Felszólalás adatai

DR. MAGYAR BÁLINT (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha körülnézünk ebben a teremben - s most ezt nem abból a szempontból próbálom megtenni, hogy egy ilyen törvényjavaslat milyen érdeklődést vált ki az Országgyűlés pártjainak képviselőiből, hanem ha áttekintünk az üléssorokon -, akkor talán megértjük azt, hogy a rendszerváltás idején miért is alakult ki olyan választójogi törvény Magyarországon, amely 386 képviselőt eredményezett, és azóta is, immáron két évtizede, ennyi az országgyűlési választásokon egy vegyes rendszerben - egyéni választókörzetben, illetve listán - megválasztott képviselők száma. Ha nem is pontosan ezt a számot, de a nagyságrendet örököltük egy olyan parlament épületével, ahol az a terem, ahol most vagyunk, alsóházként működött, a másik oldalon pedig az a terem, amit most különböző konferenciákra, ünnepi eseményekre használunk, felsőházként működött. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásai az akkori kommunista hatalommal azt eredményezték, hogy a kvázi rendelkezésre álló teret ki kell tölteni, még akkor is, ha az országunk, a hazánk lakossága nem is indokolja ezt a méretet. Ha körbenézünk Európában, általában azt látjuk, hogy a Magyarországhoz hasonló nagyságrendű államok parlamenti képviselőinek száma a jelenlegi magyar képviselők számánál jóval kisebb.

Miközben az ország az elmúlt húsz évben jó néhány kritikus gazdasági helyzetet és megszorító intézkedést élt át, a politikai erők számára természetesen felmerül a kérdés, vajon szükség van-e ekkora nem pusztán államapparátusra, hanem a demokratikus rendszer működtetéséhez szükséges képviselői - hogy így mondjam - garnitúrára. Ez nemcsak a parlamentre, az Országgyűlésre vonatkozik, hanem az önkormányzati rendszerre is. Nem véletlen tehát, hogy a politikai pártoknak, amelyek ma a parlamentben vannak, gyakorlatilag mindegyike hitet tett már az Országgyűlés létszámának csökkentése, illetve az önkormányzati képviselők létszámának csökkentése mellett, és ezt a csökkentést szinte egyhangúlag mintegy 50 százalék körüli csökkentésben vélik reálisan meghatározni.

Úgy gondolom, hogy az a javaslat, amelyet benyújtottunk a parlament számára három képviselőtársammal közösen, alkalmas arra, hogy tesztelje ezen szándékok komolyságát, illetve amennyiben ez a szándék valóban komoly - hiszen sokszor kinyilváníttatott a közvélemény előtt -, akkor a rendelkezésre álló idő elegendő arra és a forma megadja a megfelelő keretet ahhoz, hogy közös nevezőre juthassunk, és elfogadhassuk az országgyűlési választójogi törvény módosítását.

Két feltételt tartottunk szem előtt ennél a javaslatnál. Az első az, hogy 200 főre csökkenjen a képviselők létszáma, a második pedig az, hogy a jelenlegi választójogi rendszerben lévő aránytalanság ne fokozódjon semelyik javaslat megvalósulásával, sőt inkább az arányosság irányába mozduljunk el. Annak idején az Ellenzéki Kerekasztalnál ez a fajta aránytalanság, amellyel próbáltuk a rendszer működését meghatározni és belőni, tudatos választás is volt, azt szolgálta, hogy mindenképpen stabil kormányzás alakulhasson ki a parlamentben, akkor is, ha az eredmények nagyon közeliek egymáshoz. Az ezt követő húsz év tapasztalata azért megmutatta, hogy Magyarországon a stabil kormányzás intézményét sokkal inkább a konstruktív bizalmatlanság intézménye biztosítja, ugyanakkor még egy-, két-, három-, négy-, ötfős többséggel is éveken keresztül biztosítható volt a kormánypárti többség egy-egy választás után. Viszont a csökkentés esetén szükséges egy olyan választójogi rendszer biztosítása, amely az arányosságot nemhogy csökkenti, hanem növeli.

Ha ezt a két szempontot mintegy zsinórmértékként szem előtt tartjuk - tehát egyfelől a 200 fős parlamentet, másfelől pedig hogy az aránytalanság mértéke ne növekedjen, sőt ha lehet, az arányosság erőteljesebben érvényesüljön, és ezzel a választói akarat is világosabban és egyértelműbben tudjon kifejeződni a választójogi rendszerünkben -, akkor is számos megoldás lehetséges arra, hogy ezt milyen választójogi rendszerrel lehet biztosítani. Itt az ízlések és a pofonok természetesen különböznek.

Ez a javaslat három lehetőséget tár a tisztelt Ház elé. Az egyik verzióban színtiszta országos listás választásról van szó, ahol a politikai pártok meghatározott számú ajánlás után jogot kapnak arra, hogy országos listát állítsanak, a választók pedig erre az országos listára szavazhatnak, és ezáltal alakul ki egy meglehetősen arányos választójogi rendszer. Ezzel a megoldással szemben felvethető az a kifogás, hogy egy ilyen rendszerben a helyi érdekek nem érvényesülnek oly mértékben, mint a korábbiakban. Messzire vezető vita lenne, ha arról beszélnénk, hogy az Országházban mennyire kell a helyi érdekeket közvetlenül képviselni, és mennyire inkább az országot mint egészet tekinteni, országos érdekeket megjeleníteni, vajon a helyi érdekek alsó szintű bekapcsolása az országgyűlési munkába nem torzítja-e inkább a munka hatékonyságát.

A második verzió bizonyos értelemben ötvözi azt a szempontot, hogy egy egyszerű listás választási rendszer érvényesüljön, és a helyi érdekek is megjelenjenek, ugyanakkor az arányosság is megtörténjen. Ez a második verzió nem más, mint a regionális választási listák rendszere, amelyben Magyarország hét régiója egy-egy listával rendelkezik, és a választásra jogosult polgárok arányában az ezen a listán bejutott képviselők adják majd az Országgyűlés képviselőinek az összességét. Ez a rendszer szintén egy világos, átlátható rendszer, ugyanakkor mégis azzal jár, hogy a helyi érdek - ha regionális szinten is - valamilyen módon meg tud jelenni, másfelől pedig az arányosság nem borul fel, hiszen szemben a jelenlegi rendszerrel, amelyben a megyei listákon gyakorlatilag kioszthatatlan a mandátumok jelentős része és amúgy is fölmegy az országos listára, itt lényegében a rendelkezésre álló mandátumok a hét régió nyomán kioszthatók.

(17.40)

A harmadik alternatíva, lehetőség ebben a javaslatban, amelyet az Országgyűlés elé terjesztettünk, az a jelenlegi vegyes rendszerhez hasonlatos rendszer, ami abból indul ki, hogy nem lehet az országgyűlési képviselők számát úgy kétszáz körülire csökkenteni, hogy a jelenlegi egyéni körzetek is fennmaradjanak, és eközben ne legyen rendkívül aránytalan egy ilyen rendszer. Tehát ha egyes képviselőtársaim úgy gondolják, hogy egy vegyes rendszer az, amely leginkább megfelel, akkor is, ebben az esetben is ezt a rendszert, a jelenlegit át kell alakítani, csökkenteni kell az egyéni választókerületeknek a számát. Ezért ez a javaslat száz egyéni választókerületben és száz listás helyben gondolkozik, amelyben a listáról kiosztott mandátumok egy kompenzációs lista logikájával működnek.

Ebben az esetben sem kellene, mint ahogy a korábbiakban sem, két szavazatot leadni a választópolgároknak, hanem csak egyet, a pártok jelöltjeire az egyéni körzetekben, a száz egyéni körzetben, és az így nyert összesítés alapján kialakuló pártok közötti erőviszonyokat leginkább arányosan követő rendszerben osztanák ki az országos listáról a száz mandátumot.

Ez hasonlít némileg a német választási rendszerhez, azzal a különbséggel, hogy míg az a rendszer egy felülről nyitott rendszer, tehát ott a pártlistára adott szavazatok arányait biztosítandó osztják ki a mandátumokat oly mértékig egy listáról, amíg az el nem éri a tényleges arányokat, itt - hiszen célunk az, hogy kétszáz főnél ne legyen több országgyűlési képviselő - azért, hogy korlátozzuk a képviselők létszámát, ez a rendszer azt jelenti, hogy az arányosság felmozog addig a mértékig, amíg ezt a száz fő a kompenzációs listáról megengedi.

Az MSZP parlamenti frakciója korábbi megnyilvánulásai alapján ízlésében inkább az egységes országos listát preferálta, a kétszáz fős parlament megvalósítása eszközének ezt tekintette. A Fidesz képviselői inkább azt nyilvánították ki, hogy szükségesnek tartják az egyéni választókörzeteknek is a megőrzését és a választási rendszerben történő szerepeltetését.

Javaslatunk azt mondja, hogy a kétszáz fős parlament céljának az elérése és az aránytalanság növelésének az elkerülése lehetővé teszi bármelyik rendszer, bármelyik verzió alkalmazását. Számomra személy szerint egyébként bármelyik elfogadható a három közül. Egyik verzió sem érinti egyébként a jelenleg érvényben levő 5 százalékos küszöböt, és egyik verzióban sem foglalkozunk egyéb olyan kérdésekkel, amelyeket föl lehetne vetni, hiszen napirenden vannak, mint a jelöltállítás mechanizmusának az átalakítása, a kopogtatócédulák rendszerének a felváltása esetleg mással, de ez egy bonyolult, más technikát is igényelne.

Ezt a javaslatot még márciusban adtuk be a parlamenthez képviselőtársaimmal, és ahogy közeledik a választás időpontja, természetesen felmerül az is, hogy vajon lehetséges-e egy ilyen változásnak a meghozatala ennyire röviddel a választások előtt. Most inkább arra hajlok magam is, hogy a 2010-es választásokra szóló érvénnyel nem. Bár a parlamenti pártok évek óta tesznek hitet a kétszáz fős parlament mellett, azért ez az adósság velünk él, és ez az adósság most már oly mértékű, hogy nem teszi lehetővé talán az ilyen gyors váltást.

Viszont azt kell mondanom, hogy egy rendkívüli lehetőséget is nyújtana ez a vita az országgyűlési pártok számára, hiszen azt mindenképpen lehetővé tenné, hogy úgy változtassunk választójogi törvényt, hogy az már nem azokra a képviselőkre vonatkozik, akik éppen ezt a módosítást meghozzák; tehát hogy ilyen értelemben nem érintettek saját maguk a választói rendszer megváltoztatásában, hogy közvetlenül az előttük álló választásokat változtatnák meg. Habár én, mondjuk, személy szerint ebben sem vagyok már érdekelt, tehát a 2010-esben.

Ezzel együtt lehetővé válna az, hogy most elfogadjunk egy olyan szabályozást, amely igényelné minimum a két nagy pártnak a konszenzusát egy olyan helyzetben, amikor erre a konszenzusra még szükség van, hiszen nem tudhatjuk, hogy a 2010-es választás nem hoz-e egy olyan helyzetet, ahol egyoldalúan, szimplán a kormányerők képesek akár a választójogi törvényt vagy akár magát az alkotmányt is megváltoztatni.

Azért tartanám egyébként helyesnek, hogy erről vita folyjon, és ezt a döntést meghozhassuk most, hiszen ha visszaemlékezünk az elmúlt húsz évre, volt már olyan időszaka a parlamentnek, amikor a kormányzó erőknek több mint kétharmaduk volt, '94 és '98 között, és mégis egy önkorlátozással éltek, hogy minimum 80 százalékos támogatottság kellett ahhoz egy önkéntes önkorlátozás által, hogy alkotmányt módosítsunk. És a két kormányzópárt akkor kétharmados törvényeket, alkotmányt nem változtatott ennél kisebb támogatottság esetén.

Azt hiszem, ha komolyan vesszük mindazt, amit korábban mondtunk a választók felé, amit most képviselünk a már meg-megnyíló választási kampányban, amely a 2010-es év választásait bevezeti, felvezeti, ha úgy gondoljuk, hogy egy parlamentnek szüksége lenne arra, hogy valamilyen konszenzussal próbáljon egy ilyen fontos és lényeges, a demokratikus játékszabályokat alapvetően meghatározó kérdést érinteni, akkor itt a lehetőség arra, hogy ezt megtegyük, többé-kevésbé a nélkül a kockázat nélkül, hogy ez a közvetlenül előttünk álló, már nagyon közel álló 2010-es választásokra vonatkozna.

Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy fejtsék ki a véleményüket, próbáljunk közös nevezőre jutni akármelyik verzió elfogadása mellett, hiszen a három verzió feltálalása itt képviselőtársaim által is azt jelzi, hogy nem diktátumokkal kívánunk előállni e kérdés megoldásánál, és egyben ürügyet adni arra, hogy hogyan lehet kibújni egy, a közvélemény előtt hangoztatott cél megvalósítása alól, hanem valóban egy lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy ezt a sokat hangoztatott célt el is érhessük.

Köszönöm a figyelmüket. (Gulyás József és Jauernik István tapsol.)