüntetni. Ez elvi kérdés. Ha hivatásos állomány tagja nem felel meg a kifogástalan életvitel követelményének, akkor nyilvánvaló, hogy a hivatásos szolgálatra alkalmatlanná válik. E fő szabály alól egyetlen kivételt teremt a javaslat, azt az esetet, ha a büntetőjogi felelősséget megállapító jogerős ítélet katonai bűncselekmény miatt született, és a hivatásos állomány tagja mentesítés folytán mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.

Tisztelt Országgyűlés! A gyakorlati tapasztalatok azt jelzik, hogy a súlyos szankció alkalmazása nem minden esetben áll arányban az elkövetett szabálysértés súlyával. Erre figyelemmel indokolt a szabályozás pontosítása, a szolgálati viszony felmentéssel történő megszüntetésének eseteiben. További enyhítő jellegű szabály, hogy szűk körben azt is lehetővé teszi a javaslat, hogy a miniszter az alkalmatlanság megállapításától eltekinthessen.

Azt gondolom, hogy a tervezet olyan elemeket vezet be, amelyek egyszerűsítik az érdekegyeztetési eljárást, és tovább erősítik a hivatásos állományúak tekintélyét, ezért kérem, hogy támogassák a törvényjavaslatot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  56  Következő    Ülésnap adatai