Készült: 2024.04.19.21:24:59 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

241. ülésnap (2009.11.10.), 8. felszólalás
Felszólaló Arató Gergely (MSZP)
Beosztás oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 5:16


Felszólalások:  Előző  8  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kétséges, hogy az emberi szellem egyik legnagyobb teljesítménye a reformáció, amelyiknek egyik központi alakja Kálvin János, ahogy magyarosan hívni szoktuk, talán mutatva azt, hogy mennyire a magyar nép szívébe költözött már Kálvin alakja. Az a fajta teológiai megújulás, egyházszervezeti megújulás, amelyikről képviselő úr is szólt, ez a fajta megújulás, amelyik az Istenben magát kereső egyént állítja a középpontba, amelyik a közösség szervezésében másfajta elveket állít, mint eddig a presbitériummal és egyáltalán a közösség szabad szerveződésével, más modellt állított, más mintát állított, mint az addigi egyházszervezet.

Az a fajta erkölcsi tanítás, amelyik mind az emberek együttélésében, mind a gazdaság szervezésében más elveket hirdetett, mint eddig, ez a fajta tanítás az egész világon megalapozója volt az új kornak, megalapozója volt annak a fajta kialakuló fejlődésnek, amelyik a XVII. századtól kezdve Európa és aztán a világ egész arcán rajta hagyta a nyomát.

A kálvinizmus és tágabb értelemben a protestantizmus alakítója az egész világ történetének, alakítója a szellemi világban és alakítója a fizikai világban egyaránt. Mindannyian ismerjük és olvastuk Max Weber munkáit, amelyek ezzel a protestáns hagyománnyal foglalkoznak, és mindannyian ismerjük azt a bibói hagyományt, amelyik a magyar valóságra és a magyar körülmények közé alkalmazza és adaptálja ezt a hagyományt.

Azt is el kell mondanunk, hogy a kálvinizmus a világban is sokfajta formában jelenik meg, és sokfajta nyomot, sokfajta hagyományt képvisel, de Magyarországon ezek közül a hagyományok közül mindig a népi, a demokratikus hagyomány volt az erősebb, az a hagyomány, amelyik valóban nép egyháznak tekintette magát, amelyik közel volt a néphez, és közel volt azokhoz az emberekhez, akiket szolgált. Megtermékenyítője a kálvini reformáció nemcsak a református egyháznak, de más egyházaknak is, az unitárius egyháznak - amelyiknek a különlegességét érdemes mindig szóba hoznunk - mint magyar alapítású egyháznak, de hasonlóképpen azoknak a szabadegyházaknak, neoprotestáns egyházaknak is Kálvinnál van a gyökere, amelyek mostanában teret nyernek maguknak a világban és Magyarországon is.

(8.20)

A kálvini egyház, a református egyház, miközben világegyház és a világ számára fontos, így fontos Magyarországon is, az elmúlt évszázadokban története mindig összefonódik a magyarság történetével. A református egyház ott van a magyarság minden sorsfordítójánál, ott van, és helytáll minden olyan nehéz pillanatban, amikor a magyar nép valamilyen kihívás elé került.

Azt is el kell mondanom, hogy a reformáció, a kálvini tanítások nemcsak magára a protestáns közösségre hatottak, hanem hatottak a többi vallási közösségre is. A magyar szellemi élet egyik legizgalmasabb időszaka a reformáció és az ellenreformáció időszaka a létrejövő nagyszerű protestáns iskolákkal, a létrejövő nagyszerű katolikus intézményekkel és azokkal a csodálatos hitszónokokkal, hitvitázókkal, akik új életet hoztak a magyar nyelvbe, új életet hoztak a magyar teológiai gondolkodásba, akik teret nyitottak a szabad vitának, és teret nyitottak annak a fajta küzdelemnek, amelyik az eszmék ütköztetésével alakul.

Azt kell mondanom, és ajánlom képviselőtársaimnak, hogy ha tehetik, és van rá idejük, akkor olvassanak hitvitázókat, olvassanak hitszónokokat ebből az időszakból. Azt kell elmondanom önöknek, hogy amellett, hogy persze mindannyian tanulhatunk tőlük higgadt érvelést, tanulhatunk tőlük vitakultúrát, tanulhatunk tőlük nagyon sokat arról, hogy hogyan kell összekötni a racionális érveket, az érzelmi érveket és az őszinte meggyőződést. Azért azt is meg kell említenem, hogy bizony ezek zamatos stílusukban olvasmánynak sem utolsók, rendkívül szórakoztatóak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk azt, hogy a református közösség útja bizony nagyon gyakran szenvedéssel, nagyon gyakran vitákkal, nagyon gyakran elnyomatással is együtt járt. Nem felejtjük el a gályarab-prédikátorokat, nem felejtjük el azt, hogy nem volt mindig könnyű reformátusnak lenni ebben az országban, sokfajta önkényuralmi rendszer, sokfajta lelkeket erőszakkal téríteni akaró hatalom próbált erőt venni a lelkek szabadságán. De mégis azt mutatja az elmúlt évszázadok története, hogy a kálvini gondolat erős, és megmarad Magyarországon, azt mutatja, hogy ez a gondolat formálja tovább ezt az országot.

Azt kívánom a magyarországi református közösségnek, tágabb értelemben a protestáns közösségnek, hogy ez a gondolat még sokáig működjön eredményesen Magyarországon is.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  8  Következő    Ülésnap adatai